A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2005. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2005. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. augusztus 9., kedd

Az Álmok tengere

augusztus 09, 2016 0 Comments

Megint kevés a könyves poszt, pedig a személyes statisztikáim szerint sokkal többet olvasok, mint amennyi filmet vagy sorozatot nézek. Így gondoltam, indítok a Molyos kihívásaim alapján egy-egy rovatot, amin belül megosztom az Antiganén is az értékeléseimet. Először a Je suis snob kihívással kezdem, hisz ezen a kihíváson mindig kell értékeléseket írnom és általában eléggé hosszúra is sikerednek. Az első ilyen "sznobos" bejegyzés Vavyan Fable Álom tengeréről szól.

Tartalom:
"Egy réges-régen varázsálomba süllyesztett, legendás király, akit visszasír a nép. Egy hős Viador, aki hitvesztettségéért hosszú raboskodással fizet. Egy nyelves-szájas, komédiás lány, legendabéli hősök rajongója. Egy kényszermunkára ítélt óriás, akit a hajtókerékről vágnak le. Egy megalázó fogságból szabadított, mogorva sárkány. Két szökött harcszolga, egyikük férfi, másikuk nő. Velük vannak az istenek és a magasabb mágia. Mindenki más ellenség. Egy varázsos történet bátorságról, hitről, barátságról, szerelemről, bűvöletről, kalandról és birodalmárokról! Ahogyan még senki más nem írta meg."
Forrás: Moly

Az Álmok tengerét a Je suis sznob kihívás keretén belül olvastam el. Ezt a könyvet válogattam be a 6. szemponthoz (a szempontokhoz lesz lent link + a listámhoz is), ami a következő volt: egy könyv egy szerzőtől, akitől még sose olvastál semmit, de valamiért maga a szerző sosem volt szimpatikus, ez lehet ok nélküli vagy szerinted abszolút megalapozott ellenszenv. 
Be kell vallanom, volt ellenszenvem azelőtt is Vavyan Fable iránt, a humora miatt. Ne értsetek félre, nem vagyok besavanyodott ember, sőt, nagyon is szeretek nevetni mindenfélén, de csak az olyan humort tudom értékelni, ami azért intelligens és szellemes. Ahogy egyszer Fable-ről áradozott egy ismerősöm, főleg annak humoráról, én magamban levontam az elmondottakból, hogy na az írónő pont azt a humort képviseli, ami tőlem nagyon is messze áll.

Aztán megtaláltam ezt a kihívást és gondoltam, tegyünk egy próbát Fabe-lel, hátha csak rosszul ítéltem őt meg. Egy másik ismerősöm, aki régen sokat olvasott az írónőtől említette még nagyon régen az Álmok tengerét, hogy az emlékei szerint jó volt. Könyvtárban meg is lepődtem, hogy milyen szép a borítója és az illusztrációk is jópofák, hát tényleg, megéri a próbát. És persze a történet se tűnt rossznak, legalábbis a fülszöveg meg a prológus alapján. Az első 50 oldal után rá kellett jönnöm, hogy nem akármire vállalkoztam… Megpróbálok finom lenni, bár nehéz lesz, mert négy hónapnyi szenvedést fogok most kiadni magamból. Szóval, aki szereti Fable-t, az most meneküljön el innen!

Az Álmok tengere fantasy? Nem, még köszönőviszonyban sincs a műfajjal, max annyira, hogy nem a mi világunkban játszódik. Dehogy ez a világ milyen… Az elnyomásban élő nép és az aranykor visszasírása nem is lenne egy rossz téma, ha egy rendesen kidolgozott világba lenne elhelyezve. Végig azt éreztem, főleg az Ylonián kívüli világoknál, hogy az írónő csak felskiccelte a világait, sőt, azt összes hülyeséget, amit ki tudott találni, azt beléjük pakolta. A mély pont mindenképpen az együtt böfögő és ürítő királyi udvartartás volt… Lényeg, egy olyan kitalált világba nem igen tudom beleképzelni magam, ahol különösebb összekötő elemek nélkül összedobált ötletek adnak némi díszletet csak. Pedig az alvó király és a Viadarok bevezető történetét olvasva még reméltem, hogy lesz valami mitológiai háttere ennek az egésznek.



