Antigané

"A Hit Paradicsoma, Ulrich Seidl boldogságkeresés trilógiájának második része. A Paradicsom trilógia három darabja: a Szeretet, a Hit és a Remény alcímeket kapta (Paradise: Love, Paradise: Faith, Paradise: Hope). A részeket elsősorban az érzelmileg elidegenedett világunkban történő, sajátos boldogságkeresés metaforája köti össze, illetve az, hogy az egyes filmek főszereplői rokonok; az első részben kenyai szexturistaként szerelmet kereső hölgy lánya lesz a harmadik rész főszereplője, a második részben pedig nővérét, Anna Mariát ismerjük meg.

A trilógia második részének főszereplője Anna Maria (Maria Hofstätter), egy erősen hívő katolikus asszony, aki rendszeresen fizikálisan vezekel a bűnei miatt, és vallási őrülete olykor bizarr szexualitásban nyilvánul meg. Mindeközben egy olyan gyülekezet tagja, mely szeretné a kijelölt útról letért Ausztriát "visszakatolizálni". Anna Maria azzal tölti a szabadságát, hogy Szűz Mária-szobrokkal házal, és válogatás nélkül egyszerű embereket, vagy lomok közé zárkózott szociopatákat és alkoholistákat próbál megtéríteni. Váratlan fordulatként, két év után hazajön a mozgássérült férje, aki viszont muszlim és eltökélt, hogy elhidegült feleségét visszakényszeríti asszonyi kötelességeihez. "

"A tizenhárom éves Melanie (Melanie Lenz) egy szigorú szabályok szerint működő fogyókúratáborban tölti vakációját, miközben anyja fiatal fekete férfiakkal szórakozik Afrikában. Melanienak látszólag csupán egy problémája van, mégpedig az, hogy túlsúlyos - valójában azonban ez a legkisebb gondja. Bár a tábor épületének szürke falai cseppet sem emlékeztetnek a paradicsomi Édenre, Melanie mégis komoly terveket sző: eléri az álomsúlyt és terhétől megszabadulva belekóstol az élvezetek kamasz világába. Kemény edzések és táplálkozási tanácsadások, párnacsaták és két félig elszívott cigi között bekövetkezik, amire már régóta vágyott: szerelmes lesz. Imádata tárgya a tábor ötvenes éveiben járó groteszk orvosa, akit minden lendületével és gyermeki ártatlanságával próbál elcsábítani.

A Remény Paradicsoma, Ulrich Seidl boldogságkeresés trilógiájának harmadik és egyben befejező része. A részeket elsősorban az érzelmileg elidegenedett világunkban történő, sajátos boldogságkeresés metaforája köti össze, illetve az, hogy az egyes filmek főszereplői rokonok; az első részben kenyai szexturistaként szerelmet kereső hölgy lánya, a harmadik rész főszereplője, a második részben pedig nővérét, Anna Mariát ismerjük meg."

"Driver (Ryan Gosling) nappal autós kaszkadőrként égeti a gumit Hollywood-ban, de ez csak a második műszak, főállásban éjszakai rablásoknál segédkezik, mint a menekülési útvonalat biztosító sofőr. Nem hétköznapi szakmájában ő a legkeresettebb, köszönhetően speciális tudásának: hajszálpontosan ismeri a város labirintusszerű utcáit, fejében van egész Los Angeles térképe. Melóit az ügynöke, Shannon (Bryan Cranston) hajtja fel, aki valójában a nagy áttörésre készül: építeni egy autót Drivernek, hogy profi versenyen indulhasson, rendes versenypályán. A buliba bevonja Bernie Rose-t (Albert Brooks), aki valamikor filmproducerként kezdte, azóta kispályás gengszter. Miután Bernie látta Drivert akció közben a pályán, ragaszkodik hozzá, hogy gyerekkori barátja, Nino (Ron Perlman) is beszálljon az üzletbe."

"Rendkívül zavaros Alvy Singer, a negyvenéves tévékomikus magánélete. Egyrészt idegbeteggé teszi New York állandó lüktetése, másrészt a közelmúltban elhagyta a barátnője. Ebben a felfokozott lelkiállapotban Alvy visszatekint az életére, a gyerekkorától kezdve egészen a különböző nőügyekig. Közülük is kiemelkedik az Annie Hallhoz fűződő kapcsolata. Egyfelől inába szállt a bátorsága, hogy elkötelezze magát, ám amikor Annie hátat fordított neki, minden áron vissza akarta szerezni."

