2018. szeptember 15., szombat

Ha szereted a könyveket, akkor ez a film jól fel fog húzni - Könyvesbolt a tengerparton

szeptember 15, 2018 0 Comments

Az emberiséget sokféleképpen lehet egyszerűen felosztani. Isabel Coixet, Penelope Fitzerald The Bookshop c. kisregényéne alapján készült filmjében így néznek ki a kategóriák: akik olvasnak, és akik nem. A történet főhőse, Florence (aki épp könyvesboltot készül nyitni egy olyan városkában, ahol nem olvasnak az emberek) pedig úgy érezheti, az olvasó emberek vannak kisebbségben. Persze ez nem töri le ambícióit, azért is létrehozza saját könyvesboltját. Elég sarkallatos lenne azt állítani a nemrég mozikba került Könyvesbolt  a tengerpartonról, hogy egy kultúrmisszióról szól. A felszín alatt ennél jóval több húzódik.

Tartalom:
"Anglia, 1959. A különös nő, Florence (Emily Mortimer) könyvesboltot akar nyitni a festői tengerparti kisvárosban. A helyi előkelőségeknek nem tetszik ez az ötlet, és eleinte az angol felső középosztályhoz méltó udvariassággal, majd egyre kíméletlenebb módszerekkel igyekeznek megakadályozni Florence terveit. Az eltökélt nő nem törődik velük, és megnyitja a hangulatos boltot, ahová eleinte bátortalanul, majd egyre gyakrabban térnek be a városka lakói. A helység nagyasszonya, Violet Gamart (Patricia Clarkson) azonban nem adja fel, és még a parlamentig is elmegy a könyvesbolt elleni hadjáratában. Florence azonban nem várt szövetségre talál a város egyik elvonultan élő, különc lakójában, az ódon és kísérteties udvarházban lakó, megközelíthetetlen Edmund Brundishban (Bill Nighy)…"

Forrás: Port

A film felszínét a könyvszeretet adja. 1959-ben járunk, Florence ennek az időszaknak a nagy népszerűségnek örvendő vagy épp nagy port kavaró műveit próbálja népszerüsíteni. Megjelenik Ray Bradbury Fahrenheitje, a Marsbéli krónikái, de Vladimir Nabokov mai napig megosztó Lolitája is; ezenfelül pedig számtalan klasszikus is megjelenik, mint Oscar Wilde, Jane Austen vagy William Wordsworth. Könyvszeretőként otthonosan érezzük magunkat a történetben az ismerős könyveket látva. Sőt, a Florence által berendezett boltocska a számtalan polccal, képeslappal, és a csodaszép tenger, ami megkoronázza az egészet, mennyországgá teszi a könyvesboltot; idillinek hat, egy valóra vált álomnak - a könyvszerető nézőnek és Mrs. Greennek egyaránt.

Ebbe a tökéletes kis világba rondít bele a valóság Violet Gamart képében. Látszólag a könyvesbolt léte zavarja Gamartot és körét, és mindent meg is tesznek, hogy ellehetlenítsék Florence-t. A konflikus egyre inkább elmélyül, az eszközök is egyre durvábbak, de ennek ellenére a két fél közötti harc a lehető legbékésebben jelenik meg a vásznon. A különböző ultimátumok, odaszúrások és frappáns válaszok az angol nyelv nagyon indirekt kifejezéseiben rejtik, durvább inzultusok nem is hangzanak el egészen a film legvégéig. Az igazi háború nem is az emberek között, sokkal inkább az emberekben dúl. A számos közeli plán, vagy egy-egy személyt megjelenítő kép is ezt hivatott sugallni: Florence, majd a későbbiekben pártfogójává előlépő lány (Chritine) és a falu remetéje (Mr. Brundish) magukban dühöngnek a tehetlenség érzésétől, miközben a helybéliek mézes-mázós szavaikkal próbálják leplezni igazi szándékukat. És a mű ennyivel eléri, hogy bennünk is felkavarodjanak az érzések, mi is dühösek és tehetetlenek legyünk, mint Florence. 


Mrs. Greenék és Gamarték közötti csendes háború látszólag a könyvesbolt jelenléte miatt dúl, erre enged következtetni Mr. Brundish története is a gyerekkorában lévő boltocska megszűnéséről, és az is, hogy Violetnek addig nem volt fontos megszerezni a Florence által megvásárolt Öreg házat, amíg az meg nem érkezett. Valóban egy kultúra központot szeretne nyitni Violet, vagy ez is csak egy fedősztori, hogy megkaparintsa, amit akar? Nem minden azért történik, amiért hisszük, szerintem. Számos ilyen nyitott kérdést hagy a film, de ez nem is feltétlen baj. Nekem az egész inkább tűnik egy hatalmi harcnak, semmint a könyvek elleni hadjáratnak. Valami olyan jelenik meg, ami megzavarja a kisvárosi kozmosz addigi életét, neadjisten, változást hoz. Ezt pedig nem lehet annyiban hagyni! - gondolja a kisember valamiért. Irigységből, kicsinyességből, ki tudja, miért. Csak találgatni tudunk.

