A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2007. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2007. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. december 17., szerda

Jane Austen magánélete

december 17, 2014 0 Comments

Az egyik legismertebb és mai napig népszerű angol írónő Jane Austen. Regényei sokakat foglalkoztatnak, szellemes, de olykor megrovó megjegyzése pedig nagy előszeretettel idézik és persze Mr Darcy alakja is igen népszerű a női olvasók körében. Ha nem is minden olvasóban, de azért felmerülhet a kérdés, hogy vajon milyen események ihlették magát az írónőt romantikus regényei megírására? A Jane Austen magánélete erre a kérdésre ad választ. 

Tartalom:
"A XVIII. századi Angliában ostobaság volt szerelemből házasodni. Mr. és Mrs. Austen a gazdag Mr. Wisley-t nézte ki lányuk, Jane, jövendőbelijének, de Jane makacs volt, aki szembe ment a hagyományokkal. Megismerkedett a kicsapongó életet élő, megfékezhetetlen, de nagyon sármos jogtudóssal Tom Lefroy-jal és szikrázó, romantikus, igaz szerelem bontakozott ki közöttük. Kérdés, hogy feladnak-e mindent egymásért és a boldogságért? A film életrajzi ihletésű, melyben a közvetlenül írói pályája előtt álló ifjú hölgy egyik kulcsfontosságú szerelmi kapcsolatát ismerhetjük meg."

Forrás: Port


Nem igen néztem utána, hogy a Jane Austen magánélete milyen mélyen megy bele Jane Austen tényleges életrajzába, de végig olyan érzésem volt, hogy az egész történet direktbe akar párhuzamot vonni a Büszkeség és balítélettel. Ami végül is helytálló valahol. Az Ekultúra oldalán található Austen életrajz ugyanis említi, hogy 1796-ban fejezte be az Első benyomásokat (a későbbi Büszkeség is balítéletet), s ebben az évben a mű írása előtt "kacérkodott" Tom Lefoy-jal az írónő. Egy részletesebb életrajz jobban alátámasztaná, de talán ennyi információból és a film cselekményének segítségével kitalálható, hogy ez a kapcsolat ténylegesen ihlethette Austent a Büszkeség és balítélet megírására (később csak B&B-ként fogok rá utalni). 


Ettől a nyilvánvaló "cseltől" eltekintve ez az alkotás nagyon is élvezhető (bár zárójelesen meg kell jegyeznem, hogy akik nem rajongói a vidéki a romantikus történeteknek, azoknak ez az életrajzi film se biztos, hogy fog tetszeni). Betekintést nyerünk a 18. századi angol vidék életébe: társasági élet, bálok, a társadalomban való érvényesülés problémája; röviden maga Austen világába léphetünk be, amely visszaköszönnek regényeiben. Azonban a hangsúly és a történet mesélés nem austen-i, s ez jól is van így. A visszafogott, de igen csak bíráló hangnem egyedül Jane-nél érezhető, a cselekményt nem befolyásolja ez. Egy szép, szerethető szerelmi történet tárul fel lassan a vásznon, amely szintén eltéréseket mutat az átlagos austen-i mintáktól. Spoiler! Jane és Tom szerelme sajnos tragikus kimenetelű, és az átlagos romantikus történetektől eltérően nem nagy harcok vagy harmadik fél megjelenése hiúsítja meg a románcot, hanem sokkal hétköznapibb, ám annál súlyosabb tényezők, mint a társadalmi és vagyoni különbségek vagy a családi háttér. Spoiler vége. A nagyon is realisztikus színezett miatt kap a Jane Austen magánélete egy nagyon erős melankólikus, tragikus színezetet is. Ezenfelül pedig Jane személyén keresztül foglalkozik azzal is a történet, hogy a 18. században a társadalom milyen megvetően viseltetett a kevésbé tehetős családok iránt és a házasságkötéseket mennyire is a pénz és a hatalomvágy irányította, ezzel emberek életét téve tönkre. 

Összességében a Jane Austen magánélete egy meglepően összetett, szép de tragikus alkotás. Egyetlen kifogás csupán a hossza lehet (120 perc), de mivel viszonylag sok a történés, ezért nem viseli meg a nézőt különösebben a hosszú játékidő. Számomra 10/10 a film, Austen rajongóknak mindenképpen kötelező. 

2014. szeptember 17., szerda

For you, a thousands time over!

szeptember 17, 2014 0 Comments

Khaled Hosseini Papírsárkányok című bestsellere után mindenképpen sort akartam kerülni a könyv alapján készült filmre is (azonos a cím). Az eredeti mű igazán érzelem dús, sőt mondhatni érzelmileg megrázó is, amit mozgóképen igen nehézkes visszaadni - ezt vagy ehhez hasonló érzést vártam el a filmtől is. 


