A következő címkéjű bejegyzések mutatása: képregény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: képregény. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. június 14., péntek

Ezekért a könyvekért mindenképp menj ki a Könyvhétre!

június 14, 2019 0 Comments
Június 13-án vette kezdetét Budapesten a Duna korzón és az ország több vidéki pontján a 90. Ünnepi Könyvhét. Ilyenkor jelennek meg a legizgalmasabb magyar könyvek, és jópár érdekes külföldi szerzős megjelenéssel is készülnek a hazai kiadók. Ezekből szedtem most össze egy csokornyi valót.


Neil Gaiman: Abszolút Sandman (Fumax)

Tavaly ilyenkor a Death megjelenésekor csak remélhettük, hogy újra olvasható lesz magyarul Neil Gaiman legendás képregénye, a Sandman. Az álom valóra válik, ráadásul nem is akármilyen kivitelezésben: a 5 kötetes The Absolute Sandman sor alapján készül a magyar kiadás a Fumax kiadó jóvoltából. Így a legelső, 600 oldalas kötet az első 18. Sandman fejezetet tartalmazza. Akik nem ismernék a képregényt: A 90-es évek egyik legnagyobb képregényjelensége, a modern mítoszok és a dark fantasy összefonódása, melyben rendre tűnnek fel híres történelmi személyek, irodalmi alakok és legendás lények. Ebben a világban mozog az álmot hozó időn túli lény, Sandman, akivel mindig történik valami rendkívüli.



Tóth Krisztina: Fehér farkas (Magvető)

A magyar kortárs írók közül kevesen tudják úgy megragadni a magyar kisember életét, mint Tóth Krisztina. Legújabb novelláskötete, a Fehér farkas sem vállalkozik többre, mint a korábbi Tóth-kötetek. A szerző szövegei mindig erőteljesek, letaglózóak, pont azért, mert az ismerős, hétköznapi dolgok mélyére megy, és valami olyat mutat meg belőlük, amiről nem is sejtettük, hogy ott van. Ezt az élményt várom az új gyűjteménytől, sem többet, sem kevesebbet. A fülszöveg ígérete szerint azonban egyes témák nagyobb hangsúlyt kapnak a kötetben: „A hatalmi elnyomás törésvonalai, az alárendeltség, a kirekesztettség stigmái, az erőszak állomásai."

Ez az ajánló eredetileg az Ekultúrán jelent meg.


Peer Krisztián: Nem ​a sajátod (Jelenkor)


Peert a tavaly megjelent 42 című kötetével ismertem meg, ami az öregedés és halál témáján túl kivágható oldalaival jelentett maradandó élményt. Nem volt kérdés, hogy a Nem a sajátod kötetét is be kell szereznem. Az új füzetecske fülszövege „gyászmunka új szerelemben” verscímet jelöli meg mottóként, amiből arra következtetek, a lírai én régi szerelmekkel vethet számot, viszont egy-két verset olvasva a kötet elejéről azt is érzem, hogy a 42 témái itt sem maradnak ki.

Forrás: 24.hu

Nádasdy Ádám: Jól láthatóan lógok itt (Magvető)

Nádasdy írásait nagyon szeretem, és nem csak azért, mert még volt lehetőségeim nála órákat hallgatni. A Magvető Időmérték sorozatában megjelenő Jól láthatóan lógok itt-től nagyjából azt várom, amit eddig is éreztem Nádasdy verseinél: olyan hangvételű költemények, „ahogy a barátainkkal beszélgetünk: amikor váratlanul elmondanak valami bizalmasat, és mi tudjuk, hogy most a legtöbb, amit tehetünk, ha meghallgatjuk őket” - a fülszöveget idézve.


Rusvai Mónika: Tündöklő (Gabo SFF)

Rusvai nevével először Az év legjobb magyar science fiction és fantasynovellái kötetben találkoztam, és magyar népmesei toposzokat kifordító novellája az egyik legjobb írás volt. Egy novella alapján pedig igen, képes leszek arra, hogy megvegyem a Könyvhétre megjelenő könyvét, a Tündöklőt. A regény cselekménye egy ősi birodalmat elpusztítő Sárkány és egy Erthol nevű fiatal lovászfiú körül bonyolódik. Utóbbi nem ismeri a múltját, csak némi féligazság és átok maradt fenn az általa ismert, Sárkány előtti világról.


Forrás: Rusvai Mónika Facebook oldala

Nnedi Okorafor: A halálmegvető (Agave Könyvek)

A halálmegvető az a sci-fi regény, amivel Nnedi Okorafor először robbant be a sci-fis irodalmi közegbe 2011-ben, amikor Word Fantasy-díjat kapott. A jövőben pedig várható egy HBO adaptáció is a regényből, amit George R. R. Martin is felügyel. Maga a regény egy jövőbeli Afrikában játszódik, ahol gyakoriak a faluk közötti háborúk és népírtások. Egy háborúban megerőszakolt asszony egy ewut, vagyis erőszakban fogant gyermeket hoz világra, akit Onyesonwu-nak, vagyis halálmegvetőnek nevez. Onyesonwu-t környezete nem szereti, kiveti magából, aminek hatására a lány csak még erőszakosabb és mérgesebb lesz. Azonban Onyesonwu nem csak ettől különleges: az idő elteltével különleges varázserőt fedez fel magában. Erejével látogatást tesz a szellemek birodalmában, ahol figyelmeztetik, egy nagyhatalmú varázsló akar az életére törni.

Simon Stålenhag: Elektromos állam (Agave Könyvek)

A svéd Stålenhag könyve a koncepciójával vett meg: kép és szöveg, ami nem képregény. A digitális a lent is látható képekkel beszéli el egy tinédzser fiú történetét, aki sárga játékrobotjával szökött el. Útjukat a fogyasztói társadalom romjai és harci drónok rozsdás maradványai övezik. Nem egy reménytkeltő utazás.



Christine Leunens: Cellába zárva (Athenaneum kiadó)


A könyvre Benedek hívta fel a figyelmemet azzal, hogy ez alapján forgatja Taika Waiti rendező az új filmjét, amiben ő maga fogja Hitlert alakítani. A Cellába zárva egy bizarr szerelmi történetet ígér: Johannes buzgó náci, a Hitlerjugend elkötelezett tagja. Azonban a háborúban súlyosan megsérül, és otthon kell lennie. Az otthoni élet is rejt számára meglepetéseket: szülei egy Elsa nevű zsidólányt bújtatnak padlásukon. Johannes számára nagy tragédia, hogy képtelen a lánynak ártani – ugyansi beleszeret.


Nemes Orsolya: Generációs mítoszok (HVG Könyvek)


"Miért ​érdemes a generációkat nem a múlt, hanem a jövő alapján definiálni? Mit tehetnek az egyes nemzedékek, hogy fenntartható világban éljünk? Miként alakítja át a mesterséges intelligencia az életünket és a jövőnket?" – ezeket az égető kérdéseket teszi fel Nemes Orsolya ismeretterjesztő munkájában. A Generációs mítoszokban azt vizsgálja, hogy a minket most érintő jelenségek, mint a klímaváltozás, a társadalmi és jövedelmi egyenlőtlenségek és a mesterséges intelligencia – milyen hatással lesz generációnkra.


Forrás: Népszava

Kalapos Éva Veronika: F mint (Athenaneum kiadó)


A szerzővel először egy Margaret Atwoodról szóló beszélgetésen találkoztam mint előadóval, és Atwooddal kapcsolatos gondolatai és megfigyelései megfogtak. Most meglepett, hogy könyveket ad ki, de elég érdekes az új, felnőtteknek szánt történet tartaloma, hogy felvegyem a szerezendők listára. A harmincas éveiben járó Fema eladó, aki otthon ápolja beteg édesanyját, miközben próbálja házasságát is megmenteni. Egy napon nyomába eredik a Fotós néven ismert alak, aki telefonjával fotózza az embereket.


Cserháti Éva: A Sellő titka (Prae)


Évával egy feminista workshop keretében találkoztam, és úgy éreztem, sokat adott hozzá ismereteimhez fordítás és feminizmus téren. Aztán kiderült számomra is, hogy Éva krimivel is foglalkozik, sőt alkot is a műfajban. A Könyvhéten érkezik krimisorozatának első kötete, A Sellő titka. A történet apropóját egy gyilkosság adja: 2015. júliusában Budapest belvárosában megölnek egy közgazdászt. Az ügyben Telki-Nagy Judit őrnagy kezd nyomozni, ám amint egy gyilkosság feltárásába belekezd, újabb ügy zuhan a nyakába. A regény másik szála 1948. áprilisába viszi az olvasót, ahol két görög menekült gyerek, Lena és Mitre magyarországi útját követhetjük nyomon.


