Antigané

Eszter a tinédzserkor megpróbáltatásait a mangák világában igyekszik átvészelni. Kívülállóként szemléli kortársait, náluk sokkal többet jelent neki, hogy angoltanára külön figyelmet fordít rá. Amikor egy nap a tanár váratlanul elmegy a gimnáziumból, Eszter lába alól kicsúszik a talaj. Muszáj szembenéznie tinédzser korosztályával, azok hiúságával és saját csapongó érzelmeivel. A Remélem legközelebb sikerül meghalnod :-) az első magyar tini thriller, egy online zaklatásba forduló szerelem, pattanásig feszült története.
Schwechtje Mihály az HBO Terápia című sorozatának harmadik évadában volt az egyik rendező, korábban számos kisjátékfilmet készített, legutóbbi rövidfilmje, az Aki bújt, aki nem jelenleg a mozikban is látható: A fa alatt című, többszörös díjnyertes izlandi fekete vígjáték kísérőfilmjeként. A Remélem legközelebb sikerül meghalnod :-) az első nagyjátékfilmje, amelyben a tehetséges fiatalok mellett olyan színészek tűnnek fel, mint Polgár Csaba, Mácsai Pál, Kardos Róbert, Rezes Judit és Schell Judit.

"Az agyatlan élőhalottak és a reménytelenül széplelkűek harcában sosem volt irgalom, de most patakokban folyik a vér és a tinta, reped a csont, szakad a merített papír. Íme Babits Mihály és Quentin Tarantino találkozása a boncasztalon: három év feszült várakozás után kézhez vehetik a rajongók Csepella Olivér már megjelenése előtt kultikus képregényét. Sikerülhet-e a magaskultúra legkifinomultabb képviselőinek, a Nyugat szerzőinek megállítaniuk a tömegkultúra legfélelmetesebb teremtményeit, a zombikat? Lehetséges-e jambussal vagy szonettkoszorúval felvenni a harcot a halálos harapással? És egyáltalán: vehetjük-e a bátorságot, hogy viccet, sőt horrort csináljunk az iskolában felszentelt irodalmi kánonból? Nagyon remélem, hogy a válasz mindhárom kérdésre igen."

Forrás: Könyvesblog

És ennél a parodiszikus vonalnál maradva a képregény humora 5 csillag. A szereplők nyelvében egyfajta anachronizmus figyelhető meg, de ez kifejezetten jól áll nekik (Ki ne akarna hallani egy velős bazdmeget Babitstól?). A modern beszédstílus mellett költőink kétlábon járó anekdották módjára produkálják a naplókból és más forrásokból ismert szokásaikat (pl. magánhangzók alapján kell kitalálni, milyen irodalmi műből idéznek) és viselkedésüket (például Ady vedel és szivarozik, Juhász Gyulát pedig nem hívják zombiirtani, mert épp "szomorú"). Csepella továbbmegy, és vendégillusztrátorai segítségével a nyugatosokat ki is lépteti saját korukból, amire saját vérmérsékletük szerint reagálnak. A kis kitérők közül nekem abszolút kedvencem az, amikor napjaink Budapestjén bukkannak fel Babitsék, és összefutnak Závada Péterrel és Süveg Márkkal (a Akkezdet Phiai-ból ismerhetitek őket, de ezen kívül is rengeteg mindent csinálnak a kortárs irodalomi életben).

