A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Cate Blanchett. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Cate Blanchett. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. február 1., vasárnap

Az öt sereg csatája

február 01, 2015 0 Comments

Egy újabb utazás végére értünk. Ahogyan a Gyűrűk Ura trilógia esetében, úgy A hobbitnál is Peter Jackson kalauzolt minket Középföldén. A Gyűrűk Ura a maga idejében rengeteg elismerést kapott és a mai napig emlékezetes filmélményt jelent. Igaz ez A hobbit trilógia esetében is? Az ötös sereg csatáját értékelve, s végül az egész trilógiát összefoglalva megpróbálom megtalálni a választ. Mellesleg, köszönöm Antalnak, hogy elvitt ilyen last minute módon erre a filmre.

Tartalom:
"A Hobbit: Az öt sereg csatája Peter Jackson Hobbit-trilógiájának befejező része. Miközben sikeresen visszahódították otthonukat Smaugtól a sárkánytól, Zsákos Bilbo és barátai akaratlanul is halálos veszedelmet szabadítottak a világra. A dühöngő Smaug nőket és gyerekeket sem kímélve támad Esgarothra (Tóváros). Mindeközben a visszaszerzett kincsektől megrészegült Tölgypajzsos Thorin Bilbo erőfeszítései ellenére hátat fordít barátainak és elárulja őket. Ennél azonban jóval nagyobb veszélyek is leselkednek a hobbitra és barátaira. Bár kizárólag Gandalf tud róla, Szauron szörnyű tervet forral: orkok seregeit indította útnak, hogy a Magányos Hegyen támadásba lendüljenek. Ahogy a sötétség erői egyre jobban előretörnek, a törpék, tündék és az emberek választás elé kerülnek: összefognak vagy elpusztulnak. Bilbo az öt sereg gigászi csatája közepén találja magát, ahol saját és barátai életéért is harcolnia kell, miközben Középfölde egészének sorsa forog kockán"

Forrás
: Port


Az öt sereg csatája hamar lezárja a könyv alap tényleges történetét. Spoiler! Smaugot, a sárkányt már az első percekben megölik, ezzel megmentve az embereket. Spoiler vége. Természetesen nagyon látványos és feszültséggel teli jeleneteket kapunk már a film elején, amelyek jó alaphangulatot adnak, azonban a felmerül rögtön a kérdés, hogy mi is lesz a következő két órában? Ugye ha már három részre lett nyújtva az amúgy háromszáz oldalas gyerekkönyv, akkor valamivel illik még kitölteni a játékidőt. Jackson logikusan végül fogta a második részbe már beiktatott néhány plusz szálat, amelyekből végül szőtt egy hatalmas csatát, mint a trilógia méltó lezárása (a GYU-hoz hasonlóan). Ezeknek a szálaknak az összehúzása kicsit döcögősen, de végül sikerült egy viszonylag nagyobb történetbe terelni mindent. Azonban a végeredmény (számomra) nem feltétlen volt kielégítő. Elvileg egy több, mint másfél órás csatajelenetnek izgalmasnak kellene lennie, de Az öt sereg csatája esetében a csatajelenet unalomba fullad. Természetesen látszik Jackson igényessége és odafigyelése a jeleneteken. A seregek monumentálisnak hatnak, annak ellenére, hogy valószínűleg CGI-vel megteremtett. Továbbá a jelmezek aprólékosan kidolgozottak, ami mutatja is, hogy a rendező mennyire is ismeri Tolkien világát, s milyen tisztelettel is bánik vele. Viszont sajnos az egész filmen látszik, hogy a csatajelenetek többsége pusztán időkitöltés végett lett leforgatva. 



