Antigané

 

 

Az írásaimnak létrehoztam lassan egy éve egy gyűjtő oldalt Facebookon, a Chibi Zsó-t, amit szeretnék átnevezni két okból.

• A legtöbb portálon saját, polgári nevemen publikálok, ezért nem tartom már fontosnak, hogy egy nickname-el tartsam magam inkognitóban
• Szerintem így könnyebb lenne kívülről jövő olvasóknak megtalálnia Facebook oldalamat, és ha szeretnék, akkor követhetnék ott, min munkálkodom

A napokban kérvényezni fogom a Facebooknál, hogy engedélyezzék az oldal nevének megváltoztatását. Szóval, ne lepődjetek meg, ha új néven fog futni.

Köszönöm a megértéseteket!

Zsófi

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

In English

Hello everybody!

Almost a year ago, I created a Facebook page, Chibi Zsó to collect my articles published on different platforms in one page. Now I would like to rename it from Chibi Zsó to my real name for two reasons

• On most of the portals I am writing to, I use my civil name, and that is why I do not feel important anymore that I need a nickname to keep myself in incognite.
• I think it will be easier for outsider readers (c.f. who are not my friends) find my Facebook page, and if they like to, they will be able to follow what I do

In the next days I will write Facebook admins to allow the name change of my Facebook page. So, don't be surprised when it will have a new name.


Thank you for your understanding


Zsófi

Június 13-án vette kezdetét Budapesten a Duna korzón és az ország több vidéki pontján a 90. Ünnepi Könyvhét. Ilyenkor jelennek meg a legizgalmasabb magyar könyvek, és jópár érdekes külföldi szerzős megjelenéssel is készülnek a hazai kiadók. Ezekből szedtem most össze egy csokornyi valót.

Neil Gaiman: Abszolút Sandman (Fumax)

Tavaly ilyenkor a Death megjelenésekor csak remélhettük, hogy újra olvasható lesz magyarul Neil Gaiman legendás képregénye, a Sandman. Az álom valóra válik, ráadásul nem is akármilyen kivitelezésben: a 5 kötetes The Absolute Sandman sor alapján készül a magyar kiadás a Fumax kiadó jóvoltából. Így a legelső, 600 oldalas kötet az első 18. Sandman fejezetet tartalmazza. Akik nem ismernék a képregényt: A 90-es évek egyik legnagyobb képregényjelensége, a modern mítoszok és a dark fantasy összefonódása, melyben rendre tűnnek fel híres történelmi személyek, irodalmi alakok és legendás lények. Ebben a világban mozog az álmot hozó időn túli lény, Sandman, akivel mindig történik valami rendkívüli.

A magyar kortárs írók közül kevesen tudják úgy megragadni a magyar kisember életét, mint Tóth Krisztina. Legújabb novelláskötete, a Fehér farkas sem vállalkozik többre, mint a korábbi Tóth-kötetek. A szerző szövegei mindig erőteljesek, letaglózóak, pont azért, mert az ismerős, hétköznapi dolgok mélyére megy, és valami olyat mutat meg belőlük, amiről nem is sejtettük, hogy ott van. Ezt az élményt várom az új gyűjteménytől, sem többet, sem kevesebbet. A fülszöveg ígérete szerint azonban egyes témák nagyobb hangsúlyt kapnak a kötetben: „A hatalmi elnyomás törésvonalai, az alárendeltség, a kirekesztettség stigmái, az erőszak állomásai."

Ez az ajánló eredetileg az Ekultúrán jelent meg.

Peer Krisztián: Nem ​a sajátod (Jelenkor)

Peert a tavaly megjelent 42 című kötetével ismertem meg, ami az öregedés és halál témáján túl kivágható oldalaival jelentett maradandó élményt. Nem volt kérdés, hogy a Nem a sajátod kötetét is be kell szereznem. Az új füzetecske fülszövege „gyászmunka új szerelemben” verscímet jelöli meg mottóként, amiből arra következtetek, a lírai én régi szerelmekkel vethet számot, viszont egy-két verset olvasva a kötet elejéről azt is érzem, hogy a 42 témái itt sem maradnak ki.

Nádasdy Ádám: Jól láthatóan lógok itt (Magvető)

Nádasdy írásait nagyon szeretem, és nem csak azért, mert még volt lehetőségeim nála órákat hallgatni. A Magvető Időmérték sorozatában megjelenő Jól láthatóan lógok itt-től nagyjából azt várom, amit eddig is éreztem Nádasdy verseinél: olyan hangvételű költemények, „ahogy a barátainkkal beszélgetünk: amikor váratlanul elmondanak valami bizalmasat, és mi tudjuk, hogy most a legtöbb, amit tehetünk, ha meghallgatjuk őket” - a fülszöveget idézve.

Rusvai Mónika: Tündöklő (Gabo SFF)

Rusvai nevével először Az év legjobb magyar science fiction és fantasynovellái kötetben találkoztam, és magyar népmesei toposzokat kifordító novellája az egyik legjobb írás volt. Egy novella alapján pedig igen, képes leszek arra, hogy megvegyem a Könyvhétre megjelenő könyvét, a Tündöklőt. A regény cselekménye egy ősi birodalmat elpusztítő Sárkány és egy Erthol nevű fiatal lovászfiú körül bonyolódik. Utóbbi nem ismeri a múltját, csak némi féligazság és átok maradt fenn az általa ismert, Sárkány előtti világról.

Nnedi Okorafor: A halálmegvető (Agave Könyvek)

A halálmegvető az a sci-fi regény, amivel Nnedi Okorafor először robbant be a sci-fis irodalmi közegbe 2011-ben, amikor Word Fantasy-díjat kapott. A jövőben pedig várható egy HBO adaptáció is a regényből, amit George R. R. Martin is felügyel. Maga a regény egy jövőbeli Afrikában játszódik, ahol gyakoriak a faluk közötti háborúk és népírtások. Egy háborúban megerőszakolt asszony egy ewut, vagyis erőszakban fogant gyermeket hoz világra, akit Onyesonwu-nak, vagyis halálmegvetőnek nevez. Onyesonwu-t környezete nem szereti, kiveti magából, aminek hatására a lány csak még erőszakosabb és mérgesebb lesz. Azonban Onyesonwu nem csak ettől különleges: az idő elteltével különleges varázserőt fedez fel magában. Erejével látogatást tesz a szellemek birodalmában, ahol figyelmeztetik, egy nagyhatalmú varázsló akar az életére törni.

Simon Stålenhag: Elektromos állam (Agave Könyvek)

A svéd Stålenhag könyve a koncepciójával vett meg: kép és szöveg, ami nem képregény. A digitális a lent is látható képekkel beszéli el egy tinédzser fiú történetét, aki sárga játékrobotjával szökött el. Útjukat a fogyasztói társadalom romjai és harci drónok rozsdás maradványai övezik. Nem egy reménytkeltő utazás.

