A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 1994. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 1994. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. november 23., vasárnap

The circle is not round

november 23, 2014 0 Comments

Látszólag a mai, modern társadalmunkban nincs háború, hanem a béke uralkodik. Azok a helyek és események, amelyekről a híradóban hallunk mind tőlünk távol történnek, nem igen érezhetjük át. Milčo Mančevski filmje, az Eső előtt egy ilyen távoli tájat hoz el hozzánk: A '90-enes évek Macedóniájában találjuk magunkat egy balkáni etnikai-vallási konfliktus közepén. 

Tartalom:
"A film a balkáni etnikai-vallási konfliktusok drámai erejű, balladai szépségű ábrázolása. Jelen esetben a macedónok és a Macedóniában élő albánok közötti évszázados ellentétekről van szó. A film három, egymással összefüggő történetből áll."

Forrás: Port


Mančevski filmje három látszólag különálló, de összefüggő történetből áll. Az első fejezetben egy némasági fogadalmat tett pappal találkozunk (a fogadalom miatt is érdekes ennek a résznek a címe: Szavak), aki egy szökött albán lányt bújtat. A második rész, az Arcok Angliába visz minket, ahol egy fényképésznő, Anne és egy macedón fotóriporter, Alekszander viszonyát ismerhetjük meg. A lezáró Képek részben pedig Alekszander látogat otthonába, Macedóniába, ahol meg kell tapasztalnia, hogy a háború mivé is formálta szülőhazáját.
A filmet húsz éve mutatták be, de ennek ellenére nagyon is sodró, szinte azonnal megérinti az ember lelkét és egyszerűen berántja. A röviden bemutatott kis részek teljesen jó alapot adnak egy kis elvont elmélkedésre és találgatásra, ezen kívül pedig mindegyik önmagában is megáll, mint kisfilm (bár a harmadik rész mintha vesztene lendületéből a cselekmény közepénél, de a legvégén ismét önmagára talál). 


A történet felosztása, amelyet fentebb fejtettem ki is mutatja, hogy a film mennyire nem szokványos. A témához lehetett volna giccses, szájbarágós módon vagy épp hatásvadász eszközökkel is nyúlni, de szerencsére Mančevski mindezeket hanyagolja. Az Eső előtt egy teljesen érzékeny műalkotás, ami igen meghatározó és erős hangulatot teremt, ezzel rántva be a nézőt a megteremtett világba. Eközben pedig olyan súlyos kérdéseket feszeget, mint például azt, hogy ideológiai / politikai nézet felülírhatja-e a családi kötelékeket vagy valójában mennyire is igaz az a mondás, hogy "sosincs túl késő". Mindezekben pedig az a legkülönlegesebb, hogy a mondanivalóba direkt filozofálgatások nem érhetőek tetten, minden teljesen a nézőre van bízva. Csakis rajta múlik, hogy miként interpretálja a látottakat.

Aki szeretne megismerkedni a Balkán filmművészetével annak tökéletes kezdés a macedón Eső előtt című film. Szerintem minden megtalálható benne, amely el kellhet egy élvezhető alkotáshoz: izgalom, érzékenység és indirekt módon bemutatott gondolatok. 
9,5/10.

2013. szeptember 20., péntek

Evil is a point of view

szeptember 20, 2013 0 Comments


A vámpírfilmek egyik legkiemelkedőbb darabja az Interjú a vámpírral, a film alapjául szolgáló könyvet pedig a műfaj egyik mérföldkövének tartják. Gimnáziumi korom egyik kedvence is annak ellenére, hogy nem vagyok a vámpírok nagy rajongója. Azonban újranézve rengeteg mindent fedett fel önmagából ez a szinte már klasszikusnak számító műalkotás.

