Antigané

Jövő hét csütörtökön kezdődik a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, ahol jobbnál jobb irodalmi programok és persze megjelenések várnak. A tavalyi évhez hasonlóan idén is összeszedtem a szerintem érdekes programokat. Ugyanis a sok kedvezmény mellett számtalan program várja az érdeklődni és művelődni vágyókat, ezenfelül pedig az idei díszvendég Norvégia.

Április 26. 

Képregények a Könyvfesztiválon: Ezt a standot azért emelem ki külön, mert a, néhány év kihagyás után ismét lesz Könyvfeszten belül külön képregényes részleg b, olyan programok várnak itt, mint a közös rajzolás, kerekasztalbeszélgetés és dedikálás Marabuval.

Észak a Könyvfesztiválon: A skandináv irodalom, főleg a norvég mindig is érdekelt (pl. Erlend Loe az egyik kedvenc íróm), és ezen indíttatásomból látogatnék el az Észak irodalomi folyóirat lapszámbemutatójára. Az eseményleírás szerint a legutóbbi négy lapszámot mutatják be, családias hangulatban 15:30-tól.

Kelet varázsa! Kínai szerzők debütálása: A Kossuth Kiadó mutatja be új kínai szerzőit a Szabó Magda teremben 16:00-tól. Az új könyvek pedig: Su Tong: Rizs, Charles Q.Wu: Imígyen szóla Laozi és Casper Shih A siker legmagasabb szintje – Legyél a legjobb vezető Konfuciusz bölcsességével.

Tabutémák női szemmel: A Cser kiadó és a Polar Könyvek rendezésében beszélget nőtémáról Marta Breen (Nagyszerű nők) és Vigdis Hjorth (Örökség) szerzői beszélgetnek a B pavilonban 17:00-kor. Az esemény első sorban a Nagyszerű nők képregény miatt érdekel, ami egy meglepetés kiadvány volt az idei képregény felhozatalból.

Április 27.

Április 28.

Dedikálások:

Erlend Loe lassan már az egyik kedvenc írómmá növi ki magát. Valahogy egyszerre tud szórakoztatni és elgondolkodtatni, azt mondják ő a norvég Nick Hornby (bár erről nem tudok nyilatkozni, mert még nem olvastam Nick Hornby-t). Legutóbb megjelent könyvétől sem vártam mást, minthogy szórakoztasson, de legyen közben valami mondanivalója is. Megkaptam.

Tartalom:

Ez eddig a legkülönösebb Loe regény, amit olvastam; nehéz most valami értékelhetőt írni róla.

A formája elég érdekes, amely egyszerre teszi könnyűvé és nehézzé az olvasást. A kis regény többnyire párbeszédekből épül fel, és néha közbeiktatott írói narratívából. Így olyan érzése van az olvasónak, mintha drámát fogna a kezében, viszont nem jelöli meg, hogy épp melyik szereplő beszél. Egymás után hányt párbeszédeket olvasunk, így eléggé résen kell lenni, hogy tudjuk, ki beszél. 

Ha figyelmesen olvasunk, egy norvég házaspár élete elevenedik meg előttünk. Mondhatjuk azt, hogy egy haldokló házasságba csöppenünk bele. A férj lassan elhatárolódik családjától csak hogy saját álmát kergesse, azaz a színházat. És érdemes ezt tennie? Természetesen nem, hiszen kiderül, hogy tehetsége annyi, mint egy halnak a fára mászáshoz. Mennyi ilyen család létezhet.

A kissé elkeserítő események mellett persze ott van Loe humora és bolondsága, amiért igazán lehet szeretni a könyveit. Nem hiszem, hogy sok olyan szerzővel találkozni, aki képes "náci csecsebecséket", Nigellát, Németországot, Sátántangót és teniszt egy könyvbe belesűríteni úgy, hogy teljesen természetesnek érezzük, hogy ezek a dolgok jól megférnek egymás mellett. Ehhez is kell egyfajta tehetség. 

Röviden összegezve, Loe ismét egy remek könyvvel ajándékozta meg az olvasókat. Annyi hibája volt csak a Vegyesbolti csendes napoknak, hogy gyorsan végig lehetett olvasni. Amúgy szórakoztató és elgondolkodtató, ahogy az Loe-tól elvárható. 10/10-es élmény, nem hiába az egyik kedvenc szerzőm.

