A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2010. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2010. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. március 20., hétfő

A megtört Farkas kalandjai

március 20, 2017 0 Comments

A március 2-án bemutatott Logan  után nagyon kíváncsi voltam a film alapjául szolgáló Old Man Logan képregényre, azaz a Kíméletlen jövőre. A most vasárnap (március 19-én) tartott Tavaszi Képregénybörzén sikerült megszereznem az esemény talán legnagyobb slágerét a Kingpin kiadótól. Átesve az első Marvel képregényemen (igen, sajnos vagy nem sajnos) sok gondolat kavarog a fejemben, ezekről lesz szó bővebben.

Tartalom:
"Mark Millar (Kick-Ass) és Steve McNiven (Polgárháború) a 21. század legfontosabb Rozsomák történetét hozták el. Senki sem tudja mi történt azon az éjjel, mikor a hősök elbuktak. Minden amit tudunk az, hogy a szuperhősök eltűntek és a rossz győzedelmeskedett, azóta pedig ők uralkodnak. A legnagyobb rejtély pedig az, mi is történt Rozsomákkal. 50 éve senki se látta. Helyét egy idős Logan nevű férfi vette át: Egy férfi, aki csak a családjának szenteli magát. Egy férfi, akit a Hulk banda a perem szélére taszított. Egy nap pedig rákényszerül, hogy egy öreg barátjának, Sólyomszemnek segítsen - így utazik 3000 mérföldet, hogy családját mentse. Készülj életed legnagyobb útjára, Logan."

Forrás: Goodreads (saját fordítás)


Ahogy említettem, a Kíméletlen jövő volt életem első Marvel képregénye. Legnagyobb problémám ezzel a branddel az, hogy fogalmam sincs, hol érdemes bekapcsolódni a történetbe, a régiekből pedig mit érdemes pótolni. Az Old Man Logannel kapcsolatban megnyugtattak, hogy ehhez nem kell semmilyen előzetes ismeret, mivel egy teljesen új sorozatról van szó. Az állítás többé-kevésbé ült, szerencsére a minimális szuperhős műveltség is elég a képregény megértéséhez, számomra csak a Hulk banda jelenléte volt érthetetlen (Hulk a filmek miatt inkább pozitív hősként szerepel nálam, de a képregényekben állítólag sokkal árnyaltabb figura), de Peter Parker családjával is jobb lett volna tisztában lennem. Emellett a kötetben megjelenő főbb szereplőkről (itt: Logan és Sólyomszem) egy részletes bemutatást is olvashatunk, ami többé-kevésbé érthetővé teszi azt, hogy honnan indultak, hová jutottak és mindez miként történt.


A hozzám hasonló Marvel szüzeknek szánt bevezetés után jöjjön a tényleges értékelés. Akik előítéletesek a szuperhős képregényekkel szemben, azok nyugodtan tegyék félre rossz berögződéseiket és nyissák ki az Old Man Logant. Komoly, sőt megkockáztatom, nehéz olvasmány. Egy olyan reménytelen világba vezeti be az olvasót (erre nagyban rájátszik a sok vörös színben pompázó kép és a nyers, nagyon is realista ábrázolás), melyet csak erős lélekjelenléttel lehet bírni. Az ismert világ szó szerint elaljasult, a dicső múlt hősei eltűntek vagy épp eltünedezőben vannak, az embereknek csak a reménykedés maradt. Logan és Sólyomszem ilyen körülmények között szeli át az egykori Egyesült Államokat és próbálnak életük legkisebb biztos pontjába kapaszkodni, a családjukba. Ez a szinte reménytelen állapot az egész műre rányomja bélyegét, egészen az utolsó záróképig. Természetesen az igazi fókusz Loganen van. A teljesen magába zárkózó férfi még nekünk, olvasóknak is csak lassan nyílik meg. Mellesleg erre nagyon szépen reflektál maga a panelvezetés és a képsorok is, így nagyon hatásosan adta át a szöveg és a rajz együttese, hogy mi is zajlik Loganben. Számomra ezt a jól ütemezett kibontást a képregény záró része, a hazatérés törte meg: spoilerek nélkül annyit róla, hogy inkább hatott egy epilógusnak, mint a történet lezárásának (ez valószínűleg magyarázható azzal, hogy az Old Man Logan eredetileg folytatásos füzetekben jelent meg, itthon gyűjteményes kötetben jelent meg). Ettől eltekintve izgalmas a történet, sok akcióval (így örülhetnek azok is, akik egy ilyen jellegű olvasmányra vágynak), a depresszív hangulatot Sólyomszem karaktere sokszor oldja, de azért a végére az ember szíve megszakad. 

A végét leszámítva nagyon tetszett a Kiméletlen jövő / Old Man Logan, úgy érzem, tökéletes ismerkedés volt a Marvel képregényes világával. 9/10-es pontszámot kap tőlem és ezek után bátrabban próbálkozok ezzel az univerzummal (ajánlani ér). 

2014. április 24., csütörtök

Donkeys

április 24, 2014 0 Comments

Donkeys (2010), directed by Morag McKinnon, is a Scottish black comedy. The plot operates with only four main characters (Alfred, Brain, Jackie, Stevie), but their nature and character development are quite interesting and all of them would deserve attention, but the most significant improvement is the main protagonist’s, Alfred.

At the very beginning, Alfred seems to be a comical and independent figure. He is independent because he seems to have his own business (his street-market), flat and he seems to be pleased with his situation. On the other hand, he is a comical character because of how he reacts to different events. The scene when Alfred is informed about his diagnosis is a good example: he knows the diagnosis now, he should be sad, but he ran out off the room crying hysterically. 

Anyway, this scene is crucial in his development, too – because of his diagnosis (he is dying) Alfred makes the following decision: he tries to get closer to his lost family (Jackie and her daughter). Managing his plan, he is about to keep his independent and comical nature – perhaps he wants to be likeable in this way. However, he cannot rebuild his relationship with Jackie. Her attitude to her father is cold-blooded, she usually rejects him. This behaviour makes Alfred desperate, even though he does not show it. He continues to act in his comical way. However, later, he will not be able to manage it. 

In connection with Donkeys, David Cairns says the following: “Reality contains more than just misery, poverty and squalor. The miserable goes hand in hand with the beautiful and the absurd. It’s always impressive when a film manages to do justice to all three aspects of existence, as Donkeys does!” Concerning Alfred his comical character is the beauty and absurdity which goes hand in hand with misery. One great example is the scene when Alfred and Brain visited Alfred’s granddaughter and play childish games all the night. Alfred can enjoy the situation, though he knows about his forthcoming death. But the diagnosis scene mentioned above is a much better example: it is comical and absurd, yet bitter, too. 

In conclusion, Morag McKinnon makes possible character development in a visible way. Alfred’s description represented it well; moreover, the beautiful, miserable and absurd characteristic of the movie is also showed by the protagonist.


2014. április 18., péntek

Durarara!!

április 18, 2014 0 Comments

Azt mondják, ha létezne olyan lista, hogy 1001 anime, amit meg kell nézned mielőtt meghalsz, a Durarara rajta lenne a listán. Szóval röviden, otakus berkekben alapműnek számít. És azt kell mondanom, hogy rá is szolgál erre.

