Antigané

Vannak, akik ellenszenvesen tekintenek a Potter-világra, a gyermeki lélek eltorzítójának tartják, és vannak olyanok is, akik felnőtté válásuk szerves részeként tekintenek J.K.Rowling könyveire, és a film adaptációkra. A könyvfolyam lassan három-négy éve befejeződött, s végül a Warner Brothers is feldolgozta a regényeket. Végleg búcsúznunk kellett Harrytől, Rontól és Hermionétól és a varázslók világától. A filmvilág hogyan köszönt el egyik legnagyobb moziba csalogató történettől?

Mivel a történet már adott volt, így inkább azt írom le, hogy mennyire sikerült filmként vászonra vinni a könyvet.
Az előző parthoz hasonlóan ez is jó kis adaptáció lett, habár jóval több rész kimaradt, ami viszont a könyvben le van írva. Amit legjobban hiányoltam, az Dumbledore múltja: csupán az öccse tesz némi említést róla. Továbbá számos részt megváltoztattak a könyvhöz képest, viszont nem tett rosszat a cselekménynek. A változtatások illettek a filmek logikájába, az eddig bemutatott részekhez illeszkedtek. Megjelentek a könyvbeli utalások is, továbbá olyanok is, melyek a cselekményben mutattak előre.

Viszont voltak zavaró tényezők is, még ha nem is sok. Egyik már-már visszatérő hiba, az indokolatlan szerelmes jelenetek, ebben a részben leginkább csókok. Elég lett volna a végére. Továbbá némely szereplő mondott furcsa dolgokat (például Minerva azt, hogy "Ezt a bűbájt már régóta ki akartam próbálni"). Aztán amit nem kellett volna vászonra vinni, azaz epilógus. A könyvben sem volt a kedvenc részem, itt viszont néhol nevetségesnek hatott. Bár meg kell hagyni, a kicsik aranyosak voltak.

Ami még nagy előnye a filmnek, hogy sikerült a könyv néhány hibáját korrigálni. Például Harry és Voldemort csatáját, látványban pedig a lehető legjobban valósították meg a Roxforti csatát. Aztán hiába csak "átkonvertált" 3D-s a film, azt mondom, megérte kicsit többet fizetni, mert meghálálták a látvánnyal a filléreket. A cgi-effektek többször köröztek a szemünk előtt, vagy épp egy sárkány nézett velünk farkasszemet. Effektpornó volt, de azért a jobbik fajtából. A látványt csak annyi rontotta el, hogy némelyik szuper plán elég homályos volt (bár lehet, hogy a szemüveg tette).

A színészek az előző epizódokhoz hasonló alakítást nyújtottak, a végső partban előtérbe került Alan Rickman (Piton), Maggie Smith (McGalagony) és Matthew Lewis (Neville), akik a "reflektorfényben" meg is mutathatták tudásukat.
A három főszereplő közül még mindig Rupert Grint alakítását tartom legjobbnak, s talán a későbbiekben az ő karrierje is fog felfutni (legalábbis eddig neki volt legtöbb lehetősége máshol is feltűnni).

Végső konklúzió: méltó befejezésnek nem nevezném ezt a részt, hisz jelenleg olyan érzésem van, hogy még fog folytatódni (talán az epilógus rész miatt). Viszont szép búcsúnak lehet nevezni: örültem is, hogy Piton flashbackjében bukkantak fel részletek az előző epizódokból is - ez volt az igazi elköszönés  Harry Pottertől a filmkészítők részéről. Összességében látványos volt a Harry Potter és a Halál ereklyéi II. rész, nem untam, élveztem a látványorgiát, így egy 8/10-es alkotás. Nyugodtan újranézhető.

Viszont most ideje búcsút venni Harrytől és a varázslóbirodalomtól. Én is ahhoz a generációhoz tartozok, mely a Potter-regényekkel együtt nőtt fel, s kiskoromban szívesen elmenekültem a varázslók világába. Utóbbit bármikor megtehetem még (tervezem is angolul újraolvasni a könyveket, ha végre hozzájuk jutok), viszont további életemnek nem lesz szerves része a történet. Rá kell döbbennem, hogy lassan az én gyerekkorom is véget ér. Egyik jele a Harry Potter vége. Van ez így.
Örülök, hogy olvashattam ezt a mesét, segített valamilyen módon jobb emberré tenni, megszerettetni velem az olvasást, bevezetni a videó világából a moziéba, s továbbá fejleszteni bennem a kocka gént.
Röviden, tömören és véglesen: köszönöm, hogy megismerhettem Harry Potter kalandjait.

Ezzel a filmmel a Media Marktban szemeztem, gondoltam, egyszer megveszem. Aztán napokban láttam, hogy adni fogja a TV2, így inkább ott néztem meg. Kellemes, szórakoztató kosztümös film A mágus, de örülök, hogy nem vettem meg DVD-n.

Ahogy már mondtam, szórakoztató történet A mágus, csak nem épp moziba való (ha jól emlékszem, mozifilm). Látványvilágban megállja magát a vásznon is: a bűvész trükkjeit szemkápráztató effektekkel alkották meg, a jelmezek is gyönyörűek és korhűek. Viszont a történet bonyolultsága nem illik mozifilmhez (nem mintha ha bármelyik mai filmé illene), inkább egy tévéfilm szintű. A cselekmény nagy fordulatai könnyen kitalálhatóak, nem okoznak igazi meglepetést még "kikapcsolt aggyal" sem. Ennek ellenére a gyilkos kilétét illetően sikerült félrevezetnie a filmnek, így számomra működött a történet krimi része, izgalmas volt.