És folytatások, amik indokolatlanul kellenek!


Robin Hobb: Arany Bolond I-II. - mert Robin Hobb szuperül ír!


A. M. Aranth: Propheta - mert Aranth, nem is lehet kérdés!


Imre Viktória Anna: A tébolyult doktor - Mert a Kísértés Rt. is pazar volt!

2018. szeptember 11., kedd

Oh, Death - Halál teljes gyűjtemény

szeptember 11, 2018 0 Comments
 

Neil Gaiman itthon is ismert és népszerű író, életműve szinte maradéktalanul elérhető magyar nyelven is. Egy nagy kivétel azért akad: a Sandman képregénysorozat. A tízrészes főtörténetből magyarul csak 4 jelent meg, az utolsó 2011-ben. Sajnos azóta sincs hír, hogy fog-e folytatódni a képregény itthon (reméljük, egyszer igen), de idén kaptunk egy kötetet Sandman téren: Könyvhétre jött ki az univerzum egyik prominens szereplőjéről, Halálról szóló deluxe kiadás 3 nagy történettel.

Tartalom:

Mit gondolnál az életről, ha a Halál lenne a nővéred?
Sápadt, fiatal lány fekete ruhában. Ajkán huncut mosoly. Fejébe húzva kalap. Nyakában ősi szimbólum. Elsőre bárki lehetne, egy egyszerű járókelő a sok közül. Aztán amikor már azt hiszed, szerencsésen megúsztad azt az iménti balesetet, kézen fog, hogy mutasson valamit…
Ebben az igényes kivitelű kötetben az élő Halál a főhős. De jobb, ha elfelejted a csontvázakat, a kaszát és a fekete csuklyát – ez a Halál kézen fog és kacagva rángat magával egyik kalandból a másikba.
Neil Gaiman, a Sandman: Az álmok fejedelme és az Amerikai istenek többszörösen díjnyertes, New York Times-bestseller írója visszatér a Sandman-világba, hogy ezúttal Morpheus nővére, a játékos, kedves Halál szemszögén keresztül mutassa meg azt. A kezdet és a vég, szerelem és félelem, élet és halál – minden más színt kap a kötet lapjain, amelyben immár klasszikussá vált képregényeket vehet kezébe az olvasó, először magyar nyelven.
Forrás: Moly



A deluxe kiadás több Halál-történetet tartalmaz, amelyeket különböző képregényrajzolók keltettek életre: Chris Bachalo (Shade, the Changing Man, Generation X), Mark Buckingham (Marvelman, Fables), Mike Dringenberg (Sandman) - csakhogy párat említsek. Akadnak rövidebbek (pl. Téli mese, A kerék), Sandman bennfenteseknek szólók (mindjárt ilyen az első, a Szárnyaink suhogása, ahol Halál öccse baját próbálja kideríteni, de a hölgy munkájába is bepillantást nyerünk), de hangulatban a három nagyobb történet uralja a gyűjteményes kötetet. Egyik az Álarc, ami a halál után sóvárgó nő kálváriáját beszéli el; a következő nagyobb hangvételű történet Az élet mindig drága című történet, ahol Halál Didi néven a halandók közé megy, hogy ezzel eleget tegyen százévente esedékes feladatának: megtapasztalja, milyen halandónak lenni. A Földön eltöltött napok során ismeretséget köt egy tizenéves fiúval, aki épp menekülne az életéből...  Ez a páros (az öngyilkosságon gondolkodó fiú és a Halál) kell ahhoz, hogy működjön itt a főtéma is: van miért élni, mindig van valami, amiért folytathatjuk. A földi és természetfeletti találkozása a két figurán keresztül pedig számos komikus jelenettel gazdagítja a kötetet. De ezekben a pillanatokban felsejlik az is, milyen távol vagyunk a megfoghatatlan de létező dolgoktól; még akkor is, ha ember alakban jelennek meg előttünk.

A harmadik nagyobb hangvételű történet az Egy teljes élet, amely egy leszbikus énekesnő életét követi nyomon: hogyan hat rá a sztárság, és ez milyen hatással van a családi életére. A Halálnak itt kisebb szerep jut, a fókusz az énekesnőn, Foxon van. Mondanivalójában nincs sok új (a hírnév teljesen megváltoztat), a hasonló történetek közül az emberi oldal emeli ki. Megismerjük az énekes és annak otthon maradt barátnőjének, Hazel szemszögét. Gaiman nem foglal állást egyik fél oldalán se, mindent a szereplők szubjektív szemszögén keresztül láttat. Így egy olyan személyes dráma bontakozik ki, amit az elbeszélő, Fox ellenére se csak egy oldalról, hanem kettőről élünk meg.

A két nagy történetet további kisebbek kísérik. Ezek többsége tényleg rövid, novellaként működő alkotások erős vagy emlékezetes csattanókkal, és még egy szexuális felvilágosítás is belefért ezek közé (ha nem hiszed, nézd meg!). A Sandman hangulatát idéző ezek közül a Halál és Velence, ami tartalmazza a sorozat misztikumát, abszurditását, a régi korok megidézését, majd ennek a modern korral való ötvözése, és persze az örök beletörődést saját legyőzhetetlen halandóságunkba - legalábbis magamban ezekkel azonosítom a Sandmant.

A deluxe kiadás - mint hab a tortán - végén egy képgalériával zárul. A képcsarnokban különböző alkotók hívták életre, értelmezték újra Halál alakját, ezzel bemutatva a karakter sokszínűségét, miközben több művészt is megismerhetünk. Személyes kedvenceim Chris Bachalo kissé rajzfilmes illusztráció, Michael Zulli klasszizmust megidéző képe, és Joe Quesada- P. Craig Russell Muchát idéző Halál-portréja.

A Death - Halál képregény úgy hiányzott, mint egy falat kenyér, és erről igazából addig nem is tudtam, amíg a végére nem értem. Gyönyörű kiadás, különleges stílusú rajzok és kivitelezés, miközben ott van a jól ismert Sandman érzés is. 10/10, szerintem, és azt tanácsolom, vegyétek s szeressétek.

2017. december 23., szombat

Ilyen lett a várva várt Nyugat + zombik

december 23, 2017 0 Comments

Csepella Olivér pár éve nagyot robbant az interneten. Hogy pontosak legyünk 2014-ben történt a robbanás, amikor megjelent tumlbrön a diplomamunkája, amiben Babits Mihály, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Ady Endre, Tóth Áprád - vagyis röviden a Nyugathoz köthető írók és költők zombikat trancsíroznának. A kreatív anyagokat felkapta a Cink, és utána nem volt megállás. A megvalósításért indult egy közösségi gyűjtés is, 3 millió forint célkitűzéssel - ez egy nap alatt összegyűlt.  Aztán jöttek a hírek Csepellától a folyamatos csúszásról, és annak vitatható kommunikálásáról. Emiatt egyre megosztóbb lett az, amit csinál (még egy külön kiadvány is készült ennek paródiája/kritikájaként). Végül 2017-ben csak a kezünkben tarthatjuk a Nyugat + zombikat, és meglepő fordulatként, a Corvina kiadó jóvoltából.

Tartalom:
"Az agyatlan élőhalottak és a reménytelenül széplelkűek harcában sosem volt irgalom, de most patakokban folyik a vér és a tinta, reped a csont, szakad a merített papír. Íme Babits Mihály és Quentin Tarantino találkozása a boncasztalon: három év feszült várakozás után kézhez vehetik a rajongók Csepella Olivér már megjelenése előtt kultikus képregényét. Sikerülhet-e a magaskultúra legkifinomultabb képviselőinek, a Nyugat szerzőinek megállítaniuk a tömegkultúra legfélelmetesebb teremtményeit, a zombikat? Lehetséges-e jambussal vagy szonettkoszorúval felvenni a harcot a halálos harapással? És egyáltalán: vehetjük-e a bátorságot, hogy viccet, sőt horrort csináljunk az iskolában felszentelt irodalmi kánonból? Nagyon remélem, hogy a válasz mindhárom kérdésre igen."