Tartalom:
"Az utóbbi idők egyik legnagyobb sikerű, legméltatottabb könyve alapján készült ez a mélyen megrendítő film barátságról, családról, pusztító erejű hibákról és a megváltó szeretetről. A háború szélén álló, kettészakadt országban két gyermekkori jóbarát, Amír és Hasszán örökre elszakad egymástól. Gyönyörű délután van Kabulban, az égen magasra szárnyal a kitörő öröm és az ártatlan sárkányeregető verseny számtalan gyönyörű résztvevője. Ám a győzelem keserű következményeként az egyik fiú gyáván elárulja a másikat, és ez tragikus események sorát indítja el... És elkezdődik a megváltáshoz vezető keserves út... 20 évvel később a már Amerikában élő Amír visszatér a tálibok által vasmarokkal uralt, veszedelmes Afganisztánba, hogy szembenézzen a sötét titkokkal, melyek még mindig kísértik őt, és hogy egy utolsó merész próbálkozással megpróbáljon mindent jóvátenni."

Forrás: Port


Mac Foster által rendezett film in medias res-szal kezd a könyvhöz képest: a felnőtt Amír hívást kap apja barátjától, Rahim Kamtól, aki arra kéri a férfit, hogy térjen vissza Afganisztánba. Majd visszatérünk a múltba, Amír és Hassan gondtalan gyermekkorába. Ez az eltérés alapjában véve nem rossz, sőt kicsit szokatlanabbá teszi a formát az alapanyaghoz képest (bár meg kell jegyeznem, hogy manapság minden második amerikai film ezzel a kezdéssel él, így sablonos). A kezdéstől eltekintve, azonban a film könyvhűen adaptálja a regény cselekményét, egy-két apróbb, végül is jelentéktelen részletet leszámítva. Laikusok szerint ez így már egy tökéletes adaptáció lenne, azonban meg kell jegyezni, hogy pont a lényeg nem lett átvíve a képernyőre: az egész történet lényege. A film sajnos csak felszínesen érinti az eredeti cselekménybe ágyazott mondandót, mélységet. Például, hiába volt autentikusan ábrázolva a két kisfiú gyermekkora, mégsem tudtam beleélni magam a vásznon. Néhány mondat kivételével (pl. "Érted ezerszer is!") szerintem nem igen volt éreztetve Hassan töretlen lojalitása Amír iránt. Ami viszont nagyobb hiba, hogy a gyermekkori Amír tehetetlensége, gyávasága és elfojtott irigysége nem is igazán nyilvánult meg, s ezek nélkül nehéz megérteni későbbi, felnőttkori cselekedeteit.


Az érzelmi részen túl, a történelmi és politikai részeket is kissé felszínesen ábrázolják a Papírsárkányokban, de ez jobban megbocsátható vétek, hisz nem Afganisztán történelméről szól a történet, ez csupán hátteret ad egy barátság elmeséléséhez. Igazából a szovjetek, majd a tálibok miatti adott káoszos helyzet tisztázása miatt lett volna jobb esetleg némi előzményt említeni. 
Az ilyen mondanivalói és kulturális hiányosságoktól eltekintve, azért elmondható az adaptációról, hogy visszaadja a keleti hangulatot és Kabul egykori dicső napjait - amennyire ezt meg lehet ítélni laikusként. Színes bazárok, papírsárkány eregetés, egy felvilágosult muzulmán kultúra képét kapjuk a vásznon, mely később a szöges ellentétévé válik. Továbbá autentikus zene kíséri a jeleneteket (Alberto Iglesias munkáját kell dicsérni), és amit mindenképpen ki kell emelni, az a nyelv. Ritka az olyan amerikai film, amelyben az epizódok többsége nem az angol a narráció nyelve, és a Papírsárkányok ide tartozik. A játékidő nagy részében dariul beszélnek (mondhatjuk egyszerűen úgy, hogy a perzsa nyelv afgán változata), és így sokkal autentikusabbá téve a történetet.

Összefoglalva, a Papírsárkányok nem rossz film, egy alkalommal mindenképpen érdemes megnézni. Azonban ne várjuk tőle azt, hogy jobban megismerjük Afganisztánt vagy hogy belemennek mélyebb érzelmek taglalásába. Mondjuk inkább azt, hogy ez csupán egy kis ízelítő egy olyan országból, amelynek általában csak a sötét oldalát látjuk a médiában. A film amúgy 7/10-es pontszámú. 

