A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Keira Knightley. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Keira Knightley. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. szeptember 11., vasárnap

Kódjátszma

szeptember 11, 2016 0 Comments

Lassan már másféle, hogy moziban láttam a Kódjátszmát (a moziért utólag köszi Antalnak) és kezdenek már megfakulni az emlékek, de mégis számos gondolat és érzés még él bennem a filmmel kapcsolatban. Ezeket eleveníteném most fel. 

Tartalom:
"A második világháború egyik legnagyobb hatású, mégis talán legkevésbé ismert hőse a tragikus sorsú Alan Turing, aki nélkül ma lehet, hogy egészen máshogy nézne ki Európa és a világ térképe. A zseniális matematikus 1912-ben született, napjainkban pedig a modern számítógép-tudomány egyik atyjaként tisztelik. A második világháború alatt a brit Bletchley Parkban működő kódtörő központ munkatársaként dolgozott és kulcsszerepe volt a német Enigma nevű titkosító gépek jeleinek megfejtésében. Ez a becslések szerint legalább két évvel rövidítette le a második világháborút és elősegítette a németek legyőzését. A teljes titokban zajló műveletről egyébként a hetvenes évekig senki sem tudott. Ez a tény szomorú szimbóluma is lehetne Turing életének, akinek homoszexualitása miatt rejtőzködő életmódot kellett folytatnia, Nagy-Britanniában ugyanis az azonos neműekhez való vonzódást ez idő tájt még betegségként kezelték. 1952-ben lelepleződött és választania kellett a börtön, vagy a hormonkezelés között. 1954-ben találtak rá holtan, az pedig a mai napig nem ismert, hogy öngyilkosság vagy merénylet áldozatává vált-e."
Forrás: Port


Közel egy időben futott a Kódjátszma és a Stephen Hawkingról szóló film, A mindenség elmélete. A 2015. januári Filmvilágban van is egy fantasztikus cikk a két alkotásról, ajánlom figyelmetekbe! De térjünk vissza kicsit a felszínesebb, amatőrebb szemlélethez, vagyis ehhez a bejegyzéshez. Annak, aki kevésbé ismertes a reál tudományok fejlődésében és nagy történeteiben (azaz olyan, mint én) a történet rengeteg érdekességet és izgalmat rejthet. Azonban így is érezhető, hogy a készítők igyekeztek reflektálni az aktuális trendekre és a nézők feltételezett átlag műveltségére. Ezt a szándékot leginkább a két főszereplőnél, Turingnál és Clarke-nél éreztem. Benedict Cumberbatch által megformált professzoron (mellékes megjegyzés: leginkább miatta vártam a filmet, és nagyon örültem anno az Oscar-jelölésének is) érezni, hogy beleillik a tévében és más filmekben látható tudós figurák közé. Ahogy a Filmvilágos cikk is kiemelni, Cumberbatch játékából visszaköszön Sherlock karaktere, de bizonyos tulajdonságaiban engem kicsit emlékeztet a Big Bang Theory Sheldonjára is. Mindeközben pedig Turing szerethető is marad és képes a mi hősünkké válni. Hogy mi a jutalma? Erősen spoileres, de szintén érdekes színfolt ez a történetben, talán ez adja az igazi drámáját is Turing történetének. 


Turing mellett Clarke karaktere is illeszkedik a mai filmes trendekhez: talpraesett, önmagáért kiállni képes nő, aki intelligenciájával képes megmutatni, hogy bizony ő is ér itt valamit. Tökéletes párja Turing zsenijének, remek összhangot alkotnak - ezt nagyban köszönhetjük a két színésznek is. Emlékszem, mielőtt bármelyikünk is látta volna a filmet, Mira barátnőm aggódott, hogy Keira Knightley miként fog helytállni egy ilyen szerepben (ugye inkább romantikus filmekből ismerhetjük a színésznőt), de megnyugodhattunk, hisz teljesen jól hozta Clarke-t, s Cumberbatch mellett is remekelt. Rengeteg emlékezetes jelenetet köszönhetünk nekik (pl. a felvételi teszt).
Ami a történetet illeti: Ahogy fentebb is írtam, egy laikusnak újszerű élményt adhat, egy eddig tőle távol álló világot fedezhet fel (reál tudományok). Érthetővé, sőt élvezetessé és vonzóvó teszi ezt a környezetet. Igaz, mély matematikai problémákba nem megy bele, se egyéb Turinghoz köthető elméletekbe (pl. mesterséges intelligencia), csak épphogy érintik azokat, de mégis képes felcsigázni a néző kíváncsiságát. De ezek mellett a kódfejtés a fontosabb (természetesen), ami által visznek minket közelebb a tudományhoz és annak széleskörű hasznához. Legjobb módja volt ennek egy pörgős dráma bemutatása. Annyit tudok csak mondani, hogy meg kell nézni és közben érezni az egésznek a hangulatát. Én minden percét élveztem.