Christine Leunens: Cellába zárva (Athenaneum kiadó)

A könyvre Benedek hívta fel a figyelmemet azzal, hogy ez alapján forgatja Taika Waiti rendező az új filmjét, amiben ő maga fogja Hitlert alakítani. A Cellába zárva egy bizarr szerelmi történetet ígér: Johannes buzgó náci, a Hitlerjugend elkötelezett tagja. Azonban a háborúban súlyosan megsérül, és otthon kell lennie. Az otthoni élet is rejt számára meglepetéseket: szülei egy Elsa nevű zsidólányt bújtatnak padlásukon. Johannes számára nagy tragédia, hogy képtelen a lánynak ártani – ugyansi beleszeret.

Nemes Orsolya: Generációs mítoszok (HVG Könyvek)

"Miért ​érdemes a generációkat nem a múlt, hanem a jövő alapján definiálni? Mit tehetnek az egyes nemzedékek, hogy fenntartható világban éljünk? Miként alakítja át a mesterséges intelligencia az életünket és a jövőnket?" – ezeket az égető kérdéseket teszi fel Nemes Orsolya ismeretterjesztő munkájában. A Generációs mítoszokban azt vizsgálja, hogy a minket most érintő jelenségek, mint a klímaváltozás, a társadalmi és jövedelmi egyenlőtlenségek és a mesterséges intelligencia – milyen hatással lesz generációnkra.

Forrás: Népszava

Kalapos Éva Veronika: F mint (Athenaneum kiadó)

A szerzővel először egy Margaret Atwoodról szóló beszélgetésen találkoztam mint előadóval, és Atwooddal kapcsolatos gondolatai és megfigyelései megfogtak. Most meglepett, hogy könyveket ad ki, de elég érdekes az új, felnőtteknek szánt történet tartaloma, hogy felvegyem a szerezendők listára. A harmincas éveiben járó Fema eladó, aki otthon ápolja beteg édesanyját, miközben próbálja házasságát is megmenteni. Egy napon nyomába eredik a Fotós néven ismert alak, aki telefonjával fotózza az embereket.

Cserháti Éva: A Sellő titka (Prae)

Évával egy feminista workshop keretében találkoztam, és úgy éreztem, sokat adott hozzá ismereteimhez fordítás és feminizmus téren. Aztán kiderült számomra is, hogy Éva krimivel is foglalkozik, sőt alkot is a műfajban. A Könyvhéten érkezik krimisorozatának első kötete, A Sellő titka. A történet apropóját egy gyilkosság adja: 2015. júliusában Budapest belvárosában megölnek egy közgazdászt. Az ügyben Telki-Nagy Judit őrnagy kezd nyomozni, ám amint egy gyilkosság feltárásába belekezd, újabb ügy zuhan a nyakába. A regény másik szála 1948. áprilisába viszi az olvasót, ahol két görög menekült gyerek, Lena és Mitre magyarországi útját követhetjük nyomon.

És folytatások, amik indokolatlanul kellenek!

Robin Hobb: Arany Bolond I-II. - mert Robin Hobb szuperül ír!

A. M. Aranth: Propheta - mert Aranth, nem is lehet kérdés!

Imre Viktória Anna: A tébolyult doktor - Mert a Kísértés Rt. is pazar volt!

Egy korábbi posztban összegeztem a 2018-as évet, azonban még nem szedtem össze, mit is szeretnék az idei évben. A hónap vége fele közeledve nagyjából letisztázódtak bennem a dolgok, és úgy érzem, tudok célokat kitűzni magam elé.

Újra kezdeni a rajzolást

Mióta vissza tudok emlékezni az életem korábbi korszakaira, mindig is rajzoltam. Először Sailor Moont és Arielt, majd Harry Potter fan artokat. Aztán alsó tagozatban elkezdtem a kis városunk Művelődési Házába rajzszakkörre járni egy Éva néni nevű tanárnőhöz. Elég sokféle stílust, eszközt és technikát ismertem meg rajta keresztül, egyszer pedig pár rajzomat ki is állították. Gondoltam, a jövőben foglalkozhatnék rajzzal, dolgozzak mondjuk rajzfilmeken vagy legyek grafikus. Ennek érdekében gimnáziumban is foglalkoztam rajzzal, ott is részt vettem a szakkörön, és további műfajokkal ismerkedtem, mint például a kroki. Aztán egy ponton teljesen meghaltam, még pedig a perspektíva rajznál. És akkor ezen a ponton búcsúztam el attól a gondolattól, hogy én valaha is grafikus legyek. Ezután még rajzolgattam, főleg a gimis koromban írogatott fantasy történeteimhez karaktereket, de végül az egyetemmel véget ért a hobbi (egy-két ajándékrajzot leszámítva). Visszagondolva úgy érzem, konkrét rajzolást sosem tanultam. Rajz órákon általában az ment, hogy letettek valamit (vázát, extrémebb esetben a biosz szertárból valami preparátumot), aztán tessék, kezd el rajzolni, és ennyi. Úgy érzem, ennyi nem elég.

Mindenesetre az utóbbi időben, képregényolvasás közben kezdett újra megmozdulni bennem egyfajta vágy arra, hogy én is alkossak valami szépet. Aztán egyszer csak a szentendrei Aldiban láttam fél áron egy teljes festőkészletet egy doboz + mini festőállvány (asztali használatra) kombóban, és hát jött velem. Akadt otthon 1-2 régebben vett, kifestésre váró kép, és a készletben lévő akrilfestékkel neki is estem. Még nem vagyok teljesen kész a képpel, de talán nem olyan rossz az eredmény eddig (lásd lent). Mindenesetre nagy motivációt adott most ez a kép, és elhatároztam, hogy megtanulok rajzolni, festeni és digitálisan rajzolni is (gimiben ugyanis ezen a téren is próbálkoztam, és van is egy Wacom Bamboo táblám). Korábban ezeket ösztönösen csináltam (leszámítva a szakköröket), viszont most rendesen szeretném elsajátítani az alapokat, a későbbiekben pedig fejlődni. Megpróbálom magam nem a kedvenc alkotóimhoz hasonlítani, és türelmes is lenni saját magammal. Drukkoljatok! Az eredményről majd a Deviantart profilomon fogok tudósítani, esetleg még Instagramon.

Elolvasni pár régóta a polcon porosodó könyvet

2017-ben végre először teljesítettem Lobo kihívását, a Várólista csökkentést, és ezen felbátorodva be is neveztem 2018-ra - amit végül elbuktam, mert 1 db könyvet se olvastam el. Tavalyi év során már végig a Roboraptorra reciztem gőzerővel, és elég jó termés is volt, így minden figyelmemet az új könyvek emésztették fel (szerencsére, szóval nincs okom panaszra). Ami olvasás pedig nem új megjelenés volt, az inkább könyvtári. Így végül nem jutott időm a saját könyveimre, és mivel nagy valószínűséggel az idei évem is hasonlóan fog alakulni, ezért nem is jelentkeztem az idei Várólista csökkentésre. Viszont szeretném pörgetni az itthoni könyvtár olvasását, főleg, hogy lassan túlnőnek a könyvek a szobámon... (inkább a lakáson). Ezt motiválandó kijelölök most 3 könyvet elolvasásra, viszont azért csak ilyen keveset, hogy ne állítsam magam szembe nehezen vállalható célokkal (mint korábban jó pár posztban).

