Antigané

A rengeteg amerikai kalandfilm között mindig felüdülés egy európai alkotást látni, egy franciát még inkább. Az elmúlt évek egyik ismert francia kalandfilmje az Adéle és a múmiák rejtélye. Luc Besson (a Wasabi film miatt lehet ismerős a neve) nem akar többnek látszani ebben a filmjében se, csak szórakoztatni kíván. Mellesleg, az ajánlást köszönöm Annának. 

Eredeti kritika: 2009.12.05.
Javított kritika: 2011.06.24.

 Manapság a Skins nagy népszerűségnek örvend hazájában és a világ többi pontján. Annyira, hogy amerikai remake is készült belőle, Angliában pedig a 6. évadnál jár. Ismerkedjünk meg közelebbről a sorozat szerkezetével, hátha megfejtjük, hogy miért is szeretik úgy.

Tartalom:

"A történet középpontjában egy csapat 17 éves kamasz áll, akik hétről hétre keverednek vicces, szívbemarkoló és olykor megdöbbentő helyzetekbe. Mindegyikük derűs és optimista gyerek, akik ismerkednek a felnőtt élettel és annak árnyoldalaival, alkohollal, szerelemmel, droggal, mindeközben feszegetik a határaikat és úgy irányítják a szüleiket, ahogyan azt csak a kamaszok tudják. Tony, a város legnépszerűbb és legsármosabb fiúja, született vezéregyéniség. Szeret jót nevetni, főként mások kárán. Gyönyörű barátnője Michelle, legjobb barátja az önbizalomhiányos szűz fiú, Sid és a kissé flúgos, de aranyszívű anorexiás lány, Cassie. De ott van még Chris, aki bármikor benne van egy jó kis balhéban, Jal, a szépreményű tehetséges klarinétos, Maxxie, aki minden fiút akar, és mindet meg is kapja. Anwar, aki vallásos családból származik, szülei tiltják a drogtól, alkoholtól, ő persze mindent kipróbál, Tony nővére Effy, aki sok dolgot tud, de a titkokat megtartja magának, a gazdag Abigail, aki folyamatos terápia és a nyugtatók világában él."

 Forrás: Port.hu

Ahogy a tartalomból is kiderül, a Skins középpontjában tizenévesek állnak, akik a kemény bulik alakjai, nem vetik meg az alkoholt és drogokat, s a mulatozásba persze egy-egy szex is belefér. Emellett persze őszinte gyerekek, akik egy kis törődésre vágynak, de nehezen kapják ezt meg, hisz szüleik nem igazán törődnek velük. Első sorban ezért lehet vonzó sorozat a Skins: manapság rengeteg tinédzser él hasonló életet és küzd hasonló problémákkal. Emberi szokás, de szeretünk magunkról történeteket hallgatni.
A Skins népszerűségének másik oka, hogy az eddigi tinédzser sorozatokban igen merészen ábrázolták a szexet és a bulikat, teljesen realisztikusan. Ez által a szereplők személyes drámái is élet közelibbek, könnyebb együtt érezni velük.
Nem csak a környezet valóságos, hanem a történet is. Igaz, vannak hihetetlen események is benne jócskán, de többnyire a Skins szereplői az élettel szembesülnek. Olyan problémákkal kerülnek szembe, amelyeket felelősséggel kellene megoldani, de legtöbbször a menekülést választják, s e döntésnek természetesen megvannak a maga komoly következményei. 
A sorozat további nagy érdeme az, hogy feszeget aktuális erkölcsi problémákat. Ilyen például a melegek elfogadása, ami Maxxie-n keresztül jelen meg. Ezt az Ankwarral való barátságán keresztül mutatták be. Az arab fiú félt, hogy az apja kiakad, ha megtudja, hogy legjobb barátja egy meleg. De pont az ellenkező történik! Ankwar papa mély vallásossága ellenére továbbra is kedveli Maxiee-t. Ha jól emlékszem, olyasmit mondott, hogy “Sokszor nem értem, mi miért van, de az istenem majd elfogadtatja velem”.  Teljesen igaza van, és nagyon is tetszett ez a jelenet a 9. részben. De most tényleg: ha az illető nem tesz semmi rosszat a társadalom ellen, tisztességes, akkor miért utáljuk azért, mert nem hasonlít ránk vagy épp a vallásunk nem fogadja el? Másik: a sorozat megmutatta, hogy mit is kellene tennie a szélsőséges vallási fanatikusnak : elfogadni az újat, de megtartani a régit. Haladni, de kicsit maradni is. És ez csak egy példa a sok közül.

