Freud imádná
Chibi Zsó
február 01, 2017
0 Comments
Az egyik kedvenc SFF íróm Neil Gaiman, akinek a műveihez számos gimnazista és fiatal egyetemista kori emlékem fűződik. A Molyon a Soseholhoz írt értékelésben már kifejtettem, hogy rendszeresen jártam a megyei könyvtárba az író regényeiért és novellásköteteiért, egyszerűen kellett az az érzés, amit a művei adtak. Misztikusság keverve némi elborultsággal. Valamilyen oknál fogva ebből a nagy lelkesedésből egyetlen regény maradt eddig, a Bram Stoker, Hugo -és Nebula-díjas Amerikai istenek. A regényt gólya koromban már beszereztem, így érthetetlen, hogy miért tartott nagyjából öt évig eljutni az olvasásig, de a közelgő Starz sorozat és a lassan kialakuló hype rávett végre arra, hogy mindent félretegyek és elolvassam a nagy művet.
Tartalom:
"Szörnyű vihar közeledik… Árnyék három évet töltött börtönben, közben mindvégig csak azt a pillanatot várta, amikor végre hazatérhet szeretett feleségéhez, hogy együtt új életet kezdjenek. De mielőtt találkozhatnának, szabadulása előtt néhány nappal a felesége autóbaleset áldozata lesz. Árnyék élete romokban hever, és ekkor a sors egy különös idegennel hozza össze, aki Szerda néven mutatkozik be, és furcsa módon sokkal többet tud róla, mint ő saját magáról.Szerda munkát ajánl neki, és miközben az események egyre váratlanabb fordulatokat vesznek, Árnyék kénytelen lesz megtanulni, hogy a múlt sohasem hal meg igazából. Mindenkinek, még az ő szeretett Laurájának is voltak titkai, és az álmok, mesék, legendák sokkal valóságosabbak, mint azt korábban gondolta volna. Árnyék számára egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a mindennapi élet nyugodt felszíne alatt különös vihar tombol. Egy háború, amelynek tétje nem más, mint Amerika lelke. Egy háború, amelynek Árnyék hirtelen a kellős közepén találja magát."
Forrás: Moly
Két novellás kötetet (Tükör és füst, Felkavaró tartalom) és a non fiction Kilátás az erkélyrőlt leszámítva nagyjából mindent olvastam Gaimantől, és ennek fényében úgy érezem, az Amerikai istenekben az író egy teljesen másik oldala bontakozott ki. A Csillagpor és a Sosehol miatt nekem inkább egy nagy mesélőként élt Gaiman a fejemben, aki a mesélés művészetét némi angol fanyar humorral és sajátos megjegyzéseivel tarkítja. Valamennyire ez a mesélő alak itt is jelen volt, de nem ez volt a főhang. Az Amerikai isteneket kicsit talán a Coraline-hoz tudom hasonlítani: mindkettőben nagy szerephez jut a tudatalatti. Mindkét könyv esetében beszélhetünk egyfajta pszichológiai utazásról. Coraline önfelfedezése a másik világon és a Másik anyán keresztül jelenik meg (ehhez érdemes megnézni az egészet Freud "A kísérteties" című írását vagy David Rudd "An eye for an I: NeilGaiman’s Coraline and the Questions of identity" esszéjét), addig itt az ősi istenek adják meg ezt az érzést. Árnyék, az ide-oda sodródó főhősünk Szerda alkalmazottjaként számtalan alakkal találkozik, akik hellyel-közzel az ő pszichológiai utazásának a részesei. Legfontosabb alakja az utazásnak talán Laura, aki a múltat szimbolizálja Árnyék számára, de gyakran kerül álmok hatása alá is, melyek - legalábbis én mindig így éreztem olvasás közben - egy misztikus, meghatározhatatlan korú világba viszi emberünket. A belsőjével vívott harcaira az álombéli síkon kerül sor: gondoljunk csak a bivalyfejű istennel folytatott párbeszédekre, a földön való átjutás nehézségeire, vagy a Szív megmérettetésére, de a virrasztásos jelenet is érdekes lehet ebből a szempontból.
Az álmokhoz kapcsolódik az Amerikai istenek másik erőssége is. Az álmoknál és az istenekhez kapcsolódó rövid anekdottáknál is azt éreztem, hogy olyan helyeken járunk, ami nem a mi tudatunkkal felfogható, és ezeken a helyeken ott rejtőznek az élet nagy kérdéseire a válaszok. Természetesen Gaiman nem ilyen jellegű dolgokra fókuszál a regényben, inkább a cselekményre, de ez az elfeledett időkbe visszanyúló ősi atmoszféra teljesen rányomja bélyegét a könyvre. Ennek köszönhetően a felsorakoztatott skandináv, szláv, egyiptomi és egyéb istenek többé-kevésbé úgy lettek ábrázolva, ahogyan mi képzelhettük őket. Utóbbival kapcsolatban behoz egy érdekes filozófiai gondolatot is Gaiman (a dolgok csak akkor léteznek, ha tudomást szerzünk a létezésükről).
Természetesen nemcsak pszichológiai vagy filozófiai olvasat lehetséges, olvashatjuk Gaiman regényét akár a külső szemlélő kritikájaként (Gaiman britként írt az amerikai társadalomról) tekinthetünk rá. Viszont ami nekem régi rajongóként fontosabb volt az Amerikai isteneknél, hogy pár csalódás után (pl. A temető könyve, Köztesvilág) megint megtapasztalhattam azt, amiért az egyik kedvenc írómmá vált ez a bolond angol. Egy történet tele kulturális különlegességekkel, az irodalmár lelkemet megmozgató írói bravúrokkal és különböző olvasatokkal, de ami most leginkább kellett az az izgalom volt. Minden könyvmoly tudja, melyikre gondolok: ami arra késztet, hogy leragadó szemekkel is, de még egy fejezetet elolvass. 9,5/10, mert nehéz volt kicsit a szürreális Gaimanbe belerázódni a regény legelején, de ezen kívül mindent megkaptam, amit elvártam tőle.