Íme a 3 jelölt:

Jane Austen: Értelem és érzelem: 2016 óta nem olvastam Jane Austent, azaz az egyik legutolsó egyetemi prezentációm óta. Szokás Austenről azt feltételezni, hogy szerelmes lányregényeket írt, azonban ez koránt sincs így. Nagyon szeretem a szerző gunyoros kiszólásait, azt, ahogy korának szokásaiból, és ezzel együtt számos rossz szokásból csinál viccet a maga finom modorában. Most vágyok erre egy kicsit.

Stanislaw Lem: Az Úr hangja: Íme egy kemény kihívó, Lem a science fiction irodalom nehéztüzérsége. Az olvasás célja pedig nem más, mint a tavaly decemberben látott Pálfi György filmjének megértése. Mert a könyv ismerete nélkül egy eléggé kusza, főleg kidolgozatlan mű érzetét kelti az egész. Szeretnék pár dolgot tisztázni magamban.

Elena Ferrante: Briliáns barátnőm: Ez az azonos című sorozat miatt kapott elsőbbséget, és pusztán azért, hogy pótolja a sorozatot a következő évadig (ugye folytatják? és még idén?). Meg amúgy is nagyon kíváncsi vagyok az egész Ferrante-kultuszra, érdekel, hogy könyvben is ugyanúgy működik-e a nápolyi történet, mint sorozatban.

Más egyéb?

Lenne még jó pár tervem, mint például egy német nyelvtanfolyam vagy jogis megszerzése, esetleg a francia vagy a macedón újrakezdése, de jelenleg nem érzek erőt magamban ezekre. Egyelőre rövidebb távú célokra fókuszálok, és persze a rajzolásra. Aztán meglátjuk, mi lesz. Mindenesetre a blogra vonatkozóan egyelőre marad minden a régiben, és a február 24.-ei Oscar-díj átadóig megcsinálom az Award Fevert. És a Netgalley-s olvasmányokkal is szeretnék haladni, hogy legyen mit írni a Lesen in der Fremdsprache-ra. Szóval sok minden van, de így van jól.

Sziasztok!

A január, és a február elmúlt 11 napja sokkal fárasztóbbra sikerült, mint hittem. A decemberi várólista hajrámat a recenziós könyvek bánták, ami miatt megcsúsztam, és csak mostanra végeztem (még 150 oldal vár a Láng légiójából, de az egy nap alatt megevős adag, akár). Van eredménye ennek, például már 5 cikkel gazdagítottam a Roboraptort (itt név szerint is elérhetitek az ottani írásaimat), viszont a blogok háttérbe szorultak. A januári tervek maradékát összegezném most, továbbá egy nagyon minimum februárt mutatnék be a posztban.

Könyvek és képregények:

Az előző blogtervezet nem recenziós könyvei közül a Simon és a Homo Sapiens Lobbit tudtam befejezni. Előjáróban annyit, hogy aranyos történet, olyan young adult, amit szerintem megérdemel a korosztály, és az áprilisban jövő filmhez is kedvem támadt. De majd (remélem, még februárban) egy hosszabb posztban írok Simonról. Januárról átjön februárra a Leviatán ébredése, amit most már mindenképp el fogok olvasni Andi kihívása miatt. Bejegyzést nem ígérek még, mert lehet a folytatásokkal együtt érdemelne posztot, de majd meglátjuk. Ezen kívül egy munka utáni könyvtári ücsörgés közben elolvastam a BlackSad első kötetét, ami valami fenomális, rövidsége ellenére is. Ha sikerült beszerezni a további részeket, majd akkor értekezek itt róla valamit.

A recik se álltak le, február végén kezdem Jennie Melamed Lányok csöndjét, majd Holden Rose steampunk könyvét, a Holtidőt. Az idegennyelvű könyvekkel foglalkozó blogomon pedig a Doorways in the Sand című regényt tervezem, továbbá az Alitát is, mint képregényt, csak azt ide. Ezeken kívül Dragomán György Fehér királyát szeretném elolvasni, mint kötetlen olvasmányt.

Filmek és sorozatok:

Ezen terveim megvalósítása is olyan "sikeres" volt, mint az előző kategóriáé.... De lássuk azért.
Sorozatok közül a Black Mirrorral voltam képes haladni, amiről készült is egy 1. és 2. évados összefoglaló - egyelőre hasonló várható a 3. és 4. évadról is, ha letoltam a maradék 3 részt. Emellett pedig a Netflixről megnéztem Frida Kahlóról szóló filmet és a Babysittert. Az első nagyon megmozgatott a mexikói festőnő életét illetően, a másikkal viszont nem tudok mit kezdeni. A nagy mozizós projektemből (ezt félig januárban gondoltam ki, de végül egy Facebookra kiírt "ki jön velem moziba?" poszt eredménye lett) A legsötétebb órát láttam Fummie-val, és azt kell mondanom, közel sem egy unalmas Dunkirk. Igyekszek februárban cikkezni ezekről.

És mit tervezek megnézni? Valószínűleg maradok a törivonalas terveimnél, azaz The Crown és Lőpor lesz a terítéken a Black Mirror után. Mozizós projektem is folytatódik, mégpedig az Viszlát, Christopher Robinnal, a Fekete párduccal és A víz érintésével. Utóbbit nagyon várom, mert A faun labirintusa a kedvenc filmem, és sok kritika annak a nagyságához méri del Toro új filmjét. Ezeken kívül még pár mozit kell összeszerveznem (pl. Én, Tonya, Három plakát...), de a többiből biztos nem engedek.

Röviden, tömören, de ezek lennének február maradék két hetében Igyekszek gyakrabban jelentkezni. Attól függ, mennyire mérem félre a kapacitásomat.

Hivatalosan is megérkezett 2018. Furcsa, de úgy érzem, amit be akartam fejezni az óévben, az sikerült, és ezért most egy eddig nem tapasztalt nyugalom tölt el. Sosem volt még ilyen érzésem. Ez persze nem akadályoz meg abban, hogy fejben elkezdjem tervezni a kreatív projektjeimet, köztük az Antigané, a Lesen in der Fremdsprache-t, és az úgymond "külsős terveimet". Kezdjük szép sorjában.

Várólista csökkentés:

Molyos adatlapom szerint eddig 2011-ben, 2012-ben, majd 2015-ben és 2017-ben (bár nekem 2016 is rémlik...) vettem részt Lobo, az Olvasónapló bloggerének könyves kihívásán. A feladat évről évre ugyanaz: 12, tetszőlegesen választott könyv elolvasása az adott évben. A már említett években nem sikerült teljesítenem a kihívást, azonban 2017-ben megtörtem a "Várólista átkot", és képes voltam 12 könyvet benyomorítani az idei olvasásaim közé: 9 könyvet a főlistámról, 3-t pedig az alternatívról. A sikeren felbuzdolva úgy gondoltam, 2018-ban is próbát teszek. Így a következő két listát állítottam össze: az elsőn magyar nyelvű, a másodikon angol nyelvű, általam régóta tervezett könyvekkel. És természetesen mind a saját könyveim közül került ki, hogy ezzel is motiváljam magam az itthoni könyvmennyiség fogyasztására. Ami nem árt, valljuk be.

