Antigané

Mivel a Facebook nem engedte, hogy a régi "ide gyűjtöm a cikkeimet" oldalamat, azaz a Chibi Zsót átnevezzem (lásd előző poszt), ezért létre hoztam egy újat: Scheirich Zsófia szerzői oldal. Emlékeim szerint elég sok korábbi követőt meghívtam ide, de ha valaki kimaradt, viszont szeretné követni ezen munkásságomat, annak ajánlom a lenti oldalt.

Viszont a Chibi Zsó oldalt már nem fogom sokáig fent tartani. Ha valaki szeretné a jövőben is követni a cikkeimet, annak is erősen ajánlom az új szerzői oldalt. Ha a lenti képre kattintotok, máris ott vagytok! :)

A jövőben igyekszem aktívabb lenni Facebookon és a blogon is.

 

 

Az írásaimnak létrehoztam lassan egy éve egy gyűjtő oldalt Facebookon, a Chibi Zsó-t, amit szeretnék átnevezni két okból.

• A legtöbb portálon saját, polgári nevemen publikálok, ezért nem tartom már fontosnak, hogy egy nickname-el tartsam magam inkognitóban
• Szerintem így könnyebb lenne kívülről jövő olvasóknak megtalálnia Facebook oldalamat, és ha szeretnék, akkor követhetnék ott, min munkálkodom

A napokban kérvényezni fogom a Facebooknál, hogy engedélyezzék az oldal nevének megváltoztatását. Szóval, ne lepődjetek meg, ha új néven fog futni.

Köszönöm a megértéseteket!

Zsófi

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

In English

Hello everybody!

Almost a year ago, I created a Facebook page, Chibi Zsó to collect my articles published on different platforms in one page. Now I would like to rename it from Chibi Zsó to my real name for two reasons

• On most of the portals I am writing to, I use my civil name, and that is why I do not feel important anymore that I need a nickname to keep myself in incognite.
• I think it will be easier for outsider readers (c.f. who are not my friends) find my Facebook page, and if they like to, they will be able to follow what I do

In the next days I will write Facebook admins to allow the name change of my Facebook page. So, don't be surprised when it will have a new name.


Thank you for your understanding


Zsófi

Múlt héten, április 25. és április 28. között tartották a 26. Nemzetközi Könyvfesztivált. Indulás előtt összeállítottam egy tartalmas program-menetrendet, ám ebből végül kevés dolog valósult meg. De ettől függetlenül ismét egy kellemes, barátságos Könyvfesztivált tudhatok magam mögött.

Először pénteken, azaz április 25-én látogattam ki a Könyvfesztiválra három céllal: begyűjteni 2 recenziós vállalásomat a Roboraptorra, bevásárolni a kinézett könyveket, majd beülni Háy János kötetbemutatójára. Sikerült egész korán kiérnem, bőven az egyik skandinávos előadás előtt. Első utam persze a Fumax kiadóhoz vezetett, hogy pacsizzak egyet Deidrával, Gabriel Elddel és Disznóparéjjal. A pacsizásból végül Thor kalapácsának csodálata, a Monstress képregény nyomdafestéke általi megrészegülés, és egy finom kávés cukorka lett - azt utólag is köszönöm Disznóparéj Peth-nek. 

A Fumax után még ellátogattam az Agavéhoz egy másik Roboraptoros reciért, a Bronzvárosért. Sajnos elfelejtettem megkérdezni annak az illetőnek a nevét, akitől átvettem a könyvet, de mindenesetre VELE jól megbeszéltük, miért különleges S. A. Chakraborty könyve:

Úgy érzem (mármint az agavés megerősítésen túl is), csalódni nem fogok benne, már csak azt kell kibírom, hogy a Párhuzamos univerzumokkal párhuzamosan (!!!) ne kezdjek bele, hanem majd szépen, nyugodtan, csak a Bronzvárosra koncentrálva adom át magam a történetnek. De hogy értsétek kicsit a saját hype-omat, bemásolom egy korábbi ismertetőmet a másik blogomról:

Könyvfesztivál book haul

A sajtópéldányok átvétele közben megengedtem magamnak, mert a, Könyvfesztivál van b, szülinapom is volt, hogy elszabaduljak könyvvásárlás terén. Azért volt egy kis gát így is, mégpedig hogy pénteken jött a fizetés, és hát előttem van az egész május, szóval nem kéne most mindent elverni. Végül 5 könyvet és 1 db képregényt vettem, és ezek közül is egyik se kifejezetten új megjelenés - Nádasdy Ádám Bánk bán fordítását leszámítva -, szóval jól felülírtam a fejben összeállított bevásárlólistámat. De azért így is szép zsákmányt sikerült összerakni. Például nagyon örülök az Anna Burns Milkmanje, amire azóta vagyok kíváncsi, mióta Booker Man-díjra jelölték, továbbá végre sikerült beszereznem a Blacksad hiányzó kötetét a Magyar Képregény Szövetség standjánál. És végre beszereztem életem első Mark Lawrence könyveit! A Vörös nővérrel kb. a megjelenés óta szemezek, azóta meg még jobban, hogy Deidra áradozott róla. Viszont bennem volt az - amit Fummie is szépen kifejtett a Fumax standjánál -, hogy én ezt nem olvashatom el, amíg nem olvastam el Lawrence másik két trilógiáját. Viszont Deidra meggyőzött, hogy a Vörös nővér teljesen független a Tövisek hercegétől (már csak az utcsó kötetet kell pótolnom ebből!) és a Bolondok hercegétől, szóval nyugodtan lássak neki.