Jócskán megfakult emlékeimen keresztül is úgy érzem, hogy a Kódjátszma a tavalyi év egyik legkiemelkedőbb filmje volt, egy teljesen új világot nyitott meg számomra. Eközben fontos, minket érintő problémákat boncol, miközben minden benne van, ami egy szórakoztató és tartalmas filmhez kell. 10/10 szerintem, teljesen közönségbarát alkotás.

2014. december 23., kedd

I feel it in my fingers

december 23, 2014 0 Comments

Aki minden karácsonyi időszakban végigkíséri a televízió kínálatát, szinte ugyanazokkal az örökzöld darabokkal találkozhat: Reszkessetek betörők, Richie Rich, Télapu, bármilyen családi rajzfilm, és természetesen az Igazából szerelem. Valószínűleg a blogolvasói közül rengetegen látták már a filmet, azonban én egy nagy hiányosságomat pótoltam be a közelgő ünnepek alatt és ezzel kapcsolatos gondolataimat szeretném megosztani most. 

Tartalom:
"A történet mozgatórugója a szerelem, legyen az első látásra, vagy éppen beteljesületlen, rangra, életkorra és családi állapotra való tekintet nélkül. Megérinti az agglegény miniszterelnököt, az anya nélkül maradt iskolásfiút, a korosodó, kiégett rocksztárt, és nem kerüli el a szerelmében csalódott, összetört szívű írót sem. Londoni életek és szerelmek találkoznak össze és bontakoznak ki. Szenteste romantikus, fergeteges és keserédes következményekkel, mindenki számára, aki elég szerencsés (vagy szerencsétlen) ahhoz, hogy a szerelem bűvöletébe essen."

Forrás: Port


A filmet lassan már tizenegy éve mutatták be, népszerűségéből azonban a mai napig sem vesztett. Mi is lehet Richard Curtis alkotásának a titka? Nagyon is egyszerű a megoldás az üzenetben rejlik, ami teljesen kézen fekvő is: a szeretet/szerelem. Ahogy a leírásból is kiderül, a film egy tematikát követ: nagyjából hat fő páros karácsony előtti életébe nyerhetünk betekintést. Szinte minden korosztály és társadalmi osztály is képviselteti magát a történetben: találkozunk iskoláskorú fiúval, húszaséveiben járó férfival, családanyával, odaadó nővérrel, íróval, titkárnővel, irodafőnökkel és magával a miniszterelnökkel is. A válogatás valószínűleg tudatos volt, hisz egy ilyen színes szereplőgárdával lehet leginkább bemutatni azt, hogy a szeretet és a szerelem (itt főleg utóbbi) mennyi embert elér, mennyire természetes velejárója életünknek. Viszont ez a nyilvánvaló üzenet olyan ügyesen, bájosan és szórakoztatóan van csomagolva a különböző történetekbe, hogy szinte fel sem tűnik. 


Még érdemes kitérni magára a történetre is. Őszintén, teljes rejtély számomra, hogy miként és hogyan is, de az Igazából szerelem képes teljesen beszippantani. A cselekmény, ha szigorúak vagyunk, nagyon is egyszerű: emberek egymásba szeretnek és karácsony alkalmával próbálják érzéseiket kifejezésre juttatni. Azonban ahogyan az üzenet csomagolásánál sem, az egyszerű történet tálalása sem nézhet ki akárhogyan. Először is itt vannak a színészek, akiket feltehetőleg nem csak marketing és nézőcsalogatás miatt kértek fel szerepelni. A romantikus filmekből már jól ismert jeleneteknél is (pl. Karen rátalál a nyakláncra, de karácsonykor derül ki, hogy nem ő neki lett szánva) olyan erős a színészi játék, hogy az adott momentum teljesen valóságos lesz, átélhető. Ez a film képes könnyeket csalni a szemünkbe, megdobogtatni a szívünket, megmelengeti keblünket. Ezek az erős alakítások viszik előre a cselekményt, felejtetnek el velünk mindent és engednek közel az emberi szerelemhez. 
A színészi játékon kívül Curtis nagyon meghatározó hangulatot teremt. Más romantikus filmekhez hasonlóan az Igazából szerelemben is elmaradhatatlan a hó, a karácsonyi fények és zenék, de leginkább az apró, de szellemes ötletek dobják fel igazán a jeleneteket és a hangulatot is. Ott van például Billy Nighy által megformált leélt életű énekes vagy Hugh Grant már ikonikussá vált tánca. Ezek az apróságok az amúgy érzelem gazdag filmbe humort és jó érzést csempésznek. 

