2011. július 20., szerda

Rekviem a magyar filmért

július 20, 2011 0 Comments

Ez előtt a játék előtt sosem volt dolgom RPG-vel, azaz szerepjátékkal (esetleg a Baldur's Gate nevezhető annak, de nem vagyok benne biztos). A magyar film szellemével a Mondo honlapján találkoztam, s az alapsztori alapján gondoltam, hogy miért ne próbálhatnám ki.

Tartalom:
"Rég, nagyon rég óta szenvedett már a magyar film szelleme tömlöcébe zárva, melybe egy zsarnoki felsőbb hatalom zárta. A filmidézők, akik a magyar film nagy dicső szellemének erejéből merítették varázserejüket, egyre gyengébb és gyengébb filmlidérceket neveltek, melyek egyre kevésbé tudták már elvarázsolni a csodákra vágyó embereket, akik ezért inkább távoli országok vándorainak lidérc-mutatványait választották.

Azonban egyszer csak változás állt be a magyar film birodalmában. Egy az idézőknél nagyobb erő kiszabadította fogságából a magyar film szellemét, és felajánlotta, hogy a magyar filmidézők saját törvényeik szerint alkothassák meg birodalmukat. Össze is ült a filmszakma kerekasztala és megalkotta a filmtörvényt, mely által a filmidézők végre önmaguk urai lehettek és kezükbe vehették a magyar film felélesztését.

Sokan próbálkoztak, sokféle filmlidérccel, de igazán egyik által sem sikerült visszaállítani a magyar film szellemének régi dicső fényét. A nagy szellem még mindig nincs ereje teljében, ezt csak az emberek belé vetett hitének visszatérése adhatná vissza... Ehhez azonban egy igazán elbűvölő filmlidérc varázserejére lenne szükség, amit csak egy különösen tehetséges idéző lehet képes létrehozni és felnevelni.

Élt a filmidézők falvában egy fiatal, aki történetesen épp ezidőtájt szánta el magát, hogy filmidéző lesz. De vajon ő a rég várt tehetség, aki feléleszti a magyar film szellemét..?"

A játék bárki számára ingyenesen elérhető, s hamarosan (ahogy a készítő idejéből kitelik) jön a második rész is.
A játék célja egyszerű: minél erősebb filmlidércet nevelni. Lehetőségünk van szintlépésre, amit harcok során érhetünk el. De nem ebben rejlik az igazi varázsa ennek a kis RPG-nek, sokkal inkább a megépített világban.
Egy olyan alternatív világot barangolhatunk be, ahol filmlidércet nevelünk. Hogy jobban belejöjjünk a dologba, felvételizhetünk a Filmművészetire. Ha oda nem sikerül bekerülünk, akkor beiratkozhatunk az ELTÉ-re is, ahol inkább a kritizálás művészetét sajátíthatjuk el (ők a filmesek nagy ellenségei, mellesleg). Ha elég erősnek érezzük filmlidércünket, akkor akár pályázhatunk is, de nem árt befektetőket is keresni hozzá.
Nagyon ötletesnek tartom ezt a világot, teljes élvezettel barangoltam be a filmesek világát, és örültem, hogy legalább egy játék keretén belül bekerültem az ELTÉ-re (:D), s persze számtalan poént csempészett bele a készítő, amiken kívülállóként is lehetett jókat derülni.

Sok negatívumot nem tudok mondani: még az irányítás is korrekt volt, a zene pedig a grafikához illett. Egy baj volt csak a játékkal, hogy rövid. Bár remélhetőleg hamarosan kárpótolva leszünk ez ügyben. Összességében 9/10 pontszámú a játék, tényleg igazi játékélményt nyújtott. Mindenkit arra bátorítok, hogy töltse le A magyar film szellemét, és legyen néhány órára kezdő filmrendező.

Alice Horrországban

július 20, 2011 2 Comments

Nem sokszor, de szoktam PC játékokkal is szórakozni a számítógépen. Miután kaptam egy erős laptopot, gondoltam, kipróbálok néhány játékot a nyár folyamán. Első alkalomra az American McGee's Alice-t választottam, amelyet Nekotica ajánlott nekem.

Tartalom:
"American McGee gondolt egyet, és a nagysikerű Alice Csodaországban rajzfilmből készített egy számítógépes horroradaptációt - nem is akárhogy! Egyedien morbid (álom)világba csöppen bele Alice, aki nem mellesleg egy pszichiátrián lekötözve feküdt az előbb még, és meredt szemekkel próbált ébren maradni... Nagyjából a már ismert történetet kell végigjátszanunk, csak nem a megszokott módon "teázgatunk a szülinaposokkal"..."
Forrás: PC Guru


Maga a játék nem bonyolult: ugrálni kell, tárgyakat felszedni, ellenfelekkel küzdeni és néhány feladványt megoldani. Ellenfelek közül vannak könnyen legyőzhetőek (például az emberevő halak), viszont kemény fickók is (például a robotok vagy a repülő bogarak), aztán minden fejezet végén szembe kerülünk egy úgynevezettel boss-szal, akit sok-sok türelemmel, kitartással és némi taktikával lehet megsemmisíteni.
És taktikázni nem csak a nagy gonoszoknál kell, hanem esetleg egy nagyobb hordával szemben is. A küzdelmet igazán izgalmassá teszik a különböző fegyverek, melyeket kényünk-kedvük szerint váltogathatunk. Igaz, a nagyon erős fegyverekkel csínján kell bánni, mert akár saját életerőnkből is vehet le, továbbá a mágikus erő is lassan töltődik vissza némelyik használata után, de a többséggel nincs ilyen probléma.

Ilyen adottságok mellett azt kell mondanom, hogy a játék elég nehéz, még a könnyített verzióban is. Számtalan pályán ütközhetünk nehézségekbe a táj miatt is (például a jégbarlang pálya), a továbbjutás sem egyszerű, sokszor egy rejtvény vagy feladat megoldása a kulcs a következő helyszín teleportjához.