A könyvvásárlás után meglátogattam a Képregénystandot, ahol az Alfabéta izgalmas zsűrézése után személyesen is bemutatkozhattunk Bayer Antalnak. Aztán lassan kezdődött is egy kerekasztalbeszélgetés a standnál, ahol nagy örömömre megjelent Holden Rose is, akit a District 9-os filmklub óta nem láttam. Maga a beszélgetés témája a képregény és a gyerekirodalom kapcsolata volt (nem véletlen volt Holden Rose felbukkanása, hisz számos gyerekkönyvet ír): Miben különböznek, milyen készségeket fejlesztenek? - ezek voltak a főbb kérdések. Végig nem tudtam maradni - ugyanis sietnem kellett Háy János előadására, amit semmiképp se akartam kihagyni -, de volt néhány gondolat, ami megfogott. Nyulászki Péter, a Helka-regények szerzője mondta, hogy óvódás foglalkozásain egyre több az olyan gyerek, aki azt mondja, nem tudja elképzelni azt, amit mesél neki. Az okok nem ismertek, de a beszélgetők között felmerült a telefonok és tabletek jelenléte, és persze az esti mese hiánya a családoknál. És - számomra ez volt a legérdekesebb - felmerült a multitasking készsége is a beszélgetés során, amivel még magyarázható a rövid figyelem az úgy nevezett alfa-generáció részéről. Az meg később ugrott be, hogy valamilyen cikkben olvastam, a multitasking fontos képesség volt az ősemberek életében is, mert ezerfele kellett figyelniük a vadonban, és érdekes, hogy most megint egyre hangsúlyosabb lesz ez (azért remélem, nem egy posztapokaliptikus világra készülnek a kisgyerekek :D). Mindenesetre nagyon felkeltette a kíváncsiságomat ez a téma, és ha lesz egy kis levegővételnyi időm, el tudok merülni benne.

Jövő hét csütörtökön kezdődik a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, ahol jobbnál jobb irodalmi programok és persze megjelenések várnak. A tavalyi évhez hasonlóan idén is összeszedtem a szerintem érdekes programokat. Ugyanis a sok kedvezmény mellett számtalan program várja az érdeklődni és művelődni vágyókat, ezenfelül pedig az idei díszvendég Norvégia.

Április 26. 

Képregények a Könyvfesztiválon: Ezt a standot azért emelem ki külön, mert a, néhány év kihagyás után ismét lesz Könyvfeszten belül külön képregényes részleg b, olyan programok várnak itt, mint a közös rajzolás, kerekasztalbeszélgetés és dedikálás Marabuval.

Észak a Könyvfesztiválon: A skandináv irodalom, főleg a norvég mindig is érdekelt (pl. Erlend Loe az egyik kedvenc íróm), és ezen indíttatásomból látogatnék el az Észak irodalomi folyóirat lapszámbemutatójára. Az eseményleírás szerint a legutóbbi négy lapszámot mutatják be, családias hangulatban 15:30-tól.

Kelet varázsa! Kínai szerzők debütálása: A Kossuth Kiadó mutatja be új kínai szerzőit a Szabó Magda teremben 16:00-tól. Az új könyvek pedig: Su Tong: Rizs, Charles Q.Wu: Imígyen szóla Laozi és Casper Shih A siker legmagasabb szintje – Legyél a legjobb vezető Konfuciusz bölcsességével.

Tabutémák női szemmel: A Cser kiadó és a Polar Könyvek rendezésében beszélget nőtémáról Marta Breen (Nagyszerű nők) és Vigdis Hjorth (Örökség) szerzői beszélgetnek a B pavilonban 17:00-kor. Az esemény első sorban a Nagyszerű nők képregény miatt érdekel, ami egy meglepetés kiadvány volt az idei képregény felhozatalból.

Április 27.

Április 28.

Dedikálások:

Egy korábbi posztban összegeztem a 2018-as évet, azonban még nem szedtem össze, mit is szeretnék az idei évben. A hónap vége fele közeledve nagyjából letisztázódtak bennem a dolgok, és úgy érzem, tudok célokat kitűzni magam elé.

Újra kezdeni a rajzolást

Mióta vissza tudok emlékezni az életem korábbi korszakaira, mindig is rajzoltam. Először Sailor Moont és Arielt, majd Harry Potter fan artokat. Aztán alsó tagozatban elkezdtem a kis városunk Művelődési Házába rajzszakkörre járni egy Éva néni nevű tanárnőhöz. Elég sokféle stílust, eszközt és technikát ismertem meg rajta keresztül, egyszer pedig pár rajzomat ki is állították. Gondoltam, a jövőben foglalkozhatnék rajzzal, dolgozzak mondjuk rajzfilmeken vagy legyek grafikus. Ennek érdekében gimnáziumban is foglalkoztam rajzzal, ott is részt vettem a szakkörön, és további műfajokkal ismerkedtem, mint például a kroki. Aztán egy ponton teljesen meghaltam, még pedig a perspektíva rajznál. És akkor ezen a ponton búcsúztam el attól a gondolattól, hogy én valaha is grafikus legyek. Ezután még rajzolgattam, főleg a gimis koromban írogatott fantasy történeteimhez karaktereket, de végül az egyetemmel véget ért a hobbi (egy-két ajándékrajzot leszámítva). Visszagondolva úgy érzem, konkrét rajzolást sosem tanultam. Rajz órákon általában az ment, hogy letettek valamit (vázát, extrémebb esetben a biosz szertárból valami preparátumot), aztán tessék, kezd el rajzolni, és ennyi. Úgy érzem, ennyi nem elég.

