A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 1997. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 1997. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. augusztus 19., kedd

It's not your fault

augusztus 19, 2014 0 Comments

Lassan már egy hete, hogy értesült a világ Robin Williams tragikus halálhíréről. Őszintén, még azóta is nehéz felfogni a hírt. Hogy kicsit személyesebben is beszéljek vele kapcsolatban, a hír hallatán úgy éreztem, hogy vele együtt meghalt egy eszme is. Igen, a Holt költők társaságára gondolok főleg. Fölösleges magyarázni, hogy mi ez az eszme, ez a kép teljesen át fogja adni, hogy mire gondolok: 


Úgy érzem, ezzel nekem sokat adott Robin Williams a színészkarrierje során, így mindenképpen szükségét érzem, hogy most a blog betervezett bejegyzéseit felrúgjam és Williams egy másik jól ismert filmjéről, a Good Will Huntingról írjak. 

Tartalom:
"Will Hunting még csak húsz éves, de már kilóg a kemény dél-bostoni munkásnegyed környezetéből. Barátaihoz hasonlóan gürcöl, amikor éppen nem a helyi bárban lóg vagy nem keveredik összetűzésbe a törvénnyel. Sohasem járt egyetemre, legfeljebb gondnokként felmosni a padlót. Mégis homályos történelmi utalásokat idéz fel fényképszerű emlékezetéből és szinte azonnal old meg Nobel-díjas professzorokat is zavarba ejtő matekpéldákat. Az egyetlen dolog, amire ez a bámulatosan okos és lehetetlenül dühös fiatalember nem képes, hogy újabb kocsmai verekedése után kidumálja magát a várható börtönbüntetés alól. Egyetlen reménye Sean McGuire, az egyetemi professzorból lett pszichológus, aki csodálja a fiú érzelmi küszködéseit és megérti, milyen az, amikor az ember élete állandó küzdelem."

Forrás: Port


Valamilyen szinten a Good Will Hunting és a Holt költők társasága rokonfilmek: mindkettőben egy gyermek keresi útját és egy mentor (apa?) figura segít ebben a keresésben. A Holt költők társaságával ellentétben, ebben a filmben az alapszituáció egy szokatlan módon van megjelenítve. Adott két, első nézésre, ellentétes jellemű ember. Will Hunting, a zseni, aki nem akarja kamatoztatni képességeit, hisz megelégszik azzal az élettel, ami van neki, és ő bizony köszöni, nem kér mások segítségéből se. Ő úgy jó, ahogyan van, nincs itt mit ragozni. Sean, a pszichológus természetesen egy másik utat mutatna a fiúnak, mivel hisz abban, hogy a tehetséget nem szabadna építőmunkásként vagy takarítóként elvesztegetni, és ezt jó lenne belátni. Az ellentétek pedig a találkozások során összecsapnak, többször kíméletlenül, azonban a beszélgetések felfedik, hogy igazából Will és Sean hasonlítanak egymásra, s így mindketten képesek átlátni a másik álcáján, melyet saját fájdalmuk elrejtésére használnak. A film gerince ezekből a beszélgetésekből áll főleg, amelyek végig érdekfeszítőek, mert ezeken keresztül tárul fel igazán a két szereplő személyisége, s ezeken keresztül jutnak el saját és egymás problémáinak a megoldásáig. Bár az is valószínű, hogy ez nem működött volna a két tehetséges színész nélkül. Sean szerepében Robin Williamst láthatjuk, aki ezen alakításáért megkapta az Oscar-díjat 1998-ban a Legjobb férfi mellékszereplő kategóriában. Keating szerepéhez hasonló Williams itt is egy támogató és viszonylag liberális szellemű mentorként lép elő, azonban meglátszanak rajta életének fájó pontjai a finom játékon keresztül. A mosoly és a nevetés sosem igazi mosoly vagy nevetés. Mellette Matt Damon Willként kellően irritáló és pökhendi figura, de szintén jól bemutatja Will személyének különböző rétegeit. Egyik jó példa erre a lejjebb látható It's not your fault jelenet. 


