Antigané

Az izgalmas kalandfilm megtörtént eseményeket dolgoz fel. A világ legnyugodtabb országa zord és mégis fenséges vidéken terül el. Jelenleg csak a hívők szívében él. Tibet önállóságának utolsó éveit tárja elénk a film, amely egy európai ember szemszögéből mutatja be a legendás tájat. 1939-ben, a második világháború előestéjén Heinrich Harrer, a híres osztrák hegymászó elindult, hogy megmássza a Himalája egyik legmagasabb csúcsát, a Nanga Parbatot. A világégés szele utoléri őt és társát, Petert is. Akkor még nem sejtették, hogy egy titokzatos világba csöppennek majd. Útjuk a siker magasából egy angol hadifogolytáborba vezet. Kalandos úton érnek Lhászába, Tibet szent fővárosába, ahol egyedüli idegenekként befogadják őket. A tizennégy éves dalai láma élénk érdeklődést mutat Heinrich iránt. Mivel addig nemigen fordult meg ezen a földön idegen, felkérik az osztrák hegymászót, hogy legyen a láma tanára: tanítsa angolra, földrajzra és a nyugati világ szokásaira. Az önző és arrogáns Heinrich élete is megváltozik a találkozástól...

 A leírás kalandfilmet ígér, de szó sincs erről. Inkább egy utazó gondolatait, tapasztalatait kapjuk, majd legvégül a történelem egy megrázó pillanatát.  Nem is vártam kalandokat csak azt, hogy a főhősünk némi veszélyes szikla után eljut Tibetbe, ahol megismerkedik az ottaniak kultúrájával és hasonlók. Azonban nem egészen így alakult. A film első 50 perce a Himalájában való bolyongásból áll, ingázás Tibet és az indiai hadi tábor között. Még az első percekben érdekes volt Heinrich és a felesége közötti kapcsolat, hogy  a pasas nem akar gyereket, viszont az expedíció alatt a férfi folyamatosan a gyerekére gondolt. Furcsa volt ez a pálfordulás, sokkal későbbre várt az ember ekkora jellemfejlődést még egy film esetében is.
A bolyongás alatt szintén furcsa volt Heinrich és Peter viszonya. Peternél érezni lehetett, hogy utálja útitársát, Heinrich is elég utálatosan viselkedett a másikkal, aztán megint pálfordulás: a karórás eset után hirtelen kedves lett hozzá. Értetlenül álltam ilyenkor a karakter viselkedése előtt.
Szerencsére a film következő egy órája felpörgött és átléphettük Tibet határát is. A helyiek kedvesek, elutasítják az erőszakot, néha elmondanak egy-egy Buddha idézetet és nagyjából ennyi. Igazából nem ismerjük meg őket, ami elég rossz pont, ha már a főhősünk ott él közöttük. Tanítja az ifjú Dalai lámát a mi kultúránkra, de még ő sem oszt meg velünk túl sok mindent, így csak kóstolót kaphattunk az eldugott országból.
A vége felé haladva már nem voltak problémáim a történettel. A kommunisták néhány óra leforgása alatt tönkretettek egy legalább több száz éves országot, a hit sem ért ellenük semmit (ami kicsit elszomorító). A láma álma, ami valósággá lett vagy búcsúja Heinnrihtől (ami a film plakátja is lett) talán a történet leghatásosabb jelenetei. 

A történetet nem igazán sikerült jól vászonra vinni, vagyis  az alapot szolgáló könyv kritikái alapján ezt gondolom (a könyv betervezve). Viszont ezt ellensúlyozzák a jó párbeszédek és a szerethető karakterek. Talán a legkidolgozottabb alak a Dalai láma, aki egyben kíváncsi gyermek és egy ország bölcs vezetője (azt viszont nem mondom, hogy politikailag érett). Peter és felesége, a varrónő kellemes mellékszereplők, a kormányzó is elég érdekes áruló figura és végül a főhőst is meg lehetett kedvelni. A színészek alakítását sem kifogásoltam, illeszkedtek a szerepükhöz, még Brad Pitt is kellemes csalódást okozott. Azok a jelenetei tetszettek leginkább, amikor a bolyongós részeknél a társával incselkedett.
Ezen kívül még szeretném kiemelni, hogy a film tele van gyönyörű totálplánokkal. Részben ezért is akartam megnézni. Anno a 8. osztályos média könyvemben a plán fejezetnél ebből a filmből hozták a példákat. Ebben nem csalódtam, az 10/10. A film viszont legyen 7,5/10, de amúgy szép történet, csak itt-ott sántít.