Mindenesetre az utóbbi időben, képregényolvasás közben kezdett újra megmozdulni bennem egyfajta vágy arra, hogy én is alkossak valami szépet. Aztán egyszer csak a szentendrei Aldiban láttam fél áron egy teljes festőkészletet egy doboz + mini festőállvány (asztali használatra) kombóban, és hát jött velem. Akadt otthon 1-2 régebben vett, kifestésre váró kép, és a készletben lévő akrilfestékkel neki is estem. Még nem vagyok teljesen kész a képpel, de talán nem olyan rossz az eredmény eddig (lásd lent). Mindenesetre nagy motivációt adott most ez a kép, és elhatároztam, hogy megtanulok rajzolni, festeni és digitálisan rajzolni is (gimiben ugyanis ezen a téren is próbálkoztam, és van is egy Wacom Bamboo táblám). Korábban ezeket ösztönösen csináltam (leszámítva a szakköröket), viszont most rendesen szeretném elsajátítani az alapokat, a későbbiekben pedig fejlődni. Megpróbálom magam nem a kedvenc alkotóimhoz hasonlítani, és türelmes is lenni saját magammal. Drukkoljatok! Az eredményről majd a Deviantart profilomon fogok tudósítani, esetleg még Instagramon.

Elolvasni pár régóta a polcon porosodó könyvet

2017-ben végre először teljesítettem Lobo kihívását, a Várólista csökkentést, és ezen felbátorodva be is neveztem 2018-ra - amit végül elbuktam, mert 1 db könyvet se olvastam el. Tavalyi év során már végig a Roboraptorra reciztem gőzerővel, és elég jó termés is volt, így minden figyelmemet az új könyvek emésztették fel (szerencsére, szóval nincs okom panaszra). Ami olvasás pedig nem új megjelenés volt, az inkább könyvtári. Így végül nem jutott időm a saját könyveimre, és mivel nagy valószínűséggel az idei évem is hasonlóan fog alakulni, ezért nem is jelentkeztem az idei Várólista csökkentésre. Viszont szeretném pörgetni az itthoni könyvtár olvasását, főleg, hogy lassan túlnőnek a könyvek a szobámon... (inkább a lakáson). Ezt motiválandó kijelölök most 3 könyvet elolvasásra, viszont azért csak ilyen keveset, hogy ne állítsam magam szembe nehezen vállalható célokkal (mint korábban jó pár posztban).

Íme a 3 jelölt:

Jane Austen: Értelem és érzelem: 2016 óta nem olvastam Jane Austent, azaz az egyik legutolsó egyetemi prezentációm óta. Szokás Austenről azt feltételezni, hogy szerelmes lányregényeket írt, azonban ez koránt sincs így. Nagyon szeretem a szerző gunyoros kiszólásait, azt, ahogy korának szokásaiból, és ezzel együtt számos rossz szokásból csinál viccet a maga finom modorában. Most vágyok erre egy kicsit.

Stanislaw Lem: Az Úr hangja: Íme egy kemény kihívó, Lem a science fiction irodalom nehéztüzérsége. Az olvasás célja pedig nem más, mint a tavaly decemberben látott Pálfi György filmjének megértése. Mert a könyv ismerete nélkül egy eléggé kusza, főleg kidolgozatlan mű érzetét kelti az egész. Szeretnék pár dolgot tisztázni magamban.

Elena Ferrante: Briliáns barátnőm: Ez az azonos című sorozat miatt kapott elsőbbséget, és pusztán azért, hogy pótolja a sorozatot a következő évadig (ugye folytatják? és még idén?). Meg amúgy is nagyon kíváncsi vagyok az egész Ferrante-kultuszra, érdekel, hogy könyvben is ugyanúgy működik-e a nápolyi történet, mint sorozatban.

Más egyéb?

Lenne még jó pár tervem, mint például egy német nyelvtanfolyam vagy jogis megszerzése, esetleg a francia vagy a macedón újrakezdése, de jelenleg nem érzek erőt magamban ezekre. Egyelőre rövidebb távú célokra fókuszálok, és persze a rajzolásra. Aztán meglátjuk, mi lesz. Mindenesetre a blogra vonatkozóan egyelőre marad minden a régiben, és a február 24.-ei Oscar-díj átadóig megcsinálom az Award Fevert. És a Netgalley-s olvasmányokkal is szeretnék haladni, hogy legyen mit írni a Lesen in der Fremdsprache-ra. Szóval sok minden van, de így van jól.

Elérkezett a 2018-as év utolsó napja, és a blog eddigi szokásaihoz hűen most is lesz évértékelő és a legjobb művek összegyűjtése. Viszont ez az év ennél kicsivel többet is érdemel, mert elég sok minden történt velem. Új helyre került a munkahelyem, így többet aludhatok és kevesebbet utazhatok, kipróbáltam magam új dolgokban, sokfelé utaztam, eljutottam a kedvenc együtteseim koncertjeire, és egyebek. Ezek közül emelnék ki néhány nagyon fontos eseményt.

Könyvszerkesztés

Igaz, nem 2018-ban, hanem 2017-ben szerkesztettem meg életem első szövegét, de a nagyrészét főleg idén csináltam. Nem titok, még galaktikás gyakornokság után próbáltam ki magam a szerkesztésben, Fehér Cs. Kata javaslatára. Molyos olvasmánylistámat bogarászva 11 könyvvel foglalkoztam szerkesztőként. Jelenleg úgy érzem, ennyi elég is volt, főleg, hogy a főállásomban is olyan változások történtek, amelyek mellett már nem tudok egész regényekkel foglalkozni, továbbá szeretnék nagyobb terveimmel is foglalkozni. Viszont számtalan dolgot tanultam ilyen rövid idő alatt is. Kedvencem a Wordben található különböző írásjelek és egyéb szövegelemek nevei és szimbólumok, melyekkel nagyon egyszerűen meg lehet keresni például vaksorokat vagy fölösleges szóközöket egy-egy kérdő-vagy felkiáltójel előtt. Ezenkívül nagyon élveztem, amikor problémás vagy nem elég frappáns angol kifejezésekre kellett egy jobb magyar szófordulatot keresni a fordítóval - és pont ezért emelem ki szerkesztéseim közül a Monokrómot és A nulladik évet. Mindkettő tartogatott ilyen kihívásokat (főleg az előbbi), szerettem utánuk menni, és ezzel elmerülni az angol és a magyar nyelv olyan rétegeiben, amelyekről az iskolában nemigen beszélünk. Ezen a két könyvön kívül még J. G. Ballard Toronyházát és Walter Tevis Mockingbirdjét (nem szeretem a végleges magyar címét, na) szerettem. Mindkettőnek volt egy nosztalgiafaktoros sci-fi hangulatuk, ami idén eléggé betalált.

