2011. január 29., szombat

Hollywood-i elbeszélés mód a 23-as szám című filmben

január 29, 2011 0 Comments
 

 2010-es félév zárása:

A hagyományos hollywoodi elbeszélésmód a harmincas évek óta bevett, a mai napig - nagyjából - változatlan film narrációs eljárás. Célja a néző tökéletes kiszolgálása és szórakoztatása.
Ennek bizonyítását A 23-as szám című filmen keresztül mutatnám be.

A film alkotásához szükséges a néző közreműködése is. Különböző időbeli, térbeli, oksági és motivációs viszonyokat felhasználva állítja össze magában a cselekményt a befogadó, amelyeket a műből ismer meg. A film másik eszköze a néző megmozgatása, hogy megpróbálja a már jól ismert sablonokat megmozgatni, beindítani, azonban az alkotás előnyben részesíti a vele szembeni elvárásokat, hipotéziseket és persze a befogadó szórakozását. Joel Schumacher alkotása többé-kevésbé követi a hagyományos elbeszélés módot, azonban a történet végét inkább a modern követelmények szerint formálja meg. Erről később.

A történet mesélésben jelentős szerepe van  karakterek különböző mértékű tudásának, ezt A 23-a szám tökéletesen kihasználja. Szerintem a darabnak kötelező is, mivel félig-meddig egy krimi. Viszont egy hagyományos detektív történettől eltérően itt a felek a főhősön kívül nem árulják el az információkat, igyekeznek azokat a végsőkig megtartani. A rendező ezzel játszik, hogy fenntartsa a feszültséget, s ezt még megfűszerezi a meglepetéserejével is, amely egyes információk kiderülése után érezteti hatását. Ilyen például, amikor a főszereplő, Walter Sparrow felfedi, hogy az elolvasott könyv nem más, mint annak írójának vallomása hűtlen barátnőjének meggyilkolásáról. Annak ellenére, hogy a film hordoz magán erős krimijegyeket, hangulatát tekintve sokkal inkább thriller. A 23-as szám köré felépített misztikum okozta paranoia, feszültség kíséri végig a filmet. Természetesen egy krimi hangulatát (a néző a főszereplőkkel együtt jön rá, ki is írta a titokzatos könyvet) is idéz, de ahogyan ezt kifejtetettem, nem ez adja az alaphangulatot.

Ahogyan a könyveknek is van tagolása, úgy egy filmnek is. Itt is lehetne alkalmazni a bevezetés-tárgyalás-befejezés bontást, de talán előnyösebb lenne jelenetekre bontani. Ezt a filmet két nagy történésre lehet osztani, és ezt a kettőt jelenetekre tagolni. Egyik történés a főszereplő nyomozása az elolvasott könyv után, a másik pedig maga a könyv cselekménye. Utóbbi jeleneteit a felolvasott fejezetek alapján lehetne tagolni, Walter kutatását pedig az információk megfejtése szerint. Hogy ezekben a részekben jobban érzékeljük az új jelenet megjelenését, segítenek az áttűnések, elsötétülések, de leginkább a helyszínváltás.

Egy filmnél nem csak a jó tagolás, hanem az expozíció, a kezdés is fontos. A befogadónak még a film első perceiben meg kell ismerkednie az összes kulcsszereplővel, a helyszínekkel és a fő konfliktusokkal. A 23-as számban ezekhez az információkhoz lassan jut hozzá a néző, de mégis megtartja az érdeklődést: miután megismerhetünk egy-egy elemet az előbb felsoroltak közül, kíváncsiak vagyunk az új történeti elem hatásaira, a további eseményekre. Ennek ellenére Joel Schumacher nem hagyta figyelmen kívül a már említett bevezetés-tárgyalás-befejezés szabályait: ha felbukkant a filmben egy újabb rejtély vagy meglepetés, azt később megmagyarázta, nem maradt elvarratlan szál.
A cselekményben még fontos szerepet játszanak az epizódok is, amelyek lassítják az információk összeállítását, így egyfajta ritmust adva a történetnek. Ebben a filmben kevés az epizód, talán csak azt lehet így nevezni, amikor Waltert megvizsgálják a kutyaharapás után. Ezért A 23-as szám elkerüli a vontatottságot, mint hibát, igyekszik végig fenntartani az érdeklődést. Igyekszik a "mesélés" során minden keletkezett lyukat befoltozni, a lineáris történet mesélést szem előtt tartva. A néző így élvezi a filmet, hiszen nem unja magát, örül, ha hipotézisei beigazolódnak, ha pedig nem, akkor ámul a fejleményeken, és az általa ismert sablonok is működésbe lépnek. Viszont ha ez nem működne, mentőövként még bevethető az egyórás szabály, ami szerint a film hatvanadik percében történnie kell valami sorsdöntő fordulatnak. A 23-as számban a következő van ekkor: Walter és Agatha egy furgonban ülnek, miközben várják, hogy a feltételezett írójuk megjelenjen. Mikor egy idős ember kijön a kisboltból, Walter mindjárt megrohamozza az öreget kérdéseivel, azonban az illető nem válaszol, hanem átvágja a nyakát, majd meghal.
Az eddig leírtak tetszetősek, gondolhatnánk is, hogy "na, kész is egy film", azonban egy valamiről még nem esett szó: a narrátorról. A narrátor a történet legfontosabb alakja, a darabkákat a fejünkben kirakandó puzzlehöz ő adja az információkat. Általában a filmekben a narrátort a történet generálja, ténylegesen nem is létezik. Ez A 23-as számra nem igaz, hisz itt a mesélőnk nem más, mint a főszereplő. Ennek ellenére mi mégis többet tudunk a történésekről, mert létezik a hagyományos, mesterséges narrátor is a film világában. Ő mutatja meg például Agatha nyomozását a háttérben, s így sejthetjük meg előbb az író kilétét, mint főhősünk.

A 23-as szám című film nagyjából megfelel a hagyományos hollywoodi történet mesélésnek, talán csak egy-két ponton tér el az elvártaktól. Vannak hibái az alkotásnak, de ennek ellenére ajánlom, főleg a thriller rajongóinak vagy akik kicsit szeretnének betekinteni a számmisztika egy érdekes területére.

2011. január 24., hétfő

Egy szeletnyi Kína

január 24, 2011 0 Comments

Egyik osztálytársamra mondták, hogy hasonlít a Kung fu pandára. Talán emiatt akartam megnézni ezt a mesét. Meg is szereztem, csak végül úgy járt, mint sok film: évekkel később sikerült megnéznem. De a Kung Fu Pandát megérte megnéznem.

Tartalom:

"A rendkívül lelkes, eléggé nagydarab és kissé esetlen Po a legnagyobb kung fu rajongó ami nem éppen előny, ha az ember - vagyis panda - a családi levesbüfében dolgozik naphosszat. Ám váratlanul őt választják ki arra, hogy teljesítsen egy ősi jövendölést, így Po álma valóra válik: bekerül a kung fu világába, és együtt gyakorolhat bálványaival, a legendás Őrjöngő Ötössel -Tigrissel, Daruval, Sáskával, Viperával és Majommal - gurujuk, Shifu mester vezetésével. Nem is sejtik, hogy a bosszúszomjas és alattomos hóleopárd, Tai Lung már útban van feléjük, és Pónak kell mindenkit megvédenie a közeledő veszélytől. Valóra tudja váltani álmát és kung fu hős lesz belőle? Po teljes szívével - és terjedelmével - a feladat megoldásán fáradozik és végül rájön, hogy leggyengébb pontjai lesznek a legnagyobb erényei."
Forrás: Port.hu