Forrás: Roboraptor

Eddig a Nyugat + zombik igazi ötletparádé, utalás és intertextualitás raszteres stílusban. Mi a helyzet a történettel? Az, hogy az eleje nagyon jól indul. Sajátos humor, rejtély (Honnan jönnek a zombik?) és sok őrület (lásd fent). Az első fejezet végére kicsit belefáradtam ebbe, de az összképet mégis jónak éreztem. Ez a színvonal maradt a zombi hadsereg és a táltos tényleges megjelenéséig (több kritika a gondtalan élvezhetőséget kb. 100-150 oldalig datálja), utána számomra kezdett egyre kaotikusabb lenni az egész. A tömegjelenetek nehezen követhetőek, az én ízlésemnek kicsit sok a váratlan csavar (főleg akkor, mikor a táltos úgy váltogatja a testeket, mint más az alsóruhát). De Csepella javára legyen mondva, dramaturgiailag jól kezeli az egészet, a panelek és a képek hatásosak, ütnek, amikor kell. Aztán ezt a katyvaszt lezárja és minden – vagyis majdnem minden - happy end. Összegezve, a történet felemás élmény, 3,5 csillagot adnék rá a Molyon, de szerencsére vannak bőven olyan elemek, amik feljebb húzzák az összélményt.

A történeten nem ártott volna még egy picit dolgozni, csökkenteni a kaotizmust, de ezentül Csepella egy itthoni viszonyokban különleges graphic novelt adott rajongóinak, képregényeseknek és magyar irodalomszeretőknek. Rájátszik a Nyugat szerzőire és a zsáner (itt horror) szabályaira  is (ha már zsáner: nem tértem ki rá, de külön felhívnám a figyelmet Katára, a pincérnőre, akit érdemes korábbi horror olvasmányainkhoz viszonyítva is figyelni), mindezt egy frappáns stílusban és egy fontos kérdéssel. Jópofa, amit csinál, jó bogarászni az utalásokat és nevetni rajtuk, igazából annyira, hogy nekem ez már egy + csillag. Így lett Molyon 4 csillag a Nyugat + zombik, itt pedig 8/10.

Forrás: Magyar Nemzet Online

"Mi lenne, ha egy nap találkoznál valakivel, aki éjjelente ugyanazt álmodja, mint te? Vagy pontosabban: kiderülne, hogy már régóta ugyanabban a világban találkoztok éjszakánként. Örülnél neki? Vagy megijednél? Esetleg romantikusnak találnád? De mi van, ha te cseppet sem vagy romantikus alkat? Hogy nézel egy-egy gyengéd álom után másnap, éberen ennek az idegen embernek szemébe? És, mi van, ha az illető nem kifejezetten szimpatikus neked? Próbálnád megszeretni? Hogy lehet az, hogy éjjel, egymástól több kilométerre, magányos ágyatokban fekve egymáséi lehettek, de nappal, hús vér valótokban egymással szemben állva még egy vacak első randevút sem tudtok normálisan lebonyolítani? És mi van, ha a második találkozó is kínosan sikerül? A harmadik meg kifejezetten szégyenletes? Feladnád? És ha feladnád, kibírnád? "

Mortua ​egy vidám, szeleburdi papnő. A szellemek kegyeltjeként mindene megvan, amire vágyik: sikeres küldetések, igazi barátok és harcostársak, és úgy tűnik, lassan az első szerelem is rátalál…

Ám ekkor váratlanul berendeli a vezetőség, és olyan események sűrűjébe kerül, melyekre álmában sem számított volna. Ráadásul egy szemtelen démon lesz a társa. A kalandok egyre sötétebbé válnak.

A szellemek egész életében mellette álltak

– de mi történik, ha most nekik van szükségük őrá?

Valian, az ifjú démon önmagával és múltja rémségeivel küzd, és bármit megtenne a lelke nyugalmáért. Úgy tűnik, a szellemek követői között végre megnyugvásra lelhet, de a múlt berögződései itt is tovább kísértik. Vajon tényleg hiába próbálja megtagadni vérszomjas természetét, vagy alattomos csapdába csalták? Mit akarhat tőle a Szárnyas Korona Lovagrendjének nagymestere, és mit a vörös köpenyt viselő, tiltott mágiát űző varázstudók? Mire megy ennyi ellenséggel szemben, ha az oldalán csupán egy idős rendházfőt, egy gyanúsan viselkedő lovagot, és egy éretlen papnőt tudhat?" 