"Amélie, a naiv fiatal lány Párizsban él, a Montmartre-on. Élete egyhangúan telik, egy környékbeli bisztróban felszolgálóként dolgozik, a szomszédokkal pedig olyan bensőséges kapcsolatot tart fenn, mintha egy kisvárosban élne. Ám egy nap váratlan fordulat történik: A lakásának egy titkos zugában kis dobozra talál, amely az előző lakó gyerekkori emléktárgyait tartalmazza. Elhatározza, hogy visszajuttatja a kis dobozt jogos tulajdonosának. Ettől kezdve élete gyökeresen megváltozik, rájön, hogy valami módon képes környezetét boldogabbá tenni.. Szívesen boronál össze magányos embereket, amiből gyakran komoly bonyodalmak származnak. De jótéteményei közepette megismer egy különös fiatalembert (Mathieu Kassovitz) és most már a környezetén a sor, hogy segítsenek rajta..."

"A FEKETEország a Krétakör közös műve: komor, groteszk, szatirikus vízió a világról, amelyben élünk. Az előadás alapjául a rendező telefonjára érkezett SMS-ek szolgáltak, melyek 160 karakterben fogalmazzák meg a napi eseményeket. Ezek a hírek inspirálták a színészek által improvizált jeleneteket, zeneszámokat, melyekből nem hagyományos értelemben vett dráma, hanem egyfajta abszurd ünnepség, beavatási szertartás bontakozik ki."

"A fiatal nő agyát halálos kór támadta meg. Orvos férje minden idejét a kutatólaboratóriumban tölti, hogy megtalálja a lehetséges ellenszert. A nő azonban belenyugvással várja a jövőt, megírja élete művét. Arra kéri a férjét, hogy ő fejezze be a művet. Tom szeretné boldog véggel lezárni a történetet, ám az asszony kész tények elé állította. A kilátástalan helyzetben letargiába esik, hiszen a kedvese jelentette élete értelmét, testesítette meg számára a szerelemet. A férfi hosszú és nyomorúságos utat kénytelen bejárni, mire rájön, hogyan is érheti el célját. A történet ezer évet ível át, három különböző korban játszódik."

"A kitörés vágyának kozmikus nagyságrendje miatt a Pi párdarabja Aronofsky harmadik nagyjátékfilmje, A forrás. A történet középpontjában szintén az Isten földi helytartójává magasztosuló-zsugorodó férfihős áll: Dr. Tom Creo (Hugh Jackman) ugyanis, ha lehet, még feljebb kíván szárnyalni, mint az ultra-alacsony költségvetésű matematikai paranoia-esettanulmány kísérleti nyula. A 35 milliós, látványos fantazmagória központi szereplőjének célja a Halál legyőzése rákbeteg feleségének (árulkodóan Rachel Weisz, a rendező akkori élettársa alakítja) megmentése érdekében, valamint a nő meggyógyításán keresztül a Szerelem Eszméjének fenntartása. Tom idővel ki is jelenti, hogy a halál csupán egy betegség, amire van ellenszer, és a cselekményben lényeges szerepet tölt be az ellenszérum kutatása. Izzi pedig éppen a végtelenségig terjedő, mindig változó keresés szimbólumává nemesedik, három idősíkban és három formában. A jelen síkján Xibalba, a lassan kihunyó csillag lényegül a nő állapotának jelképévé. A múlt dimenziójában a feleség arcát viselő hispán úrnő ad megbízást hűséges, és férje vonásaival rendelkező zsoldosának („Leld meg az Életfát, drága konkvisztádorom, majd én utána Évád leszek.”). Ez a múltbéli narratíva a kórházi ágyán fekvő nej írásának kivetülése, és ez a történetszál a történelmi-szerelmes regényének kontextusába, valamint a középkori dél-európai inkvizíció vérgőzös időszakába simul bele. Az anyatermészet által bekebelezett távoli jövőben pedig immár maga az Életfaként újjászületett Izzi hagyja kínok között fáradhatatlan urát. A forrást cizelláltsága miatt ajánlatos filmversként értelmezni, és ha számításba vesszük, hogy a rendező bevallása szerint alkotását Eduardo Galeano uruguayi író művészete ihlette, még nyilvánvalóbbnak tetszhet az, hogy Aronofsky a kozmikus Vágyat egy költeményként tételezi. A rendező több jelenetben is erre az összetettségre irányítja nézői figyelmét. Izzi végzetes rosszulléte a csillag fénye alatt esik meg, méghozzá lassított felvételen. Tom a döntő műtét előtt veszíti el jegygyűrűjét, aminek nyomát az asszony halála után végleg ráfesti az ujjpercére, de a legtalálóbb hasonlat Clint Mansell beszédes és a filmet összegző kompozíciójára (Death is the Road to Awe) vágott párhuzamos montázs a Buddha-szoborként lebegő „jövőbeli férjjel”, az Életfává változó spanyol katonával és a jelenben a felesége halálába belenyugvó orvossal. Aronofsky szerint a spirituális átlényegüléshez a testnek is magasabb szférába kell érkeznie, de filmje végül mégis a realitás talaján marad. A cselekmény két másik szála, az inkvizíció idején játszódó epizód és a jövőbeli történet ugyanis mintha pusztán a jelenbeli Tom Creo érzelmeit illusztrálná, és emiatt úgy tűnik, hogy az engesztelhetetlen orvos legvégül belenyugszik a felesége hiányába, ezzel pedig átlagemberként, és nem önnön létét meghaladó félistenként arat diadalt."