Igazából rengeteg erényét lehetne dicsérni a filmnek. Richard Curtis képes volt valami olyan recepttel előállni 2003-ban karácsonyra, amely szinte minden emberi szívet megérint humorával és mélyebb érzéseivel, kortól, nemtől és társadalmi helyzettől függetlenül. Számomra az Igazából szerelem tökéletes ünnepi alkotás, amely képes ráhangolni a karácsonyra: 10/10.

Ezzel a bejegyzéssel pedig szeretnék nagyon boldog karácsonyt is kívánni minden kedves olvasómnak! :)


2013. december 25., szerda

A hercegnő

december 25, 2013 0 Comments

Egy történelmi dokumentumfilm arról számolt be, hogy a középkor előtti időkben a kelta társadalomban a nők egyenrangúak voltak a férfiakkal. Voltak külön szabályozások a házassággal kapcsolatban is: és olyan szabályok is meg voltak fogalmazva, amelyek kimondták, hogy a nő akár el is válhatott a férfitól, ha a kapcsolatban nem érezte jól magát. Nőként mindig elkeserít, hogy a középkortól kezdődően mi lett a nők sorsa Európában. Igaz, a történelem előrehaladtával javult valamelyest a sorsuk, azonban még a 18. században sem volt könnyű dolga egy nőnek. Erről tesz tanúbizonyságot A hercegnő című film is. 

Tartalom:
"A XVIII. század végén játszódó kosztümös dráma a meseszép és elbűvölő Georgiana Spencer története, aki korának legizgalmasabb személyisége volt. Míg szépsége és karizmája hírnevet szerzett neki, extravagáns ízlése, hajlama a szerencsejátékra és a szerelemre hírhedtté tette. Ifjan ment hozzá a nála jóval idősebb, a felsőbb körökbe bejáratos Devonshire herceghez, akinek gyerekeket szült. Georgiana egyszerre vált a kor divatikonjává, odaadó anyává, a politikai közélet eszes résztvevőjévé, és a köznép imádatának tárgyává. Ám történetének velejét mégis a szerelemért folytatott kétségbeesett küzdelem adja. Szenvedélyes és elátkozott viszonya Grey grófjával, valamint a szerelmi háromszög férjével és legjobb barátnőjével, Lady Bess Fosterrel együttesen teszik Georgiana Spencer történetét a hírnévről, dicsőségről, és az igaz szerelem utáni vágyról szóló nagyon is mai mesévé."

Forrás: Port


Georgina teljesen korlátozva van a társadalmi normák által. Egy szerelem nélküli házasságban kell élnie, ahol ki van szolgáltatva férje akaratának. Nincs feléje más elvárás, minthogy fiú utódot hozzon a világra és felnevelje azt. Az ideális házastárs hallgat és engedelmeskedik. A hercegnő az emancipált nő útját választja: részt vesz a politikai életben, kifejti véleményét, lányai születnek és mer szerelmes is lenni. Még ha főleg magánéleti síkon, de ezt a nehéz, és a 18. században szinte járhatatlan utat mutatja be ez a film, megközelítőleg hitelesen. Igazából, csak ennyi a baj a cselekményben: nem merészkedik ki teljesen a hercegnő közösségi életének színhelyeire, csak érintőlegesen. Végig az az érzése a nézőnek, hogy be van zárva a kastélyba. A közélet  hiányában ez kicsit problémás, másrészt viszont rendjén is van, hogy főleg az otthonra koncentrál a film. Így még inkább hangsúlyossá válik a nő kibontakozásának nehézsége. 


