2013. március 25., hétfő

A bkv ellenőrök titkos élete

március 25, 2013 0 Comments

Akik Budapesten élnek, mindennap utaznak a metróval, így első sorban a mókuskerék, azaz a monoton hétköznapjaink jutnak eszünkbe először. Pedig, jobban belegondolva, van a metróban valami misztikus. Ezt próbálja sajátos módon megragadni a Kontroll.

Tartalom:
"A film a mese és a valóság speciális keveréke. Történet egy furcsa fiatalemberről, Bulcsúról, az ellenőr társakról egy rivális ellenőr csapatról, és mindarról, ami körülöttük van. Az utazók és a jegyellenőrök -jól ismert- drámai, de legtöbbször komikus viszonyáról. Egy kegyetlen gyilkológépről, aki utasokat lök a metró elé, és a metróvezetőség embereiről, akik számára csak egyetlen fontos szempont létezik az utasok metróba vetett hite. Egy időről-időre feltűnő különös alakról, a Gyalogkakukkról akinek kedvenc szórakozása, hogy magára haragítja az ellenőröket, hogy azok heves izgalmak közepette üldözni kezdjék a folyosókon, a peronokon, a mozgólépcsőn és a sínek között. Béláról, a bukott mozdonyvezetőről, aki most "csak" metrókocsi vezető. Szofiról, - Béla lányáról, akinek kedvenc időtöltése, hogy naphosszat metrózik. Ő lesz a "nagy ő", akibe Bulcsú első látásra beleszeret. A véletlenek furcsa sorozata Bulcsúra tereli a vezetők gyanúját. Vajon nem ő az a rémalak, akitől rettegniük kell az utazóknak? Pedig az új szerelemmel, Bulcsú számára megint értelmet nyert az élet... Csak egyetlen út marad nyitva: Bulcsúnak el kell kapnia az utazók gyilkosát."



Forrás: Port

Be kell vallanom: mielőtt elkezdtem nézni a filmet, valamiért azt vártam, hogy valami sci-fis, a budapesti metróval kapcsolatos film fog várni. Kicsit csalódott lettem, amikor láttam, hogy azért a valóságos közelebb áll a film, mint a sci-fihez. De ahogy egyre jobban megismertük a BKV ellenőrzik kvázi való világát, mégis volt valami misztikus az egész felépítésében. A sínfutás, a mindennapos küzdelmek a bliccelőkkel, beszélgetés Béla bácsival, a maci jelmezes lány. Mint egy mitologikus világ: tele megfejtendő szimbólumokkal. A megragadó hangulat miatt mindenképpen kiemelkedő magyar film a Kontroll.
Másik jó pontja a filmnek a humor. A bliccelők üldözéséből emlékezetes jelenetek kerekedtek, az ellenőrök egymás közötti társalgásán mindig lehetett nevetni, az ellenőrök pszhiológiai kezelése pedig a film egyik legszórakoztatóbb jelenete.


Aztán ott van ez az önmagát kereső Bulcsú, aki a földalatti életet választotta a valóság helyett. Aki menekül a múltja elől. Mind fontos probléma, de mégis valahogy súlytalan marad a filmben. Csak néz bambán, alig beszél, az utolsó negyed óráig nem csinál semmit. Ott is csak kergetőzik a metrós partiban. Természetesen értem (vagyis van rá teóriám), hogy miért vannak ott azok a képek és mi a céljuk, de valahogy nem lehet komolyan venni. Vagy a karakter nem lett kidolgozva, vagy Csányi ilyen, de nem lehetett azonosulni Bulcsúval, pedig hát ő a főszereplő.

Összességében nem rossz film a Kontroll, egy különleges magyar alkotás. De megérdemelt volna egy jobb, pontosabb kidolgozást. Kicsit olyan, mintha a végére elfogyott volna szufla, a lendület, első megnézésre pedig befejezetlennek tűnik az egész az átlag néző számára. 7/10-es alkotás, de kívánok, hogy legyen sok ilyen mű Magyarországon. 


