Antigané: drogos

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: drogos. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. március 8., szombat

Válaszd az életet!

Chibi Zsó március 08, 2014 0 Comments

Az angol/skót filmek egyik megkerülhetetlen alapműve a Trainspotting, amely Irvine Welsh, skót kortárs író egyik legismertebb művének adaptációja. 1996-ban látott napvilágot a film, és igaz, azóta több drogos film készült (pl. Rekviem egy álomért), de még mindig kiemelkedő és különleges Danny Boyle alkotása.

Tartalom:

"Mark és haverjai képtelenek beilleszkedni a társadalomba, nem mintha a gazdaságilag lepusztulóban lévő Edinburgh-ben sok lehetőségük lenne erre. Csupa vesztes figura, akik parttalanul sodródnak ide-oda. Az egyetlen menekülést a drog kínálja számukra, heroinnal belőve utaznak a képzelet univerzumában. Szárnyalásuknak csak az szab gátat, ha elfogy az anyag. Azért élnek, hogy hozzájussanak a következő adag narkóhoz. A sors azonban még egy utolsó lehetőséget kínál Mark számára."

Forrás: Port

Még mindig kiemelkedő film a Trainspotting, mert nem a drogfüggők okait keresi azért, mert az anyaghoz nyúltak ("Kinek van szüksége okokra, ha a heroint választotta?"), nem az anyag áldozataként állítja be őket, nem teszi a drogosokat mártírrá, mint a már említett Rekviem egy álomért film (ez egy másik stádium). Boyle filmje inkább fókuszál az életforma bemutatására, mint annak burkolt bírálására vagy hogy kampányfilmet készítsen - a konklúziót a nézőknek kell levonnia. Vannak olyanok, akiknek csábító szembemenni a fogyasztói társadalommal akár a heroin útján is a film hatására, azaz lázadni. Lesznek, akik társadalmi kritikát fognak látni benne (ami kétségtelenül jelen is van), és olyanok is akadnak, akik a társadalmi élet sajátos patkányfogó jellegét fogja meglátni (mint én is): érezzük, hogy egyéniségünk a kiteljesedés folyamatában szociális gátakba ütközik, amelyekkel nagy valószínűséggel nem is értünk egyet, mert jelentéktelennek tetszenek. Megoldás erre a nihil, az önpusztítás? Hosszútávon nem - kívülállóként meg tudjuk ezt állapítani. Valahol erről szól a Trainspotting (számomra legalábbis): a szereplők, leginkább Renton miként járja meg ezt az utat, végül hogyan fog dönteni - és nem csak a heroinnal kapcsolatban, az életet illetően is.

Viszont, a drog szorosan összefűződik ezzel a Trainspottinggal, így a néző a sokkolástól sem felejtkezik meg. Számtalan hatsásosan megszerkesztett jelenet van, amely próbálja visszaadni a droghatásait vagy a függő élményeit, s továbbá nem marad a film adós sem a "büntetést" illetően se.

A főbb témák mellett megvannak a skót témájú filmek sajátos, mondhatni bájos jellegzetességei is. A kiejtés, ami rengeteg pluszt ad az egész történet hangulatához, a fiatalos zene, a sajátos, kissé sötét humor (bár ez lehet inkább Irvine Welsh sajátossága), önirónia, és nem utolsó sorban maga a helyszín is, Skócia - kicsit hozzáad a kilátástalanság érzéséhez.

Lassan 18 éves a Trainspotting, de még mindig sokat mond, aktuális és kiemelkedik a műfajból. A mai közönség számára esetleg a lassabb történetvezetés jelenthet gondot, de ez a legkevesebb - 10/10.

2011. április 18., hétfő

"Csak a pillanat telhetetlen és tébolyult szüksége befolyásolta életüket"

Chibi Zsó április 18, 2011 0 Comments

Aronofsky filmje után terveztem, hogy elolvasom a könyvet, de végül csak Valen ajánlására jutottam el a cselekvésig. Nem túl hosszú a könyv (280 oldal), de mégis hosszú időbe tartott végigolvasni.