2014. július 30., szerda

Go back to the beginning

július 30, 2014 0 Comments

"Ha meg akarsz ismerni egy történetet, akkor vissza kell menned az elejére" - szól Henrik király trónján ülve a Tudorok című sorozat nézőihez. És valahol igaz is a mondat. Általános műveltségünkben VIII. Henrik leginkább az anglikán egyház alapítás és a rengeteg feleség miatt jelenik meg. Történelem óráról tudjuk, hogy mi a történet vége: egy elkeseredett küzdelem fiú utód nemzéséért mindhiába. Michael Hirst, a sorozat alkotója úgy gondolta 2007ben, hogy érdemes a közismert történet mélyére menni, a kezdetekig. Mellesleg, a sorozat ajánlását köszönöm Cleonak. 


Tartalom:
"Szenvedély, becsvágy és árulás mozgatja e lenyűgöző történelmi drámát, mely VIII. Henrik hírhedt 40 éves uralmának korai éveit dolgozza fel. Az ifjú király 19 évesen kerül a trónra. Az állami ügyek kevésbé érdeklik, így a hivatalos dolgok a hatalomittas Thomas Wolsey kardinálisra maradnak, miközben az angol uralkodó saját vágyainak beteljesítésén dolgozik. A VIII. Henrik belső köreibe tartozók számára - melybe Wolsey kardinális, az uralkodó második felesége, Boleyn Anna, a katolikus mártír Mórus Tamás, és Norfolk hercege is beletartozik - a legnehezebb feladat az önző király kegyeiben maradni."

Forrás: Port


Anno a sorozat a HBO vetélytárs csatornáján, a Showtime-on futott, mint a Róma sorozat vetélytársa. Az első évad alapján méltó vetélytársnak ítélhető a Tudorok sorozat. A mostanság kötelező eye-candy és szexjelenetek mellett a készítők adtak a minőségre is. A kosztümös filmekhez hűen korhű ruhákban jelennek meg a megelevenedett történelmi személyek. Ennek a kiemelése azért szükséges, mert a Tudorok esetében különös figyelmet fordítottak a jelmezekre is, némelyik ruhadarab ismerős lehet a korabeli festményekről is (mint például Thomas Wolsey bíborosi ruhája): így könnyen megteremtődik a reneszánsz hangulat (az autentikus zenével karöltve), ami elengedhetetlen ennek a történetének az elbeszéléséhez, ahhoz, hogy a nézőt könnyen elrepítse az adott korban. Ebben mindenképpen nagyon erős a sorozat. 
A Tudorok másik érdekes vonása, hogy lehozza a mi szintünkre a szinte már legendának, de mindenképpen misztikusnak számító személyeket. A képernyőn sokkal inkább átélhető így a szereplők öröme vagy válsága, mintha csak azt olvasnánk róla. A filmművészet tárháza és a tehetséges színészek is nagyban hozzájárulnak a karakterek emberségéhez. Ilyen téren az egyik legerősebb rész a járványos volt: Henrik szinte már beteges félelme a megfertőződéstől áttelepedett a képernyőn kívülre is. Továbbá maga a történetvezetés megközelítése is inkább az emberségre tereli figyelmünket, így nyilvánulhat meg leginkább az adott korszaknak a gondolkodása is (pl. Henrik álma, hogy fiú örököst nemzzen vagy húgának a szabadság utáni vágya). A humánosabb megközelítés viszont eredményezett egy érdekesnek mondható cselekményfelépítést. Az első évadra elmondható, hogy főleg epizódikus: minden egyes epizód egy adott udvari probléma köré épül, amelyet próbálnak megoldani. Ez a megoldás mindenképpen elegáns, mivel ilyen helyzetekben és konfliktusokban lehet a karaktereket bemutatni. Emellett viszont kapunk az évadon átívelő szálat is, ahová kicsúcsosodhat a történet. Az epizódikus részekből lassan, de szemmel láthatólag építkezik a cselekmény: egyszer kevésbé, máskor pedig nagyon meglepve a nézőt. 