2013. március 23., szombat

Mozart

március 23, 2013 0 Comments

A tehetség az egyik legtitokzatosabb emberi tulajdonság. Örököljük vagy csak úgy a semmiből terem? A zsenik körül lengő misztikum ebből származik, amely kiválthat csodálatot és irigységet egyaránt. A cseh származású rendező, Milos Forman híres filmjének, az Amadeusnak is ez a misztikum a magja.

Tartalom:
"Mozart és Salieri: a tehetség és a középszerűség ellentéte, örök harca sokakat megihletett már. Milos Forman szakított e művészi hagyományokkal. Filmje nem a középszerűség szívósságát és a zseni törékenységét ábrázolja. Az Amadeusban két súlyos egyéniség mérkőzik, ütközik meg. Forman Salierije cseppet sem kisszerű, csupán a tehetség félreismerhetetlen nagyvonalúsága hiányzik belőle. Az a fajta művészi és emberi természetesség, ami Mozartot igazán naggyá tette... Mozart halálos ágyánál Salierinek lassacskán megvilágosodik: hiába a düh és a görcsös akarás, a tehetség egészen más anyagból van. Mozarttal olyan ember távozott, aki valóban a teremtő kegyeltje volt."

Forrás: Port


A bevezetőben felvetett kérdésen elmélkedik valamilyen szinten Salieri is: miért egy komolytalan suhancnak adatott meg a tiszta, természetes tehetség, a zseni? És miért nem olyannak, aki lelkiismeretesen küzd abban, amihez konyít valamennyire? Ahogyan a tartalom rész is írja, Forman filmje nem pusztán a Mozart és Salieri konfliktusra helyezi a hangsúlyt, hanem arra, hogy most mi is a tehetség?
Viszont ha mezei filmnézőként találkozunk az Amadeusszal, akkor Mozart életének egy érdekes, nem hétköznapi feldolgozását láthatjuk. Hiába az a film címe, hogy Amadeus, a tényleges főhős Salieri: Mozart zsenije szinte eltörpül Salieri belső tipródásai mellett. Maga a történet is tőle indul el, a jövőből: az agg zeneszerző önmagát vádolja Mozart haláláért, és vallomásában bontakozik ki a cselekmény. Ez mindenképpen érdekes elbeszélő mód a mai nézők számára is.
Salieri mellett természetesen nem hanyagolható el Mozart alakja sem. A zseniket általában misztikum övezi, és ezért meglepő tud lenni, ha igen emberinek látjuk őket. Forman filmjében sincs ez másként. Az isteni tehetséggel megáldott zeneszerző önfeledten élvezi az életet, szórakozik, a bohémek életét éli. Ezt várnánk egy zsenitől? Nem, és ezért válik Amadeus alakja emlékezetessé.


A film nem lehetett volna ennyire magával ragadó az alapos kidolgozás nélkül. Ahogyan az egy történelmi filmtől elvárható, a díszletek és a jelmezek korhűek, de az Amadeus esetében van egyfajta természetessége ezek az elemeknek, nem giccsesek és nem is túl műiek.  Színészek közül mindenképpen Tom Hulce lehet emlékezetes, főleg a nevetése. F. Murray Abraham viszont helyt tudott állni Salieriként, meg lehetett érteni a karakter motivációit, érzéseit.

Nem sok rossz szó esett a filmről (talán egyetlen egy se). Egy ma is élvezhető klasszikus film, amely kérdéseket tesz fel, új, szokatlan nézőpontot mutat, és mindezt egy élvezhető, kidolgozott műben tárják a néző elé. 10/10-es film az Amadeus.

