2017. január 26., csütörtök

Warcraft

január 26, 2017 0 Comments

A Deadpool mellett a Warcraft - A kezdetek is végül az otthoni megnézés sorsára jutott, amit Mirával nem is bántunk, hisz sok jót nem lehetett hallani a Warcraft filmről. Végül a Vikingek iránti nosztalgia és Travis Fimmel vett rá minket, hogy a rossz kritikák ellenére elindítsuk a filmet. 

Tartalom:
"Azeroth eddig békés birodalma a háború szélére sodródik, civilizációjuk egy félelmetes megszálló fajjal néz szembe: ork harcosok menekülnek haldokló országukból, hogy új hazát foglaljanak maguknak. Amikor megnyílik egy átjáró a két világ között, az egyik seregre a pusztítás vár, a másikra a pusztulás. A szemben álló felek közül két hős összeütközése fogja eldönteni a családjuk, népük, hazájuk sorsát. Így kezdődik a látványos eposz a hatalomról és áldozatról, amelyben a háborúnak sok arca van, és mindenki harcol valamiért. "

Forrás: Port


Sosem volt szerencsém a Warcrafttal játszani, talán egy a játék világában játszódó könyvet, ha olvastam (a Végtelen forrást, pontosabban), így sok elvárást nem támasztottam a film irányába, maximum annyit, hogy kapok egy faék egyszerű csatázós fantasyt. Szerencsére kicsit többet adott a történet. A tolkieni hagyományoktól elszakadva megismerjük a "gonoszokat", az orkokat: a bevezető sokat foglalkozik társadalmi problémáikkal (elhal a föld, ahol élnek), belső konfliktusaikkal, továbbá még a társadalom felépítésére is kikacsint (a klánrendszer, a harcosok közti szokásjogok). Ez a vonal világépítés és természetesen dramaturgia szempontjából már érdekessé teszi a Warcraftot. Ez után következett az emberi oldal bemutatása, hasonló alapossággal, majd a két faj találkozása, ami szintén érdekesnek volt mondható más tömegfantasykhez képest (tömegfantasy alatt a tolkieni sablonokat szolgai módon másoló fajtára gondolok). Nem olyan mélységeiben merül el a film a két faj egymásra csodálkozásában és kiismerésében, mint mondjuk ahogy azt például a Vikingek 1. évadában láthattuk (igaz, az orkok agresszívan közelednek a legelejétől fogva), de az első összecsapásnál érezni lehetett egyfajta culture shockot a két faj közt. Mindenképp dicsérendő. 


A meglepő, kreatív ötletektől nem mentes világépítés után azért megvalósult az ékegyszerű csatázó fantasy, amit végig vártam a filmtől. A világ bemutatásához hasonlóan azonban az "ékegyszerű" rész nem teljesült, jócskán meg tudott lepni a Warcraft film. Spoilereket elkerülve röviden annyit írnék, van elég dráma ebben a sztoriban ahhoz, hogy ne unja el magát a néző és legyen bőven izgulnivalója.
A bejegyzés végén kitérnék pár apróságra, mint a látványvilág és Travis Fimmel, aki miatt egyáltalán megnéztük Mirával a Warcraftot. Az előbbire sok panasz nem lehet, egy szép, igényes és letisztult látványt kapunk némi sötét tónussal (végülis háború van). Egy negatívumot tudnék csak említeni, még pedig a mágia és az elfek megjelenítése. Mindkettőnél látni, hogy igyekeztek az eredeti játék látványvilágát megidézni (szemléltetésként ide kattintva láthattok egy Warcraft concept artot), azonban ez párszor inkább giccsesnek hatott, mint szépnek, főleg a nagyon élénk színek miatt. Az elfek itteni ábrázolása pedig külön sokk volt az eddigi filmes megjelenítésekhez viszonyítva.
Ami pedig Fimmelt illeti, a színészi játéka miatt Lothart sokszor Ragnarral azonosítottam, főleg a gesztusai miatt, de ettől eltekintve jól hozta az ügyeletes hőst egy olyan típusú fantasyben, mint a Warcraft. Talán többet nem is kell várni.

Összességében nem volt annyira rossz film a Warcraft - A kezdetek, mint ahogy azt a kritikusok állították. Az tény, hogy nagy mélységeket nem szabad várni tőle, de ha pusztán kikapcsolódásra vágyunk, teljesen tökéletes. Talán kicsit többet is ad ennél: 8/10.