Összességében a Good Will Hunting valahol egy tipikus amerikai film szeretetről, emberségről és megértésről, másrészt viszont szimpátiával és elfogadással nyúl a fiatalok céltalanságához, amit még a mai napig kevés felnőtt ember tud igazán megérteni. Így napjainkban is aktuális a Good Will Hunting, s sokkal többet taníthat a felnőtteknek, mint nekünk, fiataloknak, akik mindig válaszutak előtt állnak. Robin Williams Seanként azon kevés felnőtteknek egyike, akik megértik azt a zűrzavart, ami minden fiatalban ott van a meg nem értettség, bizalmatlanság és tanácstalanság végett.
 A film 10/10-es pontszámú, mindenkinek jó szívvel ajánlom, hiszen végig sodrólendületű annak ellenére, hogy nem eseménycentrikus, hanem a párbeszédekre koncentrál. Továbbá Robin Williams Keating mellett az egyik legemlékezetesebb szerepe. And I tell you, it was not your fault. I will miss you, Robin. <3

2013. november 22., péntek

Free will is a bitch

november 22, 2013 0 Comments


Az igazán jó alkotásokat mindig nehéz megfogni, találni egy pontot, amiből kiindulhatnánk. Valahogy ez a helyzet is Az ördög ügyvédjével is. Számomra annyira szerteágazó és sok mindent érintő filmalkotás. Szóba kerül az igazságtétel megbízhatósága, a gonosz szerepe a világban, a sors és persze a szabad akarat. Kérdésként pedig itt függ a levegőben az, hogy akkor miről is szól a film? Mielőtt ez kiderülne, az ajánlást szeretném megköszönni Jocinak.


Tartalom:
"Démoni hatású, egyedi filmcsemege. Az utolsó pillanatokig meglepetésekkel szolgál az utóbbi évek egyik műfajteremtő filmje. Kevin Lomax, a sikeres védőügyvéd egyetlen pert sem veszített még életében, mert szinte hipnotikus erővel bírja rá az esküdteket, hogy mentsék fel ügyfeleit. De nemcsak a tárgyalóteremben, hanem a magánéletében is szerencsés, elbűvölő feleségével, Mary Annel az oldalán. De semmi sem tarthat örökké. Egy napon betoppan hozzá egy tekintélyes New York-i jogi cég megbízottja és közli vele, hogy felettesei felfigyeltek hihetetlen teljesítményére és szeretnék a cég munkatársai között látni. Feleségével New Yorkba utazik, ahol hamarosan megismerkedik a cég titokzatos vezetőjével, John Miltonnal is. A nagyravágyó Kevin nem bír ellenállni a kísértésnek és elfogadja Milton ragyogó ajánlatát. Új főnöke életmódja, hatalma és a körülötte lebegő érzéki női figurák kibillentik egyensúlyából. Azonban amikor sztárügyvédként belekóstol a hatalomba, valami megváltozik benne. A győzelem megszállottjává válik és többé semmi más nem érdekli. Nem figyel felesége baljóslatú látomásaira, aki egyre furcsább dolgokat tapasztal és megérzi, hogy súlyos árat kell fizetniük a csillogó előnyökért. Kevin egyre nehezebb tárgyalótermi megmérettetéseken esik át. Mindene a diadal, de elkezd félni. A földi pokol kapujában Milton vár rá."