2013. március 11., hétfő

Vezeklés, bűnhődés, megbékélés

március 11, 2013 0 Comments

Naiv és megtámadhatatlan gondolatként ott van mindenkiben az, hogy a testvérek minden körülmények között szeretik egymást. Azonban az élet gyakran bebizonyítja ennek ellenkezőjét. Vannak testvérek, akik nem jönnek ki. Ezt a történetet meséli el a Vágy és Vezeklés is.

Tartalom:
"Anglia, 1935. A tehetős családba született Briony a kiváltságosok életét éli viktoriánus villájukban. Az élénk fantáziával megáldott kislány írónő szeretne lenni. Amikor az egyik hétvégén összejön a család, a rekkenő hőség hatására a régóta elfojtott érzelmek veszélyes robbanóelegyként törnek felszínre. Egy sor félreértés következményeként Briony ártatlanul meggyanúsítja Robbie Turnert, a nővére, Cecilia szerelmét egy bűncselekmény elkövetésével. A gyanúsítás is elég ahhoz, hogy tönkretegye kettejük bimbózó szerelmét, és örökre megváltoztassa mindannyiuk életét."

Forrás: Port


A borító becsap minket, meg a fura magyar cím is: elsősorban ez nem szerelmi történet. Ahogy az eredeti cím, az Atonement is utal rá, ez a történet vezeklésről, bűnhődésről és megbékélésről mesél. Van vágy is, de  igazából mellékes szál. Mindennapos dolgokról van itt szó, melyek komoly problémákat okozhatnak, és okoznak is. A tettet hosszú éveken tartó vezeklés követi, majd legvégül a megbékélés. Dióhéjban ezt meséli el az Atonement, a tényleges főhős és narrátor, Briory Talis szemén keresztül. Amit kicsit sajnálok, hogy a néző ki van segítve a narrációt illetően: nem csak azt látjuk, amit Briory, hanem azt is, amit Cee és Robbie is, és így nem vagyunk - úgymond - megvezetve. Pedig sokkal izgalmasabb lenne a történet, ha csak a kislány szemszögéből követnénk végig az eseményeket: úgy sokkal nagyobb hangsúlya lenne a tévedésnek, és az azt követő vezeklésnek, ami nem más, mint a rossz viszony a testvérrel, Cee-vel.
Egy angol kritikában azt olvastam, hogy a Vágy és Vezeklés egy szerelmi történet és még több. Számomra a szerelmi szál volt a legkevésbé hangsúlyos. Vagyis inkább fogalmazzunk úgy, hogy a szerelem a vezeklésnek a része itt. Cee és Robbie egy forró nyári napon szerelmesednek egymásba és lesznek egymáséi. És miután Robbie-nak el kell mennie otthonról, még kitart Cecilia mellett, ahogy a lány mellette is. Ez mind és szép, de szerintem már több helyen is láthattunk ehhez hasonló történeteket. Bár, el kell ismerni, ahogy Keira Knightley mondta, hogy "Come back to me" (Gyere vissza hozzám) valami tiszta szeretetet adott az amúgy már közhellyé koptatott szavaknak.


A történetet illetően fele-más érzéseim voltak: hol nagyon magával tudott ragadni, hol pedig egyáltalán nem tudott megfogni. Azt viszont mindenképpen meg kell említeni, hogy a kivitelezés csodálatos. A korabeli ruhák szemet gyönyörködtetőek, a tájak tipikus angol tájak, de lélegzetelállítóak: ahogy a hullámok megtörnek a part szikláin, a fűvel fedett homokos tengerpart... Sokat ad a film hangulatához. Ami pedig igazán sokat tesz hozzá a hangulathoz, az a zene. Briory-hoz írt zene, az írógép kattogásos melódia mindenképpen emlékezetes, de a többi dallam is kellemes. Ezért az írógépes szimfóniáért megérte Oscar-t adni a filmnek.
Összegezve a Vágy és Vezeklést, azt kell mondanom, hogy eléggé felemások az érzéseim vele kapcsolatban. Ahogy már említettem, volt ami nagyon tetszett, és zseniálisnak tartok, de akadtak bőven olyan dolgok, amik nem igazán fogtak meg. Így értékelem 7/10-re a filmet: egyszer meg lehet nézni, hisz van benne ráció, de valahogy mégsem az igazi. 