Tartalom:
"A történet elején egy fiú, Ryuugamine Mikado felköltözik a városba, hogy ismét együtt járhasson középiskolába egy régi barátjával, Kida Masaomi-val. A fiúk gyerekkoruk óta ismerik egymást, és a távolság sem jelentett problémát a barátságuknak, az internet segítségével tartották a kapcsolatot. Mikado érkezése első napján rengeteg embert ismer meg Kida barátai és ismerősei közül. A vidékről felköltözött fiút igencsak érdekli a városi élet, főleg az Ikebukuroi bandák, amik igen nagy hírnévre tettek szert, főleg a Dollars nevű szervezet. Arról is rengeteg pletyka kering, hogy sokan tűnnek el a városban és ezeket az eltűnéseket kapcsolatba hozzák a különböző bandákkal. Nem is olyan egyszerű a városi élet, főleg nem akkor, amikor feltűnik egy városi legenda, a "Fej nélküli Motoros"."

Forrás: Animeaddicts


A Durarara eleje miatt nem értettem, hogy miért istenítik annyira a történetet. A szereplők erősnek látszottak (leszámítva a három főhőst), viszont a történet nem látszott haladni sehová se. Szerencsére hat-hét epizód után kiderült, hogy a legelső részek csak alapozásként szolgáltak, ezután már sejthető volt egy végkimenetel, még ha látható nem is. Ez utóbbi nem is baj, hiszen az írók olyan jól keverték végig a kártyákat, hogy a néző figyelme többé-kevésbé a sorozat végéig fennmaradt - nem tudjuk, hogy hová lyukadunk ki. Fokozatosan ismerhettük meg a szereplők motivációit (kivéve Iyazáét, de ő egy külön kategória a történetben), az egymás között húzódó ismeretségi hálót, s persze mindenki múltját és titkát. Ezekre gondolva elég abszurd és összeférhetetlen társaság verődött össze, de szórakoztató.
 

A grafikai megoldások is érdekesek ebben az animében. Mivel a Baccano készítőinek alkotása ez is, így természetesen a rajzstílus szinte teljesen megegyezik (de az opening stílusa is). Kicsit eltérnek a szokásos figuráktól, kevésbé kidolgozottak, viszont az animáláson és a háttérgrafikán bizony látszik az igényesség. Viszont érdekesnek találtam, hogy a statisztaszereplők fehér figurákként szerepeltek a háttérben, s csak akkor lettek színessé, ha a cselekményhez kapcsolódóan kellett mozogniuk - ez jól ki is lett játszva például a Dollars banda találkozóján. 

Összességében, a Durarara megérdemli a hype-t, ami körülötte van a mai napig. A történetvezetés bámulatos, teljesen leköt és nem sablonos vagy kiszámítható. Be nem foltozott lyukak maradtak a cselekményben, de nemrég jelentették be a 2. évadot, így talán nem kell várni sokáig a folytatásra. Addig is 9/10-es anime, de csak a gyengébb kezdés végett. 

2013. augusztus 2., péntek

Nagy gubanc

augusztus 02, 2013 0 Comments

Mindenképpen érdekes trendnek lehetünk szemtanúi az animációs filmek világában. Ha visszaemlékezünk, régi, gyermekkori meséink az élet alapjaira tanítottak minket: szeretet, megértés, igazságosság és sorolhatnám a végtelenségig. A mai rajzfilmek (legalábbis az igényesebb része) úgy érzem, a gyerekek mai, aktuális problémáival foglalkoznak. Ebbe a trendbe sorolnám a Disney 50. rajzfilmjét, az Aranyhaj és a nagy gubanc című rajzfilmet. 

Tartalom:
"A bájos Aranyhaj egy toronyban él. A gonosz boszorkány még csecsemőkorában rabolta el a királylányt, azóta tartja bezárva. Aranyhaj egyhangú élete megváltozik, amikor a toronyban talál menedéket üldözői elől a királyság legkeresettebb banditája. Flynn Ryder felbukkanása jó alkalom arra, hogy Aranyhaj kiszabaduljon Nyanyabanya rabságából. Alkut köt tehát a jóképű fickóval, és ezzel kalandokkal teli utazás veszi kezdetét. Ebben társuk egy állandóan aggodalmaskodó kaméleon, egy szuperló és néhány haramia. Közben fény derül Flynn igazi kilétére."

Forrás: Port


Természetesen a gyermeki problémát megelőzően rengeteg minden van ebben a Disney-Pixar mesében, ami valahogy hiányzott az elmúlt évek animációs filmjeiből. A báj? A varázslat? A tanulság? Humor? Meglehet, de inkább más problémáról van itt szó. Inkább az lehetett a probléma, hogy a Disney nem mert megújulni. Évek óta a jól bejáratott sablonokra fűzte fel történeteit, amelyek persze szórakoztatóak, de különös nagy sikert és színt nem jelentettek. Az Aranyhaj sikerének kulcsa mindenképpen, hogy mert és képes volt megújulni. Például főhősnőnk, Rapunzel nem a hagyományos megmentésre váró hercegkisasszony, hanem olyan, aki képes magán segíteni. És ami mindenképpen szórakoztatóvá és újszerűvé teszi a történetet, hogy az ő szemén keresztül ismerjük meg a világot: hogy egyszerre csodálatos és gonosz is. Továbbá Flynn sem az a tipikus lovag fehér lovon, akit megszokhattunk már közismert hercegnő történetekből. 



És főgonoszunk, a boszorkány sem mindennapi. Saját érdekei miatt egy hamis életet épít fel Rapunzel köré, és neveli az erdő mélyén, óvva őt az állítólagos veszélyes világtól, mert ő nagyon szereti a kicsi lányát. Ismerős ez valahonnan, nem? Előfordul a való világban pár ilyen álszent szülő, és valamilyen szinten így akadályozza gyermekét, hogy kibontakozzon. Ez volna az a probléma, amivel kezdtem. Érdekes kérdés, hogy ez az üzenet vajon egy gyerek számára érthető-e, de mondjuk ha látja, hogy kedvenc hősei is megbirkóznak nehézségekkel, akik akár a szüleik, talán ad némi bátorságot a gyereknek a való életben is. De ez már egy nehezebb, összetettebb kérdés, ami nem biztos, hogy része egy kritikának.

A friss szereplőkön és történeten kívül a kivitelezése is valami fantasztikus ennek a mesének. Mindig megdöbbent, hogy mennyit fejlődött az animáció, és egyre valósághűen tudják a figurák köré megalkotni a környezetet. A kastély, a lampionok, a ruhák mozgása egytől-egyig fantasztikus. És milyen pontot adhatnék egy olyan szép és szórakoztató mesére, mint az Aranyhaj és a nagy gubanc? 10/10-es pontszámot, mert el kell ismerni, tényleg az elmúlt évek egyik legminőségibb meséje. És az ötvenedik egész estét betöltő Disney nagyfilm. 

2013. augusztus 1., csütörtök

A francia Lara Croft

augusztus 01, 2013 0 Comments

A rengeteg amerikai kalandfilm között mindig felüdülés egy európai alkotást látni, egy franciát még inkább. Az elmúlt évek egyik ismert francia kalandfilmje az Adéle és a múmiák rejtélye. Luc Besson (a Wasabi film miatt lehet ismerős a neve) nem akar többnek látszani ebben a filmjében se, csak szórakoztatni kíván. Mellesleg, az ajánlást köszönöm Annának. 

Tartalom:
"1912-t írunk. Adéle Blanc-Sec, a rettenthetetlen ifjú riporter ég a tettvágytól. Képes bármeddig elmenni azért, hogy véghezvigye céljait. Ha a helyzet úgy kívánja, akár Egyiptomig is elhajózik, hogy különféle méretű és formájú múmiákkal mérje össze erejét. Mindeközben Párizs polgárain lassan eluralkodik a pánik. A Természettudományi Múzeum egyik emelvényén egy 136 millió éves Pterodaktilusz tojás rejtélyes körülmények között kikel, az óriási ősmadár pedig folyamatos rettegésben tartja az égből a francia főváros rettegő lakosait. Ám e szörnyeteg is kevés ahhoz, hogy Adéle Blanc-Sec kisasszony zavarba jöjjön, kinek eddigi kalandjai is számos meglepetéssel szolgáltak már az izgalmak kedvelőinek."