Az Alice játék legnagyobb vonzereje a megálmodott világban rejlik. Az eredeti mese egy groteszkül értelmezett verziójával állunk szemben. Főhősünk őrült, így a világa is kicsavarodott. Találkozhatunk a jól ismert figurákkal, mint például Kalapossal, a Szívkirálynővel, a griffmadárral és a vigyorgó macskával is, aki végig mentorként istápol minket. Azonban ezek a figurák teljesen kifordult, gonosz (vagy gonoszabb) valójukban lépnek színre.
A szereplőkön túl igazán izgalmas, bár néhol olyan tájakra visz minket a játék, ahol nehéz életben maradni, vagy teljesen magával ragad a belőlük áradó "őrület". Ez a képeken nem látszik, a kivitelezés elég "gagyinak" tűnik mai szemmel (azért 11 éves cuccal van dolgunk), de ennek ellenére is képes magába rántani a játék.

Nem sok negatívumot tudok felhozni, talán csak annyit, hogy egyes pályákon nagyon nehéz volt irányítani Alice-t (főleg a Tears Valley-n), aztán a végéhez közeledve feltűnt bossoknál nem lehetett eldönteni, hogy megsérültek-e a csapástól vagy sem (persze a puska, mint Joker használata után mindig eldőlt a kérdés).

American McGee's Alice egy olyan játék, amivel többször is fogok játszani (vannak nehezített végigjátszások), ha épp unatkozok és nincs más elérhető közelségben. Aztán izgatottan várom, hogy kipróbálhassam a 2. részt, ami nem rég jelent meg számtalan újítással és lélegzetelállító grafikával. Az 1. részt egy 9,5/10-es pontszámmal értékelném.

2011. július 18., hétfő

Itt az út vége - vegyünk búcsút Harry Pottertől

július 18, 2011 4 Comments

Vannak, akik ellenszenvesen tekintenek a Potter-világra, a gyermeki lélek eltorzítójának tartják, és vannak olyanok is, akik felnőtté válásuk szerves részeként tekintenek J.K.Rowling könyveire, és a film adaptációkra. A könyvfolyam lassan három-négy éve befejeződött, s végül a Warner Brothers is feldolgozta a regényeket. Végleg búcsúznunk kellett Harrytől, Rontól és Hermionétól és a varázslók világától. A filmvilág hogyan köszönt el egyik legnagyobb moziba csalogató történettől?

Tartalom:
"Nincs tovább: Harry, Ron és Hermione immár nem kerülheti el a végső összecsapást. Mindannyian tudják, hogy ez az utolsó felvonás. A három jó barát visszatér a Roxfortba, hogy felkutassa és elpusztítsa az utolsó horcruxot.
Voldemort, aki egyre erősebb, uralma alá vonta a Mágiaügyi Minisztériumot és már Roxfort fölött is egyre nagyobb hatalma van, tudomást szerez a tervükről. A tét hatalmas, így nem is csoda, hogy mindent bevet a siker érdekében. Megkezdődik a Roxfort ostroma - és már soha többé, semmi nem lesz ugyanolyan, mint volt.
"
 Forrás: Port.hu


Mivel a történet már adott volt, így inkább azt írom le, hogy mennyire sikerült filmként vászonra vinni a könyvet.
Az előző parthoz hasonlóan ez is jó kis adaptáció lett, habár jóval több rész kimaradt, ami viszont a könyvben le van írva. Amit legjobban hiányoltam, az Dumbledore múltja: csupán az öccse tesz némi említést róla. Továbbá számos részt megváltoztattak a könyvhöz képest, viszont nem tett rosszat a cselekménynek. A változtatások illettek a filmek logikájába, az eddig bemutatott részekhez illeszkedtek. Megjelentek a könyvbeli utalások is, továbbá olyanok is, melyek a cselekményben mutattak előre.
Viszont voltak zavaró tényezők is, még ha nem is sok. Egyik már-már visszatérő hiba, az indokolatlan szerelmes jelenetek, ebben a részben leginkább csókok. Elég lett volna a végére. Továbbá némely szereplő mondott furcsa dolgokat (például Minerva azt, hogy "Ezt a bűbájt már régóta ki akartam próbálni"). Aztán amit nem kellett volna vászonra vinni, azaz epilógus. A könyvben sem volt a kedvenc részem, itt viszont néhol nevetségesnek hatott. Bár meg kell hagyni, a kicsik aranyosak voltak.



Ami még nagy előnye a filmnek, hogy sikerült a könyv néhány hibáját korrigálni. Például Harry és Voldemort csatáját, látványban pedig a lehető legjobban valósították meg a Roxforti csatát. Aztán hiába csak "átkonvertált" 3D-s a film, azt mondom, megérte kicsit többet fizetni, mert meghálálták a látvánnyal a filléreket. A cgi-effektek többször köröztek a szemünk előtt, vagy épp egy sárkány nézett velünk farkasszemet. Effektpornó volt, de azért a jobbik fajtából. A látványt csak annyi rontotta el, hogy némelyik szuper plán elég homályos volt (bár lehet, hogy a szemüveg tette).

A színészek az előző epizódokhoz hasonló alakítást nyújtottak, a végső partban előtérbe került Alan Rickman (Piton), Maggie Smith (McGalagony) és Matthew Lewis (Neville), akik a "reflektorfényben" meg is mutathatták tudásukat.
A három főszereplő közül még mindig Rupert Grint alakítását tartom legjobbnak, s talán a későbbiekben az ő karrierje is fog felfutni (legalábbis eddig neki volt legtöbb lehetősége máshol is feltűnni).

Végső konklúzió: méltó befejezésnek nem nevezném ezt a részt, hisz jelenleg olyan érzésem van, hogy még fog folytatódni (talán az epilógus rész miatt). Viszont szép búcsúnak lehet nevezni: örültem is, hogy Piton flashbackjében bukkantak fel részletek az előző epizódokból is - ez volt az igazi elköszönés  Harry Pottertől a filmkészítők részéről. Összességében látványos volt a Harry Potter és a Halál ereklyéi II. rész, nem untam, élveztem a látványorgiát, így egy 8/10-es alkotás. Nyugodtan újranézhető.