Összességében, nem gyenge sorozat a Tudorok, legalábbis az első évad alapján. Rendelkezik a megfelelő körítéssel (autentikus zene, jelmezek és díszletek), izgalmas és emberközeli megközelítéssel kezeli és mutatja be VIII. Henrik udvarának fontosabb személyeit, őket pedig remek színészek keltik életre (főleg Thomas Wolseyt játszó Sam Neillt tudnám kiemelni). Azonban hiába a sok erős elem, valamitől mégsem tud teljes lenni az első évadban a történet. Sokszor éreztem azt, hogy a cselekmény szempontjából fontosnak vélt események nem kapnak elég hangsúlyt, amelyet egy drámától elvárnánk. Pedig ehhez vannak bőven eszközök, ahogyan a járványos rész is mutatja vagy akár az évadzáró. 
A sorozat további hibái közé a történelmi hűtlenséget lehetne felírni. Először is, hiába hozza remekül Henriket Jonathan Rhys-Meyers, az első epizódokban nehéz volt őt elfogadni a király megszemélyesítőének (ugye tudjuk, hogy Henrik feltehetőleg így nézett ki). Ezen kívül néhány történelmi csúsztatás is tetten érhető a cselekményben (pl. Wolsey sorsa). Bár ezek a hibák megbocsáthatóak, hiszen a drámaibb történet céljáért (a "hamisítás) vagy az eladhatóság miatt (Rhys-Meyers) döntöttek ilyen változtatások mellett. Azonban a hangsúlyozásra jobban kellene figyelni. Így 9 és 8 közötti a Tudorok első évada, de inkább egy 8/10, mivel a cselekmény folyása nem volt végig egyenletes és lendületes (pl. sok idő elment Henrik és Katalin veszekedésével, amelyek végül is ugyan arról szóltak).

2014. június 7., szombat

Elfújta a nő

június 07, 2014 0 Comments

Az egyik kedvenc kortárs írom a norvég Erlend Loe, így nem volt kérdéses az, hogy megnézzem-e az egyik korai könyvéből készült adaptációt. Ez volt az Elfújta a nő, azonban a film Sodródás címen található meg. 

Tartalom:
"A férfi az agglegények egyhangú életét éli. Napközben dolgozik, éjjelente pedig az apartmanjának falait bámulja. Azután egyik nap minden megváltozik, a rejtélyes, vörös hajú Mariann személyében betoppan életébe a Nő. A bőbeszédű, fiatal nő birtokba veszi, elbájolja és meghódítja a férfit, aki rádöbben, hogy immár van egy barátnője. Mariann szó szerint fenekestül felforgatja az életét, átrendezi a bútorait, anélkül, hogy bármi beleszólása lenne a saját dolgaiba. A férfi próbálja megérteni, mi történik körülötte, kevés sikerrel. Mindenért meg kell harcolnia."

Forrás: Port


Újra átélve a történetet, kicsit úgy éreztem, hogy ez az alkotás a férfiak válasza a feminizmussal átitatott művekre (ahol a nő van elnyomva a férfi által). Itt most olyan szitut ismerhetünk meg, amikor a férfi van elnyomva. Név nélküli főszereplőnknek sosem lehet igaza Mariann-nal kapcsolatban, még abba se volt beleszólása, hogy egyáltalán a lány ne jelenjen meg a lakásában! És persze a fiúnak nem lehet igaza, nem ellenkezhet, nem csinálhat akármit, amit szeretne. Aztán ebbe hősünk belenyugszik és valahogy még meg is szereti ezt a különös Mariannt, aki valahogy mindig tudja, mit kell csinálni. A film mindenképpen jól mutatta be egy pár mindennapjait, problémáikat s hogy mik vezetnek egy kapcsolat esetleges jó vagy rossz végkifejletéhez - mindezt úgy, hogy ténylegesen kimondásra nem kerültek! Egyszerűen érezni és látni lehetett a szereplőkön, a párbeszédek ezekhez az eszközökhöz csak kiegészítés volt. 


Továbbá még a Sodródás hangulata az, ami még igen megkapó. Loe abszurd humora a lehető legjobban van megjelenítve: a szereplők rácsodálkoznak a váratlan szituációkra, amikben találják magukat, de valahogy egy vállrándítással elfogadják a dolgot (kicsit Boris Vian jutott róla eszembe). Továbbá ez a Loe-i világ keveredik a norvégok stílusával. Először is, az északi arcok valami különös hangulatot adnak az egész történetnek, amit nem tudok megmagyarázni. Aztán ahogyan bemutatják az országot magát (a sziget gyönyörű) és persze Európát is (Párizs és környéke főleg), azzal így együtt adnak egy európai film jelleget az egésznek, s érezni lehet, hogy igaz könnyed filmet nézünk, de nem cukormázasat. Nem tudom, hogy ezeket a hatásokat mivel érik el (fotózás? színek?), de jól esik a mainstream filmek mellett.
Összességében, a Sodródás egy kellemes film akár egy délután erejéig. Nem akarja megváltani a világot, de rámutat a párkapcsolatok alap problémáira, s persze megmutatja, hogy hová juthat egy alapjáraton papucsjellegű srác. 8/10-es film, ha nincs jobb, meg lehet nézni és ajánlott is, mert aranyos. 