Azonban az emancipáció nehézségei nem csak a történeten keresztül, hanem a színészi játék segítségével is érzékeltetve van. Keira Knightley képes volt visszaadni a passzív szenvedést, az elnyomott érzéseket, melyek a cselekmény előrehaladtával előtörtek, s ezeket a játéka is felszínre hozta. Továbbá Ralph Fiennes minimalista játéka tökéletesen illik ahhoz az erőhöz, ami ellehetetleníti a nő önmagára találását. Az ő apró és nagyobb gesztusaik csak tökéletesebbé teszik a főtémát, bemutatva azt, hogy a gyönyörű és korhű ruhák és a felvilágosodás szellemisége alatt milyen harcok folytak. 

A hercegnő egy nem általános, romantikus kosztümös film, sokkal inkább történelmi (bár inkább magánéletre koncentrál), némi feminista behatással. Igényes kidolgozás, már ami a jelmezeket illeti (Oscar-ban is részesült érte). Összességében jó film, 8/10.

2013. március 11., hétfő

Vezeklés, bűnhődés, megbékélés

március 11, 2013 0 Comments

Naiv és megtámadhatatlan gondolatként ott van mindenkiben az, hogy a testvérek minden körülmények között szeretik egymást. Azonban az élet gyakran bebizonyítja ennek ellenkezőjét. Vannak testvérek, akik nem jönnek ki. Ezt a történetet meséli el a Vágy és Vezeklés is.

Tartalom:
"Anglia, 1935. A tehetős családba született Briony a kiváltságosok életét éli viktoriánus villájukban. Az élénk fantáziával megáldott kislány írónő szeretne lenni. Amikor az egyik hétvégén összejön a család, a rekkenő hőség hatására a régóta elfojtott érzelmek veszélyes robbanóelegyként törnek felszínre. Egy sor félreértés következményeként Briony ártatlanul meggyanúsítja Robbie Turnert, a nővére, Cecilia szerelmét egy bűncselekmény elkövetésével. A gyanúsítás is elég ahhoz, hogy tönkretegye kettejük bimbózó szerelmét, és örökre megváltoztassa mindannyiuk életét."

Forrás: Port


A borító becsap minket, meg a fura magyar cím is: elsősorban ez nem szerelmi történet. Ahogy az eredeti cím, az Atonement is utal rá, ez a történet vezeklésről, bűnhődésről és megbékélésről mesél. Van vágy is, de  igazából mellékes szál. Mindennapos dolgokról van itt szó, melyek komoly problémákat okozhatnak, és okoznak is. A tettet hosszú éveken tartó vezeklés követi, majd legvégül a megbékélés. Dióhéjban ezt meséli el az Atonement, a tényleges főhős és narrátor, Briory Talis szemén keresztül. Amit kicsit sajnálok, hogy a néző ki van segítve a narrációt illetően: nem csak azt látjuk, amit Briory, hanem azt is, amit Cee és Robbie is, és így nem vagyunk - úgymond - megvezetve. Pedig sokkal izgalmasabb lenne a történet, ha csak a kislány szemszögéből követnénk végig az eseményeket: úgy sokkal nagyobb hangsúlya lenne a tévedésnek, és az azt követő vezeklésnek, ami nem más, mint a rossz viszony a testvérrel, Cee-vel.
Egy angol kritikában azt olvastam, hogy a Vágy és Vezeklés egy szerelmi történet és még több. Számomra a szerelmi szál volt a legkevésbé hangsúlyos. Vagyis inkább fogalmazzunk úgy, hogy a szerelem a vezeklésnek a része itt. Cee és Robbie egy forró nyári napon szerelmesednek egymásba és lesznek egymáséi. És miután Robbie-nak el kell mennie otthonról, még kitart Cecilia mellett, ahogy a lány mellette is. Ez mind és szép, de szerintem már több helyen is láthattunk ehhez hasonló történeteket. Bár, el kell ismerni, ahogy Keira Knightley mondta, hogy "Come back to me" (Gyere vissza hozzám) valami tiszta szeretetet adott az amúgy már közhellyé koptatott szavaknak.