Várólista 2018:

Tavasszal elindítottam a Lesen in der Fremdsprache, avagy a Zsófi külföldiül olvas blogot, ahol részben itthon nem megjelent regényeket, másrészben (nem mondunk ilyet) itthon is ismert könyveket olvasok angolul vagy kihívás, vagy olyan céllal, hogy felmérjem, milyen nyelvi szinten mit érdemes olvasni. A projekt nem haladt olyan jól, mint szerettem volna, de ezen szeretnék változtatni. Elsőként valóban olyan könyveket szeretnék megmutatni rajta, amiket itthon tényleg nem érhetünk el. Hogy ezt a célt teljesítsem, csatlakoztam a NetGalley közösségéhez, ahol angol recenziós példányokat lehet igényelni. A dolog nem egyszerű, kiadónként eltérő elvárások vannak az egyszeri bloggerek felé, de ha szorgalmasak vagyunk és írunk egy ütős biot, jön a siker. Nekem első komolyabb sikerem év végén Roger Zelaznytól volt a Doorways in the Sand, amit nemrég adtak ki újra, itthon meg sosem jelent meg... Azt hiszem tökéletes ezzel kezdeni az új blogon. Emellett pedig egy másik olvasmánnyal is készülök a másik blogra, mégpedig Susanna Kaysen Girl, Interrupted-jével, amit szintén hiányolok a hazai kínálatból, főleg, hogy a filmet is bemutatták itthon Észtvesztők címen (a címet hagyjuk...). De bővebben majd ott. Ezentúl pedig két YA-t is bepróbálok, szintén a NetGalley jóvoltából: Leander Watttől a Meet Me in the Strange-t és Leonora Merieltől a The Unity Game-t.

Könyvek:

A tervek terén ideje rátérni a főblogra is, de először a könyvek vonalán haladva tovább, aztán áttérek a filmek és sorozatok világára. A decemberi bejegyzésben 10 könyvet tűztem ki célul, ami nagyjából teljesült is, csak néhány kijelölt tervet le kellett váltanom, részben a várólistás hajra és a recik miatt (félreértés ne essék, mindkettőt élveztem). Így az eredeti tervekből kimaradt A tetovált lány, a Kakukkszó, a Leviatán ébredése és a Tear királynője. Az első kettővel most úgy érzem, nem szeretnék foglalkozni egy ideig, viszont az utóbbi kettővel igen. A Tear királynője valószínűleg nem fog beleférni a januárba, mivel még decemberben vissza kellett vinnem a könyvtárba, de a Térség első kötete itt van, és szerintem sor is kerül rá. Ezen kívül még a Simon és a Homo Sapiens Lobbi és az Egyik átkozott dolog a másik után az, amit januári olvasásnak szeretnék, a többi recenziós példány lesz. Azokról később.

Filmek és sorozatok:

A könyvekről térjünk át a filmekre, majd sorozatokra. Az elmúlt hónapban valahogy kezdek jobban figyelni a premierekre, és nagyon "szakmai szempontok" mentén (plakát, trailer, kedvenc színész) sikerül érdekes címekbe botlanom. Januárra a következő címeket pikkeltem ki:

A Netflix Brightját annak ellnére, hogy tudom, nem lett nagy durranás a film. Egy erős okom van megnézni, az pedig az alapötlet: egy orkkal nyomozó zsaru. A jó filmek felé haladva premierje óta szemezek az Egy szent szarvas meggyilkolásával, aminél a plakát és maga a cím fogott meg. Utóbbi miatt, mellesleg, azt hittem, ez egy magyar film lesz, de aztán meglepődtem, hogy nem. A trailer és a pozitív kritikák miatt szerintem elmegyek megnézni a moziban a Lady Birdöt is, aminél külön plusz, hogy Saoirse Ronan játszik benne És ha már említettem egy színészt, hasonló szempont szerint választottam megnézésre a Doktor Knock-ot is, ugyanis az Életrevalókból jól ismert Omar Sy játszik benne. Abból a színészből valahogy árad a pozitivitás, és ezért nekem minden filmje egy kész energiabomba, témától függetlenül. Valószínűleg nem mozis nézés lesz, sőt, lehet nem is januári, de várólistán hagyom. Ezen kívül még remélem, sikerül megnéznem A legsötétebb órát is, aminek középpontjában Winston Chruchill áll. Érdekes történelmi figurának tartom, kíváncsi vagyok, Gary Oldman hogyan kelti életre.

Sorozatok terén nem teljesen leszek aktuális, inkább tavaly megkezdett címeket szeretnék folytatni. Ilyen kapásból a Black Mirror is, amit sok ajánlás után kezdtem el. Eddig a legelső részt leszámítva nagyon tetszik, iszonyat jó görbe tükör társadalmunkról (nem véletlen a cím). Ezután szeretném folytatni a csúnyán félbemaradt Tabut is, ami megérdemli a figyelmet. És ha már Tom Hardy sorozatával áttértem kicsit az HBO háza tájára, az utcán mindig szembe jön velem a Lőpor, amiben Kit Harrington az egyik húzó név. Nem miatta vagyok kíváncsi a történetre, inkább a téma miatt: Guy Fawkes, ami az angol történelemnek egy érdekes puccsa. Történelemnél maradva hasonló okokból vonz az HBO másik új sororzata, a Templomosok is, amit szintén jó lenne ledarálni. Harmadik történelmiként pedig a Netflix Crownját említeném, mint tervet: a fiatal II. Erzsébetről mesél, ami részben azért izgalmas, mert ő egy sötét időszakban került a trónra, másrészt pedig a királynőnek még életében készült róla alkotás, és az ilyesmi számomra mindig kicsit érdekes olyan szempontból, hogy mit szólhat a még élő személy a történetben róla kialakított képhez..

Recenziók:

Végül pedig néhány szó a recenziós példányokról. Ősszel csatlakoztam a Roboraptor szerzői közé, és a jövőben könyvekről fogok oda írni. Az elmúlt időben sok mindenről még nem tudtam oda írni, mert lassan olvastam, így csak 2 cikk született (Amatka, Az idő gyermekei, és havi rövid könyvajánló). Na, januárban szeretnék haladni az itt várakozó könyvekkel is, név szerint: Anthony Ryan: A láng légiója (Fumax), Ursula Le Guin: Valós és Valótlan (Gabo SFF), Sötétség horror antológia (Gabo SFF) és Kánai András: Holnap történt (HVG Könyvek). A Roboraptoron kívül még lógok a Galaktikának egy Dave Hutchinson és Fantomika cikkel, remélem, ezeket is sikerül végre megejteni. Szép adag, azt hiszem, nem fogok unatkozni. Januárban jó lenne ezekkel végezni, és meg is írni. Drukkoljatok!