A főszereplőre, Eisenheim karakterére nem volt panaszom. Trükkös, csodálatra méltó, ahogyan egy bűvésznek lennie kell. A szerepet Edward Norton nem játszotta túl, jól állt neki ez a szerep. A főhős párja, Sophie már kevésbé kedvelhető karakter, átlagos papírmasé "megmenteni való nő". Amikor vásznon van általában szenved. Jessica Biel alakítása ehhez a figurához igazodik, nem mutat nagy játékot be. Kisebb csalódást okozott Uhl karaktere: nem az a tipikus nyomozó, unalmas alak, és esze sincs túl sok. Ha a mágus nem vezetné, nem sokra jutna. Paul Giamatti sem tudott meggyőző alakítást nyújtani ilyen szerepben.
Érdekes figura volt Leopold, aki Eisenheim méltó ellenfele szellemben is. Ezen túl hihetetlen makacssággal ragaszkodik a terveihez és pödri a bajszát. Rufus Sewell alakításával nem volt különösebb bajom, illett ebbe az erős karakterbe.

Amint tudtam rá időt szakítani rá, tovább folytattam a Fairy Tailt a 26. résztől egészen az 51.-ig.Volt részünk céhek közötti csatában, további szereplők múltjába tekinthettünk be, testvér háború szemtanúi is lehettünk, a filler epizódokban pedig részt vehettünk egy kis csapat összekovácsolásban. Natsuékban a - mondhatjuk így is - 2. évadban sem csalódtunk. Kicsit részletezzük a dolgokat...

A 26. részt befejezve egy céh háború közepén maradtunk, ahol úgy állt, hogy a jók fognak veszíteni. A látványos harcok és felemelkedések mellett fontos kiemelnem ebből a kalandból  jött át igazán varázslóink közötti erős kapocs, egymás iránti szeretetük (ez a Luxus-os kalandra is igaz). Olyan szívet melengető volt az egész, sikerült szépen képernyőre vinni. Ami további pozitív része, hogy egész színes társaságot sorakoztattak fel mindkét fél oldalán. Mindenféle mágia és wicca és még ki tudja miből hoztak képességeket, hogy így szélesítsék a Fiora királyság lehetőségeit. 

Karakterfejlődésben is szépen halad előre a sorozat. Megismerhettük csapatunk két női tagját, Erzát és Lucyt, leginkább Titániát, akiről kiderült, hogy nem is annyira kemény, mint amennyire páncéljaiban látszik. A Mennyország tornya kalandon keresztül nyíltabb lett a többiek felé, múltjával kapcsolatban viszont kissé instabil. Spoiler! Mikor lekerül Mistgunról a csuklya és ugyanolyan feje van, mint Gérardnak, hát eléggé kiakad Spoiler vége.
Lucynél nem látunk ilyen látványos fejlődést, de nagy előrelépéseket tesz, főleg mágia szempontjából. Kapcsolatai is fejlődnek, leginkább Natsuval és Lokival, na és az édesapjával (utóbbinál már csak az a kérdés, hogy jó irányba vagy sem).
Natsu is szépen fejlődik, habár még mindig forró fejű. Már nem rondít bele a drámai a pillanatokba, ő is résztvevője nekik, főleg az Erzás részekben.

Az epizódok előrehaladtával új szereplők is lépnek be a céhbe, a "2. évadban" a feloszlott Phantome-ből Spoiler! Juvia és Gazille, a vas sárkány. Sok színt visznek a bandába és ügyesen bedolgozzák magukat, leginkább Juvia. Bár nem tudom, hogy ki hogy van vele, de néha az agyamra megy azzal, hogy állandóan Gray után koslat. :D Gazille nem idegesít, de amennyi sötét színt kapott, kicsit idegenkedhet tőle a néző. Spoiler vége.

Karakteres gonoszokban sincs hiány, végre leléptek a porondról a bosszúra szomjazó és a hataloméhes alakok. Kaptunk egy diktatórikus eszközöket használó (gondolok itt arra, hogy miként ideologizálta meg az építkezést) Gérardot és egy egész ravasz Spoiler! Luxust, aki igaz hatalomvágyó, de legbelül mély érzések kötik bajtársaihoz, de leginkább nagyapjához. Alapjába véve nem gonosz, csak rossz útra téved. Spoiler vége. Ennyi újítás mellett nem lehetett unatkozni, mindig volt miért izgulni, amiben azért el tud fáradni az ember. A Fairy Tail vs. Phantome csata után üdítő volt filler részként Lucyt és Lokit nézni, a testvérháború után pedig szöszi lányunk próbálkozásait bepasizás terén.

Ennyi pozitív fejlődés után jöjjön a negatív rész, ami sajnos leginkább a körítésben fedezhető fel. Egyik ilyen az Openingek és az Endingek. Valahogy nem sikerül eltalálni ugyanazt a hangulatot, mint a legelsőnél. Esetleg a 3. közelít hozzá a legjobban, de a záró rész már túl lagymatag. A 4. adagnál épp fordítva van a helyzet: az OP a rúna animációkkal iszonyúan csúnya, a zene pedig csak hallgatható, különösebb érzelmeket nem vált ki, viszont az END aranyos és bájos, sugárzik belőle a céhen belüli légkör. Amit a "3. évadra" terveztek eddig nem valami bejövős, átlagos animáció és zene (és a kék hajú lány irritáló az aranyosságával :D). Szerencsére a nyitó és záró dalok mellett megmaradtak a jó kis aláfestő zenék, amik ki is egészültek néhány újjal is, amik szintén mestermunkák lettek.

Még így a végére idefirkantanám, hogy az animációban sajnos nem lett fejlődés, ugyanazokat a csúnya 3D-s varázslatokat kell nézegetnünk. Ennek betetőzése a rúna varázslatok voltak... Remélem, hogy a következő 26 részben ez változni fog. Az új OP-END-es részeknél úgy tűnik, mintha új rajzoló csoport lenne, mert egészen másnak tűnt a szemek rajzolása és Lucy szellemidézései is új animációt kaptak.

Nagyon szerettem volna erre az adagra megadni a 9/10-et, de az animáció és a zenék miatt, meg néhány történetbeli dologért úgy döntöttem, hogy kicsit erős értékelés lenne. Így 8,5/10-es a pontszámom, de ha a következő 26 részben is ilyen szintű fejlődés látható, akkor simán megkaphatja az anime a 9-et.

