2018. december 31., hétfő

Ez volt az eddigi legmozgalmasabb évem! - Évértékelő és 2018 legjei

december 31, 2018 0 Comments

Elérkezett a 2018-as év utolsó napja, és a blog eddigi szokásaihoz hűen most is lesz évértékelő és a legjobb művek összegyűjtése. Viszont ez az év ennél kicsivel többet is érdemel, mert elég sok minden történt velem. Új helyre került a munkahelyem, így többet aludhatok és kevesebbet utazhatok, kipróbáltam magam új dolgokban, sokfelé utaztam, eljutottam a kedvenc együtteseim koncertjeire, és egyebek. Ezek közül emelnék ki néhány nagyon fontos eseményt.

Könyvszerkesztés

Igaz, nem 2018-ban, hanem 2017-ben szerkesztettem meg életem első szövegét, de a nagyrészét főleg idén csináltam. Nem titok, még galaktikás gyakornokság után próbáltam ki magam a szerkesztésben, Fehér Cs. Kata javaslatára. Molyos olvasmánylistámat bogarászva 11 könyvvel foglalkoztam szerkesztőként. Jelenleg úgy érzem, ennyi elég is volt, főleg, hogy a főállásomban is olyan változások történtek, amelyek mellett már nem tudok egész regényekkel foglalkozni, továbbá szeretnék nagyobb terveimmel is foglalkozni. Viszont számtalan dolgot tanultam ilyen rövid idő alatt is. Kedvencem a Wordben található különböző írásjelek és egyéb szövegelemek nevei és szimbólumok, melyekkel nagyon egyszerűen meg lehet keresni például vaksorokat vagy fölösleges szóközöket egy-egy kérdő-vagy felkiáltójel előtt. Ezenkívül nagyon élveztem, amikor problémás vagy nem elég frappáns angol kifejezésekre kellett egy jobb magyar szófordulatot keresni a fordítóval - és pont ezért emelem ki szerkesztéseim közül a Monokrómot és A nulladik évet. Mindkettő tartogatott ilyen kihívásokat (főleg az előbbi), szerettem utánuk menni, és ezzel elmerülni az angol és a magyar nyelv olyan rétegeiben, amelyekről az iskolában nemigen beszélünk. Ezen a két könyvön kívül még J. G. Ballard Toronyházát és Walter Tevis Mockingbirdjét (nem szeretem a végleges magyar címét, na) szerettem. Mindkettőnek volt egy nosztalgiafaktoros sci-fi hangulatuk, ami idén eléggé betalált.

Az egyévnyi szerkesztés után már csak az a kérdés számomra, hogy elkezdjek-e rendesen is foglalkozni ezzel, azaz ne maradjak meg egy autodidakta ember szintjén, vagy zárjam itt le a dolgot? Mindkettő mellett sok érv szól, de remélem, egyszer eljön egy olyan nap, amikor nem kell gondolkodnom azon, hogy belevágjak-e egy ilyen képzésbe vagy sem.


Kerekasztal-beszélgetés: Legyen fantasztikus a kötelező!

Idén valóra válthattam a Roboraptor segítségével egy régi álmomat: szervezhettem kerekasztal-beszélgetést. Egyetemista korom óta járok különböző beszélgetésekre, melyek hol nagyon jók, máskor pedig elég rosszak voltak. Kíváncsi voltam, hogy olyan emberek összeismertetésével és megkérdezésével, akiket valamiért kedvelek, tudok-e valami maradandót alkotni. Első ötletem a klasszikus vs. kortárs sci-fi lett volna, de meggyőztek róla, hogy ez csupán egy szűk csoportot érdeklő téma. Ezután jutott eszembe, hogy vizsgáljuk úgy kicsit a kötelező olvasmányok kérdéskörét, ahogy eddig még nem: milyen sci-fi, fantasy vagy horror könyveket lehetne beemelni a magyar olvasmánylistákra? Egyáltalán miért nincsenek ilyen jellegű művek a tananyagban? A raptorok segítségével és tanácsiaval sikerült is megszervezni a beszélgetést, kiválasztani a megfelelő beszélgetőpartnereket és megtalálni a legjobb helyszínt, az Aurórát. Persze levontuk a magunk tanulságait, de összességében egy sikeres dolgot hoztunk tető alá, amit pluszba a technikának köszönhetően (főraptorék és a Facebook live segítségével) vidékre is sikerült elvinni. Egy plusz jól eső dolog, hogy a 24.hu és a Népszava is beszámolt az eseményről, és a Klubrádióba is meghívtak minket! (erről lejjebb írok)

A beszélgtés a lenti képre kattintva nézhetitek meg!


Rádió
Aki ismer tudja, hogy nehezen oldódok fel beszédben, hajlamos is vagyok halkan beszélni. Idén ezen akartam kicsit változtatni, így egy adandó alkalommal jelentkeztem Indinél Roboraptor podcastbe a Hang nélkül film kapcsán. Viszont hiába a felkészülés, a mikrofon, a belső kényszer hogy mindenre gyorsan reagáljak eléggé megfagyasztott, és nem olyan lett az eredmény, mint szerettem volna. Kicsit úgyis éreztem, hogy sose fog menni a szóbeli műfaj. Aztán a kötelezős kerekasztal-beszélgetéshez közeledve írt Indi, hogy ráérek-e másnap 15:00 órakor, mert megkereste Csepelyi Adri a Klubrádiótól, hogy szívesen látna minket a Popfilterben. Meglepett a lehetőség, de igent mondtam, és benyomtam vagy fél liter citromfű teát, hogy ne izguljak. Féltem, hogy ez a szereplés is ugyanúgy végződik, mint a Hang nélkül, de aztán nem így lett. A beszélgetésnek a legelején akadtam csak meg, amikor nagyjából fel akartam vázolni azt, hogy miért rögzült be a legtöbb embernél az, hogy a sci-fi ponyva, de aztán sikerült ezen túllendülni, és mindenféléről tudtunk kötetlenül beszélgetni. A visszajelzések szerint is jól sikerült a beszélgetés, én utólag pedig örülök, hogy kipróbálhattam a rádiót és megismerhettem Adrit, aki egy szuper ember, és mindenkinek ajánlom a Popfilterét!


Nightwish koncert

Idén számos koncertre eljutottam, és életemben először a Sziget fesztiválra is, hála az Ekulturának és Szabó Dominiknak. Megjártam a Dürerben az izraeli Orphaned Landet, Barba Negrában a Shinedownt és az A38-on a Pain of Salvationt, mint sajtós (és ezzel együtt kipróbálhattam magam egy számomra új műfajban, a koncertbeszámolóban, Koncz Ákos noszogatására :) ), a Szigeten a Gorillazt, nyáron az egyik legérdekesebb performanszot hozta az In this Moment az Akváriumban, az évet pedig Nightwish-sal és az izlandi Árstíðirral zártam. Mindegyik koncertet másért szerettem, de legnagyobb élményt mégis a Nightwish adta. Hetedikes korom óta az egyik legkedvesebb zenekarom. Kicsit fájó, hogy nagyjából akkor találtam rájuk, amikor épp megváltak Tarjától, és Anette-el folytatták a zenélést, de ennek ellenére követtem a munkásságukat, minden korszakukból vannak kedvenc dalaim. Többször el akartam menni koncertjeikre, de valami mindig közbejött: egy vizsga, kevés pénz, vagy visszahúzó emberek. Végül tavaly Emőke nyomására megvettem a Decades turnéra a jegyet, és izgatottan vártuk a novembert. Őszintén, nem tudtam, mit várjak a turnétól: régi számokat játszanak átszerelve, és mindet az új énekesnő, Floor Jansen énekli (akit azért jó énekesnek tartok, és képes betölteni Tarja utáni űrt). Ezentúl nagyon sok az olyan hang a Nightwish rajongók körében, hogy ami Tarja után van, az már jó nem lehet, meg nem olyan jó a zenekar, mint régen - ezek kicsit elvettek a lelkesedésemből annak ellenére, hogy nem értek velük egyet. Azért a koncert napján a Budapest Aréna előtt a 2-es metróig kígyózó sor fellelkesített, és a "Dark Chest Wonder"-rel kezdődő belépő pedig végleg elfeledtette velem minden rossz gondolatomat. Floor és a többiek visszahoztak valamit abból az időből, amikor megszerettem a Nightwisht. Számos ritkán hallott dalt játszottak el, mint a "Devil and The Deep Dark Ocean" vagy a "Carpenter"-t, megszólalt pár klasszikus is, mint a "Nemo" és a "Dead Boy's Poem", megmutatták, hogy Tarja és Anette után is van élet ("The Greatest Show" volt a koncert egyik fénypontja, ami már Floor-dal), és a végén beleborzongott a lelkünk a "Ghost Love Score"-ba. Akkor azt kívántam, bár sose érne véget az este.


Jöjjenek 2018 legjei!


A legjobb események után jöjjöjjenek a legjobb könyvek, filmek, sorozatok és képregények. 

Az előző évektől eltérően idén két toplistázáson is ellőttem a legjobbjaimat. Szerencsére volt idén annyi erős kulturális élményem, hogy kiemeljek még egyet-egyet a blogon is. Az előző évek szokásaitól eltérően most minden kategóriában csak egy-egy művet hozok az előző évek ötje helyett. 

