2018. február 18., vasárnap

Éljen a Homo Sapiens lobbi!

február 18, 2018 0 Comments

Az utóbbi időben nagyon sok vitát hallgattam és olvastam a young adult, azaz fiatal felnőtteknek szóló regények kapcsán. Nem fogom összegyűjteni az össszes, eddig elhangzott érvet és ellenérvet, csak annyit osztanék meg, ami bennem fogalmazódott meg a young adult kapcsán. Egy másik örök vitás téma, a kötelező olvasmányok listájánál jutott eszembe, hogy az olvasás megszerettetésében mekkora szerepe is van a YA-nak. Hogy éri ezt el? Ezerféle dolgot lehet itt ellőni a szórakoztató történettől kezdve az értékek tanításáig. Nálam az a legfontosabb kitétel egy YA-nál, hogy ne nézze hülyének vagy alacsony igényűnek a közönségét, és olyan dolgokat járjon körül, amelyekkel egy tizenéves nagy eséllyel találkozik. Simon és a Homo sapiens lobbi tökéletesen megfelel ennek a kitételnek.

Tartalom:
"Sokak ​szerint a tragédia ott kezdődik, amikor nem jelentkezel ki rendesen a leveleződből, és a féltve őrzött titkaid rossz kezekbe kerülnek. A tizenhat éves Simon Spierrel pontosan ez történt. Martin Addison pedig nem rest megzsarolni a fiút, hogy legyen a randiszervező csicskája, ellenkező esetben közszemlére bocsájtja a mailt a sulis Tumblren, ami köztudottan a Creekwood gimi pletykaközpontja. És akkor apu, anyu, a barátok, a tanárok és legfőképpen Blue is megtudja, hogy Simon MELEG.
Hogy kicsoda bluegreen118? Ezt még maga Simon sem tudja, bár több hete leveleznek haverokról, zenéről, oreozabálásról, vágyakról és félelmekről, no meg arról, hogy milyen ciki is ez a coming out-ügy. Blue valódi kiléte azonban teljes rejtély…
Simonnak fel kell vállalnia az érzéseit, még akkor is, ha az egész suli ezzel szekálja majd, vagy ha otthon kitagadják, hiszen Blue létezik, egy srác, aki csak rá vár, akiért érdemes…"

Forrás: Moly


A könyvre Andi és Levi könyves kibeszélője hívta fel a figyelmemet. A Homo sapiens lobbi központi témája egy meleg tinédzser és az ő identitásának kérdése, bővebben az, hogy ő mit kezd a saját szexualitásával. Albertalli ezt a nagyon fontos serdülőkori kérdést úgy közvetíti, ahogy azt egy tizenéves megélheti magában. A regény E/1-es elbeszélő módban íródott, azaz végig Simon fejében vagyunk és minden eseményt az ő szemével látunk. Közvetlen ez a hang, de ott van benne minden tinédzser bizonytalansága is: Nem tudja, mi lehet a helyes döntés, nem tudja pontosan leírni érzéseit, keresi az útját. Ha Simon nem úgy kommunikálna, ahogy, akkor ez a regény csak egy YA lenne a sok közül. A központi témáját leszámítva.

Külföldön egy ideje jelen vannak és jól mennek az LMBT témájú ifjúsági könyvek (legalábbis Goodreads alapján), itthon viszont  úgy látom, még nem sok ilyenből válogathatunk, miközben köztünk vannak a másságukat felfedező fiatalok. Ezt a kinálatot erősíti a Homo sapiens lobbi is. A már említett közvetlen hang miatt nagyon alkalkas a könyv a meleg ember érzéseinek megértéséhez. Sőt, Simonnal együtt fedezzük fel a heteroszexuális élettől eltérő mindennapokat. Szóba kerülnek olyan momentumok, mint a coming-out, a hetero kapcsolatok (ha voltak) összehasonlítása az új, Simon szemszögéből megfelelő igazival, és persze a valós én felvállalása utáni időszak, majd a felszabadulás érzése. Simon életén nagyon szépen végig lehet ezeket követni és átérezni, az iskolai konfliktusok pedig csak színesítik mindezt. De mennyire is homoszexuális élmények ezek? Ha ezeknek a gyökeréig nézünk, bizony rá kell jönnünk, hogy éltünk már át hasonlókat. Szerettünk olyat, akit nem fogadott el a környezetünk, és volt, hogy ezt nehéz volt felvállal és elmondani. Erre a közös kötődési pontra a könyv is folyamatosan rávilágít, legdirektebben annál a jelenetnél, amikor Simon Blue-nak ír a Homo sapiens lobbiról: mindenkinek coming outolnia kellene. 



Összefoglalva: Albertalli egy hiteles és szerethető fiatalon keresztül mutat be egy olyan témát, amivel egy mai tizenéves nagy eséllyel találkozik, és teszi mindezt úgy, hogy szimpátiát ébreszt az olvasóban. Mint Young Adult regény, már csak ezzel teljesíti a saját YA iránti elvárásomat. De sSzerencsére történetként is megállja a helyét a Homo sapiens lobbi. A konfliktusforrása Simon és Martin egyeszsége: ha Simon segít Martinnak összejönni Abby Susóval, akkor nem teszi közzé a titkos szerelmével, Blue-val folytatott levelezést. A kelletlen kapcsolat további konfliktusokat szül, de talán nem is ebben rejlik az újdonság. Őszintén, ha kicsit előre gondolkodunk olvasás közben, könnyen kitalálhatóak a főbb fordulatok, viszont ezeknek a találása mégis szórakoztatóvá, nem pedig elcsépelté teszi a könyvet. Simon és Martin kapcsolatánál maradva, Albertalli nem egy tipikus bullying szituációt vázol fel velük, sokkal inkább egy emberit. A zsaroló szerepében a kevésbé menő, különc fiú kerül (Martin), a zsaroltéba pedig a népszerű (Simon), amit az írónő jól érzékeltet a két fiú közötti párbeszédekkel. Én ezekben végig azt éreztem, hogy maga Martin nem sok mindenben sikeres a tanuláson kívül, ezért egyfajta lehetőséget látott a zsarolásban egy kis hatalmaskodásra (= végre ő van a vezető szerepben, nem pedig az elnyomottéban) és egy biztos utat az áhított lány megszerzésére. Ezzel szemben Simon feszeng az egészben, de az idő múlásával meglátja zsarolájának emberi oldalát, és így némi szimpátiát is kezd érezni iránta - és persze ez Martin részéről is fennáll.