Visszagondolva gyermekkorom animációs filmjeire (pl. Shrek, Cápamese) a Dreamworks egész mesterien mutatta be az egyes filmtémákat, majd parodizált, miközben egyszerű és bájos történetekkel szórakoztatta a kisebbeket. Ez nincs másként a Kung Fu Pandánál se. Tündérmesék és maffia filmek helyett most a kung fu filmek állnak középpontban (nem hiába szinkronizál itt Jackie Chan is). Igaz, nem láttam sok filmet ebből a témából, de azért néhány vonást sikerült felfedezni, mint például a kicsit hatásvadász kung fu-s ugrásokat és a "jíhá" felkiáltásokat. De gondolom nem csak ennyiben merül ki a kung fu filmek jelenléte ebben a mesében. Azt azonban még észre lehet venni, hogy egész hűen követik a készítők a kínai kultúrát. Háttérzeneként felcsendül egy-egy ismerős dallamú, de mégis újszerű kínai népdal, az épületek és az állatkák ruhái is már-már tökéletesen megidézik a keleti országot.
A történetről is érdemes pár jó szót ejteni. Gyerekeknek készült, sok meghökkentő fordulatot nem várhatunk el tőle, de nem is akar nagyon meglepni senkit. Itt nincs egyéb cél, mint a szórakoztatás. Kapunk egy csetlő-botló pandát, Po-t, aki a mi nevetésünket kiváltva válik a híres és erős Sárkányharcossá. A mese  humora a helyzetkomikumból építkezik, de mégis annyira vicces tud lenni, hogy képtelenség nem vigyorogni.  A humor mellett pedig ott vannak a komolyabb részek és "fájtok" is, mint például Shifu és Tai Lung ütközete vagy a teknősbéka bölcseletei. Lassan minden felsorakozik itt, ami egy jó mesés történethez kell, amit még a gyönyörű 3D-s animációval egészítenek ki. Általában nem szeretem ezt a rajzfilm típust, de a Dreamworks azok közé a stúdiók közé tartozik, akik ezt gyönyörűen művelik. Gyönyörű, ahogy a pandánk minden egyes szőrszála látszik vagy ahogy a barackfa virágzik (azért hiányoznak az Egyiptom hercegéhez és a Szinbádhoz hasonló DW-s mesék).

Azonban van egy kis gond itt a mese körül. Van sok szereplőnk, de igazán csak Po-t és mesterét, Shifut ismerjük meg. Van egy ötös fogatunk, akik állítólag nagyszerű harcosok, de ebből nem sokat látunk. Próbálnak hozzájárulni Po kiképzéséhez, Tai Lung egész hamar elbánik velük, de amúgy nem mutatnak meg sokat magukból, végig háttérben maradnak, pedig ígéretes karaktereknek mutatkoztak. Talán egyedül Sáskát sikerült kicsit megismernünk, na meg Darut. Ezen kívül még foglalkoztat Po családja: csupán apját láthattuk, aki tésztaárus. Ezzel semmi gond, csak az a bökkenő, hogy az apuka madár, fiacskája pedig panda. Nem igazán derült ki, hogyan és miként fogadta örökbe a leveses madár főhősünket.

"In conclusion", jó kis mese, még ha nem is üti meg a Dreamworks régi rajzolt meséit vagy a Shreket, de a Cápamese mellett könnyen megfér.  8/10-es mese, úgy érzem és már kíváncsian várom a mese 2. epizódját.

2011. január 23., vasárnap

Török Ferenc generációs filmjei

január 23, 2011 0 Comments
2009/2010-es év vége  zárása:

Nem sokan szeretünk beülni magyar filmekre a moziba. Oka talán, hogy kevés jó darabot találni. Azonban Török Ferenc generációs filmjeit érdemes megnézni, sokban különböznek, mondjuk egy Jancsótól. Török filmjeiben magunkat látjuk olyannak, amilyenek voltunk, vagyunk és leszünk. Egy ilyen trilógiával van dolgunk: a történetek külön is megállnak, de mégis van valami, ami összeköti őket.
    A „trilógia” első része a 2001-es Moszkva tér. Olyan sikeres volt (és mai napig az), hogy Filmszemlén három díjat is nekiítéltek. Vajon jogos, vagy a rendezvényen a rendezők megint egymásnak osztogattak? Nem erről van szó. A Moszkva tér első generációs filmként a ’89-es érettségizők szemszögéből mutatja be a rendszerváltást különösen mélyen szántó gondolatok és politikai események minimalizálásával (csak a háttérben szóló tv-ből szerezhetünk tudomást a „nagy dolgokról”). Itt tényleg mindent a gyerekek szemével látunk, az a fontos a filmben, ami egy akkori fiatalnak: hol lesz épp a legközelebbi buli, melyik lánynál lehet próbálkozni. És persze az álmok, a Nyugatra való elvágyódás, amik akkor kis „ügyeskedéssel” válhattak csak valóra. Az ismerős koron kívül ismerős alakokkal is találkozunk: kinek ne lett volna stréber vagy épp nagyképű osztálytársa, mosolygó osztályfőnöke, szerető nagymamája? A Moszkva tér annak köszönheti sikerét, hogy a néző mindenképp talál benne valamit a saját életéből.
Moszkva tér c. film

    A trilógia második része a 2003-ban forgatott Szezon. Itt is fiatalokkal találkozunk, azonban egészen más korban és korszakban. A Szezon a mi, mostani 21. századunkat tárja elénk. Három huszonéves a főhős, akik akár a Moszkva tér hősei is lehetnének. Török itt sem változtat módszerein: ugyanolyan részletességgel mutatja be ezt a világot is, mint ’89-et. A dialógusok hétköznapi beszédstílusban íródtak; a figurák kidolgozottak, de nem emelkednek eposzi magasságokba. Ezen kívül megjelenik a felelősség elől való menekülés és ennek ellensúlyozásából fakadó pótcselekvések (bulizás, szex), amik semmihez sem vezetnek. Ettől egészen életszagúvá válik az, amiket a képkockákon látunk.

Szezon c. film

Az utolsó rész a 2007-es Overnight, ami egy egészen más világba kalauzol minket: a brókerekébe. A szereplőink itt már felnőttek, de szintén újak (talán egy áthozott szereplővel találkozni a Szezonból). Az előző két filmmel ellentétben itt kissé felszínesre sikerült a kor bemutatása, de az ebben a világban dolgozó emberek belsőjét jól kibontották. Láthatjuk, mennyire érzéketlenek, csak a pénz körül forognak a gondolataik. Amik a történetben katarzis jelenetek lehetnének (pl. mikor kiderül, kié is a pozitív terhességi teszt), nem kapnak nagy szerepet: mintha a brókernek semmiségek lennének a hatalmas pénzösszegek mellett. Igaz, minőségében elmarad az Overnight az első kettő filmtől, de felvett néhány kérdést. Bennem ez fogalmazódott meg: a gazdagság valóban megöli az érzéseket?

    Van, hogy Török Ferenc mesterit alkot, van, hogy langyosra sikerül a munkája, de örülnünk kell, hogy van egy olyan rendezőnk, aki nem Hollywoodot másolja, hanem saját ötletekkel áll elő, amikkel nem akar mást, csak szórakoztatni.

Overnight c. film

A maffia filmek fejlődés története

január 23, 2011 0 Comments
Média érettségire készülve megtaláltam néhány tavalyi fogalmazásomat. Gondoltam, azokat is megosztom itt.

2009/2010-es tanév év vége zárása:

 A film forgatás hajnalán a pozitív hősök uralták Hollywoodot. A rendőrök vagy a detektív (vagy ketten együtt) üldözték a bűnözőket. A jó győzedelmeskedett, a rossz pedig elbukott. Azonban hamar fordult a kocka.
1930-ban Mervyn Le Roy új műfajt teremtett A kis cézár c. filmjével. A rendező ezzel mutatta be először az USA-beli bűnözés világát. A korábbi bűnügyi filmekkel ellentétben itt nem a detektív, hanem az elkövető áll a középpontban. Le Roy bemutatja, hogy a szorgalom és a tisztesség nem ér semmit: csak önzéssel és brutalitással lehet előrébb jutni ebben a vad világban.