2017. január 24., kedd

Pretty Deadly

január 24, 2017 0 Comments

A BookDepositoryt nézegetve futottam bele a Monstress képregénybe, ami eszembe jutatta, hogy milyen régen is olvastam képregényeket, s mellesleg fogalmam sincs róla, hogyan is áll most ez a piac. Így Facebookon és Molyon is megkértem kedves ismerőseimet, hogy ajánlanak nekem nyugati és keleti képregényeket. Szerencsére nagyon sok címet kaptam minden műfajból (utólag is köszönöm az ismerőseimnek!) és meg is kezdtem a válogatást. Az első áldozatom a Pretty Deadly (PD) lett, amit Dominik_Blasir moly ajánlott (szeretném neki itt is megköszönni!). Lássuk, hogyan is kezdődött a képregényes projektem. 

Tartalom:
"Kelly Sue DeConnick (Avengers Assemble, Captain Marvel) és Emma Ríos (Dr Strange, Osborn) bemutatja "meglepetés" sikersorozatuk első kötetét, a Pretty Deadlyt, ami vegyíti a Sandmanre jellemző mágikus realizmust és a Preacher brutális westernjét. A Halál lánya füstlován járja a sivatag homokját, arcán apja jegyeit viseli. Az eredettörténet egy olyan megtorlás meséjét beszéli el, mely egyszerre gyönyörű, buja és kíméletlen. "

Forrás: Saját fordítás


A "The Shrike"-ként nevezett első kötet in medias res kezd, amit egy kerettörténet, nagyon hasonló kezdéssel, előz meg: Ginny, a Halál lánya történetét Bunny meséli a mindig kíváncsi Butterflynak. A pillangó még mondhatni közelebb áll a materiális világhoz, de a csontvázként megjelenő Bunny már kevésbé, felfogható egyfajta mindentudó istenségnek is. Azonban ahogy halad a történet, úgy nyer a két állat újabb és újabb jelentést. És még itt leszögezném, hogy ez az PD egyik legnagyobb erőssége: rengeteg értelmezési lehetőséget ad, a történet és a képek szintjén is. 

Amint Bunny mesélni kezd, egy western filmekből ismerős városkában találjuk magunkat egy vándorénekes páros (Fox és Sissy) oldalán - ő tőlük ismerjük meg a kőműves és a szépség történetét, majd Ginny születésének körülményeit is, ami szintén egy érdekes elem a képregényben (mármint a történet a történetben). Ezután a rész után azonban jött egy kisebb agytorna, amit engem olvasóként most zavart: megjelentek a cselekményben fontos szerepet játszó karakterek, mint Johnny Coyote, Alice, Molly Raven, akikről nem nagyon (talán Alice-t kivéve) tudjuk meg, mi a motivációjuk, vagy hogyan kapcsolódnak a főszereplőkhöz. Lehet ezt a PD-t belengő misztikussággal magyarázni, de itt mégis inkább hiányérzetet hagy maga után ez a ködösség. Mivel az első kötet is egy elég kerek lezárást kapott, csak annyit sejtet, hogy Ginnynek még lesznek kalandjai, így még abban sem lehet reménykedni, vagy csak minimálisan, hogy a most felmerült kérdések később megválaszolásra kerülnek. Ettől eltekintve maga a történet érdekes, az in medias res kezdés miatt végig fenn tudja tartani az érdeklődés, hisz kíváncsiak vagyunk, mi miért úgy történt, ahogy. Továbbá Deconnick rengeteg okos narrációs elemmel (a már említett történet a történetben) tölti meg a PD-t, és a kevésé megismert mellékszereplők ellenére úgy érzem, erős és összetett figurákat mutat be. Mindenképpen emlékezetes szereplő az álmodozó Sissy, a Halál jobb kezeként tevékenykedő Alice, és maga Ginny is egy elég badass sajátos morális értékrendjével. Ezekhez a karakterekhez és a mágikus realizmust idéző történethez tökéletesen illeszkedik Emma Rios stílusa. A Sandmanen kívül nem sok amerikai képregény rajzolásával tudtam megbarátkozni, így kifejezetten örültem, hogy a Pretty Deadly mind a képi világában, mind pedig a történetében is megidézi az említett Gaiman képregényt. Mindkettőben érezni az ősi mesékre és legendákra jellemző misztikusságot, a szereplőkben pedig van valami emberen túli - Rios rajzai ezt az érzés csak megerősítik, szinte igazi művészeti műalkotás minden egyes oldal, hisz még annyi mindent adnak a mágia ábrázolásán kívül. 