 

 A Skins évadjai általában 9-10 részesek, ahol egy rész általában egy karakter köré épül - ezért akár azt is kijelenthetjük, hogy a Skins karaktercentrikus. Ismerkedjünk meg az 1. és 2. évad figuráival.
A történet tényleges főhősének Tony mondható. Nem tudtam megkedvelni a sorozatban, mert hát... egy f*sz, így kerek-perec. Kénye-kedve szerint manipulálja barátait, és amikor úgy hozza a saját érdeke, át lép rajtuk. Természetesen benne is van valami elveszett jóság, amiért mégis kötődünk hozzá, s izgulunk sorsáért. Például a 9. epizódban igazán sajnáltam a baleset miatt.
Tony mellett ott kullog hű kutyaként Sid, aki szegény, elég szerencsétlen srác. Szűz, még barátnője sincs, amit el lehet tolni, azt el is tolja. Ilyen a kapcsolata Cassie-vel is a két évad során. Pedig Sid - talán - a sorozat legjóságosabb és emberibb figurája, senki se feltételezné, hogy szándékosan csinál rosszat.
A főszereplők körét gazdagítja a csinos Michelle, Tony barátnője. Intelligens lány, viszont nagyon ragaszkodó típus. Végig kitart Tony mellett annak kellemetlen természete ellenére is. Ha nem is minden bajban, de képes megbocsátani neki, visszatér hozzá. Sokszor kellemetlen hárpia tud lenni, de egy gyengébb pillanataiban közel érezhetjük magunkhoz.

Ebből a három szereplőből áll össze - mondhatni - egy fősztori. Természetesen a többieknek is megvan a maguk története, még ha kicsit háttérben is zajlanak a Tony-Sid-Michelle hármaséhoz képest.
A "mellékszereplők" közül érdemes megemlíteni a bohókás Christ, aki még Sidnél is jóságosabb szereplő. Bármit tesz, sosem lehet utálni érte, hiszen cselekedetei mögött nincsenek különösebb okok, "csak úgy" megtörténnek. Hiába van a fiúnak nagy szíve, mégis őt éri a legtöbb csapás élete során kezdve édesanyától egészen Angie-ig.
A fiú mellett érdemes még Jalt és Cassie-t említeni. Jal az egyedüli olyan figura, aki ki akar törni családja "bilincseiből", s ezt tudással próbálja elérni. Emiatt sajnálatos a 2. évadban lévő lassú elbukása, hisz szurkoltunk neki, hogy sikerüljenek álmai.
Cassie a sorozat művész alakja, aki saját határai miatt képtelen kiteljesedni, így saját világában élve lépked a mienkben. A szerelem lehetne számára a feloldozás, de Sid tehetetlensége miatt feladja és elmenekül saját környezetéből.
A szereplőgárdában még ott van Maxxie és Ankwar. Ha gonoszak akarunk lenni, akkor ők a "kötelező kisebbségi" karakterek. Mondjuk, ha ez valamilyen mértékig igaz is, de ennek ellenére szerethetőre írták őket, plusz egy izgalmas történetet is kaptak.

 A Skins nem csak történetében kitűnő, hanem a mozgóképi kivitelezésben is. A jelenetekben számtalan jelképet, szimbólumot rejtettek el, amelyek csak még izgalmasabbá teszik a történetet. Továbbá számtalan jól felépített jelenetet láthatunk jól kiválasztott háttér zenével. Személyes kedvencem az 1. évad zárójelenete, aikor Sid megkapta Cassie levelét, amiben közli, hogy elköltöznek Skóciába. Aztán a szemüveges fiú elindul, és énekelni kezdte a “Wild World”-öt. Nem tudom, ki válogatja a betétdalokat a sorozatba, de nagyon ügyes, és az évad végére ez a szám (is) nagyon illett. Kifejezi a megbánást, a szerelmet a másik iránt. Rövid, egyszerű, de mégis remek.

Nagyon jó kis sorozat, csak ajánlani tudom mindenkinek. Rávilágít az emberek hibáira, megmutatja, milyen nehéz felnőni és néha milyen ára is van. És még azt is, hogy a szülők is kerülnek számukra kezelhetetlen helyzetekbe, amikből tinédzserek módjára próbálnak menekülni, maguk mögött hagyni a felelősséget. Néhány öncélú szexjelenettől eltekintve az egyik legjobb tinédzser sorozat a Skins, így nyugodt szívvel adok rá 9/10 pontot.

Eredeti kritika: 2008.05.10.
Javított kritika: 2011.06.24.