Miután megvásároltam az egész kövérre, több mint 250 oldalara hízott képregényt (képregény? simán graphic novel ez) első kérdésem az volt, megérte-e ennyit várni a Nyugat + zombikra? Olvasás után arra jutottam, bizonyos szempontból igen. A zombikon, nyugatosokon és a táltoson keresztül Csepella egy, a magyar történelemben vissza-visszatérő kérdést vet fel, ami - a jelenlegi politikai életet figyelve - úgy érzem, megint aktuális: Nyugat vagy Kelet? Okos és logikus húzás volt erre felhúzni a zombi hentelés történetét. A másik nagy pozitívum (és szerintem alapból emiatt zseniális az alapötlet), ami miatt még foroghat a képregény a jövő generáció kezében is, hogy emberi szintre hozza a magyar irodalom költőit. Általános iskolában és gimnáziumban is mindig olyan érzésem volt költőinkkel és íróinkkal kapcsolatban, hogy ők érinthetetlenek, és emiatt csak nagy tisztelettel beszélhetünk róluk. Az ilyen idealizálásból az következik, hogy gyerekként képtelenek vagyunk hétköznapi emberekként elképzelni ezeket az alakokat. Olyan érzésünk lesz, hogy ők soem hibáznak, de sosem örültek, bolondoztak, mindig csak nagy komolyan írták a verseket. Ezzel szemben ha felcsapjuk mondjuk Karinthy vagy Kosztolányi naplóját, látjuk, ez közel sem így volt. Kíváncsi emberek voltak, akiket érdekelt a körülöttük lévő világ, és baromkodni is szerettek (például Karinthy odavolt korának új vívmányaiért, Kosztolányi pedig a kamerát szerette és filmezett is rendesen). Csepella a paródia eszközével emberi mivoltukban mutatja be a nyugatosokat. Ha magyartanár lennék, emiatt biztos bevinném órára a képregényt.
Forrás: Könyvesblog
És ennél a parodiszikus vonalnál maradva a képregény humora 5 csillag. A szereplők nyelvében egyfajta anachronizmus figyelhető meg, de ez kifejezetten jól áll nekik (Ki ne akarna hallani egy velős bazdmeget Babitstól?). A modern beszédstílus mellett költőink kétlábon járó anekdották módjára produkálják a naplókból és más forrásokból ismert szokásaikat (pl. magánhangzók alapján kell kitalálni, milyen irodalmi műből idéznek) és viselkedésüket (például Ady vedel és szivarozik, Juhász Gyulát pedig nem hívják zombiirtani, mert épp "szomorú"). Csepella továbbmegy, és vendégillusztrátorai segítségével a nyugatosokat ki is lépteti saját korukból, amire saját vérmérsékletük szerint reagálnak. A kis kitérők közül nekem abszolút kedvencem az, amikor napjaink Budapestjén bukkannak fel Babitsék, és összefutnak Závada Péterrel és Süveg Márkkal (a Akkezdet Phiai-ból ismerhetitek őket, de ezen kívül is rengeteg mindent csinálnak a kortárs irodalomi életben).

Forrás: Roboraptor
Eddig a Nyugat + zombik igazi ötletparádé, utalás és intertextualitás raszteres stílusban. Mi a helyzet a történettel? Az, hogy az eleje nagyon jól indul. Sajátos humor, rejtély (Honnan jönnek a zombik?) és sok őrület (lásd fent). Az első fejezet végére kicsit belefáradtam ebbe, de az összképet mégis jónak éreztem. Ez a színvonal maradt a zombi hadsereg és a táltos tényleges megjelenéséig (több kritika a gondtalan élvezhetőséget kb. 100-150 oldalig datálja), utána számomra kezdett egyre kaotikusabb lenni az egész. A tömegjelenetek nehezen követhetőek, az én ízlésemnek kicsit sok a váratlan csavar (főleg akkor, mikor a táltos úgy váltogatja a testeket, mint más az alsóruhát). De Csepella javára legyen mondva, dramaturgiailag jól kezeli az egészet, a panelek és a képek hatásosak, ütnek, amikor kell. Aztán ezt a katyvaszt lezárja és minden – vagyis majdnem minden - happy end. Összegezve, a történet felemás élmény, 3,5 csillagot adnék rá a Molyon, de szerencsére vannak bőven olyan elemek, amik feljebb húzzák az összélményt.

A történeten nem ártott volna még egy picit dolgozni, csökkenteni a kaotizmust, de ezentül Csepella egy itthoni viszonyokban különleges graphic novelt adott rajongóinak, képregényeseknek és magyar irodalomszeretőknek. Rájátszik a Nyugat szerzőire és a zsáner (itt horror) szabályaira  is (ha már zsáner: nem tértem ki rá, de külön felhívnám a figyelmet Katára, a pincérnőre, akit érdemes korábbi horror olvasmányainkhoz viszonyítva is figyelni), mindezt egy frappáns stílusban és egy fontos kérdéssel. Jópofa, amit csinál, jó bogarászni az utalásokat és nevetni rajtuk, igazából annyira, hogy nekem ez már egy + csillag. Így lett Molyon 4 csillag a Nyugat + zombik, itt pedig 8/10.

Forrás: Magyar Nemzet Online

2017. október 10., kedd

Blankets

október 10, 2017 0 Comments

A Blankets egy graphic novel - legalábbis a hátoldalán ez állt. A könyvbe belelapozva viszont azt láttam, ez inkább egy képregény. A comic book és a graphic novel közötti különbség megértésében valamit a Wikipédia segít - miszerint a graphic novelt hosszabb művekre (regény hosszúságú mű vagy antológia), a comic booksot pedig inkább a rövidebb hangvételű darabokra használják -, de ezen kívül George R. R. Martinhoz hasonlóan én is értetlenül állok a kifejezés előtt (lásd: trónok Harca képregény bevezetője). Craig Thompson műve az egyszerüsített graphic novel értelmezés szerint beleesik a műfajba. Lássuk, a regény és a képregény egyesülése mit adhat nekünk.

tartalom:
"Egy szeles Winsconsin-i tél tájképébe helyezve tárja fel a Blankets két, az elszigetelt vidéken felnövő testvér rivalizálását és két felnőtté váló fiatal bimbózó szerelmét. Mese a biztonságról és a felfedezésről, játékosságról és tragédiáról, arról, milyen kegyvesztetté válni, és honnan is ered a hit."

Forrás: Angol fülszöveg (saját fordítás)


Ha egy szóval kellene összefoglalnom a Blanketset, akkor a keserédes szót használnám. Adott egy nagyon érdekes családi hátterrel rendelkező fiú (Greg, a graphic novel rajzolója?). Ahogy Thompson fokozatosan kibontja a fiú történetét úgy jövünk rá, milyen sok görcsöt cipel magával. Viszont mindig ott van a rajzaival teremtett világa, amin keresztül képes a túlélésre. A festményeiben és képregényeiben nem fáznak a kisöccsével (a szüleik spórolnak, hogy ki tudjanak jönni a pénzükből, így nincs fűés), és az iskolatársai sem cikizik különcsége miatt. Aztán jön Raina, és kinyílik a világ Craig előtt, mi olvasók pedig megkapjuk az egyik legvalósághűen ábrázolt első szerelmet. Thompson nem fél az ehhez hasonló történetekben (a graphic novelt YA és NA közé lőném be) kevésbé bemutatott vagy tabunak számító dolgok bemutatásától (pl. szexuális vágy, a testünk felfedezése), ezek szerine természetes velejárói az első szerelemnek. Ezen felül kapunk egy nagyon bensőséges képet is a főszereplőről, ami először lehet kicsit kényelmetlen, de idővel kiderül, miért fontos ez a fejlődése, és persze a cselekmény szempontjából.

Egy másik érdekes aspektua a Blanketsnek az amerikai társadalom bemutatása. Szerephez jut a bullying, s bár ez nem sok újat jelent az ifjúsági irodalomban, de a környezet miatt (vallási közösség) válik érdekessé. Mondjuk a vallási bigottság és az álszent viselkedés nekünk sem új, ezek általába véve megvannak minden kultúrában, viszont Craig mindennapjain keresztül kapunk egy kis rálátást arra, hogyan működik egy amerikai keresztény közösség - természetesen annak jó és rossz oldalával együtt. A szereplők életét nagyban befolyásoló vallás mellett Thompson egy nem túl kellemes képet is elénk tár a Wisconsinban élők mindennapjairól: szegénység, szellemileg sérült gyermek nevelése, válás stb. Az ehhez hasonló ábrázolások mindig kicsit közelebb hozzák nekem az USA-t, a Hollywood-i filmek és az amerikai álmon túli valósabb képet.

