Antigané

"Adott két idősödő, szabad szájú, tökös, szimpatikus gengszter, Vincent (John Travolta) és Jules (Samuel L. Jackson), akik igyekeznek főnöküknek visszaszerezni egy aktatáskát. Ehhez persze meg kell ölniük pár embert, de ez az egyszerű bérgyilkosokkal gyakran megesik. Jules a rá célzott golyókat csodával határos módon elkerüli, s ezt jelnek tekintvén úgy dönt, felhagy eddigi életével. Társának viszont el kell vinnie szórakozni a gengszterfőnök feleségét... Van továbbá egy boxoló, Butch (Bruce Willis), aki a hírhedt marffiafőnök, Marselleus Wallace (Ving Rhames) átvágását tervezi. Hogy-hogy nem, odáig fajul a történet, hogy végül már inkább a megmentésére készül, mint a lelövésére... Nem utolsósorban, pedig, van egy piti rabló-párosunk is (Tim Roth és Amanda Plummer), akik éppen egy étterem kirablására készülnek. Ám ott reggelizik Vincent és Jules."

"A Menyasszony (Uma Thurman) egykor hírhedt bérgyilkosnő volt, egy világklasszis női bérgyilkos-csapat tagja. Ám terhes lett és férjhez akart menni, de a főnök ezt nem hagyhatta. Az esküvője napján a csapat vezetője, Bill (David Carradine) mindenkit lemészárol. A Menyasszony utolsó szavaival tudatja Bill-lel, hogy várandós, és az ő gyerekét hordja szíve alatt. A nő nem hal bele a fejlövésbe, hanem ötévi kóma után véres bosszút esküszik főnöke és egykori csapattársai ellen. Senki nem tudhatja, mikor fog következni a listán. Csak egy biztos: Bill lesz az utolsó a sorban."

"A Menyasszony végzett két egykori társával, majd tovább folytatja bosszúhadjáratát. A halállistáján Budd és Elle következik. Miután rendezi a számláját Bill öccsével és Elle-lel, aki a bérgyilkosokból álló csapaton belül a legfőbb vetélytársa volt, Mexikóba megy, hogy megtalálja utolsó áldozata rejtekhelyét. Már csak egyetlen cél lebeg előtte: megölni Billt, az egykori főnökét és szeretőjét, gyermekének apját. Közben kiderül, hogy lánya, akivel várandós volt a mészárlás idején, és azt hitte, hogy meghalt, mégis életben van."

Kétszer két órás filmén keresztül Tarantino alaposan kijátszhatta magát, mint egy gyerek a játszótéren, főleg a Vol 1. során. Suhant a kard, repültek testrészek és szelte az utakat a Puncimerci - ebből áll nagyjából az első rész. Ezek az elemek részesei a Menyasszony könyörtelen bosszújának.
A Kill Bill öldöklése már egy horror filmét szégyeníti meg. Először pislogva ülünk a kaszabolások láttán, a film tetőpontja fele pedig már röhögünk, mivel annyira lehetetlen és hatásvadász minden harcjelenet, hogy már tényleg nevetséges. De nem is ez a film erőssége, ez csak a szokásos Tarantinós vonás: sokkoljuk vérrel az átlag mozizót és figurázzuk ki a műfaj jellemzőit.
Ami miatt szerethetik a Kill Bill-t, az a történet mondanivalója, amely a Vol 2. megnézésével fogalmazódik meg a nézőben. Megértjük a Menyasszony bosszújának okát, láthatunk egy egész groteszk boldog család képet. Továbbá mindkét filmben sziporkázik a rendező: a szereplők szájából itt is tartalmas, emlékezetes párbeszédek hangzanak el, amelyek igaz, lassítják a cselekményt, viszont mégsem unatkozunk. Személy szerint, én ezekért a párbeszédekért szeretem Tarantinót.