Tartalom:

"Sara Goldfarb magányosan él egy sivár brooklyni lakótelepen, egyetlen társa a televízió, amelyet reggeltől estig bámul – hacsak narkós fia, Harry nem csapja be a zaciba a készüléket, hogy az érte kapott pénzből teljen a napi betevő adagra.
Sarára egy nap rámosolyog a szerencse: megkeresi kedvenc Tv-társaságának ügynöke azzal, hogy lenne-e kedve szerepelni a csatorna egyik vetélkedőjében. Sara erre boldogan rábólint, és kemény fogyókúrába kezd, mert bele szeretne férni a piros ruhába, amelyet Harry bár micvóján viselt. A fogyókúrához tablettákat kap egy sarlatántól, amelyek hamarosan ugyanolyan függővé teszik, mint fiát a heroin.
Harry a barátnőjével, Marionnal, és a barátjával, a fekete bőrű Tyrone-nal ezenközben nagy ívű kábítószer-kereskedésbe kezd, amely eleinte működik is. A kezdeti sikerek után azonban megtorpan az üzlet, s Harryéknek most már az is nehézségeket okoz, hogy a maguk adagját megszerezzék. Sötétebbnél sötétebb ügyletekbe keverednek, s hiába áltatják magukat azzal, hogy akármikor le tudnának állni, az álom nemsokára rémálommá válik…"

Forrás: Moly.hu

A regény izgalmas, felépítése szinte tökéletes, fokozatosan jutunk el a végkifejletig, a katarzisig. És talán emiatt nehéz volt olvasni. A konkrét események néhány mondatban elmesélhetőek, azonban az érzelmek, amelyeket közvetít, nem.
Az történet az első pár oldalon egy szálon fut, de hamar kettéválik - ahogy az anya, Sara és fia, Harry is eltávolodtak egymástól a cselekmény előtti időben. Ettől a ponttól kezdődik meg a reménytelen versenyfutás az álmok eléréséért. Harry, Tyron és Marion a boldog életért küzd, azonban náluk tragikusabb figura maga Sara Goldfarb, aki jelentéktelen célokért küzd (piros ruha). A szereplők sorstalanságát tovább növeli tudatlanságuk, nem is tudják, hogy küzdelmeik mind hiábavalóak. Ez a tudat alapból ad egy szkeptikusságot a történetnek, erre telepszik rá a fokozódó egy rossz hangulat, ami a könyv naturalizmusából is következik, de főleg abból, hogy végig kell "néznünk", ahogy emberek teljesen elvesztik a méltóságukat, csak egy az anyagért könyörgő "lelki korcsokká" válnak. Ezért olyan nehéz a Rekviem egy álomért-et olvasni.

A szereplőkkel a könyvben se jöttem ki igazán, Marion állt hozzám közel a történet elején, de elég hamar "ki szerettem" belőle. Harry és Tyron iránt nem alakult ki bennem szimpátia, talán azért, mert maguk keresték a bajt, amiből nem sikerült annak ellenére kikecmeregniük, amennyire szerették volna. Sajnálatot a regényben is Sara iránt lehet érezni, hiszen őt dobták félre, ő él teljes magányba, amelybe ~~talán~~ bele is őrül.

Összefoglalásképpen ki kell jelentenem, hogy a Rekviem egy álomért könyvben is elnyerte a tetszésemet, hasonló katarzist és rossz hangulatot éreztem, mint a film után.Amiben viszont jobb Aronofsky alkotásánál, hogy Sara fokozatos megőrülése (hűtő mozgása) a regényben természetesen jelenik meg: tudjuk, hogy nem normális dolog tárgyakhoz beszélni, de végül mi, olvasók is megbarátkozunk a helyzettel, mintha ez mindig is így lett volna. Továbbá teljes betekintést nyerünk a New York-i narkósok világába is, láthatjuk, hogy ők is emberek (vagy valaha "voltak"), ettől egész valóságosnak hat.
Több dolgot nem is tudnék elmondani a könyvről. Tessék elolvasni! 10/10, maximális pontszám.