Ez a kidolgozatlanság a szereplők esetében is jelen van. Mindegyik csak egy-két, jobb esetben három tulajdonsággal rendelkezik és azokat mutatja be 500 oldalon keresztül. És akkor őértük kéne izgulnom, igaz? Ha csak annyit látok például Azinból, az óriásból, hogy ékegyszerű (megjegyzés: ebben nem következetes Fable: néha az óriás olyan bölcsességeket lenyom, hogy na…. nem reális), Mytiának meg az a „nagy” beszólása, hogy „ez az egyetlen hibám” (épp az, amit kitalál…)… hát, ennél azért összetettebb figurákat várnék. Az egész bandából talán Viador és Nashua volt kedvelhető, leszámítva a hihetetlenül idegesítő veszekedéseiket. 
A szereplőknél még megjegyezném, hogy ahogy a kapcsolataik alakultak (főleg az, hogy ki-kivel jön össze) azoknak semmi alapjuk nem volt, nem volt felépítve az adott karakterek közötti vonzódás, egymáshoz való közeledés, semmi. Talán az előbb említett Jassalnál és Nashuánál (bár őszintén: ki nem tudta volna kisakkozni, hogy egy pár lesznek?), de valahogy az ő összejövésük is olyan hirtelen volt és a cselekményben a lehető legindokolatlanabb helyen történt.

Az utolsó két pont, amit említenék még és nagyon bosszant, az a regény alpárisága és a nyelvezete. Tudom, a low fantasyt nem ezekre a regényekre mondják, de én azÁlmok tengerére rányomnám, hogy low fantasy a javából. Sőt, low brow fantasy. Szerintem ilyen végtelenül szexista és undorító, poénnak szánt dolgokat talán hasonló vígjátékokban láttam. Komolyan, annak poénnak kell lennie, ahogy az óriás és a sárkány szó szerint farok méreget, ráadásul egy hosszú bekezdésben, vagy hogy az egyik Fivér gyilkolásként rálehel a másikra és attól szörnyet hal, a másik meg hisztirohamot kap és a többiek meg utánozzák, ahelyett, hogy rádobnának egy kényszerzubbonyt? Köszönöm, ebből nem kérek. Azt meg nem tudom elhinni, hogy a hű de nagyon szűzies és iszonyúan erkölcsös nők azonnal szexéhes szexistennőkké változnak, továbbá a rengeteg antifeminista poént nem is idézném be az értékelésbe…

Végül a regény nyelvezete. Egyik értékelésben írta valaki, hogy ebben a könyvben Fable nyelvújítónak hiszi magát, és őszintén, nekem is ez a gondolat motoszkált végig a fejemben! Annyira magyartalan és borzalmasan csengő szavakat, kifejezéseket erőltet a történetébe (pl. pocsékság), hogy kedvem lett volna egy piros tollal végig grammar naziskodni mind az 500 oldalt (talán jobban is élveztem volna az olvasást). Viszont, a nyelvezet volt a legkisebb baj az Álmok tengerével, hisz vannak itt sokkal komolyabb gondok is…

Végszóként, annyit szeretnék megvallani, hogy a Fable iránti ellenérzések ellenére, én nagyon pozitívan álltam az elején ehhez a regényhez, főleg a borító és a belső illusztrációk miatt, amik egy mesés, mókás történetet ígértek nekem. Nagyon sajnálom, hogy nem ez lett belőle, sőt, sokkal rosszabb lett, mint amit vártam (valami sablonos sztorit vártam, ami azért megvolt, de ez a legkisebb bajom ennél a könyvnél). Sajnos így végződött első és egyben utolsó találkozásom Vavyan Fable-lel. Azért másfél csillagot kap tőlem a borítóért, Nashuáért és a vigyorkáért. Az Antiganés értékelési rendszeremben is 2/10 pontot ér az Álmok tengere.



Linkek a Je suis snob kihíváshoz:
A kihívásra összeállított listám: https://moly.hu/listak/je-suis-snob

2014. július 10., csütörtök

Szemükkel Istent fürkészték

július 10, 2014 0 Comments

Egyetemi tanulmányaim során találkoztam Zora Neale Hurston Their eyes were watching God című regényével és egy értékes darabnak tartom a regényt. Kellemes meglepetésként ért, hogy létezik belőle egy tévéfilmes adaptáció. És mint minden reklámnál, a nagy nevű színészek (itt Halle Berry) szintén húzó tényezők. 