Egyik osztálytársam révén volt szerencsém megnézni a Death Note című animét, magyarul. Nos, akik az anime/manga világát ismerik, azok biztosan hallottak erről a sorozatról, de akik nem, azoknak íme egy tartalom ismertetés:


Tartalom:

"Yagami Light egy átlagos életet élő diáknak tűnik. Rendkívüli tanulmányai eredményeivel és értelmi képességével mindig Japán éltanulója, leendő egyetemista. S aztán minden egy csapásra megváltozik. Megtalálja a Halállistát, amelynek képességeiben először kételkedik... hogy tényleg meghal-e az 40 másodpercen belül, akinek beleírják a nevét. A kísérletet kétszer is elvégzi, mind a kétszer beigazolódik: nem hamisítvány, tényleg működik. S ekkor valami megváltozik benne: egyéni, kiforratlan, alapvető erkölcsi normákba és filozófiai bukfencekbe ütköző igazságérzete azt súgja, hogy minden bűnözőt el kell törölni a Földről... A hatalomvágy mételye lassan felemészti az elméjét és mindenre elszántan küzd egy utópia megteremtéséért. Aki szembeszegül vele, annak erősen esélye van a Halállistára felkerülnie."

 Forrás: AnimeAddicts

Sok műfajba elhelyezhetnénk ezt az animét. Jómagam mindenképp a thriller felé hajlanék, ámde krimiként is megállja a helyét. Harmadik műfajként még a drámát nevezném meg, mivel számos személy életét veszti a történet folyamán, továbbá sajátos egy drámához hasonlóan tettváltás sorozatokon keresztül veszik fel a küzdelmet a felek.

Kicsit a karakterekre nézzünk rá, először.

Kezdjük Lighttal: hagyományos, jóképű ember, aki még okos is, s unatkozik. Egyik nap talál egy füzetet, amelyet hazavisz. Elolvasva a használati utasítást (akinek a nevét beleírják, az meghal) használni kezdte az “ártatlan” füzetet. A “note” valódiságának bebizonyításán felbuzdult, és eltökélte, megalkotja az új világot, ahol nincsenek bűnözők, amelyben ő lesz az Isten.
Ezeket végig gondolva, arra jutunk, hogy Light az őrült zsenik táborát erősíti. Mivel ebben a történetben a gyilkos a főhős, így felborul a hagyományos krimi szereposztása is: a Death Note során nem azért izgulunk, hogy miképpen nyomoz detektívünk, hanem az, hogy az antihős, a bűnöző hogyan cselezi ki ellenségeit.

Következő szereplő legyen Ł, a különös géniusz detektív. Nyugati kollégáitól látszólag eltér, de a detektív archetípusának tökéletesen megfeleltethető. Sherlock Holmeshoz vagy Poiret-hoz hasonlóan megvan a magas fokú intelligenciája, amely kiemeli az emberek közül. Továbbá megvan az önpusztító függősége, mégha nem is kapcsolódik a nikotinhoz, hanem a cukorhoz. Az archetípustól viszont annyiban tér el, hogy külsejére nem igen figyel oda, a legkényelmesebb ruhákban ül és töpreng az eseten.

Most pedig jöjjön a mi Misa Misánk. Tipikus tinédzser lány. Elég temperamentumos, mindenhez van hozzáfűzni valóra. Kicsit butácska, mivel lépései hamar kikövetkeztethetőek, de azért őt sem kell félteni, Light mellett igyekszik megfontolt lépéseket tenni, eltüntetni maga után a nyomokat. Rajongó típus, e miatt elég sok embernek idegesítő lehet.
A krimik világában talán a magányos, segítséget kérő hölgyekkel tudnánk azonosítani, de nem sok ilyen vonást találunk Misában. Ez a szőkeség inkább általános anime karakter, aki aranyosnak akar tűnni, őrülten szerelmes, bármit megtesz, amire kérik. De nem szertelensége végett vetemedik arra, hogy kideríti Kira kilétét, s csatlakozik hozzá. Misa 100%-ig egyet ért a bűnözők kiirtásával, mivel szüleivel is bűnözők végeztek.

Most pedig lépjünk át egy másik világba, amely kissé sötét a mienkhez viszonyítva, sok tenni valót nem találni, csak az unalommal találjuk szembe magunkat. Ez a Halálsitenek világa. Itt élt Ryuk, amíg le nem dobta a Földre a Halállistáját. Ryukot inkább a népmesék ördögével, krampuszával illetve gonosz manójával tudnám azonosítani. Saját, eltitkolt céljáért köt alkut a főszereplővel. Ryuk esetében ez a cél a szórakozás. Ám ennek a halálistennek emberi vonásai is vannak: szenvedélybeteg. Ne a drogra, alkoholra vagy dohányárura tessék gondolni, hanem egy almára! Ezen kívül még tekinthető ő a pártatlan isteni személynek, aki kívülről szemléli az eseményeket, de nem szól bele.