Borzasztóan sajnálom, hogy így alakultak az olvasási ügyeim. Pedig Kae-ra mindig szertetettel gondolok, és minden sikerének szívből örülök. Ezek után, mi mást is választhattam az IMHO kihíváshoz, mint A démon és a papnőt?

IA WUN Hsu képe

A régi kedves emlékek miatt nagy lelkesedéssel ültem neki a könyvnek, aztán ahogy haladtam vele, és bármennyire is küzdöttem ez ellen, elfogyott a lendületem. Be kell vallanom, 24 éves fejjel inkább nem tetszett a regény. Emiatt nagyon sokat küzdöttem azzal, hogyan is álljak neki a bejegyzésnek, de végül a pro és kontra megoldásra jutottam, azaz leírom mi tetszett és mi nem. Hisz a helyzet nem teljesen rossz - a Molyon 3,5 csillagot adtam -, sok pozitív dolgot tudok mondani A démon és a papnővel kapcsolatban. Először is a világ, amit Kae teremtett, ötletes, már az Imagine-es korszakban is ez fogott meg a műveiben. Első regénye esetén adott egy városállamok rendszere szerint felépített világ, ahol a mágia tiltott dolog, azonban a természetfölötti veszélyeitől a papok védik a birodalmat - szellemek segítségével. Jópár fantasy után egy ilyen alapokon nyugvó történet külön felüdülés volt. Az pedig külön tetszett, hogy az egyik főhős egy démon, Valian volt, akik általában nem pozitív szerepben tetszelegnek az ilyen típusú történetekben. Mivel inkább negatív dolgokat társít az ember egy démonhoz meg is kapja az előítéleteket a környezetéből, ezzel egy reálisabb színezetet adva a figurának. Mellé kapunk egy hatalmas kontrasztot Mortua személyében, aki Mordinium városának szeleburdi hercegnője, aki inkább papnak állt. Ahogy olvastam az olvasói véleményeket sokan a lányt irritálónak találták, viszont szerintem végig kellemes ellentéte volt a komoly Valiannak, továbbá sok vidám percet is hozott az amúgy nem feltétlenül vidám könyvbe. 

Mielőtt belemennék a negatív dolgok taglalásába is, érdemes tisztázni valamit. A démon és a papnő Vörös pöttyös besorolást kapott anno a Könyvmolyképző kiadótól, ami jelzi a célcsoportot. Pontos meghatározást nem találtam a KMK oldalán a Vörös pöttyösre, de a kínálatot  (pl. Cassandra Clare, Maggie Stiefater könyvei) és a tagekben megadott korcsoportot (15-17) ez a jelzés nagyjából a Young Adultot fedi le. A fiatalabb korosztályt megcélzó regények vissza-visszatérő elemei meg is találhatóak Kae könyvében. Van szerelmi háromszög (Mortua-Valian-Kai), végigkísérhetjük a tizenéves főhősnő, Mortua lelki fejlődését miként befolyásolja az ismeretlen küldetés (eltűnnek a szellemek). Ezekkel a YA-elemekkel (főleg a szerelmi szállal) egy probléma volt: mivel fantasy lévén nem ezek tűntek a könyv tényleges iránymutatójának, inkább mellékszálként voltak jelen, kicsit úgy éreztem, hogy idegenül hatnak a cselekményben. Például nem haladt maga a történet, amikor Mortua és Valian oldalakon át civakodott, vagy a vándorlás alatti kötelező féltékenységi körök. Az ilyen pillanatok miatt felmerült néha bennem, hogy ezek az epizódok talán nem is voltak eredetileg a történetben. Viszont mindenképpen pozitívumként emelném ki, hogy Kae számos pontban eltért a jól bevett Young Adult elemektől. Például számomra jó pont volt, hogy habár a hirtelen megjelent Mortua és Valian közötti vonzalom ellenére is nem ez került a cselekmény középpontjába (ahogy azt a fülszöveg sejtetni akarja....), sőt, a szereplők kötelességüket szem előtt tartva (visszahozni a szellemeket a világukba) megpróbálják inkább a háttérbe szorítani érzéseiket.