Tartalom:
"Janie (Halle Berry) kényszerházassága ellenére meggyőződéssel hisz a szerelemben, és amikor egy jóképű férfi vetődik eldugott házukhoz, a szívére hallgat. Joe Starks mellett csodálatos élet vár rá, közösen felépítenek egy várost, ám a pozíciók tönkreteszik házasságukat, Joe belehal a kötelezettségekbe. Ekkor megjelenik Tea Cake (Michael Ealy), aki szenvedélyességével elsodor mindent, Jane új életre kel. A sors azonban alaposan próbára teszi Jane hitét."

Forrás:
Port


A könyv ismeretében akaratlanul is figyeltem, hogy mennyire tér el az eredeti történettől a film, de meglepő volt, hogy szinte egyáltalán nem volt átírva a cselekmény. 113 percben tökéletesen és zavartalanul elfér a körülbelül a 200 oldalas könyv. Az eredeti történet ismeretében sem érezhetőek lyukak vagy logikátlan az események elmesélésben. Valahol még ki is egészítette a film a könyvet, mint például a cím mélyebb jelentésének megértése (a vízben lebegős jelenetek) vagy Janie kívülállóságát korának társadalmából (akár a film első jelenete vagy bármelyik összetűzése második férjével).
Mi teszi még jó adaptációvá Darnell Martin filmjét? Mindenképpen a jelenetek megszerkesztése. Már a legelső jelenettől fogva (amikor Janie visszatér városába) meghatározó hangulat fogja meg a nézőt: a párás Dél és annak tikkadó száraz útjai és a háttérben lassan duruzsoló soul zene s Halle Berry búgó hangja, mint narrátor átitatja a jelenetet. Igaz, ennyi minden van egy-egy jelenetben, de mégsem sok az egész, hanem minden kis elem együtt működik, mint egy egész. 


Összességében, a Their Eyes Were Watching God egy nagyon jó adaptálása egy jó könyvnek. Nem mellékeli a könyv egyik mondanivalóját sem, továbbá fantasztikus jelenetekkel ajándékozza meg a nézőket. A történethez nem érdemes sok szót fűzni, hiszen az adott: itt-ott leül vagy túl érzelmes lehet. Romantikus történetnek lehet besorolni, így a szelem is van középpontban: ez valakinek fekszik, valakinek pedig nem feltétlen. Ennek fényében tudom ajánlani Darnell Martin filmjét. Minőségi romantikus film kellő drámával és némi művészfilmszerű megvalósítással, a feketék angolja pedig csak plusz. És mindez egy tévéfilmtől, így mindenképpen 9/10 (a történet miatt, de ugye az adott, nem a készítőktől függött). Két sajnálatos dolgot tudnék még a filmhez hozzáfűzni: a magyar cím (Mindörökké szerelem? azért a szerelemnél többről szól a film) és hogy kevesen ismerik. 

2014. május 17., szombat

Vendetta

május 17, 2014 0 Comments

Miért pont a V mint Vérbosszú? Egy dialógusban magyaráznám el. Azt hiszem, érthető lesz azon keresztül is a miért. 
- Boró, a következő filmek vannak itt: Eden Lake, Elfújta a nő, Változások kora, V mint Vérbosszú. Az elsőt É. ajánlotta, szóval félek tőle. A második valami norvég, szóval tuti beteg. A harmadikat G. adta, szóval tuti perverz, és...
- V mint Vérbosszú! **** jó!!!
- Akkor ez lesz, köszi!

Tartalom:
"Anglia diktatúrától szenved a nem is olyan távoli jövőben. A tévéből dől a propaganda, a titkosrendőrség pribékjei mindenkit rettegésben tartanak. Evey-t, a fiatal lányt egyik este elkapják az utcán, a halál torkából egy titokzatos alak, V szabadítja ki. A férfi a négyszáz éve kivégzett lázadó, Guy Fawkes álarcát viseli. Fawkes társaival együtt levegőbe akarta röpíteni a parlamentet, hogy az országot megszabadítsa a zsarnokságtól. De a merénylet meghiúsult, az összeesküvők bitón végezték. Evey apránként megismeri V múltját, mely a férfi bosszúvágyát táplálja. És miközben maga is megjárja a diktatúra börtöneit, rájön, hogy V ugyanarra készül, amire annak idején Fawkes.
A V mint vérbosszú egyszerre kalandfilm, politikai thriller és antiutópia, amely a zsarnokságról, az elnyomásról, a média agymosásáról szól és azt vizsgálja, mi történik, ha egy diktatúrában az egyén a saját kezébe veszi a törvényt. "Ne kérdezz, ne kritizálj, ne is gondolkodj: a Párt mindent jobban tud" - üvölti a gonosz kancellár. Azt mondja, hogy megvédi az embereket a terroristától, ugyanakkor erre hivatkozva állandó rettegésben tartja őket, miközben lábbal tiporja a szabadságjogaikat."