2013. március 8., péntek

Elvált nők klubja

március 08, 2013 0 Comments
Azt szokták mondani, hogy a minket ért nagy csapásokon sírni vagy nevetni lehet. És ha nem akar az ember hamar elhalálozni, jobb, ha utóbbit teszi. Az Elvált nők klubja akár egy szívszorító dráma is lehetett volna, de inkább egy másik utat választott. Ádám és Marci által ajánlott film könnyek helyett a szórakozást garantálja.

Tartalom:
"1969-ben egyszerre diplomázik le négy lány Xintia, Elise, Brenda és Annie. Négy elválaszthatatlan jóbarát, akik örök segítséget és barátságot fogadnak egymásnak. Az évek múlásával azonban messze kerülnek egymástól, s egy szomorú tragédia, Xintia öngyilkossága hozza ismét őket össze. Kiderül, hogy nagy szükségük van egymásra. Mindhárman elváltak és mind lelkileg, mind anyagilag csúnyán rászedték őket. A közös katasztrófa egységbe kovácsolja őket, elmés bosszúra készülődnek az ex-férjek ellen. Mivel az asszonyok saját karrierjükön túl nem csekély szerepet vállaltak férjeik üzleti életének felépítésében, tisztában vannak gyenge pontjaikkal. Az örökre megbélyegzett "első feleségek" támadásba lendülnek volt férjeik ellen, hogy "visszafizessenek" nekik mindent, kamatostól."

Forrás: Port


Elválni sok okból el lehet. Az Elvált nők klubja a válást a megcsalt, megunt és elhagyott nők szempontjából mutatja meg a problémát. Az egyik talán legborzasztóbb érzés, amikor helyettünk mást választanak, főleg ha egy olyan személy, akinek egész életünket ígértük. Ahogy fentebb már említettem, ez tökéletes alapanyag lehetne egy szívbemarkoló amerikai drámához. Azonban a történet ugyebár a vígjáték eszközeihez nyúl. Egy komikus, ám sikeres bosszúhadjáratnak lehetünk szemtanúi. Magában a megvalósításban is található a film mondanivalója. Örökös önsajnálattal nem lehet továbbmenni, hanem jókedvvel. Fogadni kell a kellemetlenségeket, de amilyen hamar csak lehet, túl kell lépni rajtuk. És nem utolsó sorban mindig könnyebb, ha ott van mellettünk valaki. A három barátnő, Elise, Brenda és Annie együttes erővel lépnek ki saját ördögi körükből, és együttesen állnak bosszút a férjeken. 

Amúgy magára a filmre azt lehet mondani, hogy ezredszerre is szórakoztató. Igaz, olyanfajta film, amit ünnepekkor vagy nyáron valamelyik csatornán leadnak, de meg lehet nézni ismét, mert kikapcsol. A szereplők szerethetőek. Magie Smith a szokásos szerepét hozza, azaz a jót tétlélek középkorú nőt, Goldie Hawn fergeteges a lecsúszott színésznő szerepében (szerintem ő is a gerince), Bette Midler meg egy erőskezű nőként jeleníti meg Brenda karakterét - ahogy azt kell is. Van némi fricska is itt az új generáció lányai számára, meg jó amerikai szokáshoz híven tanulság is, amiről fentebb már értekeztem.

Összefoglalva, kellemes film az Elvált nők klubja. Valóban, bármennyiszer meg lehet nézni. Igaz, a mai nézőnek már elég ódivatú lehet, de megér egy próbát. A maga műfajában 8/10-es film, és nem is akar több lenni, mint egy vígjáték. 