Legjobb könyv: Naomi Novik: Ezüstfonás:
A Roboraptor listáján ellőttem már tényleges kedvenc könyvemet a 2018-as évből, mégpedig Ken Liu Papírseregletét, de közel halad mellette Naomi Novik új könyve. A könyvet már Netgalleyről is kikértem a nyár folyamán, és elkezdtem angolul olvasni, mert annyira kíváncsi voltam, mit hoz ki az írónő Rumpelstiltskin meséjéből. Nem egy hagyományos újramesélést kapunk, hanem egy önmagában is teljesen működőképes történetet, ami azért annyira mesei is marad, hogy lelkünk eszképizmusra vágyó felét is kielégítse. Megvannak a maga hibái ugyan, de nem befolyásolják az élményt.

Legjobb film: Schwechtje Mihály: Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)
Filmek közül nagyon nehéz kiválasztani a legeslegjobbat idén, mert olyan nagyon ütős filmélmény nem volt sehol. A két emlékezetes film, az Én, Tonya és a Három óriásplakát Ebbing határában, de szigorúan nézve, ezek nem ideiek, ugyanis az USA-ban már 2017-ben moziba kerültek, itthon viszont csak 2018-ban. Végül egy magyar filmet, az RLSM-t választottam, ami talán az év legnagyobb meglepetése és legerősebb mozis élményét is jelentette számomra. Egy tinifilmnek tűnő alkotás csap át egyetlen perc alatt az idei év egyik legkeményebb thrillerébe, miközben olyan személyes rétegeimet is megmozgatja, mint az anime, az angol, és a gimis évek - szerintem az utóbbi mutatja meg, hogy a rendező milyen mélyen beleásta magát a tinédzser lélekbe, hogy hitelesen vissza tudja adni azt a filmben.


Legjobb sorozat: Alan Ball: Itt és most
Sorozatokból is gyenge volt számomra ez az év, talán gyengébb is, mint film fronton. Végül nem is tudok mást ajánlani itt, mint az Itt és most-ot. Alan Ball tízrészes sorozatát azért emelem ki, mert az alt-rightosok és egyéb szélsőségek fröcsögése nélkül képes kritikus hangot megütni a liberalizmussal kapcsolatban. Megmutatja, hogy nem elég csak szóban kiállni valami mellett, el kell mélyülni az adott témában, hogy ténylegesen megértsük, és így ki is tudjunk állni mellette. Emellett pedig a sorozat azt is megmutatja, milyen akadályaink vannak a "boldogan egymás mellett élés"-elv megvalósításának útján - nem csak társadalmi, hanem mikro, azaz saját szintünkön is. Ajánlom mindenkinek, aki szeretné más szemszögből megközelíteni korunk kérdéseit.

Legjobb képregény: Joe Kelly és J. M. Ken Kimura: I Kill Giants
Képregények terén izgalmas évet hagyunk magunk mögött. Új reneszánszát éli a magyar képregénypiac, a Hungacomixon hallható kiadió kerekasztalbeszélgetés szerint vagy 300 képregény kiadványt adtak ki idén hazánkban. Volt is miből válogatni: jelent meg Sandman-képregény, Blankets, különleges Marvel és DC képregények (pl. Loki, Alias, Sötét lovag), és végre elstartolt az utóbbi idők egyik legnépszerűbb sorozata, a Saga is. A növekvő magyar piac ellenére most mégis egy külföldi képregényre hívnám fel a figyelmet: Joe Kelly I Kill Giantsére, amit 2018-ban adott ki újra az Image Comics a filmadaptáció miatt. Se nem sorozat, se nem kiegészítő képregény, csak egy egyszerű történet egy tizenéves lány traumafeldolgozásáról. Azonban Kelly és a rajzoló, Ken Kimura mindezt a legnagyobb szimpátiával mutatja be, miközben epikus óriás harcokat is kapunk. A végén pedig garantált a sírás, mert annyira erős és szívbe markoló a lezárás.


Végezetül

Mindenkinek boldog és sikerekben gazdag új esztendők kívánok!


2018. december 22., szombat

Ez a Trónok harca sci-fiben, nem a Térség - Luna - Újhold

december 22, 2018 0 Comments


Ian McDonald a kortárs sci-fi irodalom talán egyik legtermékenyebb írója, legalábbis az eddig majdnem 20 kötetet számláló életműve és számtalan novellája erről tanúskodik. Ennek ellenére hazánkba csak most kezd némi népszerűségre szert tenni legújabb sorozatával, a Lunával - annak ellenére, hogy három könyve, a Brasyl, A síkvándor és A dervisház megjelent magyarul. Az első kötetet, az Újholdat számos blog és lista ajánlja, a hype-ból nem tudtam kimaradni így. De itt jól megérdemelt a rajongás.

Tartalom:

"A Holdon meg kell küzdened minden talpalatnyi helyért.
És Adriana Corta pontosan ezt tette.
A Hold legfiatalabb uralkodócsaládjának fejeként Adriana kicsavarta a Hold hélium-3 iparát a Mackenzie vállalat kezéből, és új státuszt vívott ki a családjának. Élete alkonyán azonban Adriana vállalatát számos ellenség támadja, akiket üstökösszerű felemelkedése során szerzett. A Corta család csak úgy maradhat fent, ha Adriana öt gyermeke megvédi az anyjuk birodalmát a támadóktól… és egymástól is."


Forrás: Moly


A könyv legelején nehéz belerázódni a különböző karakterek szemszögébe és felvázolni magunkban a Holdon uralkodó családok kapcsolatrendszerét. Legalább 8 szereplőt (vagy többet) követünk az első oldalakon, akiket különböző problémák foglalkoztatnak, teljesen különböző közegben mozognak, és vagy ezerfele tartanak. Körülbelül a 60. oldalra minden letisztul és átláthatóvá válik a regény világa, megjelenik előttünk a képzeletbeli sakktábla, amin a holdbéli családok játszák a holdbéli trónok harcát. Ugyanis a Corták-Mackenzie-k közötti játszmákat is akkora tételekkel játszák, mint a Lannisterek George Martin regényfolyamában Westeros más uralkodó családjaival. Hasonlóan szövevényes intrikákat szőnek egymás ellen, mint a példaként felhozott fantasyben. Ezenfelül vagyonok, kapcsolati tőke és persze életek felett döntenek, és mindezt a családért teszik - ez utóbbi vonás a Trónok harca-utóérzés mellett a maffiafilmeket is eszünkbe juttatja.

Azonban ezek az érdekharcok lassan körvonalaózdnak, McDonald gondos építkezéssel alapozza meg őket. Családi ebédek, kötelező pofavizitek és tárgyalások - mindezek azért, hogy megismerjük minden egyes személy indítékait, melyekből a későbbiekben majd nagy gondok származnak. Azonban ezek a részek is vannak annyira érdekesek, hogy megbocsátjuk az írónak, amiért a könyv utolsó negyedében lövi csak el a petárdáit. A cselekmény fokozatos felépítése mellett pedig a világépítésre is jut idő, sőt. Egy teljesen hiteles (már amennyire egy elképzelt benépesített Holdtól ez elvárható), élő-lélegző holdkolóniát vázol fel előttünk hihető technológiai fejlettséggel, sajátos nyelvjárással, szokásokkal és társadalmi csoportokkal. Saját Földünkhöz hasonlóan itt is a legnagyobb luxus körülményektől egészen a legpuritánabb vidékig minden megtalálható. Van, ahol a levegő vétel teljesen természetes dolog, máshol pedig még egy sóhajért is kemény pénzt kérnek. McDonald ötletei egyszerre ismerősek és újszerűek, és ahogy mindezeket kibontja az szédítő.


A világépítés mellett a karakterekre is hasonló figyelmet fordít a szerző. A legnagyobb figyelmet Adriana Corta, az ötödik nagy család fője kapja, aki a földi életétől kezdődően meséli el, hogyan jutott a Holdra és vált sikeres vállalkozóvá. Mellette hangsúlyos figura még két fia, Lucas és Rafa, és a külön utakon járó lánya, Ariel. Az unokák közül a legtöbbet pedig Lucasinhóval találkozunk, akinek a szemén keresztül főleg a Hold társadalmába és annak szexuális szokásaiba kapunk betekintést. Plusz érdekes szemszög még Mariáné, a holdbéláé (a Földről érkezett személy), aki véletlenek során kerül szorosabb kapcsolatba a Corta családdal. Az ő fejezetei azért is érdekesek, mert mint kívülálló, megmutatja a Hold azon oldalát, ami a vezető családok otthonaiból nem látszik. A többi karakter (pl. Wagner, a negyedik Corta vagy Luna, Adriana másik unokája) nem sok szerepet kap az Újholdban, pedig szinén érdekes figuráknak tűnnek, ezért sajnálom, hogy nem ismerjük meg őket jobban. Bár az itthon jövőre megjelenő második kötetben, a Wolf Moonban szerintem esélyes, hogy Wagner (mivel farkasként is hivatkoznak rá) több szerephez juthat. Szóval bőven van esély rá, hogy az itt háttérbe szorult szereplők több szerephez jutnak a jövőben.


Összességében az Újhold megérdemli az őt övező hype-t, valóban egy jól megírt történet, ami köré egy élvezetes világot is felhúzott a szerző. És mivel a vége izgalmasan zárult, ezért eléggé kíváncsi vagyok a folytatásra. Az élvezeti értékből csak a döcögős indulás von le valamennyit - így lesz 9/10 pontos a blogon a könyv -, de ezenkívül korrekt mű, ajánlom minden sci-fi rajongónak, és nem sci-fiseknek is.