Viszont most ideje búcsút venni Harrytől és a varázslóbirodalomtól. Én is ahhoz a generációhoz tartozok, mely a Potter-regényekkel együtt nőtt fel, s kiskoromban szívesen elmenekültem a varázslók világába. Utóbbit bármikor megtehetem még (tervezem is angolul újraolvasni a könyveket, ha végre hozzájuk jutok), viszont további életemnek nem lesz szerves része a történet. Rá kell döbbennem, hogy lassan az én gyerekkorom is véget ér. Egyik jele a Harry Potter vége. Van ez így.
Örülök, hogy olvashattam ezt a mesét, segített valamilyen módon jobb emberré tenni, megszerettetni velem az olvasást, bevezetni a videó világából a moziéba, s továbbá fejleszteni bennem a kocka gént.
Röviden, tömören és véglesen: köszönöm, hogy megismerhettem Harry Potter kalandjait.


2011. július 16., szombat

Szürrealista, esetleg posztmodern mese

július 16, 2011 0 Comments

Egyik kedvenc íróm Neil Gaiman, mindig magával tudnak ragadni posztmodern meséi és urban fantasy történetei. Ezúttal egyik gyermekkönyve, a Coraline került kezembe. A történetről Anikó beszélt nekem sokat, de leginkább a filmről. Először a könyvre akartam sort keríteni, s hosszú várakozás után a könyvtárban, végre kihozhattam.

Tartalom:
"Coraline családjának új lakásában huszonegy ablak és tizennégy ajtó van. Tizenhárom ajtó nyílik és csukódik. A tizennegyedik zárva van, mögötte csak egy téglafal, amíg egy nap Coraline ki nem nyitja, és egy átjárót nem talál egy másik házba, amely a sajátjuk mása. Csak mégis más…
Eleinte a másik lakásban minden csodás. Jobb a kaja. A játékdobozban felhúzható angyal van, amely körbe-körbe repül a szobában, a könyvek képei mozognak, a dinoszaurusz-koponya csattogtatja a fogát. És van itt Coraline-nak másik anyja és másik apja is, akik azt akarják, hogy velük maradjon, Legyen az Ő kislányuk. Meg akarják változtatni, és többé el nem engedni. Ebben a lakásban a tükör mögött még más gyerekek is csapdába estek. Coraline az egyetlen reményük. Be kell vetnie minden ravaszságát, hogy megmentse az elveszett gyerekeket, a szüleit és saját, normális életét."

Forrás: Moly.hu

Ezúttal sem kellett Neil Gaimanben csalódnom. Az elbeszélőstílus most is meseszerű, de emiatt nem kezel gyerekként az író, értelmes olvasónak néz. Továbbá a fogalmazás olyan gördülékeny, hogy azonnal magával ragad, az ember tényleg falja a sorokat.

Persze a "könyvfalás" nem lenne teljes a megkapó történet és szereplők nélkül. Gaiman is jól ismerheti a gyerekek világát, hiszen Coraline karaktere igazán gyermeki, viszont emellett okos is, amiről pedig még nem tud, azt sajátos módon rendezi el a kis fejében. A szereplők közül még kedvelhető a macska, akitől megtudjuk, hogy a macskáknak nincs szükségük névre, mert ők tudják, hogy kicsodák. Aztán a "másik anya" egész ijesztő szipirtyó: amikor Coraline-nel bájolgott vagy nem volt jelen, féltem tőle.

A karakterek mit sem érnének az izgalmas történet nélkül. Logikusan felépített, egy szálon futó mese a Coraline a szokásos happy enddel. Ami megdöbbentő benne, hogy Gaiman ügyesen keveri a mesét a horrorral, létrehozva ezzel egy szürreális vagy posztmodernnek nevezhető történetet. Némely leírástól az én hátamon is felállt a szőr. Továbbá sikerült megtartania az egyensúlyt a mese és a horror között, egyik se vette át az uralmat.
A történetben egy kifogásolni való akad, az az elhúzott vég. Spoiler! Miután Coraline elmenekült "másik anyja" birodalmából, továbbá visszakapta szüleit és kiszabadította a gyerekeket, a "másik anya" keze a mi világunkban garázdálkodott. Szerintem erre a részre nem volt szükség, csak elhúzódott tőle a mese spoiler vége.

Legvégül ki lehet jelenteni, hogy a Coraline kellemes kikapcsolódás, gyorsan el lehet olvasni. Mindenkinek ajánlom, akik szeretik az ehhez hasonló történeteket. Nálam 9,5/10 volt.

Forrás: dinglehopper

Ajánlj nekem valamit, s írok róla!

július 16, 2011 2 Comments
Sziasztok!

Aki olvassa az Antiganét, az tudja, hogy sok mindent mások ajánlására nézek meg/olvasok el. Ez alapján jött az az ötlet, hogy nem csak közeli ismerősök ajánlására, hanem Ti, olvasók véleményére támaszkodva is megvizsgálok műveket, és írok a blogra róla. E célból létrehoztam egy vendégkönyvet, ahová nyugodtan írhattok kedvenc filmetekről, könyvetekről, képregényetekről, sorozatotokról, animétekről. Röviden, bármiről.

Szóval, ebben a bejegyzésben, és oldalt a Twitter button mellett elérhetitek ezt a bizonyos vendégkönyvet. Jó ajánlgatást kívánok!

A héten pedig két bejegyzés várható még:
  • Neil Gaiman: Coraline
  • H.P.Lovecraft: Cthulhu hívása  
Jövő héten pedig hozok egy beszámolót az utolsó Potter-filmről. 

U.i. Nyúl Béla elszökött, nem boldogítja tovább a blogot. :(

Chibi Zsó

 Forrás: m0thyyku

Mi lett volna, ha

július 16, 2011 0 Comments

Számtalan ismerősömnek ez az egyik kedvenc filmje, már többen is ajánlgatták. Lassan elkerülhetetlenné volt, hogy megnézzem a Pillnagó-hatást. Nem kifejezetten művészfilm, de nem is szokásos hollywood-i tömegfilm. Valahol a kettő közötti határon mozog.