Jöjjön a véleményem:
Úgy hiszem, ez egy csillagos ötöst érő alkotás. Régen kötött le valami ennyire. A nézés közben, ha az ember kipróbálja találni a cselekményt, nagy valószínűséggel elbukik, mivel számtalan váratlan fordulattal csavarják meg a cselekményt.

A történetből természetesen a humor sem marad el. Számomra Ryuk elvonási tünetei, Misa helyenkénti vicces megjegyzései, Ł kutakodása Light után (persze mikor nem nyúlt kemény eszközökhöz) és a szójátékok a halál szóval (például “Azért egy halálisten is lehet hulla fáradt.”) tetszettek.

Ami a legjobban tetszett, azok a krimi elemek. Bámulatos, hogy a két ellenfél mennyire hasonló egymáshoz, de mégis másként gondolkodnak. Olyan, mintha végig sakkoznának. A nyomozások során pedig valamennyire fény derül a bizonyos embertípusok általános reakcióira. 

A magyar szinkronnal meg voltam elégedve, kivéve egy-két pici hibát. Először Lightot egyhangúnak találtam, aztán kicsit meglepődtem Misa gyermeteg hangján, de ahogyan a karaktere bontakozott ki, beleszoktam ebbe a hangba.

Végül a grafikája: gyönyörű! Az árnyékolás, a leheletnyi számítógépes trükkök… micsoda összhangba tudták hozni.

Minden esetre érdemes megnézni, ha valaki egy izgalmas történetre vágyik. A véleményem elég pozitív, és tényleg! Ha hordanék kalapot, az alkotók előtt megemelném. 9/10-es élmény, mivel spoiler! Ł halála után spoiler vége eléggé eltért a mangától, s így elég laposra sikeredett a történet.

Mióta 2009-ben megláttam a moziban a plakátját, azóta meg akarom nézni ezt a filmet. Anno nem sikerült moziban megnézni, DVD-n se sikerült még megvennem, viszont Annától sikerült kölcsönkérnem. 

"Hogy hívták 1891-ben James Bondot? Természetesen Sherlock Holmesnak (Robert Downey Jr.). A legendás mesterdetektív, aki közelharcban legalább olyan verhetetlen, mint logikus gondolkodásban, élete legnagyobb problémájával kerül szembe. Ő és hű társa, doktor Watson (Jude Law) Lord Blackwood nyomába vetik magukat. Ha nem leplezik le időben, az az egész Brit birodalmat megrázhatja."

  

Szégyen, de be kell vallanom, hogy nem igen olvastam Sherlock Holmes regényeket. Csupán egy angol rövidített regényt olvastam és már nem is emlékszem, hogy melyik volt az. Volt benne egy liba, de ez most lényegtelen. Annyi emlékem viszont van, hogy az ott szereplő Holmes lenyűgözött okosságával és megfigyeléseivel. Ennyi rákészüléssel néztem meg Guy Ritchie Sherlock Holmesját.

Doyle detektívje teljesen kifordul magából a vásznon, de jó értelemben. Eltűnik a kockás kalap és a kabát, helyette viktoriánus kori csodaszép ruhát ölt magára. A pipa megfordul Downey Jr. által alakított figura kezében, de nem kap központi szerepet, úgyis útban lenne a bunyók során. Holmes verekedéssel is keres némi pénzt, ha épp nincs valami nyomozni való. Mert amúgy halálra unná magát, és unatkozásával mindenkit őrületbe kerget a fickó.

Sherlock Holmeson kívül a további karakterek is igazi egyéniségek, lehet őket szeretni. Irene Adler egyik színes jellem a szereplők palettáján, Holmes tökéletes "ellenfele". Watson kicsit morci, nehezen tolerálja Sherlock viselkedését (bár másokhoz képest ő a legtürelmesebb), de ennek ellenére egy bájos szereplő. Blackwoodban is egy méltó ellenfelet láthatunk, akit az utolsó pillanatban sikerül csak sarokba szorítani. Élvezetes volt nézni ezt a sok nagyszerű karaktert, amelyek megformálásához tehetséges színészeket válogattak. Robert Downey Jr. nem a két szép szeméért kapta azt az Oscar-díjat.