Aztán a történet körítése. Szép tájakra kalauzol el bennünket, leginkább Japán tetszett. Bár azt ki kell mondani, hogy a japán kertes leszámolás kicsit giccses volt. Sok a hatásvadász póz, de ezt már feljebb kifejtettem. Na meg a színészek! Tarantino a szakma nagyjait vagy ügyes színészeit szedte össze, mint például Uma Thurmann, David Carradine és még sorolhatnánk. Nem tűnnek mesterkéltnek, teljesen lazán játsszák el a rájuk osztott szerepeket. A Vol 2. végén pedig igazán jól sikerült a színészeknek a drámai rész, kicsit könnyfakasztó is volt.
Ami miatt biztosan mindenki emlékezni fog a filmre, az a zenéje. Bárki, akinek említem a Kill Bill-t, mindjárt a Whistle Songra asszociál és a további jó kis dalokra, amelyek teljesen illeszkednek az üldözős-harcolós-bosszúállós sztorihoz. És ha zene meg Whistle Song, tele van a két rész jól megszerkesztett jelenetekkel. Vol 1.-ből a kedvencem a fütyülős rész, a Vol 2.-ből pedig a koporsós - hihetetlenül izgalmas ötlet, hogy a néző nem lát semmit, csak a főhős nyögéseit hallja. Még a Vol 1.-ből kiemelném O-ren Ishi történetét, amit a japán animáció tiszteletére animával (anime stílusban) láthattunk. Ebben a tíz perces flashbackben lehetett érezni leginkább a képregényszerű hatást, amely amúgy az egész filmen végigkövethető.

"Max Bialystock, a sikertelen producer és ifjú könyvelője, Leo Bloom kieszeli a tökéletes tervet, amellyel úgy érzik, semmi perc alatt meggazdagodnak. Ha ugyanis több pénzt szednek össze egy darabhoz, mint amennyi a bemutatáshoz szükséges, akkor úgy járnak a legjobban, ha a darab megbukik, mert azzal nagyobb summát keresnek, mintha siker lenne. Tervük megvalósításához ideális alapanyag minden idők legrosszabb forgatókönyve, a Hitler tavasza, amelyet a neonáci galambtenyésztő álmodott papírra. Ám Max és Leo hamarosan megtanulja, hogy "ízlések és pofonok" különbözőek."

Forrás: Port.hu

 Negatívumként azt lehetne kiemelni, hogy nehéz beleszokni a film stílusába, a humorba. Először idegesítőnek tűnhet a hülyéskedés, de ha már sikerült beavatódnunk, akkor kellemesen telik az idő, észre sem vesszük, hogy másfél órája ülünk a Producerek előtt. Zenés film lévén a cselekményt fülbemászó dallamok viszik előrébb. A Springtime for Hitler az egyik legütősebb produkció, ezen kívül maradandó élményt nyújthat a Keep it Gay is. Az én személyes kedvencem a könyvelőirodai dal. Nagyon jól megcsinálták azt, hogy egy irodában mennyire egyforma mindenki és ugyanazt csinálja, az egyéniség rabláncot sínylődik. Ha még poénra is vették a figurát, valahol mégis ijesztő ez.
A történetbe még annyi hiba csúszott, hogy valahogy a vége fele, miután lecsukták Bialystockot, leül a sztori, legalábbis én úgy éreztem. A bírósági jelenetnél lehetett rá számítani, hogy Bloom úgyis visszajön és kiáll társa mellett. Még a cselekményben előrébb, a színészválogatás tarthatott volna hosszabb ideig és mutathattak volna több vicces jelentkezőt.

A karakterekre sem lehetett panasz. Mindegyiket sajátos tulajdonságokkal és szokásokkal ruházták fel. Ott van az erkölcstelen Bialystock, aki a befektetőitől (idős hölgyek) sármának köszönhetően szerzi a pénzt színdarabjaihoz. Mellette bújik kendőcskéjéhez Mr. Bloom a könyvelő, aki próbál a jó úton járni, csak hát mindig letérítik róla. Az antihőseinket Ulla, a svéd színésznőcske egészíti ki, aki szerintem az egyik legjobb karakter az egész történetben. Plusz ráadás még a stáb tagjai: Roger, a transzi rendező és Franz, a színdarab megalkotója, aki titkon neonáci és galambtenyésztő. Az őket alakító színészek is jó alakítást nyújtottak, játékukkal még könnyebben el lehetett mélyedni ebben a könnyed történetben.

 Még így visszagondolva is egy beteg filmnek tartom a Producereket. Fárasztó amerikai humor, jó beszólások, többé-kevésbé jó, de egyszerű történet, fülbemászó dallamok, mókás karakterek és amit még nem említettem, hogy a film egy olyan színházra vitt musical hangulatot teremt, ami egész kellemes, ha nem is épp Broadway-i. 7/10-es film.

Azt rebesgetik, hogy a színházi verzió jobb a filmnél. Amint lehetőségem lesz, szerzek rá jegyet a Madáchba. :)