Tartalom:
"A pillangó-effektus elmélet szerint, ha egy pillangó megrebbenti a szárnyát Pekingben, az akár tornádót is gerjeszthet Amerikában. Világunkban minden mindennel összefügg, minden cselekedetünk alapjában változtathatja meg a jövőt. Még elképzelni is rémes, hogy mi lenne, ha valaki képes lenne a múltunkat megváltoztatni - ez kiszámíthatatlan következménnyel járna jelenünkre nézve. Evan Treborn gyerekkorában számtalanszor elvesztette az öntudatát, élete egyes szakaszai sötét foltok csupán az emlékezetében. Amikor tudatánál volt, naplót vezetett és most, hogy felnőttként megpróbál visszaemlékezni a múltra, a naplója segít neki ebben. Miközben Evan lassan feltérképezi saját múltját, rájön, hogy egy különös adottság birtokában van: képes az időutazásra! Így visszatér a múltba, hogy helyrehozzon néhány baklövést, amelyek zsákutcába juttatták szeretett barátait. Ám amikor visszatér a jelenbe, rájön, hogy a múlt apró változásai nem javítottak a helyzeten, hanem még nagyobb problémákat okoztak a jelenben."

Forrás: Port.hu


 Nem hiába körberajongott film a Pillangó-hatás. Az elsőtől az utolsó percig képes lekötni az ember figyelmét, s logikusan van felépítve. Időutazó témát ilyen ötletesen és nem mindennapos módon feldolgozva még nem láttam.
Műfajok közül a tudományos fantasztikumhoz sorolják, habár külsőleg nem tűnik sci-finek a Pillangó-hatás, de a témája miatt kicsit mégis az: nem emeli ki konkrétan az időutazást a film, de tudjuk, hogy többé-kevésbé arról van szó. Dicséretes, hogy a rendező nem nézi hülyének a nézőket, nem akar a szájába rágni mindent.

Néhány kivetnivaló azonban akad a műben. Első sorban a lezárás. A Port.hu fórumán a hozzászólók azt kifogásolják, hogy spoiler! Evan és Kayleigh az utcán nem mennek oda egymáshoz. Ezzel a résszel nem volt semmi probléma, hiszen a történet során kiderül, hogy Evan akkor menthet meg mindenkit, ha nem találkozik szerelmével. Ha ez a végső megoldás, akkor miért rúgná fel a forgatókönyv író a film legvégén? spoiler vége. Nekem nem ezzel volt gondom, hanem azzal, hogy (viszonylag) boldog befejezést kapott a történet, pedig végig azt az érzetet keltették, hogy tragédia lesz a vég. Spoiler! Vártam, hogy úgy ér véget a Pillangó-hatás, hogy az utolsó emléknél Evan meghal, mert az agya nem bírja már az újabb emlékek terhét. Bár arra is utaltak, hogy nem biztos, hogy be fog következni főhősünk halála, mivel nem sikerült megölnie magát a kádban. spoiler vége



A film kivitelezésére sem lehet panasz. Igaz, kamera mozgásban és beállításokban követi a hagyományos hollywood-i módszereket. Kiemelkedő, monumentális jelenetekre nem is emlékszem a történetből: esetleg Evan és Kayleigh búcsúját lehetne kiemelni, mikor Evanék elköltöznek. És természetesen a zárójelenet is szépen kivitelezték. Ami viszont nagyon tetszett, hogy igazán szép, realisztikus színvilágot vittek vászonra, olyan fényképszerűek a képek.
A színészek alakítása átlagos volt, nem igazán tudnék senkit sem kiemelni. Esetleg a gyerekszínészeket, mivel nagyon ügyesen játszották el a komoly szituációkat. Főleg a Tommyt alakító tinédzser fiú.


Összességében a Pillangó-hatás egy remek film, jó rendezéssel és forgatókönyvvel, továbbá kellemes látványvilággal. Elgondolkodtat minket az idő bonyolult szerkezetéről, hogy végül ne jussunk sehová az igazság keresése során. Egy valamire viszont mindenképpen megtanít a történet: "Mi lett volna, ha...?" Erre sose gondolj következmények nélkül.
A végső értékelésem 9/10 pont, s erősen gondolkodok azon, hogy kedvenc-e a film vagy sem. Újra nézni biztosan fogom.


2011. július 14., csütörtök

Nyugodj bele! Ez az élet

július 14, 2011 0 Comments

Darren Aronofsky filmeket gyűjtöttem össze, a kutatás során találtam rá A forrásra. A tartalma alapján nagyon megtetszett, egyik ismerősömnek nagy kedvence. Úgy éreztem, hogy mindenképpen meg kell néznem a tisztelt rendező ezen alkotását is.

Tartalom:
"A fiatal nő agyát halálos kór támadta meg. Orvos férje minden idejét a kutatólaboratóriumban tölti, hogy megtalálja a lehetséges ellenszert. A nő azonban belenyugvással várja a jövőt, megírja élete művét. Arra kéri a férjét, hogy ő fejezze be a művet. Tom szeretné boldog véggel lezárni a történetet, ám az asszony kész tények elé állította. A kilátástalan helyzetben letargiába esik, hiszen a kedvese jelentette élete értelmét, testesítette meg számára a szerelemet. A férfi hosszú és nyomorúságos utat kénytelen bejárni, mire rájön, hogyan is érheti el célját. A történet ezer évet ível át, három különböző korban játszódik."

Forrás: Port.hu

Aronofsky ezúttal jól feladta a leckét: három különböző kor, hasonló szereplők, mindenhol jelen van egy fa, s összefüggést kellene találni. Be kell vallanom, csak egy-két dolog sejlett fel, de azokat se tudtam igazán egymáshoz igazítani. A film elején elhangzó "kiűzetés a Paradicsomból" rész (Ótestamentum, Mózes I. könyve 3. rész "Az első bűn és büntetés" - pontosabban), és a fa jelenléte mindenképpen a paradicsombeli Élet fára utal. Tommy (vagy Thomas) célja a rák ellenszerének megtalálása, amely a spanyolországi síkon a fa felkutatásával hozható párhuzamba, az örök élettel.
A forrás után kénytelen voltam "szakirodalomhoz" fordulni, hogy jobban kivilágosodjon előttem a történet. Egész jó értelmezést találtam a Filmvilág 2011/02 számában az Őrjítő vágy című cikkben. A következőt írják ott: 