Egyebek:

Lenne még miről írni, főleg cikkírós dolgokról, de ezek még olyan távoliak és bizonytalanok, hogy egyelőre nem mondok róluk semmit. Majd ha tisztán látom őket. Viszont akadnak izgalmas dolgok, amiket nagyon várok az elkövetkezendő időszakban. Január 12-én Ádám barátommal megyünk Péterfy Borit nézni a színházban, például. Bori az egyik kedvenc magyar előadóm (Péterfy Bori and the Love Band), hosszú is lenne leírni, miért. Viszont a zenei pályafutása mellett nagyon érdekel a színészi munkássága is, főleg a Kréta körben látottak miatt. Végre valóra pipálhatom ezt is a bakancslistámon a Száll a kakukk a fészkére-vel. Aztán március 11-én Röfipingvinékkel megyek Orphan Landre, ami egy ütős izraeli csapat, év vége fele (november 20) pedig életem első Nightwish koncertjére! Már ezek miatt szuper lesz 2018. Aztán ki tudja, mi lesz még.

Számomra hihetetlen, de itt van 2017 vége is. Közhelyes, de olyan, mintha tegnap lett volna, hogy megírtam a 2016 legjei posztomat. De nem lamentálok tovább az idő múlásán, lássuk, hogyan alakult az idei kultúra fogyasztásom, és hogy miket emelek ki legjobbként.

Legjobb film:

Az egyetem végeztével és a hat hónapos munkakeresés miatt elég sok időm volt, amit természetesen filmezésre és olvasásra fordítottam, nagyrészt. A tavalyi poszthoz hasonlóan térjünk is gyors át a filmekre. Nem sok változást látok 2016-hoz képest. A Snitt listám szerint idén 31 filmet néztem, amiből 3 animációs. Ez bőven javulás a tavalyi 16 filmhez képest. És hogy ezek közül mi volt a legjobb? Azt már nehéz feladat eldönteni, ugyanis nagyon kevés rossz filmhez volt szerencsém 2017-ben. És mivel döntésképtelen vagyok, inkább felállítok egy mini Top 5-t (ez a többi kategóriában is így lesz).

Testről és lélekről:Nagyon az év végén sikerült csak megnéznem Enyedi Ildikó filmjét, de így is felküzdötte magát az első helyre. A témája populáris (romantikus történet), de a lehető legegyedibb módon nyúl hozzá. A zenében, a fényképezésben és a szimbólumokban ott van minden érzelem, ami egy ilyen témába csak beleférhet.

Szárnyas fejvadász és 2049:Az új rész miatt néztem meg a kultikus Blade Runnert, majd moziban a 2049-t is. Mindkettő hangulata, kivitelezése és jelentésrétege lenyűgöz. Igazából nehezen tudom szavakba önteni, mit ad nekem a két film, ezért nem is tudom őket versenyeztetni egy toplistán.

Holdfény: A blogon külön még nem írtam a Holdfényről, de az év végi toplistámon mindenképp szeretném megemlíteni. Első ránézésre egy kisebbségi kérdésekkel foglalkozó filmnek tűnik, de ez inkább kellék számára, mint főtéma. A három életszakaszon keresztül bemutatott fekete fiúban rengeteg minden ott lüktet, amit mi is átélünk: szeretetéhség, a biztonságos otthon iránti vágy, a társadalmi elvárásoknak való megfelelés, az igazi valónkkal folytatott küzdelem.

Dunkirk: Christopher Nolan történelmi filmjének is itt a helye. Pusztán képekkel és zenével olyat alkotott, amit kevesen tudnak. Alig mutat meg valamit, de mégis ott van benne minden, amit a háborúról tudni érdemes.

Logan: Kicsit kezdek belefáradni a képregényfilm-dömpingbe, de nagyon - gondoltam év elején. Aztán jött a Logan, és úgy éreztem, felráztak. Rozsomák karaktere megkapta az őt megérdemelt mélységet, és a tisztességes leköszönést. Kellett már egy ilyen komoly frissítés a szuperhős érába, remélem, ezzel a Logan elindított valamit.

A mesterszak utáni pihenés, a sok utazással járó munkakeresés, majd a munkába járás (1 órás menet mindennap) végett idén nagyon sokat olvastam. A molyos listám szerint összesen 93 könyvet, de ha ténylegesen megnézzük a tartalmat (vagyis mi tényleg könyv ezek közül), akkor azért kisebb számot kapunk. Ha leveszem a listáról a képregényeket és verses köteteteket, és a félbehagyott vagy be nem fejezett könyveket, akkor a lista bizony csak 64 könyvet tartalmaz. Tovább bontva az elolvasott regények számát, ebből 16 db-t angolul olvastam, ami, nos, nem egy jó arány. Angolszakosként sokkal többet olvastam ennél angol nyelven az elmúlt években, sajnálom, hogy idén csak ennyit sikerült. De már vannak erre tervek, de arról majd egy másik bejegyzésben. A könyves összegzés végére álljon itt a Top 5 listám.

Tóth Krisztina: Akvárium: Ez irodalom - értékeltem röviden a molyon. És még most is így tartom. Első olvasásom az írónőtől, de azonnal meggyőzött. Három nő életén keresztül mutatja be Magyaroszág II. világháború után időszakát, és talán úgy, ahogy azt eddig még más nem.

Adrian Tchaikovsky: Az idő gyermekei: Sokat vártam Tchaikovsky regényétől, és még többet kaptam. Egy majdnem tökéletes regény arról, milyen irányba kellene az emberiségnek mennie, miközben egy hatalmas ötletorgia is, amiben élmény elveszni.

Kazuo Ishiguro: Ne engedj el: Ishiguro egy sci-fis témához nyúl a szépirodalom eszközeivel. Egy lány, Kathy rendezi sorba emlékeit, ez által feltárva előttünk azt a zárt világot, ahol mesterségesen tartanak tudattalanságban gyerekeket, majd felnőtteket féligazságokkal adagolásával. Ennek mentén kapunk egy történetet felnőttéválásról és/vagy identitáskeresésről Lassan csordogáló, érzékeny történet csendes őszi estékre.

Rakovszky Zsuzsa: Hold a hetedik házban: Tóth Krisztina mellett a másik nagy felfedezésem. Az említett kötet egy novellás kötet 9 különböző történettel. Az egészben az fogott meg, hogy ezeket a kis témákat szokatlan nézőpontokból vizsgálta, például egy fiatal fiú útkeresését a főbérlő néniéből, egy harmincas éveiben járó nő kalandos szerelmi életét pedig annak kislányának szemével követtük nyomon.

Christopher Priest: Kifordított világ: Ha mindig is érdekelt, hol van a valóság és az érzékelés határa, vagy egy teljesen szokatlan világról olvasnál, vagy csak érdekelnek a sci-fi klasszikusok, akkor ez a te könyved! Priest egy zseniális heccet épít fel könyvében úgy, hogy a legutolsó oldalig erre rá se jövünk, s utána is csak elismerően csettintünk egyet.