Forrás: Port



Adéle-t nevezhetnénk akár a francia Lara Croftnak is, hiszen hasonló életet él, igaz, egy kifinomultabb stílusban. Fizikai rátermettsége és harcművészetek helyett az eszét használva száll szembe ellenségeivel. Larához viszonyítva Adéle sokkal könnyebben bukik bele a terveibe, amin mi nézők persze szórakozunk. És ennek a kalandfilmnek valahogy ez a lényege. Szórakozni egy kellemesebb, erőszak-mentesebb módon. A mai amerikai filmek inkább az akcióra, a lenyűgözésre mennek rá. Így mindig öröm egy ehhez a filmhez hasonló történet, ahol nem kellenek szuperhősök vagy gigantikus géppuskák, hogy a néző élvezze a filmet. Természetesen, egy amerikai akció/kalandfilmhez hasonlóan a cselekmény itt is sem okoz túl sok meglepetést, bár akadtak meglepő fordulatok, főleg a vége felé. Továbbá kicsit mintha szakítana is a sablonokkal. A lények nem akarják az embereket lemészárolni, csak szerencsétlenségükből akarnak kiszabadulni (mint a dinoszaurusz) vagy teljesen barátságosak és segítőkészek (mint a múmiák). 



Az Adéle és a múmiák rejtélyének összképe a témához illeszkedik. Elbeszélő stílusában is felüdítő, kezdve azzal, hogy van narrátorunk (hasonló, mint az Amélie csodálatos életében), és ezzel jelezve, hogy most inkább egy kellemes mesére készüljünk, mint vad, eposzi küzdelmekre. A színészek sem veszik túl komolyan (jó értelemben) a szerepüket. Főszereplőnk, Louise Bourgoin felszabadult és könnyű játéka megszeretteti Adéle karakterét, finomságának és bájosságának köszönhetően szimpatikus lesz - vagyis ez a benyomás. Továbbá még az ő és társai köré teremtett 20. századi eleji világ is remek hangulatot ad, és csak fokozza a könnyed hangulatot. És kicsit el is varázsol.

Összefoglalva, Az Adéle és a múmiák rejtélye a maga nemében jó film. Az amerikai filmek közben mindenképpen felüdülés, így aki ilyesmire vágyik, annak ajánlott. Nem akarják megváltani a világot, csak ártalmatlan mesébe invitálni a nézőt: 8/10.

2013. január 1., kedd

A világ ellen

január 01, 2013 0 Comments

A népszerű Scott Pilgrim képregény nem maradhatott filmes adaptáció nélkül. 2010-ben Edgar Wright vezénylése alatt elkészült a Scott Pilgrim a világ ellen. A történet filmre vitele nem egyszerű feladat, hisz rengeteg videojátékos ábrázolással operálnak az eredeti képkockák is, és összességében ez is adja igazi savát-borsát Scott világának. A filmet Boró unszolására néztem meg, és nem kellett csalódnom úgy, hogy ismerem az eredeti képregényt.

Tartalom:
"Íme, a bájos és állástalan Scott Pilgrim. Egy totál átlag garázsbandában, a Sex Bob-ban basszgitározik, 22 éves, és most ismerkedett meg álmai nőjével, szó szerint. Scott Pilgrimnek sosem volt gondja a becsajozással. A "kicsajozás" szokott nehéz lenni, vagyis nehezen rázza le a nőit. A szerelem folyton komplikált: onnantól kezdve, hogy egyszer egy lány telibe kapta a szívét - és most visszatért a városba - odáig, hogy valahogy le kéne rázni valahogy ezt a mostani tinit, amikor Ramona begörkorizik a fiú életébe. Scott azonban hamarosan rájön, hogy az új szerelem az eddigi legfurcsább koloncot hozta magával: alávaló ex-pasik csapata irányítja a lány szerelemi életét, és bármit megtesznek, hogy kicsinálják az új udvarlót. Ahogy Scott közelebb kerül Ramonához, egyre gonoszabb figurákkal kell szembenéznie a lány múltjából - a hírhedt deszkástól a vega rocksztáron át a félelmetesen egyforma ikrekig."

Forrás: Port


Ha nem ismerném a képregényt, azt mondanám, hogy ez a film egy hatalmas idiótaság. Kinek jut eszébe játék effekteket tenni egy filmbe? És maga a cselekmény: tényleg meg kell verni hét gonosz exet azért, hogy Scott randizzon Ramonával? De ez a történet valahogy úgy van tálalva, hogy a néző nem érzi azt, hogy egy idegesítő baromságot néz, hanem egy szórakoztatót. Sikerült a képregényt követni abban, hogy a geek dolgokat úgy keverek a valósággal, hogy az elfogadható legyen a történet univerzumán belül. Továbbá a képregénynek az üres, cselekményt lassító jelenetei kikerültek, és így egy egész jól pörgős filmet alkottak az alapanyagból.


Ami extra a filmben, hogy ehhez a videó játékos környezethez keverték a képregény formáját is, ami jópofa kis színezetet ad az egésznek. Amit még plusznak érzek a filmben az eredetihez képest, hogy itt nem éreztem epizódikusnak a cselekményt, hanem sikerült úgy adagolni a hét ex megjelenését, hogy egy egyenes szálon futó cselekményű történet kerekedjen belőle. Egyéb aranyos dolgokat is tartalmaz a film, mint például Bryan Lee O'Malley rajzai animáció formájában kelnek életre, vagy a direkt rosszra megírt zeneszámok, geek-es poénok.
Ami kicsit csalódás a filmben, az a színészi alakítások. Valahogy senki sem kiemelkedő. Michael Cera valahogy nem tudta átadni Scott karakterének cseplő-botló bájosságát, a filmben inkább tűnt egy lézengő szerencsétlenségnek. Jason Schwartzmant találtam jópofának Gideon szerepében. A szereplőket inkább a képregényből ismert beszólások tették szerethetővé. 

Összefoglalva, Scott Pilgrim a világ ellen egész jóra sikerült adaptáció, ami jól operál többféle média platformmal. Viszont nem lesz több egy átlagos tini-akciófilmnél. 7/10-es film: egyszer meg lehet nézni, de sokat nem kell tőle várni.


2011. május 21., szombat

Méhben érlelt szerelmem

május 21, 2011 0 Comments

Ezt a filmet Cleóval néztem a 42. Magyar Filmszemlén, ez tűnt számunkra a legérdekesebbnek a vasárnapi programról. Egy valamivel azonban nem számoltunk: hogy sokkoló alkotás lesz.

Tartalom:
"Fliegauf Benedek első angol nyelvű filmje, a Womb Rebecca és Thomas szerelmi történetéről szól. A fiatal pár tragédiája akkor következik be, amikor egyik útjuk során Thomast elüti egy autó és meghal. Rebecca nem akarja túltenni magát a veszteségen, ezért úgy dönt, klónozza és gyermekeként ad újra életet a fiúnak."