Az egyévnyi szerkesztés után már csak az a kérdés számomra, hogy elkezdjek-e rendesen is foglalkozni ezzel, azaz ne maradjak meg egy autodidakta ember szintjén, vagy zárjam itt le a dolgot? Mindkettő mellett sok érv szól, de remélem, egyszer eljön egy olyan nap, amikor nem kell gondolkodnom azon, hogy belevágjak-e egy ilyen képzésbe vagy sem.

Kerekasztal-beszélgetés: Legyen fantasztikus a kötelező!

Idén valóra válthattam a Roboraptor segítségével egy régi álmomat: szervezhettem kerekasztal-beszélgetést. Egyetemista korom óta járok különböző beszélgetésekre, melyek hol nagyon jók, máskor pedig elég rosszak voltak. Kíváncsi voltam, hogy olyan emberek összeismertetésével és megkérdezésével, akiket valamiért kedvelek, tudok-e valami maradandót alkotni. Első ötletem a klasszikus vs. kortárs sci-fi lett volna, de meggyőztek róla, hogy ez csupán egy szűk csoportot érdeklő téma. Ezután jutott eszembe, hogy vizsgáljuk úgy kicsit a kötelező olvasmányok kérdéskörét, ahogy eddig még nem: milyen sci-fi, fantasy vagy horror könyveket lehetne beemelni a magyar olvasmánylistákra? Egyáltalán miért nincsenek ilyen jellegű művek a tananyagban? A raptorok segítségével és tanácsiaval sikerült is megszervezni a beszélgetést, kiválasztani a megfelelő beszélgetőpartnereket és megtalálni a legjobb helyszínt, az Aurórát. Persze levontuk a magunk tanulságait, de összességében egy sikeres dolgot hoztunk tető alá, amit pluszba a technikának köszönhetően (főraptorék és a Facebook live segítségével) vidékre is sikerült elvinni. Egy plusz jól eső dolog, hogy a 24.hu és a Népszava is beszámolt az eseményről, és a Klubrádióba is meghívtak minket! (erről lejjebb írok)

A beszélgtés a lenti képre kattintva nézhetitek meg!

Rádió

Aki ismer tudja, hogy nehezen oldódok fel beszédben, hajlamos is vagyok halkan beszélni. Idén ezen akartam kicsit változtatni, így egy adandó alkalommal jelentkeztem Indinél Roboraptor podcastbe a Hang nélkül film kapcsán. Viszont hiába a felkészülés, a mikrofon, a belső kényszer hogy mindenre gyorsan reagáljak eléggé megfagyasztott, és nem olyan lett az eredmény, mint szerettem volna. Kicsit úgyis éreztem, hogy sose fog menni a szóbeli műfaj. Aztán a kötelezős kerekasztal-beszélgetéshez közeledve írt Indi, hogy ráérek-e másnap 15:00 órakor, mert megkereste Csepelyi Adri a Klubrádiótól, hogy szívesen látna minket a Popfilterben. Meglepett a lehetőség, de igent mondtam, és benyomtam vagy fél liter citromfű teát, hogy ne izguljak. Féltem, hogy ez a szereplés is ugyanúgy végződik, mint a Hang nélkül, de aztán nem így lett. A beszélgetésnek a legelején akadtam csak meg, amikor nagyjából fel akartam vázolni azt, hogy miért rögzült be a legtöbb embernél az, hogy a sci-fi ponyva, de aztán sikerült ezen túllendülni, és mindenféléről tudtunk kötetlenül beszélgetni. A visszajelzések szerint is jól sikerült a beszélgetés, én utólag pedig örülök, hogy kipróbálhattam a rádiót és megismerhettem Adrit, aki egy szuper ember, és mindenkinek ajánlom a Popfilterét!