Forrás: Port


Pontosan mit is jelent az, hogy az ördög ügyvédje? Azt a személyt nevezzük így, aki egy vita során szembeszegül az állítással annak ellenére, hogy a véleménye különbözhet. Célja, hogy a másik fél megismerhesse a másik oldal álláspontját. Valami ilyesmi történik a film elején: Kevin Lomax felmenteti pedofil védencét annak ellenére, hogy bűnösnek gondolja. Az eredeti fogalommal ellentétben ő nem azért játssza az ördög ügyvédjét, mert meg akarja ismertetni a másik fél álláspontját, hanem, hogy előrébb jusson. Ő lehessen a "legyőzhetetlen" ügyvéd, ezzel biztos hátteret teremtve jövőbeli családjának. Itt jelenik meg John Milton, a visszautasíthatatlan lehetőség, egyenes út a bukáshoz. Vagy fogalmazzunk is úgy, hogy a megkísértés, majd a kiűzetés?
Gyönyörű ez a film, olyan értelemben, hogy indirekt hívja elő a bibliai motívumokat, amelyeket végül teljesen kicsavar. A biztonságos boldogságból fokozatosan fordul át minden a teljes pusztulásba. Ezt a folyamatot a lassan beszivárogtatott képi megvalósítással érzékeltetik, ahogy a thriller műfajban az már bevett szokás. Hiába több, mint tíz éves a film, mégis meglepőek és sokkolóak az eszközök, amelyekkel dolgozik.


Az egész alkotást Al Pacino viszi el a hátán, mint a ripacskodó John Milton (amúgy érdekes, hogy ez a figura neve, ha az Elveszett Paradicsomra gondolunk). A nevetése, a kiejtése, a hanglejtése: mindegyik annyira jellegzetes végig, hamisíthatatlan hozzátartozói lesznek a figurának. Az utolsó nagy monológ pedig szerintem méltán legendás. Annak ellenére, hogy Keanu Reevest nem tartja a közvélemény tehetséges színésznek, szerintem Kevinként megállta a helyét, némely jeleneténél meg is borzongtam az embertelen, törtető viselkedésétől. 

Miről is szól Az ördög ügyvédje? A biblikus motívumokról? Az ember bukásáról vagy a jó és rossz örökös küzdelméről? Mondhatjuk azt, hogy mindenről, hisz a felsorolt dolgok mind megtalálhatóak ebben az alkotásban. Érdemes megnézni, 9/10-es thriller. 

 

2013. május 25., szombat

A parti

május 25, 2013 0 Comments

Egyetemi tanulmányaim vezettek ehhez a műhöz és a filmadaptációhoz is. Mrs. Dalloway Virginia Woolf egyik legismertebb és elvileg legjobb regénye is, így természetesen nem kerülhette el az adaptálást. Viszont kérdéses, hogy egy olyan regény, ami főleg emberi gondolatokból és asszociációkból miként lehet egy olyan médiumba importálni, ami főleg mozgalmasságot igényel?


Tartalom:
"Virginia Woolf mesterművének szokatlan, kivételes adaptációja. A címszerepben az Oscar díjas Vanessa Redgrave szerepel, a rendező pedig az Academy- Award díjas Marleen Gorris A film egy romantikus dráma mély pszichológiai betekintéssel az 1923-as angol városi társadalomról, 5 évvel az első világháború vége után. Egy júniusi napon, az ötvenes éveiben lévő Clarissa Dalloway fiatalkorában meghozott döntésével konfrontálódik. Vajon jól döntött-e akkor, amikor belement egy kényelmes házasságba, a sikeres politikus Richard Dalloway-jel, vagy sokkal romantikusabb, izgalmasabb, kalandokkal teli élete lett volna, ha másik lovagját, az éppen ezekben a napokban Indiából váratlanul hazatérő Peter Welsh-t választja?"

Forrás: Port


Valamennyire törekedtek a történet során az asszociációk megtartásában a kevert cselekményszálakkal, viszont technikai szempontból a különböző jelenetek összefűzése nem épp a legjobban sikerült. Sorrendben többé-kevésbé követte a történet a regényt, így a jelenetek között megmaradtak az eredeti asszociációk. De a vágás során csak egyszerű áttűnési technikával jelezték a jelentet váltást, ami mai szemmel nézve nem épp a legszebb megoldás. Igaz, 1997-ben készült a film, de úgy hiszem, már akkor is tudtak volna elegánsabb vágási technikával élni.
A kivitelezésben egy másik hiba, hogy nem lett valami mozgalmas a cselekmény. Mrs. Dalloway bevásárló útja során találkozunk különböző emberekkel, köztük Septimusékkal, partit rendezünk, emberek jönnek-mennek. A mozgóképben nem sok tér jut a belső monológoknak és gondolatoknak, így nehéz bármilyen érdeklődést mutatni az iránt, ami a vásznon történik. Szerencsére viszonylag rövid a játékidő, és a Septimus-szál és a film végi Clarissa-monológ valamennyire feldobja a filmet.