2014. február 27., csütörtök

Halottnak a csók

február 27, 2014 0 Comments

Akik néztek Viasat 3-t, azok minden bizonnyal ismerhetik a Halottnak a csók című sorozatot. Anno én is itt ismerkedtem meg ezzel a különös történettel, amelyet Cleo ajánlott - neki utólag is köszönöm ennyi év távlatából.


Tartalom:
"A felnőtteknek szóló mese középpontjában Ned áll, egy pitekészítő fiatal srác, egy nagyon különleges képességgel. Kisfiúként Ned rájött, hogy egyetlen érintésével fel tudja támasztani a halottakat, azonban ha még egyszer megérinti, ismét meghal, de most már végleg. Ned képessége sem tökéletes, ugyanis a halottak mindössze egyetlen percig támadhatnak fel - illetőleg, ha feltámadási idejük túllépi ezt a mágikus hatvan másodpercet, akkor a közelben egy véletlenszerűen választott élőlény minden előzmény nélkül meghal. Emerson Cod, egy magánnyomozó is tisztában van Ned különleges képességével, és azt megpróbálja kihasználni, dollárra váltani, mégpedig úgy, hogy a hullaházban erőszakos halállal távozottakat élesztenek fel egy percre, hogy megpróbáljanak minél több információt nyerni tőlük gyilkosukkal kapcsolatban. Így tehát Ned számára is egyértelmű, hogy kordában kell tartania a képességét, arról azonban nem tehet, hogy amikor meglátja halott gyermekkori szerelmét és feléleszti, már nem képes visszaküldeni az örök sötétségbe, így a lány, Chuck életben marad. Az életben maradásnak azonban természetesen ára van: egy személy meghal a közelben, valamint Ned egy ujjal sem érhet Chuckhoz, hiszen azzal csak megölné őt, így plátói, romantikus kapcsolatuk nyilvánvalóan előre nem látható bonyodalmak hadát eredményezi."

Forrás: Port




A sorozat startolásakor is és a tényleges megnézés után is az volt az érzésem, hogy az egész olyan, mint a minyon: élénk színű, de az ízlésesség határán belül, édes, kissé szirupos. Ez a borítás, a minyon hasonlatnál maradva, a cukormáz, mert maga a sorozat a maga szintjén komolyabb, mindenképpen több. Ilyen színvilágtól, őszintén, szerelmes történetet vártam (ami ugye meg is van), nem pedig krimit. Valahogy ezektől a furcsaságoktól nagyszerű a Halottnak a csók. Vidám krimi, sötét romantikus film és persze abszurditás és nonszensz. Így, hangulatában megidézi az Amélie varázslatos életét, de az angol nonszensz irodalmat is (kicsit Alice-es is, nem? hangulatában mindenképpen). A különös külcsín ellenére a hagyományos sorozat felépítést követi: van egy heti ügy, emögött pedig van egy nagyobb kerettörténet, ami főleg az évad vége felé látszik inkább. Utóbbinak az az oka, hogy az első évad csupán 9 részes, így sok idő nem volt felépíteni a tényleges cselekményt, mint ahogy azt egy 22 részes évad során más forgatókönyvírók meg tudják. Cselekményre visszatérve néhány szó erejéig, maga a krimi rész nem mindig jól kidolgozott, vagyis krimi terén vannak jobbak, de az ügyeknek az abszurditása és a különleges módon elkövetett gyilkosságok mégis feldobják az egészet és nem unja el a néző. 


A már említett abszurditáshoz illeszkednek a karakterek is. Chuck mindig színes és bájos ruhái, maga Ned képessége és pitesütödéje, Chuck nénikéi, Cod nyomozó a kötögetésével és a lapozgatós könyveivel, de a legemlékezetesebb figura Olive, aki reménytelenül szerelmes a Pitesütőbe. Olive főleg azért is maradandó figura, mert Kristin Chenoweth alakítja, aki valami fantasztikus ebben a szerepben, továbbá mivel olyan a hangja, mint aki héliumot szívott (de bámulatos az énekhangja!), így még inkább beleillik ebbe a furcsa de sajátos kis világba. Ezek nélkül a nonszensz, de szerethető figurák nélkül nem is tudna működni a sorozat.

Röviden, nagyon kellemes, aranyos, jól összerakott sorozat a Halottnak a csók - 1. évad alapján ez mondható el. Aki még nem látta, az mindenképpen nézze: 10/10. Egyedüli negatív élmény ezzel kapcsolatban, hogy nincsen rendes felirat hozzá angolul.

Follow Us @soratemplates