A kis cézár c. film
Ennek a filmnek köszönhetően indult el a gengszterfilmgyártás. A kis cézárt követően több nagysikerű alkotás született: William Wellman Közellenségek, Howard Hawks A sebhelyes ember, és Le Roy is előrukkolt még a Szökevény vagyokkal. A művek elfogadhatóvá teszik a bűnt az által, hogy a gazdasági és a politikai csőd egyetlen válaszaként jelenítik meg történeteikben. Azonban a maffia még ekkor nem lett film téma. Arra sokáig várni kellett.
Az első maffia filmnek nevezhető darab az 1959-es Al Capone, Richard Wilson rendezésében. A film a hírhedt amerikai maffiavezér életét mutatja be, könyörtelen nyíltsággal tárja a nézők elé a bűnszövetkezet életét. A gengszterfilmekhez hasonlóan a bűnöző fejlődését láthatjuk (pl. miként lesz pitiáner tolvajból egy hatalmas banda feje). Azonban 1971-ben Francis F. Coppola szakít ezzel a hagyománnyal: mozikba kerül A keresztapa trilógia első része. Mario Puzzo könyvének adoptációja sok mindenben különbözik a korábbi gengszterfilmektől. Először is, az amerikai maffiavezért, Don Vittorio Corleonét bukása idején láthatjuk. A mű kevés akciót tartalmaz, a történetvezetés is elég lassú, de nézése közben nem érzünk unalmat. Nem hiába érdemelte ki az Oscar-díjakat a folytatással együtt (mellesleg ez az egyik olyan folytatásos film, aminek második része is Oscar-ban részesült).
A keresztapa sikerétől nem ijedtek meg a rendezők. 1990-ben Martin Scorsese előállt a Nagymenők c. filmjével. A mű a New York-i maffia világába nyer egészen mély bepillantást. Megismerjük a bandatagok mérhetetlen hatalomvágyat, de a mélyen bennünk rejlő halálfélelmet is, és a szervezet férfi rituáléit is. Részletességének hála ez a film is rengeteg elismerésben részesült.

A keresztapa c. film

A maffia filmek a 21. században sem felejtődtek el, de minőségileg mindenképpen romlottak. Utóbbi évek kiemelkedő darabja viszont a 2008-as A tégla  - a Szigorúan piszkos ügyek, hongongi film remake-je -, szintén Martin Scorsese rendezésében. Hiába írták át a filmet nyugatiasra, sokban érezni rajta keletiességet (leginkább a történetben). Azonban az eredeti mű kusza történetvezetését sikeresen kiküszöbölték az amerikai kollegák. A remake érdekessége még, hogy Scorsese mellőzi a sablonos szövegeket ( „Könyörgöm, ne lőjjön le!” és társai) és a naturalista ábrázolásmódtól sem riad vissza.

Természetesen nem csak az USA ontotta magából a gengszterfilmeket a ’30-as évek óta. 1955-ben jelenik meg Jules Dassin rendezésében Rififi a férfiak közt, mint francia gengszterfilm, öt évvel később szintén francia alkotás lát napvilágot: Jean-Luc Godard Kifulladásig filmje. Magyar vonatkozásban még érdemes megemlíteni az 1938-as A villamosszék felé c. filmet, amit Kertész Mihály rendezett az USÁ-ban. Azonban ezek az alkotások nem igazán tettek hozzá a gengszterfilmekhez. Azonban a 21. századból érdemes kiemelni egy olasz-francia koprodukciót, a Gomorrát. Matteo Garrone új oldaláról mutatja be nekünk a maffia világát: kosz, erőszak, primitívség és értelmetlen gonoszság jellemzi. Ugye más, mint Vittorio Corleone gazdag „birodalma”? Ennek megfelelően az egész filmet a sötét, komor színek uralják – annak ellenére, hogy a napfényes Itáliában játszódik. A Gommorra még szerkezetében is eltér elődjeitől: a történet öt szálon fut, azonban ezek sosem találkoznak össze. Nem hiába nyerte az Európai-filmfesztiválokat.

Gomorra c. film

 A gengszter és a későbbi maffiafilmek rengeteg változáson mentek keresztül, de mégis megérintették a közönséget. Mi lehet ennek az oka? Vajon miért vagyunk képesek azonosulni ezekkel a negatív szereplőkkel, akiket amúgy, a való életben emberszámba sem veszünk? Lehet, a lelkünk mélyén irigyek vagyunk rájuk, amiért ők átmerik lépni az erkölcsi határokat a boldogságért? Vagy csak lenyűgöznek minket a szervezett bűnbandák, a rendőrautók szirénái és a pisztolyok puffogása? Ezt mindenkinek magában kell eldönteni, de egy biztos: a maffia filmeket még hosszú ideig forgatni fognak.

2011. január 22., szombat

Emberszerű idegenek

január 22, 2011 0 Comments

Régóta be van ez a film tervezve (kb. mióta láttam a trailerjét a moziban - az meg régen volt). Nem vártam tőle sokat, csak egy kis kikapcsolódást néhány látványos jelenettel. Lássuk, hogy mi lett ezekből az apró elvárásokból.

Tartalom:

"Évek óta keringenek sejtelmes pletykák egy titokzatos helyről a Nevada sivatag közepén, ahol az emberek gyakran megmagyarázhatatlan dolgokra lesznek figyelmesek. A hely a Boszorkány-hegy nevet viseli és amikor egy las vegasi taxisofőr két természetfeletti erőkkel rendelkező tinédzsert talál a kocsijában, olyan kalandokba keveredik, melyekről korábban álmodni sem mert. Felfedezik, hogy a világ megmentésének titka rejtőzik a hegy alatt, ezért páratlan versenyfutás kezdődik nemcsak a kormány embereivel és a gengszterekkel, hanem még az idegen fajok képviselőivel is, akik mind próbálják az útjukat állni."
Forrás: Port.hu


 Érdekes a sztori, de megjelent a túl sokat akar a szarka, de nem bírja a farka effektus. Az még elfért volna a filmben, hogy csak az emberek üldözik hőseinket, fölösleges volt az "idegen fajok" képviselőit is beleerőltetni. Nélkülük egy egyszerű történetet kaptunk volna szokásos amerikai családi film stílusban. Az eredeti felállásban viszont egy kusza vagy három cselekményszálas képződményt láthattunk. Pedig az alap nem volt rossz. Igaz, ez A Boszorkány-hegy csak remake, de még a 21. században is üdítően hat az emberszerű űrlény ábrázolás és az amúgy szokásos "foglaljuk el a Földet" terv is elvetődik. A történet is tud izgalmas lenni: láthatunk taxi üldözést, menekülést űrhajóval és még esetleg a sci-fi találkozókra járóknak is megdobbanhat a szíve, még ha nem is a film izgalmaitól. Nagyjából megvannak itt az akciófilmekre jellemző vonások is, de valahogy úgy éreztem, hogy mégsem tud lekötni a film. Talán a "pihenős" és az akciós részek aránya volt rossz? Hát, igen. Jó volt az aranyos kutyát meg a gyerekek képességeit nézni, de huzamosabb ideig nem igazán.


Nem tudom, hogy ki hogy volt vele, de ebben a verzióban a gyerekek ridegek voltak. Nem érezni köztük testvéri szeretetet, kötődni se igen kötődnek taxisofőrjükhöz, csupán a zárójelenetekben. Szerencsétlen védelmezőnk, Jack Bruno még kedvelhető lenne, ha nem beszélne sokszor hülyeségeket. Például nem fért a fejembe, hogy miért veszekedett a két gyerekkel azon, hogy "miért ültek be a taxijába?", amikor pont ő követte őket azután, hogy először kiszálltak. A fontosabb karakterek közül a doktornőt, Alex-et kedveltem igazán. Gonoszaink sem emlékezetes figurák, főleg nem az idegenünk. Az emberekben még volt egy kis ész és félni való is.