"A kitörés vágyának kozmikus nagyságrendje miatt a Pi párdarabja Aronofsky harmadik nagyjátékfilmje, A forrás. A történet középpontjában szintén az Isten földi helytartójává magasztosuló-zsugorodó férfihős áll: Dr. Tom Creo (Hugh Jackman) ugyanis, ha lehet, még feljebb kíván szárnyalni, mint az ultra-alacsony költségvetésű matematikai paranoia-esettanulmány kísérleti nyula. A 35 milliós, látványos fantazmagória központi szereplőjének célja a Halál legyőzése rákbeteg feleségének (árulkodóan Rachel Weisz, a rendező akkori élettársa alakítja) megmentése érdekében, valamint a nő meggyógyításán keresztül a Szerelem Eszméjének fenntartása. Tom idővel ki is jelenti, hogy a halál csupán egy betegség, amire van ellenszer, és a cselekményben lényeges szerepet tölt be az ellenszérum kutatása. Izzi pedig éppen a végtelenségig terjedő, mindig változó keresés szimbólumává nemesedik, három idősíkban és három formában. A jelen síkján Xibalba, a lassan kihunyó csillag lényegül a nő állapotának jelképévé. A múlt dimenziójában a feleség arcát viselő hispán úrnő ad megbízást hűséges, és férje vonásaival rendelkező zsoldosának („Leld meg az Életfát, drága konkvisztádorom, majd én utána Évád leszek.”). Ez a múltbéli narratíva a kórházi ágyán fekvő nej írásának kivetülése, és ez a történetszál a történelmi-szerelmes regényének kontextusába, valamint a középkori dél-európai inkvizíció vérgőzös időszakába simul bele. Az anyatermészet által bekebelezett távoli jövőben pedig immár maga az Életfaként újjászületett Izzi hagyja kínok között fáradhatatlan urát. A forrást cizelláltsága miatt ajánlatos filmversként értelmezni, és ha számításba vesszük, hogy a rendező bevallása szerint alkotását Eduardo Galeano uruguayi író művészete ihlette, még nyilvánvalóbbnak tetszhet az, hogy Aronofsky a kozmikus Vágyat egy költeményként tételezi. A rendező több jelenetben is erre az összetettségre irányítja nézői figyelmét. Izzi végzetes rosszulléte a csillag fénye alatt esik meg, méghozzá lassított felvételen. Tom a döntő műtét előtt veszíti el jegygyűrűjét, aminek nyomát az asszony halála után végleg ráfesti az ujjpercére, de a legtalálóbb hasonlat Clint Mansell beszédes és a filmet összegző kompozíciójára (Death is the Road to Awe) vágott párhuzamos montázs a Buddha-szoborként lebegő „jövőbeli férjjel”, az Életfává változó spanyol katonával és a jelenben a felesége halálába belenyugvó orvossal. Aronofsky szerint a spirituális átlényegüléshez a testnek is magasabb szférába kell érkeznie, de filmje végül mégis a realitás talaján marad. A cselekmény két másik szála, az inkvizíció idején játszódó epizód és a jövőbeli történet ugyanis mintha pusztán a jelenbeli Tom Creo érzelmeit illusztrálná, és emiatt úgy tűnik, hogy az engesztelhetetlen orvos legvégül belenyugszik a felesége hiányába, ezzel pedig átlagemberként, és nem önnön létét meghaladó félistenként arat diadalt."
 Szabó Ádám cikkírónak igaza lehet, de abban mindenképpen egyet kell vele érteni, hogy A forrás című film az élet meséje, azaz a küzdelemé. Filmjén keresztül Aronofsky a belenyugvást tartja a "túlélés" lehetőségének. Vannak dolog, amelyek ellen nem küzdhetünk, ezért el kell fogadnunk létezését. Az üzenet megértése a fentebb idézett szöveg nélkül nem igen sikerült volna. A forrás nehéz film, nyugodt szívvel nevezném művész filmnek. Megértéséhez nyitott szív és elme szükséges, meg némi asszociáció más történetekre (főleg a Bibliára), s szimbólum felismerő képesség.


 A film kivitelezésével nem volt gond, igen látványosra sikeredett. A domináló színek a meleg színek, a sárgától a narancssárgán át egészen a barnáig. A jövő (vagyis a fás) résznél látszódott igazán az a sok millió dollár, bár kicsit túlzásba is vitték a technikát, kissé giccses lett. Továbbá megfigyelhetőek finom áttűnések a jelenetek között.
Aronofsky filmjéhez egész nagy nevű színészeket keresett. A történet során Creót és Izzyt látjuk a legtöbbször, őket Hugh Jackman és Rachel Weisz alakította. Jackman többször mutat nagy érzelem kitöréseket, ez engem kicsit irritált, bár illett Dr. Creo karakteréhez. Weisz játéka viszont igen kifinomult, nem játssza túl a szerepét. Továbbá szépen mutat a vásznon/képernyőn.

Összegzésként A forrás egy elmét kívánó film, és képes egész sokáig elgondolkodtatni. Első megnézés után egy 7/10-et adok rá, mert nem tudott elbűvölni, valami hiányzott belőle a katarzishoz, ahhoz, hogy igazán mestermunkának legyen nevezhető. Talán második vagy harmadik, esetleg negyedik megtekintéskor megértem az egész művet.

2011. július 13., szerda

Az oroszlán krónikája

július 13, 2011 0 Comments

C.S.Lewis Narnia krónikái regénysorozata régóta tervbe volt véve (Talán az első film bemutatója óta? De rég is volt), s végül, többé-kevésbé egy év alatt sikerült angol nyelven elolvasnom egyéb tanulmányaim mellett.

Tartalom:
"A Narnia Krónikája a Jó és Rossz örök háborúját meséli el. Olykor a csatamezőn, nyílt küzdelemben csap össze a fény az árnnyal, máskor a szív rejtett zugaiban. Ám legyenek az ütközetek akár a lélekben, akár a harcmezőn: minden összecsapás meghatározó erejű. Olyan utakon kalandozhatunk, amelyek a világ végére vezetnek, fantasztikus lényekkel köthetünk ismeretséget, megtudjuk, mi az árulás, mi a hőstett, mit jelent megnyerni vagy épp elveszíteni egy barátot. Kalandos utazás ez a fantázia birodalmában, ugyanakkor a legmélyebb valóságban."
 Forrás: Moly.hu