Kép forrása: tumblr

A következő negatívum már nem feltétlen a YA-hoz tartozik, inkább a történet felépítéséhez. Kae nagyon jól adagolja az információkat, mindig épp annyit tudunk meg, amennyit szükséges, legyen szó a főcselekményről vagy kitalált világról. A történetvezetéssel sok gond nincs, talán annyi, hogy a váratlan helyzetek és fordulatok a kalandozást felölelő epizódokban nagyon gyorsan váltják egymást, ami kicsit kapkodóvá és valahol hiteltelenné is teszi az eseményeket (pl. egy párbaj után mindjárt jöttek a sasok, és nem tolkieni értelemben). Viszont szerintem ami több mindent elbírt volna a z a világépítés. A további fejlemények megértéséhez megismerjük a Rend működését, a démonokkal kapcsolatos előítéletek okát, a Koronások és a papok közötti se veled-se nélküled viszonyt, de jópár érdekesnek tűnő dolgot sajnos nem tudunk meg. Például érdemes lett volna jobban bemutatni Valian karakterének hátterét és otthonát, mivel csak nagy vonalakban kaptunk bepillantást a hazájába. Továbbá egy mini történelmi gyorstalpaló sem ártott volna arról, miért is tiltott és félelmetes erő a varázslás.

Visszagondolva nem érzem teljesen rossz könyvnek Kae első regényét, A démon és a papnőt, de szerintem bőven többet ki lehetett volna hozni az alapötletből. A kisebb csalódás ellenére is úgy érzem, hogy az írónő tehetséges (ahogy írtam, fiatalokat megcélzó regényben ilyen szép és intelligens stílussal ritkán találkozok), rengeteg jó ötlete van, továbbá látszik, jól ismeri a fantasyt, s ha kell, felülírja annak szabályait. Röviden, habár a most olvasott regényével való találkozásom egy 7/10, a továbbiakban is figyelemmel fogom kísérni munkásságát. 

"Egy birodalomban, ahol a föld oda köti az embert, ahová megszületett, csak azoknak van reménye a vándorlásra, a kereskedelemre és a hatalomra, akik várandósak. Ebben a nők uralta, különös mágiával átitatott világrendben három rendkívüli személy keresi a kitörés lehetőségét.

A könyvtárhajójához kötött Vazil titokban az egyenjogúság eszméjét hirdeti és a nők vándorlásának okait kutatja, hogy egy napon mindenki szabad lehessen. Lánya, Helga azonban szabadulna a hajótól, ahová születése óta kötődik, ezt pedig csak egyféleképpen teheti meg: ha teherbe esik, minél előbb. Lars a föld férfiak számára tiltott mágiáját űzi, ami által különleges hatalomra tesz szert – ez pedig az egész világukat felforgathatja."

Marcela Bolívar: Ash IV

Sokáig ódzkodtam ettől a könyvtől. El nem tudtam képzelni, hogy milyen történet kerekedhet egy olyan furcsa alapötletből, aminek az a kiindulási alapja, hogy csak a terhes nők képesek vándorolni. Aztán a mű elolvasása után úgy éreztem, hogy olyan sokrétű regényt, mint a Horgonyhely egy ideje nem volt szerencsém olvasni. A témája miatt (elnyomott nemek, nők helyzete) Margaret Atwoodtől A szolgálólány meséje jutott eszembe. Talán nem véletlen az Atwooddal való hasonlítgatásom, hisz a regényben van egy gender olvasat, amit én abban láttam, hogy egy-egy velünk született privilégiumot (itt: a várandós nők képesek egyedül mozogni a világban) hogyan használnak fel a nem kiváltságosak ellen (itt: a férfiak és a meddő, vagy már nem nemzőképes, vagy méhüktől megfosztott nők). Ha nagyon akarjuk, bele lehet látni ebbe egyfajta bemutatást, hogy na, nesztek hím-soviniszták, ilyen elnyomva élni, de a Horgonyhely nem reked meg ezen a szinten: Moskát Anita nem csak a nőkkel, hanem a férfiakkal is foglalkozik. Ahogy egy elnyomó rendszernél lenni szokott, megindul a lázadás az uralkodó osztály elnyomása ellen (több férfi szereplő is keresi a vándorlás, mindenki számára elérhető módját), de akadnak olyanok is, akik szeretnék fenntartani a jelenlegi status quo-t, mások pedig saját vágyaikat szeretnék valóra váltani a körülmények lehetőségei szerint. A különböző céllal és karakterrel rendelkező szereplők egészen más megvilágításba helyezik a regény kilátástalannak tűnő világát. Nem mond ítéletet egyik nem felett se, a Monstresshez hasonlóan inkább arra világít rá, hogy az aggresszió vagy a gyengeség nem férfi vagy női tulajdonság.

