Antigané

"Mark Millar (Kick-Ass) és Steve McNiven (Polgárháború) a 21. század legfontosabb Rozsomák történetét hozták el. Senki sem tudja mi történt azon az éjjel, mikor a hősök elbuktak. Minden amit tudunk az, hogy a szuperhősök eltűntek és a rossz győzedelmeskedett, azóta pedig ők uralkodnak. A legnagyobb rejtély pedig az, mi is történt Rozsomákkal. 50 éve senki se látta. Helyét egy idős Logan nevű férfi vette át: Egy férfi, aki csak a családjának szenteli magát. Egy férfi, akit a Hulk banda a perem szélére taszított. Egy nap pedig rákényszerül, hogy egy öreg barátjának, Sólyomszemnek segítsen - így utazik 3000 mérföldet, hogy családját mentse. Készülj életed legnagyobb útjára, Logan."

"A történet elején egy fiú, Ryuugamine Mikado felköltözik a városba, hogy ismét együtt járhasson középiskolába egy régi barátjával, Kida Masaomi-val. A fiúk gyerekkoruk óta ismerik egymást, és a távolság sem jelentett problémát a barátságuknak, az internet segítségével tartották a kapcsolatot. Mikado érkezése első napján rengeteg embert ismer meg Kida barátai és ismerősei közül. A vidékről felköltözött fiút igencsak érdekli a városi élet, főleg az Ikebukuroi bandák, amik igen nagy hírnévre tettek szert, főleg a Dollars nevű szervezet. Arról is rengeteg pletyka kering, hogy sokan tűnnek el a városban és ezeket az eltűnéseket kapcsolatba hozzák a különböző bandákkal. Nem is olyan egyszerű a városi élet, főleg nem akkor, amikor feltűnik egy városi legenda, a "Fej nélküli Motoros"."

 

A grafikai megoldások is érdekesek ebben az animében. Mivel a Baccano készítőinek alkotása ez is, így természetesen a rajzstílus szinte teljesen megegyezik (de az opening stílusa is). Kicsit eltérnek a szokásos figuráktól, kevésbé kidolgozottak, viszont az animáláson és a háttérgrafikán bizony látszik az igényesség. Viszont érdekesnek találtam, hogy a statisztaszereplők fehér figurákként szerepeltek a háttérben, s csak akkor lettek színessé, ha a cselekményhez kapcsolódóan kellett mozogniuk - ez jól ki is lett játszva például a Dollars banda találkozóján. 

Összességében, a Durarara megérdemli a hype-t, ami körülötte van a mai napig. A történetvezetés bámulatos, teljesen leköt és nem sablonos vagy kiszámítható. Be nem foltozott lyukak maradtak a cselekményben, de nemrég jelentették be a 2. évadot, így talán nem kell várni sokáig a folytatásra. Addig is 9/10-es anime, de csak a gyengébb kezdés végett. 

"A bájos Aranyhaj egy toronyban él. A gonosz boszorkány még csecsemőkorában rabolta el a királylányt, azóta tartja bezárva. Aranyhaj egyhangú élete megváltozik, amikor a toronyban talál menedéket üldözői elől a királyság legkeresettebb banditája. Flynn Ryder felbukkanása jó alkalom arra, hogy Aranyhaj kiszabaduljon Nyanyabanya rabságából. Alkut köt tehát a jóképű fickóval, és ezzel kalandokkal teli utazás veszi kezdetét. Ebben társuk egy állandóan aggodalmaskodó kaméleon, egy szuperló és néhány haramia. Közben fény derül Flynn igazi kilétére."

"1912-t írunk. Adéle Blanc-Sec, a rettenthetetlen ifjú riporter ég a tettvágytól. Képes bármeddig elmenni azért, hogy véghezvigye céljait. Ha a helyzet úgy kívánja, akár Egyiptomig is elhajózik, hogy különféle méretű és formájú múmiákkal mérje össze erejét. Mindeközben Párizs polgárain lassan eluralkodik a pánik. A Természettudományi Múzeum egyik emelvényén egy 136 millió éves Pterodaktilusz tojás rejtélyes körülmények között kikel, az óriási ősmadár pedig folyamatos rettegésben tartja az égből a francia főváros rettegő lakosait. Ám e szörnyeteg is kevés ahhoz, hogy Adéle Blanc-Sec kisasszony zavarba jöjjön, kinek eddigi kalandjai is számos meglepetéssel szolgáltak már az izgalmak kedvelőinek."