Szegény filmről sok csúnya dolgot írok, pedig nem tartom hulladék alkotásnak, csak nem épp a legjobbnak. Disney családi filmnek készült valahogy a 9-13 éves korosztály közötti nézőközönségnek, nagy elvonatkozásokat, hiper-szuper jellemeket és kapcsolat ábrázolást nem lehetett várni. De a technika és a zene a helyén volt. Technikai szempontból mindenképpen megérte újraforgatni a filmet. Először is az UFÓ-s anyagokból összevágott nyitó zseniális. Aztán nem látni (még), hogy a háttér élesen elválna az effektektől, a gépezeteknek sincsen stúdió hangulata, élethűen hatnak. A zene nem üti meg Mozart szintjét, de jól megválogatott, megragad az ember fejében. A búcsújelenet aláfestő dallama pedig gyönyörű szép.
Nem rossz A Boszorkány-hegy, csak nem érdemes egynél többször megnézni. 6/10. Aki egy kis kikapcsolódásra vágyik, annak tökéletes.


2011. január 21., péntek

Az Oscar küszöbén: A Golden Globe jelöltjei

január 21, 2011 0 Comments
2011. Vízkereszt:


A 2010-es évben számos nagy lelkesedéssel várt filmet láthattunk, amelyek vagy beváltották reményeinket vagy nem. A karácsonyi készülődés közben a filmszakértők megtartották évi értékelésüket és december 14-én nyilvánosságra hozták a Golden Globe jelöltjeit. Már itt érdemes izgulni kedvenc filmünkért, hisz köztudott, ez a díjátadó egyfajta útlevél az Oscarhoz is. Lássuk, idén miket tartanak a 2010-es év aranyat érő alkotásainak.

A legjobb film dráma műfajban:

A Rekviem egy álomért rendezője, Darren Aronofsky két filmje is felkerült a listára: a Black Swan és a The Fighter. Tom Hopper is felkapaszkodott a legjobbak közé A király beszéde című filmjével, amelyet a népszerű Colin Firth rajongóinak mindenképpen látniuk kell. A legjobb filmek közül nem maradhatott ki David Fincher Facebook-filmje sem, A közösségi háló. Végül pedig a közönség igazi idei nagy kedvence, Christopher Nohan Eredete is jelölésben részesült.


Komédia és musical műfaj:

Steven Antin a Díva című musicalje érdekes darabnak tűnik a többi film között. Lisa Cholodenko (Sírhant művek sorozat) egy vígjátékfilmen keresztül enged belátást egy olyan fiú életébe, akinek két apukája van a The Kids Are All Right című filmben. Robert Schwentke Redje egy szuperkémes-Bruce Willises alkotásával emelkedett a legjobbak közé. A sort Johny Depp két filmje zárja. Egyik, ami számomra nagy meglepetést okozott, Tim Burton Alíz Csodaországban, a másik pedig az évvégén bemutatott Az utazó, amiben a kedvencünk kibújhatott az őrült figurák bőréből.

Idén a kisebbeket sem hagyták moziélmény nélkül:
Chris Renaud és Pierre Coffin sárgaszerzetei jelölést érdemeltek a Gru című animációs rajzfilmmel. Egy angol-francia kézzel rajzolt mese is a listára került, nevezetesen Az illuzionista, amely – ha úgy tetszik – a bűvészet művészetének hanyatlásáról mesél. A filmet Sylvain Chomet jegyzi. A kategóriát a három nagy stúdió, a Dreamworks, a Pixar és a Disney zárja. A tavasz nagysikere, Chris Sanders (Lilo és Stich) és Dean Deblois meséje, az Így neveld a sárkányodat. A Pixar harmadik résszel egészítette ki első nagysikerű alkotását, a Toy Storyt. Az ő esetükben azért is izgalmas a jelölés, mert így a későbbi Oscaron azon ritka művek közé kerül, amelyeknek folytatása is elismerésben részesült (pl. Keresztapa, Gyűrűk ura). Végül pedig az idei karácsony nagy kedvence a Disneytől, az Aranyhaj és a nagy gubanc, amiben végre megtörik az elesett királylányok hagyománya: Aranyhajban egy igazi belevaló hercegnőt ismerhetünk meg.

A külföldi filmek kategóriája:

Itt leginkább az európai alkotások remekeltek. Helyet kapott Alejandro Gonzálé Buitiful filmje, a francia The Concert, az orosz The Edge, egy cseppet sem vidám olasz film, a Szerelmes lettem Luca Guadagnino rendezésében, és egy igen nyomasztó dán alkotás, az In a Better World Susanne Bier jegyzésében.


 A jelöléseket tanulmányozva úgy tűnik, 2010ben valóban láthattunk néhány emlékezetes alkotást, és a februári premierek is sok jót ígérnek. Az viszont igen sajnálatos, hogy hazánkba ennek csak a töredéke jut el, kis mozinkba, a tatabányai Palace-ba pedig ennek a még kisebb hányada. Azonban hiányosságunkat pótolhatjuk, ha esetleg egy napot rászánunk februárban egy budapesti vagy győri mozira. A premierek közül izgalmas filmnek tűnik az In a Better World, amiben egy afrikai menekülttábor és egy dán kisváros fiúival ismerkedhetünk meg és az ő barátságukkal, magányukkal, bánatukkal, akik nehéz életük során még az erkölcstelenség útjait is megjárják. Amerikai vonalról a táncok kedvelői megpróbálkozhatnak a Black Swannel, amiben részesei lehetünk a balett-táncosok közelről sem könnyű életének és belső drámájuknak. * A jogásztanoncok, akiket érdekelnek a bírói tárgyalások, vagy akit a Facebook megalkotója, érdemes megnéznie A közösségi hálót. Azonban ha nem szeretnénk ilyen messzire menni egy filmért, érdemes beülni az Aranyhaj és a nagygubancra, amit Tatabányán akár 3D-ben is megtekinthetünk. Viszont ha moziba sincs kedvünk elmenni, akkor elő a DVD-kel! Karácsonyra érkezett meg a boltokba az Eredet és az Így neveld a sárkányodat. Előbbit érdemes barátokkal vagy egyedül is végigizgulni, megismerkedni az emberi elmében elkövetett bűnözéssel. Utóbbihoz akár kistesóval is leülhetünk, hogy elmerüljünk Hablaty és Fogatlan szívet melengető barátságában és izgalmas kalandjaikban.

A magam részéről sajnálom, hogy egy film kimaradt a Golden Globe-ból. Ez a Kick/Ass, amiben egy szerencsétlen fiúval ismerkedünk meg, aki tehetetlenül nézi a világban dúló erkölcstelenséget. Végül elhatározza, hogy felveszi a szuperhősmaszkot a bűn ellen. Hősi útját orrvérzés és baleseti sebészet kíséri végig, míg végre igazi szuperhőssé válhat. A filmet Matthew Vaughn rendezte (Csillagpor rendezője), s szintén megjelent már DVD-n, érdemes beszerezni. Tarantino rajongóinak erősen ajánlott, hisz a Kick/Ass nem csak a hátsókat rugdossa, hanem a szuperhős film kliséket is.
Most pedig dőljünk hátra és izguljunk a Golden Globe-on január 16-án, utána pedig az Oscar átadón február 27-én.

-----------------------------------
* Black Swannél megjegyezném, hogy mikor a cikket írtam, még nem láttam a filmet, így csak abból az egy-két magyar leírásból sikerült bármit is megtudnám róla. Most már bánom, hogy nem jutott eszembe akkor felmenni az IMDB-re.

Új Japán őrület: Axis Powers Hetalia

január 21, 2011 0 Comments
Van nálunk egy suliújságosdi dolog, ahová én is szoktam írni. Ami az Antigané arculatához illik cikk, azt megosztom veletek itt is.

2010. Farsangi szám

Új Japán őrület: Axis Powers Hetalia:

A történelem nem szokott népszerű tantárgy lenni  a diákok körében (tisztelet a kivételnek). Az oka az szokott lenni, hogy "unalmas" vagy "nem szeretek szenvedésről olvasni", esetleg "sok az évszám", és még "sok a személy" meg hasonlók. De mi lenne, ha úgy tanulnád a történelmet, hogy az országok emberekké, személyekké válnak? Igen, jól olvastad, nincs itt semmi elgépelés. De hogy tovább ne értetlenkedj, bemutatnám neked Japán egyik tavaly (2009)  január óta futó kedvenc animéjét (japán animációs film), az Axis Powers Hetaliát.