Forrás: Port

Inkább, **** megosztó, de mindenképpen egy nehezen emészthető alkotásnak mondanám, és ezenfelül hangulatfüggőnek is. A 132 percével hosszúnak mondható a film, és nem mondható rá az, hogy egyenletesen oszlanak el az eseménydús jelenetek. Vagyis néhol vannak hosszabb üresjáratok, amik kizökkenthetik a nézőt a Vendetta amúgy remek hangulatából. Az egyenletességtől eltekintve van úgymond spiritusz a történetben. Emlékezetes jelenetek vannak dögivel, például a V-nél töltött napok, az irodából való menekülés vagy Evey a börtönben. Továbbá hiába ül le néhol a történet, attól még csavaros és a nézőt többször is félrevezetik, leginkább a V valós kilétét illetően. 


Ha pedig szóba került a főhős, néhány szó róla. V karaktere megkapó (Hugo Weaving hihetetlen jól hozz a figurát annak ellenére, hogy maszkban játszik, akár egy pantomimes), azonban végig titokzatosnak marad meg. Ezenfelül igaz csak egy közönséges terrorista, de műveltsége és embersége vonzóvá teszi a tévénézőnek. Továbbá, V tökéletes példája a bosszúálló karaktereknek (nem hiába a Monte Cristo-i utalás a filmben): mindenre képes, hogy elérje célját, és ezt nem is akármilyen módon teszi meg. Azonban hiányoznak a motivációinak az eredete. Lehet, hogy csak elsiklottam fölötte, de az igazságérzet nem tűnik elegendő oknak a bosszúra. Emellett jegyezném meg, hogy továbbá az sem világos, hogy a diktatúra miként épült ki, csak Evey előtörténetének köszönhetően tudhatunk meg egymást erről. S itt térnék rá Eveyre. A szülei kapcsolatán kívül nem igen derül fény szerepére és maga a karakter se olyan megkapó, a börtönös jeleneteket leszámítva (Natalie Portman ott igen hitelesen játszik). 
Így összességében, a V mint Vérbosszút egy nehezebb filmnek mondanám. Esetleg a szinkronos megnézést lehetne javasolni, hogy a néző ne vesszen el a kevésbé részek miatti figyelem lankadása miatt. De mindenképpen többet vártam a filmtől, hiszen V maga is már szimbolikus figurává nőtte ki magát - egy ilyen kultfilm gyanús alkotástól többet várna az ember. Talán egy újranézés után jobb véleménnyel leszek a filmről, de most  6 és 7 között próbálok dönteni. De legyen inkább egy 7/10.

2014. május 7., szerda

Ádám almái

május 07, 2014 0 Comments

Youtube-os kalandozások során akadtam rá az Ádám almáira. Vígjátékként van protezsálva, s a videómegosztón megtalálható jelenetek alapján annak is lehet hinni. Egy kissé abszurd vígjátéknak - ez a hit vett rá arra, hogy megnézzem. Azonban a teljes film egészen mást nyújtott.

Tartalom:
"Az újnáci Adamot 12 hét közmunkára ítélik. A büntetést a jólelkű pap, Iván közösségében kell letöltenie. A csupa furcsa alakból álló társaság kíváncsian tekint a jövevényre, akinek célja felforgató jellegű - a paplak kertjének büszkeségét, az almafát veszi célba, almatortát akar sütni. Ám hiába Ádám eltökéltsége, az almafa termése ki van téve a madarak és a kukacok támadásainak, ráadásul villám is sújtja. Ivan úgy véli, az ördög packázik velük, Adam szerint viszont mindez Isten műve, hiszen a gonosz talán nem is létezik."
Forrás: Port