Csendes, inkább befelé figyelős film a Könybesbolt a tengerpartnál, de a vásznon megjelenő belső düh és elkeseredettség az erre fogékony nézőben megmozdít valamit, sőt. Ismerős (pl. Bill Nighy, Patricia Clarkson) arcok, és kevésbé ismert, de figyelemre méltó színészek (pl. Emily Mortimer), és az angol kisváros hamisíthatatlan hangulata a maga árnyoldalával - ezt kapjuk Coixet filmjétől. Részemről 8/10-es film, könyvszeretőknek és az angol vidék rajongóinak kötelező megnézni!

2018. szeptember 11., kedd

Oh, Death - Halál teljes gyűjtemény

szeptember 11, 2018 0 Comments
 

Neil Gaiman itthon is ismert és népszerű író, életműve szinte maradéktalanul elérhető magyar nyelven is. Egy nagy kivétel azért akad: a Sandman képregénysorozat. A tízrészes főtörténetből magyarul csak 4 jelent meg, az utolsó 2011-ben. Sajnos azóta sincs hír, hogy fog-e folytatódni a képregény itthon (reméljük, egyszer igen), de idén kaptunk egy kötetet Sandman téren: Könyvhétre jött ki az univerzum egyik prominens szereplőjéről, Halálról szóló deluxe kiadás 3 nagy történettel.

Tartalom:

Mit gondolnál az életről, ha a Halál lenne a nővéred?
Sápadt, fiatal lány fekete ruhában. Ajkán huncut mosoly. Fejébe húzva kalap. Nyakában ősi szimbólum. Elsőre bárki lehetne, egy egyszerű járókelő a sok közül. Aztán amikor már azt hiszed, szerencsésen megúsztad azt az iménti balesetet, kézen fog, hogy mutasson valamit…
Ebben az igényes kivitelű kötetben az élő Halál a főhős. De jobb, ha elfelejted a csontvázakat, a kaszát és a fekete csuklyát – ez a Halál kézen fog és kacagva rángat magával egyik kalandból a másikba.
Neil Gaiman, a Sandman: Az álmok fejedelme és az Amerikai istenek többszörösen díjnyertes, New York Times-bestseller írója visszatér a Sandman-világba, hogy ezúttal Morpheus nővére, a játékos, kedves Halál szemszögén keresztül mutassa meg azt. A kezdet és a vég, szerelem és félelem, élet és halál – minden más színt kap a kötet lapjain, amelyben immár klasszikussá vált képregényeket vehet kezébe az olvasó, először magyar nyelven.
Forrás: Moly



A deluxe kiadás több Halál-történetet tartalmaz, amelyeket különböző képregényrajzolók keltettek életre: Chris Bachalo (Shade, the Changing Man, Generation X), Mark Buckingham (Marvelman, Fables), Mike Dringenberg (Sandman) - csakhogy párat említsek. Akadnak rövidebbek (pl. Téli mese, A kerék), Sandman bennfenteseknek szólók (mindjárt ilyen az első, a Szárnyaink suhogása, ahol Halál öccse baját próbálja kideríteni, de a hölgy munkájába is bepillantást nyerünk), de hangulatban a három nagyobb történet uralja a gyűjteményes kötetet. Egyik az Álarc, ami a halál után sóvárgó nő kálváriáját beszéli el; a következő nagyobb hangvételű történet Az élet mindig drága című történet, ahol Halál Didi néven a halandók közé megy, hogy ezzel eleget tegyen százévente esedékes feladatának: megtapasztalja, milyen halandónak lenni. A Földön eltöltött napok során ismeretséget köt egy tizenéves fiúval, aki épp menekülne az életéből...  Ez a páros (az öngyilkosságon gondolkodó fiú és a Halál) kell ahhoz, hogy működjön itt a főtéma is: van miért élni, mindig van valami, amiért folytathatjuk. A földi és természetfeletti találkozása a két figurán keresztül pedig számos komikus jelenettel gazdagítja a kötetet. De ezekben a pillanatokban felsejlik az is, milyen távol vagyunk a megfoghatatlan de létező dolgoktól; még akkor is, ha ember alakban jelennek meg előttünk.