Mit is mondhatnánk a Hetáliáról? Ha a tartalmáról akarnánk mesélni, nem jutunk messzire, hisz gyakorlatilag nincs neki. Vagyis... valamilyen van, de nagyon minimális. Lássuk csak: a történet az I. és a II. világháború között játszódik, ekkortájt a nagyhatalmak két csoportra oszlottak: Németország és Olaszország a tengelyhatalmakként kötnek szövetséget (később csatlakozik hozzájuk Japán), a Szövetségesek pedig Amerikából, Angliából, Franciaországból, Oroszországból és Kínából állnak. A sorozatban az ő mesterkedéseiket követhetjük nyomon. Mint minden rendes történetnek, ennek is van főhőse, ő pedig az ügyetlen, hasznavehetetlen és gyerekes Olaszország. Az ő fontos szerepére még a cím, a "Hetalia" is utal, ami egy japán szóösszetétel: a "hetare" haszontalan jelentésű szóból és az Itáliából született meg.
 Ez így nem tűnhet valami izgalmasnak, csak egy "újabb háborús" történetnek, esetleg egy óriási agyatlanságnak. Azonban a Hetalia ennek ellenére mégis népszerű, és nem a történetvezetés miatt. Újságunk hasábjain a következő számokban megpróbálunk a nyomába eredni annak, hogy miért harcolhatott ki magának a sorozat egy helyet a legnépszerűbb animék között.

U.i.: A cikk további része nem lett leadva. Nem is baj :DDDD Nem vagyok valami büszke a Heta cikkemre.

2011. január 20., csütörtök

Hattyúk tava Aronofsky stílusban

január 20, 2011 0 Comments

Idén nekem kellett írni a Golden Globe jelöltekről a suli újságba. A kutatás során filmen akadt meg a szemem, és köztük a Black Swanen. Először nem vártam tőle sok mindent, majd megnéztem és a trailert, és azonnal eldöntöttem, hogy ezt látnom kell.

Tartalom:
Nina, a balett-táncos nagy álma, hogy ő játssza el a Hattyú királylányt a Hattyúk tavában. A rendező úgy gondolja, hogy a lány tökéletes lenne a Fehér hattyú szerepére, viszont a gonosz ikertestvér megformálására alkalmatlan. Nina nem adja fel, keményen küzd a szerepért, hogy tökéletes legyen. A lassan ránehezülő nyomás elhatalmasodik rajta és megkezdődik átváltozása Fehér hattyúból feketévé....

Forrás: Saját kútfő

Fantasztikus film - ha röviden szeretnénk jellemezni. Utólag végiggondolva az egész történet egy szimbólum. Egyszerű, mindenki számára könnyen érthető társításokkal dolgozik (fekete-fehér), aki egy kicsit is odafigyel, könnyen megfejtheti a Fekete hattyú titkát.
A szimbólum  nem csak néhányszor jelenik meg, hanem az egész történetet átszövi, megfertőzi. Nina lassú bukása csodálatosan megszerkesztett jelenetek sorozata, egyik legjobb jellemfejlődés, amivel eddig találkoztam. A rendező egy másik filmjéhez hasonlóan (Rekviem egy álomért) épül fel Nina története is: először még csak sejteni lehet, hogy itt valami készülődik, majd ahogy egyre jobban közeledünk a katarzishoz, egyre többször váltogatja magát a valóság és az őrület. Nagyon sokszor el sem lehet dönteni, hogy a nemrég látott esemény megtörtént-e vagy sem.


Ilyen összetett megőrülést igen erős és jól képzett színészért kiált. Natalie Portman kapta a szerepet, aki teljesen megfelelt a feladatnak, megmutatta, hogy ő nem csak Padmé lehet. Még kiemelném, hogy Portmannek nem volt dublőrje, a táncrészeknél is ő szerepel. Dicséretes színészi munkát láthattunk, ki is érdemelte a Golden Globe-ot a legjobb színésznő kategóriában.
Igaz, a cselekmény nagyrészt Nina köré fonódik, általában őt látjuk, de természetesen kellenek mellé más szereplők is. Egyik fontos alak Lily, akit Mila Kunis alakít. Érdekes, de leginkább titokzatos karakter, aki elősegíti Nina bukását - legalábbis mi úgy látjuk. Homály lengi be, hogy jók vagy rosszak a szándékai. Mila tökéletesen hozta a szerepet: a színésznő megjelenése miatt a karakter kicsit negatív is lett a számomra.
A táncban kulcsszerepet tölt még be a rendező, Thomas (as Vincent Cassel). Nem szántszándékkal, de ő indítja el Ninát a lejtőn. Lilyhez hasonlóan ő is izgalmas karakter az érzelmei körüli bizonytalanság végett:  spoiler! nem lehet eldönteni, hogy szereti új felfedezettjét, vagy csupán egy kicsit más úton próbálja a lányt tanítani.
Aztán ott van Beth (Winona Ryder), a régi üdvöske. Azt is mondhatjuk, hogy ő vetíti előre Nina sorsát. Beth karrierjét szintén Thomas egyengette,  és amint leváltják, az öngyilkosságba hajszolja magát. spoiler vége.


 A film hangulata nyomasztó, sötét, ahogy a témája is. Csodálatos jeleneteknek lehetünk részesei: technikai megoldása miatt egyik kedvencem a diszkós jelenet; aztán amikor Nina szembenéz magával a tükörben; a Fekete hattyú színre lépése is eszméletlen rész, de a léghátborzongató a zárómondat.
A film zenéjét (Hattyúk tava) nevezhetjük ellenpontozónak: kissé bizarr, hogy komoly zenét hallunk és közben spoiler! gyilkolászást láthatunk vége. Máskor viszont nagyon is illik a képsorokhoz a Hattyúk tava, amitől megint hátborzongató lesz a hangulat, legalábbis én így éreztem.

"Éreztem, tökéletes volt." - mondja Nina a filmzárásában. Legszívesebben ezt elmondanám a Black Swanre is, azonban egy valami zavart: Nina erkölcsi romlásában kicsit eltúlzott lett a szexualitás. Rendben, hogy ez is hozzátartozik, nincs is ezzel baj, csak más momentumokhoz képest túlságosan is előtérbe került. Így érdemli ki a film a 9,5/10-es pontszámot. Aronofsky ismét megmutatta, hogy ő bizony rendező.

2011. január 9., vasárnap

Gérard, Luxus - avagy nehezedik a Fairy Tail élete

január 09, 2011 0 Comments

Amint tudtam rá időt szakítani rá, tovább folytattam a Fairy Tailt a 26. résztől egészen az 51.-ig.Volt részünk céhek közötti csatában, további szereplők múltjába tekinthettünk be, testvér háború szemtanúi is lehettünk, a filler epizódokban pedig részt vehettünk egy kis csapat összekovácsolásban. Natsuékban a - mondhatjuk így is - 2. évadban sem csalódtunk. Kicsit részletezzük a dolgokat...

A 26. részt befejezve egy céh háború közepén maradtunk, ahol úgy állt, hogy a jók fognak veszíteni. A látványos harcok és felemelkedések mellett fontos kiemelnem ebből a kalandból  jött át igazán varázslóink közötti erős kapocs, egymás iránti szeretetük (ez a Luxus-os kalandra is igaz). Olyan szívet melengető volt az egész, sikerült szépen képernyőre vinni. Ami további pozitív része, hogy egész színes társaságot sorakoztattak fel mindkét fél oldalán. Mindenféle mágia és wicca és még ki tudja miből hoztak képességeket, hogy így szélesítsék a Fiora királyság lehetőségeit. 