Ami a film nagy előnye, hogy rengeteg ismert színészt sorakoztat fel, mint például az Oscar-díjas Vanessa Redgrave-t vagy Natascha McElhone, aki a sorozatnézők számára lehet ismert és még Rupert Graves a V mint Vérbosszúból. Legkiemelkedőbb a színészek közül az utóbb említett Graves volt. Septimust, aki az őrület és a józan ész határán áll nehéz feladat hitelesen eljátszani. Ehhez a történetszálhoz Rupert Graves mindenképpen sokat adott hozzá. Vanessa Redgrave is jól szerepelt Mrs. Dallowayként, bár ahogyan a regényben is, a filmben is semleges figura maradt Clarissa. 
A casting tekintetében viszont nem volt szerencsés a felnőtt Sandy szerepére egy erősen elhízott színészt választani, ha a fiatal Sandy elég vékony. Nekem így hiteltelen volt a felnőtt Sandy (de ez csak mellékes).

Összességében nem egy rossz adaptáció a Mrs. Dalloway, de szerintem nehéz (de talán képtelenség is) egy olyan regényt vászonra vinni, ami főleg gondolatokból áll. Az film 7/10-es alkotás, mert a könyv kiegészítéseként megállja a helyét, egyszer meg is lehet nézni.



2011. július 9., szombat

Játsszunk egyet a lágerben

július 09, 2011 0 Comments

Az egyik legismertebb olasz film Az élet szép. Ez idáig elkerülte figyelmemet, Nekotica említette meg nekem. Órákig mesélt a film bájáról, említette, hogy milyen szívszorító történet is mutat be. Amint alkalmam adódott rá (műsorra tűzte a Filmbox Plus), meg is néztem a filmet.

Tartalom:
"1938-ban járunk, amikor a szeretetreméltó, álmodozó Guido - a növekvő rasszizmus és szűklátókörűség közepette - beleszeret visszafogott tanárnőjébe, Dorába. A csodaszép lány azonban egy helyi náci tiszt menyasszonya, Guidot pincérként látjuk viszont az eljegyzésen. Mindent elkövet, hogy a lányt bánatos jövőjétől eltérítse ... Meseszerű szerelmi történet kezdődik.

Öt év múlva Guido és Dora házasok és született egy fiuk, Giousé is. A politikai légkör egyre romlik, végül Guidot, aki félzsidó, táborba viszik családjával együtt. Az apa, hogy túlélhesse a borzalmakat, és hogy fiát minél jobban megkímélje, azt találja ki, hogy az egész, ami körülveszi őket tulajdonképpen egy nagy játék, amelyben a rabok a versenyzők és az őrök a játékvezetők. Benigni az önfeláldozás, a szeretet és a védelmezés filmjét készítette el. Komikusi képességei és chaplini stílusa igen élvezetessé teszik az alkotást, amely mindazonáltal megrázóan drámai módon mutatja be a fáradhatatlan emberi lélek küzdelmeit."

Forrás: Port.hu


Mindenképpen érdekes film Az élet szép. Nagy "szakértelemmel" két részre lehet osztani: előzményre és a KZ-történetre.
Neko úgy mesélte el nekem a cselekményt, hogy arról fog szólni, hogy az apuka egy játéknak állítja be a lágerben zajló eseményeket. Ténylegesen ez is benne volt a filmben, azonban meglepetésként ért az 1939-es rész. Aranyos volt, valóban Charlie Chaplines nyakon öntve olasz optimizmussal, szerelem, s  mindezt együttesen Benigni teszi szórakoztatóvá. Számomra egy baj volt a film ezen részével: kissé hosszúra sikeredett. Figyeltem az időt, s úgy tűnt, másfél órát ölel fel az előzmény, így kevés idő maradt a főtéma bemutatására. Ettől eltekintve a "prológus" kerek, jól felépített, s természetesen tartalmaz utalásokat a későbbi eseményekre (például a "zsidó" ló).
A KZ-történet rész igaz rövidebb, de "nagyobbat üt". Mindenképpen sötétebb hangvételű, még ha ezt se színekkel, se fényekkel nem érzékeltetik. Első ránézésre az apa egy vidám játékot űz a fiával, viszont minden néző (reméljük) gondolatban felidézi a lágerekről hallott, tanult dolgokat: így válik igazán sötétté Az élet szép ezen része. Nincs szüksége haldoklókra, vérre a filmnek ahhoz, hogy hasson a szívekre. Néhány sejtelmes képpel képes beindítani az ember "történeti sablonjait".