2018. december 2., vasárnap

Magical girlnek lenni nem csak móka és kacagás - Magical Girl Madoka Magica

december 02, 2018 0 Comments

A magical girl kifejezés önmagában nem mond sokat, viszont ha hozzátesszük azt, hogy "olyan, mint a Sailor Moon", érthető, mit takar a szó: olyan kiválasztott lány, aki varázslat segítségével veszi fel a küzdelmet a gonosszal. Általában ezek a hősnők alteregóban tevékenykednek, melyet átváltozással öltenek magukra. Nehezebbnél nehezebb ellenfelekkel veszik fel a küzdelmet, de mégis képesek győzedelmeskedni és elhozni a békét a világba. A jól ismert magical girls animék koncepcióján csavar egyet a Magical Girl Madoka Magica, és megkapjuk az elmúlt évek egyik legdrámaibb történetét a műfajban.

Tartalom:
"Madoka Kaname és Sayaka Miki átlagos középiskolai diákok egészen addig a napig, míg nem találkoznak Kyuubey-vel, a macskaszerű lénnyel. Kyuubey ajánlatot tesz: teljesít egy kívánságot, ha a lányok magical girllé válnak és felveszik a küzdelmet a világot szipolyozó boszorkányokkal. Az osztály cserediákja, Homura Akemi azonban óva inti Madokát és Sayakát: nem minden úgy van, ahogy elsőre tűnik. "

Forrás: My Anime List


Az anime a jól ismert magical girl-klísékkel indul: az átlagos diáklány (itt Madoka) találkozik egy különös lénnyel (Kyuubey), aki beavatja az emberek számára láthatatlan világba (itt ez a boszorkányok univerzuma), később pedig harcostársak csatlakoznak hozzá, hogy varázserejükkel legyőzzék a gonoszokat. Azonban a varázsképességek birtoklásával szigorú szabályoknak kell megfelelni, a felmerülő kérdésekre általában nincs válasz, és egy-egy harc nem puszta verekedésből áll - a bizonytalan pontok beszivárgásával kezd komolyabb hangot venni a Madoka Magica. A sorozat atmoszféráját átszövő bizalmatlanságot erősíti a történet egyik legtitokzatosabb és legösszetettebb karaktere, Homura Akemi, aki egyszerre ellenséges és jószándékú Madoka irányába. Végül a történések kulcsa is őnála található, nem pedig a címszereplő Madokánál - már ebben is nagyot szakít a műfaj hagyományaival az anime. Az állandó bizalmatlanságon túl a Madoka Magica számos más elemmel is átformálja a magical girl-sorozatok sémáit. Nevezhetjük a műfaj Trónok harcának is olyan szempontból, hogy a fantasy történethez hasonlóan itt sincs senki biztonságban, hiába tölt be főhős vagy egyéb szerepet. Madoka világában komolyak a tétek, nincs gyógyító Ezüst kristály vagy egyéb eszköz egy-egy végzetes sérülés gyógyítására. Vagy ha véletlen mégis akad ilyen, az csak komoly kockázat árán használható fel. Egy ilyen világban semmiképp sem lesz happy end.

A Madoka Magica-élményt csak egy dolog rontja el, mégpedig egyes grafikai megoldások. Az animáció, a figurák és a köréjük álmodott világ követik az animék stílusát, a jól ismert japán precizitás köszön vissza a képsorokról. Viszont a párhuzamos világ papírmasé vagy gyermekrajzokat idéző kaotikus ábrái nagyon elütnek a sorozat képvilágától, diszharmonikus érzést keltenek a nézőben. Meglehet, ez is a célja a párhuzamos világ ilyen stílusú megjelenítésének, de jobban működne, ha nem dobná le ennyire a képernyőről a teljesen más stílusú animációt.

A boszorkányok megjelenítésén túl a Madoka Magica műfaj újító anime, ami viszonylag kevés epizódból is képes nagyívű történet elbeszélésére. Emlékezetes szereplők életre-halálra szóló, teljesen átélhető drámáját követjük nyomon, és a végén egy szem se marad szárazon. Így részemről 10/10-es pontszámot kap. Főleg azoknak ajánlom, akik valami formabontóra vágynak, de azoknak is, akik nem tudják, milyen animével kellene elkezdeniük a formátummal való ismerkedést. 

Az animét Necotica ajánlotta, neki utólag is köszönöm!

2018. október 16., kedd

Ősszel is tartanak Margó fesztivált!

október 16, 2018 0 Comments


Épphogy sikerült kifújni az Olvasás éjszakáját, újabb könyves esemény van a kanyarban: Margó Fesztivál és Könyvvásár. Ezúttal új helyszínen, a Várkert Bazárban várnak szeretettel minden könyvmolyt a színesebbnél színesebb programokra. Lehet, csak csütörtökre fogok kinézni, ami olyan szempontból problémás, hogy azon a napon vannak a legkevésbé - számomra - érdekes programok, viszont szeretnék végre erre az eseményre kinézni, kicsit megtapasztalni az atmoszféráját. Mindenesetre összeállítottam a programlista alapján egy best of előadáslistát, amire elmennék, ha nem most jönne a négynapos hétvége is (ilyenkor a vidéki ember hazamegy meg a családjával van, és kipiheni a fővárosi nyüzsgést). A teljes programot itt találjátok, ha bűnözni (azaz könyveket venni) akartok, pedig menjetek el a Lírába Margó Fesztes füzetért, vagy töltsétek le innen.

Október 18.

16:00 Eközben egészen máshol - a cseh képregény évszázada: A program a Cseh Centrum szervezésében kerül megrendezésre, célja a cseh képregény elmúlt 100 évének bemutatása, emellett pedig szerepet kap a magyar képregény is, annak történelme és egyéb érdekességek. Képregényrajongóknak kötelező program - már ha el tudnak menni rá melóból.

19:00 Nyári Krisztián - "Fene bánja, megesett. Szerelmes vagyok" - Gondolom Nyári Krisztián új könyve, Írjál és szeressél adja az apropóját az eseménynek. Konkrét irodalomtörténeti művét (pl. Így szerettek ők) még nem olvastam, de a portálokon és a közösségi médiában megjelent nyilatkozatait és vele készült interjúkat szeretem, ezek alapján szimpatikus embernek tartom, és persze a munkáját is nagyra tartom (mutassuk meg íróink-költőink emberi oldalát); röviden egy vele tartott beszélgetés is csak jó lehet. Közreműködik még Rudolf Péter és Nagy-Kálóczy Eszter.


21:00 Szabó Balázs bandája: Hasonlatok: Egy Szabó Balázs koncert régóta bakancslistás dolog nálam, szóval egy Margó fesztiválon már tényleg ideje volna kipipálnom. De a 18:00-kor kezdődő Margo Extrára se árt ellátogatni, ha magát Szabó Balázst is szeretnénk kicsit megismerni.

Október 19.

18:00: Nádas Péter élete és irodalma: Nádas Péter olyan író, akit tisztelek, érdekel, viszont nem tudom, hol kéne kezdenem a vele való ismerkedést. Nemrég jelent meg Barzsányi Sándor könyve, amiben Nádas műveit járja körbe. Aki hasonló cipőben jár, mint én (ismerkedne Nádassal, de nem tudja, hogyan), annak ajánlom a programot.

18:00 24.hu dolgozószoba: Peer Krisztián: Peer Krisztián a tavalyi év felfedezetje nálam (még ha az igazsághoz hozzátartozik az, hogy az Inside my head Andija vezetett rá a felfedezésre :)). Vajon mit tartogat még a költő? A 24.hu munkatársai pénteken Peert próbálják szóra bírni. Ha szeretted a 42 c. kötetét, ne hagyd ki a faggatást se!


19:00 Yuval Noah Harari 21 lecke a 21. századból: Külföldi vendéggel is erősít, még pedig a népszerű Sapiens és Homo Deus szerzőjével, Yuval Noah Hararival. A vendégeskedés apropója az író új könyve, a 21 lecke a 21. századból, amiben közvetlen társadalmunkról értekezik. Nagy szívfájdalmam, hogy nem tudok ott lenni, mert szívesen hallgatnám a jövőre vonatkozó teóriájit. Ti semmiképpen se hagyjátok ki!

Október 20. 

11:00 Légrádi Gergely: Nélkülem: A könyvre először a borítója hívta fel a figyelmemet (lásd lent). Annyira találó ez az arc nélküli figura, több szempontból is, és kíváncsi vagyok, hogy a könyvet olvasva, mennyi rétege tárul fel a képnek. Maga a regény egy férfi történetnek tűnik, ahol a családapa tökéletesnek tűnő élete összeroppan, amikor feleségéről kiderül, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenved. Erről beszélget a Margón a szerző, Légrádi Gergely és Oláh Andrea, moderátor.


13:00 Durica Katarina: A rendes lányok csendben sírnak: Ennél a könyvnél a cím keltette fel az érdeklődésemet, ugyanis érzékeny ember lévén ezerszer megkaptam, hogy ne sírjak már (megérni ez is egy posztot). A cím ellenére Durica regénye nem feminista értekezés vagy kiáltvány, hanem egy kemény maffiaregény (a 90-es évekbeli Dunaszerdahely maffia működése adja a hátteret), három nő szemszögéből elmesélve. Nőtörténetek, ráadásul nem is olyan távol tőlünk: egy olvasást mindenképp megér, a margós eseményre pedig nézzetek el.

17:30 Egy feminista nem jár rózsaszínben: A Menő könyvek és a wmn.hu közös kerekasztal-beszélgetésén kiderül, milyen sztereotípiák övezik a feministákat. Az alapot a wmn korábbi online kérdőíve adja. Nem árt beülni egy ilyesfajta fejtágítóra.

18:00 Szöllősi Máyás: Simon Péter: A Váltóáram után itt van Szöllősi Mátyás első regénye, a Simon Péter. Fülszöveg alapján ez a történet némi rokonságot mutat Légrádi Gergely könyvével, csupán a mű férfi főhősének kora más. Légrádinál felnőtt férfi éli meg saját drámáját, Szöllősinél pedig egy fiatal fiú, aki szembesül vele, hogy apja nem az a makulátlan ember, akinek hitte.