Két vonat indul el a tér és idő távoli pontjairól. Az egyiken az élet vége felé közeledő, Európa-szerte ismert író, Esti Kornél utazik utolsó felolvasóútjára Németországba, egy már-már téli napon, 1933-ban. Ugyanarról az állomásról indul el a másik vonat is, csak harminc évvel korábban, 1903-ban, rajta a tett- és tudásvágytól hajtott, az élet titkait kutató fiatal Esti Kornéllal, aki a ragyogó nyári reggelen élete első önálló útján az olasz tengerhez utazik. A vonatút "mindkettejük" számára sorsdöntőnek bizonyul. A fiatal Kornélban itt erősödik meg a hit, hogy költő, híres író lesz, mert szerinte csak a művész képes választ találni a lét legvégső kérdéseire is. A betegséggel küszködő, fáradt, kiábrándult Esti előtt pedig az út során lepereg bűnös-szenvedélyes élete, s hamarosan megérzi: itt, a vonatút alatt kell igazolást találnia arra, hogy gourmand-életélvezetében nem tékozolta-e el az életét.

Forrás: Port.hu

 Úgy hiszem, hogy a novellák ismerete nélkül nehéz belevágni ebbe a filmbe, tartalom elolvasása nélkül pláne. Nekem az első megvolt, utóbbi nem, így szájtátva vettem észre, hogy én akit először Kosztolányinak véltem, az valójában az idősebb Esti Kornél. Miután erre rájön a néző, már egész kellemes figyelni a filmet.
Az egyszerre induló idősíkokat jó ötletnek tartottam. Láthattuk azt, ahonnan elindult a költő és amivé lett, majdnem egyazon járművön. A fiatal Kornél épp Rómába tartott, ahogy az a 3. novellában is leírta Kosztolányi, az idős Esti pedig találkozik fiatalkora szereplőivel. Utóbbival a rendező egész jól eljátszadozik. Kedvencem az osztrák kis vendéglős rész, ahol tényleges jelenetváltás nincs, de a pincérnő állandó ruhacserélésével (egyszer fiatal, egyszer idős) érzékeljük az idősíkok közti váltást. Kár viszont, hogy az idős Kornél epizodikus jeleneteinél nincs ehhez hasonló megoldás. Azok valahogy hirtelen törtek a nézőre.

Pacskovszky filmjében nagy hangsúlyt kap a kor bemutatása. Ruhák, zene, bútorok, vonat, az emberek. Tökéletesen megteremtik a 20. század eleji hangulatot, Kosztolányi világát, vagy amiben élni szeretett volna.  A párbeszédek sem hanyagolódnak el, számtalan szép és érdekes beszélgetést hallhatunk, és persze rengeteg idézést Kosztolányitól.
A konrka megfelelően jelenik meg a jármű, a vonat, mint motívum: az élet. A fiatal Esti történetében ez nem jelenik meg olyan szépen, de az idősebbnél viszont igen. Leszáll a végállomáson, eltölt ott egy kis időt, majd összeesik és meghal (?) De az idősebbik szemszögéből nézve az utazás akár egy elszámolás is lehetett a fiatalkoráról és az azt követő eseményekről. Sokat lehet ezen gondolkodni, az biztos.

A rendező rengeteg szép ötletet belevitt a filmjébe, amit én most nem írok le mind. De! Többet is ki lehetett volna hozni az Esti novellákból. Alapból hiányoltam maga Esti Kornél karakterét, kapcsolatát a másával. Ebben a filmben látott Esti közelebb állt Kosztolányihoz, legalábbis én úgy éreztem. Érdemes lett volna még az ismertebb novellákból dolgozni (pl. az 1. és a 18.). Azért ismertem csak fel a 3. novellát a filmben, mert épp olvastam, a többit nem tudtam sehová se tenni. Tényleg ajánlatos elolvasni az összeset, hogy még jobban elmerülhessünk ebben a csodálatos utazásban. Nehezen megoldható egy filmen belül több novella feldolgozása, de egy kicsivel több fantáziával esetleg ( több részre bontással vagy sorozattal).
Szép volt ez az utazás, de lehetett volna még jobb is. 7,5/10