A film előzetesét Facebookon láttam még tavaly novemberben, Alexander Rybakkal kapcsolatban reklámozták, ugyanis ő is szerepet kapott ebben a norvég családi filmben. Lássuk, hogy mit is tudnak Északon és ki az a Yohan.

Tartalom:

19. század vége, Norvégia, itt él a Aamot család nagy szegénységben. Hogy ne haljanak éhen, az apa elmegy Amerikába pénzt keresni. Sok idő eltelik, csak nem tér vissza, a család pedig tovább éhezik. Yohan  részben kapzsi bátyja, Knut piszkálódására, részben saját elhatározására üzletet köt egy ügynökkel, aki gyerekeket közvetít ki urak földjeire dolgozni. Így kerül főhősünk Nome birtokára, ahol hiába védelmezi a tehéncsordát a grizzlyiktől, mégis kevés fizetést és hálát kap. Amikor megelégeli sorsát úgy dönt, hogy megszökik új barátaival, Annával és Olei-jel együtt...

Forrás: Saját kútfő


Mit is mondhatnék Yohanról? A történet kiszámítható, de azért aranyos, leülteti az embert. De érdemes néhány dologra kitérni. Legelőször is le kell szögezni, hogy ez egy norvég film és a norvégok nagyon is utalgatnak erre a nézőnek. A film 1989-ben, New Yorkban kezdődik, ahol egy újságírónő megy meginterjúvolni Yohant, aki Norvégiából vándorolt be. Ahol épp az interjú folyik, épp a karácsonyt ünnepelik: az emberek norvég zászlót lobogtatnak, szól az A-ha Take on me, és aki az idős Yohant játszotta, az szerintem Henrik Ibsenre hasonlít. :D
Ebben az előkészítő részben érdekes, hogy angolul beszélnek benne, csak később a konkrét történetben hallhatunk norvég beszédet. Jó ötletnek tartottam, szerettem is, mint anno a Becstelen Brigantiknál, csak azzal ellentétben itt nehezen állt át az agyam egyik nyelvről a másikra - mármint hallgatásban. Ez személyes szocproblem.

Ahogy már említettem, a történet nem egy köröm lerágós darab, de azért keményen ott van az északiakra jellemző társadalomkritika. Itt a 19. század végi vidéki ember kiszolgáltatottsága jelenik meg a gazdagokkal szemben a gyerekek szemszögéből: így még inkább érezhetjük a két réteg közti különbséget. Egy gyermek nem tudja megvédeni magát egy felnőttel szemben.
A szereplők nyomorúságos helyzete ellenére mégis valami kedves, naiv és könnyen ragadós gyermeki báj szövi át a filmkockákat. Sokszor látjuk Yohanékat játszani: ilyenkor általábanárad a boldogság a képernyőről.
Szépen felépítették a mese kellékeit, de az elbeszélést már nem sikerült hibák nélkül megszerkeszteni. A film első 50 perce eszeveszetten pörgeti az eseményeket, csak akkor nyugszik le, mikor Yohan már dolgozik. Ez szerintem nagyon zavaró a filmben, legalábbis én sokszor meresztettem nagy szemeket.

 Szereplőink nem kidolgozott karakterek, egyszerűek, a mesékhez igazodnak. A színészek sem alakítanak valami nagyot, de a gyerekszínészeknél kiemelném, hogy nagyon természetesen játszanak, így könnyű volt megkedvelni a karaktereiket és izgulni értük.

Még - úgymond - járulékos elemekként kiemelném a film zenéjét és a tájat. Utóbbival kezdem. Nem tudom, hogy merrefelé forgattak, de Norvégia szép országnak tűnik. Csodaszép, dokumentumfilmbe illő felvételekkel kényeztetik a néző tekintetét.
A zene pedig nagyon fülbemászó, főleg az úgymond "theme" száma. Ezen kívül mai zenéket is hallhatunk benne (az Őrség filmekhez hasonlóan), ami elég vicces, mivel a történet majdnem 100 évvel ezelőtt játszódik.

Összefoglalva, ez egy szép családi film. Érdemes gyerekkel nézni vagy gyermeklelkű felnőtteknek megnézni. Alexander Rybak rajongóinak pedig kötelező. Igaz, nem nyújt Oscar-díjas alakítást, de hozzájárul a zenei részhez, ami emel a film összhatásán.
Egy 7,5/10.