Forrás: Port.hu

Ezelőtt nem ismertem Fliegauf Benedek filmjeit, így nem is ismertem stílusát. A Wombban mindenesetre megmutatta jelenlegi "filmes vonásait". Hosszú, kicsit festményszerű (azaz hihetetlenül gyönyörű) néma képek és gyakori állókamera (minden elismerésem Szatmári Péternek!). Röviden, tömören: szerzői film. De nem csak a külső vonások miatt, persze, többről van itt szó.




Fliegauf komoly témákat vet fel filmjében, amelyekről nem ítélkezik - saját magunknak kell mérlegelni. Egyik fontos kérdése, hogy ki ítélkezhet az élet fölött? A történetben Rebecca úgy döntött, hogy megadja Thomas számára a második életet a klónozás segítségével. A film során rá kellett döbbennie (még ha nem is mutatta ki - erre később kitérek), hogy két ember hiába egyforma genetikailag, nem kaphatja vissza ugyanazt az életet. Más körülmények között élt másodszorra Tommy, így más ember is lett.
Másik fontos témaként pedig feltűnik az Oidipusz. A fiú szeretete anyja iránt lehet szerelem? A történetben számos apró jel utal az anya-fiú közti "vonzalom" kialakulására, amely az utolsó jelenetben be is teljesül - fájdalmat hagyva maga után.

Ezeket a kérdéseket feszegeti a Womb egyszerre, és épp ez a baj. A felvetett kérdések mind izgalmasak, akár együtt is azok lehetnének. Fliegauf kerek történetet alkotott, szomorú lezárással, a tájjal és a hosszú képekkel remek hangulatot teremtett, de valami mégis hiányzik, ami mindent összetartana. Ez talán a film legnagyobb hibája.




Az általam elolvasott kritikák kifogásoltak a nagy színészék játékát, főleg Eva Greenét. Túl hidegnek és merevnek tartották őt. Viszont ha figyelembe vesszük a film minimalista jellegét, akkor ez a fajta játék illik ide. A Womb cselekménye a néma jelenetekből állt össze, az érzelmeket nem láttunk a vásznon, azokat is el kellett képzelni magunkban. A kamera által bemutatott képek (például Thomas barátnőjének lába) vagy a hangok segítettek az érzelem felfogásában.
És ha már említettem a minimalista jelleget, érdemes kicsit az időkezelésre is kitérni. A rendező nem szándékozott különösebb hangsúlyt fektetni az idő múlásának jelzésére. Az idő előrehaladtát csak a szereplők segítségével érzékelhettük. Ettől eltekintve a helyszín változatlan.
Továbbá érdekes vonása a filmnek az, hogy a klónozás jelensége teljesen elfogadott eljárás az ottani világban. Emberek és copyk járkálnak a világban (itt egy kis társadalomkritikai vonás is becsusszan a filmbe) egy, a mienkhez hasonló korban. Nem derül ki, hogy mióta fordulnak a klónozáshoz az emberek, miért utálják a copykat - mindegy csak így van. Nem hiányoltam a magyarázatot, valahogy ez így volt jó - természetes a klónozás a Wombban modern kütyük nélkül is.




Fliegauf Wombja még tartalmaz érdekességeket, szimbólumokat, amelyek megértése első mozi élmény után még nem érthetőek. Jelenlegi helyzetben azt mindenképpen el kell mondani, hogy a magyar rendező remekül helyt állt az idegen nyelvi filmnél. Ötletei eredetiek, viszont sajnálatos, hogy ezeket nem sikerült teljesen összehangolnia, egymásra simítani. Így a Womb - Méh egy 8/10-es magyar film, de megállja helyét a jók között. Esetleg a tömegfilm fogyasztóinak is könnyebben emészthető, mint egy Jancsó.

2011. május 11., szerda

A király Oscar-díjas beszéde

május 11, 2011 0 Comments
 2011. Majális

Az idei Oscar-átadón Tom Hopper A király beszéde című filmjét választották meg az év legjobbjának. A mezőny többi darabja közül a történet őszinte, ember közeli érzelmei emelik ki. A főhős, VI. György király hiába irányít egy egész gyarmati birodalmat, mégis esendő hős, gátlásokkal küzd és segítségére szorul. Saját „démonain” túl egy háború nehezedik a vállára, amelynek súlyát saját akaratán kívül kellett magára vennie: apja meghalt, bátyját, VIII. Edwardot pedig szeszélyességének köszönhetően váltotta le az akkori kormány.
A király, azaz Bertie alkalmatlan királynak tartja magát. Egy kiskori félelmének köszönhetően dadog, képtelen gátlások nélkül beszélni, beszédeket adni a nagy közönség előtt pedig számára igazi kihívás. „Fogyatékossága” miatt feleségével, Elizabeth-tel a királyi család árnyékában él, nincs beleszólásuk a közügybe. A „strucc-politika” Bertie és a bátyja közötti kapcsolatára is jellemző: látja, hogy Edward alkalmatlan a trónra (elvált nőt akar feleségül venni, ami ellenkezik az udvar szabályaival; háború idejében nem támogatja népét), de nem mer szembeszállni vele, hiszen a nagyobb testvér sosem veszi komolyan öccsét, gorombán lekezeli őt.
A film kezdetén Elizabeth próbál segítséget találni férje számára. Számtalan reménytelen próbálkozás után egy logopédushoz megy el, Lionel Logue-hoz, aki híres szakmai hozzáértéséről és szokatlan, de eredményes kezeléseiről. VI. György félelmeit és magát a királyt is a kezelések során ismerjük meg. A kezdeti szótlanságtól és morgásoktól eljutunk a tetőpontig, a rádiós beszédig, amelyet nemcsak az Egyesült Királyság polgárai, hanem Kanada, Ausztrália és Új-Zéland lakosai is hallhattak 1939-ben. Hopper tökéletesen adagolja a nézőknek a feszültséget az eseményekkel szintén tökéletes összhangban. A film kezdetén még csak mosolyogtunk a különös kezeléseken (például azon, hogy királyunknak káromkodnia kellett), aztán ahogy egyre közeledett a nagy beszéd időpontja, Bertie-vel együtt kezdtünk szorongani, és legszívesebben eltekertük volna ezt a jelenetet, hiszen a jelenet megszerkesztésének (gyakori premier plánok) és Colin Firth játékának köszönhetően a mozizó tökéletesen tudott azonosulni Bertie-vel.
Nem véletlenül használtam sokszor a „tökéletes” szót, ugyanis erre a filmre ez a legjobb jelző. Nincs itt felrobbanó tank és lövészárkokban fekvő katona, hiába a háború idején játszódik a történet; Hopper képes egy szimpatikus és hozzánk közeli karakterrel és a történetépítés elemeinek egyenletes elrendezésével megrendezni 2011 legjobb filmjét. 

2011. február 5., szombat

A kislányból lovag lett

február 05, 2011 0 Comments

Tim Burton Alíz adaptációja régóta betervezett film, Annának köszönhetően sikerült megnéznem. Kellemes csalódás volt, hiszen nagyon sok rosszat hallottam a filmről, tartottam is tőle, hogy nem fog tetszeni. Végül azért nem egészen így lett.