Idén számos koncertre eljutottam, és életemben először a Sziget fesztiválra is, hála az Ekulturának és Szabó Dominiknak. Megjártam a Dürerben az izraeli Orphaned Landet, Barba Negrában a Shinedownt és az A38-on a Pain of Salvationt, mint sajtós (és ezzel együtt kipróbálhattam magam egy számomra új műfajban, a koncertbeszámolóban, Koncz Ákos noszogatására :) ), a Szigeten a Gorillazt, nyáron az egyik legérdekesebb performanszot hozta az In this Moment az Akváriumban, az évet pedig Nightwish-sal és az izlandi Árstíðirral zártam. Mindegyik koncertet másért szerettem, de legnagyobb élményt mégis a Nightwish adta. Hetedikes korom óta az egyik legkedvesebb zenekarom. Kicsit fájó, hogy nagyjából akkor találtam rájuk, amikor épp megváltak Tarjától, és Anette-el folytatták a zenélést, de ennek ellenére követtem a munkásságukat, minden korszakukból vannak kedvenc dalaim. Többször el akartam menni koncertjeikre, de valami mindig közbejött: egy vizsga, kevés pénz, vagy visszahúzó emberek. Végül tavaly Emőke nyomására megvettem a Decades turnéra a jegyet, és izgatottan vártuk a novembert. Őszintén, nem tudtam, mit várjak a turnétól: régi számokat játszanak átszerelve, és mindet az új énekesnő, Floor Jansen énekli (akit azért jó énekesnek tartok, és képes betölteni Tarja utáni űrt). Ezentúl nagyon sok az olyan hang a Nightwish rajongók körében, hogy ami Tarja után van, az már jó nem lehet, meg nem olyan jó a zenekar, mint régen - ezek kicsit elvettek a lelkesedésemből annak ellenére, hogy nem értek velük egyet. Azért a koncert napján a Budapest Aréna előtt a 2-es metróig kígyózó sor fellelkesített, és a "Dark Chest Wonder"-rel kezdődő belépő pedig végleg elfeledtette velem minden rossz gondolatomat. Floor és a többiek visszahoztak valamit abból az időből, amikor megszerettem a Nightwisht. Számos ritkán hallott dalt játszottak el, mint a "Devil and The Deep Dark Ocean" vagy a "Carpenter"-t, megszólalt pár klasszikus is, mint a "Nemo" és a "Dead Boy's Poem", megmutatták, hogy Tarja és Anette után is van élet ("The Greatest Show" volt a koncert egyik fénypontja, ami már Floor-dal), és a végén beleborzongott a lelkünk a "Ghost Love Score"-ba. Akkor azt kívántam, bár sose érne véget az este.

A legjobb események után jöjjöjjenek a legjobb könyvek, filmek, sorozatok és képregények. 

Az előző évektől eltérően idén két toplistázáson is ellőttem a legjobbjaimat. Szerencsére volt idén annyi erős kulturális élményem, hogy kiemeljek még egyet-egyet a blogon is. Az előző évek szokásaitól eltérően most minden kategóriában csak egy-egy művet hozok az előző évek ötje helyett. 

Legjobb könyv: Naomi Novik: Ezüstfonás:

A Roboraptor listáján ellőttem már tényleges kedvenc könyvemet a 2018-as évből, mégpedig Ken Liu Papírseregletét, de közel halad mellette Naomi Novik új könyve. A könyvet már Netgalleyről is kikértem a nyár folyamán, és elkezdtem angolul olvasni, mert annyira kíváncsi voltam, mit hoz ki az írónő Rumpelstiltskin meséjéből. Nem egy hagyományos újramesélést kapunk, hanem egy önmagában is teljesen működőképes történetet, ami azért annyira mesei is marad, hogy lelkünk eszképizmusra vágyó felét is kielégítse. Megvannak a maga hibái ugyan, de nem befolyásolják az élményt.

Filmek közül nagyon nehéz kiválasztani a legeslegjobbat idén, mert olyan nagyon ütős filmélmény nem volt sehol. A két emlékezetes film, az Én, Tonya és a Három óriásplakát Ebbing határában, de szigorúan nézve, ezek nem ideiek, ugyanis az USA-ban már 2017-ben moziba kerültek, itthon viszont csak 2018-ban. Végül egy magyar filmet, az RLSM-t választottam, ami talán az év legnagyobb meglepetése és legerősebb mozis élményét is jelentette számomra. Egy tinifilmnek tűnő alkotás csap át egyetlen perc alatt az idei év egyik legkeményebb thrillerébe, miközben olyan személyes rétegeimet is megmozgatja, mint az anime, az angol, és a gimis évek - szerintem az utóbbi mutatja meg, hogy a rendező milyen mélyen beleásta magát a tinédzser lélekbe, hogy hitelesen vissza tudja adni azt a filmben.

Legjobb sorozat: Alan Ball: Itt és most

Sorozatokból is gyenge volt számomra ez az év, talán gyengébb is, mint film fronton. Végül nem is tudok mást ajánlani itt, mint az Itt és most-ot. Alan Ball tízrészes sorozatát azért emelem ki, mert az alt-rightosok és egyéb szélsőségek fröcsögése nélkül képes kritikus hangot megütni a liberalizmussal kapcsolatban. Megmutatja, hogy nem elég csak szóban kiállni valami mellett, el kell mélyülni az adott témában, hogy ténylegesen megértsük, és így ki is tudjunk állni mellette. Emellett pedig a sorozat azt is megmutatja, milyen akadályaink vannak a "boldogan egymás mellett élés"-elv megvalósításának útján - nem csak társadalmi, hanem mikro, azaz saját szintünkön is. Ajánlom mindenkinek, aki szeretné más szemszögből megközelíteni korunk kérdéseit.

Legjobb képregény: Joe Kelly és J. M. Ken Kimura: I Kill Giants

Képregények terén izgalmas évet hagyunk magunk mögött. Új reneszánszát éli a magyar képregénypiac, a Hungacomixon hallható kiadió kerekasztalbeszélgetés szerint vagy 300 képregény kiadványt adtak ki idén hazánkban. Volt is miből válogatni: jelent meg Sandman-képregény, Blankets, különleges Marvel és DC képregények (pl. Loki, Alias, Sötét lovag), és végre elstartolt az utóbbi idők egyik legnépszerűbb sorozata, a Saga is. A növekvő magyar piac ellenére most mégis egy külföldi képregényre hívnám fel a figyelmet: Joe Kelly I Kill Giantsére, amit 2018-ban adott ki újra az Image Comics a filmadaptáció miatt. Se nem sorozat, se nem kiegészítő képregény, csak egy egyszerű történet egy tizenéves lány traumafeldolgozásáról. Azonban Kelly és a rajzoló, Ken Kimura mindezt a legnagyobb szimpátiával mutatja be, miközben epikus óriás harcokat is kapunk. A végén pedig garantált a sírás, mert annyira erős és szívbe markoló a lezárás.