Karakterfejlődésben is szépen halad előre a sorozat. Megismerhettük csapatunk két női tagját, Erzát és Lucyt, leginkább Titániát, akiről kiderült, hogy nem is annyira kemény, mint amennyire páncéljaiban látszik. A Mennyország tornya kalandon keresztül nyíltabb lett a többiek felé, múltjával kapcsolatban viszont kissé instabil. Spoiler! Mikor lekerül Mistgunról a csuklya és ugyanolyan feje van, mint Gérardnak, hát eléggé kiakad Spoiler vége.
Lucynél nem látunk ilyen látványos fejlődést, de nagy előrelépéseket tesz, főleg mágia szempontjából. Kapcsolatai is fejlődnek, leginkább Natsuval és Lokival, na és az édesapjával (utóbbinál már csak az a kérdés, hogy jó irányba vagy sem).
Natsu is szépen fejlődik, habár még mindig forró fejű. Már nem rondít bele a drámai a pillanatokba, ő is résztvevője nekik, főleg az Erzás részekben.

Az epizódok előrehaladtával új szereplők is lépnek be a céhbe, a "2. évadban" a feloszlott Phantome-ből Spoiler! Juvia és Gazille, a vas sárkány. Sok színt visznek a bandába és ügyesen bedolgozzák magukat, leginkább Juvia. Bár nem tudom, hogy ki hogy van vele, de néha az agyamra megy azzal, hogy állandóan Gray után koslat. :D Gazille nem idegesít, de amennyi sötét színt kapott, kicsit idegenkedhet tőle a néző. Spoiler vége.
Karakteres gonoszokban sincs hiány, végre leléptek a porondról a bosszúra szomjazó és a hataloméhes alakok. Kaptunk egy diktatórikus eszközöket használó (gondolok itt arra, hogy miként ideologizálta meg az építkezést) Gérardot és egy egész ravasz Spoiler! Luxust, aki igaz hatalomvágyó, de legbelül mély érzések kötik bajtársaihoz, de leginkább nagyapjához. Alapjába véve nem gonosz, csak rossz útra téved. Spoiler vége. Ennyi újítás mellett nem lehetett unatkozni, mindig volt miért izgulni, amiben azért el tud fáradni az ember. A Fairy Tail vs. Phantome csata után üdítő volt filler részként Lucyt és Lokit nézni, a testvérháború után pedig szöszi lányunk próbálkozásait bepasizás terén.


Ennyi pozitív fejlődés után jöjjön a negatív rész, ami sajnos leginkább a körítésben fedezhető fel. Egyik ilyen az Openingek és az Endingek. Valahogy nem sikerül eltalálni ugyanazt a hangulatot, mint a legelsőnél. Esetleg a 3. közelít hozzá a legjobban, de a záró rész már túl lagymatag. A 4. adagnál épp fordítva van a helyzet: az OP a rúna animációkkal iszonyúan csúnya, a zene pedig csak hallgatható, különösebb érzelmeket nem vált ki, viszont az END aranyos és bájos, sugárzik belőle a céhen belüli légkör. Amit a "3. évadra" terveztek eddig nem valami bejövős, átlagos animáció és zene (és a kék hajú lány irritáló az aranyosságával :D). Szerencsére a nyitó és záró dalok mellett megmaradtak a jó kis aláfestő zenék, amik ki is egészültek néhány újjal is, amik szintén mestermunkák lettek.
Még így a végére idefirkantanám, hogy az animációban sajnos nem lett fejlődés, ugyanazokat a csúnya 3D-s varázslatokat kell nézegetnünk. Ennek betetőzése a rúna varázslatok voltak... Remélem, hogy a következő 26 részben ez változni fog. Az új OP-END-es részeknél úgy tűnik, mintha új rajzoló csoport lenne, mert egészen másnak tűnt a szemek rajzolása és Lucy szellemidézései is új animációt kaptak.


Nagyon szerettem volna erre az adagra megadni a 9/10-et, de az animáció és a zenék miatt, meg néhány történetbeli dologért úgy döntöttem, hogy kicsit erős értékelés lenne. Így 8,5/10-es a pontszámom, de ha a következő 26 részben is ilyen szintű fejlődés látható, akkor simán megkaphatja az anime a 9-et.

2011. január 8., szombat

Fura egy Valentin ez

január 08, 2011 0 Comments

Nőiesen bevallom, hogy ezt a filmet csak Jensen Ackles miatt akartam megnézni. A Supernaturalban tetszett az alakítása, kíváncsi voltam, hogy egy filmben hogy alakít. Másrészt pedig egy értelmesnek horrornak tűnt, mert amúgy amennyire lehet, kerülöm ezt a műfajt.

Tartalom:
"Tíz évvel ezelőtt egy tragédia örökre megváltoztatta a Harmony nevű kisváros életét. Tom Hanniger, a tapasztalatlan szénbányász súlyos balesetet okozott az alagutakban, mely során öt bányász vesztette életét, s az egyetlen túlélő Harry Warden is tartós kómába esett. Pontosan egy évvel a szörnyű eset után épp Valentin napon Harry hirtelen magához tér és brutálisan meggyilkol huszonkét embert egy csákánnyal, mielőtt őt is megölnék. Napra pontosan tíz évvel később Tom Hanniger visszatér Harmonyba, bár még mindig kísértik az általa okozott halálesetek. Tom megpróbálja jóvátenni a múltat, sőt eddig tisztázatlan érzelmei is feltörnek ex-barátnője, Sarah iránt, aki időközben hozzáment Tom egykori jóbarátjához, Harmony jelenlegi sheriffjéhez, Axelhez. Sokévi nyugalom után azonban ezen az éjszakán ismét felbukkan valami a város sötét múltjából: egy veszedelmes gyilkos gázálarcban és csákánnyal. Tom, Sarah és Axel erősen gyanítják, hogy Harry Warden szelleme tért vissza, hogy az életüket követelje a régi sérelmekért."
Forrás: Port.hu


Nem volt jó film, de borzasztó se. A megértéséhez nem kell sokat gondolkodni, ez egy tipikusan olyan alkotás, amit üres fejjel kell nézni. Megvannak benne a műfaj kellékei: egy valóság és a túlvilág határán lévő figura (ugye úgy indul, hogy a gyilkosunk szellem és ő ez a kategória), néhány áldozat, sikítások és vér. Ezen kívül még próbáltak valamiféle nyomozást is belecsempészni a történetbe és érdekessé tenni a gyilkost (áldozatainak kivágja a szívét és bonbonos dobozba teszi), és még egy kis alapozást a szereplőkről is beleraktak, de szerintem a készítők nem tudták rendesen elhelyezni ezeket a történetben.
Konkrétan a nyomozás abból állt, hogy a seriff megnézte az első párról készült videót, kitűzött ezt-azt a faliújságra, majd a társától infót kapott. Nem ártott volna jobban kidolgozni.
Ahhoz képest, hogy Véres Valentin a film címe, nem igazán jön elő a Valentin nap. Sarah említi egyszer, hogy megint Valentin napkor jött a gyilkos. Meg ugye a bonbonos dobozok és a "Be my Valentine" felirat, aminek nagyon nem volt értelme, hogy miért ezt írja ki gyilkosunk. Vagyis hát van. Spoiler! Ugye Tom a gyilkos, és mielőtt elhagyta volna a várost, Sarahval járt. Talán így akar neki üzenni. Spoiler vége.

Továbbá a film tele van logikátlan dolgokkal és jelenetekkel. Egyik, ami zavart, amikor Sarah és a munkatársa bemenekülnek a raktárba, Sarah kitolja a lányt, miközben a gyilkos még nagyban verte az ajtót. Aztán a férfi a menekülő lányt hirtelen kirántja az ablakon és megöli. Ilyen gyorsan nem tudja megkerülni az üzletet és az épület mögé menni! Ami nagyon fölösleges jelenet, az a szeretkező (szépen mondva) pár a motelben. Eléggé erőltetett és szükségtelen rész volt. 



A szereplők papírmasék, nem lehet azonosulni velük és nem is túl okosak. Így a színészek alakítása is olyan semmilyen, nem tudok senkit sem kiemelni. Talán a szinkronban tudnám Szabó Mátét dicsérni. Furcsa Jensennek, de egész hatásosan kiabált, amikor kellett. Hamvas Dani pedig próbált Axelt hozni, amennyire lehetett.