19:00 Dragomán György: Rendszerújra: Dragomán kihagyhatatlan! Hát még ha tudományos fantasztikus novellákat ír. A novelláit összefűző rendszerekbe láthatsz bele a Margó Feszten tartandó könyvbemutatón és beszélgetésen.



19:30 És boldogan éltek? A Cser Kiadó programjára a cím és a beszélgetésen résztvevő nőalkotók - Berg Judit, Rakovszky Zsuzsa, Szécsi Noémi és Szederkényi Olga és Ugron Zsolna - keltették fel az érdeklődésemet. Nőprogramokból sosem elég.

20:30 Elmondani az elmondhatatlant: Pető Andrea tanulmánykötete, az Elmondani az elmondhatatlant nem lehet elégszer bemutatni. A II. világháborús katonák nemi erőszakbűntetteket vizsgálja a tudomány eszközeivel. Hiánypótló könyv, és aki meg akarja tudni, miért, az üljön be fél 9-kor az előadásra.

21:00 Simon Márton: Rókák esküvője: A rövid contextusos időszakom alatt egy soha el nem készült interjú kapcsán beleástam magam Marci munkásságába. Habár az interjú meg nem születése el tud szomorítani, azért mindig elcsodálkozok azon, Marci miket csinál. Ezért vettem meg az új kötetet, főleg, hogy a címe is megfogott. És kíváncsi vagyok, miket mondana ezekről Marci, a kérdésekre milyen válaszokat adna. Helyettem is menjetek el erre a késői verskötet-bemutatóra, vagy linkeljétek nekem a felvételt, ha készül róla.

Október 21.

12:00 Létezik női irodalom? - A vasárnapi nap egyetlen izgalmas témája ez. A beszélgetésen Gwenaëlle Aubry (író, filozófus), Tóth Krisztina (író, költő), Nina Yargekov és Szederkényi Olga keresik a választ a fenti kérdésre.Ha csak egy programra ülnél be a Margó Fesztiválon, akkor ez legyen.

Vannak tabutémák, amelyekről nők nem írhatnak? Milyen történetek azok, amelyeket a nők jobban tudnak elmesélni? Hogyan változott a világ Jane Austen és George Sand óta? Van már a nőknek „saját szobája”?

Margó Fesztivál programfüzet


2018. október 13., szombat

A részeg hercegnő, az elf és a démon bemennek a kocsmába - Disenchantment

október 13, 2018 0 Comments

A Simpson család, Futurama - nem nagyon kell bemutatnom a két sorozat, 2018-ra - főleg a Simpson - kultstátuszt ért el, hatalmas rajongótáborral mindkét cím mögött. Ilyen címek után nem is csodálkozom, hogy hatalmas várakozás előzte meg Matt Groening, a két említett sorozat készítőjének és Joshn Weinsteinnak Netflixre érkező animációs sorozatát, a Disenchantmentet.

Tartalom:
"Középkori kalandok és balszerencsés esetek egy alkoholista hercegnővel, butácska elfjével és személyes démonjával. A szokatlan de összetartó csapat Bean hercegnő esküvőjén találkozik egymással: a politikai okokból a lányra kényszerített menyegzőt egy démon szakítja meg, aki azt állítja, ő bizony a hercegnőhöz tartozik. Eközben Elfo megelégeli otthonát, és útnak indul, hogy világot lásson. Első útja a király udvarába vezet, és sikeresen betéved Bean esküvőjére, az események sűrűjébe."

Forrás: IMDb


Az új animációs sorozatot nagy elvárások előzték meg részemről, de valószínűleg a Groening-életmű rajongói is így vannak vele: a Simpsont nagyon szeretem, amikor tudom, mindig nézem; a Futurama ugyanez. Valami, az utóbbihoz hasonló szériára is számítottam, csak fantasy köntösben, ami ráadásul elég eredeti humorú, nem mellesleg a történet is tartogat újdonságot. Ezeknek az elvárásoknak sajnos csak minimálisan tudott megfelelni a Disenchantment. De előre leszögezném: ennek ellenére nem tartom rossznak, sőt ajánlom is mindenkinek megnézésre! Viszont azt sem fogom eltitkolni, hogy Groeningnak nem ez a legjobb alkotása. Lássuk, mi is a baj.


A Disenchantment esetében a történet és a karakterek nehezen elválasztható pontok, ugyanis az 1. évad főleg a szereplőkre koncentrált, nem pedig a cselekményre.

Az első rész egy ígéretes alappal indul: Bean hercegnő (Abbi Jacobson) története a "boldogan, amíg meg nem"-mel kezdődik, de ő ezt egyáltalán nem akarja. Ő inkább inna, kalandozna, inna, bejárná a világot, inna, és tudást meg tapasztalatot szerezne (és inna). Szépen belesimul ez az elképzelés (konkretizálva: szerintem Bean itt olyan dolgokat akar csinálni, ami egy középkori alapokon nyugvó királyságban a férfiak kiváltsága) a feminizmus negyedik hullámába, amit napjainkban élünk, de nem erre indul tovább a sorozat (pedig egy kicsavart feminista utat megnéztem volna). A történet végül Bean otthonában folytatódik, és mellé szegődik Elfo (Nat Faxon) és Luci (Eric Andre). Néha felsejlik, hogy az első rész eseményei nem a puszta véletlen műve (ilyen például a démon felbukkanása), de az 1. évadban nem derül ki semmi erről a háttérszálról. A fókusz végig a három barát dinamikáján és drámáin van, főleg Beanen. A lány kisgyerekként elvesztette édesanyját, édesapjával, a királlyal elég viharos a kapcsolata, miatta. Emellett csak a pillanatnak él, de keresi önmagát, és próbál életcélt is találni (olyat, ami nem a házasságban merül ki). Röviden Bean egy olyan figura, akivel könnyen azonosulhatunk, és a 10 részben bejárt problémáit is át tudjuk érezni, mivel - még ha nem is egy királyság hercegnőjeként - mi is átéltük. Őmellette bontakozik ki Elfo és Luci. A kezdeti érdekes helyzetéből (Elfo azért hagyta ott hazáját, mert meg akarta ismerni a világ negatív, fájdalommal teli oldalát) egy kevésbé izgalmas de szerethető figura lett: egy naiv, teljesen jó szándékú alak, aki egy gyermek őszinteségével csodálkozik rá a világra. Őt ellensúlyozza Luci, a szarkasztikus, mindent cinikusan fogadó démon, aki azért az emberi világban némi emberségre is szert tesz, de közben gonosz kisördögként biztatja Beant mindenféle hülyeségre.


A 8. résszel azonban a fókusz átkerül a történetépítésére. A "The Limits of Immortality"-ban a csapat küldetésre indul, hogy megtalálják az előző epizódban elrabolt Elfót, de képbe jön más is Sorcerio (udvari mágus) felfedezése végett: a Eternity Pendant, ami elengedhetetlen az Élet elixírjének kikeveréséhez, amin az udvar már régóta fáradozik. Kicsit váratlanul jön a történetbe ez a rész, de az évadzáróig jelentős szerepet tölt be, ugyanis ez indítja be ténylegesen a sorozatot, és az évadzáró történetet is. A tétek emelkednek, és szereplőink se az elvárt szerint viselkednek. Aztán mire minden a tetőfokára hág, beüt egy cliffhanger, és véget ér az évad. Ezt kaptuk 10 részben, miközben mindez egy 22-23 epizódos évadot is bőven elbírt volna. Az első 7 részben felépítik a szereplőket, amivel nincs is semmi gond, viszont a további eseményekre, a tényleges cselekmény kibontására már nincs idő - ezért a háromrészes lezavarás, majd a cliffhanger. Több részben több idő lett volna gondosan felépíteni a szereplőket, de főleg a történetet - mind a háttérben megmutatott csuklyásokkal és mind az életelixírrel. Viszont a kevés epizód (feltételezem, ennyit rendelt be a Netflix) sajnos egy olyan koncepcióra kényszerítette a sorozatot, amin belül nem tudta megmutatni tényleges értékeit és zsenijét, csupán azt, hogy van benne potenciál. Látom ezen a 10 epizódon, hogy szerethetőek a figurák, akik hamar a szívemhez nőttek; látom, hogy bőven lesznek itt még izgalmak a jövőben; és ezeknek a fényében azt is látom, hogy felnőhet az első két elődhöz a széria. Viszont erre még várni kell, mert az első, ígéretesnek tűnő etap mindezt nem adta meg -  ez így kicsit csalódás.

Mindezek ellenére mindenki darálja le a Disenchantmentet, mert tényleg szimpatikus szereplőkről mesél, idézi a korábbi kedvenceket (néha túlságosan is, ennek kapcsán az io9-on megjelent cikket ajánlom), a végén pedig egy olyan évadzárót látunk, amely némely élőszereplős széria becsületére is válna. Összességében most 7/10 ez, de nagyon drukkolok neki a jövőben.

2018. szeptember 30., vasárnap

Küzdök a tömeggel - Az Olvasás éjszakája beszámoló

szeptember 30, 2018 0 Comments
Kép forrása: Libri


Fárasztó, de megérte - összegeztem magamban ébredés után az Olvasás éjszakáját. Végül a programok felére nem mentem el, mert a, egy időben zajlottak b, az 17:00 órai szakaszban semmi izgalmas nem történt, de így is tartalmasnak mondhatom az estét.