Maga a történet kicsit hollywoodian egyszerű, de élvezetes. Mivel Holmes figurája is akcióhősszerű figurává vált, így a film is ezt a vonalat lovagolja meg inkább, így a krimiszál kicsit háttérbe szorul, de egy fajta egyensúlyt megpróbálnak tartani. Humorban sincs hiány, ezt leginkább a helyzetkomikum adja (pl. amikor detektívünket kikötözik az ágyhoz :D). Túl sok ebből se lesz, csak épp annyi, amennyi szükséges.
A kép megvalósításra sincs panasz. A viktoriánus kor megjelenítése korhű, visszaadja a történelem könyvekből ismert kor hangulatát és mindebből valami angolság is sugárzik. Ezt az érzést fokozza Hans Zimmer zenéje, amelyben most sem lehet csalódni. Az aláfestőzenék között találunk ír hangzást is, a harcolós jelenetnél pedig egy eredeti ír népdalt hallhatunk, a Rocky road to Dublint.

Guy Ritchie Holmesja nem csúfolja meg Doylét, csupán a mai közönség igényeihez szabja nagyon is elmésen. Így egy pörgős, izgalmas karakterekkel teli történetet kaptunk, ami akár többször is újranézhető. Részemről 8,5/10.

Tim Burton Alíz adaptációja régóta betervezett film, Annának köszönhetően sikerült megnéznem. Kellemes csalódás volt, hiszen nagyon sok rosszat hallottam a filmről, tartottam is tőle, hogy nem fog tetszeni. Végül azért nem egészen így lett.

"Alice tizenkilenc éves, felnőtt lány. Férjhez akarják adni, ám egyetlen porcikája sem kívánja, hogy a csúnya, ellenszenves fiatalemberhez menjen hozzá. Szerencsére a lánykérést megzavarja a Fehér Nyúl felbukkanása. Alice persze utána iramodik, és hamarosan újra annál a bizonyos üregnél találja magát, amelybe sok évvel ezelőtt beleesett. A történelem ismétli önmagát, Alice megint Csodaországban találja magát. Ám Csodaország már nem olyan, mint régen. Az első látogatása óta minden a feje tetejére állt. Ő az egyetlen, aki megszabadíthatja a világot a zsarnok Vörös Királynő rémuralmától."

 Olyan érzésem volt, mintha Burton a Walt Disney rajzfilm Alice-ét akarta volna folytatni. Lewis eredeti regényében Alice még kislány, ebben a filmben viszont felnőtt, aki el akar menekülni a társadalom által előre megtervezett életből. Azonban feltűnik a fehér nyúl és Alice ismét eljut a lyukig, majd Csodaországba. A zuhanás során ugyanazokat a tárgyakat láthatjuk, amit a korábbi verzióban is és ezeket követi a film egészen addig, amíg Alice nem találkozik a birodalom lakóival, sőt egy flashback erejéig montázs képében láthatunk bár jelenetet a meséből élőszínészekkel. Azonban az újratalálkozástól teljesen új fordulatot vesz a történet: Alice-nek meg kell ölnie egy sárkányt, hogy Csodaország felszabaduljon a gonosz Vörös királynő uralma alól. Nem is lenne gond, ha az eredeti könyvből egy sima kalandfilm lenne fantasy beütéssel, de ilyen fura módon megoldva? Attól, hogy meghal egy sárkány, még nem biztos, hogy megrendül a zsarnok uralma. Az események előre haladtával ténylegesen nem is az erő győzött, csak mindenki behódolt az előre megírt sorsnak. Ez viszont eléggé ellentétben áll a kezdettel, hogy Alice menekülni akar a megírt sors elől. Csodaországban nem történik meg a karakterfejlődés, az, hogy Alice elhatározza, hogy merjen szembe menni az elvárásokkal. A végén mégis meglépi ezt előzetes mérlegelések nélkül: hajóra száll és világot lát. Most mi van?

Ettől eltekintve a filmnek, mint mesés történetnek megvan a magával ragadó erő. A látvány elképesztő, az ember nem győz benne gyönyörködni, 3D-ben valószínűleg még szebb lehet. Tim Burton tökéletes látványvilágot álmodott meg Lewis világához, le a kalappal előtte, s valóban örülnék, ha ezért megkapná a film az Oscart.A CGI-technika segítségével képernyőre került a nagy szemű el-eltűnő macska, a repülő hintaló,  az állatok majdnem élethűek, a kártyalapok színe kicsit erős, de ők is jók, és a Vörös királynő fejét is sikerült felnagyítani. Az animáció tökéletesen elvegyül az élő színészekkel, nem ütnek el egymástól. Karakterekben már nem áll a film ilyen jól. Sikerült tehetséges színészeket összeszedni, de mégsem tudták a maximumot nyújtani: Johnny Depp és Helena Bonham Carter viszi nagyjából a filmet, na meg a macska. Főszereplőnk, Alice túl sokat kérdezősködik, ami miatt egy idő után idegesítő válik; az Ikrek próbálnak humort vinni a történetbe, de amikor ötödjére adják elő ugyanazt a produkciót, az már unalmas, a Fehér királynő pedig csak szép, amúgy passzív és másokkal csináltat mindent.