A negatívumokon túllépve kiemelném a film előnyeit is, mert akármilyen hihetetlen is, de vannak neki. Igaz, DVD-ről néztem, de azért lehetett látni, hogy miket tettek bele a 3D miatt. Ha úgy néztem volna, akkor tényleg rám jött volna a frász. Megijedni nem sikerült, de izgulni azért igen, amiért főleg a jól irányított kameramozgásnak volt köszönhető. Egy-két jó jelenet is becsúszott, ilyen például, amikor a végén Spoiler! Tom a csákánnyal a lámpákat töri szét és közben elborult fejjel menetel. Spoiler vége.



Ilyen ez a Véres Valentin- 3D. Átlaghorror, ami próbál kitörni ebből a skatulyából, de végül nem sikerül neki. 3D-ben valószínűleg remek szórakozás, DVD-ről viszont csak egy 5/10-es film.
Nem is tudom, hogy kinek ajánljam. A horror-rajongók valószínűleg háborognának rajta, akik pedig gondolatokat keresnek egy filmben, szintén. Úgyhogy annak ajánlott, akinek épp olyan a kedve, hogy valami horrort akar nézni alaposan kiürített aggyal. És még a vakmerő Jensen Ackles rajongók vállalhatják be.

2011. január 7., péntek

Egy család horrorisztikus összeomlása

január 07, 2011 0 Comments

Legalább kilencedikes korom óta hallok ódákat erről a könyvről Mirától. :D Tizenkettedikre eljutottunk oda, hogy kölcsönadta nekem, hogy én is megismerkedjek King úr mesterművével. Az ódáknak volt alapjuk bőven.

Tartalom:
"Stephen King kiemelkedő képviselője egy jellegzetesen amerikai műfajnak, a pszichohorrornak, mely olyan elődökre tekinthet vissza, mint E. A. Poe, Ambrose Bierce vagy Hawthorne. A ragyogás pompás rémtörténet, amelyben minden hitchkocki klisé adva van: a Colorado-hegység egyik magaslatán a hó által a világtól elzárt szálloda, melynek története hátborzongató rémségek sorozatából áll; egy un. „második látással”, vagyis ragyogással megáldott-megvert túlérzékeny kisfiú, aki azt is megérzi, ami csak történni fog, s érzékenységével jelen idejű fenyegetésként éli át, ami a múltban már megesett; az alkoholizmusából éppen kigyógyult apa, akinek labilis idegrendszere fokozatosan tovább bomlik, mígnem a Szálloda (amelynek történetét meg akarja írni) szelleme teljesen hatalmába keríti, s ezzel a pusztító szellemmel azonosulva családja megsemmisítésére tör; az elhatalmasodó tébolynak már-már természetfölötti őrületté fokozása, s ennek megfelelően olyan „képsorok”, amelyekhez hasonlók csak a Hitchkock-filmek tetőpontján láthatók; s végül – ha nem is mindenki számára – a megmenekülés. A regényből – nem véletlenül – sikeres film is készült Stanley Kubrick rendezésében, Jack Nicholsonnal a főszerepben."
Forrás: Moly.hu

 A fülszöveg viszont túlságosan is jó könyvet ajánl, amit annyira azért nem kaptam meg. Akadt néhány problémám a történettel. Ami leginkább piszkál, hogy nem tudni, miért akarta a Panoráma megölni a családot, miért kellett neki Danny és hogy egyáltalán hogyan és mikor tett szert ekkora erőre. A könyv hosszúságát elnézve a hotel háttere nyugodtan beleférhetett volna.
További negatívumokhoz még hozzácsapnám azt, hogy a szereplők közül Dannyt és Dicket lehetett igazán megkedvelni. Wendy semleges, Jack pedig valamiért nagyon antipatikus volt, ami nem függ össze az őrültségével. Van benne valami ellenszenves a kezdetektől fogva.
Legutolsó sorban a szájbarágás zavart. Sok dologra rájöttem egész  hamar, és akkor később elkezdi kifejteni ezeket az író. Ha még inkább kukacoskodni akarnék, akkor a szexualitást is kiemelhetném negatívumként, de ahol előkerült (pl. Jack és Wendy kapcsolata), ott szükséges volt. Ezért nem negatívum, csak zavaró tényező.


Negatívum után a pozitívumok.
Az emberábrázolás nagyon megy Kingnek, ha már kevés - számomra - szerethető karaktert teremtett. A legjobban sikerült lefestés Dannyé. Az író nagyon jól ismerheti a gyerekeket vagy tanult gyerek pszichológiát, mert tényleg nagyon életszerűen bemutatta, hogy milyen egy ötéves. A legfontosabb: nem hülye. Érti a körülötte történő dolgokat, csak nem tudja úgy megfogalmazni, ahogyan a felnőttek. Dannyi érzi, hogy a szülei válni szeretnének és azt is érzi, hogy ez rossz dolog. Apja alkoholizmusáról is tudja, hogy nem szabad. Tetszik is a kifejezés, amit használ rá: csinálja a rosszat. Sötéten bájos, ha lehet ezt így mondani.
Jack megőrülése is remekül lett leírva. Feszültséggel teli fokozódással építi ezt fel King: Jack először csak néhány dolgot lát és érzékel, majd hallucinációk borzolják érzékeit, míg végül teljesen kifordul (vagy eltűnik?) önmagából. Számomra ezért volt érdemes Mr Torrence részeit olvasni.
Ami pedig a könyv lényegét adja, egy család összeomlása megfűszerezve egy kis paranormálissal. Ez Jack őrületéhez hasonlóan fokozatosan (párhuzamos is) történik, de annyira nincs a szánkba rágva, a háttérben marad, csak Wendy gondolatain keresztül értesülhetünk róla.
Mivel a regény nagyjából a thriller műfajába sorolható, így izgalmas és félelmetes jelenetekkel találkozhatunk (bár én nem annyira borzongtam, inkább izgultam). Előkerül itt egy oszló hulla a kádból, szellem estély, mozgó állatsövények és fel-alá közlekedő lift. A műfaj kedvelőinek nem lehetett oka panaszra.


Stephen King nem lépett be a kedvenc íróim közé, de mindenképpen fogok még tőle olvasni könyvet. A  fülszöveg hatására pedig sort kerítek a Jack Nicholson-féle Ragyogás filmre. A könyv alap nekem 8/10. Horror rajongóknak kötelező, másoknak pedig legalább egyszer el kell olvasni. Lassan nem lehet nélkülie kulturált embernek lenni, mert annyit hallani róla. :D

2011. január 1., szombat

Gondolat bűntény

január 01, 2011 0 Comments

Anno a filmről még a Filmbuzi-n olvastam a nyáron, terveztem is elmenni rá a Vodafone kedd keretén anyukámmal egy pesti kiruccanás során, de sajnos ez elmaradt, a közeli moziban pedig csak 21 után adták, ami nem volt valami előnyös. Így DVD kiadás után sikerült megszereznem. Lássuk, mivel is van dolgunk.

Tartalom:
"A profi tolvaj mindent el tud lopni. Minél nagyobb mester a szakmájában, annál kevésbé lehet előtte akadály. Dom Cobb (Leonardo DiCaprio) a legjobbak között is az első: ő mások álmait szerzi meg. Amikor áldozata éjszaka az álomfázisba jut, ő belopózik, és a legnagyobb értékekkel távozik. E tudás tette Cobbot az ipari kémkedés legkeresettebb bűnözőjévé és örökké menekülő, magányos férfivá.
És most kap egy esélyt, hogy helyrehozza az összes régi hibáját, és visszaszerezze az elveszett életét. Ehhez nem lopnia kell, hanem profi bandája segítségével visszatérnie az eredethez, és egy gondolatot elültetni valakinek a fejében. Ez lesz a tökéletes bűntény. De a legjobb tervet is keresztülhúzhatja, ha a kiszemelt áldozat maga is profi. Aki olyan veszélyes, amilyenről Cobb még csak nem is álmodott."
Forrás: Port.hu

  
 El kell ismerni, a 2010-es év egyik legjobb filmje.  Kicsit tartottam tőle, amiért akkora hype-ja lett az utóbbi időben, de nem volt rá szükség. A rendező-forgatókönyvíró, Christopher Noal egy logikus és látványos álomvilágot teremt a vászonra. Ez már önmagában is jó ötlet, de nem biztos, hogy megállna filmként. Így körítésként kaptunk egy felbérelhető csapatot, akik arra specializálódtak, hogy gondolatot lopjanak ki az emberek elméjéből. Ezt az álmokon keresztül képesek elvégezni. Még egy kis csavar a történetbe, csipetnyi családi dráma és el is készült a Golden Globe jelölésre méltó film. Igen, teljes mértékben tetszett a történet. Olyan jól elmagyarázták, hogy a néző 100%-osan a részesének érezte magát ebben a világban. Kitért annak veszélyeire, megjelent az álom vagy valóság problémája, a történet vége pedig nyitott, amit szintén nagyon szeretek. 