Marcela Bolívar: Sulfu IV

A gender témák mellett megjelennek más, minket érintő problémák (pl. szülőotthonunkból való elvágyódás, elnyomás, erkölcsi problémák stb.) is, amelyek a szereplők cselekedetein keresztül bontakoznak ki. Moskát Anita egyik karaktere sem szerethető, viszont a témák felvetéséhez hasonlóan kidolgozott szereplőket láthatunk teljesen érthető motivációkkal. Ezek a figurák a körülmények adta lehetőségek szerint gondolkodnak, majd cselekszenek, így válva a fjordokkal tarkított rideg világ élő és lélegző "polgáraivá". Továbbá cselekedeteik miatt pedig a történetben szinte képtelenség teljesen jó vagy rossz karaktereket találni, hisz egy-egy cselekedettel (ahogy az sokszor a valóságban is megtörténik) vagy esemény hatására a szereplők az erkölcsi mérleg egyik végéből könnyen a másik felé billenhetnek. 

A már említett dolgok mellett még érdemes kitérni az írónő stílusára is, ami szerintem mindenképpen szépirodalmi magasságokat idéz. Szép, kellemes stílusú a regény, amelynek mondatai ott, ahol az szükséges az olvasó gyomrába vág. Talán az egyik legerősebb mondat a következő:

Akkora a világ, amekkorát be tud járni. Egy lépéssel sem nagyobb.

Valljuk meg, ritkán találkozni ilyen szép, de erős stílussal az SFF irodalomban (a magyarban mindenképpen).

A mai társadalmunkat foglalkoztató problémákból és biológiai ismeretekből (nem emeltem ki, mert spoileres lenne, de a regény világához nagyon sokat hozzátesz a mezőgazdasággal kapcsolatos leírások és rövid ismertetők) Moskát Anita egy logikus világot épített fel, amiben egyszerre öröm és borzongató elmerülni. A világteremtés, mit a többrétegű, több szinten is értelmezhető mondanivaló, az összetett karakterek, és természetesen a mesterien elmesélt történet teszi számomra tökéletes könyvé a Horgonyhelyet. 10/10 pontszámot kap tőlem (Molyon 5 csillagra értékeltem), és ezek után bátran ruházok be az írónő másik könyvére, a Bábel fiaira. 

"Az Admiral Graf Spee német birodalmi páncéloshajó Hans Langsdorff parancsnok vezetésével a legnagyobb titokban elhagyta a wilhelmshaveni kikötőt. Ellátóhajója, az Altmark, Heinrich Dau kapitánnyal az élén már augusztus 6-án útnak indult. A két hajó fiatal, tettre kész legénysége izgatottan figyelte a hazai és a külpolitikai híreket. A két parancsnok kivételével egyikük sem sejtette, hogy mi a célja a kihajózásnak. Langsdorff és Dau parancsnoki kabinjának biztos rejtekén egy-egy lezárt, titkos boríték lapult, melyet csak a háború kitörésekor nyithattak fel…"