 Forrás: Achen089

Voltak jobb és gyengébb kötetek, ez kétségtelen. Bájos kis kalandos mese a Narnia krónikái beszélő állatokkal, meselényekkel és mitológiai lényekkel, és gyerekekkel: ilyennek is kell lennie egy jó gyerekkönyvnek a 20. században. 
Számtalan bájos vagy épp mókás lénnyel találkozhattunk Narnia felfedezése során. Ott van például a 4-5. kötet hős egere, Reepicheep, aztán Puddlegum, aki tekervényes észjárásával nyűgözött le a 6. kötetben, s dalolászott ugyan ebben a kötetben a Glimfeather névre hallgató bagoly, továbbá mindig jelen volt a Trufflehunter (borz) és Trumpkin (törp) szórakoztató duó is a 4. kötet során. 
A kedvelhető szereplők közé tartoznak a Pevensie gyerekek, Peter, Susan, Edmund és Lucy. Rajtuk kívül még elég barátságos figura Caspian király, és fia Rilian, esetleg az utolsó király Trilian, viszont az utolsó két kötet gyerekei, Eustace és Jill kissé ellenszenvesek, ridegek egymással. Igaz, Eustace az 5. kötetben megjavul, de a 6.-ban és a 7.-ben továbbra is antipatikus (unszimpatikus). Jill pedig kissé unalmas figura, néha buta is.
 A történettel nincsenek nagy bajok. Némely kötetben vannak lassabban haladó részek, unalmasabb fejezetek, és olyan kötetek is, melyeket hamar ki lehet olvasni, hisz olyan eseménydús. Személyes kedvencem A varázsló unokaöccse, Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény, a Caspian herceg, a Hajnalvándor útja és A végső ütközet.
A felületes olvasó számára a Narnia krónikái egyszerű, könnyen kitalálható, de szórakoztató mesék gyerekek számára. Viszont ha a regény mélyére nézünk, számtalan bibliai elem felfedezhető, amelyeket Lewis logikusan és tisztán kapcsol egymáshoz. Már az 1. kötetnél jelen van ez: a főszereplő gyerekek ott vannak Narnia születésénél, melyet Aslan kelt életre. Az oroszlán, mint isteni személy teremti meg a világot, ad életet és tudást lakói számára, s persze engedi, hogy a gonosz is jelen legyen az eseményeknél. A 2. kötet egyfajta megszabadítás és feltámadás történet, az utolsó kötet pedig Narnia pusztulását, a világ végét festi le előttünk. A témáról több érdekes dolgot olvashatsz itt.
A Biblia világán túl megjelenik a könyvben a felnőtté válás kérdése is, s ebben a korban a gyermeki én megőrzésének lehetősége. Érdekes dolog, hogy Spoiler! a 7. kötetben minden ember visszatér Narniába, kivéve Susant, akit "mindig a nejlon harisnya érdekelt és túl hamar fel akart nőni". spoiler vége. Ez a "probléma" Neil Gaimant is megihlette, a következő elgondolkodtató novellát írta: Susan problémája.

Utolsó bekezdésben C.S.Lewis stílusát dicsérném. Lehetőségem volt az egész könyvsorozatot angolul végig olvasni, s gyönyörködni abban, hogy az író milyen játékosan alkalmazza az angol nyelvet. Számtalanszor alkalmazza a hangulatfestő és- hangutánzó szavakat leírásaiban, melyek angolul nagyon jól hangzanak, meg is idézik a megidézendő tárgyakat, elemeket, és remek hangzást, ritmust ad a szövegnek.  Továbbá hangutánzó szavakat beépíti egyes állatok beszédébe, így színesebbé téve jellemüket. Lewis fogalmazásában egyedül a számomra fölösleges felhívások zavartak a cselekmény egyes mozdulataira. Ilyenkor úgy éreztem, hogy az író butának néz. Tudom, hogy a Narnia első sorban gyerekeknek íródott, ez a magyarázat a "túlmagyarázásokra" na de akkor is!

Angliában nem hiába töretlen Lewis fantasy könyvsorozatának a népszerűsége. Néha ellaposodik, néha túlmagyaráz, de azért szeretni való történet, komoly, mögöttes tartalommal. Egy gyermek számára pedig mindenképpen egy igazi, kalandos és magával ragadó olvasmány. Ha unokahúgom és majd későbbi gyermekeim oda jutnak, hogy olvassanak, biztosan a kezükbe adom a Narnia krónikáit. Felnőtt fejjel 7/10 a könyvfolyam, de gyerek fejjel biztosan 10/10.

 Forrás: jet097

2011. július 9., szombat

Játsszunk egyet a lágerben

július 09, 2011 0 Comments

Az egyik legismertebb olasz film Az élet szép. Ez idáig elkerülte figyelmemet, Nekotica említette meg nekem. Órákig mesélt a film bájáról, említette, hogy milyen szívszorító történet is mutat be. Amint alkalmam adódott rá (műsorra tűzte a Filmbox Plus), meg is néztem a filmet.

Tartalom:
"1938-ban járunk, amikor a szeretetreméltó, álmodozó Guido - a növekvő rasszizmus és szűklátókörűség közepette - beleszeret visszafogott tanárnőjébe, Dorába. A csodaszép lány azonban egy helyi náci tiszt menyasszonya, Guidot pincérként látjuk viszont az eljegyzésen. Mindent elkövet, hogy a lányt bánatos jövőjétől eltérítse ... Meseszerű szerelmi történet kezdődik.

Öt év múlva Guido és Dora házasok és született egy fiuk, Giousé is. A politikai légkör egyre romlik, végül Guidot, aki félzsidó, táborba viszik családjával együtt. Az apa, hogy túlélhesse a borzalmakat, és hogy fiát minél jobban megkímélje, azt találja ki, hogy az egész, ami körülveszi őket tulajdonképpen egy nagy játék, amelyben a rabok a versenyzők és az őrök a játékvezetők. Benigni az önfeláldozás, a szeretet és a védelmezés filmjét készítette el. Komikusi képességei és chaplini stílusa igen élvezetessé teszik az alkotást, amely mindazonáltal megrázóan drámai módon mutatja be a fáradhatatlan emberi lélek küzdelmeit."