A történetet illetően fele-más érzéseim voltak: hol nagyon magával tudott ragadni, hol pedig egyáltalán nem tudott megfogni. Azt viszont mindenképpen meg kell említeni, hogy a kivitelezés csodálatos. A korabeli ruhák szemet gyönyörködtetőek, a tájak tipikus angol tájak, de lélegzetelállítóak: ahogy a hullámok megtörnek a part szikláin, a fűvel fedett homokos tengerpart... Sokat ad a film hangulatához. Ami pedig igazán sokat tesz hozzá a hangulathoz, az a zene. Briory-hoz írt zene, az írógép kattogásos melódia mindenképpen emlékezetes, de a többi dallam is kellemes. Ezért az írógépes szimfóniáért megérte Oscar-t adni a filmnek.
Összegezve a Vágy és Vezeklést, azt kell mondanom, hogy eléggé felemások az érzéseim vele kapcsolatban. Ahogy már említettem, volt ami nagyon tetszett, és zseniálisnak tartok, de akadtak bőven olyan dolgok, amik nem igazán fogtak meg. Így értékelem 7/10-re a filmet: egyszer meg lehet nézni, hisz van benne ráció, de valahogy mégsem az igazi. 


2010. november 20., szombat

A holtak kincse, ami nincs

november 20, 2010 0 Comments

Valahol szégyennek érzem, hogy csak nemrég láttam a kalóz trilógia 2. részét. De mentségemre váljon, hogy nagyon régóta meg akartam nézni, még akkor, amikor HBO-nk volt, de mindig elfelejtettem. Mikor az RTL klub adta nem felejtettem el - felvenni. És írhatok ide egy kis beszámolót.

Tartalom:
‎Jack Sparrow kapitánynak ezúttal is természetfeletti kalózokkal gyűlik meg a baja: kiderül ugyanis, hogy egy régi vérszerződés miatt még mindig a legendás Davy Jones, a Repülő Hollandi nevű szellemhajó kapitányának adósa. Jacknek mihamarább rendeznie kell a tartozását, különben örök átokra és szolgaságra ítéltetik. És ha mindez még nem lenne elég, a kapitány zűrjei miatt meghiúsul Will Turner és Elizabeth Swann kisasszony esküvője. Ugyanis ők is kénytelenek elkísérni Sparrowt a nagy kalandra, mely egykönnyen életük utolsó kalandja lehet.
Forrás: Port.hu


Méltó folytatása az 1. résznek még több misztikummal és kalanddal, de valamiért mégis elmarad a Fekete gyöngy átka mögött. Előbb jöjjenek a negatívumok, utána a pozitívumok.
Először is a magyar címről: Holtak kincse. Angol cím: Dead man's chest  Kicsit elbaltázott lett a magyar cím, mert semmi köze a filmbeli kincshez (ami ugye nem is kincs, szóval nincs). A magyar cím miatt is azt hittem, hogy halottak szigetére mennek kincset keresni. Amúgy a cím nem ront semmit a filmélményen, de megtévesztő lehet.
További két problémám tényleg a filmben lesz. Egyik még az elején volt a bennszülöttek szigetén. Rendben, hogy kellenek epizódok egy kalandos történetbe, de ezt a szigetest valahogy fölöslegesnek éreztem. A szereplőkről se tudtunk meg sokat, és mint érdekesség, csak egyszer megvillant egy Kelet-Indiai Társaság felirat. Viszont Sparrow "sminkje" mindent vitt. Főleg, mikor pislogott.

Harmadik negatívum Elizabeth volt a három férfi párbajánál. Szerintem nem illett a karakteréhez a tehetetlen kiabálás, ő annál sokkal keményebb, ahogy az az 1. részben és a 2. további jeleneteiben kiderült.




Szerencsére a film más dolgokban hozta az elvártat. Első sorban a látvány világot szeretném kiemelni. Davy Jones hajója és legénysége hátborzongató, de tökéletesen összerakott tengeri emberekből áll. Jópofa ötletnek találtam, hogy aki tovább szolgált a hajón, az szinte már nem is volt emberi lény.
Még bejött a színhelyek váltakozása, ami egyszer komorabb, máskor pedig vidámabb volt. Jó is volt a szép Karib-szigetek partjaiban gyönyörködni (ha ott forgatták).

A színészek hűek maradtak az előző részbeli teljesítményükhöz, itt sem adták alább. Depp tovább növelhette rajongói számát még anno.
A történettel sem volt sok problémám. Esetleg még annyi, hogy kicsit nehezen állt össze a több történet szálocska, de végül minden egyenesbe jött és magával tudott ragadni a cselekmény.



Szó, mi szó, egy kellemes mesés filmet láttunk apróbb hibákkal kísérve. Kaptunk kalandot, humort, izgalmakat és drámát is. 8/10-et adok a Holtak kincsére. És azt hiszem, hogy kölcsön kell kérnem bátyámtól a 3. részt és majd jövő tavasszal elmenni a moziba a 4. részre.


Follow Us @soratemplates