Az Admiral Graf Spee

Langsdorff tiszteletét fejezi ki az elesettek temetésén Montevideóban

Egy nagyon csúnya vallomással kezdek: nagyon sok lemaradásom van a kortárs fantasztikum irodalmával (a szépirodalommal is, de ezt most nem itt fogom tárgyalni). Nagyon sok író akad, akiktől sokat hallok, de nehezen jutok el a könyveikig, mindenféle okból kifolyólag (pl. könyvtári könyvek, mást kell olvasni egyetem vagy munkahely miatt stb.) Így voltam sokáig Vivien Holloway-jel is. Sokszor szembekerült velem a Molyon, de valahogy mégis halódott az olvasás. Aztán egyszer a könyvtárban láttam, hogy milyen kis rövidke az első kötet és gondoltam, miért ne kezdhetném el Winie kalandjait. Aztán sikerült is a nyáron elfogyasztgatni az eddigi köteteket.

"Winie Langton a 2900-as évek New Yorkjában él, száz évvel az ötödik nagy világégés után. Egy nagy és befolyásos tolvajcsalád leszármazottja, akit már egészen kiskorától apja tanított a mesterség fortélyaira. Ebből kifolyólag Winie már kamaszként jobban verekszik, mint a fiúk többsége és mindent tud a fegyverekről. Amikor a legendás Mesterkulcs felbukkan a városban, a Langton család azonnal a nyomába ered, s természetesen Winie-re is fontos feladat hárul a titokzatos műtárgy megszerzésére kiötlött akcióban…"

A rövid nyitókötetben, a Mesterkulcsban egy tomboy főhőssel, Winie-vel találkozunk. Szarkazmusa rögtön megfogja az olvasót, a sok gag, ami a főhős személyisége miatt történik, pedig egyszerre teszi viccessé és szerethetővé őt is meg a könyvet is. Ezzel azt hiszem elég is jellemeznem az első kötetet, hisz itt még csak egy ígéretesnek tűnő világba pillanthattunk bele. Az viszont rögtön nyilvánvaló volt, hogy Holloway nagyon profin teremt hangulatot. A következő, Tolvajbecsület kötetben sem kellett csalódni, hisz bőven hozta az első kötet minőségét. Winie karaktere tovább bontakozik, és szerencsére nagyon jó irányba. Megmarad egy nagyon kedvelhető figurának, akinek nagyon is felvágott a nyelve (a 2. rész zárómondata!), a családját pedig egyre jobban kedvelem. Tényleg egy nagy összetartó csapat érzetét keltik, egy olyanét, aminél érezzük, hogy bármikor vissza lehet térni hozzájuk, hisz szívesen látnak minket, a biztos pont - ezt nagyon hitelesen jelenítette meg Holloway, főleg a későbbi kötetekben érezni. A humor természetesen itt sem maradhat el, hisz Langtonék nagyon tudnak keverni, és tele van olyan karakterekkel, mint például a hamiskártyás nagyi, akitket örökre szívünkbe lehet zárni.

Az eddigi részek alapján a sorozat a 3. résznél, A hóhér kötelénél érte el tetőpontját. Nagyon sok jó dologot tett bele az írónő (így végre megadtam molyon az 5 csillagot az előző 4,5 felek után). Amit végig nagyon értékeltem itt, az a több nézőpont behozása. Várható volt, spoiler! hogy Winie a börtönben nem fog tudni sok mindent csinálni, spoiler vége! és ez dramaturgiai szempontból nem valami előnyös. Így nagyon is jó ötlet volt egy olyan szereplő nézőpontját behozni, aki csinál valami akciót is: ez lett William. Az előző kötetben is szimpatikus volt Will, Holloway szánt időt az ő és Winie közti kapcsolat kiépítésére is, így olvasóként nem volt olyan érzésem, hogy egy teljesen idegen karakter fejében kell lennem, hisz az előzetes felvezetésnek köszönhetően régi ismerősként köszönthettem a POV karakterré előlépett Willt.