A cselekmény triválisnak és egyszerűnek tűnhet első hallásra: egy neo-náci almás lepényt akar sütni. Célját ugye akadályozzák a madarak, a hernyók és a viharok is. Ennek kapcsán indul el a tényleges történet, a konfliktus Ivan és Adam között: mindez Isten műve vagy az ördögé? A két szereplő a kérdés két végégét jeleníti meg. Ivan, ugye papként, az ördögnek tulajdonítja a dolgokat, s mindent próbatételnek tekint. Ezzel szemben Adam azzal érvel, hogy az ördög nem is létezik, minden Isten műve - és állítását nem is akármilyen módon akarja bizonyítani. Azonban ahogyan egyre inkább beleássa magát ebbe a meggyőzési akcióba, kiderül, hogy Ivan a szívében mélyen nem feltétlen hiszi el saját szavait, inkább élethazugságba ringatja magát (például a fiával kapcsolatban vagy a már ott tevékenykedő közmunkásokkal kapcsolatban). Emiatt a témák miatt (élethazugság, hit) eléggé nehéz az Ádám almái film, elgondolkodtató és persze nem feltétlen teljesen pozitív a vége - hiába a vígjáték megjelölés. Erre kitérve kicsit: inkább nevezném a megtekintés után black comedynak (fekete humor, talán), mint vígjátéknak.


A témafelvetés érdekes, a kivitelezés pedig ehhez illik. A dán kortárs filmek nagy húzónevei játszanak itt - gondolok ez alatt Mads Mikkelsenre és Ulrich Thomsenre. Utóbbinál végigérezni egy rejtett erőszakot, ami ott feszül a karakterben, s csak a történet csúcsánál törhet ki belőle. Mikkelsen játéka is közvetít egyfajta elfojtott keserű érzelem, de nála inkább elkeseredettséget látni, miközben fenntartja a pozitivitás álarcát. Mindkettejüknél fantasztikus ez a kettős játék, teljesen hiteles. 
Összességében, az Ádám almái egy remek film, ajánlott megnézésre. Szórakoztató a maga sötét és abszurd humorával, de sokkal inkább a nézőben akar valamit elindítani, s manapság egyre ritkább az ilyen alkotás: 10/10.


2013. augusztus 21., szerda

Az ezredik nyár

augusztus 21, 2013 0 Comments

Örök kérdés, hogy miként érdemes előrébb jutunk azon a bizonyos úton, az életen: egyedül vagy egy társsal? Örökös magányra vagyunk kárhoztatva vagy megoszthatjuk mással sorsunkat? Az AIR erre a kérdésre próbál választ találni egy kedves, de igazán szívszorító anime során. Az ajánlást köszönöm Necoticának.


Tartalom:
"Kunisaki Yukito egész életében egy legendát kergetett (mint összes eddigi családtagja), melyet még édesanyjától hallott gyermekkorában, egy lányról, aki a felhők felett szárnyal és minden ember szomorúságát kell magával hordoznia az idők végezetéig.... Hosszas utazgatás és keresés után végül egy furcsa kis tengerperti városban köt ki, ahol találkozik Misuzu Kamino-val, a furcsa és kissé ügyetlen lánnyal, akire (a lány álmai alapján) meglepően jól ráillik a legenda leírása..."

Forrás: Animeaddicts

A történet felépítése mindenképpen érdekes. Ha nagyon akarjuk a tizenkét epizódot három részre lehet osztani. Az anime első felében a kisváros lakóit ismerjük meg Yukitón keresztül. Mindenkinek vannak titkai, saját démonai, amelyeket Yukito segítségével végül leküzdenek. A második részben Misuzu és Yukito barátságát ismerjük meg, és annak elmélyülését láthatjuk. Viszont örök kérdés, hogy a fiú tud-e segíteni Misuzunak és így beteljesíteni sorsát? Spoiler veszély! Valamilyen szinten nem sikerül neki, legalábbis emberi formában nem. Az átkot a nevelőanya, Haruko töri meg azzal, hogy eléri a kislány boldogan haljon meg és ne egyedül. Így az ő anya-lánya kapcsolatukat nevezhetjük a harmadik résznek. Spoiler vége. A fantasyvel átszőtt cselekmény mögött komoly mondanivaló van emberek közötti kapcsolatokról és arról, hogy az életben miként is boldoguljunk. A válasz végül itt is az lett, hogy két ember kell a boldoguláshoz, ketten kellenek az élmények és a szomorúság megosztásához. 