A Blanketsről röviden: Ilyen tiszta és ártatlan szerelmi történetet régen olvastam, amibe még egy kis szociográfia is belefért. Viszont úgy érzem, a hasonlóan ártatlanka rajzok nélkül nem lenne ilyen erős a történet, főleg a hétköznapok árnyaival, amelyek végig ott mozogtak a két főszereplő tisztasága alatt. Ezektől lesz igazán keserédes. 10/10.

2017. július 3., hétfő

Képregényes Trónok Harca

július 03, 2017 0 Comments

A Facebook "On this day" alkalmazása nemrég felhozta azt az emlékemet, amikor kommenteltem, hogy az ember úgy veszik a Sárkányok táncát, mint a cukrot. Ez volt öt éve. Már megint ott tartunk, hogy öt éve várunk a következő Trónok harca részre, mint anno a Sárkányok táncánál. Azért pozitív vagyok, remélem jövőre csak kézbe vehetjük a 6. részt. Addig maradnak a különböző pótszerek, mint az HBO sorozat (2 hét és itt az új évad!), asztali játék, PC játék és persze képregény. Őszintén, az utóbbitól ódzkodtam, annak a bizonyos sokadjára lehúzott bőrnek tűnt a számomra, de szerencsére kiderült, hogy nem teljesen erről van szó. 

Tartalom
"Napjainkban George R. R. Martin Trónok harca c. regénye - az abból készült HBO sorozatnak köszönhetően - hallatlan népszerűségnek örvend. Martin világhírű műve alapján készült képregényünk mégis igazi meglepetés lehet a rajongóknak, hiszen a filmsorozathoz valóban méltó vizuális élményt kínál.

Ez a képregény-gyűjtemény a DYNAMITE Trónok harca sorozatának első 6 számát tartalmazza, Tony Patterson rajzaival és Daniel Abraham szövegével. A fordítást Szolga Emese készítette."
Forrás: Szukits


George R. R. Martin, Daniel Abraham (ő az Expanse írójának, James S. A. Corey-nak az egyik fele), és Tony Patterson (ő keltette életre Westerost a képregény oldalain) egy igazi csemegét adtak a GOT-rajongók kezébe, ami természetesen kapudrog is lehet a nemrajongók számára. A képregényt olvasva, a könyvek és a sorozat ismerete ellenére is úgy éreztem, most élem át először Ned, Jon, Daenerys és a többi szereplő életútját, az első GOT találkozásomhoz hasonlóan lekötöttek az események, a szereplőkért pedig izgultam, vagy épp gyűlöltem őket. Ennek ellenére a történettel kapcsolatos előismereteimet nem tudtam kikapcsolni, de ez nem is jelentett problémát, sőt, előnyömre vált. Első olvasáskor/film nézésnél hajlamosak vagyunk sok apró részleten átsiklani; ezek lehet csak a történetbe való második, harmadik vagy sokadik visszatérésnél tűnnek fel. A képregény nagyon sok ilyen apróságra hívta fel a figyelmemet, főleg a képeken keresztül. Tony Patterson részletgazdag rajzait érdemes figyelmesen böngészni a "spolerező", azaz előremutató vagy figyelmeztető szimbólumokért, jelekért. Kedvencem a kötet legelején volt: a rémfarkasanya nyakában egy szarvasagancsot találnak, valószínűleg ez okozta a halálát. Majd nem sokkal ezután jön a hír, hogy Robert király Deresbe jön, ami végül is elindítja az egész sztorit.


Érdemes még beszélni a rajzolásról és a kivitelezésről. Nem könnyű feladat egy olyan monumentális történetet adaptálni, mint a GOT, ezt a kötet végén található háttérinfókat tartalmazó részekben többször kihangsúlyozzák. De szerintem azért többé-kevésbé sikerült képregényként is visszaadni Martin művét, hiányérzetem nem sok volt. A karakterek szerencsére eltérnek a HBO sorozatétól, inkább Martin elképzeléseit követték a designnál. Viszont nem túl szerencsés, hogy elég hasonlóra sikeredtek a figurák, főleg a nők. Amíg nem rázódik bele az ember a képregénybe, szinte képtelenség megkülönböztetni a szereplőket egymástól. Amennyire zavaró a figurák hasonlósága, viszont annyira lenyűgözőek a nagy tereket vagy tájakat bemutató képek. Minden átjön róla, ami csak kell, legyen szó félelemről vagy boldogságról. A részletekben pedig jócskán el lehet veszni, de érdemes is. Mindezt az élénk színek csak még élőbbé teszik.

Összegzésként az biztos, hogy GOT fanoknak mindenképpen kötelező a A Game of Thrones: The Graphic Novel. Az első kötetet olvasta nem (teljesen) egy új rókabőr ez, sokat tud adni az eredeti történethez, és a sorozat során érzett hiányérzetünket is gyógyíthatja. A rajzok összbenyomása miatt (azaz nem teljesen nyerték el a tetszésemet) 9/10-t kap a képregény. Ha ti is elolvasnátok a képregényeket, menjetek fel a Szukits webshopjába, és rendeljétek elő mind a 4 kötetet! Vicces, engem is David_R_Blake moly értesített a nagyszerű hírről, nem sokkal azután, hogy angolul végigolvastam a képregényt. Mindenesetre: magyarul is megjelennek a GOT képregények. November 15-én közeleg a tél.

2017. május 24., szerda

A Puha Boldog Puffancsok védelmében

május 24, 2017 0 Comments

A régebbi követőim/olvasóim emlékezhetnek rá, hogy milyen jól elvoltam a Felnőni kiábrándító képregénnyel. Egy percig sem volt kérdés, hogy amint lehetőségem lesz rá, beszerzem a Könyvfesztiválra kiadott újabb füzetet, a Puha Boldog Puffancsot. 

tartalom:
"Itt a fürdőruha-szezon! Készítsd fel a strandoláshoz a tested! Dolgozz azon a hasfalon! Emeld meg a feneked! … Őöö, vagy mégse. Felejtsd el, és légy inkább puffancs. Puha boldog puffancs!

A Sarah Andersen összegyűjtött képregényeit tartalmazó második kötet ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt – vagyis összegömbölyödve egy kupac paplan alatt, figyelmen kívül hagyva a való világ kötelezettségeit. Ezek az új képregények és rajzokkal ellátott személyes jegyzetek a fiatal felnőtt-lét ádáz érzelmi hullámvasútjának magasságait-mélységeit követik: anyagi problémák, nyűglődések, a pulcsilopás rejtelmei, és egy otthonmaradós- pizzázós nap örömei. Mindenki a fedélzetre!"

Forrás: Moly

A Puffancs (a továbbiakban így fogok rá utalni) tematikájában hasonlít az előző Sarah's Scribbles-adaghoz: introvertált életünk 2 vagy 4 paneles képregényekbe helyezve. A képkockák egy része szintén ismerős lehet már Sarah oldaláról vagy a Doodle time-ról, de örültem, hogy ezek közül jó pár kedvencemet nyomtatásban is viszont láttam. Például bekerült az életemet tökéletesen leíró képregényke is, a könyvesboltos (lent láthatjátok) és a kocsmában nyomuló srác esete is. Szóval mondhatni az előző kötet színvonalát simán hozzá a Puffancs. Viszont van egy lényeges pont, amit ki kell emelnem, mint pozitív változás, és ezzel érthető is legyen, miért is lett nálam itt 10/10, a Molyon pedig 5 csillag az új füzet.
Az utolsó szakasz miatt. Sarah érthető és őszinte stílusban (és persze vicces képkockákkal) vezeti be az olvasót az introvertáltak fejébe. Nem szépíti a dolgokat: létezik a túlgondolás és a kevés önbizalom problémája, és bár tudja, hogy ezek a dolgok mennyire hátráltatják őt az életben, és próbál is tenni ellenük (pl. nagyon tetszett a „teszek rá” szuperhős), azért nehéz a változás. Azért tartom fontosnak ezt a részt a képregényben, hogy tudják a nem görcsölő vagy nem introvertált emberek, hogy ezt a fogalmat nem menőségből használják az ilyen emberek, vagy nem a kívülállóságukban való megerősítéshez, vagy bármi másra, amit "kívülállóként" csak ki lehet találni az introvertáltság megmagyarázására. Amíg olyan cikkek látnak napvilágot, mint „5 ok, amiért kiborítanak az introvertáltak”, addig sajnos ezt ki kell emelni. A Sarah-éhoz hasonló képregények vagy az introvertáltságról szóló cikkek nem önsajnálatból születnek, hanem egyfajta új nézőpontot szeretnének adni azoknak, akik nem introvertáltak, hogy így a jövőben könnyebb legyen a máshogy viselkedőkkel (itt az introvertáltakkal) való viselkedés. természetes, hogy nem könnyű a kommunikáció két eltérő személyiségű ember között, és egy embernek mindig van hová fejlődnie. Erre Sarah is rávilágít a Puffancs mesélgetős részeiben, nem emeli piedesztálra az introvertáltságot, nem állítja be követendő példaként, csak megmutatja, hogy igen, létezik az introvertáltság, nagyjából úgy érzi magát ezzel a személyiséggel, ahogy lerajzolja, de próbál fejlődni - ez valahol nagyon motiváló és mindenképpen jó irány.