Ő akár Audrey, Winie nővére is lehetne

Aztán a gyűrű és a könyv behozásával érzem végre azt, hogy kezd kicsit építkezni ez a világ. Az első két kötetnél nagyon nem tudtam kibékülni azzal, hogy adott egy posztapokaliptikus, steampunk stílusú világ, ahol tolvajok seftelnek, és ezekből csak az alapot kapjuk. Hol van itt az előző világ mítosza vagy épp a világ működésének rendje és lelke? Hogy és miként forognak azok a gőztől hajtott csavarok? De A hóhér kötele és a 4. rész, a Tolvajok kézikönyve (ott van egy történelem órás jelenet, ami megint csak hozzáad Holloway világához) eleget tesz a kitalált világ iránti érdeklődésnek. Remélhetőleg, a következő kötetekből sok mindent megtudhatunk majd – legalábbis a gyűrű mesével és a könyv múltját taglaló sorokból erre következtettem. Ehhez kapcsoldóan volt kicsit csalódás a már említett következő rész. Érezni a 4. köteten, hogy a Winie-történetek egy nagy tetőpontja után vagyunk és valami újat épít az írónő. Így egy kalandos, de nyugisabb részt kaptunk, ami szerkezetileg teljesen indokolt, de nekem mégis kevesebb volt az előzőekhez képest, főleg, hogy nincs itt a kezemben a következő rész. Aki most kezdene bele a sorozatba, azt figyelmeztetném! Egy nagyon nagy cliffhangerrel zárul a 4. rész, ami mindenesetre nagyon hatásos, de könnyen türelmetlenné tehet minket. Továbbá nagyon szívfacsaró is volt, a gyermekibb énemnek mindenképp. Szóval, kíváncsian várom, mi sül ki a 4. részben felvázoltakból.

"Corvinus élete olyan, mint a neve: kölcsönzött. A túlélésre játszik, és mint a többi shiftelő, dolgokat ad-vesz, radar alatt, a város alatt. Egy olyan Pesten él, amely a régi belvárost elhagyva egyre kijjebb és feljebb szorul, egy olyan Budával átellenben, amelyet egy szinte faji alapon működő egyház ural.

Corvinust ebben a kettéhasadt városban utoléri a saját múltja, és lehetősége adódik helyrehozni a dolgokat. Vagy, ha azt nem is, akkor legalább bosszút állni. Kimozdul a mindennapi életéből és teréből, hogy visszatérjen egy olyan világba, amely egyszer már kivetette magából.

Ebben a történetben a jövő itt van, és egyfolytában vége. Pék Zoltán disztópiája egy felismerhetetlenségig eltorzult Budapest mélyére invitálja az olvasót, és vezeti keresztül egy cselekménnyel teli, izgalmas történeten, melyben csak menekülés van, de menekvés nincs."

"Kármán regényhőse, Fanni nem tud és nem akar lemondani a lelkét, egyéniségét felszabadító, gazdaggá varázsoló szerelemről – az életről kell lemondania. Naplójából, leveleiből ismerjük meg mélabús történetét. Kármán egy, az Uránia szerkesztőihez írott , levélnek álcázott előszóval azt sugallja: Fanni valóban élt. Ma már tudjuk: Fanni leveleit, naplóját – az első igazi magyar regényt – Kármán József írta, s az érzékeny lelkű, szerelme elvesztését túlélni nem képes Fanni: képzelt alak. De nagyon sok hasonló sorsú nemes kisasszony élt akkoriban Magyarországon. Egyetlen vagyonuk a hozományuk. Egyetlen lehetőségük az apjuk választotta férfival házasságra lépni. Szürke élet, reménytelen biztonság…"