Az animáció gyönyörű, esetleg annyi lehet zavaró, hogy a figurák a nagy szemekkel kissé komolytalanok a témához. De ettől eltekintve tele van színnel a képi világ, minimális a számítógépes behatás, a karakterdizájn is rendben van (az említett szemektől eltekintve ugye). A betétdalok is szépek, még ha az opening és az ending nem is annyira. Bár a finálé rész záródala kiemelkedő, fülbemászó és megindító. Röviden, mindenképpen egy igényesen elkészített anime egy viszonylag régi évből.

Ha létezne 1001 anime, amit meg kell nézned, mielőtt meghalsz lista, az AIRnek mindenképpen szerepelnie kellene rajta. Igényes animáció, mondanivalóval rendelkező történet és kissé művészi is, és tele van érzelmekkel. Nálam 10/10-et ér. 

2012. szeptember 23., vasárnap

Everything is illuminated in the light of the past

szeptember 23, 2012 0 Comments

 A könyvesboltban álltam Lindával, és a dvd-ket néztük. Akkor jött szembe velem ez a film. Tetszettek a napraforgók, a címe is (Everything is illuminated). Gondoltam, egyszer megnézem. Persze, mint minden érdekes film, ez is könyv alapján készült. Elolvastam azt, és rögtön látni akartam a filmet.

Tartalom:
"Jonathan (Elijah Wood) mindent összegyűjt, ami családjával kapcsolatos, legyen az fogsor vagy használt óvszer. Nagyanyja a halálos ágyán egy fényképet hagy rá. A régi, megfakult képen a fiú nagyapja látható egy nővel, aki mint kiderül, a nácik elől bújtatta annak idején a férfit. Jonathan Ukrajnába utazik, hogy felkutassa a titokzatos asszonyt. Az út azonban nemcsak az ő, hanem helyi segítőinek, a nagymenő amerikamániás Alekszejnek (Eugene Hütz) és családjának az életét is megváltoztatja."
Forrás: Port


Sajnos nehéz volt elvonatkoztatni a könyvtől, főleg, hisz friss még az olvasási élmény. De azért azt kell mondanom, hogy remek adaptáció, még ha egy hatalmas változtatást eszközöltek az eredeti történethez képest. A végeredmény így is ugyanaz: keserédesség valahol a lelkünk mélyén. A filmben csak a Trochimbrod utáni keresést követhetjük nyomon, de ez a cselekmény szál elég ahhoz, hogy többé-kevésbé mozgófilmen is megteremtse Foer regényének hangulatát. Mellesleg, nem csak az eredeti hangulat megteremtéséért remek ez a film, hanem a a kelet-európaiságot is sikerült jól megmaradni. Végre nem a begyöpösödött amerikai sztereotípia köszönt vissza (panelrengeteg, ötven évvel elkésett lakosság, mindenki szakadt trikóban és buja arcszőrzettel), hanem egy jó, kissé lemaradt térség, ahol hétköznapi emberek dolgoznak a napi kenyerükért. Ehhez a keleties hangulathoz jócskán hozzáad a filmzene is, melyet Paul Cantelon szerzett. 


A jó kivitelezéshez elengedhetetlenek a jó színészek. Ez a film szerencsére nem szenved hiányt, hisz a két főszereplőt (Jonathan és Alex) elég neves személyek elevenítik meg. Az egyik Elijah Wood (ismertebb néven "Frodo"), akit itt tudtam megkedvelni, mint színészt. Ahogy Jonathant játszotta az hasonlított a könyvbéli karakterre (legalábbis ahogyan elképzeltem): egy nyafka, elveszett amerikai Ukrajnában. Aztán ott van Eugene Hütz, azaz Alex, aki szerintem az egész film csúcspontja (jó, nem ő, hanem a kutya). Az akcentus valami fenomenális, a kifejezések is (premium vagy miniatur brother), a hip-hop stílus, az aranyfog - szóval alles zusammen frankón életre hívták a könyvbéli ukrán amerikamán tolmács srácot. 
Természetesen az igazi drámai játékot a két idős színész nyújtotta. Az ő jeleneteiknél, leginkább a film végkifejlete felé, mindig elszorult a szívem, míg végül könnyes nem lett a szemem. Sajnos nem tudni, hogy kik is ők, és máshol szerepeltek-e még, de mindenesetre szerencsések a nézők, amiért megismertek két ilyen tehetséget.