Forrás: Port.hu


Mindenképpen érdekes film Az élet szép. Nagy "szakértelemmel" két részre lehet osztani: előzményre és a KZ-történetre.
Neko úgy mesélte el nekem a cselekményt, hogy arról fog szólni, hogy az apuka egy játéknak állítja be a lágerben zajló eseményeket. Ténylegesen ez is benne volt a filmben, azonban meglepetésként ért az 1939-es rész. Aranyos volt, valóban Charlie Chaplines nyakon öntve olasz optimizmussal, szerelem, s  mindezt együttesen Benigni teszi szórakoztatóvá. Számomra egy baj volt a film ezen részével: kissé hosszúra sikeredett. Figyeltem az időt, s úgy tűnt, másfél órát ölel fel az előzmény, így kevés idő maradt a főtéma bemutatására. Ettől eltekintve a "prológus" kerek, jól felépített, s természetesen tartalmaz utalásokat a későbbi eseményekre (például a "zsidó" ló).
A KZ-történet rész igaz rövidebb, de "nagyobbat üt". Mindenképpen sötétebb hangvételű, még ha ezt se színekkel, se fényekkel nem érzékeltetik. Első ránézésre az apa egy vidám játékot űz a fiával, viszont minden néző (reméljük) gondolatban felidézi a lágerekről hallott, tanult dolgokat: így válik igazán sötétté Az élet szép ezen része. Nincs szüksége haldoklókra, vérre a filmnek ahhoz, hogy hasson a szívekre. Néhány sejtelmes képpel képes beindítani az ember "történeti sablonjait".


Röviden azt kell mondanom, hogy Az élet szép remek film, nem volt jogtalan az az Oscar-díj. Attól eltekintve, hogy az előzmények hosszúra sikeredtek, érdemes bárkinek megnézni ezt a szokatlan KZ-történetet, számomra 9,5/10.

2011. július 7., csütörtök

A kalmárlány és az egyetlen Jablonczyai, aki meg akarta fizetni az adósságát

július 07, 2011 0 Comments

Miközben az emelt magyar szóbelire készültünk, Csepi megtalálta a Régimódi történet sorozat verzióját az MTV videótárában. Annyira tetszett neki, hogy mindannyiunkkal meg akarta nézetni. Sajnos, szóbeli előtt nem jutott idő a sorozatra, így nyárra tolódott ez is.

Tartalom:
"Az 1800-as évek második felében egy debreceni család okos lánya férjhez megy egy vidéki földbirtokoshoz, Jablonczay Kálmánhoz. A házaspár a férj kastélyába költözik. Az eleinte boldognak induló házasságból három gyermek születik, de az új asszony, Rickl Mária hamarosan ellentétbe keveredik a vidéki dzsentri életmóddal, a férjével és az apósával. A józan gondolkodású kalmárlány újításokat akar bevezetni a birtokon, de az álmodozó, könnyelmű Jablonczayak ellenkeznek. A családi vita odáig fajul, hogy a fiatal férj elkártyázza a kastélyt és a birtokot. A házaspár Debrecenbe költözik, Rickl Mária apjának ottani házába. A Jablonczayak itt megtűrt családtagok, a család feletti uralmat Mari veszi át. Férjét vidékre száműzi kasznárnak, és maga neveli a három gyermekét. Közülük kedvence az ifjabb Jablonczay Kálmán. A könnyelmű Kálmánka elcsábít egy gazdag lányt, majd elherdálja felesége vagyonát. Kislányukat, Lenkét Rickl Mária veszi magához. A nagyanya merev eltökéltséggel neveli unokáját. Lenke azonban hamarosan önálló nővé válik, és egy boldogtalan házasság után a saját lábára áll. Az idős Rickl Mária végleg magára marad a debreceni házban."

Forrás: Port.hu


Azt kell mondanom, hogy ez az adaptáció rendjén van. Az eredeti regény elbeszélője dokumentarista módon meséli el a történetet, így nem nagyon találunk a műben párbeszédeket, és kifejezetten egyenletesen előrehaladó cselekményt se. A tévéfilm során ezen tulajdonságait elveszti a történet, viszont kapunk jól megkomponált párbeszédeket, epizódoktól és időben való ugrálásoktól mentes cselekményt. Hogy a néző érdeklődése meg is maradjon, a készítők okosan alkalmazták a cliffhangert minden epizód végén.
A történetre annyi panasz lehet csupán, hogy egyes mellékszálak előtérbe kerültek, de végül nem lett velük semmi (például a csempészett levelek Kossuthnak).


A szereplők többé-kevésbé hűek maradtak a regényben megismertekhez. Ami - úgymond - fájó pont a számomra, hogy Mária csak az utolsó részben mutatta meg lágyszívűségét, amely ugye hozzátartozna a regénybeli szereplő jelleméhez: így csak egy megkeseredett anyósnak tűnt. Ez azért is hiba, mivel Lenke helyett (aki az eredeti regény tényleges főszereplője), Rickl került előtérbe. Marinál még megjegyezném, hogy túl hamar öregedett: a 3. epizódban Gubás Gabi helyére betették az idős Marit. Azért volt ez furcsa, mert a történet szerint a 3. epizódban még csak 32 éves a szereplő, s nem 50. Rossz helyen iktatták be a színésznő váltást. Amúgy Egri Kata a lehető legjobban játszotta a figurát, sokszor megdöbbentett játéka.
Mellette Tompos Kátya is remekül játszik, sikerült megidéznie Jablonczyai Lenke művész alakját, és már-már beteges távolságtartását a férfiaktól. A szereplő még szerethetőbbé vált a könyvbeli alakhoz képest Kátya természetes bájától is.
Akinek leginkább tetszett a színészi játéka, az Bíró Krisztina. Nála tökéletesebb Gizellát találni se lehetett volna: szinte ugyanolyan undok, utálatos, mint a regénybeli; minden jelenetet feldobott a jelenléte.