"Max Bialystock, a sikertelen producer és ifjú könyvelője, Leo Bloom kieszeli a tökéletes tervet, amellyel úgy érzik, semmi perc alatt meggazdagodnak. Ha ugyanis több pénzt szednek össze egy darabhoz, mint amennyi a bemutatáshoz szükséges, akkor úgy járnak a legjobban, ha a darab megbukik, mert azzal nagyobb summát keresnek, mintha siker lenne. Tervük megvalósításához ideális alapanyag minden idők legrosszabb forgatókönyve, a Hitler tavasza, amelyet a neonáci galambtenyésztő álmodott papírra. Ám Max és Leo hamarosan megtanulja, hogy "ízlések és pofonok" különbözőek."

Forrás: Port.hu

 Negatívumként azt lehetne kiemelni, hogy nehéz beleszokni a film stílusába, a humorba. Először idegesítőnek tűnhet a hülyéskedés, de ha már sikerült beavatódnunk, akkor kellemesen telik az idő, észre sem vesszük, hogy másfél órája ülünk a Producerek előtt. Zenés film lévén a cselekményt fülbemászó dallamok viszik előrébb. A Springtime for Hitler az egyik legütősebb produkció, ezen kívül maradandó élményt nyújthat a Keep it Gay is. Az én személyes kedvencem a könyvelőirodai dal. Nagyon jól megcsinálták azt, hogy egy irodában mennyire egyforma mindenki és ugyanazt csinálja, az egyéniség rabláncot sínylődik. Ha még poénra is vették a figurát, valahol mégis ijesztő ez.
A történetbe még annyi hiba csúszott, hogy valahogy a vége fele, miután lecsukták Bialystockot, leül a sztori, legalábbis én úgy éreztem. A bírósági jelenetnél lehetett rá számítani, hogy Bloom úgyis visszajön és kiáll társa mellett. Még a cselekményben előrébb, a színészválogatás tarthatott volna hosszabb ideig és mutathattak volna több vicces jelentkezőt.

A karakterekre sem lehetett panasz. Mindegyiket sajátos tulajdonságokkal és szokásokkal ruházták fel. Ott van az erkölcstelen Bialystock, aki a befektetőitől (idős hölgyek) sármának köszönhetően szerzi a pénzt színdarabjaihoz. Mellette bújik kendőcskéjéhez Mr. Bloom a könyvelő, aki próbál a jó úton járni, csak hát mindig letérítik róla. Az antihőseinket Ulla, a svéd színésznőcske egészíti ki, aki szerintem az egyik legjobb karakter az egész történetben. Plusz ráadás még a stáb tagjai: Roger, a transzi rendező és Franz, a színdarab megalkotója, aki titkon neonáci és galambtenyésztő. Az őket alakító színészek is jó alakítást nyújtottak, játékukkal még könnyebben el lehetett mélyedni ebben a könnyed történetben.

 Még így visszagondolva is egy beteg filmnek tartom a Producereket. Fárasztó amerikai humor, jó beszólások, többé-kevésbé jó, de egyszerű történet, fülbemászó dallamok, mókás karakterek és amit még nem említettem, hogy a film egy olyan színházra vitt musical hangulatot teremt, ami egész kellemes, ha nem is épp Broadway-i. 7/10-es film.

Azt rebesgetik, hogy a színházi verzió jobb a filmnél. Amint lehetőségem lesz, szerzek rá jegyet a Madáchba. :)

Nem mindennapi életet él Benjamin Button. Nyolcvan esztendősen született, az idő múlásával pedig egyre fiatalabb lesz. Bár fordított életpályát fut be, egyetlen dologban nagyon is hasonlít a hétköznapi emberekhez: ő sem képes megállítani az időt. Button 1918-ban látja meg a napvilágot New Orleansban, az első világháború befejezésének pillanatában, nevelőszülőknél nő fel, és hosszú élete egészen a huszonegyedik századig tart. A világ számos helyén megfordul, miközben felfedezi és elveszti a szerelmet, megtapasztalja a boldogságot és a szomorúságot.