Legjobb sorozat:

Hogy ebben a kategóriában pontosabb legyek, legjobb sorozatévad. Idén nem sok új történetbe kezdtem bele, inkább régebbieket folytattam. Idén valahogy nem vitt rá semmi arra, hogy leüljek sorozatokat darálni. Ez a számokon is látszik: igaz, 2017-ben 16 sorozatot néztem, de ezek közül csak 9 volt új cím, a többi folytatás. És még azt is gyors hozzáteszem, hogy a 16-ból 3-t félbehagytam (Tabu, Electric dreams, Fargo), 2-t nem fejeztem még be (Fekete tükrök, Török kezdőknek), 3 pedig valamilyen animációs sorozat (Star vs the Forces of Evil, Yuri on Ice, Blue Literature). Viszont érdekes, évvégére a Netflix előfizetésemnek hála jobban motivált vagyok a sorozatnézésben, és jövőre ennek hála (legalábbis így érzem), javulni fog az átlagom. De nem szaporítom tovább a szót, lássuk, idén mely sorozatok találtak be nálam.

Stranger Things 2. évad: A Stranger Things idén is jött, látott és győzött, megnyerte az egész internetet meg a Netflix-függőket. Nem sok okunk volt panaszra, amit vártunk, azt megkaptuk és jóllakott óvodásként várhatjuk a következő etapot.

Alias Grace: Egy hangulatos és több szinten is működő sorozat egy lányról, aki lehet, hogy gyilkos, lehet, hogy nem. És tudom, mindenhol A szolgálólány meséjét istenítik, de szerintem ez egy jobban sikerült Atwood-adaptáció.
Sense8 2. évad: Bőven teljesítette az előző évad végén vállaltakat, és építkezett a már megkezdett vonalon a megszokott színvonalon. Idén is ez a történet jelentette számomra a tiszta emberséget, azt a világot, ami jó lenne, ha létezhetne. És még mindig fáj, hogy a Netflix kaszálta.

Amerikai istenek: Az idei év legjobban várt adaptációja, amiben szerencsére nem csalódtam. Az a legjobb benne, hogy mer nem közönségbarát lenni, mer különleges és furcsa lenni a regényhez hasonlóan. Remélem, az új showrunner ellenére (Bryan Fuller ugyanis kilépett a projektből) is megtartja erényeit.

Abigél: Az IMHO Abigél kihívása révén néztem meg az Abigél sorozatot, ami kora ellenére is (1978-ban készült) bőven megállja a helyét a mai trendi műsorok között. Vannak furcsa filmes megoldások benne, de összességében Szabó Magda regényének tökéletes adaptációja.

Összességében izgalmas év volt az idei, több szempontból is. Van pár dolog, amit sajnálok, hogy idénre nem fért be, de mire való az új év, mint folytatni ott, ahol abbahagytuk?

Boldog új évet kívánok mindenkinek!

Sziasztok!

Észrevettétek, hogy december lett? Biztosan, kérdezek itt hülyeségeket. Mindenesetre nagyon is észre vettem, hogy megkezdtük 2017 utolsó hónapját, ami nálam már inkább kapkodást jelent, mint nyugodt leltározást az évi élményekből. Főleg annak fényében, hogy novemberben nem igen ügyködtem itt... 

Bepótolandó:

Őszintén, sűrű volt a november minden téren, így nem sok energiám maradt a blogra. Emiatt mindig kicsit rosszul érzem magam, mert végül is innen indultam, az Antiganéról, nagyon sok mindent adott nekem. Viszont a kihívás mindig hív, és most legutóbb erre a hívásra felelve jelentkeztem októberben a Roboraptorra cikkírónak, és a Raptorok bizalmat szavaztak nekem. Még nem sokat tevékenykedtem ott, csupán az Amatka című regényről írtam eddig és egy miniajánlót Az idő gyermekeihez, de a közel jövőben remélem, sikerül úgy alkotnom, ahogy az a saját elvárásaimnak (és természetesen a szerkesztőségnek) is megfelel. Igazából jelenleg is oda olvasok: Adrian Tchaikovskytól a már említett Idő gyermekeit, ami november 16-án jelent meg a Fumax kiadó gondozásában. Hosszú könyv (cirka 600 oldal), de a hozzá fűzött reményeket bőven beváltotta. Jelenleg (december 2-án) kevesebb, mint 200 oldal van vissza.

Az ezt követő cikkem egy klasszikusabbnak számító szerzőhöz fog fűződni. Ursula Le Guinnak (A sötétség balkeze, Szigetvilág varázslója) november legvégén jelent meg egy kétkötetes novellagyűjteménye a Gabo-nál, a Valós és valótlan. Az 1. kötet, a Valahol a Földön Le Guin realistább történeteit tartalmazza, az Űr odakint, világ idebent pedig a fantasztikus elbeszéléseket. Azon túl, hogy kíváncsi vagyok az írónő kisprózájára, egy kis blogger kihívásnak tekintem, hogyan fogok egy novelláskötetről átfogó kritikát írni. Vannak már elképzeléseim, de természetesen olvasás közben minden változhat. 

Fontos, hogy honnan jövünk, sok mindent (túl sok mindent) meghatároz. Aki ismer tudja, hogy Komárom-Esztergom megyéből származom, Tatabányán jártam a középiskolát, majd innen kerültem fel a nagy Budapestre és lettem angolszakos, aztán kezdtem mindenfélét mindenhová írni. Sok mindent csináltam, és vicces is, de inkább érdekes, meg valahol egy egész komoly önvizsgálat is, hogy honnan jöttem. A hosszú hétvége kapcsán jutott ez eszembe.

Az október 23-mal bezáruló hosszú hétvége alkalmából hazalátogattam alma materembe, majd átmentem Tatabányára is, ahol kedvenc Mirámmal találkoztam. Nem épp Tatabányán, hanem a régi szobámban villant be, milyen érzés volt vidékről nyomon követni a fantasztikus irodalmat és az anime/manga szubkultúrát, de mégis Tatabányán teljesedett ki a nosztalgiám. Fel is kerestem például a Sárkánytűz egykori helyét (erről később). És persze voltak számomra nagynak tűnő nevek (alias a könyvek elején szereplő nevek), akik a budapesti élet és a kultúra vérkeringésébe való bekapcsolódás következtében sokkal közelebb kerültek, de középiskolás koromban inspiráló embereknek tűntek, akiknek a munkássága miatt döntöttem például úgy, hogy lennék műfordító vagy foglalkoznék könyvekkel szakmabeliként is. Aztán azóta könnyebb lett tájékozódni, elérni mindent, ami érdekes lehet, és mindezt sokszor nagyon jó áron is (például, Isten áldja és óvja a Könyvudvart). Viszont ez nem mindig volt így. Részben nosztalgiázásból, részben pedig érdekességként leírnám, tinédzserként hogyan éltem geek és otaku életemet 80 km-re a fővárostól, hogyan jutottam hozzá az érdekesnek tűnő kiadványokhoz és egyáltalán honnan kaptam róluk infót.