A bejegyzés végén a technikai megoldásra térnék ki. Le kell szögezni, hogy ilyen korhű magyar kosztümös filmet a maiak közül még nem láttam. Az amerikai filmekhez hasonlítva nem giccsesek a ruhák, de ennek ellenére is korhűek. A helyszínek sem lógnak ki az összképből, megteremtik az adott kor hangulatát, egész realisztikus is, s továbbá árad belőle a magyarosság.
A sorozat zenéjét is érdemes kiemelni, egész hangulatos az is, megmarad a néző fejében. Igaz, a nyitórész alá vágott dal elég "kripta-hangulatú", de az epizódok aláfestő zenéivel nincs semmi baj: hol vidám cigány muzsika csendül fel, hol pedig kicsit magyar hangzásvilágot idéző komoly zene.
 Ami viszont borzalmas volt a technikai kivitelben, az az operatőri munka. A film minőségén látszik, hogy kevés pénzből forgatták, de ettől még jobban oda lehetett volna figyelni a felvételekre. Például a  kamerának nem szabadna olyan beállításnál mozognia, ahol elvileg áll a kamera. Aztán ha a kamerának mozgó alakot kellett követnie, azt elég sután csinálta. A legnagyobb hiba a kutyás jelenetnél volt: hol a kutya fejét, hol a farát láthattuk teljesen logikátlanul. Továbbá sokszor zoomolt a kamera, ami filmeknél elég ritka, és nagyon természet ellenes kameramozgás is. Összefoglalva az operatőri munka egy házi videóséhoz mérhető.
Az operatőri bakiktől eltekintve láthattunk néhány szépen felvett jelenetet is, például amikor Lenke és Kálmánka találkozik, a 6. rész zárójelenete vagy a társastáncok, és persze a sörházas mulatozások.

Az operatőri munkától eltekintve a Régimódi történet tévéfilm kellemes és szórakoztató adaptáció, még ha nem is követi teljesen a könyvet, s Szabó-szál ki is maradt belőle. Azt hiszem, hogy egy 7/10-es értékelést érdemel ez a mű, hisz egyszer mindenképpen érdemes megnézni.

2011. július 1., péntek

"Tizennégy éves voltam, amikor meggyilkoltak"

július 01, 2011 0 Comments

A Komfortos mennyország azon kevés filmek egyike, amelyet trailer után akartam megnézni. A bemutatót a T-Home videótár reklámjában láttam. Természetesen a látvány fogott meg rögtön, úgy éreztem, hogy az egész művet látnom kell. Sajnos, erre csak hosszú tologatás után került sor.

Tartalom:
"A tizennégy éves Susie egy napon nem érkezik haza az iskolából. Ahogy telik-múlik az idő a Salmon család aggódni kezd a legidősebb lányuk miatt, aki nem szokott kimaradni ilyen sokáig. Kétségbeesve keresni kezdik, de nem találják. A rendőrség kinyomozza, hogy Susie gyilkosság áldozata lett, ám a tettest nem sikerül elfogni. Közben kiderül, hogy a kislány a föld és a mennyország között van, onnan tekint le a családjára, melyben mindenki a maga módján próbálja feldolgozni a tragédiát. Jól ismeri a gyilkosát is, aki sokkal közelebb van hozzájuk, mint azt bárki gondolná."

Forrás: Port.hu


 Azt kell mondanom, hogy ez a film bebocsátást nyert a kedvenc filmjeim közé.
A tartalom alapján ez a film egy krimi történetnek tűnhet, pedig közel sem az. Az elbeszélőn egy olyan személy, aki egy krimiben általában nem tud beszélni. Az áldozat mesél nekünk, aki halála után sem hagyja abba a narrációt, a horizonton túlról néz le szeretteire és gyilkosára.
Hiába tűnik úgy, hogy Suzie a főhős, inkább a Földön játszódó eseményeknek vagyunk szemtanúi, a lány halála utáni történések a lényegesebbek. Láthatjuk, hogy egyes családtagok miként küzdenek meg gyászukkal: van, aki belenyugszik, s akad olyan is, aki nem ül tétlenül, megpróbál igazságot szolgáltatni, hátha így lelke megnyugvásra lel. Természetesen a család ezen tagjai mozdítják előrébb a cselekményt.

A történet során többször visszatérünk Suzie-hoz is, akinek családjához hasonlóan meg kell birkóznia azzal, hogy el kell szakadnia családjától, s be kell lépnie a Mennyországba.


Egy szépen felépített történet ez a film alapján (az eredeti könyvet nem olvastam), csupán egy-két dolog zavart benne. Egyik az, hogy a  spoiler! különc lány kiszedi Suzie testét a széfből, amelyet a gyilkos az emésztőgödörbe dobott. Másik dolog, ami zavart, hogy Suzie a szerelmének jelent csak meg, és nem a családjának, akiknek azért jobban hiányzott. Spoiler vége.



A film szereplői teljesen hétköznapi emberek, akik azt hitték, hogy rossz csak másokkal történhet. A naiv, életvidám Suzie-t Saoirse (Szörzsa) Ronan játssza, akiben itt sem lehet csalódni, nem jelent számára különösebb akadályt hozni a tinilány szerepét. Igazán szeretni való.
A gyilkost játszó Stanley Tucci egész hátborzongató figura, a néző az első megjelenése óta kellemetlenül érzi magát, még akkor is, amikor a pasas udvariasan bájolog.
A szereplők közül Rachel Weiszt érdemes kiemelni, aki az anya szerepét játssza. Belső marcangolása megható, édesanyához méltó.

A Komfortos mennyországnál még érdemes kitérni a jelenetekre. Számtalan jól kidolgozott jelenetet láthatunk Peter Jacksontól és társaitól. Egyik legfajsúlyosabb talán az, amikor Suzie húga a gyilkos jegyzeteit lapozgatja. Egy idősíkban két helyszín váltakozik, gyakoriak a premier plánok, melyek feszültebbé teszik a jelenetet.
A jelenetek mellett fantasztikus világot álmodtak a holt Suzie köré, öröm volt nézni, habár itt-ott már a giccs határát súrolta.
A jól megkomponált jelenetek és a horizont világa mellé fülbemászó, "finom" aláfestő zene csendült fel a 2 órás játékidő során. Néha abban is el lehetett veszni.

Hiába nyilvánítottam kedvenc filmemmé a Komfortos mennyországot, azért vannak hibái, így jár neki "csak" 8/10. Mégis mitől is nőtt azonnal szívemhez ez a kis történet? Nem kell ezt hosszú esszében vagy blogbejegyzésben megmagyarázni, annyi az oka csupán, hogy a már jól ismert amerikai optimizmussal és naivitással mutatja meg nekünk, hogy Isten nem ver bottal, a rosszon előbb-utóbb túllehet lépni, még ha e cél érdekében magunknak kell valahogy megnyugvást keresni. Szerintem, ez egy szép üzenet.

Follow Us @soratemplates