Összességében a Puffancs jobban bejött az előző kötetnél, sokat dob az egészen a beemelt sztorizgatás. Ahogy írtam feljebb, ez nálam most simán 10/10.
Életem

2017. május 20., szombat

Egy ígéretes füzetecske - Az Okkultista

május 20, 2017 0 Comments

Május 14-én tartották Budapesten a 13. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált, ahol az új megjelenések közül az én kíváncsiságomat leginkább Victor Drujiniu rajzoló (aki szintén meglátogatta az eseményt) munkája, Az okkultista keltette fel. A Papírmozinak köszönhetően a magyar olvasók is megismerkedhettek a Dark Horse Comics egyik sikeres képregényével egy 36 oldalas füzeten keresztül.

A történet szerint Rob Bailey a fiatalok átlagos életét éli: egyetemre jár, dolgozik, próbálja rendben tartani szerelemi életét, de valahogy a dolgok nem úgy sikerülnek, ahogyan azt szeretné. Azonban úgy tűnik a legrosszabb nap a legkülönlegesebbé is válik: egy titokzatos könyvhöz érve Rob különleges képességekre tesz szert. Azonban Peter Parker óta tudjuk, a hatalom felelősséggel is jár; az újonnan szerzett erővel Baileyt ellenséges mágusok veszik üldözőbe, akik a tulajdonában lévő könyvet szeretnék megszerezni és ki tudja, mire felhasználni. 

A magyarul kiadott kiadvány csupán 36 oldal, de ahhoz bőven elég, hogy felcsigázza az ember kíváncsiságát. Baileyvel kapunk egy kis mulya, barátnőjét idézve "édes fiút", aki még mindig naponta telefonál az anyukájával. Ez nem valami vonzó, de az ebből a skatulyából való kitörés az igazi kihívás, és persze a legizgalmasabb is, olvasói szempontból. A bemutató történetből szerencsére átjön, hogy Rob a későbbiekben meg fog tudni küzdeni a kötelességgel, még ha, természetesen, a legelején nehéz is megbirkóznia a váratlan eseményekkel. Maga a történet még nem kezdődött el a 36 oldalban, egyfajta felvezetést kaptunk csupán a főhősről és az ellenségeiről. Utóbbiakról sok még nem derül ki, csak annyi, hogy szeretnék megszerezni a könyvet, amitől Rob okkultista lett. 

A képregény grafikája szerintem korrekt, a fekete-fehér világ és a sötét tónusok, már-már horrorba nyúló rajzok nagyon jól illeszkednek a gonosz mágia témájához. A tényleges kedvenceim a füzet végén található karakterrajzok és részletek a következő fejezetekből. Mellesleg a rajz arra is motivál, hogy jobban utánajárjak Victor Drujiniu-nak.

Röviden a Papírmozi kis kiadványa nálam elég jól végezte dolgát, hisz rávett arra, hogy meg akarjam ismeni Tim Seeley képregényét. Mivel a füzet tényleg csak ízelítőt ad abból, ami várható, így pontszámot most nem adok. Csak drukkolok, hogy magyarul is elérhető legyen az Okkultista.


2017. március 20., hétfő

A megtört Farkas kalandjai

március 20, 2017 0 Comments

A március 2-án bemutatott Logan  után nagyon kíváncsi voltam a film alapjául szolgáló Old Man Logan képregényre, azaz a Kíméletlen jövőre. A most vasárnap (március 19-én) tartott Tavaszi Képregénybörzén sikerült megszereznem az esemény talán legnagyobb slágerét a Kingpin kiadótól. Átesve az első Marvel képregényemen (igen, sajnos vagy nem sajnos) sok gondolat kavarog a fejemben, ezekről lesz szó bővebben.

Tartalom:
"Mark Millar (Kick-Ass) és Steve McNiven (Polgárháború) a 21. század legfontosabb Rozsomák történetét hozták el. Senki sem tudja mi történt azon az éjjel, mikor a hősök elbuktak. Minden amit tudunk az, hogy a szuperhősök eltűntek és a rossz győzedelmeskedett, azóta pedig ők uralkodnak. A legnagyobb rejtély pedig az, mi is történt Rozsomákkal. 50 éve senki se látta. Helyét egy idős Logan nevű férfi vette át: Egy férfi, aki csak a családjának szenteli magát. Egy férfi, akit a Hulk banda a perem szélére taszított. Egy nap pedig rákényszerül, hogy egy öreg barátjának, Sólyomszemnek segítsen - így utazik 3000 mérföldet, hogy családját mentse. Készülj életed legnagyobb útjára, Logan."

Forrás: Goodreads (saját fordítás)


Ahogy említettem, a Kíméletlen jövő volt életem első Marvel képregénye. Legnagyobb problémám ezzel a branddel az, hogy fogalmam sincs, hol érdemes bekapcsolódni a történetbe, a régiekből pedig mit érdemes pótolni. Az Old Man Logannel kapcsolatban megnyugtattak, hogy ehhez nem kell semmilyen előzetes ismeret, mivel egy teljesen új sorozatról van szó. Az állítás többé-kevésbé ült, szerencsére a minimális szuperhős műveltség is elég a képregény megértéséhez, számomra csak a Hulk banda jelenléte volt érthetetlen (Hulk a filmek miatt inkább pozitív hősként szerepel nálam, de a képregényekben állítólag sokkal árnyaltabb figura), de Peter Parker családjával is jobb lett volna tisztában lennem. Emellett a kötetben megjelenő főbb szereplőkről (itt: Logan és Sólyomszem) egy részletes bemutatást is olvashatunk, ami többé-kevésbé érthetővé teszi azt, hogy honnan indultak, hová jutottak és mindez miként történt.


A hozzám hasonló Marvel szüzeknek szánt bevezetés után jöjjön a tényleges értékelés. Akik előítéletesek a szuperhős képregényekkel szemben, azok nyugodtan tegyék félre rossz berögződéseiket és nyissák ki az Old Man Logant. Komoly, sőt megkockáztatom, nehéz olvasmány. Egy olyan reménytelen világba vezeti be az olvasót (erre nagyban rájátszik a sok vörös színben pompázó kép és a nyers, nagyon is realista ábrázolás), melyet csak erős lélekjelenléttel lehet bírni. Az ismert világ szó szerint elaljasult, a dicső múlt hősei eltűntek vagy épp eltünedezőben vannak, az embereknek csak a reménykedés maradt. Logan és Sólyomszem ilyen körülmények között szeli át az egykori Egyesült Államokat és próbálnak életük legkisebb biztos pontjába kapaszkodni, a családjukba. Ez a szinte reménytelen állapot az egész műre rányomja bélyegét, egészen az utolsó záróképig. Természetesen az igazi fókusz Loganen van. A teljesen magába zárkózó férfi még nekünk, olvasóknak is csak lassan nyílik meg. Mellesleg erre nagyon szépen reflektál maga a panelvezetés és a képsorok is, így nagyon hatásosan adta át a szöveg és a rajz együttese, hogy mi is zajlik Loganben. Számomra ezt a jól ütemezett kibontást a képregény záró része, a hazatérés törte meg: spoilerek nélkül annyit róla, hogy inkább hatott egy epilógusnak, mint a történet lezárásának (ez valószínűleg magyarázható azzal, hogy az Old Man Logan eredetileg folytatásos füzetekben jelent meg, itthon gyűjteményes kötetben jelent meg). Ettől eltekintve izgalmas a történet, sok akcióval (így örülhetnek azok is, akik egy ilyen jellegű olvasmányra vágynak), a depresszív hangulatot Sólyomszem karaktere sokszor oldja, de azért a végére az ember szíve megszakad. 