Az első programok 15:00-kor kezdődtek. Ekkor még tartottam magam eredeti tervemhez. Elindultam a Libri Könyvpalota felé, de aztán rájöttem valamire: se tollam, se füzetem, magamat ismerve másnapra az érdekes, lejegyezni való dolgok felét elfelejtem. Gyorsan beszaladtam az utcánk végén levő kedvenc kínai kisboltomba, és be is vásároltam kis noteszből és tollból, meg egy cicás steviás inniből is (mert persze vizet is elfelejtettem csomagolni, és a szomjúság is induláskor jött rám). 

Végül negyed óra késéssel, de beestem a legelső előadásra a Libriben, az Irodalmi Magazin - Az olvasás jövőjére. Kicsit nehéz volt ráhangolódnom, mivel szó szerint egy beszélgetés közepébe csöppentem bele. Mikor sikerült kontextusba kerülnöm, akkor úgy-ahogy lefoglalt a beszélgetés. Lipp Mónika Mária beszélt ekkor, főleg a magazin grafikai kihívásairól: honnan kell képeket bekérnie egy-egy lapszámhoz, ezek milyen nehézségekkel járhatnak, még olyan könnyűnek tűnő esetekben is, mint Cseh Tamás (laikusként azt hihetnénk, róla egyszerű képeket találni, mert viszonylag közel van hozzánk, és biztos mindent dokumentáltak vagy archiváltak tőle). Az elhangzott tapasztalatok közül Lipp hozzáállása tetszett leginkább. A Cseh Tamás-szám kapcsán mesélte, hogy mielőtt nekiállt volna a munkának, Cseh Tamás számokat játszó koncerteket látogatott sorra, hogy ráhangolódjon a témára.

A Libri bejárata
A következő téma az Olvasás jövője volt, amelyre főleg Kondor Péter reflektált. Összefoglalta a magazin koncepcióját, amivel nagyon egyet tudok érteni: az új olvasási trendeket követni kell, ennek szellemében alakítják a lap felépítését. Itt nem a végletekig leegyszerűsített cikkekre kell gondolni, hanem egy egészséges arany középútra: a szövegek stílusa nem olyan bonyolult vagy túl szakmai (vagyis Kondort idézve: nem állít fölösleges akadályokat az olvasó elé), mint mondjuk egy esszékötet vagy monográfia, de informatív, és szakmai szemmel is rendben van (vagyis nem írnak bele féligazságokat meg hasonlókat). A lényeg, az olvasás ne egy rutinfeladat legyen, hanem érték.
Ezentúl még teaserként elárulták, hogy a következő Irodalmi Magazin témája a boszorkányság lesz (még Facebook-esemény is van rá), a jövőben pedig terveznek Ady és Jókai lapszámot. Igaz, a magazin fő célja a szépirodalom népszerűsítése, de remélem, a Jókais számba belefér majd a sci-fis munkássága is. Mindenesetre, felkeltették az érdeklődésemet a magazin iránt, egy-két korábbi számot megpróbálok beszerezni (pl. a katona szerelem költészet érdekel), és a jövőben is figyelek rájuk.

Az előadásról őszintén kicsit elszakadtam, mert mászkálhatnékom volt. A Libriben 20% kedvezményt kínáltak, de végül ennél jobb részt találtam: a Szépséghibás könyvek polcát. És meg is érte itt körbenézni, ugyanis 40%-kal olcsóbban meg tudtam venni egy régóta kívánságlistás könyvemet, a Diktatúr 2.0-át. Ezen kívül még az Elnökasszonyt zsákmányoltam be, hasonló kedvezménnyel, a Libri őszi akciójából pedig egy rövid Alice Munro kötetet.


A következő libris előadás az előző után kezdődött tíz perccel, ahol Tompa Andrea beszélt Libri irodalmi díjas regényéről, az Omertáról. A program egy jól bevett irodalomi előadás-elemmel, a felolvasással kezdődött. A moderátor kiemelte, hogy ritka alkalomnak lehetünk fültanúi, mivel Tompa nem szeret nyilvánosan felolvasni (én teljesen meg tudom érteni). Később ő is megerősíti, hogy ez igaz, inkább színészeket szeret felkérni erre a feladatra, mert egy külön mesterségnek gondolja a felolvasást. 
A továbbiakban különböző témák mentén járja körül a moderátor és Tompa az Omertát. Szó esik a női főhősökről, az irodalmi nemi szerepek kifordításáról (pl. az Omertában szemtanúi lehetünk annak ,hogy egy nő megver egy férfit, vagy annak, hogy egy nő megfogadja, számonkéri a tisztaságot - amit a korábbi hagyományban inkább a nőkön kérnek számon - a férfiakon), a borítón szereplő rózsáról és annak jelentéséről (ez volt a legérdekesebb rész, főleg, hogy Tompa elárulta, a témában létezik egy négykötetes ismertető, Rózsakultúra címen). A regény kibeszélése után az írói pályaút és a jövőbeli tervek kerülnek sorra. A beszélgetésnek ez volt az erősebb része, mert Tompa számos berögződést vagy sztereotípiát cáfolt meg. Egyik téma a nőkérdés volt, főleg a Libri irodalmi díj kapcsán, ahol Tompa Andrea volt az egyetlen női jelölt, a többi 9 jelölt férfi szerző volt. Ehhez a szerző annyit fűzött hozzá, hogy örül a díjnak, de különösen nem számít neki, de azért azt megkapta, hogy "várható volt, hogy ő nyer, mert ő az egyetlen női jelölt", meg azt is, hogy azért díjazták, mert erdélyi témáról írt. De szerinte nem erről kell szólnia az irodalomnak, hanem a mű minőségéről, arról, mi van belül.
Az Erdély-téma kapcsán a moderátor felteszi a kérdést: Tompa miért mindig Kolozsvárról ír? Az író erre is érdekes választ ad: Igen, nem mindig örülnek annak, hogy mindig ugyanarról ír, de ezt idővel elfogadták. De igazából nem megírandó témákról kell írni (meg is kérdezi: Miről is kéne írni?), hanem arról, ami közel áll az alkotóhoz, arról, amiben jó. És úgy tűnik, ő maga ebben a Kolozsvár témában jó, egyelőre, neki most ez a száma. Bár megjegyzi, érzi, hogy kicsi ez a "ketrec", de még talál benne érdekeset.


Szóba kerül még a női írók reprezentálása az irodalmi palettán, a szerepcserék kérdése az irodalomban. Itt számos példa megemlítődik a magyar irodalomból. Magam részéről Esterházy Péter (Csokonai Lili: Tizenhat hattyúk) és Parti Nagy Lajos (Sárbogárd Jolán: A test angyala) női álneves írását ismertem, de Tompa és a moderátor bőven kitágították ezt a tudásomat. Egyik - a beszélgetés alapján - legviccesebb példa Király Odett néven megjelent verseskötet, a Magamon kívül. A beszélgetőfelek mesélték, hogy Király Odett igazából Fekete Richárd, aki álnév alatt annyira hitelesen vette fel a női szerepet, hogy sok férfi olvasó beleszeretett.
A nőírók karrierjével és a különböző nézőpontokból elmesélt történetekkel zárul a beszélgetés. Tompa Andrea nagyon pozitív abban, hogy bizony az embereket érdeklik az új nézőpontok. Az Omertában például ott van Káli, aki egy negyvenes éveiben járó nő, ami a sztereotípia szerint nem egy izgalmas kor, de mégis ez a szereplő a legkedveltebb, az olvasói visszajelzések alapján. Ennek kapcsán szóba kerül, hogy Tompa azon kevés magyar írók egyike, akik olyan ritka témákat is belevesznek a könyvükbe, mint a szexuális apátia - az Omertában ez kimondására kerül.

Összességében ez volt számomra a programsorozat legjobb beszélgetése, számos új infót megtudtam a kortárs irodalomról, az irodalmi életről és annak hiányosságairól.Viszont egy baklövést elkövettem: nem vittem el dedikáltatni a saját Omertámat... Őszintén, eszembe se jutott, hogy egy ilyen eseményen is lehet dedikáltatni (úgy tűnik, nem vagyok rutinos aláírató), ezért nem is pakoltam be semmit. Minderre akkor döbbentem rá, amikor a mellettem ülő hölgy elővette a saját Omertáját... Tanulság, legközelebb jobban felkészülök! Remélem, a Margó fesztiválon lesz lehetőség dedikálásra.

A Tompa-beszélgetést követően jött egy üres óra számomra, és a következő beszélgetés, ami érdekelt, 18:00-kor kezdődött egy elég távoli helyen, meg tele voltam egy csomó cuccal (kellett nekem könyveket venni!), szóval végül úgy döntöttem, hazamegyek enni, és majd 20:00-ra visszajövök a Líra Fókuszba a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság megalakulására. Vissza is indultam időben, de a Blahán leállított a BKK, hogy töltsek ki egy felmérést egy tervezett elektronikus jegyrendszerről. Mivel ezt amúgy fontosnak tartom, rászántam az időt, és végül megint negyedóra késéssel érkeztem meg a kinézett programomra. Nehezen találtam meg a programot (a Líra Fókusz emeletén, a terem végén volt), és pislogtam is, hogy itt mi lesz, mert mire odaértem, biblioterápiáról beszéltek. Először azt hittem, rossz előadásra ültem be. Aztán a jelenlévő színésznő (szánom, hogy nem emlékszem a nevére, pedig nagyon jó anekdotát mesélt Esterházyról) a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságból olvasott fel, én pedig megnyugodtam. Ezután a moderátor a közönséghez fordult a következő kérdéssel: Volt-e önöknek olyan olvasmányélménye, ami átsegítette az élete nehéz szakaszán? 