Forrás: Thrutheeyesofruby

# amerikai # drogos

2010. november 13., szombat

Sokkoló kampány a drog ellen

Chibi Zsó november 13, 2010 4 Comments

Érdekesen találkoztam ezzel a filmmel. Talán két-három évvel ezelőtt Cleo számolt be róla és mondta, hogy meg ne nézzem. Aztán tudjátok, ott van az emberben a kíváncsiság. Egyszer nézelődtem neten, megláttam és gondoltam, megszerzem. Tavaly meg is lett, de csak őszi szünetben sikerült időt szakítanom rá.

Tartalom:

"Harry Goldfarb egyetlen pénzszerzési lehetősége, hogy rendszeresen eladja anyja tévéjét, akinek a TV nézés élete egyetlen értelme és legfőbb szórakozása. A pénz heroinra kell, a TV pedig azért jó üzlet, mert Harry anyja úgyis mindig visszavásárolja. Harry édesanyja, Sara egy más világról álmodik. Mindent megtesz azért, hogy bekerülhessen kedvenc TV show-jába. Úgy érzi, ezt egyetlen úton érheti el, ha lefogy, és így fel tudja venni a "piros ruhát". Az egyetlen ruhát, amelyben megjelenhet a TV képernyőjén. Fanatikus fogyókúrába kezd, egy gyógyszer segítségével, melyet orvosa írt fel neki. A gyógyszer kezdetben fantasztikus hatással van Sara-ra. Fogyni kezd, feltöltődik, teli lesz energiával és most már egészen bizonyos abban, hogy bekerül a TV show-ba. Aztán elkezdődnek a hallucinációk... Az orvos által felírt gyógyszer gyakorlatilag ugyanolyan kemény drog, mint a heroin."

Forrás: Port.hu

Nehezen emészthető alkotás, azt mindenképpen el kell ismerni. Nem is könnyű szavakba öntenem a gondolataimat.

A történet hibátlan, esetleg a biológiai dolgokban lehetne kukacoskodni. Ami szerintem a legnagyobb hülyeség a filmben, hogy Sara függő lett a gyógyszertől. Ha nyugtatóról lett volna szó, még elhiszem, de fogyitabi nem okoz ilyet, az biztos. Viszont ezen a téren a történetvezetés olyan ködös (és ezt nem rosszindulatból mondom), így igazából nyitott kérdés marad, hogy Sara a gyógyszertől vagy más okokból jutott oda, ahová.

És ha már kicsit emlegettem a történetvezetést, akkor ki is térek rá. A film elején még egy szálunk van, majd egész hamar ketté válik Sara és Harry életére, és minél inkább közelítünk a végkimenetel felé, annál nagyobb az őrület. Végül négy történetszálat kapunk, a fináléban pedig már csak kapkodó képeket látunk szereplőinkről és arról, hogy mit tett velük a kábítószer.

Így egy egész nyomasztó hangulatot sikerült alkotni, amit a videoklipszerű és gyors kameramozgással, plusz a tökéletesen megkomponált háttérzenével sikerült tovább fokozni. Darren Aronofsky rendező remek munkát végzett, ha Oscart nem is kapott ezért a filmért, egy ötöst tőlem mindenképpen megérdemel.

Többet nem is nagyon lehet erről a filmről mesélni, legalábbis én most nem tudok. Látni kell és borzongni rajta, majd elgondolkodni. Megéri mindezt végigcsinálni pár percnyi örömért? Ki is uralkodik ilyenkor az emberen: ő maga vagy az anyag? Nem tudom, hogy ez a film eddig mennyi függőt riasztott el az anyagtól (szerintem elég keveset), de mindenesetre érdemes lenne a televízióban gyakrabban adni. Igaz, nem szoknának le azok, akik eddig is az anyaghoz nyúltak, de talán sokak nem kapnának hozzá kedvet. Hiú ábránd, de hátha.

10/10-es filmélmény remek színészekkel és képi megvalósítással.

És ritkán mutatok videókat, de most muszáj. Egy Placebo és a film képkockái. Ezen kívül még érdemes tudni, hogy ez a film egy könyvadaptáció. Amint kezembe jut elolvasom és írok róla.

# 2000 # adaptáció