A film szinkronjára és fordítására is érdemes kitérni, abban is voltak érdekes dolgok. A magyar hangok megválasztása egész vegyes lett: volt, akinél beletrafáltak, másnál pedig nem igazán. Alice-nek például fura választás volt Molnár Ilona, de az ember azért hamar megtudta szokni. Kalapos Nagy Ervint kapta, aki szerintem a legtökéletesebb szinkronhang Deppnek. Carternek szintén telitalálat Für Anikó, nekem jobban is tetszett az ő hangjátéka, mint az eredeti színésznőé. Vigyorinak Faragó András túl mély volt és bohókás, más valaki hangja illett volna a macskánkhoz. A többiek szinkronhangja elment, esetleg Kalapos egérkéjének volt fura a nőies hang.

A fordítással nincs nagy bajom, első megnézésre nem ütötte meg a fülemet fura mondat és semmi ilyen, azonban azt nagyon sajnáltam, hogy neveket tekintve a fordító nem nyúlt a regény Kosztolányi-féle fordításához, ezért a szinkronhoz hasonlóan ez is vegyes. Fantáziátlannak hatott Vigyori név a regénybeli Fakutya névhez képest, de a Tutyika és Mutyika páros neve nagyon eltalált.

Összefoglalva, az Alice Csodaországban nem egy nézhetetlen film, ahogy sokan állították a környezetemben, csak egy kicsit összezavarodott mese egy hihetetlenül gyönyörű látványvilággal. Egy kis odafigyeléssel (vagy ha a Walt Disney nem köti meg annyira Burton kezét) akár egy Oscar-díjra érdemes adaptációval is előállhattak volna. Sajnos ez így csak egy 6/10-es filmélmény.

A filmet még anno Annától kaptam, de egy év múltán jutott csak rá időm. Nem rossz film, Brad Pitt eyecandy, a mondanivaló nagyon is tetszetős, de eléggé rétestésztára sikeredett a film, Oscar-jelölések ide vagy oda.

Tartalom:

Forrás: Port.hu

Egy régebbi, de ütős Tim Burton film. Köszönöm Annának, hogy anno tavaly kölcsönadta DVD-n (nekem pedig most volt időm megnézni).

Tartalom:

 Tim Burton és Johnny Depp kombinációból általában valami jó sül ki. Burton úr sötét képi világa és különös látásmódja és Depp színészi képességei jó filmet garantálnak. Azonban itt egy új dologgal toldották meg a már amúgy is jó hozzávalókat: énekléssel. Depp, Alan Rickman (Turbin bíró), Helena Bonham Carter (Mrs. Lovett)  és a többiek mind-mind dalra fakadnak ebben a sötét musicalben, ami bizony jót is tett a filmnek. Nem elég a fekete, komor, piszkos London, még a fülünkbe duruzsol ez a depressziós és elkeseredett zene is. Dehogy annyira ne nyomasszon minket a film, néha megtoldják flashbackekkel, amiket igyekeztek meleg, néha vattacukros színekben megjeleníteni. Röviden, tökéletesen eltalálták a film hangulatát.

A hangulat után számomra meghatározó tényező a történet és a szereplők. Be kell valljam, hogy igazából egyikkel sem volt problémám. A sötét hangulat alapból borzongatott, a történet egyszerű, de mégis sok dolog váratlanul ért, akkor is, ha sejtettem, hogy mi is fog történni, és ha kellett, akkor - úgymond - az agyamat húzták. Az egyik ilyen, legemlékezetesebb jelenet az, amikor Sweeney először borotválja a bírót. Igazi feszültséget gerjeszt, ahogy a penge mozog a férfi nyakán, mi pedig nézők várjuk, hogy mikor is szalad meg "véletlenül".
Cselekmény után a szereplők. Nem sok karakterrel találkozunk, ami nem is baj. A mellékszereplők  inkább meseszerű figurák, mint igazi egyéniségek. A legkidolgozottabb karakter a két főhős, Todd és Mrs. Lovett. Főhősünk a bosszúálló archetípusát testesíti meg, ami végül az őrült gyilkos szerepébe lép. Lovett még összetettebb figura, nem hiába vált a kedvencemmé. Az világos, hogy rögtön Todd segítőjévé lép elő, viszont az már érdekes, ahogy az események formálják. Az első gyilkosságnál még nem akart részt venni a további öldöklésekben, de végül mégis belement (hogy az érzései vagy a boltja miatt, az számomra nyitott kérdés maradt), a film végén pedig valamilyen szinten árulóvá lépett elő. Hazudott Toddnak, aki így - valamilyen szinten - fölöslegesen ölte az embereket. 