Tartalom:
"Alice tizenkilenc éves, felnőtt lány. Férjhez akarják adni, ám egyetlen porcikája sem kívánja, hogy a csúnya, ellenszenves fiatalemberhez menjen hozzá. Szerencsére a lánykérést megzavarja a Fehér Nyúl felbukkanása. Alice persze utána iramodik, és hamarosan újra annál a bizonyos üregnél találja magát, amelybe sok évvel ezelőtt beleesett. A történelem ismétli önmagát, Alice megint Csodaországban találja magát. Ám Csodaország már nem olyan, mint régen. Az első látogatása óta minden a feje tetejére állt. Ő az egyetlen, aki megszabadíthatja a világot a zsarnok Vörös Királynő rémuralmától."
Forrás: Port.hu

 Olyan érzésem volt, mintha Burton a Walt Disney rajzfilm Alice-ét akarta volna folytatni. Lewis eredeti regényében Alice még kislány, ebben a filmben viszont felnőtt, aki el akar menekülni a társadalom által előre megtervezett életből. Azonban feltűnik a fehér nyúl és Alice ismét eljut a lyukig, majd Csodaországba. A zuhanás során ugyanazokat a tárgyakat láthatjuk, amit a korábbi verzióban is és ezeket követi a film egészen addig, amíg Alice nem találkozik a birodalom lakóival, sőt egy flashback erejéig montázs képében láthatunk bár jelenetet a meséből élőszínészekkel. Azonban az újratalálkozástól teljesen új fordulatot vesz a történet: Alice-nek meg kell ölnie egy sárkányt, hogy Csodaország felszabaduljon a gonosz Vörös királynő uralma alól. Nem is lenne gond, ha az eredeti könyvből egy sima kalandfilm lenne fantasy beütéssel, de ilyen fura módon megoldva? Attól, hogy meghal egy sárkány, még nem biztos, hogy megrendül a zsarnok uralma. Az események előre haladtával ténylegesen nem is az erő győzött, csak mindenki behódolt az előre megírt sorsnak. Ez viszont eléggé ellentétben áll a kezdettel, hogy Alice menekülni akar a megírt sors elől. Csodaországban nem történik meg a karakterfejlődés, az, hogy Alice elhatározza, hogy merjen szembe menni az elvárásokkal. A végén mégis meglépi ezt előzetes mérlegelések nélkül: hajóra száll és világot lát. Most mi van?

Ettől eltekintve a filmnek, mint mesés történetnek megvan a magával ragadó erő. A látvány elképesztő, az ember nem győz benne gyönyörködni, 3D-ben valószínűleg még szebb lehet. Tim Burton tökéletes látványvilágot álmodott meg Lewis világához, le a kalappal előtte, s valóban örülnék, ha ezért megkapná a film az Oscart.A CGI-technika segítségével képernyőre került a nagy szemű el-eltűnő macska, a repülő hintaló,  az állatok majdnem élethűek, a kártyalapok színe kicsit erős, de ők is jók, és a Vörös királynő fejét is sikerült felnagyítani. Az animáció tökéletesen elvegyül az élő színészekkel, nem ütnek el egymástól. Karakterekben már nem áll a film ilyen jól. Sikerült tehetséges színészeket összeszedni, de mégsem tudták a maximumot nyújtani: Johnny Depp és Helena Bonham Carter viszi nagyjából a filmet, na meg a macska. Főszereplőnk, Alice túl sokat kérdezősködik, ami miatt egy idő után idegesítő válik; az Ikrek próbálnak humort vinni a történetbe, de amikor ötödjére adják elő ugyanazt a produkciót, az már unalmas, a Fehér királynő pedig csak szép, amúgy passzív és másokkal csináltat mindent.


A film szinkronjára és fordítására is érdemes kitérni, abban is voltak érdekes dolgok. A magyar hangok megválasztása egész vegyes lett: volt, akinél beletrafáltak, másnál pedig nem igazán. Alice-nek például fura választás volt Molnár Ilona, de az ember azért hamar megtudta szokni. Kalapos Nagy Ervint kapta, aki szerintem a legtökéletesebb szinkronhang Deppnek. Carternek szintén telitalálat Für Anikó, nekem jobban is tetszett az ő hangjátéka, mint az eredeti színésznőé. Vigyorinak Faragó András túl mély volt és bohókás, más valaki hangja illett volna a macskánkhoz. A többiek szinkronhangja elment, esetleg Kalapos egérkéjének volt fura a nőies hang.
A fordítással nincs nagy bajom, első megnézésre nem ütötte meg a fülemet fura mondat és semmi ilyen, azonban azt nagyon sajnáltam, hogy neveket tekintve a fordító nem nyúlt a regény Kosztolányi-féle fordításához, ezért a szinkronhoz hasonlóan ez is vegyes. Fantáziátlannak hatott Vigyori név a regénybeli Fakutya névhez képest, de a Tutyika és Mutyika páros neve nagyon eltalált.

Összefoglalva, az Alice Csodaországban nem egy nézhetetlen film, ahogy sokan állították a környezetemben, csak egy kicsit összezavarodott mese egy hihetetlenül gyönyörű látványvilággal. Egy kis odafigyeléssel (vagy ha a Walt Disney nem köti meg annyira Burton kezét) akár egy Oscar-díjra érdemes adaptációval is előállhattak volna. Sajnos ez így csak egy 6/10-es filmélmény.

2011. január 20., csütörtök

Hattyúk tava Aronofsky stílusban

január 20, 2011 0 Comments

Idén nekem kellett írni a Golden Globe jelöltekről a suli újságba. A kutatás során filmen akadt meg a szemem, és köztük a Black Swanen. Először nem vártam tőle sok mindent, majd megnéztem és a trailert, és azonnal eldöntöttem, hogy ezt látnom kell.

Tartalom:
Nina, a balett-táncos nagy álma, hogy ő játssza el a Hattyú királylányt a Hattyúk tavában. A rendező úgy gondolja, hogy a lány tökéletes lenne a Fehér hattyú szerepére, viszont a gonosz ikertestvér megformálására alkalmatlan. Nina nem adja fel, keményen küzd a szerepért, hogy tökéletes legyen. A lassan ránehezülő nyomás elhatalmasodik rajta és megkezdődik átváltozása Fehér hattyúból feketévé....

Forrás: Saját kútfő

Fantasztikus film - ha röviden szeretnénk jellemezni. Utólag végiggondolva az egész történet egy szimbólum. Egyszerű, mindenki számára könnyen érthető társításokkal dolgozik (fekete-fehér), aki egy kicsit is odafigyel, könnyen megfejtheti a Fekete hattyú titkát.
A szimbólum  nem csak néhányszor jelenik meg, hanem az egész történetet átszövi, megfertőzi. Nina lassú bukása csodálatosan megszerkesztett jelenetek sorozata, egyik legjobb jellemfejlődés, amivel eddig találkoztam. A rendező egy másik filmjéhez hasonlóan (Rekviem egy álomért) épül fel Nina története is: először még csak sejteni lehet, hogy itt valami készülődik, majd ahogy egyre jobban közeledünk a katarzishoz, egyre többször váltogatja magát a valóság és az őrület. Nagyon sokszor el sem lehet dönteni, hogy a nemrég látott esemény megtörtént-e vagy sem.


Ilyen összetett megőrülést igen erős és jól képzett színészért kiált. Natalie Portman kapta a szerepet, aki teljesen megfelelt a feladatnak, megmutatta, hogy ő nem csak Padmé lehet. Még kiemelném, hogy Portmannek nem volt dublőrje, a táncrészeknél is ő szerepel. Dicséretes színészi munkát láthattunk, ki is érdemelte a Golden Globe-ot a legjobb színésznő kategóriában.
Igaz, a cselekmény nagyrészt Nina köré fonódik, általában őt látjuk, de természetesen kellenek mellé más szereplők is. Egyik fontos alak Lily, akit Mila Kunis alakít. Érdekes, de leginkább titokzatos karakter, aki elősegíti Nina bukását - legalábbis mi úgy látjuk. Homály lengi be, hogy jók vagy rosszak a szándékai. Mila tökéletesen hozta a szerepet: a színésznő megjelenése miatt a karakter kicsit negatív is lett a számomra.
A táncban kulcsszerepet tölt még be a rendező, Thomas (as Vincent Cassel). Nem szántszándékkal, de ő indítja el Ninát a lejtőn. Lilyhez hasonlóan ő is izgalmas karakter az érzelmei körüli bizonytalanság végett:  spoiler! nem lehet eldönteni, hogy szereti új felfedezettjét, vagy csupán egy kicsit más úton próbálja a lányt tanítani.
Aztán ott van Beth (Winona Ryder), a régi üdvöske. Azt is mondhatjuk, hogy ő vetíti előre Nina sorsát. Beth karrierjét szintén Thomas egyengette,  és amint leváltják, az öngyilkosságba hajszolja magát. spoiler vége.