Nagy dobás a sztori, a karakterek nem annyira, de észre se venni ennyi eseményben. A cselekményben leginkább a főhősünk, Coppot boncolták és az ő múltját, ami viszont nagyon jól sikerült. Szimpatikus nem lett, de nem is utáltam. Ennek ellenére úgy érzem, hogy Leonardo DiCaprio nagyon jól eljátszotta ezt a figurát: semmi túljátszás vagy alulteljesítés, pont jó. Átéreztem a családja után való vágyódását, élveztem a magyarázatait. A feleségével való esete pedig... sokkoló. És ha már említem a szerelmét.... Mol-t egyik kedvenc színésznőm, Marion Cotlliard alakította és hihetetlenül jól. Mol első megjelenése óta nem volt szimpatikus karakter, de ahogy egyre többször megjelent egyre inkább félni kezdtem tőle. Cotlliard nagyon jól kihozta Molból azt, amit lehetett.
A többiekkel is ugyanúgy voltam, mint Coppal: se nem szimpatikusak se nem ellenszenvesek. Úgy érzem, hogy az Eredet szereplőire nem külön-külön fogunk emlékezni, hanem együtt. Bámulatosak csapatban, hihetetlen dolgokat hajtanak végre. Ariadne megoldhatatlan útvesztőket tervez, ahogyan a neve is utal rá. Browning mindig zseniális ötletekkel áll elő, amivel mindig sikerül a csapatot kihúzni a bajból, Arthur pedig a legnagyobb veszélynél is tartja magát és felveszi a küzdelmet a projekciók ellen, akár falon mászva is. Egyedül Fischer volt fura, hogy ennyire be tudták palizni azután is, hogy Copp félig-meddig felfedte magukat előtte.





A látványra sem volt panasz. Az épületek maguktól mozogtak vagy épp szétestek, gyönyörű havas tájakon kalandozhattunk és egy paradicsomi világot láthattunk. Pazar volt, hosszabban nem is tudom kifejteni. Zenék közül nem tudok sokat felidézni, csak az ébresztő dalt, Edith Piaf: Non Je Ne Regrette Rien, ami azért is érdekes, mert ugye szerepel a filmben Cotlliard, aki 2007-ben az énekesnőt játszotta.
A bejegyzés végére érve is tartom azt az álláspontomat, hogy ez a 2010-es év egyik legjobbja és megérdemelné azt a Golden Globe-ot. A díjosztóig drukkolok neki, addig én egy 9,5/10-zel jutalmazom.

Pálca helyett pisztoly

január 01, 2011 0 Comments

A HP7 film után néztem, hogy a három színész milyen filmekben szerepelt még, első sorban Rupertre fókuszáltam. Jó ajánlások a Wild Target c. angol vígjátékra érkeztek, így amint tudtam be is szereztem.

Tartalom:

Victor Maynard (Bill Nighy) egy középkorú, magányos bérgyilkos, aki jól ismert halálos profizmusáról. Azonban az egyik célpontja, a bájos szélhámos, Rose (Emily Blunt) teljesen megigézi a férfit, így Victor elköveti az orgyilkosok legnagyobb hibáját: élve hagyja a lányt. Persze a megbízó új embert küld, hogy végezzenek Rose-zal, de Victor megmenti a fiatal nőt, így együtt kell menekülniük. Egy véletlen folytán csatlakozik hozzájuk Tony (Rupert Grint) is, akinek minden vágya, hogy Victor segédje legyen, mivel azt hiszi, hogy a férfi egy magánnyomozó.

Forrás: Filmtrailer

 Nem csalódtam a filmben, valóban nagyon jó, ahogy azt már elmondták. A történet egyszerű, nincsenek nagyon meglepő jelenetei, de okozhat meglepetést. Spoiler! Sokáig azt hittem, hogy Rose tudja, hogy Victor meg akarja ölni, csak akkor döbbentem rá, hogy nem, amikor megtalálta a célpontok fényképeit. Spoiler vége. Az angol humor itt is jócskán megmutatkozott:  hol nagyon fárasztó, helyzet komikumból is kijutott bőven, a szereplők elengedtek egy-egy vicces beszólást is, volt papagájunk, de a főtémához (bérgyilkos) igazodva leginkább morbid humorral tűzdelték meg a történetet.


Az angolok nagy erőssége még a karakterek. A Wild Target esetében ebben sem kellett csalódnom. Victor, a főhősünk, a profi bérgyilkos, akitől mégsem félünk. Érezni rajta valami emberit, ami közel hozza a nézőkhöz (Talán az, hogy még az anyjával él?). Rose is kedvelhető karakter, okos és pimasz, ahogy egy tolvajt elképzelünk. Bár néha idegesítő hisztit tud levágni, de ez is valahogy viccesen jön le. A párosunkat az utcagyerek, Tony egészíti ki. Van, amiben hasonlít a színész jól ismert szerepéhez, de sokban különbözött is. Nem panaszkodós srác, inkább nyugodt, csak az életveszélyes helyzeteket nem bírja, de azokba is szépen belejön. A film eleji személyiségükhöz képest  nagyon látványos karakterfejlődésen mennek át, öröm volt nézni. A főhősök mellett érdemes megemlíteni Victor anyukáját. Haláli öregasszony a maga bérgyilkos nézeteivel. A rossz fiúk oldala viszont nem annyira emlékezetes, mint  mondjuk a trió. Visszatérő sablonszereplők: egy okos főnök, aki próbál mindent talpnyalóival elvégeztetni, csak hát ők nem valami okosak és ügyesek. Egyszerűségüknek köszönhetően azért számos vicces jelenethez hozzásegítik a filmet. Legjobban a Rembrantos üt, csak kár, hogy a trailerben ellőtték már. Dixon tűnt érdekes figurának, de végül nem lett belőle semmi.
A színészekre nem volt panasz, mindenki jól alakított. Csak Rupertnél jegyeznék meg annyit, hogy a magándetektívezés iránti rajongása nem igazán ragadt rám. Azt valahogy nem sikerült eljátszania.


A filmnek még a hangulatát érdemes kiemelni. Általában angol filmet a hangulata miatt nézek, felüdülés az amerikaiak után. Ezt leginkább a környezet és a zene tudja megteremteni. Mindig élvezet a piros emeletes buszokat, a kőszobrokat és épületeket bámulni a felhőkarcolók helyett. És a sok szép zöld rét és kicsit a viktoriánus korszakot idéző házak! A készítők országuk legjavát mutatták meg.
A betétdalokkal nem volt semmi baj, sőt. Mind nagyon fülbemászó, az ember ujja mindjárt ütni kezdi a ritmust és jól illeszkednek a jelenetekhez. Like.

A sablonos rossz fiúktól és a végén lévő kicsit nyálas párbeszédtől leszámítva remek film a Wild Target, tökéletes kikapcsolódás Szilveszterre. Ez most kollektíve 9/10. Viszont Rupert még nem győzött meg, hogy Ronhoz hasonló figurákon kívül el tud-e játszani mást is. Azt hiszem még próbálkozok néhány filmjével. ;)


Follow Us @soratemplates