Épphogy sikerült kifújni az Olvasás éjszakáját, újabb könyves esemény van a kanyarban: Margó Fesztivál és Könyvvásár. Ezúttal új helyszínen, a Várkert Bazárban várnak szeretettel minden könyvmolyt a színesebbnél színesebb programokra. Lehet, csak csütörtökre fogok kinézni, ami olyan szempontból problémás, hogy azon a napon vannak a legkevésbé - számomra - érdekes programok, viszont szeretnék végre erre az eseményre kinézni, kicsit megtapasztalni az atmoszféráját. Mindenesetre összeállítottam a programlista alapján egy best of előadáslistát, amire elmennék, ha nem most jönne a négynapos hétvége is (ilyenkor a vidéki ember hazamegy meg a családjával van, és kipiheni a fővárosi nyüzsgést). A teljes programot itt találjátok, ha bűnözni (azaz könyveket venni) akartok, pedig menjetek el a Lírába Margó Fesztes füzetért, vagy töltsétek le innen.

16:00 Eközben egészen máshol - a cseh képregény évszázada: A program a Cseh Centrum szervezésében kerül megrendezésre, célja a cseh képregény elmúlt 100 évének bemutatása, emellett pedig szerepet kap a magyar képregény is, annak történelme és egyéb érdekességek. Képregényrajongóknak kötelező program - már ha el tudnak menni rá melóból.

19:00 Nyári Krisztián - "Fene bánja, megesett. Szerelmes vagyok" - Gondolom Nyári Krisztián új könyve, Írjál és szeressél adja az apropóját az eseménynek. Konkrét irodalomtörténeti művét (pl. Így szerettek ők) még nem olvastam, de a portálokon és a közösségi médiában megjelent nyilatkozatait és vele készült interjúkat szeretem, ezek alapján szimpatikus embernek tartom, és persze a munkáját is nagyra tartom (mutassuk meg íróink-költőink emberi oldalát); röviden egy vele tartott beszélgetés is csak jó lehet. Közreműködik még Rudolf Péter és Nagy-Kálóczy Eszter.

21:00 Szabó Balázs bandája: Hasonlatok: Egy Szabó Balázs koncert régóta bakancslistás dolog nálam, szóval egy Margó fesztiválon már tényleg ideje volna kipipálnom. De a 18:00-kor kezdődő Margo Extrára se árt ellátogatni, ha magát Szabó Balázst is szeretnénk kicsit megismerni.

18:00: Nádas Péter élete és irodalma: Nádas Péter olyan író, akit tisztelek, érdekel, viszont nem tudom, hol kéne kezdenem a vele való ismerkedést. Nemrég jelent meg Barzsányi Sándor könyve, amiben Nádas műveit járja körbe. Aki hasonló cipőben jár, mint én (ismerkedne Nádassal, de nem tudja, hogyan), annak ajánlom a programot.

18:00 24.hu dolgozószoba: Peer Krisztián: Peer Krisztián a tavalyi év felfedezetje nálam (még ha az igazsághoz hozzátartozik az, hogy az Inside my head Andija vezetett rá a felfedezésre :)). Vajon mit tartogat még a költő? A 24.hu munkatársai pénteken Peert próbálják szóra bírni. Ha szeretted a 42 c. kötetét, ne hagyd ki a faggatást se!

19:00 Yuval Noah Harari 21 lecke a 21. századból: Külföldi vendéggel is erősít, még pedig a népszerű Sapiens és Homo Deus szerzőjével, Yuval Noah Hararival. A vendégeskedés apropója az író új könyve, a 21 lecke a 21. századból, amiben közvetlen társadalmunkról értekezik. Nagy szívfájdalmam, hogy nem tudok ott lenni, mert szívesen hallgatnám a jövőre vonatkozó teóriájit. Ti semmiképpen se hagyjátok ki!

11:00 Légrádi Gergely: Nélkülem: A könyvre először a borítója hívta fel a figyelmemet (lásd lent). Annyira találó ez az arc nélküli figura, több szempontból is, és kíváncsi vagyok, hogy a könyvet olvasva, mennyi rétege tárul fel a képnek. Maga a regény egy férfi történetnek tűnik, ahol a családapa tökéletesnek tűnő élete összeroppan, amikor feleségéről kiderül, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenved. Erről beszélget a Margón a szerző, Légrádi Gergely és Oláh Andrea, moderátor.

13:00 Durica Katarina: A rendes lányok csendben sírnak: Ennél a könyvnél a cím keltette fel az érdeklődésemet, ugyanis érzékeny ember lévén ezerszer megkaptam, hogy ne sírjak már (megérni ez is egy posztot). A cím ellenére Durica regénye nem feminista értekezés vagy kiáltvány, hanem egy kemény maffiaregény (a 90-es évekbeli Dunaszerdahely maffia működése adja a hátteret), három nő szemszögéből elmesélve. Nőtörténetek, ráadásul nem is olyan távol tőlünk: egy olvasást mindenképp megér, a margós eseményre pedig nézzetek el.

17:30 Egy feminista nem jár rózsaszínben: A Menő könyvek és a wmn.hu közös kerekasztal-beszélgetésén kiderül, milyen sztereotípiák övezik a feministákat. Az alapot a wmn korábbi online kérdőíve adja. Nem árt beülni egy ilyesfajta fejtágítóra.

18:00 Szöllősi Máyás: Simon Péter: A Váltóáram után itt van Szöllősi Mátyás első regénye, a Simon Péter. Fülszöveg alapján ez a történet némi rokonságot mutat Légrádi Gergely könyvével, csupán a mű férfi főhősének kora más. Légrádinál felnőtt férfi éli meg saját drámáját, Szöllősinél pedig egy fiatal fiú, aki szembesül vele, hogy apja nem az a makulátlan ember, akinek hitte.