Kevés, ténylegesen érdekes vagy fontos esemény történik Smaug után. Egyik ilyen momentum talán a törpkirály, Thorin elborulása. Nem maga az, ahogy belekerült a filmbe (nekem kicsit erőltetett volt, nem igen lett kidolgozva), hanem inkább Richard Armitage alakítása miatt. Hihetően jeleníti meg a kapzsivá lett királyt, ami jól működik a képi világgal is, amelyet az úgymond pszichés részéhez készítettek. Ezen kívül a GYU-ra való előrekacsintások csalhatnak mosolyt a Tolkien rajongók arcára, vagy a nagy, szép, kicsit nosztalgiázásra buzdító zárójelenetek. 
Az öt sereg csatáját összegezve, hiába az igényesen kidolgozott látványvilág és harcjelenetek, sajnos ez egy élvezetes és tartalommal teli filmhez édes kevés. Így sajnos egy 6/10-es pontot tudok adni az összélményre. 

És maga a trilógia? Amilyen ígéretesnek indult, úgy lett egyre rosszabb és rosszabb A hobbit. Lehet, hogy csak a közvéleményt idézem ezzel, de ki kell jelenteni, hogy a három rész teljesen fölösleges volt ehhez a történethez, de még a kettő is. Félreértéseket elkerülve, nem egy második Gyűrűk Ura trilógiát vártam A hobbittól, hanem csak egy igényesen adaptált filmet. Egy olyat, amely meg tudja tölteni új értelemmel vagy nézőponttal az eredeti, gyerekeknek szánt könyvet és kicsit elvarázsolni, Középföldébe repíteni. Ezeknek az elvárásoknak csupán az új trilógia első része tett eleget, a folytatások nem. És ezzel is valahol csak mások véleményét fogom ismételni, de szomorú, hogy a pénz megfertőzi az alkotás folyamatát is. 


2014. október 17., péntek

Blue Jasmine

október 17, 2014 0 Comments

A Blue Jasmine filmnek köszönhetően Cate Blanchett a 2014-es Oscar díjátadón megkapta a Legjobb női alakításért járó szobrocskát. Maga a film pedig a Legjobb forgatókönyv jelölést is kapott, melyet Woody Allen írt. 


Tartalom:
"Jasmine előkelő New York-i társasági hölgy. Az élete azonban összeomlik, a házassága is tönkremegy. Miután képtelen megbékélni a helyzettel, felveszi a kapcsolatot az elhidegült testvérével, a San Franciscóban élő Gingerrel. Hozzá költözik, amíg összeszedi magát. Jasmine megpróbálja leküzdeni az őt kísértő emlékeket, ám egyre mélyebbre süllyed a depresszióba. Bár az arisztokrata viselkedését megőrizi, érzelmileg teljesen labilissá válik. Mindenkinek elrontja az életét, legfőképp a saját magáét."

Forrás: Port


Woody Allen nem tagadhatná le ezt a filmet életművéből. A szereplők közötti természetes beszélgetések apró cseprő dolgokról, mint például apró, örömteli eseményekről vagy családi összejövetelről. Emellett erős a film hangulata is, amely számomra szintén tagadhatatlan Allen elem. Ebben a filmjében San Franciscoba invitál minket, ami azért kívülállóként (nem amerikai néző) azért megidézi a tipikus amerikai nagyváros hangulatát: színes embertömeg, sosem szűnő nyüzsgő sokaság. Azonban nem ezek a vonások teszik igazi Woody Allen filmé a Blue Jasmine-t, hanem a témája is. A cselekmény középpontjában Jasmine áll, aki mostohatestvéréhez, Gingerhez utazik, hogy összeszedje magát. Első ránézésre Jasmine-t nem érintették meg különösebben az életében bekövetkezett változások: célokat tűz ki maga elé, ő teljesen biztos abban, hogy mit kell tennie, s mindeközben szofisztikáltan viselkedik és társalog - ahogy ezt mindig is tette és mindig is elvárták tőle. Viszont Allen hamar lerántja a leplet Jasmine tökéletesnek tűnő felemelkedéséről. Főhősnőnk jelenlegi életében valahogy mindig találkozik valami olyannal, amelyről régi, tönkrement élete jut eszébe. Ezekbe az asszociációkba filmtechnikai fogódzkodó nem segíti a nézőt, emiatt nehéz eleinte követni a cselekményt, azonban miután figyelmes nézőként belerázódunk Jasmine cikázó gondolataiba, már könnyűszerrel eligazodunk életében, s ezáltal élhetjük át a hétköznapi tragédiát. 