A végét leszámítva nagyon tetszett a Kiméletlen jövő / Old Man Logan, úgy érzem, tökéletes ismerkedés volt a Marvel képregényes világával. 9/10-es pontszámot kap tőlem és ezek után bátrabban próbálkozok ezzel az univerzummal (ajánlani ér). 

2017. február 13., hétfő

Beszéljünk a rasszizmusról - egy fantasyn keresztül

február 13, 2017 0 Comments

A Pretty Deadly bejegyzésemmel egy új képregényes projektbe kezdtem, miszerint szeretnék minél több kortárs képregényt megismerni. A sort Marjorie M. Liu és Sana Takeda közös képregényével, a Monstresszel folytattam, ami nemrég érkezett meg hozzám. Mangát idéző stílus, rengeteg színes kép, steampunk beütés és macskák – első blikkre olyasmi dolognak tűnt, ami nekem való. A képregény elolvasása után is hasonlóan éreztem. 

Tartalom:
"Egy alternatív, matriarchális, 1900-s évekbeli Ázsiában játszódó, gazdagon kidolgozott, steampunk hatású art-deco világban jászódó MONSTRESS története egy tinédzser lányról szól, aki küzd, hogy túlélje a háború okozta traumát; akit egy misztikus pszichikus kapcsolat fűz egy nagyhatalmú szörnyhöz; egy kapcsolat, amely mindkettejüket megváltoztaja és mind az emberi, mind pedig a másik világbeli erők célponjává teszi őket."
Forrás: Goodreads (saját fordítás)


Az "Awakening" (Ébredés) című első kötet a Monstress már korábban megjelent 6 fejezetét tartalmazza. Ezek a chapterek elég hosszúak és tartalmasak (pl. már az első oldalakon komoly összecsapások várnak az olvasóra), de mégis azt érzem, hogy Liuék inkább csak építkeznek, a komoly történések később jönnek. Viszont ez egyrészt kell is, főleg, hogy a történet előrehaladtával egyre inkább szükség lesz némi ismeretre Zamoráról és a Shield Wall mögötti birodalmakról. A szerzők nagyon kreatív módon építették fel a kötelező "ismerjük meg az épp aktuális kitalált világot" részt. Egyrészt a főszereplő, Maika Halfwolf flashbackjein vagy a Zamorát ténylegesen irányító boszorkánynővéreken keresztül ismerjük meg az emberek és az arcanicok közötti konfliktust. Másrészt a legtöbb fejezet végén található egy-egy lecke Tam Tam professzortól, aki kellőképpen kiképez minket az Ismert világ történelméből. Ez a fajta világépítés is mutatja, hogy egy átgondolt történettel van dolgunk, továbbá pedig Liuék igyekeznek közérthetően bemutatni az egyre szövevényesebbé és egyre sötétebb hangvételűvé váló cselekményt. Utóbbit (sötét tónus) is igyekeznek ellensúlyozni a szerzők: a macskák népe, főleg Ren mester (Maika kísérője) és Kippa (Maika Zamora börtönében menti meg a kis arcanic lányt, akit azóta nem tud lerázni). Hol humorforrásként szerepelnek, máskor pedig morális útmutatást adnak makrancos hősnőnknek. 
Ren mester, mint comic relief
Maika kalandjain és az Ismert világ bemutatásán túl még két dolog fogott meg. Az egyik főhősünk kapcsolata a benne élő szörnnyel. A tartalom leírásban szereplő pszichikus szó egész találó is az ő viszonyukra, de valahol többről van itt szó. A 6. fejezetig azt éreztem, hogy egy Dr Jekyll és Mr Hyde-féle helyzet áll fenn köztük: a Maikában élő szörny, mint a lány démoni oldala (bár meg kell jegyezni, hogy maga Maika sem egy szende damsel karaker, sőt inkább állati), aki olyan cselekedetekre készteti őt, amelyekre magától sosem lenne képes. Ennek fényében nagyon érdekes, hogy egy maszk is szerepet játszik a szörny elérésében: egy olyan tárgy, ami általában inkább valaminek az elrejtésére (főleg saját valónk) szolgál. A 6. fejezetben összeérő szálak (kis spoiler: az Ismert világ történelme és a Maika-szörny kapcsolat összefonódása) pedig behoz egy kis izgalmat a belső szörny-témába.


A másik dolog, amit mindenképpen érdemes megemlíteni a Monstressnél, az a matriarchális társadalom. A fontosabb szereplők nők (kivéve a Dust Courtos férfit és Resakot), a fontos pozíciókat is nők töltik be, és természetesen a cselekményt is ők irányítják. Szerintem borzasztóan érdekes, nagyon érdemes elmerengeni ezen. A Hollywood Reportnak adott interjúban Liu azt írja, egy olyan környezetben akarta kifejteni a feminizmus kérdéseit és problémáit, amely viszonylag idegen ettől az eszmétől/ideológiától: egy szinte csak nőkből álló társadalomban. Úgy gondolja, ha eltűnnének a férfiak, a rasszizmus, a háború, a szegénység, a vallási és egyéb társadalmi konfliktusok nem szűnnének meg - ahogy azt a képregény is mutatja, hisz egy faji alapú háborút és annak utóéletét meséli el, a maga brutális valójában. Liu ezzel azt akarta kifejezni, hogy habár sokan szeretik azt képzelni, hogy a nők jobban tudnák irányítani a világot és elhoznák a régóta áhított békét, ez szerinte nem igaz, mert azt, hogy ki tud jól uralkodni nem a nem dönti el. Mindannyian emberek vagyunk - nők és férfiak egyaránt -, így mindkét nem hozhat jó, de rossz döntéseket is. 

És még mennyi minden van ebben a 200 oldalas színes-szagos könyvben! Milyen érzés "félvérnek" lenni, megbirkózni a háború traumájával, milyen érzés két kultúra ütközőpontján élni, és még lehetne folytatni a sort. Lényeg, aki teheti, szerezze be a Monstresst és merüljön el benne, nem egy szokványos történet. Nekem nagyon bejött a képregény és valószínűleg júniusban amint tudok, lecsapok a 2. kötetre is. Addig is, némi jószívűséggel (néhol kicsit tömény a történet) adok egy 10/10 pontot.

2017. január 24., kedd

Pretty Deadly

január 24, 2017 0 Comments

A BookDepositoryt nézegetve futottam bele a Monstress képregénybe, ami eszembe jutatta, hogy milyen régen is olvastam képregényeket, s mellesleg fogalmam sincs róla, hogyan is áll most ez a piac. Így Facebookon és Molyon is megkértem kedves ismerőseimet, hogy ajánlanak nekem nyugati és keleti képregényeket. Szerencsére nagyon sok címet kaptam minden műfajból (utólag is köszönöm az ismerőseimnek!) és meg is kezdtem a válogatást. Az első áldozatom a Pretty Deadly (PD) lett, amit Dominik_Blasir moly ajánlott (szeretném neki itt is megköszönni!). Lássuk, hogyan is kezdődött a képregényes projektem. 

Tartalom:
"Kelly Sue DeConnick (Avengers Assemble, Captain Marvel) és Emma Ríos (Dr Strange, Osborn) bemutatja "meglepetés" sikersorozatuk első kötetét, a Pretty Deadlyt, ami vegyíti a Sandmanre jellemző mágikus realizmust és a Preacher brutális westernjét. A Halál lánya füstlován járja a sivatag homokját, arcán apja jegyeit viseli. Az eredettörténet egy olyan megtorlás meséjét beszéli el, mely egyszerre gyönyörű, buja és kíméletlen. "

Forrás: Saját fordítás


A "The Shrike"-ként nevezett első kötet in medias res kezd, amit egy kerettörténet, nagyon hasonló kezdéssel, előz meg: Ginny, a Halál lánya történetét Bunny meséli a mindig kíváncsi Butterflynak. A pillangó még mondhatni közelebb áll a materiális világhoz, de a csontvázként megjelenő Bunny már kevésbé, felfogható egyfajta mindentudó istenségnek is. Azonban ahogy halad a történet, úgy nyer a két állat újabb és újabb jelentést. És még itt leszögezném, hogy ez az PD egyik legnagyobb erőssége: rengeteg értelmezési lehetőséget ad, a történet és a képek szintjén is. 