A harmadik nagyobb hangvételű történet az Egy teljes élet, amely egy leszbikus énekesnő életét követi nyomon: hogyan hat rá a sztárság, és ez milyen hatással van a családi életére. A Halálnak itt kisebb szerep jut, a fókusz az énekesnőn, Foxon van. Mondanivalójában nincs sok új (a hírnév teljesen megváltoztat), a hasonló történetek közül az emberi oldal emeli ki. Megismerjük az énekes és annak otthon maradt barátnőjének, Hazel szemszögét. Gaiman nem foglal állást egyik fél oldalán se, mindent a szereplők szubjektív szemszögén keresztül láttat. Így egy olyan személyes dráma bontakozik ki, amit az elbeszélő, Fox ellenére se csak egy oldalról, hanem kettőről élünk meg.

A két nagy történetet további kisebbek kísérik. Ezek többsége tényleg rövid, novellaként működő alkotások erős vagy emlékezetes csattanókkal, és még egy szexuális felvilágosítás is belefért ezek közé (ha nem hiszed, nézd meg!). A Sandman hangulatát idéző ezek közül a Halál és Velence, ami tartalmazza a sorozat misztikumát, abszurditását, a régi korok megidézését, majd ennek a modern korral való ötvözése, és persze az örök beletörődést saját legyőzhetetlen halandóságunkba - legalábbis magamban ezekkel azonosítom a Sandmant.

A deluxe kiadás - mint hab a tortán - végén egy képgalériával zárul. A képcsarnokban különböző alkotók hívták életre, értelmezték újra Halál alakját, ezzel bemutatva a karakter sokszínűségét, miközben több művészt is megismerhetünk. Személyes kedvenceim Chris Bachalo kissé rajzfilmes illusztráció, Michael Zulli klasszizmust megidéző képe, és Joe Quesada- P. Craig Russell Muchát idéző Halál-portréja.

A Death - Halál képregény úgy hiányzott, mint egy falat kenyér, és erről igazából addig nem is tudtam, amíg a végére nem értem. Gyönyörű kiadás, különleges stílusú rajzok és kivitelezés, miközben ott van a jól ismert Sandman érzés is. 10/10, szerintem, és azt tanácsolom, vegyétek s szeressétek.

2018. június 24., vasárnap

Kszi ezt a magyar címet, de azért szeressétek Simont

június 24, 2018 0 Comments

A könyvmolyoknak van egy íratlan szabálya: A film előtt olvasd el a könyvet. Mert az volt előbb, mert úgyis jobb a filmnél - ilyen jellegű okokból létezik a szabály, de igazából ki tudja. Néha én is megpróbálom betartani, de van, amikor nem fogalkozok vele, és megnézem a filmet vagy a sorozatadaptációt. A Love, Simon (nem fogom a magyar címét használni a posztban) esetében az első történt: jóval a film előtt sikerült elolvasni a regény alapot, a Simon és a Homo Sapiens lobbit. Kicsit az olvasásélményen keresztül nézem meg a filmet.

Tartalom:
Mindenkinek jár az igaz szerelem. Ám a tizenhét esztendős Simon Spier számára ez nem olyan egyszerű: családja és barátai még nem tudják, hogy meleg, ráadásul még csak nem is sejti, ki az az osztálytársa, akibe online belezúgott. A két ügy megoldása egyszerre lesz számára kacagtató, rémisztő és sorsfordító.
Forrás: Port

 

A Love, Simon filmként is olyan bátor, mint könyv korában: egy olyan tinédzser vagy coming-of-age történet, melnyek középpontjában egy meleg áll. Ebben az a legszebb, hogy mindenféle sztereotípiáktól mentesen ábrázolja a központi figurát, Simont. Nem túlzottan feminim, nem túlzottan érzékeny, nem is afektál (csakhogy néhány homoszexuális férfi sztereotípiát hozzak fel filmekből), hanem olyan, mint minden fiú. Szereti a zenét, barátai vannak, buliba jár, megtapasztalja a tinédzser kor szinte kötelező állomásait (pl. első lerészegedés, első szerelem). Emiatt is lesz bizonytalan Simon, amikor a coming outjáról gondolkodik: Normálisnak tűnök, de mit szólnának a többiek, ha kiderülne, meleg vagyok? A Blue-val folytatott levelezések során (a középiskolai üzenőfalon teszi nyilvánossá e-mail címét az anonim fiú) beszélheti ki végre az őt kínzó kérdéseket.
Persze nem csak a felnőtté válás rázós pillanatai teszik Simont hétköznapi figurává, hanem esendősége is. Történik ugyanis, hogy a titkos levelezése illetéktelen kezekbe kerül: a színjátszókör kibírhatatlan Martinja screenshotot készít az e-mailekről, és zsarolni kezdi velük Simont: Ha nem hozza össze őt, Martint a fiú csodaszép barátnőjével, Abby Susóval, akkor az iskola tumblrjén végzik a mailek. Ettől félve Simon megpróbál eleget tenni Martin kérésének, ami azzal jár, hogy felborítja barátai közötti kapcsolatrendszert. Simon hibázik, meg is kapja érte "méltó büntetését",  és tetteiért felelősséget vállalva kiküszöböli a csorbát. Ezzel a momentummal válik Simon kicsit felnőttebbé, a könyvben és a filmben egyaránt.