Egy évtizedes rajongás után megérte a világ, hogy elkészüljön az utolsó Harry Potter film első fele. Mikor kitudódott, hogy kettészelik a finálét, mindenkiben felmerült a kérdés, hogy a pénz lehúzáson kívül ennek mi értelme? Sok volt. Teljesen meg tudom érteni Yates gondját a 6. filmnél, amikor rengeteg mindent ki kellett hagynia, ami a könyvben viszont fontos szerepet játszott (most ilyesmivel szenvedek én is). Nézzük, hogy hogyan gazdálkodtak a készítők nagyobb idővel.

Tartalom:

Magukra maradtak: Harry, Ron és Hermione tanárai és legfőképpen Dumbledore segítsége nélkül vág neki a nagy feladatnak. Voldemort halhatatlanságának titka nyomába erednek, fel akarják kutatni és meg akarják semmisíteni a rejtélyes horcruxokat.
A sötét erő nem kíméli őket, de az egész varázsvilágot sem. Bekövetkezik a legrosszabb, kitör a háború, a halálfalók Roxfortot és a Mágiaügyi Minisztériumot is az uralmuk alá hajtják. Bármerre járnak, a borzalom követi őket. És mindenütt Harry Pottert keresik, hogy a Nagyúr elé vigyék a fiút élve.

 Forrás: Port.hu

Sötét felhők, villámlás, göcsörtös ágak, sötét színek. Ezek határozzák meg az egész film hangulatát és készítik fel rá a nézőt, hogy egy mese világban igenis lehet szenvedés, háború és halál. Harryék felnőttek és elkeseredetten tapogatóznak a sötétben, hogy kiutat találjanak szorult helyzetükből. Tökéletesen megteremtették ezt az érzést, amit Rowling fokozatosan megírt a könyveiben.

Ekkora feszültséget elég nehéz lenne nézőként elviselni egy 2 és fél órás filmben, így persze az eddigi szokásokhoz hűen poénokkal is megtűzdelték a cselekményt rendesen. Szerencsére nem ment át a film tinivígjátékba, de még akadtak komolytalan jelenetek bőven. Egyik ilyen, amin rendesen húztam a számat, az Féregfark halála volt. Meghalt, aztán körülöttem nevettek. LoL

 Hangulaton túllépve a történet is jó volt, végre jutott idő mindent kifejteni, megpróbálni logikusan felépíteni. Voltak plusz részek (sátorban táncolás), maradt is ki ez-az, de szerintem élvezhető volt, remekül felvezették a második félben várható eseményeket. Az viszont tény, hogy sokszor eléggé belassult a cselekmény, de ez betudható a könyvnek, hiszen ott sem pörög annyira a dolog az elején.
Próbálták fenntartani a szerelmi szálat, de azért ügyesen (vagy nem) elsiklottak felette. A Harry-Ginny rész még mindig erőltetett, nem lehet átérezni, a Ron-Hermione vonal egész jól haladt viszont, így kicsit Ron is előtérbe kerülhetett a filmben.

A színészekben továbbra sem csalódtam. Az epizódok alatt Ruperten láttam nagy fejlődést (érdemes lenne beszerezni a Sofőrleckét), aki most is sikeresen hozta Ron karakterét; Emma szépen mutatott a képernyőn, az első percekben való szereplése (amikor Hermione kitörli magát a szülei emlékeiből) némi szomorúságot csempészett az amúgy izgatott lelkünkbe, részben a színészlánynak köszönhetően is. Daniel most elég semleges volt, remélhetőleg az utolsó részben hozni fogja a formáját. Voldemort (Ralph Fiennes) viszont hiányzott, keveset szerepelt.

Visszagondolva egész becsületes könyvadaptációt kaptunk így a végére, azonban még nem az igazi. Megvárom a júliust, addig itt egy 8/10.

Rövid időn belül felküzdötte magát a legnagyobbak közé, így animés berkekben nincs olyan, aki ne hallott volna még róla. Engem sem kerülhetett el a Fairy Tail híre, így el is kezdtem és apróbb megszakításokkal eljutottam a 26. részig (ami kb. az 1. évad vége?). 

Három év telt el a Fairy Tail manga indulása óta, s most megérkezett az anime verzió is. Miről is szól ez az "új" shounen fight sorozat? Egy mágusokkal és csodákkal teli világról, ahol minden megtörténhet, még a macskák is repülnek. De ez még nem minden, egyszer...Folytatás az Animeaddictsen.

 Eddig nem sok jó fantasy műfajú animével találkoztam, aztán Judit emlegette a Fairy Tailt, be is próbáltam. Elmondható róla, hogy egy egyszerű shounnennel van dolgunk, stílusában a Soul Eater és a One Piece között áll, de természetesen rengeteg ponton eltér a sorozat. Első nagy különbség, hogy jelenleg még nem hosszú. Ha jól tudom az 56-57. rész körül jár, amivel viszont túlszárnyalta a Soul Eatert, de a One Piece-től, Bleachtől és Narutótól még jócskán le van maradva.
 Amikkel igazán megnyerheti a nézőt ez az anime, azok egész egyszerű eszközök: kaland, humor és egy mesevilág, amiben bátran elveszhetünk egy 24 perc erejéig. Találkozhatunk sárkányokkal, démonokkal, repülő macskákkal, de leginkább varázslókkal. A történet is  köréjük épül, ahogy az ismertetőből kiderül. Klánokban élnek és küldetéseket teljesítenek, akár egy fantasy szerepjátékban (Emlékszik valaki a Baldur's Gate-re?), így nem is annyira bízhatunk abban, hogy lesz-e végkimenetele a történetnek, hiszen nagyjából a kalandokra épül a cselekmény. A sorozat úgy indul, hogy egy kaland, egy epizód, és ahogy egyre nehezednek a küldetések, annál több epizód öleli fel az adott részt, fenntartva a néző figyelmét és izgalmát. Ennek az az előnye, hogy van idő megismertetni a szereplőket. A Szigetes kaland során a jégmágus, Gray múltját ismerhettük meg, a Fairy Tail - Phantom ütközetben Lucy, a csilagmágus múltja tárult fel, s az AMV-ket elnézve a további részekből a váltómágiát használó Erzával is közeli ismeretségbe kerülhetünk. Rendesen pörög itt az akció, de néha pihenni is engednek minket a fillerek segítségével. A sorozat jó oldalára írandó, hogy 26 rész alatt csak 2 filler rész volt és azok se lógtak ki annyira a lineáris történetből, sőt, előre is mutattak az elkövetkező epizódokra (gondolok itt Lisanára, majd később Elfman és Mira bemutatására). A fantasy  rész is mindig mutat valami újszerű, ötletes dolgot, de a felsoroltak ellenére eléggé rétestészta szaga van az egész animének. Ahogy már fentebb említettem, valószínűleg a Fairy Tailt is vakulásig nézhetjük.