Forrás: Port.hu

Egy élettörténetet kapunk, ami részben előre halad, részben pedig visszafelé. Ezen kívül bármelyik ember élete is lehet Benjaminé, de leginkább nagyszüleinkké.
A történet mesélés érdekesen indul: egy lányt és haldokló anyját látunk, akinek az az utolsó kívánsága, hogy leánya olvasson fel egy naplót. Ebből a könyvből ismerjük meg Benjamin Button, az egyszerű polgár életét, aki 80 évesen születik. Fiatalodása során tapasztal, ahogy mások is: megtanul járni, kupiba megy, dolgozik, ízelítőt kap a háborúból és persze szerelmes lesz, majd lassan leépül (gyerek lesz) és meghal. A film nagy része Benjamin szerelmi életére épül, főleg Daisyvel való életére. Tele van csodás momentumokkal, szívszorító vagy megmosolyogtató történésekkel, elég is lett volna ez egy filmhez, de nem 3 órás alkotáshoz. Hiába van ott Ben átka, ilyen hosszan nem tud lekötni, szép mondanivaló ide vagy oda. Túl jó ötlet ez a visszafele öregedés és nem igen használták ki a filmben. Ben kezdettől fogva természetesen kezeli azt, hogy ő ilyen, ami elképzelhető, de nem gondolkodik el rajta, hogy valami nem stimmel vele, legalábbis kezdetekben nem. Továbbá az emberek szerintem túl jószívűen fogadták főhősünk helyzetét. A valóságban minimum a gyerekek cikiznék. Így nem tűnt volna annyira Hollywood-inak Ben élete, hanem életszerű életnek, esetleg.

Hiába rózsaszínes a történet, azért komoly mondanivalót hordoz magában. Végig foglalkoztatott, hogy Benjamin mit érezhet, hogyan érezhet az átkával kapcsolatban. Próbáltam figyelni az ő karakterét alakító színészeken, hogy ki mennyire tudja visszaadni a Benjaminban lakó gyereket, tinédzsert, fiatal felnőttet. Az idősebb színészeknek ez sikerült, viszont mikor Brad Pitthez értünk, valahogy elveszett Ben varázsa.
A főhős különös helyzetén kívül még elpuffantanak néhány Hollywood-i klisét (szerelemben a boldogság; a család a minden), de megjelenik egy érdekes dolog is az idős Daisynél: mennyi mindent szalasztunk el az életben. És tényleg! Közhely, de gondolkodjatok csak el rajta egy kicsit...

A felsorolt dolgokon kívül rendben volt a film, szép volt, nyugodt színvilág és fények, háttérzene is okés, de hihetetlenül hosszú, még mindig. Számomra 6,5/10 a film :(

Két vonat indul el a tér és idő távoli pontjairól. Az egyiken az élet vége felé közeledő, Európa-szerte ismert író, Esti Kornél utazik utolsó felolvasóútjára Németországba, egy már-már téli napon, 1933-ban. Ugyanarról az állomásról indul el a másik vonat is, csak harminc évvel korábban, 1903-ban, rajta a tett- és tudásvágytól hajtott, az élet titkait kutató fiatal Esti Kornéllal, aki a ragyogó nyári reggelen élete első önálló útján az olasz tengerhez utazik. A vonatút "mindkettejük" számára sorsdöntőnek bizonyul. A fiatal Kornélban itt erősödik meg a hit, hogy költő, híres író lesz, mert szerinte csak a művész képes választ találni a lét legvégső kérdéseire is. A betegséggel küszködő, fáradt, kiábrándult Esti előtt pedig az út során lepereg bűnös-szenvedélyes élete, s hamarosan megérzi: itt, a vonatút alatt kell igazolást találnia arra, hogy gourmand-életélvezetében nem tékozolta-e el az életét.