Rám tört ekkor egyfajta szorongás, hogy én itt ennyi ismeretlen előtt nem tudok semmilyen traumámról beszélni (vannak azért olyan könyveim, amelyeket életem nehéz részeihez kötök), így csöndben maradtam. Voltak mások, akik könnyebben beszéltek életük nehézségeiről, és közben számos jó könyvajánlás is elhangzott. A szó visszakerült a beszélgetőkhöz, ahol aztán főleg a bibloterápia pozitív hatásairól beszélgetett Oláh Andrea vendégeivel, olykor a Krumplihéjpite könyv jeleneteire reflektálva. Ahogy ráhangolódtam a témára, kiderült számomra, hogy miért fontos a biblioterápiáról beszélve. Ne értsétek félre, nem ítélem el, sőt Rudolf Panka egyik ilyen eseményén részt is vettem korábban, és hasznosnak tartom. Itt főleg magyar vonatkozásban boncolták a biblioterápiát, és annak kapcsán világították meg a dolog lényegét. Szóba került Bartos Éva úttörő szerepe, aki széles körben elterjesztette a módszert és elérhetővé tette a szakirodalmát magyar nyelven is; a biblioterápiához kapcsolódó sztereotípiák (pl. sokan egyfajta Biblia-körnek hiszik); különböző kezelési formák (például nem kell direkt az adott problémára reflektáló művet adni a terápia alatt álló kezébe); milyen szövegel érdemes dolgozni (lényeg, jó legyen, el tudjon gondolkoztatni, legyen mit lehántani róla), és hogy milyen rövid művek is micsoda folyamatokat tudnak elindítani (pl. Fodor Ákos híres háromsorosa, a 3 negatív szó: Nincs. Semmi. Baj). A zárószó pedig Ray Bradburytől származott, aminek különösen örültem: ez a Fahrenheit 451 zárszava volt (amit hirtelen nem találok a neten, a könyvem pedig vidéken).

Oláh Andrea a program végén felhívta rá a figyelmet, hogy most a Skandináv krimi következik a Magvető Caféban, amit szintén ő vezet, és akit érdekel, jöjjön át. És hallgattam rá végül. Eredetileg Závada Péter előadásra akartam átnézni a Libribe, de az itteni programfelhívás, és a tény, hogy azért elég sok Závada-beszélgetésen voltam meggyőzött. Azonban egy valamire nem számítottam: hogy nem lehet beférni a Magvető Caféba! Még javában zajlott az előző program, a Vámos Miklós est, és annak végeztével se nagyon mentek ki az emberek a kávézóból. Közben összefutottam Molymacskával és molytársaival, és végül közösen úgy döntöttünk, menjünk át a Móricz téren lévő Bookline-ba, hogy legyen helyünk az est egyik utolsó beszélgetésére, A szolgálólány meséjére. A helyzet azonban ott se volt jobb: mindenhol ültek, szerintem még a csilláron is. Szerencsénkre két ember kijött a boltból, így Molymacskával befértünk az ajtóhoz, és valamennyire láttunk is.


Még most is gondolkodok rajta, hogy megérte-e beülni. Nem volt gond a beszélgetőfelekkel (Nádor Zsófia, a Jelenkor Kiadó szerkesztője és Ruff Orsolya, a Könyvesblog szerzője beszélgetett), a témával főleg nem. Inkább azt éreztem, hogy sok újat már nem lehet a témában mondani, annyian beszélték ki az elmúlt két évben A szolgálólány meséjét. És ha ezeket a beszélgetéseket kéne összehasonlítanom, akkor inkább Sepsi László vezette Popjak-féle Atwood kibeszélgetést mondanám jobbnak. De ha eltávolodok magamtól, akkor viszont azt mondom, korrekt volt az este. Kellően informatív beszélgetést hallhattunk, ahol az írónő hátterétől kezdve a sorozat és a könyv közötti különbségekig mindent körbejártak. Utóbbi kapcsán hallhattam új dolgokat. Például nem gondoltam bele komolyabban eddig a gileadi nők ruháiba. Az egyértelmű, hogy a szolgálólányok piros ruhája a termékenységet és a vért szimbolizálja, viszont eddig nem volt világos, hogy a feleségek kékje Mária színére utal. 

Még érdekesnek találtam a beszélgetőfelek véleményét abban, hogy a könyv szereplői nemigen vonzó emberek, viszont a sorozatban igen. Azt hiszem Nádor Zsófia mondta, hogy ez a különbség arra hívja fel a figyelmet, hogy akárhogy is nézzen ki az ember, ha erőszakot követ el, az akkor is erőszak, nem lesz vonzóbb, ha azt egy jól kinéző férfi követi el. Egy másik eddig bennem fel nem merült dolog a későbbiekben került szóba, amikor azt a kérdést tárgyalták ki, csak a nő vannak-e elnyomva Gileadban. Jött a válasz, hogy nem, a férfiak és az elitnek számító nők is szenvednek a rendszerben. Alátámasztva az állítást, szóba került a nyelvbe való menekülés, ami megjelenít például a Scribble játék és az, hogy a megtermékenyítési aktus során a Férj nem élvezi a dolgot, hanem szavak jelentésén gondolkodik. Ilyeneket hallva jövök rá mindig, hogy azért hiába ismerek valamit jól, mindig tudnak újat mondani róla, olyan dolgokat, amikre nem is gondoltam volna magamtól. Így a végére meg is győztem magam, hogy érdemes volt benyomorogni erre a beszélgetésre.

Jól zárult az életem első, teljesen kiélvezett Olvasás éjszakája. Viszonylag sok érdekes program volt, nehéz volt válogatni közülük. Annyi negatív volt csak, hogy a jövőben esetleg nagyobb embertömeg befogadására alkalmas helyekre kell szervezni, mert sok előadásra képtelenség volt beférkőzni. Mindenesetre a jövőben jobban fogok erre a napra figyelni.

2018. szeptember 28., péntek

Az Olvasás Éjszakája idén is izgalmas programokkal vár mindenkit

szeptember 28, 2018 0 Comments

Az Olvasás éjszakája immár hatodik éve várja az olvasó embereket izgalmas kulturális programokra, több helyszínen. Az eseményt a Supka Géza Alapítvány szervezi azzal a céllal, könyvesboltok és könyvkiadók együttesen hozzanak létre egy más világot. Elsődleges célja - ahogy azt a nevéből sokan kitalálhatták - az olvasás népszerűsítése, az irodalom értékeinek felmutatása. A Múzeumok vagy a Színházak éjszakájához hasonlóan ilyenkor nem csak programok, hanem hosszabb nyitvatartás is várja a könyvmolyokat. Régi tervem ellátogatni a rendezvényre, és úgy döntöttem, ezt idén meg is teszem. Viszont nagy a választék, sok a program (főleg egy időben!), fejben tartani is nehéz. Íme álljon itt egy kisebb válogatás a legérdekesebb eseményekről. A lista teljesen szubjektív.

Libri Könyvpalota



15:00 Irodalmi Magazin - Az olvasás jövője - Erre azért vagyok kíváncsi, mert még nem hallottam az Irodalmi Magazinról, és kíváncsi vagyok, szerintük mi lesz a jövőben az olvasással. Kicsit remélem, hogy szó lesz a nyomtatott sajtóról is.


16: 00 Tompa Andrea: Omerta - Tompa Andreára először a Libri irodalmi díj kapcsán figyeltem fel, Omerta regénye pedig borítójával és címével fogott meg. Mielőtt nekiállnék az olvasásnak, úgy érzem, nem ártana egy kis fejtágítás a témában. Ennél pedig a könyvbemutatós beszélgetés nem is lehetne jobb alkalom!


21: 00 Závada Péter: Je suis Amphitryon - Azontúl, hogy szeretem, amit Závada Péter csinál, versektől kezdve a rapig, hasonló céllal ülök be ide is, mint Tompa Andreás beszélgetésre: némi tudást szedjek fel a szerzőről és a művéről. A Je suis Amphitryonról elöljáróban érdemes tudni, Závada a görög drámákig nyúl benne vissza.

Bookline


18:00 Fodor Marcsi, Neset Adrienn - 50 elszánt magyar nő - Megvan az Esti mesék lázadó lányoknak mesekönyv? Elkészült annak magyar változata, az 50 elszánt magyar nő. Nagyon örülök is neki, mert a világ nőinél kevésbé csak saját nagy tetteket végre hajtó nőit ismerjük kevésbé. Remélem, ezen a könyvbemutatón kapok egy kis ízelítőt a nemzet igaz asszonyairól!

22:00 Margaret Atwood - A Szolgálólány meséje - A Szolgálólányból sosem elég! Atwood egyetemen lett kedvencem, és bármit szívesen hallgatok róla, így Nádas Zsófia és Szentesi Éva gondolatait is. Viszont arra is kíváncsi vagyok, mit lehet még beszélni arról a könyvről, amit az utóbbi időben mindenhol alaposan kiveséztek.
 

 Líra Magvető Café


18:00 A nőt keressük első helyen, a pénz legyen ráadás” – Igazából az est alcíme az, ami felkeltette az érdeklődésemet: Történetek a 19. századi házassági piacról – Szécsi Noémi fényképes előadása. Egyrészt: Szécsi Noémi és nőtörténelem? Nincs több kérdésem. Másrészt az 50 elszánt magyar nőhöz írt véleményemet tudom ismételni: csak támogatni lehet olyan megmozdulásokat, amelyek a nők történelembeli szerepét járja körül.  

21:00 Nézz be a skandináv krimik kulisszái mögé!  - Őszintén, nekem kimaradt a nagy skandináv krimi hullámból, így nincs is sok fogalmam róluk. De most bepótolhatom elmaradásomat.