 A film hangulata nyomasztó, sötét, ahogy a témája is. Csodálatos jeleneteknek lehetünk részesei: technikai megoldása miatt egyik kedvencem a diszkós jelenet; aztán amikor Nina szembenéz magával a tükörben; a Fekete hattyú színre lépése is eszméletlen rész, de a léghátborzongató a zárómondat.
A film zenéjét (Hattyúk tava) nevezhetjük ellenpontozónak: kissé bizarr, hogy komoly zenét hallunk és közben spoiler! gyilkolászást láthatunk vége. Máskor viszont nagyon is illik a képsorokhoz a Hattyúk tava, amitől megint hátborzongató lesz a hangulat, legalábbis én így éreztem.

"Éreztem, tökéletes volt." - mondja Nina a filmzárásában. Legszívesebben ezt elmondanám a Black Swanre is, azonban egy valami zavart: Nina erkölcsi romlásában kicsit eltúlzott lett a szexualitás. Rendben, hogy ez is hozzátartozik, nincs is ezzel baj, csak más momentumokhoz képest túlságosan is előtérbe került. Így érdemli ki a film a 9,5/10-es pontszámot. Aronofsky ismét megmutatta, hogy ő bizony rendező.

2011. január 1., szombat

Gondolat bűntény

január 01, 2011 0 Comments

Anno a filmről még a Filmbuzi-n olvastam a nyáron, terveztem is elmenni rá a Vodafone kedd keretén anyukámmal egy pesti kiruccanás során, de sajnos ez elmaradt, a közeli moziban pedig csak 21 után adták, ami nem volt valami előnyös. Így DVD kiadás után sikerült megszereznem. Lássuk, mivel is van dolgunk.

Tartalom:
"A profi tolvaj mindent el tud lopni. Minél nagyobb mester a szakmájában, annál kevésbé lehet előtte akadály. Dom Cobb (Leonardo DiCaprio) a legjobbak között is az első: ő mások álmait szerzi meg. Amikor áldozata éjszaka az álomfázisba jut, ő belopózik, és a legnagyobb értékekkel távozik. E tudás tette Cobbot az ipari kémkedés legkeresettebb bűnözőjévé és örökké menekülő, magányos férfivá.
És most kap egy esélyt, hogy helyrehozza az összes régi hibáját, és visszaszerezze az elveszett életét. Ehhez nem lopnia kell, hanem profi bandája segítségével visszatérnie az eredethez, és egy gondolatot elültetni valakinek a fejében. Ez lesz a tökéletes bűntény. De a legjobb tervet is keresztülhúzhatja, ha a kiszemelt áldozat maga is profi. Aki olyan veszélyes, amilyenről Cobb még csak nem is álmodott."
Forrás: Port.hu

  
 El kell ismerni, a 2010-es év egyik legjobb filmje.  Kicsit tartottam tőle, amiért akkora hype-ja lett az utóbbi időben, de nem volt rá szükség. A rendező-forgatókönyvíró, Christopher Noal egy logikus és látványos álomvilágot teremt a vászonra. Ez már önmagában is jó ötlet, de nem biztos, hogy megállna filmként. Így körítésként kaptunk egy felbérelhető csapatot, akik arra specializálódtak, hogy gondolatot lopjanak ki az emberek elméjéből. Ezt az álmokon keresztül képesek elvégezni. Még egy kis csavar a történetbe, csipetnyi családi dráma és el is készült a Golden Globe jelölésre méltó film. Igen, teljes mértékben tetszett a történet. Olyan jól elmagyarázták, hogy a néző 100%-osan a részesének érezte magát ebben a világban. Kitért annak veszélyeire, megjelent az álom vagy valóság problémája, a történet vége pedig nyitott, amit szintén nagyon szeretek. 




Nagy dobás a sztori, a karakterek nem annyira, de észre se venni ennyi eseményben. A cselekményben leginkább a főhősünk, Coppot boncolták és az ő múltját, ami viszont nagyon jól sikerült. Szimpatikus nem lett, de nem is utáltam. Ennek ellenére úgy érzem, hogy Leonardo DiCaprio nagyon jól eljátszotta ezt a figurát: semmi túljátszás vagy alulteljesítés, pont jó. Átéreztem a családja után való vágyódását, élveztem a magyarázatait. A feleségével való esete pedig... sokkoló. És ha már említem a szerelmét.... Mol-t egyik kedvenc színésznőm, Marion Cotlliard alakította és hihetetlenül jól. Mol első megjelenése óta nem volt szimpatikus karakter, de ahogy egyre többször megjelent egyre inkább félni kezdtem tőle. Cotlliard nagyon jól kihozta Molból azt, amit lehetett.
A többiekkel is ugyanúgy voltam, mint Coppal: se nem szimpatikusak se nem ellenszenvesek. Úgy érzem, hogy az Eredet szereplőire nem külön-külön fogunk emlékezni, hanem együtt. Bámulatosak csapatban, hihetetlen dolgokat hajtanak végre. Ariadne megoldhatatlan útvesztőket tervez, ahogyan a neve is utal rá. Browning mindig zseniális ötletekkel áll elő, amivel mindig sikerül a csapatot kihúzni a bajból, Arthur pedig a legnagyobb veszélynél is tartja magát és felveszi a küzdelmet a projekciók ellen, akár falon mászva is. Egyedül Fischer volt fura, hogy ennyire be tudták palizni azután is, hogy Copp félig-meddig felfedte magukat előtte.





A látványra sem volt panasz. Az épületek maguktól mozogtak vagy épp szétestek, gyönyörű havas tájakon kalandozhattunk és egy paradicsomi világot láthattunk. Pazar volt, hosszabban nem is tudom kifejteni. Zenék közül nem tudok sokat felidézni, csak az ébresztő dalt, Edith Piaf: Non Je Ne Regrette Rien, ami azért is érdekes, mert ugye szerepel a filmben Cotlliard, aki 2007-ben az énekesnőt játszotta.
A bejegyzés végére érve is tartom azt az álláspontomat, hogy ez a 2010-es év egyik legjobbja és megérdemelné azt a Golden Globe-ot. A díjosztóig drukkolok neki, addig én egy 9,5/10-zel jutalmazom.

Pálca helyett pisztoly

január 01, 2011 0 Comments

A HP7 film után néztem, hogy a három színész milyen filmekben szerepelt még, első sorban Rupertre fókuszáltam. Jó ajánlások a Wild Target c. angol vígjátékra érkeztek, így amint tudtam be is szereztem.