Ezúttal kiderült, hogy alaptalan volt az előítéletem, de mindenképpen a megfelelő korban olvastam, egyetemi tanulmányaim után. Van egy Irodalmi nőalakok című órám, amire önszorgalomból bejárok, kicsit a hatása alatt vagyok még, így akaratlanul is ilyen szemszögből olvastam a Fannit. A levelein keresztül nagy vonalakban kapunk egy korrajzot, amiben láthatjuk, milyen korlátok közé is szorul Fanni (hogy utaljak az óra nevére). Emellett sokszor üdítően lázadóak a főhősnő szavai. Sajnos nincs olyan átfogó tudásom magyar irodalomból, de megkockáztatom, hogy a Fanni hagyományai az első olyan regények között van, ami ilyen nyíltan ki mert olyan dolgokat mondani, amiket talán még a mai nap sem illik (pl. szülők kritizálása, a negatív érzelmek felvállalása stb.). Nagy hangsúlyt kapnak az érzelmek, hisz végülis ez egy szentimentalista regény. Mellesleg, ezért mínusz egy csillag Molyon, itt pedig 7-8 közötti pontszám: annak ellenére, hogy szeretek emberi érzelmekről olvasni és ezekben tocsogni, a szentimentalizmus, mint irodalomi irányzat [?] sosem fogott meg. Nem valami szubjektív megközelítés, de a sok sírás és önsajnálat egy idő után nevetségesnek hatott. De szerencsére nem csak ezen van a hangsúly. Sok kritika éri, például, a társadalomat, Fannitól megkapja a magáét érzéketlenségéért. Ezzel szemben a főhősnő vállalja érzéseit (mondjuk ez nem számít forradalminak a regényben, a nőket általában érzelmesnek szokták ábrázolni, 18. században még inkább) és a közösség nemtetszése ellenére is barátkozik a lecsúszott özvegy bárónővel és osztozik fájdalmában, később pedig szerelmesnek mer lenni, nem anyagi érdekből néz magának párt a bálokon.

Mellesleg, ez a lázadás tetszett meg Fanniban. Ahogy írtam, megvannak a maga korlátjai (pl. apja nem engedi együtt lenni Józsival, Fanni pedig „csak” nőként mit is tehetne ez ellen, hisz ebben a korban még az apja uralkodik felette), amiken, ha úgymond tökösebb lenne (azaz vállalná a közösség kirekesztését), át is tudna lépni. De a korlátjai között mozogva is képes lázadni, mégha csak papíron is teszi azt. Mindenesetre, nagyon tetszett ez Fanniban.

Sok minden nem történik a Fanni hagyományaiban, saját korának korlátjai között mozog Fanni és nagyon archaikus a nyelvezete (szerintem érdemes lenne megfontolni a szöveg modernizálását, ha még szeretnék tanítani iskolásoknak ezt), de mindezek ellenére is tetszett, kifejezetten pozitív csalódás. Akit érdekelne egy rövid regény egy a saját korában érdekes főhősnővel, annak ajánlom a Fannit, egyszer érdemes elolvasni: egy erős 7/10. 

*Szerintem a magyar műveltségnek mindenképpen része.

"Mondják, minden könyv egy másik könyvről szól. De hol kezdődött mindez? Sokak szerint létezett egy Őskönyv, egy 'Arche', amely minden tudás forrása volt, s amelyért évezredek óta folyik a harc. Aki megszerezte, istentelen hatalmaknak parancsolhatott, éppen ezért az olvasásától óva intenek a bölcsek. Még a beavatottak is csak félve veszik kézbe, ereje ugyanis könnyedén megháboríthatja az őt forgatók elméjét.
S a Könyv most egy lány birtokában van…"

"Egy réges-régen varázsálomba süllyesztett, legendás király, akit visszasír a nép. Egy hős Viador, aki hitvesztettségéért hosszú raboskodással fizet. Egy nyelves-szájas, komédiás lány, legendabéli hősök rajongója. Egy kényszermunkára ítélt óriás, akit a hajtókerékről vágnak le. Egy megalázó fogságból szabadított, mogorva sárkány. Két szökött harcszolga, egyikük férfi, másikuk nő. Velük vannak az istenek és a magasabb mágia. Mindenki más ellenség. Egy varázsos történet bátorságról, hitről, barátságról, szerelemről, bűvöletről, kalandról és birodalmárokról! Ahogyan még senki más nem írta meg."