Az animációra nem igen tértem ki, de most ki fogok. Többé-kevésbé 2D-s a "mese", de itt-ott már megjelenik a 3D, leginkább a varázslásoknál, amik sokszor zavaróan kilógnak a rajzolt látványból. Nem sokat ront az összképen, de azért ott van ez a hiba és elég kellemetlen. Ezen kívül a hátterek csodálatos, némelyik festményszerű, a karakterek jellemüknek megfelelően rajzoltak, nem gnómok, nem is kubisták, de azért a mangaka eredeti rajzain nem tesz túl.

Nem sok negatívumot tudok elmondani erről a shounnenről, csak azt, hogy nagyon el fog nyúlni. Ha nagyon kukacoskodni akarok még kiemelhetem hibaként, hogy gyakran gyorsan érkezik a dráma és a humor között a váltás, általában Natsunak köszönhetően. Esetleg az animációnál felhozott balul elsült megoldások zavaróak, de valóban csak ennyi lenne a rossz oldal. Édes kis sorozat ez gyereklelkű embereknek, ami remekül operál a fantasy szerepjátékokkal és közben tökéletesen megfelel a műfaji elvárásoknak. 8/10-es élmény a Fairy Tail.

 Eredeti kritika: 2010.07.23.

El kell ismernem, nem igazán nőttem ki a mesékből. Mai napig képes vagyok bármelyik Disneyt megnézni, újraolvasni némelyik Witch képregényt és Minimaxon belekukkantani az Én kicsi pónimba (végignézni már nem szoktam, ugyanis eléggé irritáló az új szinkronja). Lehet a nosztalgia miatt, lehet csak hiányoznak az édes és rózsaszín dolgok az életemből, vagy egyszerűen egy aranyos történetre vágyok, ami kirángat a valóságból, legalább egy fél órára. A mesék tudnak leginkább más világokba repíteni minket. És amelyiknek szép a rajzolása, akár gyönyörködtetni is.
Valami ilyen indíttatásból jutottam el addig, hogy tizennégy évesen karácsonyra a Fairy Oakot kérjem. A kötettel először Katona Ildikó, a Könyvmolyképző kiadó főnöke (ha lehet így mondani… most nem jut eszembe a foglalkozásának a hivatalos neve) ismertetett meg Chewt és engem egy e-mailben. Kaptunk képeket és borítókat, amik elsőre elnyerték a tetszésemet. És Elisabetta Ghone. Olaszországban elég híres néni, rengeteg gyerekmagazint indított útjára, és ő alkotta meg a világhírű Witch képregénysorozatot. Előző munkája után kíváncsi voltam erre is, aztán megkaptam nagymamámtól.

 Tartalom:

"Már vagy ezer éve mindig, amikor éjfélt üt az óra, varázslatos dolog történik Fairy Oak házaiban: parányi, fényes tündérek gyermekekről mesélnek a jóságos tekintetű boszokáknak, akik izgatottan csüggnek minden szavukon. Különös ugye? Köztudott, hogy a tündérek és a boszorkányok nem szívlelik egymást, s hogy a boszorkányok ki nem állhatják a gyerekeket. Csakhogy mi Zöldlapályvölgyben járunk, Fairy Oak falujában, ahol a dolgok mindig is egy kissé másképp zajlottak…"

Forrás: Moly.hu

Szóval, van egy dajkatündérünk, Feli. Minden eseményt az ő tolmácsolásából ismerhetünk meg. Hála neki, mi is részesei lehetünk a Perwinkle család életének, főleg az ikrek, Pervinka és Vanlília felcseperedésének és kalandjainak, a közöttük kialakult erős testvéri köteléknek.
Ghone ügyesen követi a három kötetben a gyerekkönyvek követelményeit, felsorakoztatja a mesékben elengedhetetlen – csúnya szóval – sablon szereplőket, akiket egy-egy érdekes tulajdonsággal szerethető karakterekké varázsol. A szereplőkön túl pedig megismerhetjük Fairy Oak falu világát, ahol emberek és boszorkányok békességben tudnak élni egymás mellett. Igaz ez a világ valamennyire a meseék "alaplényeiből" építkezik (tündér, boszorkány stb), mégis tud újat mutatni, olyat, amit máshol eddig nem láttunk. Leginkább ezt élveztem az egészben.
A pozitívumokhoz még odasorolnám a gyönyörű magyar kiadást. Védőborító, Ghone és társai eredeti rajzai, gördülékenyen olvasható, könnyen érthető fogalmazás.
Negatívumként talán a történet kiszámíthatóságát lehetne felhozni, de kisebb olvasókat is meg kell ismertetni a legtöbb történetre jellemző mozzanatokkal.

Többet nem is nagyon tudnék a trilógiáról szólni. Aki szeretne kicsit kilépni a valóságból vagy újra gyereknek lenni, nyugodtan vegye kezébe a Fairy Oakot. Nem fog csalódni.
A pontszám mindenképpen 10/10, mert remek gyerekkönyv. A lányos szülők nyugodtan adhatják a lurkó kezébe, biztos meghozza a kedvét az olvasáshoz.

 

Ahogy a cím is mutatja, a legújabb HP filmről szeretnék beszélni (és muszáj volt németül kiírnom a címét, ugyanis Németországban egész nap ezt nyomatták).