Forrás: Port.hu

 Úgy hiszem, hogy a novellák ismerete nélkül nehéz belevágni ebbe a filmbe, tartalom elolvasása nélkül pláne. Nekem az első megvolt, utóbbi nem, így szájtátva vettem észre, hogy én akit először Kosztolányinak véltem, az valójában az idősebb Esti Kornél. Miután erre rájön a néző, már egész kellemes figyelni a filmet.
Az egyszerre induló idősíkokat jó ötletnek tartottam. Láthattuk azt, ahonnan elindult a költő és amivé lett, majdnem egyazon járművön. A fiatal Kornél épp Rómába tartott, ahogy az a 3. novellában is leírta Kosztolányi, az idős Esti pedig találkozik fiatalkora szereplőivel. Utóbbival a rendező egész jól eljátszadozik. Kedvencem az osztrák kis vendéglős rész, ahol tényleges jelenetváltás nincs, de a pincérnő állandó ruhacserélésével (egyszer fiatal, egyszer idős) érzékeljük az idősíkok közti váltást. Kár viszont, hogy az idős Kornél epizodikus jeleneteinél nincs ehhez hasonló megoldás. Azok valahogy hirtelen törtek a nézőre.

Pacskovszky filmjében nagy hangsúlyt kap a kor bemutatása. Ruhák, zene, bútorok, vonat, az emberek. Tökéletesen megteremtik a 20. század eleji hangulatot, Kosztolányi világát, vagy amiben élni szeretett volna.  A párbeszédek sem hanyagolódnak el, számtalan szép és érdekes beszélgetést hallhatunk, és persze rengeteg idézést Kosztolányitól.
A konrka megfelelően jelenik meg a jármű, a vonat, mint motívum: az élet. A fiatal Esti történetében ez nem jelenik meg olyan szépen, de az idősebbnél viszont igen. Leszáll a végállomáson, eltölt ott egy kis időt, majd összeesik és meghal (?) De az idősebbik szemszögéből nézve az utazás akár egy elszámolás is lehetett a fiatalkoráról és az azt követő eseményekről. Sokat lehet ezen gondolkodni, az biztos.

A rendező rengeteg szép ötletet belevitt a filmjébe, amit én most nem írok le mind. De! Többet is ki lehetett volna hozni az Esti novellákból. Alapból hiányoltam maga Esti Kornél karakterét, kapcsolatát a másával. Ebben a filmben látott Esti közelebb állt Kosztolányihoz, legalábbis én úgy éreztem. Érdemes lett volna még az ismertebb novellákból dolgozni (pl. az 1. és a 18.). Azért ismertem csak fel a 3. novellát a filmben, mert épp olvastam, a többit nem tudtam sehová se tenni. Tényleg ajánlatos elolvasni az összeset, hogy még jobban elmerülhessünk ebben a csodálatos utazásban. Nehezen megoldható egy filmen belül több novella feldolgozása, de egy kicsivel több fantáziával esetleg ( több részre bontással vagy sorozattal).
Szép volt ez az utazás, de lehetett volna még jobb is. 7,5/10

‎Jack Sparrow kapitánynak ezúttal is természetfeletti kalózokkal gyűlik meg a baja: kiderül ugyanis, hogy egy régi vérszerződés miatt még mindig a legendás Davy Jones, a Repülő Hollandi nevű szellemhajó kapitányának adósa. Jacknek mihamarább rendeznie kell a tartozását, különben örök átokra és szolgaságra ítéltetik. És ha mindez még nem lenne elég, a kapitány zűrjei miatt meghiúsul Will Turner és Elizabeth Swann kisasszony esküvője. Ugyanis ők is kénytelenek elkísérni Sparrowt a nagy kalandra, mely egykönnyen életük utolsó kalandja lehet.