Amint Bunny mesélni kezd, egy western filmekből ismerős városkában találjuk magunkat egy vándorénekes páros (Fox és Sissy) oldalán - ő tőlük ismerjük meg a kőműves és a szépség történetét, majd Ginny születésének körülményeit is, ami szintén egy érdekes elem a képregényben (mármint a történet a történetben). Ezután a rész után azonban jött egy kisebb agytorna, amit engem olvasóként most zavart: megjelentek a cselekményben fontos szerepet játszó karakterek, mint Johnny Coyote, Alice, Molly Raven, akikről nem nagyon (talán Alice-t kivéve) tudjuk meg, mi a motivációjuk, vagy hogyan kapcsolódnak a főszereplőkhöz. Lehet ezt a PD-t belengő misztikussággal magyarázni, de itt mégis inkább hiányérzetet hagy maga után ez a ködösség. Mivel az első kötet is egy elég kerek lezárást kapott, csak annyit sejtet, hogy Ginnynek még lesznek kalandjai, így még abban sem lehet reménykedni, vagy csak minimálisan, hogy a most felmerült kérdések később megválaszolásra kerülnek. Ettől eltekintve maga a történet érdekes, az in medias res kezdés miatt végig fenn tudja tartani az érdeklődés, hisz kíváncsiak vagyunk, mi miért úgy történt, ahogy. Továbbá Deconnick rengeteg okos narrációs elemmel (a már említett történet a történetben) tölti meg a PD-t, és a kevésé megismert mellékszereplők ellenére úgy érzem, erős és összetett figurákat mutat be. Mindenképpen emlékezetes szereplő az álmodozó Sissy, a Halál jobb kezeként tevékenykedő Alice, és maga Ginny is egy elég badass sajátos morális értékrendjével. Ezekhez a karakterekhez és a mágikus realizmust idéző történethez tökéletesen illeszkedik Emma Rios stílusa. A Sandmanen kívül nem sok amerikai képregény rajzolásával tudtam megbarátkozni, így kifejezetten örültem, hogy a Pretty Deadly mind a képi világában, mind pedig a történetében is megidézi az említett Gaiman képregényt. Mindkettőben érezni az ősi mesékre és legendákra jellemző misztikusságot, a szereplőkben pedig van valami emberen túli - Rios rajzai ezt az érzés csak megerősítik, szinte igazi művészeti műalkotás minden egyes oldal, hisz még annyi mindent adnak a mágia ábrázolásán kívül. 

Összességében nem mindennapi élmény volt elolvasni a Pretty Deadlyt. A történetvezetésével nem vagyok teljesen megelégedve, sőt, de ettől tekintve egy érdekes képregénye ígéretes kezdete: 8/10. A komolyabb művek kedvelőinek mindenképpen ajánlom, mert nagyon sok mindent rejt magában, ami miatt akár többször is érdemes elmerülni Deconnick és Rios kötetében. 

2016. december 28., szerda

Nem akarok felnőni

december 28, 2016 0 Comments
A hozzám hasonló internetfüggők biztosan ismerik Sarah firkáit, amik a mindennapi élet nehézségeit ragadják meg nagyon humorosan. Ezekből a rajzokból március 8-án jelent meg egy gyűjtemény Adulthood is a Myth címen, az őszi Animeconon pedig már magyarul is kézbe vehettünk Felnőni kiábrándítóként. 

Tartalom:
"Úgy ​​érzed, kilógsz a sorból? Szeretnéd kapcsolatépítésen keresztül előremozdítani a karrieredet? A felnőttség olyan új, izgalmas kihívás a számodra, amire érzésed szerint teljesen fel vagy készülve? Hát pfuj. Kérlek, állj odébb!

Sarah Andersen, az elképesztően népszerű, ifjú brooklyni művész lezseren megrajzolt, tökéletesen célba találó rövid képregényei ugyanis nekünk, többieknek szólnak. Bemutatják, hogyan lehet teljes hétvégéket fenséges módon elszúrni az interneten, milyen elviselhetetlen kín egy jóképű sráccal kézenfogva végigmenni az utcán, vagy egész nap arról álmodozni, hogy végre hazaérünk és belebújhatunk a pizsamánkba. Más szavakkal: a modernkori fiatal élet horrorisztikus és kényelmetlen valóságát. Ja, és egyáltalán nem önéletrajzi ihletésűek! Cseppet sem azok!
A Felnőni kiábrándító a rajongók kedvenc képsorait tartalmazza tucatnyi új képregény mellett, amelyek csak ebben a kötetben olvashatóak. Sarah őszintesége, az olyan témáknál, mint pl. testkép, öntudat, introvertáltság, személyes kapcsolatok, és a melltartó-mosás gyakorisága, képregényeit elképesztően viccessé varázsolják – amellett, hogy mindenki magára ismerhet bennük.
Sarah munkásságát csak a Facebookon több, mint egy millióan követik, e könyv megjelenésekor a magyar rajongótábor, a Doodle Time Magyarul pedig kis híján harmincötezer rajongót tudhat magáénak!"
Forrás: Moly
Azért szögezzük le, hogy a neten azért nem csak Sarah van. Ott van például C. Cassandra, akinek szerintem a rajzstílusa jobb Sarahénál, de a legsikeresebb mégis a Doodle, bizonyítja ezt a tényleges megjelenés is. A kérdés, miért? Sokat nem kell gondolkodni rajta, én is csak egy Shakespeare idézettel magyaráznám: Brevity is the soul of wit (A tömörség az eszme lelke, Hamlet után szabadon). A kötet tele van mindennapi szituációkkal, amelyeket mindannyian átélünk (ugye főleg a huszonéves nők), és ezeket Sarah valahogy nagyon jól meg tudja ragadni (a többi hasonló képregényben utazó művész is, but still). A kötetben lévő szösszenetek nagyrésze már ismerős lehet Sarah rajongóinak, de többsége így is mosolyt tud csalni az arcunkra. Ki ne érezné át az ágyból való kikelés problémáját, a kötelező szociális összeröffenésekből eredő frusztrációt, a háztartás vezetésének körülményességét? A párkapcsolati dolgokat pedig már nem is említem. Mind olyan dolog, ami a felnőtt élet velejárója, és ezekkel sokunknak nem mindig van kedve szembenézni. Kevésbé stresszes a gépen lógni, valljuk be őszintén. Sarah rajzain keresztül úgy érezzük, hogy nem csak mi, hanem mások is küzdenek a mindennapi élettel, sőt, ezt akár humorosan is felfoghatjuk. Egyszerű recept, de nagyon hatásos és működőképes. 

Jó élmény végigpörögni a Felnőni kiábrándítón, akár többször is. De a kötetnek pont legnagyobb erénye, a brevity a hibája is: több scribble-t is elbírt volna. Az csak mellékes, inkább személyes dolog, ha néhány problémával nem tudtam azonosulni, mert teljesen másként gondolkodok róla, de a rövidséget akárhogy nézem, fájó pont (talán a telhetetlenség beszél belőlem?). Mindenesetre nagyon kis csinos kötet lett ez, egyfajta best of Sarah válogatás. Reméljük, majd többet is összehoz nekünk a jövőben. Most 9/10 a pontszám. Aki fel szeretne vidulni, az mindenképpen vegye kézbe Sarah kötetét.

A képregényt pedig köszönöm Borónak. Karácsonyra kaptam tőle.

Munkakeresés miatt most ezt érzem aktuálisnak (ez nem szerepel a kötetben)

2013. október 28., hétfő

Lovely Complex

október 28, 2013 0 Comments

Japán egyik legnépszerűbb lány mangája a Lovely Complex, aminek anime verziója szintén közkedvelt. Ami kiemeli ezt a történetet a shoujo mangák rózsaszín tengeréből az az alapfelállás: a lány magasabb a fiúnál. 

Tartalom:
"Koizumi Risa a legmagasabb lány az osztályban, és a legkevésbé az hiányzik neki, hogy a mélynövésű Ootani Atsushi mellett lássák. Persze a sors és a többi osztálytárs erről teljesen más véleményen van, és a fura duó számos kínos és vicces szituba keveredik. És bár folyamatosan oltják egymást, mégis jól kijönnek, és a barátságukból merítik az erőt, hogy a saját boldogságukat kergessék. Vajon ez a barátság lehet valami másnak is az alapja?"