Mielőtt elkezdtem volna megírni ezt a bejegyzést, előtte utána olvastam, mit mond a nép. Azt vettem észre, nagy részt mindenki azon húzza magát, hogy nem kapta vissza azt, amit olvasott. Igen, a filmeseknek szokása kicsit nagyon átírni az alapsztorikat, hogy eladhatóbb legyen, (szerintük) színesebb, és könnyebben feldolgozható. Akik pedig olvasták anno a filmek alapját, a könyvet, azok a film megnézése után kicsit felháborodnak, hogy ezt meg azt miért változtatták meg. Már sokszor elgondolkodtam azon, hogy mindig jogos-e a felháborodás. Most nézzük ezt az egészet a Harry Potter és a Félvér herceg esetén.

Ha a film és a könyv első oldalait nézzük, a könyv hű filmet várók már le is tehetnek arról, hogy olyan filmet fognak látni, ami minden egyes oldallal egyezni fog. A könyv első fejezetével ellentétben a filmben remek számítógépes effektekkel megtűzdelt haláfaló támadást láthatunk Londonban és az Abszol úton egyaránt. A kirakati üvegek összetörnek, a hidak leszakadnak, muglik és varázslók együtt félnek. Megvan a hangulat: félünk, és várjuk a következő szörnyűségeket és gyilkosságokat.
Ennek ellenére a könyvben a miniszter úr irodájában járunk, ahol Caramellel és az UK miniszterelnökével találkozhatunk, akik a halálfalók fenyegetéséről diskurálnak. Arról, amit a filmben is láthatunk.
A könyv hűek itt még gondolom nem szörnyedtek el. Sok helyen olvastam, hogy szinte mindenkinek tetszett a film eleje. Ütős volt, meghozta a várt látványvilágot és megalapozta a könyv sötét hangulatát is. Aztán később…

Emlékszem anno, a könyvben is sok volt a szerelmi szál, de ezt ellensúlyozni tudta a komor hangulat, a sötét erők fenyegetése. Viszont a filmben valahogy nem sikerült megtalálni a kettő közötti egyensúlyt. És most a következőkben a mérleg borulásáról mesélnék. Kezdjük a szerelmi résszel.

Először is, kezdjük Harryvel és Ginnyvel. Kedvenc párom a könyvből, erősen is figyeltem a filmben, hogy és miként viszik kapcsolatukat vászonra. Többé-kevésbé nem csalódtam, sokszor elengedtem egy sejtelmes mosolyt a film során. És örültem, hogy a filmben befejezték a Harry és Hermione kapcsolatra való hajazást, ami sokszor zavaró volt. Nem, nem azért, mert odalennék a Danielért (ellenkezőleg), inkább azért, mert… mert nem illik össze a két karakter.  Aztán másik dolog, amiért nem szerettem ezt, hogy az ismerőseim, akik sose olvasták a könyvet, végig nekik drukkoltak, hogy jöjjenek össze. Aztán ugye én Harry és Ginny párti vagyok…. szóval zavart.  De szerencsére a hatodik filmben is egymásra talált a két szereplő, nem csak a könyvben.
Viszont akadtak zavaró dolgok a filmben bemutatottakban. Először is, ami zavart, az a cipőkötős jelenet. Fölösleges, és… Harry is be tudja kötni a cipőjét. xD

Másik dolog, a film utolsó perceiben volt, mikor Hermione közli Harryvel, hogy Ron nem bánja, hogy  ő (mm. Harry) és Ginny együtt vannak. Na, de álljunk meg! Világosan emlékszem, a könyvben Harry szakít Ginnyvel, hisz főhősünk már nem tér vissza a Roxfort falai közé, és teljesítenie kell a rábízott feladatot. A filmben pedig Hermione mondatával kicsit azt sugallják, hogy Ginny is részese lesz a horcrux keresésnek. Hm, hm… majd meglátjuk az utolsó filmben.
Még Harrynél és Ginnynél maradva… Emlékeztek arra, amikor bementek a Szükség szobájába elrejteni a Félvér herceg könyvét? Biztos emlékeztek, hogy a könyvben Ginny a Herceg tulajdonát egy diadém közelében rejtette el. Később pedig ki is derült, kié az a diadém, és pontosan micsoda is… A filmben viszont nem láthattunk semmilyen diadémot, ha a rendező nem rejtette el jól.
Szóval, kérdés: hogy lesz a 7. filmben? Hogy lesz itt horcrux keresés? Főleg, hogy az emlékek bemutatása (erre lejjebb térek rá) során kihagyták a kupát és a gyűrűt. Érdekes, érdekes lesz, az biztos… Jó, nem leszek ilyen kukacoskodós.  Főleg, hogy erre a diademésre nem magamtól jöttem rá, hanem Chew hívta rá fel a figyelmemet.  Mondjuk, a 7. filmbe ennek tudta nélkül is belefér Hollóháti Hedvig diadémja. Majd jövője (asszem 2010-ben mutatják be) meglessük az első részben (ja, ja, két részre szedik).

Jó, kicsit sokat írtam kettejükről, így már a véleményezésem is kezd átcsapni a szerelmi szálakba… De előbb ezt kivesézem, aztán nyugalom, áttérek a sötét részekre is. Csak meg ne ijedjetek.
Nem is magyarázkodok tovább, jöjjön Harry két barátja, Ron és Hermione. Ahogy sok Ron és Hermione párti várta, végre fény derült kettejük kapcsolatára. A hormonok működösének és a sok-sok együtt eltöltött időnek köszönhetően Hermione egyre jobban megkedvelte Ront, és úgy tűnik a Weasley fiú is a lányt. Azonban feltűnik egy másik kan fiú, McLaggen. Ez a csávó egy megszokott beképzelt figura, aki pályázik a nem beképzelt fiú szerelmére. A két fiú között látható a rivalizálás, aminek tetőpontja a kviddics-válogatás volt. Aztán ahogy lennie kell: a nem beképzelt fiú fél, hogy az ellenfele legyőzi, és még a lányt se kapja meg. Azonban egy kis trükknek tűnő dologgal Ron sikeresen szerepel a válogatáson, McLaggen pedig alul marad. Azonban Weasley (aki közben a királyunk lett) valamivel nem számolt a nagy ünneplésben…