Összességében nem mindennapi élmény volt elolvasni a Pretty Deadlyt. A történetvezetésével nem vagyok teljesen megelégedve, sőt, de ettől tekintve egy érdekes képregénye ígéretes kezdete: 8/10. A komolyabb művek kedvelőinek mindenképpen ajánlom, mert nagyon sok mindent rejt magában, ami miatt akár többször is érdemes elmerülni Deconnick és Rios kötetében. 

2017. január 16., hétfő

Android vidámpark

január 16, 2017 2 Comments

A Mondoconok gyakori látogatójaként, ahol nagyon sok gamerrel találkozni, és helyet kap a Leage of Legends is egy külön épületben, úgy érzem, a videójátékok virágkorát éljük. Az elmúlt évek nagy neveit, mint az Assasin's Creedet, Witchert vagy a Dragon Age-t kipróbálva érthető is az a nagyobb figyelem, ami mostanában körbeveszi ezeket a brandeket (azelőtt azt éreztem, inkább csak egy szűk réteghez tartoztak a game-k). A mai játékokkal szinte teljesen részesei lehetünk a történetnek, amibe bőven bele is szólhatunk, és saját személyiségünkkel és gondolkodásunkkal befolyásolhatunk. Valljuk be, ki nem szeretne mindenfélét csinálni biztonságos keretek között? Egy olyan környezetben, ahol morális és egyéb korlátainktól megszabadulhatunk? Ebből a vágyból indulhattak el 1973-ban a Feltámad a vadnyugat (Westworld) film készítői is, és a fent leírt vágyunkhoz nyúlt Jonathan Nolan és stábja is, akik elhozták a Westworld sorozatot október 2-án az HBO képernyőjére. 

Tartalom:
"Az HBO nagyszabású sorozata a science-fiction, a western és az akciófilm elemeit ötvözi, a mesterséges értelem hajnalán játszódik, és a bűnbeesés evolúcióját mutatja be. A történet Michael Crichton kultikus fantasztikus filmjének, a Feltámad a vadnyugatnak az újragondolása. A tíz részből álló széria egy vadnyugati kalandparkban játszódik, ahol a látogatók a legsötétebb vágyaikat is kiélhetik android ellenfeleiken. Egy végzetes hiba következtében azonban elszabadul a pokol."
Forrás: Port


A Westworldöt sokan hasonlítják a Losthoz, ami a történet felépítését tekintve jogos. Nagyon lassan építkezik, sokszor a főcímben látható épülő host jut róla eszembe: a dolgok csak apránként kerülnek a helyükre, viszont a készítők végig tudják, hogy melyik elem hová és miért fog kerülni. Azonban ez még nem jelenti azt, hogy a néző is tudni fogja a miérteket. Az 1. évadon tökéletesen végig lehet követni a fent leírt koncepciót: az 1. rész, amit inkább egyfajta alapozásnak lehetett tekinteni (megismertük a főbb szálakat és szereplőket, és persze a parkot), de mégis annyi kérdést tett fel, hogy akaratlanul is beindítja a nézőben a teóriagyártást, hogy így jusson válaszokhoz a kövekező epizód előtt. Be kell vallanom, először egy fokozaosan felépített robotlázadást vártam, ahol a mesterséges lényekkel való azonosulás (számomra annyira élethűek a karakterek, hogy nem tudnak nem érdekelni annak ellenére se, hogy nem emberek) azért megnehezíti az emberek pártolását és több drámaiságot ad az egész cselekménynek. Szerencsére a Westworld teljesen mássá fejlődött. Spoilereket kerülendő annyit írnék csak, hogy sok történetszállal és idősíkkal operált a sorozat, ami rengeteg témát és "story line"-t hozott az egész cselekménybe. Ennek feldolgozásához kicsit nagyobb koncentrációra volt szükség, de ha az ember nagyon figyelmesen követte a Westworldöt, és mindent észben tartott, akkor kapott egy korrekt sorozatot. Azonban az egyik hibája - számomra mindenképpen - itt rejlik. Hetente kaptunk új részeket és ez a forma egy olyan összetett és összefüggő sorozat esetén, mint a Westworld nem túl szerencsés. Viszont némelyik fordulat talán a néző feledékenysége miatt tud ütni (kérdés, jó-e az, ha a showrunner erre épít?).