Forrás: Moly

A manga főleg paródia jellegű, rengeteg eltúlzással és valószerűtlen elemekkel (Seishiro, komolyan?), de a börleszk-szerű eszközök mögött nagyon is valóságos a Lovely Complex. A fiú-lány barátság ritka téma, így mindig is szerettem azokat a történeteket, amik erről szólnak. Nem tudom, hogy mangakának volt-e hasonló fiú-lány barátsága az életében, de mindenesetre szerintem hihetően ábrázolja mindenféle nyálasságtól mentesen. Kezdetben gyűlölködés, majd a közös hülyülés és kedvencek összehozza a két félt, megszületik a barátság. Aztán ez a barátság kezd egyre szorosabbra és szorosabbra húzódni, s az egyik félben felmerül a "mi lenne ha?". És ez a szerencsétlen fél forr a saját kételyeiben és tipródásaiban, hogy most mit is kezdjen a barátjával. Ezek az ismerős érzések (akinek vannak barátai az ellenkező nemből, biztos átélt ilyesmit, vagy van ilyen ismerőse) teljesen átélhetőek a manga lapjain keresztül, nem érezzük elcsépeltnek vagy nyálasnak. Ami viszont még kiemelendő a történet felépítésből, hogy a szereplők példáin keresztül arra sarkallja a szereplőket, hogy saját boldogságuk érdekében vegyék kezükbe az irányítást és ne szenvedjenek. Sajnos rengeteg ember nem képes saját maga érdekében kilépni az aktuális problémájából (érzelmiből se).

A rajzolás teljesen beleillik a shoujo mangák világába, meg a szereplők öltözködése is nagyon jól tükrözi a személyiségüket: jópofa, hogy külsőségek segítségével is megismerjük a karakterüket. Az egész összképben a groteszk fejű figurák lehetnek zavaróak a kifinomult szépérzékkel rendelkezők számára, de másoknak meg igenis mulatságosak lehetnek az eltorzult fejek. 

Összefoglalva, a Lovely Complex mangaként is teljesen szórakoztató és drámai. Nem csak tinédzserként, hanem kicsit felnőttebbként is el tud szórakoztatni. Teljesen emberi érzelmekkel foglalkozik teljesen szerethető szereplőkön keresztül bemutatva. 9/10-es pontszámot mindenképpen megérdemli. 

2012. július 14., szombat

Mentsük meg a világot a hét extől

július 14, 2012 0 Comments

A Scott Pilgrim nevű jelenséggel az V. Könyvfesztiválon találkoztam, ugyanis ott volt az első két kötet bemutatója. A kiadó olyan lelkesen beszélt a sorozatról, hogy meggyőztek arról, hogy nekem ezt el kell olvasni. Egy év lelkes leárazás lesés után sikerült megszerezni a sorozatot, és elmélyedni a kanadai fiatalok világában.

Tartalom:
"Scott Pilgrim élete nem is lehetne kerekebb. 23 évesen egy szobakonyhás lyukat bérel meleg lakótársával, miközben folyamatosan munkát keres – kevés kitartással és még kevesebb sikerrel. Egy zenekar, a videojátékok és gimnazista csaja társaságában számolgatja a ka­nadai hét­köznapokat, egészen addig, amíg a veszélyesen kúl Ramona meg nem jelenik a városban. A hirtelen támadó érzések viharában Scott gonosz exekel, misztikus képességekkel és kemény küzdelmekkel kényszerül szebenézni, így újra kiderülhet: a szerelem fáj és lépet repeszt."

Forrás: Moly.hu


Ez az egész Scott egy őrültség. Elkezdtem olvasni, és mosolyogtam sokat, mert hát ilyesmi a fiatalok élete, mint itt. Aztán bejöttek olyan dolgok, hogy térközi úthálózat meg csak úgy szerez a srác egy életet meg aprópénzt. És ez teljesen természetes, senki meg nem hökkent rajta. És Bryan Lee O'Malley úgy alkotta meg a történetet, hogy ezen az olvasó se akadjon meg. Pofátlanul becsap minket, elhiteti velünk, hogy Kanadában a futárszolgálat a térközi úthálózaton közlekedik, és az emberek különböző szinteket érhetnek el meg mindenféle fegyvereket varázsolhatnak elő a hátitatyóból. És hihetetlen, de bejön ez a recept. Az olvasó élvezi ezt a furán elkevert világot, jól szórakozik Scott bénaságán, és persze rajong a meleg szobatárs élces beszólásain. Na és még izgul is Scott és Ramona párosért.
Ha az ember megszokja ezt a kevert mangás-nyugati rajzolást, akkor remek kikapcsolódást jelenthet Scott Pilgrim képregénysorozat. Bugyuta, a közepénél kicsit leül a történet, de azért élvezhető, és sokszor úgy érzi az ember, hogy ez azért valahol róla is szól. 8/10-es érdemes olvasni ezt az őrültséget.



2012. július 13., péntek

Ítélkezés

július 13, 2012 0 Comments

Doctor Faustus gőgje és Raszkolvnyikov szigorú ítélkezése egyaránt megtalálható Yagami Light személyiségében. Talán ezek a jól ismert, mélyen mindenkiben megbúvó, ismerős tulajdonságok teszik olyan vonzóvá a figurát és a történetét is.

Tartalom:
"Yagami Light fényes jövő elott álló, kiváló tanuló – és majd megöli az unalom. Mindez megváltozik, amikor megtalálja Ryuk, a renegát halálisten Listáját. Akinek a neve a Halállista lapjaira kerül, meghal. Light végre olyan célt talál, ami méltó az intellektusához: egy új, bűnözés nélküli világot akar létrehozni, amely felett istenként uralkodhat. De a sorozatos halálesetek a rendőrség figyelmét sem kerülik el… Az ügyre a rejtélyes L, az Interpol zseniális nyomozója száll rá. Olyan küzdelem veszi kezdetét, amiben csak egyvalami biztos: a vesztes az életével fizet."

Forrás: Moly.hu


A manga esetében az első dolog, ami megfogja a gyanútlan olvasót, az a rajzolás. Az arcokon felfedezhetőek a hagyományos japán képregénykultúra jegyei, de az átlagnál sokkal realisztikusabb, szóval szemet gyönyörködtető. Így azoknak is könnyen befogadható, akiket nem igazán érdekel az otaku világ. Ahogy anno írtam az anime bejegyzésénél, a Death Note rengeteg műfajt egyesít magában, így többrétegű, érdekes művé válik, továbbá nagyobb közönséget vonz. Röviden, valahogy mindig is bele volt kódolva ebbe a történetbe a siker, már csak az a kérdés, hogy tudatosan vagy sem.

A történetre nem igazán érdemes külön kitérni, hiszen nagy vonalakban megegyezek az animé-vel, hisz az egy adaptáció. Érdemes annyit említeni, hogy L halála utána részekben nagyok az eltérések az adaptációhoz képest. Amiben pedig rosszabb a manga, hogy a nyomozás menetét nehéz követni, hisz sokkal csavarosabbak a megoldások, mint az animében. Light ellenfelei váltásánál kicsit lelassul a történet, de a tizedik kötettől a szerző-páros ismét magára talál, és fokozatosan építik fel a feszültséget egészen a történet csúcspontjáig, a leleplezésig.
A szereplők hasonlóak, mint az animében, viszont a manga annyiból jobb, hogy itt jobban megismerjük őket, a célokat és a motivációkat. Például legjobban Lightot sikerült megértenem az eredeti történetben.

Összefoglalva a Death Note manga az egyik legkiemelkedőbb és minőségi darab a magyar piacon, megérte rá pénzt áldozni. A kidolgozás gyönyörű, a történet is lenyűgöző néhány hibát leszámítva, továbbá elgondolkodtató mű is. 9/10-es alkotás és ajánlom mindenkinek, még azoknak is, akik amúgy nem rajonganak a japán képregényekért.
Kérdés, hogy megvalósítható-e bármilyen utópia a valóságban? Light példája is mutatja, hogy ez nem lehetséges, még transzcendentális erők segítségével sem. Nem tudjuk az okát, hogy miért, de el kell viselnünk más emberek gonoszságát; a jó emberek sokat szenvednek. Azt mondom, hogy hiába látjuk úgy, hogy más épp rosszabb ember tőlünk, és nem bünteti a sors, azért tudni kell, hogy Isten nem ver bottal. Az élet valahogy büntet mindenkit, még ha nem is úgy, ahogy mi igazságosnak éreznénk.



Follow Us @soratemplates