Röviden azt kell mondanom, hogy Az élet szép remek film, nem volt jogtalan az az Oscar-díj. Attól eltekintve, hogy az előzmények hosszúra sikeredtek, érdemes bárkinek megnézni ezt a szokatlan KZ-történetet, számomra 9,5/10.

2011. április 25., hétfő

Ragyogó Kubrick

április 25, 2011 0 Comments



Terveztem a Ragyogás című könyv után, hogy megnézem a filmet is. Először csak a Kubrik-félét akartam, de aztán láttam a műsorújságban, hogy februárban adják a Ragyogást az Universal Channelön, de a '97-es verziót. Miért is ne, - gondoltam magamban, felvettem a dekóderrel, megnéztem azt is és az első filmváltozatot. Most pedig összehasonlítom.

Tartalom:


"Gondolj a legfélelmetesebb terrorra, ami csak érhet! Egy földönkívüli szörny támadása? Egy végzetes kór? Vagy a rettegés attól, hogy olyasvalaki fenyegeti az életed, akiről azt hitted, ő lesz, aki megvéd és szeret, ha bajba kerülsz, a családod egyik tagja!

Kubrick hátborzongatóan izgalmas remekművében - amelyet a Newsweek kritikusa az első epikus horrorfilmnek nevezett - az ember ezen utóbbi, mindenkiben mélyen megbúvó félelme jelenik meg. A Stephen King azonos című regénye alapján készült mesterműben Jack Nicholson élete egyik legjobb alakítását nyújtja, mint Jack Torrace, aki a családjával a téli holtszezon idejére egy, a világtól elzárt kísérteties hotelba költözik gondnoknak. Ha az évszázados falak mesélni tudnának, hátborzongató történetek tucatjai kerülnének a felszínre. Úgy tűnik, hogy Jack kisfia előtt nincsenek is titkai a háznak, mert látja a fürdőkádba fulladt nőt, az elegáns lakosztályban kivégzett férfit és az összes holt lelket, amelyek nem találnak nyugalmat. De lehet, hogy mindezek a rémképek csupán jeleznek valamit. A Jack agyát elborító őrületet, a folyamatot, amelynek hatására a szerető apa vérszomjas, gyilkos indulatokkal teli szörnyeteggé válik.
"

Ragyogás (1997):
"A film forgatókönyvét maga a borzongás nagymestere, Stephen King írta saját, egyik legsikeresebb regénye alapján. A történet főhősének, az alkoholizmusából kilábalni próbáló volt középiskolai tanár és gyakorló regényíró Jack Torrance-nek valahogy minden igyekezete ellenére sem jönnek össze a dolgok. Ám egy napon úgy érzi, új lehetőség nyílik meg előtte: eszményi állást ajánlanak neki. Téli gondnokként alkalmaznák egy elegáns szállodában a Sziklás-hegységben, mely a rideg idő és a hótorlaszok miatt több hónapra el van zárva a külvilágtól. Jack számára ez ideális lenne arra, hogy helyrerázza életét feleségével Wendy-vel és Danny nevű fiával. A világtól elzárt életet azonban nem is olyan könnyű elviselni, mint azt Jack képzelte, ráadásul a hotelt mintha kísértetek laknák..."
 Nem tudom, hogy ki hogyan van vele, de nekem Stanley Kubrick verziója tetszett jobban, annak ellenére, hogy szinte teljesen elrugaszkodik a könyvtől. A rendező sajátos elképzelései és ötletei alapján vitte vászonra King Ragyogását. Kihagyta a film szempontjából lényegtelen momentumokat, egy kerek egész történetet alkotott. Az eredeti könyvétől eltérő szimbolikus képeket is tett filmjébe, amitől kicsit avantgárd hatása lett, ezáltal még ijesztőbbé vált. És természetesen a könyvet olvasók számára is izgalmas történetet mutat be.