Tartalom:

Victor Maynard (Bill Nighy) egy középkorú, magányos bérgyilkos, aki jól ismert halálos profizmusáról. Azonban az egyik célpontja, a bájos szélhámos, Rose (Emily Blunt) teljesen megigézi a férfit, így Victor elköveti az orgyilkosok legnagyobb hibáját: élve hagyja a lányt. Persze a megbízó új embert küld, hogy végezzenek Rose-zal, de Victor megmenti a fiatal nőt, így együtt kell menekülniük. Egy véletlen folytán csatlakozik hozzájuk Tony (Rupert Grint) is, akinek minden vágya, hogy Victor segédje legyen, mivel azt hiszi, hogy a férfi egy magánnyomozó.

Forrás: Filmtrailer

 Nem csalódtam a filmben, valóban nagyon jó, ahogy azt már elmondták. A történet egyszerű, nincsenek nagyon meglepő jelenetei, de okozhat meglepetést. Spoiler! Sokáig azt hittem, hogy Rose tudja, hogy Victor meg akarja ölni, csak akkor döbbentem rá, hogy nem, amikor megtalálta a célpontok fényképeit. Spoiler vége. Az angol humor itt is jócskán megmutatkozott:  hol nagyon fárasztó, helyzet komikumból is kijutott bőven, a szereplők elengedtek egy-egy vicces beszólást is, volt papagájunk, de a főtémához (bérgyilkos) igazodva leginkább morbid humorral tűzdelték meg a történetet.


Az angolok nagy erőssége még a karakterek. A Wild Target esetében ebben sem kellett csalódnom. Victor, a főhősünk, a profi bérgyilkos, akitől mégsem félünk. Érezni rajta valami emberit, ami közel hozza a nézőkhöz (Talán az, hogy még az anyjával él?). Rose is kedvelhető karakter, okos és pimasz, ahogy egy tolvajt elképzelünk. Bár néha idegesítő hisztit tud levágni, de ez is valahogy viccesen jön le. A párosunkat az utcagyerek, Tony egészíti ki. Van, amiben hasonlít a színész jól ismert szerepéhez, de sokban különbözött is. Nem panaszkodós srác, inkább nyugodt, csak az életveszélyes helyzeteket nem bírja, de azokba is szépen belejön. A film eleji személyiségükhöz képest  nagyon látványos karakterfejlődésen mennek át, öröm volt nézni. A főhősök mellett érdemes megemlíteni Victor anyukáját. Haláli öregasszony a maga bérgyilkos nézeteivel. A rossz fiúk oldala viszont nem annyira emlékezetes, mint  mondjuk a trió. Visszatérő sablonszereplők: egy okos főnök, aki próbál mindent talpnyalóival elvégeztetni, csak hát ők nem valami okosak és ügyesek. Egyszerűségüknek köszönhetően azért számos vicces jelenethez hozzásegítik a filmet. Legjobban a Rembrantos üt, csak kár, hogy a trailerben ellőtték már. Dixon tűnt érdekes figurának, de végül nem lett belőle semmi.
A színészekre nem volt panasz, mindenki jól alakított. Csak Rupertnél jegyeznék meg annyit, hogy a magándetektívezés iránti rajongása nem igazán ragadt rám. Azt valahogy nem sikerült eljátszania.


A filmnek még a hangulatát érdemes kiemelni. Általában angol filmet a hangulata miatt nézek, felüdülés az amerikaiak után. Ezt leginkább a környezet és a zene tudja megteremteni. Mindig élvezet a piros emeletes buszokat, a kőszobrokat és épületeket bámulni a felhőkarcolók helyett. És a sok szép zöld rét és kicsit a viktoriánus korszakot idéző házak! A készítők országuk legjavát mutatták meg.
A betétdalokkal nem volt semmi baj, sőt. Mind nagyon fülbemászó, az ember ujja mindjárt ütni kezdi a ritmust és jól illeszkednek a jelenetekhez. Like.

A sablonos rossz fiúktól és a végén lévő kicsit nyálas párbeszédtől leszámítva remek film a Wild Target, tökéletes kikapcsolódás Szilveszterre. Ez most kollektíve 9/10. Viszont Rupert még nem győzött meg, hogy Ronhoz hasonló figurákon kívül el tud-e játszani mást is. Azt hiszem még próbálkozok néhány filmjével. ;)


2010. december 16., csütörtök

Vándorló gyermekek

december 16, 2010 0 Comments

A film előzetesét Facebookon láttam még tavaly novemberben, Alexander Rybakkal kapcsolatban reklámozták, ugyanis ő is szerepet kapott ebben a norvég családi filmben. Lássuk, hogy mit is tudnak Északon és ki az a Yohan.

Tartalom:

19. század vége, Norvégia, itt él a Aamot család nagy szegénységben. Hogy ne haljanak éhen, az apa elmegy Amerikába pénzt keresni. Sok idő eltelik, csak nem tér vissza, a család pedig tovább éhezik. Yohan  részben kapzsi bátyja, Knut piszkálódására, részben saját elhatározására üzletet köt egy ügynökkel, aki gyerekeket közvetít ki urak földjeire dolgozni. Így kerül főhősünk Nome birtokára, ahol hiába védelmezi a tehéncsordát a grizzlyiktől, mégis kevés fizetést és hálát kap. Amikor megelégeli sorsát úgy dönt, hogy megszökik új barátaival, Annával és Olei-jel együtt...

Forrás: Saját kútfő


Mit is mondhatnék Yohanról? A történet kiszámítható, de azért aranyos, leülteti az embert. De érdemes néhány dologra kitérni. Legelőször is le kell szögezni, hogy ez egy norvég film és a norvégok nagyon is utalgatnak erre a nézőnek. A film 1989-ben, New Yorkban kezdődik, ahol egy újságírónő megy meginterjúvolni Yohant, aki Norvégiából vándorolt be. Ahol épp az interjú folyik, épp a karácsonyt ünnepelik: az emberek norvég zászlót lobogtatnak, szól az A-ha Take on me, és aki az idős Yohant játszotta, az szerintem Henrik Ibsenre hasonlít. :D
Ebben az előkészítő részben érdekes, hogy angolul beszélnek benne, csak később a konkrét történetben hallhatunk norvég beszédet. Jó ötletnek tartottam, szerettem is, mint anno a Becstelen Brigantiknál, csak azzal ellentétben itt nehezen állt át az agyam egyik nyelvről a másikra - mármint hallgatásban. Ez személyes szocproblem.


Ahogy már említettem, a történet nem egy köröm lerágós darab, de azért keményen ott van az északiakra jellemző társadalomkritika. Itt a 19. század végi vidéki ember kiszolgáltatottsága jelenik meg a gazdagokkal szemben a gyerekek szemszögéből: így még inkább érezhetjük a két réteg közti különbséget. Egy gyermek nem tudja megvédeni magát egy felnőttel szemben.
A szereplők nyomorúságos helyzete ellenére mégis valami kedves, naiv és könnyen ragadós gyermeki báj szövi át a filmkockákat. Sokszor látjuk Yohanékat játszani: ilyenkor általábanárad a boldogság a képernyőről.
Szépen felépítették a mese kellékeit, de az elbeszélést már nem sikerült hibák nélkül megszerkeszteni. A film első 50 perce eszeveszetten pörgeti az eseményeket, csak akkor nyugszik le, mikor Yohan már dolgozik. Ez szerintem nagyon zavaró a filmben, legalábbis én sokszor meresztettem nagy szemeket.

 Szereplőink nem kidolgozott karakterek, egyszerűek, a mesékhez igazodnak. A színészek sem alakítanak valami nagyot, de a gyerekszínészeknél kiemelném, hogy nagyon természetesen játszanak, így könnyű volt megkedvelni a karaktereiket és izgulni értük.