Ami pedig magát a történetet illeti: Tetszett a Westworld, volt sok agyalnivaló (mondjuk jó tanács: csak kiüresedett fejjel nézzétek, mert a teóriák elég könnyen bejönnek, azaz sokszor szájbarágós a mesélés), de mégsem volt teljesen kerek az évad. Nem a megválaszolatlan kérdések zavarnak (2018-ben várható a következő évad, szóval még minden megoldódhat), hanem az apróbb hiteltelenségek. Akadtak szerencsére olyan furcsaságok, melyekre később volt válasz (pl. Elsie eltűnése), de sajnos több volt a nehezen elfogadható. Innentől spoilerekkel folytatnám! Egyik, amin a mai napig nem tudok túllendülni, az Maeve lázadása. Teljesen hihetetlen és a parknak a szabályait figyelembe véve elképzelhetetlen, hogy csak így egyszerűen rávegyen két dolgozót, hogy úgy táncoljanak, ahogy ő, a robot fütyül. Hasonlóan kidolgozatlannak éreztem a Charlotte-s vonalat. Nagyon látványosan lépett be a történetbe (főleg, hogy rendesen pofára ejtette a sorozat talán legirritálóbb figuráját, Sizemore-t), de hogy konkrétan miért (végül is ez azért kiderül az évad vége felé) és milyen érzelmi indíttatásból akarja eltávolítani a Westworld megálmodóját, Fordot a posztjáról, végig súlytalan marad, még annak ellenére is, hogy az utolsó epizódokban igyekeztek Charlotte-t előtérbe helyezni és többször is szembe állítani Forddal. Nem volt konkrét felvezetése ennek a vonalnak, így Maeve ad hoc hatalomátvételéhez hasonlóan Charlotte is súlytalan maradt.

Apró bosszúságokat leszámítva a Westworld talán a múlt év legjobb science fiction sorozata. Új témákat nem hoz be a műfajba, de mégis képes más perspektívába helyezni a robot kérdését (hová fejlődhetnek és ha öntudatra ébredtek, hogyan kezeljük őket), továbbá remek fricskát mutat a szórakoztatóiparnak (részletesebben nem tértem ki a bejegyzésben erre, de itt bővebben írok róla). Ha a történet nem is tökéletes, a színészekért (Anthony Hopkins még mindig szenzációs színész, itt többször is bizonyítja) és a mesteri kivitelezésért érdemes próbát tenni vele. Nekem egy 8/10-es élmény volt: erősen kezdett, aztán előjöttek szépen a hibái. Utóbbiakat remélem a következő évadra kiküszöböli. 

2017. január 13., péntek

Új évi Book Tag

január 13, 2017 0 Comments
A Molyon Lahara hívott ki egy új évi Book Tagre, amit itt, a blogon töltenék ki. Részben kapcsolódik a 2016 legjei bejegyzéshez is, de most inkább a könyves tervekre koncentrálnék. 


– A legjobb könyv és/vagy könyv sorozat, amit 2016-ban olvastál: 2016-ban több könyvsorozatba kezdtem bele, mint például a Melchiorba, a Winie Langton történetekbe, Jeff Vandermeer Déli-végek trilógiájába, Joe Abercrombie young adult fantasyjébe (Half a King), a Razorland-trilógiába és hát még sorozolhatnám. Legnagyobb hatást azonban a már 9 részt számláló Őrség-sorozat tette rám. Szergej Lukjanyenko könyvei juttatták eszembe, hogy mennyire is számít a helyszín egy urban fantasy esetén (a könyvek túlnyomó része Moszkvában játszódik), továbbá nagyon szeretem, ahogy a szereplőin keresztül Lukjanyenko a jó és a rossz kapcsolatáról mereng. Akiknek (hozzám hasonlóan) a 2007-2008 körül kimaradt az orosz urban fantasysorozat, az mindenképpen pótolja.