Jasmine ugyanis bármelyik ma élő ember lehet. Egy megszokott és jól működő világ omlott össze, amely után teljesen nem tudta összeszedni magát (spoiler! sőt, bele is őrül ebbe a sokkba spoiler vége), hisz igazából nem is látja maga előtt, hogy hogyan tovább. Vagy úgyis mondhatjuk, hogy nem képes felépíteni új életét, hisz a régi még beárnyékolja. Bizonytalanságának tanulással, munkával és húga életébe való beleszólással próbálja palástolni. Jasmine figurájának ezek a vonásai teszik őt hozzánk hasonlóvá. Hiába a sok modorosság és manőr a részéről, ez a figura nagyon is élő és a mi szintünkön mozog. Ezt tudta jól felépíteni Woody Allen a forgatókönyvében, Cate Blanchett pedig életet lehetni a karakterbe és hihetően előadni (jogos az az Oscar-díj). 
Lehet, hogy azért tetszett a Blue Jasmine, mert kevés filmet láttam még Woody Allentől, szóval úgymond még meg tud lepni, de lényeg, hogy számomra ismét egy jó forgatókönyvet írt, amelyben egy nagyszerű színésznő is megcsillogtatta tehetségét. 9/10-es értékelés (néhol, főleg az elején leüledezett a történet), de érdemes megnézni.

2011. június 28., kedd

Hit Girl a tundráról

június 28, 2011 0 Comments

A Super 8 helyett kellett másik filmet keresnem, amit Vivivel megnézhetünk, így a moziműsort böngészve láttam meg a Hanna - Gyilkos természet című filmet. A filmes blogokon nagyon várták, a bloggerek ódákat zengtek róla. Lássuk, valóban érdemes volt-e Hannára várni.

Tartalom:
"Hanna (Saoirse Ronan) egyszerű kamaszlánynak látszik. De olyan erős, gyors, ravasz és kitartó, mint egy profi zsoldos katona. Apja, a CIA egykori ügynöke (Eric Bana) az északi sarkkörön túl, Finnország néptelen tundráin nevelte fel. Amikor a férfi úgy érzi, hogy a lány felkészült, visszaküldi a civilizált világba, és egy feladatot bíz rá.
Hanna egy számára teljesen ismeretlen közegbe kerül, amit eddig csak könyvekből ismert. Nyomában a kegyetlen ügynökökkel, és egy titokzatos nővel (Cate Blanchett) a lány egyre közelebb kerül kitűzött célpontjához. Ám eközben egyre többet kénytelen megtudni saját életéről és múltjáról. Pedig, aki eleget tud a múltjáról, az megpróbálja kikövetkeztetni a jövőjét is: és ott vár a legújabb, legnagyobb meglepetés.
"
Forrás: Port.hu


Azt mondom, érdemes volt erre a filmre várni. Igaz, a történet nem nagy eresztés. Ahogy a Kill Bill esetében is, itt is a revánson van a hangsúly, nem a cselekményen. Hanna célja elvégezni a rá kiszabott feladatot, és kész. Ezt az alapkoncepciót próbálták a CIA-kutatással megbonyolítani, de igazából fölösleges volt. Maga a cselekmény nem tartott sehová, s ezentúl sem túl izgalmas. Marissa és Erik közötti párbeszédekből könnyű kikövetkeztetni Hanna múltját. A cselekményben viszont érdemes kiemelni, hogy ugyanúgy végződött, ahogy elkezdődött: "Majdnem a szíved volt" - vagy ehhez hasonló mondat hangzik el. Habár kicsit Tarantino-ra hajaz ez a befejezés, azért ötletes és "szívet melengető" egy filmrajongónak.