Adéle-t nevezhetnénk akár a francia Lara Croftnak is, hiszen hasonló életet él, igaz, egy kifinomultabb stílusban. Fizikai rátermettsége és harcművészetek helyett az eszét használva száll szembe ellenségeivel. Larához viszonyítva Adéle sokkal könnyebben bukik bele a terveibe, amin mi nézők persze szórakozunk. És ennek a kalandfilmnek valahogy ez a lényege. Szórakozni egy kellemesebb, erőszak-mentesebb módon. A mai amerikai filmek inkább az akcióra, a lenyűgözésre mennek rá. Így mindig öröm egy ehhez a filmhez hasonló történet, ahol nem kellenek szuperhősök vagy gigantikus géppuskák, hogy a néző élvezze a filmet. Természetesen, egy amerikai akció/kalandfilmhez hasonlóan a cselekmény itt is sem okoz túl sok meglepetést, bár akadtak meglepő fordulatok, főleg a vége felé. Továbbá kicsit mintha szakítana is a sablonokkal. A lények nem akarják az embereket lemészárolni, csak szerencsétlenségükből akarnak kiszabadulni (mint a dinoszaurusz) vagy teljesen barátságosak és segítőkészek (mint a múmiák). 

Az Adéle és a múmiák rejtélyének összképe a témához illeszkedik. Elbeszélő stílusában is felüdítő, kezdve azzal, hogy van narrátorunk (hasonló, mint az Amélie csodálatos életében), és ezzel jelezve, hogy most inkább egy kellemes mesére készüljünk, mint vad, eposzi küzdelmekre. A színészek sem veszik túl komolyan (jó értelemben) a szerepüket. Főszereplőnk, Louise Bourgoin felszabadult és könnyű játéka megszeretteti Adéle karakterét, finomságának és bájosságának köszönhetően szimpatikus lesz - vagyis ez a benyomás. Továbbá még az ő és társai köré teremtett 20. századi eleji világ is remek hangulatot ad, és csak fokozza a könnyed hangulatot. És kicsit el is varázsol.

Összefoglalva, Az Adéle és a múmiák rejtélye a maga nemében jó film. Az amerikai filmek közben mindenképpen felüdülés, így aki ilyesmire vágyik, annak ajánlott. Nem akarják megváltani a világot, csak ártalmatlan mesébe invitálni a nézőt: 8/10.

"Íme, a bájos és állástalan Scott Pilgrim. Egy totál átlag garázsbandában, a Sex Bob-ban basszgitározik, 22 éves, és most ismerkedett meg álmai nőjével, szó szerint. Scott Pilgrimnek sosem volt gondja a becsajozással. A "kicsajozás" szokott nehéz lenni, vagyis nehezen rázza le a nőit. A szerelem folyton komplikált: onnantól kezdve, hogy egyszer egy lány telibe kapta a szívét - és most visszatért a városba - odáig, hogy valahogy le kéne rázni valahogy ezt a mostani tinit, amikor Ramona begörkorizik a fiú életébe. Scott azonban hamarosan rájön, hogy az új szerelem az eddigi legfurcsább koloncot hozta magával: alávaló ex-pasik csapata irányítja a lány szerelemi életét, és bármit megtesznek, hogy kicsinálják az új udvarlót. Ahogy Scott közelebb kerül Ramonához, egyre gonoszabb figurákkal kell szembenéznie a lány múltjából - a hírhedt deszkástól a vega rocksztáron át a félelmetesen egyforma ikrekig."