Tartalom:
"A halhatatlanok köztünk járnak. Korunk öt legnépszerűbb férfiszínésze, élükön Tom Cruise-zal, Brad Pitt-tel valamint Antonio Banderasszal az Anne Rice bestseller regényéből készült filmben éppen olyan, mint a film, melyben játszik: csodálatos, hátborzongató, romantikus. Louis, az arisztokratikus, szomorú tekintetű vámpír megjelenik egy fiatal riporternél, hogy a lehető leghitelesebb forrásként beszámoljon neki a vámpírok életének minden részletéről. Története 200 évvel korábban kezdődik: a vámpír Lestat végtelenül gonosz, ám ellenállhatatlan egyénisége rabul ejti a fiatal és gazdag Louist. A különös mámor vonzásában a fiú az elátkozottak sorsát, a halhatatlanságot választja: átalakul vámpírrá. Ettől kezdve élete folyamatos szenvedéssé válik: ahhoz, hogy éljen, ölnie kell."

Forrás: Port

Neil Jordan filmje egy adaptáció a jobbik fajtából, de a könyvet nem szárnyalja túl. Hangulatteremtésben mindenképpen erős a film, az kétségtelen. A jelmezek szemet kápráztatóak és korhűek, a színészek gyönyörűen vannak kisminkelve: valóban elhisszük róluk, hogy vámpírok. Továbbá az aláfestő zene is nagyban hozzájárul az egész hangulatához: valamennyire idézi a klasszikus zenét, megkockáztatom, hogy a régi horror filmeket is, és eközben még borzongató, egyedi minden egyes Ami pedig mindenképpen értékelendő a kivitelezésben, azok az apróbb elrejtett utalások magára a vámpír kultuszra vagy épp egyéb pop kulturális jelenségre. Például az Interjú végén Louis a moziban látja a Nosferato-t, a zárósorokban pedig Lestat Mick Jaggeréhez hasonló inget visel kabátja alatt (kicsit tekinthetjük előre utalásnak A kárhozottak királynőjére is, ahol Lestat már rockzenészként működik). Dióhéjban pedig még megemlítendő, hogy remek színészek keltették életre a regény szereplőit, legkiemelkedőbb azonban mindenképpen Tom Cruise.


Röviden, a kivitelezés jó, nincs vele gond. Viszont, ahogy fentebb olvasható volt, az alapanyagra gondolva egy fontos dolog kimaradt a filmből: a mondanivaló. Neil Jordan inkább történetként közelít az egészhez, ami ugyebár megállja a helyét, de maradnak bőven kérdések, amelyek ugye a könyv ismeretében megválaszolhatóak, de csak az Interjú alapján nem. És ez baj egy adaptációnál. Általában egy adaptációt nem a forrásművel (itt Anne Rice regénye) kezelünk együtt, hanem külön műként (összehasonlítani természetesen lehet). Az eredeti regény főleg az öröklét problematikáját boncolgatja, ami fölött sikerült a filmben elsiklani. Így kissé érthetetlen, hogy Louis igazi szenvedésének az oka mi is, sajnos ennek mélységeit nem tudja a film visszaadni, pedig eszközként ott lenne Brad Pitt csodás előadó képessége (jól ad elő narrációs szöveget). Továbbá még a vámpírok jelleme nem lett egészen kibontva: a homoszexualitás jelleget csupán egy-egy gesztussal jelenítették meg (érthető okokból), viszont ennek miértje nem lett elmagyarázva, a táplálkozással kapcsolatos "szabályok" szintén nem lettek eléggé kifejtve.

Az Interjú a vámpírral jó film, többször újranézhető, de a könyv alaphoz nem ér fel. Hagy nyitott kérdéseket a filmnézők számára, amelyekre sajnos nem a filmből kapnak választ: így 8/10-es élmény csupán, de vámpírrajongóknak alapmű.

2013. május 3., péntek

Örülünk, Vincent?

május 03, 2013 0 Comments

Kultuszfilm, pedig valahol semmiről se szól. Csak esznek meg "hülyeségekről" beszélnek a Ponyvaregényben. Akkor mégis miért jó? Mitől több, mint egy átlagos gengszterfilm? A híres (hírhedt?) népszerű szerzői filmrendező, Quentin Tarantino képes látszólag semmilyen elemekből az elmúlt évtized egyik legnagyobb hatású filmjét megrendezni.