Még pedig egy titkos imádóval, Lavanderrel. Ennek a lánynak “hála”, ismét kialakul a szerelmi háromszög, annyi változtatással, hogy most Hermionénak akad riválisa. S amint látja ő is, Ronnak is szimpatikus Lavander, az eszes mugli lány így feladja, inkább madárkákkal vigasztalódik, majd ezeket az állatokat Ronra küldi. Aztán pedig Hermione McLaggennel megy a Lump-klub bulijába. (ez kész).
Aztán hogy oldódik fel a háromszög... Nos, ezt részben Lumpsluck proffesszornak és Harry titkos imádójának köszönhetjük. Ugyanis véletlenül Ron kapott szerelmi főzetet, aztán Harry elvitte kikúráltatni barátját Lumpsluckhoz, de Ron véletlenül ivott a borból, amit a proff Dumbledore-nak akart adni. A fiú elterült, habzott a szája, rángatózott, Harrynek cselekednie kellett. Fogott egy bezoár követ, és begyömöszölte Weasley szájába. A barát megmenekült, majd a gyengélkedőre került. És itt történt a “nagy baj”… Ron ugyanis félálmában Hermione nevét suttogta, Lavander ezen pedig teljesen kiborult, s dobta a fiút. Blaba blabla blabla….
Szóval, ahogy zárójelben megjegyeztem már, az egész kész! Nem tudom, hogy az életben történik-e valakivel ennyi szerelmi dolog… De akkor is, ez kész, és egy idő után a könyvben és a filmben egyaránt sok! De el kell ismernem szükség volt rá. Hisz ha úgy néztük és olvastuk volna a sztorit, hogy végig sötét és komor, lehet nem élveztük volna annyira a dolgot. Viszont a humor el kellett mindkét verzióba, hogy csökkentse a nyomott hangulatot. Hisz a Harry Potter nem egy horror.
Ahogy említettem, a könyvben többé-kevésbé sikerült létrehozni a humor és a sötétség közti egyensúlyt, de a filmben sokszor a humor felé billent a mérleg, főleg a szerelmi részeknél. De el kell ismerni, jó poénok voltak, Rupert Grint (Ron) pedig szuperül hozta a karaktert, a magyar verzióban pedig Berkes Bence fokozta ezt a hangjátékával.
De ahogy kitértem is rá (és most visszatérek is), túl sok volt a humor, már-már vígjátékba akart átmenni a film. A legjobban, ami bántott, hogy amikor Ron elvágódott a mérgezett bor után, nálunk a moziban még akkor is röhögött az egész társaság… Pedig ezt már csöppet sem poénra vették. A közönség reakciójából ítélve, ez a jelenet egy remek példa arra, hogy sok a komolytalan jelenet a filmben, annak ellenére, hogy sötét dolgok készülődnek a varázsló világban.

Aztán ha már ennyit emlegetem a sötétséget, a félelemet és a rettegést, akkor most tényleg, térjünk át ezekre a részekre.
Először is Draco Malfoyra, akit továbbra is Tom Felton alakításában láthatunk.

A 6. filmben Felton úr nagyobb szerepet kapott, szerintem többet is, mint amennyit Rowling adott Malfoynak a könyvben.
Az még rendben van, hogy látjuk Dracót a Zsebkoszban, amint bemegy egy boltba, viszont azt már furcsállottam, hogy a filmben szinte minden harmadik jelenetben feltűnik, s látjuk, amint szereli a voltnincs szekrényt.
Először is a szekrényre térnék ki. Számomra kicsit zavaros volt… Általában úgy volt, hogy Malfoy elindult, Harry követte. Aztán már Dracót láttunk, amint lerántja a függönyt, dolgokat pakol a szekrénybe, ami eltűnik, majd valamilyen állapotban visszajön. Szerintem nem kellett volna ez. A könyvben se volt benne, végig csak gyanítottuk, hogy Malfoy valami gonoszságot csinál a háttérben. Azzal, hogy a filmben láttuk, mit művel, elveszett a krimi hatása a történetnek, ami pedig – szögezzük le – végig jelen van Rowling könyveiben.
És akkor kérdezzük, miért kellett ez a sok Malfoy? Szerintem a Draco-fanok kedvéért lett beletoldva, hogy ők is tudjanak valamiért izgulni. Nem ítélem el őket, de szerintem ha maradunk annál, hogy a háttérben csinál valamit Malfoy, akkor is ugyanúgy van izgalom, talán nagyobb is, hisz Draco-fanként végig izgulunk, tépelődünk, hogy vajon mit csinál a kedvencünk, vajon mivel bízta meg a Nagyúr?
Úgy tűnik, lehúztam kicsit a Malfoy részeket, pedig vannak benne bizony jók is. Tom Feltonttól remek színészi játékot láthattunk tőle, főleg a végén, amikor a döntés elé állított tizenhat éves Dracót játszotta el. Feltonon látszott azt az őrlődést, amit éreztem a könyvben Malfoynál is.