"A profi tolvaj mindent el tud lopni. Minél nagyobb mester a szakmájában, annál kevésbé lehet előtte akadály. Dom Cobb (Leonardo DiCaprio) a legjobbak között is az első: ő mások álmait szerzi meg. Amikor áldozata éjszaka az álomfázisba jut, ő belopózik, és a legnagyobb értékekkel távozik. E tudás tette Cobbot az ipari kémkedés legkeresettebb bűnözőjévé és örökké menekülő, magányos férfivá.
És most kap egy esélyt, hogy helyrehozza az összes régi hibáját, és visszaszerezze az elveszett életét. Ehhez nem lopnia kell, hanem profi bandája segítségével visszatérnie az eredethez, és egy gondolatot elültetni valakinek a fejében. Ez lesz a tökéletes bűntény. De a legjobb tervet is keresztülhúzhatja, ha a kiszemelt áldozat maga is profi. Aki olyan veszélyes, amilyenről Cobb még csak nem is álmodott."

Forrás: Port.hu

  
 El kell ismerni, a 2010-es év egyik legjobb filmje.  Kicsit tartottam tőle, amiért akkora hype-ja lett az utóbbi időben, de nem volt rá szükség. A rendező-forgatókönyvíró, Christopher Noal egy logikus és látványos álomvilágot teremt a vászonra. Ez már önmagában is jó ötlet, de nem biztos, hogy megállna filmként. Így körítésként kaptunk egy felbérelhető csapatot, akik arra specializálódtak, hogy gondolatot lopjanak ki az emberek elméjéből. Ezt az álmokon keresztül képesek elvégezni. Még egy kis csavar a történetbe, csipetnyi családi dráma és el is készült a Golden Globe jelölésre méltó film. Igen, teljes mértékben tetszett a történet. Olyan jól elmagyarázták, hogy a néző 100%-osan a részesének érezte magát ebben a világban. Kitért annak veszélyeire, megjelent az álom vagy valóság problémája, a történet vége pedig nyitott, amit szintén nagyon szeretek. 

Nagy dobás a sztori, a karakterek nem annyira, de észre se venni ennyi eseményben. A cselekményben leginkább a főhősünk, Coppot boncolták és az ő múltját, ami viszont nagyon jól sikerült. Szimpatikus nem lett, de nem is utáltam. Ennek ellenére úgy érzem, hogy Leonardo DiCaprio nagyon jól eljátszotta ezt a figurát: semmi túljátszás vagy alulteljesítés, pont jó. Átéreztem a családja után való vágyódását, élveztem a magyarázatait. A feleségével való esete pedig... sokkoló. És ha már említem a szerelmét.... Mol-t egyik kedvenc színésznőm, Marion Cotlliard alakította és hihetetlenül jól. Mol első megjelenése óta nem volt szimpatikus karakter, de ahogy egyre többször megjelent egyre inkább félni kezdtem tőle. Cotlliard nagyon jól kihozta Molból azt, amit lehetett.
A többiekkel is ugyanúgy voltam, mint Coppal: se nem szimpatikusak se nem ellenszenvesek. Úgy érzem, hogy az Eredet szereplőire nem külön-külön fogunk emlékezni, hanem együtt. Bámulatosak csapatban, hihetetlen dolgokat hajtanak végre. Ariadne megoldhatatlan útvesztőket tervez, ahogyan a neve is utal rá. Browning mindig zseniális ötletekkel áll elő, amivel mindig sikerül a csapatot kihúzni a bajból, Arthur pedig a legnagyobb veszélynél is tartja magát és felveszi a küzdelmet a projekciók ellen, akár falon mászva is. Egyedül Fischer volt fura, hogy ennyire be tudták palizni azután is, hogy Copp félig-meddig felfedte magukat előtte.

A látványra sem volt panasz. Az épületek maguktól mozogtak vagy épp szétestek, gyönyörű havas tájakon kalandozhattunk és egy paradicsomi világot láthattunk. Pazar volt, hosszabban nem is tudom kifejteni. Zenék közül nem tudok sokat felidézni, csak az ébresztő dalt, Edith Piaf: Non Je Ne Regrette Rien, ami azért is érdekes, mert ugye szerepel a filmben Cotlliard, aki 2007-ben az énekesnőt játszotta.
A bejegyzés végére érve is tartom azt az álláspontomat, hogy ez a 2010-es év egyik legjobbja és megérdemelné azt a Golden Globe-ot. A díjosztóig drukkolok neki, addig én egy 9,5/10-zel jutalmazom.