– Nemrégiben (= 2016-ban) megismert írók, akiktől szívesen olvasnál még: Visszagondolva, sok új írót ismertem meg, akiktől szívesen olvasnék még a jövőben. A külföldiek közül meglepett Orson Scott Card, akitől A kegyelem árát (angolul a Hart's Hope) olvastam és képtelen voltam letenni. Már be is terveztem jó pár könyvet még Cardtól, mint a Bűvölet vagy a Végjátszma. Szépirodalomból ott van Vladimir Nabokov, aki furcsa mód a Lolitával fogott meg: valamit tud az emberi pszichéről, amiről még olvasnék az ő tolmácsolásában. Konkrét műveket még nem néztem ki, de mindenképpen fogok olvasni tőle (Nabokovot ajánlani ér!). Magyar írók közül Moskát Anita Horgonyhelye nyert meg, és feltétlenül el akarom olvasni a másik könyvé, a Bábel fiait. Másik felfedezettnek szintén egy írónőt mondanék, még pedig On Sait, akitől tavaly olvastam először (a Szivárgó sötétség sorozatának első részét, a Scart) és ez bőven kedvet csinált a többi regényéhez is. Karácsony előtt a novelláskötetét, az Esővágyat is beszereztem, mert olyan kezdődmondatok vannak benne, hogy olyanokat kevés könyvben találni. 


– Melyik könyvből készült film/sorozat adaptációt várod a leginkább? Egyértelműen Neil Gaiman regényét alapuló Amerikai istenek sorozatot várom, de annyira, hogy el is kezdtem most olvasni a könyvet (és Freud tapsikolna az örömtől, ha ő is olvashatná). Ezenkívül érdekel még a Hulu által berendelt A szolgálólány meséje sorozat (kíváncsi vagyok, ők miként nyúlnak Margaret Atwood regényéhez), de érdekesnek tűnik még az Emerald City is, ami az Óz mesét veszi alapul.


– Nevezd meg a karakter(eke)t, akitől nem sajnálnád az éjféli csókodat! - Nincs ilyen. Én erélyes asszony vagyok, nem bocsátkozom holni éjféli csókokba! :)


– Mik szerepelnek a 2017-es várólistádon? - Először is, van egy Várólista csökkentés kihívásom. Ami azon a listán van, az tuti 2017-es. Továbbá Boróval elkezdtünk egymás közt játszani, hogy kiválasztunk egymásnak egy havi könyve. Az ötlet Mandi Könyvtárától és az Inside my Headtől származik, de Boróval ezt mi semmilyen internetes felületen nem fogjuk dokumentálni, csupán egymás közt játszunk, egy csomó eredeti szabálytól megfosztva (pl. nincs értékelés). Februárra Margaret Atwoodtól kaptam a Guvat és gazellát, szóval ez még mindenképpen lesz. Aztán tervezem befejezni az Őrség sorozat (még 3 rész van hátra), szeretnék még idén sort keríteni Ted Chiang novelláskötetére és az Esővágyra, és hát még ki tudja mit hoz ez az év recenziós példányok szempontjából (pl. Tullia meséi első része, az Őrző, Bogár Erikától). 


– Mennyi könyvet remélsz elolvasni 2017-ben? - A tavalyi 70-80 közötti átlagomat jó lenne megtartani, de ha kevesebbet olvasnék, az se zavarna. 

– Részt fogsz venni a GoodReads Reading Challenge-en vagy bármilyen hasonló (esetleg várólista csökkentő) eseményen? - Igen, mindenfélében, az a baj. A már említett Várólista csökkentést idén is megpróbálom, ezen kívül be szeretném fejezni a Je suis snob kihívást, aztán részt veszek egy Richard Adams emlékolvasáson és szeretném komolyabban elkezdeni a saját kihívásomat, ahol a Mások között főhősének, Morinak a könyveiből olvasunk, és még ott van a Tor.com e-könyv kihívás is. 


– Tettél bármilyen újévi fogadalmat? (Blogos, könyves, stb.) - Csak annyit, hogy idén megcsinálom a várólistámat, több itthoni könyvet olvasok és bevezetem az életembe a német nyelvű olvasást is. 

– Kiket hívsz meg a book tagre? 

@Ngie-t (Inside my head), @Ashtray_Heart-ot és @Fummie-t (Bibliotheca Fummie)
(ha már más kihívott titeket, előre is bocsi!)


Na, mit rendeltem elő?
Köszönöm a taggelést Laharának, érdekes volt így végigvenni a könyves élményeimet és terveimet.

Minden jót a továbbiakban!

Chibi Zsó

2017. január 12., csütörtök

2016 legjei

január 12, 2017 0 Comments

A mesterszak befejeztével végre visszatérhetek az AntiGanéhoz, és más bloggerekhez hasonlóan szeretném a kultúra fogyasztásomat összegezni. Azaz lássuk, hogy számomra mik is voltak 2016 legjei.