A szájhagyomány útja - avagy honnan tudtuk, mit érdemes olvasni

2007-ben kezdtem a gimnáziumot Tatabányán, azonban már korábban kapcsolatba kerültem animékkel és a zsánerrel. Képregényes érdeklődésem a Witch-el kezdődött, amivel egy, az utcánkban lakó lány ismertetett meg. Nagyon rajongtam a történetért, csak mivel (ezért is) gúnyolódás tárgyává váltam általános iskolában, így mire gimibe kerültem teljesen leépítettem magamban a Witch-et. Viszont kerestem valamit, ami pótolhatja a képregény utáni űrt. Ekkor ajánlotta pár ismerős az animéket (hála az internetnek, voltak olyan ismerőseim, akik nem néztek le azért, amit szeretek), mert habár rajzoltak, mégis nagyon komoly történeteket mesélnek el, és minden korosztály találhat valami magának valót benne. Így tizenhárom évesen a kezdeti angol tudásommal belevágtam több animébe is, köztük a Princess Tutu-be vagy a D. A. Angelbe. Meg volt még pár, csak nem tudom felidézni tíz év távlatából.

Ami a zsánerirodalmat illeti, előbb a filmekkel és PC játékokkal kerültem kapcsolatba  az SF-el - előbbivel édesanyámon, utóbbival bátyáimon keresztül. Gyerekként, mint sokunkat elvarázsolt a Star Wars, a Gyűrűk Ura és természetesen a Harry Potter világa is (nem kell mondanom, milyen kollektív élménnyé vált a korosztályunkban). Anya mellett egy időben néztem Csillagkaput és Star Treket is (és persze Xenát és Herculest), azonban azóta nem éreztem késztetést arra, hogy visszatérjek a sorozatokhoz. Játékok közül pedig megismerhettem a Hereos 3: Might and Magicet, ami biztos sokunknak okozott kellemes perceket, aztán pedig első dark fantasymet, a Diablo I és II-t. Lényeg a lényeg, ezek mentén jutottam el tizennégy évesen a könyvekig is, bár először a fantasyhez, a sci-fi inkább egyetemi éveim alatt talált meg, előtte csak héba-hóba olvastam.

Az első fecskék

A korosztályomban voltak menőnek számító könyvek. Egyik a Harry Potter, aminek a legvége még gimiben ért, kilencedikben. Fantasztikus érzés volt látni, hogy valakinél mindig volt egy hetedik kötet, és hogy mindenki arról beszélt, hogy épp az olvasás miatt nem fejezte be időben a leckét vagy még fürdés közben is ezt olvasta, és annyira belefeledkezett a történetbe, hogy kihűlt a kádjában a víz. Aztán lecsengett a Harry Potter-láz, és vágytam valamire, ami megint elvarázsol. Mit tehetett az ember lánya Komárom-Esztergom megyében, minthogy bement a frissen épült pláza egyetlen könyvesboltjába, a Libribe (meg néha a szülővárosában lévő Alexandrába). Itt vettem meg az összekuporgatott zsebpénzemből az Eragont, majd a Sárkányröptét nagyon komoly kritikai szempontok mentén, azaz a borító alapján. De mindkettő nagyon tetszett, gimnázium végén még írtam is az Eragonról az első Wordpress alapú blogomra. Aztán ezen haladva olvastam el a Gyűrűk Ura-film után a trilógiát is az iskolai könyvtárból, könnyített angolban a Frankensteint, majd mikor felfedeztem otthon, hogy idősebbik bátyámnak vannak Dragonlance-könyvei, azokat is kivégeztem. Olvasnivalóból valahogy sosem fogytam ki, hála az osztályomnak és az évfolyamtársaimnak. Ez volt az igazi szájhagyomány útján terjedés. Volt például egy Attila nevű fiú, aki hozzám hasonlóan nagyon szerette a fantasyt, és a hazafele a távolsági buszon egy csomó mindent ajánlott elolvasásra. Az osztályból Mira látott el ajánlatokkal, például neki köszönhetően olvastam először horrort, ami Stephen King Ragyogása volt, de az őrévén olvastam Warcraftot és pár mangát is (ezekről majd később). Még páran, de főleg Csilla és Kinga osztálytársaim olvasták az Anita Blake-sorozatot, amivel én is bepróbálkoztam, és tetszett is az első rész, de valahogy mégsem kapott el a gépszíj. És természetesen nem felejthetem el a Twilight-lázat sem, aminek következtében aztán kezdtem a sci-fi felé is: elolvastam A burkot (ugye Stephanie Meyer írt egy ilyen romantikus szállal bíró sci-fi könyvet).

Az első Gaiman könyveim

A nagyobb lökést a fantasy felé Annának köszönhetem, aki kölcsön adta DVD-n a Csillagpor című filmet. Annyira belezúgtam tizenhat évesen a történetbe, hogy amint megtudtam, létezik könyv változat, be kellett szereznem. A következő zsebppénz spórolásom el is ment erre. Nem is felejtem el, hogy a tatabányai Libriben nem volt egyetlen példány se kirakva, és mikor látták az eladók a kétségbeesett arcomat, majd meghallgatták kívánságomat, az egyik kispolc alját kihúzták és elővezettek nekem egy példányt a regényből. Talán az volt az egyetlen az egész boltban.

A bajorországi nyaralásunk alatt olvastam el a Csillagport, amivel nemcsak a történetbe zúgtam bele még jobban, hanem Neil Gaimanbe is. Azt hiszem a nyaralást követő tanévben iratkoztam be a megyei könyvtárba és első dolgom volt megnézni, milyük van Gaimantől. Coraline, Törékeny holmik, Anansi fiúk, meg ami még volt, mind jött velem. Csak a legnagyobb mű, az Amerikai istenek nem volt bent sose... De lényeg, a mai napig ritkán fordul elő velem, hogy egyszerre olvasok el életműveket, és Neil Gaiman a mai napig ezen ritka kivételek egyike. Amikor 2010-ben másodjára jártam Angliában, a Waterstonesban is az ő könyvei közül válogattam és azokból hoztam haza.

A megyei könyvtárra visszatérve szintén sok mindent olvastam onnan, például angolul C. S. Lewis Narnia sorozatát, David Clement-Davistől a Tűzhozót, itt szerettem meg Murakami Harukit, Michael Endétől a Végtelen történetet, meg még jó pár hülyeséget is olvastam (Miért nem bírjuk sorozat, például). Aztán elkerültem egyetemre és folytattam a dolgokat ott, ahol abbahagytam, csak már a Szabó Ervin könyvtárban. Aztán valahogy jobban kitágult a világ - de az már egy másik történet. Viszont valamiért még a mai napig megvan a megyeibe szóló lejárt olvasójegyem. Valamiért bennem van, hogy egyszer visszairatkozok. Lehet igen, lehet nem.