Még - úgymond - járulékos elemekként kiemelném a film zenéjét és a tájat. Utóbbival kezdem. Nem tudom, hogy merrefelé forgattak, de Norvégia szép országnak tűnik. Csodaszép, dokumentumfilmbe illő felvételekkel kényeztetik a néző tekintetét.
A zene pedig nagyon fülbemászó, főleg az úgymond "theme" száma. Ezen kívül mai zenéket is hallhatunk benne (az Őrség filmekhez hasonlóan), ami elég vicces, mivel a történet majdnem 100 évvel ezelőtt játszódik.


Összefoglalva, ez egy szép családi film. Érdemes gyerekkel nézni vagy gyermeklelkű felnőtteknek megnézni. Alexander Rybak rajongóinak pedig kötelező. Igaz, nem nyújt Oscar-díjas alakítást, de hozzájárul a zenei részhez, ami emel a film összhatásán.
Egy 7,5/10.

2010. december 4., szombat

Halál ereklyéi 1/2

december 04, 2010 2 Comments

Egy évtizedes rajongás után megérte a világ, hogy elkészüljön az utolsó Harry Potter film első fele. Mikor kitudódott, hogy kettészelik a finálét, mindenkiben felmerült a kérdés, hogy a pénz lehúzáson kívül ennek mi értelme? Sok volt. Teljesen meg tudom érteni Yates gondját a 6. filmnél, amikor rengeteg mindent ki kellett hagynia, ami a könyvben viszont fontos szerepet játszott (most ilyesmivel szenvedek én is). Nézzük, hogy hogyan gazdálkodtak a készítők nagyobb idővel.

Tartalom:
Magukra maradtak: Harry, Ron és Hermione tanárai és legfőképpen Dumbledore segítsége nélkül vág neki a nagy feladatnak. Voldemort halhatatlanságának titka nyomába erednek, fel akarják kutatni és meg akarják semmisíteni a rejtélyes horcruxokat.
A sötét erő nem kíméli őket, de az egész varázsvilágot sem. Bekövetkezik a legrosszabb, kitör a háború, a halálfalók Roxfortot és a Mágiaügyi Minisztériumot is az uralmuk alá hajtják. Bármerre járnak, a borzalom követi őket. És mindenütt Harry Pottert keresik, hogy a Nagyúr elé vigyék a fiút élve.
 Forrás: Port.hu

Sötét felhők, villámlás, göcsörtös ágak, sötét színek. Ezek határozzák meg az egész film hangulatát és készítik fel rá a nézőt, hogy egy mese világban igenis lehet szenvedés, háború és halál. Harryék felnőttek és elkeseredetten tapogatóznak a sötétben, hogy kiutat találjanak szorult helyzetükből. Tökéletesen megteremtették ezt az érzést, amit Rowling fokozatosan megírt a könyveiben.


Ekkora feszültséget elég nehéz lenne nézőként elviselni egy 2 és fél órás filmben, így persze az eddigi szokásokhoz hűen poénokkal is megtűzdelték a cselekményt rendesen. Szerencsére nem ment át a film tinivígjátékba, de még akadtak komolytalan jelenetek bőven. Egyik ilyen, amin rendesen húztam a számat, az Féregfark halála volt. Meghalt, aztán körülöttem nevettek. LoL

 Hangulaton túllépve a történet is jó volt, végre jutott idő mindent kifejteni, megpróbálni logikusan felépíteni. Voltak plusz részek (sátorban táncolás), maradt is ki ez-az, de szerintem élvezhető volt, remekül felvezették a második félben várható eseményeket. Az viszont tény, hogy sokszor eléggé belassult a cselekmény, de ez betudható a könyvnek, hiszen ott sem pörög annyira a dolog az elején.
Próbálták fenntartani a szerelmi szálat, de azért ügyesen (vagy nem) elsiklottak felette. A Harry-Ginny rész még mindig erőltetett, nem lehet átérezni, a Ron-Hermione vonal egész jól haladt viszont, így kicsit Ron is előtérbe kerülhetett a filmben.

A színészekben továbbra sem csalódtam. Az epizódok alatt Ruperten láttam nagy fejlődést (érdemes lenne beszerezni a Sofőrleckét), aki most is sikeresen hozta Ron karakterét; Emma szépen mutatott a képernyőn, az első percekben való szereplése (amikor Hermione kitörli magát a szülei emlékeiből) némi szomorúságot csempészett az amúgy izgatott lelkünkbe, részben a színészlánynak köszönhetően is. Daniel most elég semleges volt, remélhetőleg az utolsó részben hozni fogja a formáját. Voldemort (Ralph Fiennes) viszont hiányzott, keveset szerepelt.


Visszagondolva egész becsületes könyvadaptációt kaptunk így a végére, azonban még nem az igazi. Megvárom a júliust, addig itt egy 8/10.

2010. szeptember 25., szombat

Hablaty megtanít rá

szeptember 25, 2010 0 Comments

"Így neveld a sárkányodat" - hirdeti a mese címe. Annyi ismeretet nem adott a film, hogy most akár holnaptól elkezdjek nevelni a szobámban egy sárkányt, de azért aranyos mese volt. Miért is?

Tartalom:
"A DreamWorks legújabb animációs kaland-vígjátéka Cressida Cowell sikerkönyve alapján készült, és melák viking harcosok és vad sárkányok világába röppenti nézőit.
A történet középpontjában egy viking tinédzser áll, aki Berk szigetén él, ahol a sárkányokkal való küzdelem a mindennapi élet része. Elérkezik a beavatás ideje, amikor hősünk bizonyíthatja rátermettségét törzsének és apjának. Ám amikor találkozik egy sebesült sárkánnyal, és végül összebarátkozik vele, a kis "sárkányölő" világa a feje tetejére áll."
Forrás: Port.hu


Ahhoz képest, hogy ismét egy háromdimenziós mesével van dolgunk, a képek szemet gyönyörködtetőek. Már-már valósnak ható északi erdők, a tiszta kék tenger és a felhőkkel hintett ég. Ebben a háttérben mozognak a komikus viking harcosok és ő köztük a vézna Hablaty (akinek mellesleg Hamvas Dani a magyar hangja ~). Az emberi karakterek mellett megjelennek a sárkányok különböző fajai: láthatunk dongóhoz hasonló egyedet, cipzár nyakút, Godzillához hasonló sárkány királynőt és persze ott van Fogatlan, akinek a feje - a szája mindenképp - hasonlít egy régebbi Disney hősre, Stichre. Összességében gyönyörű látványt varázsoltak képernyőre az animátorok, 3D-ben még szebb lehet.


A szereplők kidolgozásán túllépve jöjjön a történet. Kicsit kiszámítható, de elnézhető, mivel a képi világ, a történet bája és a sárkányok világa teljesen magával ragadja a nézőt. Ha jól emlékszem egyszer sem álltam fel, miközben néztem, teljesen a képernyőhöz szegezett. Viszont van két dolog, amit megemlítenék. Először is a legfontosabbat: volt tanulság! A televízióban kevés mesét látok, aminek lenne valami tanulsága. Legalább a nagy rajzfilmgyárak őrizzék meg ezen szokásukat. Másik dolog a nem teljes happy end. Egy csipetnyi tragédiát ad a filmnek, ami a kicsiket sem sokkolja teljesen.

Nem maradt más hátra, mint a pontszám. Mese kategóriában nyugodt szívvel adok neki 10/10-et. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt ajánlott. :) És persze azoknak, akik sárkányt akarnak nevelni. 


A filmet még egyszer és utólag köszönöm Annának. :)

Follow Us @soratemplates