Legjobb film:
Visszagondolva a tavalyi évre inkább sorozatokat néztem, a filmek valahogy háttérbe szorultak: Snittes listám szerint csak 16 filmet néztem (megjegyzés: A lista szerint kicsit többet, de vannak ott félbehagyott filmek is jelölve, mivel akkor jelölök filmet, amikor elkezdem nézni). Ezt a kevés alkotást végiggondolva a legemlékezetesebb film számomra Paulo Sorrentino Ifjúság című filmje volt. Külön bejegyzés még nem született róla a blogon (mindenképpen lesz!), de mindenképpen ajánlom megnézni. Nem egy kellemes témát jár körül (az öregedés és a halál közeledte), de mindezt humorosan és elég szimbolikusan teszi - emiatt is figyelemre méltó, de maga az egész film egy gyönyörű kompozíció. Azoknak ajánlom főleg, akik a filmet nem csak szórakozásnak, hanem a művészet egy lehetséges formájának is tekinik.


Legjobb könyv: 
A Moly szerint tavaly 79 könyvet olvastam, bár meg kell jegyeznem, hogy azért akad egy-két kakukktojás is (pl. két Galaktika és a Sarah's Scribble). Ennyi könyv közül nehéz is kiválasztanom az év legjobbját, főleg, hogy többet is maximális csillaggal értékeltem. Az mindenképp biztos, hogy egy új szerelem indult tavaly Philip K. Dick és China Miéville életművével, de nagyon letaglózott Moskát Anita Horgonyhely című regénye is. Végül J. K. Rowling Átmeneti üresedését választanám a legjobb könyvnek a 2016-ban olvasottak közül. Az Ifjúsághoz hasonlóan szintén nem egy kifejezetten szórakoztatásra szánt könyv, de engem nem is ezzel fogott meg. Rowling egy olyan oldalát mutatta meg, ami talán kicsit már jelen volt a Harry Potterben, és gondolom a Cormoran Strike-sorozatában még hangsúlyosabb: feltárni az emberek sötét oldalát, miközben megmutatja az emögött meghúzódó érzelmekkel teli embert is. Az Átmeneti üresedés szereplői kicsinyesek és rosszindulatúak, de mégis annyira mi vagyunk. Akár a 21. század realista regénye is lehetne Rowling könyve. 


Legjobb sorozat:
Már írtam a filmes résznél, hogy 2016 inkább a sorozatok ideje volt, nem pedig a filmeké. A Snitt szerint összesen 8 új sorozatot kezdtem el és 5-t folytattam. 2016 legjobb sorozatát az újoncok közül választanám ki, ami nem más, mint a Stranger Things. Ahogy írtam az őszi értékelésben is, a sorozat "erősen épít a nagy klasszikus horrorokra és thrillerekre, miközben igazodik a mai nézők ízléséhez" - így válik egy frissnek ható alkotássá. Aki még nem nézte meg, az azonnal álljon neki.


Egyéb legjobbak:
Régebben avattam legjobb animét, legjobb rajzfilmet és legjobb képregényt is, de mivel ezek sajnos visszaszorultak kicsit az életemben, így elég egyértelműek most a győztesek. Tavaly egy animét néztem meg, ami a Ghost in the Shell volt, és egy képregényt olvastam, mégpedig a Felnőni kiábrándítót. Ami pedig a rajzfilmeket illeti, kicsit lázadó módon, de a Gravity Falls 2. évada mellett teszem le a voksom annak ellenére, hogy 2014-ben kezdtem el nézni a sorozatot, és új meseként láttam A kis kedvencek titkos életét. De olyan szinten felfejlődött a GF, hogy több élőszereplős sorozatot is simán leköröz. Részletesebben ebben a bejegyzésben olvashattok róla.


Ezek lettek volna nálam 2016 legjei. Remélhetőleg még lesznek bőven jó felfedezéseim, amiket nagy lelkesedéssel oszthatok meg veletek. Ami pedig a közel jövőt illeti, hamarosan jön bejegyzés a Westworldről, néhány könyvről és az Assassin's Creed filmről is. És természetesen az itt olvasható terveimet se feledem. Szóval érdemes a továbbiakban is felnézni az AntiGanéra. 

Chibi Zsó

Follow Us @soratemplates