Ennyi pozitívum után elég nehéz negatívumot is felhozni, pedig szeretnék, sajnos. Első negatívum a film brutalitása és a 12-es korhatár. Annyira nem volt "lájtos" a film, hogy csak ezen a korhatáron mozogjon, egy erős 16-ot adnék neki a forgalmazó helyében. Jó, de ez nem az alkotók hiába, viszont az, hogy a film végén a kisfiú is gyilkos lesz, az már igen. A karakterek közül két tiszta karakterünk volt, Johanna és a tengerészfiú. Lehet, hogy csak az én hülyeségem, de jobb lett volna, ha három ilyen szereplő van, és a harmadik márpedig a kisfiú, Todd pedig öngyilkos lesz. 

Mindenesetre ez egy 9/10-es filmélmény.

"Így neveld a sárkányodat" - hirdeti a mese címe. Annyi ismeretet nem adott a film, hogy most akár holnaptól elkezdjek nevelni a szobámban egy sárkányt, de azért aranyos mese volt. Miért is?

Tartalom:

"A DreamWorks legújabb animációs kaland-vígjátéka Cressida Cowell sikerkönyve alapján készült, és melák viking harcosok és vad sárkányok világába röppenti nézőit.
A történet középpontjában egy viking tinédzser áll, aki Berk szigetén él, ahol a sárkányokkal való küzdelem a mindennapi élet része. Elérkezik a beavatás ideje, amikor hősünk bizonyíthatja rátermettségét törzsének és apjának. Ám amikor találkozik egy sebesült sárkánnyal, és végül összebarátkozik vele, a kis "sárkányölő" világa a feje tetejére áll."

Forrás: Port.hu


Ahhoz képest, hogy ismét egy háromdimenziós mesével van dolgunk, a képek szemet gyönyörködtetőek. Már-már valósnak ható északi erdők, a tiszta kék tenger és a felhőkkel hintett ég. Ebben a háttérben mozognak a komikus viking harcosok és ő köztük a vézna Hablaty (akinek mellesleg Hamvas Dani a magyar hangja ~). Az emberi karakterek mellett megjelennek a sárkányok különböző fajai: láthatunk dongóhoz hasonló egyedet, cipzár nyakút, Godzillához hasonló sárkány királynőt és persze ott van Fogatlan, akinek a feje - a szája mindenképp - hasonlít egy régebbi Disney hősre, Stichre. Összességében gyönyörű látványt varázsoltak képernyőre az animátorok, 3D-ben még szebb lehet.

A szereplők kidolgozásán túllépve jöjjön a történet. Kicsit kiszámítható, de elnézhető, mivel a képi világ, a történet bája és a sárkányok világa teljesen magával ragadja a nézőt. Ha jól emlékszem egyszer sem álltam fel, miközben néztem, teljesen a képernyőhöz szegezett. Viszont van két dolog, amit megemlítenék. Először is a legfontosabbat: volt tanulság! A televízióban kevés mesét látok, aminek lenne valami tanulsága. Legalább a nagy rajzfilmgyárak őrizzék meg ezen szokásukat. Másik dolog a nem teljes happy end. Egy csipetnyi tragédiát ad a filmnek, ami a kicsiket sem sokkolja teljesen.

Nem maradt más hátra, mint a pontszám. Mese kategóriában nyugodt szívvel adok neki 10/10-et. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt ajánlott. :) És persze azoknak, akik sárkányt akarnak nevelni. 

Miután ezt elolvastátok, jöjjön a mű megítélése. Szóval, egész komoly, valóban felnőtteknek ajánlott, nem csak erőszakossága végett. Ami nagyon lenyűgözött, és kicsit nehéz volt rájönni az az, hogy miért fut több szálon a történet. De egész egyszerű… Vagyis szerintem Lindqvist szereti Balzacot. Szóval… több szálon fut a cselekmény, és mindegyikben más a főhős. A főszálban Oscar és Eli, egy másikban a gyilkosunk, Hakan, a harmadikban Lacke és Virginia, aztán pedig Tommy.  És persze néha felbukkan Johny is.  És mi közös bennük? Egy környezetben élnek, ismerik is egymást,  de így is, minden szálban más a főhős. Nem tudom, hogy ez így mennyire érthető, kicsit jobban kifejtem. Szóval, vegyük a főfőhőst, Oscart. Például az ő szemszögéből Lacke csak egy trotli, viszont Lacke szemszögéből Oscar csak egy kisfiú, nem a főfőhős Röviden összefoglalva: az ember a saját életében saját maga a főhős, a többiek mellékszereplők. A könyvben ezt gyönyörűen végig lehet követni, ettől realisztikus – ami igen csak furcsa egy horror könyvben. De szerintem a regény részben társadalomkritika is. Másrészt egy a könyv naturalisztikus is – igen erősen naturalisztikus. Az író nem ijed meg egy sósavtól szétmart arc leírásától, sem pedig egy bőrbeteg hámleválásától. Ezzel a két eszközzel egész jól meg lehetett ismerni  Blackeberg világát. Mindenhol vannak alkoholisták, akik hát büdösek is tudnak lenni, tolvajok, akik akár kisgyerek is lehetnek, gyilkosok, akik egész lecsúszottan nézhetnek ki, bugyuta pap rendőrök, szipus gyerkőcök és kövér kiközösítettek is. És a regény főszála leginkább ezzel foglalkozik. Két, kiközösített gyermek egyre jobban elmélyülő kapcsolatával.