Draco után következzen Tom Denem, azaz Voldemort. Nos, róla is tudnék mesélni egy kicsit…

Most emberek… Nézzétek ezt az arcot! Kisfiús, ártatlan, talán a szenvedés csúfítja el, hisz a fiú árva is. Ez lenne az első gondolatunk, ha a tekintete nem rombolná le ezt a képet. Végig látszik a kis és a nagy Tom tekintetében a lenézés az, hogy magát sokkal többre tartja bárki másnál. Ez kifejezetten tetszik, most már. Mikor a filmet néztem nagyon furcsállottam ezt az ártatlan külsőt, főleg a tinédzser Tomnál. De végül rájöttem – és Mira is magyarázta -, hogy ez így jó, meg hát ez a lényege a fiatal Voldemortnak. Első  ránézésre  egy tehetséges varázsló, azt teszi, ami a jó, még a légynek se tudna ártani. De közben nagyon is nem azt akarja tenni, ami a jó. Ahogy sok ember is, Tom is az örök életről álmodozik, s hogy ezt elérje, még a gyilkolástól se retten vissza. Amint azt tapasztaltuk a Harry Potter-sorozatban.
És szépnek írtam le ezt a részt, viszont van valami, ami kicsit megcsúnyítja ezt : a bevezetés az egészbe. Számomra úgy tűnt, hogy az emlékes részeket tűzoltószerűen csinálták a filmhez, minta nem is ezen lenne a hangsúly, pedig hát… Nos, nem fanyalgok, inkább kifejtem:

Először is, Dumbledore csak úgy mondja Harrynek, hogy “gyere, Merengőzzünk”, mintha most ehhez lenne kedve. Aztán az első emlékezésnél látjuk a gyerek Tomot.
A második alkalom ismét váratlanul ér minket, mintha csak úgy bevágnák a jelenetet, mert hát be kell vágni, ez is része a sztorinak. Szegény nézők – főleg azok, akik nem olvasták a könyvet -, meg nem értik, most mi van, minek kell nézni az emlékeket. Mert bizony a filmben nem nagyon magyarázták, hogy ez mire való! Mintha a rendező elvárná, hogy aki beül a moziba, az olvassa el előtte a könyvet, hogy mindent értsen. De hát nem mindenki olvasta el, ugye…
Röviden és tömören, rossz az átvezetés az emlékek részhez, nagyon… Váratlanul éri az embert, és felkészületlenül. Nincs meg a hangulata hozzá. És ez sajnos végigkíséri az egészet, hiába van ott a Tomot játszó színész…

Aztán ha az emlékeket említjük, akkor ugye Lumpsluck emlékéről is essék szó… Ugye tudjuk, Dumbledore-nél egy hamisított volt, amiben pont a lényeget elfedték. Jön a küldetés: Harrynek meg kell dolgoznia ki kell szednie Lumpsluckból az igazi emléket arról a bizonyos beszélgetésről Tommal.
Természetesen a dolog sikerül, hála a szerencse itókának, amit Harry bájital tanon kapott (a bájitaltanra később térek ki).
És most az itókára kitérnék… Ahogy Daniel eljátszotta az ital hatása alatt álló Harryt… Az nagyon jó volt, jól állt a színésznek ez a laza stílus. Meg ahogy járkált, és beszélt… xD Muszáj idéznem a mögöttem ülő fiúk véleményét: "mint aki beb*sz*tt".

Szóval… Harry megszerezte a profftól az igazi emléket, Dumbledore-ral megleste, majd kiderült a nagy titok… Tom a horcruxokról érdeklődött.
És azért írom le ezt is, mert kicsit bele kell kötni Dumbledore reakciójába. Döbbentnek látjuk, miközben a film elején mutattak egy gyűrűt, ami horcrux volt, és maga Dumbledore pusztította el, nem kis áron. De ennek ellenére a nagy varázsló megdöbben, és olyasmit mond, hogy “én se gondoltam volna”. De hát gondolta! Hisz a gyűrűt elpusztította… Ez így fura, mert DD ellent mond saját magának. Na, mindegy…

A horcrux rész után következett a barlangos, aminek az átvezetése – számomra -, megint nem tiszta. Dumbledore csak úgy jön, és közli Harryvel, hogy vele jöhet, egy feltétellel… De úgy mondja a proff, mintha éjjel gondolta volna ki az egészet, közben már a horcruxok óta szó volt erről, a könyvben legalább is. Jó, hát már nem lepődünk meg ezeken a hirtelen jött fejleményeknek… Izgi, de nem értjük.
Inkább jöjjön a barlang…
Mondjuk az átvezetés rossz volt, viszont maga a barlangos rész fantasztikus. Hozta a könyvbeli félelmet, sötétséget, izgalmat. És Mr. Gambon (Dumbledore)… Nagyon ott volt, jól hozta a szenvedő ember szerepét.
Aztán a hullák (nem jut eszembe most a nevük…) csúcs volt! Amikor kinyúlt az egyik keze, és megragadta Harry karját… Áh, még én is megugrottam a székben, annak ellenére, hogy tudtam, mi lesz. 
Nem is szaporítom tovább a szót… Ez lett a film egyik legjobb jelenete, nekem nagyon tetszett.

Miután Harry és Dumbledore megmenekültek, visszahopponáltak a Roxfortba. Azonban ott nem várt látogatók várták őket…
A halálfalók színe java megjelent Draco körül, aki pedig pálcát szegezett Dumbledore-re. Kiderült, hogy Malfoy egész évben a voltnincs szekrényt szerelte, hogy annak segítségével behozhassa az iskola falai közé a halálfalókat, hogy a nagy varázslót megölhessék, hogy a Nagyúr számára ne legyen akadály. De Malfoy hiába fenyegetőzik, hiába bizonygatja, hogy igenis megöli Dumbledore-t, képtelen megtenni. Így belép a képbe Perselus Piton, aki hidegvérrel megöli Dumbledore-t, akinek mindig is hű társa volt (és meg kell említenem, hogy Dumbledore maga kérte, hogy Piton ölje meg… és ez marha érdekes dolog, és a 7.-ben nagy hangsúly lesz rajta)
És… ez a rész is – számomra – tökéletes volt. Kellő izgalom, várakozás, trükkök, a hatást pedig csak tovább fokozta a háttérzene. Brávó!