Líra Fókusz 

 

20:00 A BUDAPESTI KRUMPLIHÉJPITE IRODALMI TÁRSASÁG MEGALAPÍTÁSA - A Líra Fókuszban inkább játékra invitálják a kedves olvasókat, amit helyeslek, mert közösségi élménnyé teszi az olvasást. Mary Ann Shaffer és Annie Barrow azonos című könyvét megidézve kell elmondani, neked mi volt a legjobb könyvélményed eddig. Challange accepted.

 
 

22:00 BORZONGJ DRAKULÁVAL! Dacre Stoker & J.D. Barker: Dracul – könyvbemutató - Szörnyű bűnöm, de a Drakulát nem bírtam végig olvasni egyetemen (de egyszer befejezem!). Ettől függetlenül érdekel a téma, Stoker és Barker Draculja is megmozgat kicsit, így tervezek elnézni a könyvbemutatóra. Viszont a kvízen nem fogok tudni részt venni, mert nincs csapatom.  A legjobb pedig a végére maradt. Csak beidézem, és megértitek, hogy a nyomdafesték szipózó énem mit érez.


Folyamatos program: EGY KÖNYV ILLATA – Ha van kedved játszani, bekötött szemmel szagolj könyvekbe és mondd meg, mi lehet a kezedben? Idén is éjszakába nyúlóan szimatolhatsz OLÁH ANDREÁVAL, és a „legjobb orrú” olvasók természetesen könyvet nyerhetnek!

Alexandra Pódium 



19:00 MENNYIT ÉR EGY KÖNYV? A Könyvmolyképző játékos irodalmi vetélkedője könyves kincsekért. - Újabb példa arra, hogy hogyan tegyük közösségi élménnyé az olvasást. Jó lenne elnézni rá, és megnyerni egy-két régen kinézet KMK-s könyvet.




A további programokat a rendezvény honlapján találod!
És a következő programról se feledkezzünk meg! #margofesztival

https://www.facebook.com/events/1902450730061929/

2018. szeptember 24., hétfő

És az öszvérhajcsár tudja, hogy valami nincs rendben - Blake Crouch: Véres arany

szeptember 24, 2018 0 Comments

A cikket eredetileg a Könyvesblognak írtam a nyár folyamán az "Olvass és írj" kezdeményezésükön belül, de mivel nem jeleztek vissza még egy köszönömöt se, és nem tudom, ők mikor jelentetik meg, ezért itt publikálom az írást.

Blake Crouch nem ismeretlen a hazai közönség előtt: 2015-ben debütált Wayward Pines című sorozat mindenkivel megismertette a dél-kaliforniai író nevét. Karrierjét azonban nem a 2012 és 2015 között írt trilógiájával kezdte. A 2000-es évek elején jelentek meg első regényei (Desert Places 2004-ben, Locked Doors 2005-ben), amelyeket további sikeres művek követtek, mint a már említett Wayward Pines trilógia és a 2006-os Good Behaviour, amiből 2016 novemberében készült sorozat. Legutóbb a Sötét anyag című sci-fi thrillert adta ki, amiből jelenleg a forgatókönyv változatot is írja. Ezeken túl Crouch eddig számos regényt és novellát írt – utóbbiak olyan jelentős zsánermagazinokban jelentek meg, mint a Ellery Queen vagy az Alfred Hitchcock Mystery Magazine.

A most kitárgyalásra kerülő könyv, a Véres arany az író egy korai darabja, amiben minden megtalálható, amiért Crouch-ot szeretni lehet, sőt meg merem kockáztatni, többet is kapunk, mint későbbi műveitől. 
A thriller két történetszálon játszódik. Az egyikben 2009-et írunk, ahol egy újságírónő, Abigail egy különleges sztori reményében csatlakozik az Elveszett Városnak nevezett lakatlan területre tartó expedícióhoz. A környékbeliek mendemondái szerint 1893-ban megmagyarázhatatlan események következtében a város teljes lakossága nyom nélkül eltűnt. Az expedíció célja magyarázatot találni a több mint száz évvel ezelőtti eseményekre.

A másik történetszál visszavisz minket az időben, egészen 1893-ig, az abandoni lakosság eltűnése előtti időszakra. A nyugodt hegyi kisváros mindennapjait a gazdagság ígérete és a kapzsiság zavarja meg. Ebből azonban a városlakók semmit sem sejtenek, a közelgő vég váratlanul csap le rájuk.

Korábban két, magyarul is olvasható Crouch regényhez volt szerencsém: a Wayward Pineshoz és a Sötét anyaghoz. Mindkettő elolvasása után hasonló benyomásom volt: érdekes ötletek kevésbé jó kivitelezésben. Crouch karakterei inkább könnyen beazonosítható sablonfigurák, mint olyan emlékezetes szereplők, akik bármilyen érzelmi reakciót is kiváltanának az olvasóból, a történet hangulatát pedig a lehető legegyszerűbb írói eszközökkel – például tőmondatok egymás mellé halmozásával – próbálja elérni. Hasonló fogásokat vártam a Véres aranyban is főleg, hogy egy 2009-ben írt regényéről volt szó (vagyis azt feltételeztem, hogy az új regényeihez képest rosszabbul írt), de végül kellemes csalódás lett a harmadik találkozásból. A könyv azt adja, amit a fülszöveg ígér: két történetszálat, amit egy közös rejtély köt össze. 
 
Blake Crouch
 
A legnagyobb erénye Crouch-nak itt a narráció. 437 oldalon képes ezt a történetet úgy előadni, hogy szinte végig fenntartja érdeklődésünket. Ezt pedig egy egyszerű, de jól alkalmazott trükkel teszi: a cselekmény elején elhelyezi a rejtélyt (Hogyan tűntek el a hegyi város lakói?), és ameddig ez lehetséges, nem oldja meg, sőt az olvasónak se nyújt fogódzkodókat a megoldáshoz. Pörögnek közben az események, egyik probléma követi a másikat, így nincs is nagyon ideje az olvasónak visszagondolnia a főrejtélyre. Crouch mindig elénk tesz valamit, amivel eltereli a figyelmünket. És ugyanitt érdemes megemlíteni, hogy a szerző nem használja túl ezt a fajta mesélést, nem ver át minket: a múlt és a jelen szála a könyv egy bizonyos pontján összeér, és fény derül a nagy titokra.

A Véres arany azért nem teljesen hibátlan mű, megvannak a saját gyengeségei. A 2009-es rész kevésbé erős az 1893-ashoz képest: az előbbi inkább egy B-kategóriás akciófilm benyomását kelti a túszdrámával, folyamatos árulásokkal és vissza-visszatérő szereplőkkel – ami pluszba még túl is van nyújtva plusz 100 oldallal –, míg az utóbbi történelmi rész kemény emberi sorsokat mutat be a kapzsiság pusztító hatása mellett. A feleségét verő férjtől a kivégzésére váró kocsmárosig számtalan életutat ismerünk meg Abandonban, melyeket Crouch képes átélhetővé tenni. Pszichológiai mélységekbe nem merészkedik, de az események puszta bemutatásával – mindent filmszerűen mesél el, de végig kívülálló szemlélő marad – mégis hiteles elbeszélővé válik, és így elhisszük neki, hogy ezek az emberek tényleg életük legnehezebb napjaival néznek szembe.

Röviden, a Véres arany egy kellemes csalódás, egy olyan thriller, ami pont annyit nyújt, amennyit ígér: egy izgalmas és szórakoztató kikapcsolódást. Ezenfelül megértheted, miért futott be Blake Crouch, mit is tud valójában a Wayward Pines-on kívül.

2018. szeptember 23., vasárnap

Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)

szeptember 23, 2018 0 Comments

Érdekes címe van ennek a filmben, nemde? De furaságával ügyesen felhívja magára a figyelmet, és nem teljesen egyértelműen, de azért tudtunkra adja, mi lesz a főtéma: cyberbullying, azaz az internetes zaklatás. Ennyi, és persze a számos pozitív kritika (a film honlapján egy csokorra valót találhatsz itt) elég volt, hogy moziban-nézős lesz a mű, és Ádámmal be is ültünk.

Tartalom:
Eszter a tinédzserkor megpróbáltatásait a mangák világában igyekszik átvészelni. Kívülállóként szemléli kortársait, náluk sokkal többet jelent neki, hogy angoltanára külön figyelmet fordít rá. Amikor egy nap a tanár váratlanul elmegy a gimnáziumból, Eszter lába alól kicsúszik a talaj. Muszáj szembenéznie tinédzser korosztályával, azok hiúságával és saját csapongó érzelmeivel. A Remélem legközelebb sikerül meghalnod :-) az első magyar tini thriller, egy online zaklatásba forduló szerelem, pattanásig feszült története.
Schwechtje Mihály az HBO Terápia című sorozatának harmadik évadában volt az egyik rendező, korábban számos kisjátékfilmet készített, legutóbbi rövidfilmje, az Aki bújt, aki nem jelenleg a mozikban is látható: A fa alatt című, többszörös díjnyertes izlandi fekete vígjáték kísérőfilmjeként. A Remélem legközelebb sikerül meghalnod :-) az első nagyjátékfilmje, amelyben a tehetséges fiatalok mellett olyan színészek tűnnek fel, mint Polgár Csaba, Mácsai Pál, Kardos Róbert, Rezes Judit és Schell Judit.