2013. március 2., szombat

Cappella

március 02, 2013 0 Comments

Az egyik legnehezebb műfaj a nevettetés. A könnyzacskókra könnyebb hatni, mint a rekeszizmokra. Aki vígjáték készítésbe szeretne fogni, annak tisztában kell lennie ezekkel a tényekkel. És természetesen, nem elég csak szórakoztatónak lenni, ötletek is kellenek. Friss, újszerű ötletek és nem elcsépelt sablonok. Ilyesmi próbálkozásnak nevezném a Pitch Perfectet is, amit Lindán keresztül ismertem meg.

Tartalom:
"Beca az a fajta lány, aki inkább hallgatja azt, ami a fejhallgatójából jön, mint azt, ami belőled. Amikor megérkezik a főiskolára, világos lesz számára, hogy egyik klikkbe sem passzol bele Ám mégis beleerőltetik egybe, amit magától sosem választott volna: a vagány csajok, a cuki csajok és a fura csajok közé, akiknek egyetlen közös témája az, hogy mennyire szólnak jól, amikor együtt énekelnek ebben a fergeteges új vígjátékban. Beca kiragadja az acapella énekcsoportot az unalomig ismert standardok és tökéletes harmóniák világából, és új mixekbe rángatja bele őket, miközben élet-halál harcot folytatnak az érvényesülésért a főiskolás énekcsoportok könyörtelen világában. Ez vagy a legdögösebb dolog lesz, amit valaha csináltak, vagy a legőrültebb, de leginkább mindkettő."

Forrás: Port



Jason Moore vígjátékában bizony megvolt a frissesség. Igaz, maga az alaptörténet sablonos, de a megvalósításban jócskán vannak jó ötletek. Az első, hogy egy viszonylag  reneszánszát élő műfaj, az acapella köré építik a cselekményt. Igaz, nem minden dalnak áll jól, de azért lenyűgöző műfaj. Aztán érdemes feldobni még a szokásos egyenlőség és egyéb szemszögből kötelező sablonfigurákat. Van itt lányokat stírölő fekete csaj, halkan beszélő ázsiai, erotikusan telt Fat Amy, és idegességében hányó feminista boss(ness) és stb. Szóval, eléggé érdekes és színes karakterek, akikből össze lehet hozni egy szórakoztató sztorit.
És milyen érdekes, hogy maga a film is küzd a berögzött minták követése ellen, ahogy ezt a történetben is láthatjuk Becca és Bella közötti konfliktusban. Egyik fél képviseli a haladást, másik pedig a "maradást", a konzervatív értékeket tartja szem előtt.


Ha már haladás, remélhetőleg, Anna Kendrick hírnevét illetően előre tud lépni az Alkonyattól ezzel a filmmel. Mert azért jó volt, még ha maga a karakter nem is volt valami érdekes a Rebel Wilson-féle Fat Amyhez képest, például. Ha már Rebel Wilson, az ő pillanatai voltak a legélvezhetőbbek, teljes átéléssel és szeretettel mutatta meg, hogy ki is ez a nő, és bizony érdemes rá emlékeznünk. A humora a mai nézők száj-ízéhez és kultúrájához illeszkedik, de a Perfect Pitchben a legtöbb ellőtt poénre igaz ez. Ami kifogásolandó, az a fölösleges gusztustalankodás, amiről már igazán leszokhatna az amerikai vígjáték világa, de azért a készítők javára legyen írva, itt ebből kevés volt.

Röviden és tömören, a Perfect Pitch egy jó vígjáték. Lehet rajta nevetni, vannak benne jól feldolgozott acapellás dalok, a sztori igaz alapjába véve sablonos, de a friss ötletekkel úgy feldobták, hogy igazából senkit se zavar, hogy ez már a századik zenés és vetélkedős vígjáték. 8/10-es film, amint be kerül a magyar mozikba, érdemes lesz megnézni. 

Follow Us @soratemplates