Victor Maynard (Bill Nighy) egy középkorú, magányos bérgyilkos, aki jól ismert halálos profizmusáról. Azonban az egyik célpontja, a bájos szélhámos, Rose (Emily Blunt) teljesen megigézi a férfit, így Victor elköveti az orgyilkosok legnagyobb hibáját: élve hagyja a lányt. Persze a megbízó új embert küld, hogy végezzenek Rose-zal, de Victor megmenti a fiatal nőt, így együtt kell menekülniük. Egy véletlen folytán csatlakozik hozzájuk Tony (Rupert Grint) is, akinek minden vágya, hogy Victor segédje legyen, mivel azt hiszi, hogy a férfi egy magánnyomozó.

Forrás: Filmtrailer

 Nem csalódtam a filmben, valóban nagyon jó, ahogy azt már elmondták. A történet egyszerű, nincsenek nagyon meglepő jelenetei, de okozhat meglepetést. Spoiler! Sokáig azt hittem, hogy Rose tudja, hogy Victor meg akarja ölni, csak akkor döbbentem rá, hogy nem, amikor megtalálta a célpontok fényképeit. Spoiler vége. Az angol humor itt is jócskán megmutatkozott:  hol nagyon fárasztó, helyzet komikumból is kijutott bőven, a szereplők elengedtek egy-egy vicces beszólást is, volt papagájunk, de a főtémához (bérgyilkos) igazodva leginkább morbid humorral tűzdelték meg a történetet.

Az angolok nagy erőssége még a karakterek. A Wild Target esetében ebben sem kellett csalódnom. Victor, a főhősünk, a profi bérgyilkos, akitől mégsem félünk. Érezni rajta valami emberit, ami közel hozza a nézőkhöz (Talán az, hogy még az anyjával él?). Rose is kedvelhető karakter, okos és pimasz, ahogy egy tolvajt elképzelünk. Bár néha idegesítő hisztit tud levágni, de ez is valahogy viccesen jön le. A párosunkat az utcagyerek, Tony egészíti ki. Van, amiben hasonlít a színész jól ismert szerepéhez, de sokban különbözött is. Nem panaszkodós srác, inkább nyugodt, csak az életveszélyes helyzeteket nem bírja, de azokba is szépen belejön. A film eleji személyiségükhöz képest  nagyon látványos karakterfejlődésen mennek át, öröm volt nézni. A főhősök mellett érdemes megemlíteni Victor anyukáját. Haláli öregasszony a maga bérgyilkos nézeteivel. A rossz fiúk oldala viszont nem annyira emlékezetes, mint  mondjuk a trió. Visszatérő sablonszereplők: egy okos főnök, aki próbál mindent talpnyalóival elvégeztetni, csak hát ők nem valami okosak és ügyesek. Egyszerűségüknek köszönhetően azért számos vicces jelenethez hozzásegítik a filmet. Legjobban a Rembrantos üt, csak kár, hogy a trailerben ellőtték már. Dixon tűnt érdekes figurának, de végül nem lett belőle semmi.

A filmnek még a hangulatát érdemes kiemelni. Általában angol filmet a hangulata miatt nézek, felüdülés az amerikaiak után. Ezt leginkább a környezet és a zene tudja megteremteni. Mindig élvezet a piros emeletes buszokat, a kőszobrokat és épületeket bámulni a felhőkarcolók helyett. És a sok szép zöld rét és kicsit a viktoriánus korszakot idéző házak! A készítők országuk legjavát mutatták meg.
A betétdalokkal nem volt semmi baj, sőt. Mind nagyon fülbemászó, az ember ujja mindjárt ütni kezdi a ritmust és jól illeszkednek a jelenetekhez. Like.

A sablonos rossz fiúktól és a végén lévő kicsit nyálas párbeszédtől leszámítva remek film a Wild Target, tökéletes kikapcsolódás Szilveszterre. Ez most kollektíve 9/10. Viszont Rupert még nem győzött meg, hogy Ronhoz hasonló figurákon kívül el tud-e játszani mást is. Azt hiszem még próbálkozok néhány filmjével. ;)