Forrás: Port


Schwechtje filmjének egyik legnagyobb erőssége annak hitelességében rejlik. A tinédzser szereplőket a karakterükkel megegyező életkorú színészek keltik életre, ráadásul nagyon profi módon (azaz nem idegesítőek vagy fájóan erőltetettek, mint számtalan más tinifilmben). Az őket körülvevő környezet (az iskola, a szülők) szintén nagyon reális, hihető: pörög a Facebook és az Instagram, a fiatalok a virtuális térben könnyebben mozognak, teremtenek kapcsolatot, mint a valóságban (és ezt is nagyon hitelesen, a képernyőre helyezett chatablakokkal teszi élővé a vásznon). És könnyebben okoznak fájdalmat egymásnak, vagy sokkal komolyabb sérelmeket - és ez igazából senkinek se tűnik fel, csak nagyon későn. Azért némi biztonságos, tinédzsereket célzó művekre jellemző "burkot" érezni a történeten (például a gyerekeket körülvevő szervek, mint az egészségügy és az oktatás egész normálisan működnek), de így is sötétebb hangulatú más, mostanában bemutatott tinifilmeknél. Például a Kszi Simonhoz képest a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) (a továbbiakban RLSM) egy depresszív, eret vágós történet. A sötétebb tónus nem is túlzás. Az Indexnek adott interjú szerint Schwechtje a filmen bemutatott esetnél sokkal durvább sztorikat is hallott tinédzser interjúalanyaitól, és a lényege is itt van az RLSM-nek: az abszurd, már-már hihetetlen tragédiával és az ahhoz vezető úttal felnyitja a szemünket. Szinte ráüvölt a felületesen szerető szülőkre és iskolatársakra, hogy figyeljenek már a másikra, mert a baj könnyen megtörténik. Mert a gyermekeink nem rózsaszín habos-babos, tiniproblémákban élnek, hanem a való világ kegyetlenségében, amire nincsenek felkészülve. Ezt kevés film mutatja be ilyen nyíltan, és ilyen megrázóan.


A történet persze nem lenne megdöbbentő a profi forgatókönyv nélkül. Schwechtje az animés lány, Eszter (Herr Szilvia) köré építi fel a cselekményt. Tudomást szerzünk a környezetében történő eseményekről (pl. Beni szakítása, Eszter barátnőivel való készülődés a conos performance versenyre), de mindez semmiségeknek tűnnek a lány belső világából szemlélve. A csak ráirányuló fókusz végett könnyen a helyébe képzelhetjük magunkat, ezzel pedig megérthetjük érzéseit is. Nincs itt más, mint egy fiatal lány, aki vágyik más szeretetére, egy olyan, az életében biztos személyre, akire számíthat mindennapi problémáiban. Aztán váratlanul, egy nagyon elegánsan elhelyezett fordulattal Eszter megszűnik főhősnek lenni, és az eddigi események új megvilágításba kerülnek, később pedig a végkifejlet felé is ezen az új szemszögön keresztül haladunk. Ez a húzás nem csak egyszerűen egy új megközelítést hoz az Eszter körüli eseményekbe, hanem az osztály közösség közös univerzumát teszi komplexebbé, és magát a film végét is többrétegűvé teszi. Az események különös láncolatához hasonlóan (amit az előző bekezdés végén írtam le) a többféleképpen elmesélt történet is elgondolkodtat minket, ráébreszthet, hogy nem szabad felületesen ítélkeznünk, hanem meg kell értenünk az ok-okozatot. A jövőben ugyanis így kerülhetjük el a tragédiákat.

Az RLSM az őszi mozi kínálat egy kellemes meglepetése, sőt, nálam felkerült az utóbbi évek kedvenc magyar filmjei közé is. Az elejétől a végéig hiteles, kiemelten fontos témát hoz közel mindenkihez, ezenfelül pedig nagyon fordulatos, bőven kínál izgalmat a nézőnek. Sok rossz dolog nem mondható rá, talán csak annyi, hogy itt-ott kicsit mintha veszteni lendületéből a történet, és kicsit megmosolyogni való volt az amatőr anime-utánzat a filmben, de utóbbit fogjuk a kis költségvetésre (a Magyar Filmalap ugyanis nem támogatta Schwechtje filmjét). Az RLSM 9/10-es filmélmény, ajánlom mindenkinek.

2018. szeptember 15., szombat

Ha szereted a könyveket, akkor ez a film jól fel fog húzni - Könyvesbolt a tengerparton

szeptember 15, 2018 0 Comments

Az emberiséget sokféleképpen lehet egyszerűen felosztani. Isabel Coixet, Penelope Fitzerald The Bookshop c. kisregényéne alapján készült filmjében így néznek ki a kategóriák: akik olvasnak, és akik nem. A történet főhőse, Florence (aki épp könyvesboltot készül nyitni egy olyan városkában, ahol nem olvasnak az emberek) pedig úgy érezheti, az olvasó emberek vannak kisebbségben. Persze ez nem töri le ambícióit, azért is létrehozza saját könyvesboltját. Elég sarkallatos lenne azt állítani a nemrég mozikba került Könyvesbolt  a tengerpartonról, hogy egy kultúrmisszióról szól. A felszín alatt ennél jóval több húzódik.

Tartalom:
"Anglia, 1959. A különös nő, Florence (Emily Mortimer) könyvesboltot akar nyitni a festői tengerparti kisvárosban. A helyi előkelőségeknek nem tetszik ez az ötlet, és eleinte az angol felső középosztályhoz méltó udvariassággal, majd egyre kíméletlenebb módszerekkel igyekeznek megakadályozni Florence terveit. Az eltökélt nő nem törődik velük, és megnyitja a hangulatos boltot, ahová eleinte bátortalanul, majd egyre gyakrabban térnek be a városka lakói. A helység nagyasszonya, Violet Gamart (Patricia Clarkson) azonban nem adja fel, és még a parlamentig is elmegy a könyvesbolt elleni hadjáratában. Florence azonban nem várt szövetségre talál a város egyik elvonultan élő, különc lakójában, az ódon és kísérteties udvarházban lakó, megközelíthetetlen Edmund Brundishban (Bill Nighy)…"

Forrás: Port

A film felszínét a könyvszeretet adja. 1959-ben járunk, Florence ennek az időszaknak a nagy népszerűségnek örvendő vagy épp nagy port kavaró műveit próbálja népszerüsíteni. Megjelenik Ray Bradbury Fahrenheitje, a Marsbéli krónikái, de Vladimir Nabokov mai napig megosztó Lolitája is; ezenfelül pedig számtalan klasszikus is megjelenik, mint Oscar Wilde, Jane Austen vagy William Wordsworth. Könyvszeretőként otthonosan érezzük magunkat a történetben az ismerős könyveket látva. Sőt, a Florence által berendezett boltocska a számtalan polccal, képeslappal, és a csodaszép tenger, ami megkoronázza az egészet, mennyországgá teszi a könyvesboltot; idillinek hat, egy valóra vált álomnak - a könyvszerető nézőnek és Mrs. Greennek egyaránt.

Ebbe a tökéletes kis világba rondít bele a valóság Violet Gamart képében. Látszólag a könyvesbolt léte zavarja Gamartot és körét, és mindent meg is tesznek, hogy ellehetlenítsék Florence-t. A konflikus egyre inkább elmélyül, az eszközök is egyre durvábbak, de ennek ellenére a két fél közötti harc a lehető legbékésebben jelenik meg a vásznon. A különböző ultimátumok, odaszúrások és frappáns válaszok az angol nyelv nagyon indirekt kifejezéseiben rejtik, durvább inzultusok nem is hangzanak el egészen a film legvégéig. Az igazi háború nem is az emberek között, sokkal inkább az emberekben dúl. A számos közeli plán, vagy egy-egy személyt megjelenítő kép is ezt hivatott sugallni: Florence, majd a későbbiekben pártfogójává előlépő lány (Chritine) és a falu remetéje (Mr. Brundish) magukban dühöngnek a tehetlenség érzésétől, miközben a helybéliek mézes-mázós szavaikkal próbálják leplezni igazi szándékukat. És a mű ennyivel eléri, hogy bennünk is felkavarodjanak az érzések, mi is dühösek és tehetetlenek legyünk, mint Florence. 


Mrs. Greenék és Gamarték közötti csendes háború látszólag a könyvesbolt jelenléte miatt dúl, erre enged következtetni Mr. Brundish története is a gyerekkorában lévő boltocska megszűnéséről, és az is, hogy Violetnek addig nem volt fontos megszerezni a Florence által megvásárolt Öreg házat, amíg az meg nem érkezett. Valóban egy kultúra központot szeretne nyitni Violet, vagy ez is csak egy fedősztori, hogy megkaparintsa, amit akar? Nem minden azért történik, amiért hisszük, szerintem. Számos ilyen nyitott kérdést hagy a film, de ez nem is feltétlen baj. Nekem az egész inkább tűnik egy hatalmi harcnak, semmint a könyvek elleni hadjáratnak. Valami olyan jelenik meg, ami megzavarja a kisvárosi kozmosz addigi életét, neadjisten, változást hoz. Ezt pedig nem lehet annyiban hagyni! - gondolja a kisember valamiért. Irigységből, kicsinyességből, ki tudja, miért. Csak találgatni tudunk.

Csendes, inkább befelé figyelős film a Könybesbolt a tengerpartnál, de a vásznon megjelenő belső düh és elkeseredettség az erre fogékony nézőben megmozdít valamit, sőt. Ismerős (pl. Bill Nighy, Patricia Clarkson) arcok, és kevésbé ismert, de figyelemre méltó színészek (pl. Emily Mortimer), és az angol kisváros hamisíthatatlan hangulata a maga árnyoldalával - ezt kapjuk Coixet filmjétől. Részemről 8/10-es film, könyvszeretőknek és az angol vidék rajongóinak kötelező megnézni!

Follow Us @soratemplates