Tartalom:
"Adott két idősödő, szabad szájú, tökös, szimpatikus gengszter, Vincent (John Travolta) és Jules (Samuel L. Jackson), akik igyekeznek főnöküknek visszaszerezni egy aktatáskát. Ehhez persze meg kell ölniük pár embert, de ez az egyszerű bérgyilkosokkal gyakran megesik. Jules a rá célzott golyókat csodával határos módon elkerüli, s ezt jelnek tekintvén úgy dönt, felhagy eddigi életével. Társának viszont el kell vinnie szórakozni a gengszterfőnök feleségét... Van továbbá egy boxoló, Butch (Bruce Willis), aki a hírhedt marffiafőnök, Marselleus Wallace (Ving Rhames) átvágását tervezi. Hogy-hogy nem, odáig fajul a történet, hogy végül már inkább a megmentésére készül, mint a lelövésére... Nem utolsósorban, pedig, van egy piti rabló-párosunk is (Tim Roth és Amanda Plummer), akik éppen egy étterem kirablására készülnek. Ám ott reggelizik Vincent és Jules."
Forrás: Port


1995-ben a legjobb forgatókönyv az Oscaron és a Baftán, 1994-ben Arany Pálma a Cannes-i Filmfesztiválon. Mit tudhat ez a Tarantino, mit tett le 1994-ben az asztalra? Laikusként a megbontott időrendet tudnám felhozni egyéb tényezők mellett. A film szerkezete egy novelláskötetére hasonlít, ami különböző történeteket mesél el, de vannak közös pontok: a Ponyvaregényben konkrétan a szereplők. És ezen a kissé kacifántos, Tarantino-logika után visszajutunk oda, ahonnan indultunk: sikeresen körbeértünk. Mi volt ezzel a cél? A filmesztéták az évek során már biztosan szétszedték a témát, de nézőkként el kell nekünk ezen gondolkodni, ha jól szórakozunk? Nem szükséges. És Tarantino másik tehetsége ebben rejlik: a munkái úgy művészfilmek, hogy közben tömegfilmek is. 


Számomra a legemlékezetesebb része a Tarantino-filmeknek mindig is a szereplők voltak. A rendezőnek különös tehetsége van ahhoz, hogy olyan szavakat adjon a szereplői szájába, amiktől még a legunalmasabb jelenetet is feldobják és lekötik a néző figyelmét. A Ponyvaregény ilyen szempontból kiemelkedő, hisz a legtöbbet ebből szoktak idézni (ilyen szállóige is az "Örülünk, Vincent?" is). Élvezetes hallgatni párbeszédet akár a turmixról, arról, hogy egy gengszter feladja eddigi életét. Az ilyen párbeszédek teszik emberivé azokat a szereplőket, akik a rendes műfajukban (a Ponyvaregény esetében a gengszterfilmekben) csak a sötét oldalukat látjuk, de itt mindent látunk belőlük. Igaz, néhol kissé szatirikus, hogy a szereplők számára teljesen természetes csak úgy lelőni valakit (de hát a rutin, nemde?), de ezek ellenére is szerethetőek a tarantino-i figurák. 

Ezért a három vonásért, amiket felsoroltam, lehet ilyen sikeres film a Ponyvaregény, lehetett kultuszfilm, lehet még ma is rengeteg fiatal meghatározó filmélménye. Nálam is szerepel a képzeletbeli "Kedvenc filmek" listámon, így 10/10, maximális pontszámot tudok neki adni. Aki még nem látta, az nézze meg tüstént, aki már látta, az pedig frissítse fel élményeit. 

2010. december 10., péntek

Esti Kornél művészfilmi utazása

december 10, 2010 0 Comments

Be kell vallanom, hogy irodalom órán teljesen elbűvölt Esti Kornél. Új rajongásunk hatására Mira megtalálta a novellákból készített film leírását, az Esti Kornél csodálatos utazását. Egy ideig úgy nézett ki, hogy senkinek sincs meg, Gáborban bízhattunk csak, de benne se 100%-ig. Aztán évfolyamtársunk, Vivi elhozta a filmet, majd beteg lettem és megnéztem a művet. Szerzői film mindenképpen, nehéz is értékelni.