Összegezve, a Minden vilángol egy jó film adaptáció, még ha kimaradt a könyv másik két cselekménye, amely azért jobban segítené megérteni a művet, a szereplők tetteit. Remek a hangulat, a karakterek szerethetőek, és elég érzelem gazdag film, nyitott véggel. Röviden,egy nagyon prémium film, szóval aki teheti, nézze meg, mert olyan prémium, hogy 9/10-es. 


2011. február 26., szombat

Beteg művészet

február 26, 2011 0 Comments

Média érettségi készülés alatt volt szerencsénk megtekinteni a Taxidermia című magyar filmet. Mindenképpen egy színfolt a magyar filmművészet történetében. Pálfy merész, magyar filmekben eddig nem látott képekekel sokkolja a nézőt.

Tartalom:
"Három történet. Három kor. Három férfi. Nagyapa, apa, fiú. Egy tisztiszolga, egy élsportoló és egy preparátor mester. Az egyik szerelemre vágyik, a másik sikerre, a harmadik halhatatlanságra.
A nagyapa fantáziál; lázas képzeletével fűti be magának fagyos kis kamráját a hideg téli estéken. A megtermékenyítő erejű képzeletnek semmi sem szab határt. Az apa zabál, négy évig volt szekcióelső az Édesiparban. Mártott ostyában egyenesen verhetetlen, 2,98 az egyéni rekordja (csak úgy viszonyításképpen, az Igor Vosztongonov 3,21-gyel lett Európa-bajnok Szófiában). A fiú állatokat töm ki. Másfél kilóval született. Most másfél perce sincs hátra. Valami olyasmire adta a fejét, amire még soha senki.
"
Forrás: Port.hu


 Ahogy a leírásban is olvasható, a film három részre bontható: nagyapa, apa és fiú. Az első figura egy katona, aki felettesének házában szolgál, a második egy evő-sportoló, a harmadik emberünk pedig egy állat preparátor. Azon kívül, hogy családtagok, még közös bennük a küzdelem helyzetük ellen, azonban ez egyikőjük életében sem sikerül, mindhárman csúfos véget érnek. Mintha egy átok uralná a család fiú tagjait, akár a Száz év magányban. A történések egymást kronologikusan követik és ezzel szinkronban változik a szereplők életének magassága is. A nagypapa "csak" egy katona, a fia viszont Európa szintű sportoló, az unoka pedig egy művész, akinek munkásságát halála után ismerik el világ szinten. A három figura hasonló sorsa azért is érdekes, mert mindhármukat más-más korban láthatjuk: nagyapa a II. világháború környékén él eldugottan egy tanyán, a fia a vörös hatalom alatt éli sportolói fénykorát, preparátorunkat pedig elhelyezhetjük akár a mi korunkba, de én inkább a rendszerváltás után tenném néhány évvel. A Taxidermia fő mondanivalója talán az, hogy bárhol és bármikor élünk, saját sorsunktól nem szabadulhatunk.


  A film nagy része Parti Nagy Lajos novellák alapján készült. Volt szerencsém A hullámzó Balaton című novelláját elolvasni, ami a sportoló életét mesélte el egészen a nyugdíjba meneteléig. Az alapot ismerve azt mondom, hogy szükség volt egy olyan merész és kissé beteg rendezőre, mint a Pálfy. A Taxidermia látványvilága sokkoló, gusztustalan és megbotránkoztató. Nem fél lángoló falloszt mutatni nekünk, elhízott emberekkel romantikus jeleneteket csinálni vagy egy kitömési folyamatot teljes részletességgel bemutatni. Egy Parti Nagy novella megismerése után úgy érzem, hogy képekben csak így lehetett visszaadni az író kicsit nyers stílusát. Ahogy A hullámzó Balatonban is éreztem a sorokból, hogy hogyan lesz a sportoló egyre kövérebb és kövérebb, úgy ezt láthattam a filmben, és mindkettő élmény megrázó, a filmé talán még inkább.

