2010. november 25., csütörtök

# képregény # Lakatos István

Képeskönyv nagyoknak


Mondhatjuk, hogy ezzel a képregénnyel az alkotóján keresztül ismerkedtem meg. A 6. Képregényfesztiválon beültünk Lakatos István (a képregény alkotója) beszélgetésre, ahol persze magát reklámozta, és egész jól, ugyanis nagyon megtetszett a kötet. A tombolasorsoláson nem sikerült megnyerni a Lencsilányt, de most, egy leárazás során sikerült megvenni. 

Tartalom:

Lakatos István első önálló kötetének főhőse a szerző legnépszerűbb karaktere, Lencsilány. Az egyszerre kísérteties és gyermekien bájos történetek egy furcsa, álomszerű világba repítik el az olvasót.
Végre egy magyar képregény, amelyet a gyerekek és a felnőttek egyaránt élvezhetnek: előbbiek a szeretnivaló figurák, utóbbiak pedig a borzongató hangulat miatt. A szerző képi világa a zaklatottság és a harmónia tökéletes egyensúlyáról árulkodik.
A kötet minden egyes képkockája önálló képzőművészeti alkotás. Az ezeken keresztül életre kelő mesék nem egy esetben klasszikus irodalmi művek egyedi feldolgozásai.

Forrás: Moly.hu

Mit is lehetne mondani a Lencsilányról? Talán azt, hogy ez egy nagy képeskönyv nagyobb olvasóknak. Először átlapozva a főleg fekete színek és a szomorú figurák nyomasztják az olvasót, a négy kis mesét elolvasva maguk az események is, újraolvasások során pedig a mesékbe bújtatott szomorúság és a világ hibái. Nem csalódtam Lakatosban, ahogy a borító is szép, úgy a belső is. A történetek népmesés elbeszélésben jelennek meg: hol az elbeszélő meséli az eseményeket és mondja a szereplők beszédeit is, hol pedig maguk a szereplők szólalnak meg. A rajzoló színesen váltogatja ezt a kétféle elmesélési formát. Ami leginkább megdöbbentett, az a gyermeki nézőpont megjelenése a komor sötét világban. Ez leginkább a 3. történetben tűnt fel, amikor Lencsilány püfölni kezdte a katona bácsit, amiért az megölte az óriást. Erről eszembe jutott, hogy a gyerekeket sokszor butának gondolják és ezért eléggé lekezelik őket, amit nem is érdemelnek meg. A gyerek nem buta, ahogy a képregényben is láttuk.
Lakatos művében még a színek kezelése fogott meg. Általában a képei fekete-fehér színűek, néha feltűnik bennük egy-egy kiszínezett figura. Ezt nem igazán sikerült megfejtenem, de azt tippelem, hogy az esetek nagy részében azokat a szereplőket vagy tárgyakat színezte ki, amik lényegesek az aktuális történetben, mint például a Pók kisasszonyosban a plüss polip. Továbbá nagyon tetszett egy képi humor, a tábornok alakja, az elhasznált ember kupacként ábrázolva. Morbid, de mókás ötlet. :D

Negatívumként csak azt tudom felhozni, hogy az első két történet nem olyan fajsúlyos, mint az utolsó kettő, és a kötet ilyen magas árért (az eredeti 2500 Ft körül van) sokkal több sztorit is elbírt volna. Mindenesetre nem bántam meg, hogy megvettem, bármikor újraolvasható és bármennyiszer újragondolható alkotás. 9/10.

 
 Lakatos István további rajzaiban a blogján gyönyörködhettek.

3 megjegyzés:

folkus írta...

Polipplüss? Tán plüss polip, nem?

Zsofia1 írta...

Köszi, hogy szóltál. Javítom :)

Minmu írta...

A barátnőm által már én is beleolvastam ebbe, és nagyon tetszett :)

Follow Us @soratemplates