Tartalom:
Két vonat indul el a tér és idő távoli pontjairól. Az egyiken az élet vége felé közeledő, Európa-szerte ismert író, Esti Kornél utazik utolsó felolvasóútjára Németországba, egy már-már téli napon, 1933-ban. Ugyanarról az állomásról indul el a másik vonat is, csak harminc évvel korábban, 1903-ban, rajta a tett- és tudásvágytól hajtott, az élet titkait kutató fiatal Esti Kornéllal, aki a ragyogó nyári reggelen élete első önálló útján az olasz tengerhez utazik. A vonatút "mindkettejük" számára sorsdöntőnek bizonyul. A fiatal Kornélban itt erősödik meg a hit, hogy költő, híres író lesz, mert szerinte csak a művész képes választ találni a lét legvégső kérdéseire is. A betegséggel küszködő, fáradt, kiábrándult Esti előtt pedig az út során lepereg bűnös-szenvedélyes élete, s hamarosan megérzi: itt, a vonatút alatt kell igazolást találnia arra, hogy gourmand-életélvezetében nem tékozolta-e el az életét.
Forrás: Port.hu


 Úgy hiszem, hogy a novellák ismerete nélkül nehéz belevágni ebbe a filmbe, tartalom elolvasása nélkül pláne. Nekem az első megvolt, utóbbi nem, így szájtátva vettem észre, hogy én akit először Kosztolányinak véltem, az valójában az idősebb Esti Kornél. Miután erre rájön a néző, már egész kellemes figyelni a filmet.
Az egyszerre induló idősíkokat jó ötletnek tartottam. Láthattuk azt, ahonnan elindult a költő és amivé lett, majdnem egyazon járművön. A fiatal Kornél épp Rómába tartott, ahogy az a 3. novellában is leírta Kosztolányi, az idős Esti pedig találkozik fiatalkora szereplőivel. Utóbbival a rendező egész jól eljátszadozik. Kedvencem az osztrák kis vendéglős rész, ahol tényleges jelenetváltás nincs, de a pincérnő állandó ruhacserélésével (egyszer fiatal, egyszer idős) érzékeljük az idősíkok közti váltást. Kár viszont, hogy az idős Kornél epizodikus jeleneteinél nincs ehhez hasonló megoldás. Azok valahogy hirtelen törtek a nézőre.



Pacskovszky filmjében nagy hangsúlyt kap a kor bemutatása. Ruhák, zene, bútorok, vonat, az emberek. Tökéletesen megteremtik a 20. század eleji hangulatot, Kosztolányi világát, vagy amiben élni szeretett volna.  A párbeszédek sem hanyagolódnak el, számtalan szép és érdekes beszélgetést hallhatunk, és persze rengeteg idézést Kosztolányitól.
A konrka megfelelően jelenik meg a jármű, a vonat, mint motívum: az élet. A fiatal Esti történetében ez nem jelenik meg olyan szépen, de az idősebbnél viszont igen. Leszáll a végállomáson, eltölt ott egy kis időt, majd összeesik és meghal (?) De az idősebbik szemszögéből nézve az utazás akár egy elszámolás is lehetett a fiatalkoráról és az azt követő eseményekről. Sokat lehet ezen gondolkodni, az biztos.


A rendező rengeteg szép ötletet belevitt a filmjébe, amit én most nem írok le mind. De! Többet is ki lehetett volna hozni az Esti novellákból. Alapból hiányoltam maga Esti Kornél karakterét, kapcsolatát a másával. Ebben a filmben látott Esti közelebb állt Kosztolányihoz, legalábbis én úgy éreztem. Érdemes lett volna még az ismertebb novellákból dolgozni (pl. az 1. és a 18.). Azért ismertem csak fel a 3. novellát a filmben, mert épp olvastam, a többit nem tudtam sehová se tenni. Tényleg ajánlatos elolvasni az összeset, hogy még jobban elmerülhessünk ebben a csodálatos utazásban. Nehezen megoldható egy filmen belül több novella feldolgozása, de egy kicsivel több fantáziával esetleg ( több részre bontással vagy sorozattal).
Szép volt ez az utazás, de lehetett volna még jobb is. 7,5/10

Follow Us @soratemplates