Már csak a régi deltás könyvek bizonyítják, hogy volt itt Sárkánytűz

A mangákra visszatérve, elég költséghatékonyan oldottuk meg osztálytársaimmal, hogy napra készek legyünk a magyar megjelenésekből. Mindig volt valaki, aki végigvett egy mangasorozatot. Nálam futott, például a Death Note, Hetalia és az Annyira király (a Scott Pilgrimet már egyetem alatt vettem, így azt az osztályom már nem ismerte meg). Anna vette a Rémmetrót, Bizanghastot és a Káosz kapuit, Mira és Judit a Nanát, Detti pedig a Makrancos hercegnőt. Iskolán kívül pedig Vivitől kaptam kölcsönbe a Hellsinget, amiért cserébe kapta tőlem a saját sorozataimat. És itt fejteném ki a rendszerünk lényegét. Ha volt épp új kötet, akkor az körbement a bandánkban (szerintem kb. 10-en lehettünk az osztályban, akik ilyesmit olvastak), és szép lassan mindenki elolvasta. Amúgy hasonló módon jártunk el a könyveinkkel is. Jó rendszerünk volt, senki sem ült évekig egy-egy képregényen vagy könyvön, és viszonylag elég gyorsan ment végig (mikor több időnk volt olvasni!). Ezen kívül még az egyetlen "hírforrásunk", a Mondo magazin is hasonló elven ment végig a csapatunkban annak ellenére is, hogy azt többen meg tudtuk venni. Nem akartuk kihagyni a jóból a kevésbé tehetősebb társainkat, kultúra terjesztés magas fokon.

Hogyan szereztünk be könyveket?
A kölcsön adáson kívül, persze. Nagyon izgalmas volt könyvekre és képregényekre vadászni Tatabányán. A főforrásunk az előző részben sokat emlegetett Libri volt a Vértes plázában. Ide amúgy a mai napig visszajárok, ha épp otthon vagyok, mert az eladók kedvesek és azért elég szép a kínálat is a bolt szűkös méretei ellenére is. Viszont a gimis évek alatt emlékszem, azért elég lassan csordogáltak hozzánk a friss megjelenések, főleg a mangák. Valami megjelent már a conon, míg mi várhattunk rá minimum egy hónapot. Emlékszem, bizonyos Death Note kötetekért bejártuk a Librit, az Alexandrát, de még a pályaudvar közelében lévő Sárkánytűzbe is átnéztünk (mikor még volt Tatabányán Sárkánytűz) és az 576-ba is, ám hiába. Ezt egy idő után meguntam, és akkor szoktam rá az internetes rendelésre és a bolti átvételre, így nemhogy gyorsan, de még kedvezményesen is meglettek a kívánságom tárgyai. Azonban voltak olyan esetek, amikor nem voltunk valami türelmesek.

A hírforrás: Mondo

2009-ben összefogtunk páran (Anna, Judit, Mira, Vivi és én), majd a budapesti barátnőm segítségével, Alexával elmentünk életünk első animeconjára, amit akkor még a Petőfi Csarnokban (azaz a Pecsában) tartottak. Életünkben először akkor éreztük, hogy mennyire kicsi a mi kis Tatabányánk kínálata. Addig elképzelhetetlen mennyiségben láttunk merchandise cuccokat (pl. póló, kulcstartó, kitűző, poszter), és természetesen mangákat dögivel, és nem csak magyarul, hanem angolul, németül és persze japánul. A japán kajákról már ne is beszéljünk.... Lényeg a lényeg, itt mindent könnyű volt beszerezni, ráadásul végre úgy éreztük, nem mi vagyunk az osztály furái, akik mesevilágban élnek még az érettségi küszöbe előtt is, hanem mások is mesevilágban élnek és ez így rendben is van.

Joker az Animeconról

A következő vicces beszerzésem a Hetalia mangákhoz köthetőek. Ennek a mangának amúgy is sok mindent köszönhetek, több ismerőst, akik sokat adtak a személyiségemhez, és persze egy ötös töri érettségit. Először angolul olvastam még webcomicként, nagyon el voltam vele, aztán mikor olvastam neten (akkor már kezdtek beindulni a tematikus blogok és a Mondo magazin is futott egy ideje, így volt honnan tájékozódni), hogy megjelenik magyarul, muszáj volt első kézből megszerezni. A bemutatás az 5. Képregényfesztiválon került sor, amit még a Gödörben (ma már Akvárium) tartottak. Ide csak Viviel mentem fel, és habár csak a Hetalia miatt, amellett azért nagyban kitágult a képregényes világ is előttem. Ezen az eseményen találkoztam a Scott Pilgrimmel (később be is szereztem), Lakatos István munkáival (akkor jelent meg a Lencsilány), meg pár Vertigo képregénnyel is (Y, az utolsó férfi, Preacher). Szóval az olcsóbb Hetalián túl (bár szerintem az utazáson elveszett a kedvezmény, csak ebbe nem gondoltam bele hét évvel ezelőtt) megint szélesítettem a látókörömet, hogy ilyen szépeket is mondjak.

Hetáliák az otthoni kispolcomon

A következő vicces beszerzésem megint a Hetaliához kötődik, talán annak a 2. kötetéhez. A megjelenést követően néztem, hol lehet legolcsóbban beszerezni, és hát a kiadó honlapján (a kiadóból való rendeléssel tizenhét évesként ismerkedtem, még nagyon új volt, hogy a Librin túl is van élet). A kiadó Budapesten van, én meg vidéken. A szállítási költség sok volt, főleg a kis zsebpénzemhez mérten. Viszont az idősebbik bátyám akkor már Budapesten dolgozott, így kezébe adtam a kötetre szánt összeget és megkértem, menjen el a kiadóhoz átvenni a rendelésemet. Igaz, vicces volt, mikor hazajött és teljesen döbbenten mesélte, hogy hová küldtem őt, egy kis lakásban van az egész kiadó, a hátsó szobából hozták ki a képregényt (a pesti lét során aztán többször belefutottam abba, hogy könyvkiadók lakásokban lakoznak, de még nyelviskolák, marketing tanácsadócégek és még ki tudja, mik), de mégis úgy örültem a Hetaliának, mint ötéves a nyalókának. És végül is egész jó áron. Ezután amúgy lecsengett valahogy ez az animés dolog nálam, már csak a megkezdett sorozatoknak (Annyira király vagy, Death Note, Scott Pilgrim) vettem meg az utolsó részeit, és egészen az idei évig nem vettem képregényt.

Ezek igazi kincsek

Így visszagondolva olyan érzésem volt akkor, mintha Magyarországon épp valami popkulturális forradalom zajlana, aminek most vagyunk épp a kezdetén és ki tudja, hová fut még ki. A középiskolás évek után most úgy érzem, kicsit visszaestünk (ami a képregényeket, főleg a mangákat illeti, mindenképp), de még megvannak ugyanazok az emberek, akik hét évvel ezelőtt, vagy már korábban is sok mindent elhoztak a hazai közönségnek.