Mick Garris, a tévésorozat rendezője ezzel szemben gyökeresen ragaszkodik a forgatókönyvhöz, amelyet maga King írt. Ezzel egy baj volt csak: szóról szóra filmre vitték a regényt. Egy három részes sorozat kerekedett belőle. Érdekes lehet azok számára, akik nem ismerik a könyvet, viszont akik ismerik a történetet, azoknak szörnyen unalmas (mondjuk felmerül a kérdés: miért szeretjük a könyv adaptációkat?). Igaz, egy írót tudja zavarni, ha regényéből szerinte fontos momentumokat hagynak ki (ez történt a másik Ragyogással, Kingnek nem is tetszett), de azt ne mondja, hogy minden egyes lélegzetvételt meg kell mutatni azért, hogy "kibontakozzon a történet". A filmen való mesélés kicsit szájbarágós, de nem annyira, mint a tévésorozat esetében. Például a család előtörténetét nyugodtan hanyagolni lehetett volna, hiszen a további cselekményt nem befolyásolta. A kezdő percekben le lehetett volna tudni Jack múltját. 
A tévés verzióban számomra még zavaró tényező a hangulat. Főleg a világosabb színek dominálnak, és ettől nem thriller jellege van a történetnek, hanem kicsit családi filmes. Ahogy a Kubrik-verziónál említettem, ott kép bevillanások teszik félelmetesé a filmet, ez viszont hiányzik a tévéverzióból, inkább flashbackekkel és flashfowardokkal dolgozik, így nyújtva tovább a játékidőt, s hiába a hosszabb jelenetek, nem sokkolja a nézőt.




Kubrik a filmjéhez egyik színészóriást, Jack Nicholsont vetette be. A pasas tökéletesen játszotta az őrült Jacket, színészi játéka csak tovább fokozta a film amúgy is ijesztő hangulatát. Egyedül az zavart, hogy Jackről már a kezdetektől lehetett sejteni, hogy meg fog őrülni. A Dannyt alakító kisfiú is remekül játszik, rendesen frászt hoz az emberre, főleg, mikor Tony beszél belőle. A színészek közül egyedül Shelley Duval (Wendy) irritált egy kicsit - szegény nem tehet róla, de nyúlfogai vannak, játéka nem volt túl meggyőző.

A tévés verzió Jackjére, azaz Steven Weberre se volt panasz, sikerült "fokozatosan megőrülnie". Bár azt ki kell mondani, hogy Nicholson nyomába nem érhet. A '97-es filmben Wendyt alakító Rebecca De Mornay szerintem tökéletes a szerepre, jól mutat az aggódó feleség és anyuka szerepében. Azonban ebben a Ragyogásban is kilóg valaki: Danny. A tévé verziós Dannyt nem tudtam megszeretni, pedig ugye ő lenne az egész történet kulcsszereplője. Megijed és sikít, nagyon mást nem ad a filmhez a kis színész.


Így összegzésként kimondom a már sejthető tényt: Kubrik-féle Ragyogás film jobb, mint a tévé sorozatos, szerintem. Mind hangulatban, kivitelezésben a régebbi film nyerte el tetszésemet, még ha apróbb hibák elő is fordultak benne: így legyen a pontja 9/10. Garris sorozatát kínszenvedés volt végignéznem, számomra nem sok értékelhető elemet tartalmazott. Az alaptörténet és a Wendyt alakító színésznő kicsit ellensúlyozza a negatívumokat, ezért adok 4/10-et.


Follow Us @soratemplates