Simon felnőtté válásának pillanatai nem lehetnének olyan átélhetőek, ha nem humorral és némi önirániával ábrázolná őket a film. A könyvvel szembe, ami inkább úgy meséli el a dolgokat, ahogyan azt Simon megélte (néhol humorosan megfogalmazva), a Love, Simon nagyon jól kerüli a drámákat és a túlságosan szívszorító helyzeteket. Minden rosszat némi iróniával mutat be, ezzel kevésbé "cikinek" vagy kevésbé elviselhetetlennek tüntetve fel az adott pillanatokat. Üzenetként is jól működik ez a célközönség (tizenévesek) számára: nehéz ugyan, de ne vegyünk mindent a szívünkre, hanem fogadjuk azt némi nevetéssel. A filmben szereplő momentumok ugyanis - nemtől és bőrszíntől függetlenül - mindannyiunkkal megtörténnek. Mindegyikünk szerelmes ebben a korban abba, aki egy kicsit többet beszél vele, velünk is megesett már, hogy beleszerettünk egy addig barátunknak hitt ismerősbe, és persze megvoltak a magunk kis titkai és identitáskérdései is. Utóbbi kapcsán azt a jelenetet emelném ki, amikor Simon azon gondolkodik, milyen meleg típusú szeretne lenni: képzeletében próbálgatja a szűk ingeket, egyetemista korára mindent szívárvány zászlók borítanának a szobájában, és ugra-bugrálna valami műanyag popdalra. Aztán továbbra is a saját stílusában öltözködik. Attól, hogy meleg, nem kell feladnia addigi életét és személyiségét, sőt.


A bejegyzés végén pedig kapcsoljunk vissza jobban a könyv vs. film kérdéshez. A Simon és a Homo Sapiens lobbi vagy a Love, Simon-e jobb? Mindkettő ismeretében úgy érzem, szépen reflektálnak egymás mondanivalójára (egy meleg tini szembenézése valós énjével, felnőtté válás), miközben egy kicsit rózsaszínes, de szerethető és sokszor humoros nyelven hozza közelebb mindenkihez a témát. Viszont a voksomat a film mellett tenném le, két okból is. Az egyik az, hogy a Love, Simonban átélhetőbbé válik Simon vívódása és élete. Hiába van ott a könyvben a naplóforma, ami hasonló célt szolgál, pont ennek  formának a töredezettsége és rövidsége miatt érzelmileg nem olyan erős, mint a film. Másrészt (mondjuk itt a film formai előnyei is képbe jönnek) a Love, Simonban nehezebb volt kitalálni, ki is Blue. Nem volt nyomozós íze a dolognak, mint a Hobo Sapiens lobbiban, de a képi megoldások miatt mégis jobban működött. Kifejtve: Amikor Simon próbálta kitalálni, ki lehet Blue, ismeretségi köréből nézett ki egy-egy olyan fiút, aki barátságos volt vele vagy gyanús, Blue-ra utaló kijelentést tett. És amíg tartott Simon "nyoma", addig az adott fiúként képzelte el Blue-t. Hiába tudtam a könyvből, hogy ki Blue, de ezzel a kis újítással mégis meg tudtak lepni.

A Love, Simon egy szeretettel teli romantikus kikapcsolódást nyújt annak, aki érdeklődik a melegekkel foglalkozó filmek iránt, de én bátran ajánlom azoknak is, akiket nem izgat a téma. A Love, Simon hatására garantáltan máshogy fogják látni a dolgokat. Nekem is rávilágított olyan nézőpontokra, amelyekekről heteroszexuálisként nem gondolkodtam eddig más megközelítésből (pl. a coming out). Nálam 10/10 a film, nemigen lehet kikezdeni, társadalmi fontossága pedig vitathatatlan.

Follow Us @soratemplates