Az már biztos, hogy ezt a filmet nem a hűde izgalmas sztoriért fogjuk szeretni. De valami mégis oda tudott szögezni a vetítőterem székébe, valami nem hagyta, hogy felálljunk és kisétáljunk.
Hanna hiába emlékeztethet minket a Kick-Ass Hit Girljére, mégis képes elvinni hátán az egész filmet. Ehhez részben hozzájárul Saoirse Ronan hihetetlen színészi játéka, továbbá a karakter látványos fejlődése. Az apa kilöki a civilizált világba lányát, aki újszülöttként fedezi fel annak minden rejtélyét és csodáját - amelyekről eddig csak könyvekből hallott. Életében először találkozik emberi érzésekkel, először szeretik igazán és tud ő is viszont szeretni. Ez a felfedező út teszi igazán izgalmassá a filmet. És az utazás során olyat találunk Hannában, amely az említett Hit Girlből hiányzik: gyermekiséget. A tizenhat éves lány teljes gyermeki naivitással szemléli a spanyol zenészeket, ül fel a motoros fiú mögé és élvezi a száguldást. A gyilkoló gép bizonytalan lépései az emberek világában teszik igazán szerethetővé a figurát.
Hanna tökéletes ellentéte a fő gonosz, Marissa Wiegler, akit teljes átéléssel Cate Blanchett játszik. Vörös hajszíne alapból az ellentét érzését fejezi ki a főhős szőke fürtjei mellett. Wiegler hiába jön a társadalomból, hiányzik belőle az emberség, talán félelmetesebb gyilkológép Hannánál is. A film során a két összecsapni készülő szereplő nem találkozik, csakis a fináléban - akár, egy drámánál (mondjuk Bánk bán), ahol a feleknek nem kiegyenlítettek a módszerei, de végül sor kerül a végső összecsapásra, és persze csak egy személy győzhet.
Hanna és Marissa összecsapása szintén az egyik legjobban megkomponált jelenet (ezekről később); ötletes, hogy a fő gonosz a farkas hullámvasútból lép elő.



Hanna jellemfejlődése mellett érdemes megemlíteni magának a műnek a kivitelezését. Az operatőri munka mindenképpen dicséretes. A gyakori lassú svenkelések éles képű tájakat, városokat tár a néző szeme elé, a gyorsak pedig remekül fókuszáltak a verekedő felekre az akciójelenetek során. Gyakoriak a premier és szuper plánok, amelyek egyes jeleneteket meghitté (például Hanna és Sophie beszélgetése), vagy feszültté tesznek (bármelyik akciójelenet). Továbbá a film nem riad vissza a világ teljes bemutatásától, a szarvas belektől kezdve az emberi vércseppekig nagyon is naturalisztikus.
A mesterien megkomponált képek mellett (vajon fogják-e Oscarra jelölni?), a vágás is érdemel pár szót. A Hanna alatt a The Chemical Brothers modern és pörgős dalait hallhatjuk az akciójelenetek alatt. Az aláfestő zene teljesen összhangban van a vásznon látott képekkel, sokszor ki is egészítik egymást (például a szeméttelepen játszódó üldözéses jelenet). Monumentális küzdelmeket nem látunk, csak hatásos közelharcokat, amelyek pörögnek, a kamera minden mozdulatot a lehető leggyorsabban követ.


Összességében Hanna - Gyilkos természet nem egy rémes film, sőt, egész jó. Bár a történet hiányzik belőle, egy-két furcsa jelenet is akad benne (például Grimm vonulása komoly zenére - az nem volt valami szép), de a főhős lányka, a mesterien kidolgozott jelenetek és csodaszép tájak mindenképpen kárpótolnak: így a film az én ízlésem szerint megérdemel egy 8/10-es pontszámot.