19:00 Dragomán György: Rendszerújra: Dragomán kihagyhatatlan! Hát még ha tudományos fantasztikus novellákat ír. A novelláit összefűző rendszerekbe láthatsz bele a Margó Feszten tartandó könyvbemutatón és beszélgetésen.

20:30 Elmondani az elmondhatatlant: Pető Andrea tanulmánykötete, az Elmondani az elmondhatatlant nem lehet elégszer bemutatni. A II. világháborús katonák nemi erőszakbűntetteket vizsgálja a tudomány eszközeivel. Hiánypótló könyv, és aki meg akarja tudni, miért, az üljön be fél 9-kor az előadásra.

21:00 Simon Márton: Rókák esküvője: A rövid contextusos időszakom alatt egy soha el nem készült interjú kapcsán beleástam magam Marci munkásságába. Habár az interjú meg nem születése el tud szomorítani, azért mindig elcsodálkozok azon, Marci miket csinál. Ezért vettem meg az új kötetet, főleg, hogy a címe is megfogott. És kíváncsi vagyok, miket mondana ezekről Marci, a kérdésekre milyen válaszokat adna. Helyettem is menjetek el erre a késői verskötet-bemutatóra, vagy linkeljétek nekem a felvételt, ha készül róla.

12:00 Létezik női irodalom? - A vasárnapi nap egyetlen izgalmas témája ez. A beszélgetésen Gwenaëlle Aubry (író, filozófus), Tóth Krisztina (író, költő), Nina Yargekov és Szederkényi Olga keresik a választ a fenti kérdésre.Ha csak egy programra ülnél be a Margó Fesztiválon, akkor ez legyen.

Margó Fesztivál programfüzet

Fárasztó, de megérte - összegeztem magamban ébredés után az Olvasás éjszakáját. Végül a programok felére nem mentem el, mert a, egy időben zajlottak b, az 17:00 órai szakaszban semmi izgalmas nem történt, de így is tartalmasnak mondhatom az estét.

Az első programok 15:00-kor kezdődtek. Ekkor még tartottam magam eredeti tervemhez. Elindultam a Libri Könyvpalota felé, de aztán rájöttem valamire: se tollam, se füzetem, magamat ismerve másnapra az érdekes, lejegyezni való dolgok felét elfelejtem. Gyorsan beszaladtam az utcánk végén levő kedvenc kínai kisboltomba, és be is vásároltam kis noteszből és tollból, meg egy cicás steviás inniből is (mert persze vizet is elfelejtettem csomagolni, és a szomjúság is induláskor jött rám). 

Végül negyed óra késéssel, de beestem a legelső előadásra a Libriben, az Irodalmi Magazin - Az olvasás jövőjére. Kicsit nehéz volt ráhangolódnom, mivel szó szerint egy beszélgetés közepébe csöppentem bele. Mikor sikerült kontextusba kerülnöm, akkor úgy-ahogy lefoglalt a beszélgetés. Lipp Mónika Mária beszélt ekkor, főleg a magazin grafikai kihívásairól: honnan kell képeket bekérnie egy-egy lapszámhoz, ezek milyen nehézségekkel járhatnak, még olyan könnyűnek tűnő esetekben is, mint Cseh Tamás (laikusként azt hihetnénk, róla egyszerű képeket találni, mert viszonylag közel van hozzánk, és biztos mindent dokumentáltak vagy archiváltak tőle). Az elhangzott tapasztalatok közül Lipp hozzáállása tetszett leginkább. A Cseh Tamás-szám kapcsán mesélte, hogy mielőtt nekiállt volna a munkának, Cseh Tamás számokat játszó koncerteket látogatott sorra, hogy ráhangolódjon a témára.

A következő téma az Olvasás jövője volt, amelyre főleg Kondor Péter reflektált. Összefoglalta a magazin koncepcióját, amivel nagyon egyet tudok érteni: az új olvasási trendeket követni kell, ennek szellemében alakítják a lap felépítését. Itt nem a végletekig leegyszerűsített cikkekre kell gondolni, hanem egy egészséges arany középútra: a szövegek stílusa nem olyan bonyolult vagy túl szakmai (vagyis Kondort idézve: nem állít fölösleges akadályokat az olvasó elé), mint mondjuk egy esszékötet vagy monográfia, de informatív, és szakmai szemmel is rendben van (vagyis nem írnak bele féligazságokat meg hasonlókat). A lényeg, az olvasás ne egy rutinfeladat legyen, hanem érték.

Ezentúl még teaserként elárulták, hogy a következő Irodalmi Magazin témája a boszorkányság lesz (még Facebook-esemény is van rá), a jövőben pedig terveznek Ady és Jókai lapszámot. Igaz, a magazin fő célja a szépirodalom népszerűsítése, de remélem, a Jókais számba belefér majd a sci-fis munkássága is. Mindenesetre, felkeltették az érdeklődésemet a magazin iránt, egy-két korábbi számot megpróbálok beszerezni (pl. a katona szerelem költészet érdekel), és a jövőben is figyelek rájuk.

Az előadásról őszintén kicsit elszakadtam, mert mászkálhatnékom volt. A Libriben 20% kedvezményt kínáltak, de végül ennél jobb részt találtam: a Szépséghibás könyvek polcát. És meg is érte itt körbenézni, ugyanis 40%-kal olcsóbban meg tudtam venni egy régóta kívánságlistás könyvemet, a Diktatúr 2.0-át. Ezen kívül még az Elnökasszonyt zsákmányoltam be, hasonló kedvezménnyel, a Libri őszi akciójából pedig egy rövid Alice Munro kötetet.