Viszont az ez utáni jelenetek már nem voltak csoda jók. Nem csak a tartalmuk miatt, hanem a kidolgozás végett is. Először is ott van, mikor Piton elárulja, hogy ő a Félvér herceg…
Ugye tudjuk, hogy Harry bájitaltanra egy régi, megviselt tankönyvet kap Lumpslucktól, amiben az áll, “ez a félvér herceg tulajdona”. Ez még annyira nem is különös, viszont az, hogy a könyv korábbi tulaja belejavított a tankönyvbe, már fura. Harry viszont nem törődik ezzel, inkább kipróbálja a herceg tanácsait, amik be is válnak. Harry így lesz a bájital királyává. Ez viszont piszkálja Hermione csőrét, és sokszor kéri Harryt, adja le a könyvet, hisz ki tudja ki volt az a Félvér herceg. De Harry nem teszi…
És itt le is zárul ez a rész. Még előkerül Harry és Draco csatája után, amikor Potter a herceg egyik átkát használja Malfoy ellen. Az incidens után Ginny elrejti a könyvet a Szükség szobájában.
Aztán ugye a végén kerül elő újra a Herceg addig, hogy megtudjuk, ki is ő. De nem értjük, miért pont Piton, meg azt se látjuk, hogy kutatnak hőseink a könyv régi tulaja után. Pedig az eredeti műnek tartalmas része ez is, nem hiába viseli a “Félvér herceg” címet. Mondjuk ezen már nem lepődtem meg. Amúgy is kimaradt a filmből a Rowlingos krimi hangulat…

Tovább barangolva a film vége felé: Pitonék elmenekültek, a roxfortiak pedig szomorúan látták, hogy igazgatójuk, a nagyra becsült Dumbledore holtan fekszik… Harry borul ki a legjobban, hisz odalett tanítója, mentora, akire felnézett, aki nélkül a Roxfort már nem lesz olyan, mint volt…. Aki nélkül talán elveszett minden…
Dumbledore halálával a védelem fogalma is megszűnt létezni a varázsló világban. A szülők féltik gyermekeiket, nem akarják visszaküldeni a Roxfortba…
Az utolsó jelenetekben Harryt és Hermionét látjuk. És Hermione közli, hogy Ron nem bánja, ha Harry és Ginny együtt van… Mintha ez lenne az egész lényege. Azért Hermionétól nem ezt vártuk (ahogy ezt fentebb már említettem). Harry nem szól semmit, csak kijelenti, hogy jövőre nem tér vissza a Roxfortba… A kép elsötétül és elindul a stáblista.

Az utolsó jelenetek csapnivalóak… Arról nem is beszélve, hogy kihagyták Dumbledore temetését, ami azért egy gesztus lett volna a szereplő előtt, aki végig fontos mozgatórugója volt a Potter világnak. A temetés, amivel jelezték volna, hogy most aztán vége minden szépnek és jónak, következnek a nagy csaták, ahol sokan elesnek, ahol vér és könny egyaránt folyni fog.
De valahogy nem ez volt az én érzésem a könyv után. A sötét dolgok nem kapnak nagy hangsúlyt, inkább gyorsan mutogatták őket, ami inkább annyira volt elég, hogy bemutassa, van ilyen is. Ahogy sokan mondják, nagyon a szerelmen volt a hangsúly. Így a film a thriller fantasyből átlépett romantikus tini fantasybe… És ebből látszik, a készítőket a nagy bevétel érdekelte, ami miatt húzták is egy félévig a bemutatót. Nem annyira izgatta őket, hogy jó legyen a film, a lényeg az volt, hogy beül a sok Potter-fan és megnézi. És sajnos szomorú dolog, hogy manapság a bevétel a lényeg, nem az, hogy mit adok ki a kezemből… És ez sajnos már a Harry Potter filmekre is igaz. Sajnos, ez ellen nem tudunk mit tenni.

Miután ezt elmondtam, rátérnék az összegzésre:

Ha egészében nézzük a filmet, tetszett. A látványvilág hihetetlen jó lett, nem spóroltak az effektekkel. A színészek is remekül alakítottak, a fentebb felsoroltak közül pedig még kiemelném Lumpsluckot és Lunát.
Szerintem Lumpnak nagyon jó színészt választottak. A pasas remekül hozta a proff benyali stílusát, a linkes mivoltát. Luna pedig ebben a részben is különc volt, de imádnivaló. A színésznő nagyon jól hozta, s sokakkal ellentétben a magyarhangját is szerettem. Szerintem illik ez a hang Lovegood kisasszony különcségéhez és zavarba ejtő megjegyzéseihez.

Viszont még Luna se járult hozzá ahhoz, hogy 10/10-et tudjak adni a filmre sőt, még 9/10-et is… Marad a 7/10 a fentebb felsoroltak végett. De hát semmi sem tökéletes. És én ezt el is fogadom. Viszont sok rajongó – ahogy olvastam – fel van háborodva, hogy a film nem követi a könyvet, és hát ez meg milyen már! Erre azt tudom mondani, nagyon kevés az olyan film, ami 100%-ban megegyezik az alapjául szolgáló filmmel (talán a Büszkeség és balítélet ilyen). De szerintem az elmúlt évek során megtanulhattuk volna, hogy a film és a könyv világa más. Mást kell bemutatni, teljesen másképp. A könyvadoptációknál ezért kényszerülnek a forgatókönyv írók ezt-azt kivenni, ezt-azt átírni. El kell fogadni, hogy ez már csak ilyen. Jó, tudom, hogy az emberek a vásznon olyan filmet akarnak látni, amilyet elképzeltek a könyv olvasása közben, de… A kettő teljesen más. Olvasni azért olvasunk, hogy elképzeljünk egy nagyon jó történetet, hogy így legyen gazdagabb a fantáziánk. Filmet pedig azért nézünk, hogy LÁSSUNK egy jó történetet. Kicsit hasonló a kettő, de valójában teljesen különbözik egymástól.
Jó, most lehetne mondani, hogy hát miért mondom ezt, hisz én magam is sok mindent felsoroltam, amit kihagytak a könyvből. Jó, jó, megemlítem, de viszont nem mondom, hogy emiatt nem tetszik annyira az egész film. Mert szerintem a maga nemében  jól sikerült a 6. Potter. A fent felsorolt dolgok zavartak, de attól tetszik a film.

Ezekkel a gondolatokkal búcsúznék. Majd 2010-ben ismét találkozhatunk Harryékkel a moziban, addig pedig rágódhatunk a 6. filmen. ^^
Remélem, találtatok érdekes gondolatokat az írásomban. Ha nem, nem kell meglepődni.