2010. december 17., péntek

Benjamin Button különösen hosszú szerelmi élete

december 17, 2010 0 Comments

A filmet még anno Annától kaptam, de egy év múltán jutott csak rá időm. Nem rossz film, Brad Pitt eyecandy, a mondanivaló nagyon is tetszetős, de eléggé rétestésztára sikeredett a film, Oscar-jelölések ide vagy oda.

Tartalom:
Nem mindennapi életet él Benjamin Button. Nyolcvan esztendősen született, az idő múlásával pedig egyre fiatalabb lesz. Bár fordított életpályát fut be, egyetlen dologban nagyon is hasonlít a hétköznapi emberekhez: ő sem képes megállítani az időt. Button 1918-ban látja meg a napvilágot New Orleansban, az első világháború befejezésének pillanatában, nevelőszülőknél nő fel, és hosszú élete egészen a huszonegyedik századig tart. A világ számos helyén megfordul, miközben felfedezi és elveszti a szerelmet, megtapasztalja a boldogságot és a szomorúságot.
Forrás: Port.hu




Egy élettörténetet kapunk, ami részben előre halad, részben pedig visszafelé. Ezen kívül bármelyik ember élete is lehet Benjaminé, de leginkább nagyszüleinkké.
A történet mesélés érdekesen indul: egy lányt és haldokló anyját látunk, akinek az az utolsó kívánsága, hogy leánya olvasson fel egy naplót. Ebből a könyvből ismerjük meg Benjamin Button, az egyszerű polgár életét, aki 80 évesen születik. Fiatalodása során tapasztal, ahogy mások is: megtanul járni, kupiba megy, dolgozik, ízelítőt kap a háborúból és persze szerelmes lesz, majd lassan leépül (gyerek lesz) és meghal. A film nagy része Benjamin szerelmi életére épül, főleg Daisyvel való életére. Tele van csodás momentumokkal, szívszorító vagy megmosolyogtató történésekkel, elég is lett volna ez egy filmhez, de nem 3 órás alkotáshoz. Hiába van ott Ben átka, ilyen hosszan nem tud lekötni, szép mondanivaló ide vagy oda. Túl jó ötlet ez a visszafele öregedés és nem igen használták ki a filmben. Ben kezdettől fogva természetesen kezeli azt, hogy ő ilyen, ami elképzelhető, de nem gondolkodik el rajta, hogy valami nem stimmel vele, legalábbis kezdetekben nem. Továbbá az emberek szerintem túl jószívűen fogadták főhősünk helyzetét. A valóságban minimum a gyerekek cikiznék. Így nem tűnt volna annyira Hollywood-inak Ben élete, hanem életszerű életnek, esetleg.


Hiába rózsaszínes a történet, azért komoly mondanivalót hordoz magában. Végig foglalkoztatott, hogy Benjamin mit érezhet, hogyan érezhet az átkával kapcsolatban. Próbáltam figyelni az ő karakterét alakító színészeken, hogy ki mennyire tudja visszaadni a Benjaminban lakó gyereket, tinédzsert, fiatal felnőttet. Az idősebb színészeknek ez sikerült, viszont mikor Brad Pitthez értünk, valahogy elveszett Ben varázsa.
A főhős különös helyzetén kívül még elpuffantanak néhány Hollywood-i klisét (szerelemben a boldogság; a család a minden), de megjelenik egy érdekes dolog is az idős Daisynél: mennyi mindent szalasztunk el az életben. És tényleg! Közhely, de gondolkodjatok csak el rajta egy kicsit...


A felsorolt dolgokon kívül rendben volt a film, szép volt, nyugodt színvilág és fények, háttérzene is okés, de hihetetlenül hosszú, még mindig. Számomra 6,5/10 a film :(

Follow Us @soratemplates