Továbbá a film egész bonyolult és izgalmas szimbólum rendszerrel rendelkezik. A nagypapa sztorijában megjelenik a tűz, mint a vágy jelképe, a teknő a mindenség (mivel mindenfélére használják), de egy jelenet erejéig az időkerekévé változik, az első rész eseményeit vetíti előre. Az apa malacfarokkal születik, ami utal későbbi állati mivoltára. A második részben mindenhol megjelenik valami magyar (zászló, táj, étel) vagy ami az adott korra utal.
Összességében erős alkotás a Taxidermia. Először sokkol, majd elgondolkodtat. Elfelejteni nem lehet, valahogy mélyen az ember agyába mar és ott is marad. Művészeti szempontból nézve a film 9/10, ha a gusztustalanságot nézném, akkor nem is tudnám értékelni. :D Ezt a magyar filmet csakis erős idegzetűeknek ajánlott vagy azoknak, akik odáig vannak a groteszk művészetért.

2010. december 22., szerda

Ulla-la

december 22, 2010 0 Comments

A filmre Youtube-ozás során találtam rá, konkrétan a "Hitler tavaszán" c. dalra. Betegnek találtam és gondoltam, megnézem a filmet, ha már van. Íme, a Producerek!

Tartalom:
"Max Bialystock, a sikertelen producer és ifjú könyvelője, Leo Bloom kieszeli a tökéletes tervet, amellyel úgy érzik, semmi perc alatt meggazdagodnak. Ha ugyanis több pénzt szednek össze egy darabhoz, mint amennyi a bemutatáshoz szükséges, akkor úgy járnak a legjobban, ha a darab megbukik, mert azzal nagyobb summát keresnek, mintha siker lenne. Tervük megvalósításához ideális alapanyag minden idők legrosszabb forgatókönyve, a Hitler tavasza, amelyet a neonáci galambtenyésztő álmodott papírra. Ám Max és Leo hamarosan megtanulja, hogy "ízlések és pofonok" különbözőek."

Forrás: Port.hu


 Negatívumként azt lehetne kiemelni, hogy nehéz beleszokni a film stílusába, a humorba. Először idegesítőnek tűnhet a hülyéskedés, de ha már sikerült beavatódnunk, akkor kellemesen telik az idő, észre sem vesszük, hogy másfél órája ülünk a Producerek előtt. Zenés film lévén a cselekményt fülbemászó dallamok viszik előrébb. A Springtime for Hitler az egyik legütősebb produkció, ezen kívül maradandó élményt nyújthat a Keep it Gay is. Az én személyes kedvencem a könyvelőirodai dal. Nagyon jól megcsinálták azt, hogy egy irodában mennyire egyforma mindenki és ugyanazt csinálja, az egyéniség rabláncot sínylődik. Ha még poénra is vették a figurát, valahol mégis ijesztő ez.

A történetbe még annyi hiba csúszott, hogy valahogy a vége fele, miután lecsukták Bialystockot, leül a sztori, legalábbis én úgy éreztem. A bírósági jelenetnél lehetett rá számítani, hogy Bloom úgyis visszajön és kiáll társa mellett. Még a cselekményben előrébb, a színészválogatás tarthatott volna hosszabb ideig és mutathattak volna több vicces jelentkezőt.




A karakterekre sem lehetett panasz. Mindegyiket sajátos tulajdonságokkal és szokásokkal ruházták fel. Ott van az erkölcstelen Bialystock, aki a befektetőitől (idős hölgyek) sármának köszönhetően szerzi a pénzt színdarabjaihoz. Mellette bújik kendőcskéjéhez Mr. Bloom a könyvelő, aki próbál a jó úton járni, csak hát mindig letérítik róla. Az antihőseinket Ulla, a svéd színésznőcske egészíti ki, aki szerintem az egyik legjobb karakter az egész történetben. Plusz ráadás még a stáb tagjai: Roger, a transzi rendező és Franz, a színdarab megalkotója, aki titkon neonáci és galambtenyésztő. Az őket alakító színészek is jó alakítást nyújtottak, játékukkal még könnyebben el lehetett mélyedni ebben a könnyed történetben.



 Még így visszagondolva is egy beteg filmnek tartom a Producereket. Fárasztó amerikai humor, jó beszólások, többé-kevésbé jó, de egyszerű történet, fülbemászó dallamok, mókás karakterek és amit még nem említettem, hogy a film egy olyan színházra vitt musical hangulatot teremt, ami egész kellemes, ha nem is épp Broadway-i. 7/10-es film.
Azt rebesgetik, hogy a színházi verzió jobb a filmnél. Amint lehetőségem lesz, szerzek rá jegyet a Madáchba. :)

Follow Us @soratemplates