Emellett pedig ott van a könyv nagy rejtélye: ki is Blue? Albertalli a krimiírókhoz hasonló tehetséggel adagolja a titokzatos levelezőtárs kilétét, míg végül a legutolsó oldalakon mindenre fény derül. Külön örültem neki, hogy a történet ezen szálában az írónő nem egy logikus megoldást választott, hanem tényleg egy olyat, amire csak egy-egy apró utalás alapján jöhetünk rá Blue kilétére. Az ártatlan szerelem, a két tinédzser fiú mélyen eltemetett érzelmeinek felírása és azok közös megbeszélése pedig egy aranyos romantikus hangulatot adnak a könyvnek, egy olyat, ami nem megy át giccsbe.

Ahogy az az ajánlóból sejthető, nagyon tetszett a Simon és a Homo sapiens lobbival. Egy hétköznapi, de nem eleget kitárgyalt témát vizsgál meg egy mai fiatal természetes közegéből. A történet könnyed, de olvastatja magát, tökéletes kikapcsolódás. Összességében egy elég erős 8/10.

2018. február 12., hétfő

Semmit nem érnek a terveim, avagy februári duzzogás

február 12, 2018 0 Comments

Sziasztok!

A január, és a február elmúlt 11 napja sokkal fárasztóbbra sikerült, mint hittem. A decemberi várólista hajrámat a recenziós könyvek bánták, ami miatt megcsúsztam, és csak mostanra végeztem (még 150 oldal vár a Láng légiójából, de az egy nap alatt megevős adag, akár). Van eredménye ennek, például már 5 cikkel gazdagítottam a Roboraptort (itt név szerint is elérhetitek az ottani írásaimat), viszont a blogok háttérbe szorultak. A januári tervek maradékát összegezném most, továbbá egy nagyon minimum februárt mutatnék be a posztban.



Könyvek és képregények:
Az előző blogtervezet nem recenziós könyvei közül a Simon és a Homo Sapiens Lobbit tudtam befejezni. Előjáróban annyit, hogy aranyos történet, olyan young adult, amit szerintem megérdemel a korosztály, és az áprilisban jövő filmhez is kedvem támadt. De majd (remélem, még februárban) egy hosszabb posztban írok Simonról. Januárról átjön februárra a Leviatán ébredése, amit most már mindenképp el fogok olvasni Andi kihívása miatt. Bejegyzést nem ígérek még, mert lehet a folytatásokkal együtt érdemelne posztot, de majd meglátjuk. Ezen kívül egy munka utáni könyvtári ücsörgés közben elolvastam a BlackSad első kötetét, ami valami fenomális, rövidsége ellenére is. Ha sikerült beszerezni a további részeket, majd akkor értekezek itt róla valamit.
A recik se álltak le, február végén kezdem Jennie Melamed Lányok csöndjét, majd Holden Rose steampunk könyvét, a Holtidőt. Az idegennyelvű könyvekkel foglalkozó blogomon pedig a Doorways in the Sand című regényt tervezem, továbbá az Alitát is, mint képregényt, csak azt ide. Ezeken kívül Dragomán György Fehér királyát szeretném elolvasni, mint kötetlen olvasmányt.


Filmek és sorozatok:
Ezen terveim megvalósítása is olyan "sikeres" volt, mint az előző kategóriáé.... De lássuk azért.
Sorozatok közül a Black Mirrorral voltam képes haladni, amiről készült is egy 1. és 2. évados összefoglaló - egyelőre hasonló várható a 3. és 4. évadról is, ha letoltam a maradék 3 részt. Emellett pedig a Netflixről megnéztem Frida Kahlóról szóló filmet és a Babysittert. Az első nagyon megmozgatott a mexikói festőnő életét illetően, a másikkal viszont nem tudok mit kezdeni. A nagy mozizós projektemből (ezt félig januárban gondoltam ki, de végül egy Facebookra kiírt "ki jön velem moziba?" poszt eredménye lett) A legsötétebb órát láttam Fummie-val, és azt kell mondanom, közel sem egy unalmas Dunkirk. Igyekszek februárban cikkezni ezekről.

És mit tervezek megnézni? Valószínűleg maradok a törivonalas terveimnél, azaz The Crown és Lőpor lesz a terítéken a Black Mirror után. Mozizós projektem is folytatódik, mégpedig az Viszlát, Christopher Robinnal, a Fekete párduccal és A víz érintésével. Utóbbit nagyon várom, mert A faun labirintusa a kedvenc filmem, és sok kritika annak a nagyságához méri del Toro új filmjét. Ezeken kívül még pár mozit kell összeszerveznem (pl. Én, Tonya, Három plakát...), de a többiből biztos nem engedek.


Röviden, tömören, de ezek lennének február maradék két hetében Igyekszek gyakrabban jelentkezni. Attól függ, mennyire mérem félre a kapacitásomat.

Follow Us @soratemplates