Még mit lehetne mondani… A szereplők nem tartoznak a szeretni való kategóriába, inkább a sajnálni valóba. Hakant a szörnyű vége és fanatizmusa miatt szánni való, Tommy és Johnny a családi hátterük miatt, Virginia és Lacke azért, mert nem lehettek egymásé, Oscart és Elit kitaszítottság miatt sajnáljuk. Mindenkinek van egy szomorú, egy árny és egy jó oldala – de a valóéletben is így van ez. Csak mindenkiben más az arány.
Még a fordításra térnék ki. Többé-kevésbé tetszett, de két dolog nagyon, nagyon zavart. Egyik maga a cím: Hívj be!. Szerintem a film (amire mindjárt kitérek) cím fordítása sokkal jobban a hangzik, az Engedj be! Másik, ami zavaró volt a fordításban, a celeb szó.  Egyszerűen utálom ezt a szót, szerintem nem kellett volna egy műfordításban erőltetni.
És még mielőtt áttérnék a filmre, kitérek a címre is. Ugyanis egészen metaforikus, aminek jelentésére kb. a könyv közepén jöhetünk rá. Nem szeretném nagyon lelőni a poént, de… muszáj. Szóval, poénlövés következik! A Hívj be a könyv szerint arra vonatkozik, hogy mielőtt egy vámpír belép egy helyiségbe, engedélyt kell kérnie. De szerintem ez nem merül ki ebben, a cím utal Oscarra és Elire. Kérdés, hogy Oscar képes-e elfogadni a barátját úgy, ahogy van, képes-e beengedni a saját életébe. Ezennel vége szakadt a lövöldözésnek.

Mivel film feldogozásról beszélünk, természetes, hogy sokban eltér az eredetitől (sokan elfelejtik, hogy a könyv és a film teljesen két médium, sose fogja a kettő egymást fedni). Az Engedj be! filmből kimaradt például Tommy  ( ha jól emlékszem, magát Tommyt is kihagyták) és Johnny szála, Eli háttértörténete, Hakan ööm… élőhalottként való ámokfutása (enyhén kifejezve magam), Oscar pedig egy vékony kisfiúként jelenik meg, pedig igazából kövér, de azért többé-kevésbé tartotta magát a film is a balzaci “az ember a saját életében saját maga a főszereplő” sémához és persze a történethez is. És amit még imádtam az egészben, az a sötét hangulat. A beállítások, a megvilágítás… csillagos ötös. *.*

És akkor ööö… a végére értem. Lehet, kicsit csapongóak a gondolataim, de átfogóan beszélni erről a könyvről elég nehéz. Rengeteg mindenre érdemes kitérni és rengeteg mindenen el lehet benne mélázni. Remek könyv, megdolgoztatja az agyat, leköti az ember érdeklődését, megforgatja a gyomrot, és kicsit toleránssá is tesz másokkal szemben. És felnőtteknek való a felsoroltak miatt. Ahogy eddig olvastam blogos véleményeket a könyvről, nem mindenkinek esett le igazán a mondanivalója – csak egy “húúúdejó” vagy épp “fúúúúújdeundorító” regénynek fogták fel. Pedig sokkal több minden rejlik mögötte. Csak olvasni kell a sorok mögött.

A könyv az undorító dolgokkal és a szereplők halálával együtt is 10/10 szerintem, a film 10/8 (azért kicsit csapongóak voltak azok a szálak).  Akiknek erős a gyomruk, meg akarnak ismerni egy kicsit más vámpír szemléletet, egy különös kapcsolatról és egyéb olyan dolgokról olvasnának, amikről általában nem veszünk tudomást, azoknak érdemes beengedni Hívj be!-t otthoni könyvtárukba. Akik nem szeretnek vámpírokról, pedofilokról, gyilkosságról és egyéb “fincsi” témákról olvasni, azoknak szigorúak kerülendő mű.