A következő libris előadás az előző után kezdődött tíz perccel, ahol Tompa Andrea beszélt Libri irodalmi díjas regényéről, az Omertáról. A program egy jól bevett irodalomi előadás-elemmel, a felolvasással kezdődött. A moderátor kiemelte, hogy ritka alkalomnak lehetünk fültanúi, mivel Tompa nem szeret nyilvánosan felolvasni (én teljesen meg tudom érteni). Később ő is megerősíti, hogy ez igaz, inkább színészeket szeret felkérni erre a feladatra, mert egy külön mesterségnek gondolja a felolvasást. 

A továbbiakban különböző témák mentén járja körül a moderátor és Tompa az Omertát. Szó esik a női főhősökről, az irodalmi nemi szerepek kifordításáról (pl. az Omertában szemtanúi lehetünk annak ,hogy egy nő megver egy férfit, vagy annak, hogy egy nő megfogadja, számonkéri a tisztaságot - amit a korábbi hagyományban inkább a nőkön kérnek számon - a férfiakon), a borítón szereplő rózsáról és annak jelentéséről (ez volt a legérdekesebb rész, főleg, hogy Tompa elárulta, a témában létezik egy négykötetes ismertető, Rózsakultúra címen). A regény kibeszélése után az írói pályaút és a jövőbeli tervek kerülnek sorra. A beszélgetésnek ez volt az erősebb része, mert Tompa számos berögződést vagy sztereotípiát cáfolt meg. Egyik téma a nőkérdés volt, főleg a Libri irodalmi díj kapcsán, ahol Tompa Andrea volt az egyetlen női jelölt, a többi 9 jelölt férfi szerző volt. Ehhez a szerző annyit fűzött hozzá, hogy örül a díjnak, de különösen nem számít neki, de azért azt megkapta, hogy "várható volt, hogy ő nyer, mert ő az egyetlen női jelölt", meg azt is, hogy azért díjazták, mert erdélyi témáról írt. De szerinte nem erről kell szólnia az irodalomnak, hanem a mű minőségéről, arról, mi van belül.

Az Erdély-téma kapcsán a moderátor felteszi a kérdést: Tompa miért mindig Kolozsvárról ír? Az író erre is érdekes választ ad: Igen, nem mindig örülnek annak, hogy mindig ugyanarról ír, de ezt idővel elfogadták. De igazából nem megírandó témákról kell írni (meg is kérdezi: Miről is kéne írni?), hanem arról, ami közel áll az alkotóhoz, arról, amiben jó. És úgy tűnik, ő maga ebben a Kolozsvár témában jó, egyelőre, neki most ez a száma. Bár megjegyzi, érzi, hogy kicsi ez a "ketrec", de még talál benne érdekeset.

Még most is gondolkodok rajta, hogy megérte-e beülni. Nem volt gond a beszélgetőfelekkel (Nádor Zsófia, a Jelenkor Kiadó szerkesztője és Ruff Orsolya, a Könyvesblog szerzője beszélgetett), a témával főleg nem. Inkább azt éreztem, hogy sok újat már nem lehet a témában mondani, annyian beszélték ki az elmúlt két évben A szolgálólány meséjét. És ha ezeket a beszélgetéseket kéne összehasonlítanom, akkor inkább Sepsi László vezette Popjak-féle Atwood kibeszélgetést mondanám jobbnak. De ha eltávolodok magamtól, akkor viszont azt mondom, korrekt volt az este. Kellően informatív beszélgetést hallhattunk, ahol az írónő hátterétől kezdve a sorozat és a könyv közötti különbségekig mindent körbejártak. Utóbbi kapcsán hallhattam új dolgokat. Például nem gondoltam bele komolyabban eddig a gileadi nők ruháiba. Az egyértelmű, hogy a szolgálólányok piros ruhája a termékenységet és a vért szimbolizálja, viszont eddig nem volt világos, hogy a feleségek kékje Mária színére utal. 

Még érdekesnek találtam a beszélgetőfelek véleményét abban, hogy a könyv szereplői nemigen vonzó emberek, viszont a sorozatban igen. Azt hiszem Nádor Zsófia mondta, hogy ez a különbség arra hívja fel a figyelmet, hogy akárhogy is nézzen ki az ember, ha erőszakot követ el, az akkor is erőszak, nem lesz vonzóbb, ha azt egy jól kinéző férfi követi el. Egy másik eddig bennem fel nem merült dolog a későbbiekben került szóba, amikor azt a kérdést tárgyalták ki, csak a nő vannak-e elnyomva Gileadban. Jött a válasz, hogy nem, a férfiak és az elitnek számító nők is szenvednek a rendszerben. Alátámasztva az állítást, szóba került a nyelvbe való menekülés, ami megjelenít például a Scribble játék és az, hogy a megtermékenyítési aktus során a Férj nem élvezi a dolgot, hanem szavak jelentésén gondolkodik. Ilyeneket hallva jövök rá mindig, hogy azért hiába ismerek valamit jól, mindig tudnak újat mondani róla, olyan dolgokat, amikre nem is gondoltam volna magamtól. Így a végére meg is győztem magam, hogy érdemes volt benyomorogni erre a beszélgetésre.

Jól zárult az életem első, teljesen kiélvezett Olvasás éjszakája. Viszonylag sok érdekes program volt, nehéz volt válogatni közülük. Annyi negatív volt csak, hogy a jövőben esetleg nagyobb embertömeg befogadására alkalmas helyekre kell szervezni, mert sok előadásra képtelenség volt beférkőzni. Mindenesetre a jövőben jobban fogok erre a napra figyelni.