Forrás: Port.hu

Méltó folytatása az 1. résznek még több misztikummal és kalanddal, de valamiért mégis elmarad a Fekete gyöngy átka mögött. Előbb jöjjenek a negatívumok, utána a pozitívumok.
Először is a magyar címről: Holtak kincse. Angol cím: Dead man's chest  Kicsit elbaltázott lett a magyar cím, mert semmi köze a filmbeli kincshez (ami ugye nem is kincs, szóval nincs). A magyar cím miatt is azt hittem, hogy halottak szigetére mennek kincset keresni. Amúgy a cím nem ront semmit a filmélményen, de megtévesztő lehet.
További két problémám tényleg a filmben lesz. Egyik még az elején volt a bennszülöttek szigetén. Rendben, hogy kellenek epizódok egy kalandos történetbe, de ezt a szigetest valahogy fölöslegesnek éreztem. A szereplőkről se tudtunk meg sokat, és mint érdekesség, csak egyszer megvillant egy Kelet-Indiai Társaság felirat. Viszont Sparrow "sminkje" mindent vitt. Főleg, mikor pislogott.
Harmadik negatívum Elizabeth volt a három férfi párbajánál. Szerintem nem illett a karakteréhez a tehetetlen kiabálás, ő annál sokkal keményebb, ahogy az az 1. részben és a 2. további jeleneteiben kiderült.

Szerencsére a film más dolgokban hozta az elvártat. Első sorban a látvány világot szeretném kiemelni. Davy Jones hajója és legénysége hátborzongató, de tökéletesen összerakott tengeri emberekből áll. Jópofa ötletnek találtam, hogy aki tovább szolgált a hajón, az szinte már nem is volt emberi lény.
Még bejött a színhelyek váltakozása, ami egyszer komorabb, máskor pedig vidámabb volt. Jó is volt a szép Karib-szigetek partjaiban gyönyörködni (ha ott forgatták).
A színészek hűek maradtak az előző részbeli teljesítményükhöz, itt sem adták alább. Depp tovább növelhette rajongói számát még anno.
A történettel sem volt sok problémám. Esetleg még annyi, hogy kicsit nehezen állt össze a több történet szálocska, de végül minden egyenesbe jött és magával tudott ragadni a cselekmény.


Szó, mi szó, egy kellemes mesés filmet láttunk apróbb hibákkal kísérve. Kaptunk kalandot, humort, izgalmakat és drámát is. 8/10-et adok a Holtak kincsére. És azt hiszem, hogy kölcsön kell kérnem bátyámtól a 3. részt és majd jövő tavasszal elmenni a moziba a 4. részre.

 

"Harry Goldfarb egyetlen pénzszerzési lehetősége, hogy rendszeresen eladja anyja tévéjét, akinek a TV nézés élete egyetlen értelme és legfőbb szórakozása. A pénz heroinra kell, a TV pedig azért jó üzlet, mert Harry anyja úgyis mindig visszavásárolja. Harry édesanyja, Sara egy más világról álmodik. Mindent megtesz azért, hogy bekerülhessen kedvenc TV show-jába. Úgy érzi, ezt egyetlen úton érheti el, ha lefogy, és így fel tudja venni a "piros ruhát". Az egyetlen ruhát, amelyben megjelenhet a TV képernyőjén. Fanatikus fogyókúrába kezd, egy gyógyszer segítségével, melyet orvosa írt fel neki. A gyógyszer kezdetben fantasztikus hatással van Sara-ra. Fogyni kezd, feltöltődik, teli lesz energiával és most már egészen bizonyos abban, hogy bekerül a TV show-ba. Aztán elkezdődnek a hallucinációk... Az orvos által felírt gyógyszer gyakorlatilag ugyanolyan kemény drog, mint a heroin."

"A borbély Benjamin Barker egyszerű, boldog életet élt feleségével és a kislányával Londonban. Ám a gonosz Turpin bíró szemet vetett a gyönyörű asszonyra. A férfit hamis váddal Ausztráliába száműzte, ő pedig magához édesgette a nőt és a kislányt. Évekkel később a férfi visszatér a rabságból, ahol csak a bosszú éltette. Sweeney Todd néven borbélyüzletet nyit a Fleet Streeten, és az oda betérőkön áll bosszút a vele történt igazságtalanságért. A véres gyilkosságokban a szomszédasszonya, a pitesütő Mrs. Lovett a társa, aki segít eltüntetni a hullákat. Húsos pitéjének gyorsan híre megy."