A következő címkéjű bejegyzések mutatása: német. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: német. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. december 28., csütörtök

A német Stranger Things, ami igazából nem is az

december 28, 2017 0 Comments

A német Stranger Things - vezették fel eképpen a Netflix echte német nyelvű sorozatát, a Darkot. Marketing szempontból érthető húzás, és persze az se árt, ha egy ilyen szöveggel lesz némi prekoncepciónk is a várható műről. Viszont az ilyen kijelentésektől elvárná az egyszeri néző, hogy legyen valami alapja is. Bárki is találta ki ezt a ST párhuzamot, az mondjon le, ugyanis a Darknak jóformán semmi köze a sokat emlegetett sorozathoz. Valami teljesen mást kapunk.

Tartalom:
"Családi saga egy kis természetfölötti csavarral. A Dark története egy német kisvárosban játszódik, amely nyugodt életét két fiatal fiú eltűnése zavarja meg. Az ügy nem csak a hatóságokra lesz nagy hatással, hanem a városban élő négy család életére is."

Forrás: IMDb alapján


A kezdeti kirohanásomat annyival azért kiegészíteném, hogy ha nagyon akarom, akkor egy valamiben a Dark hasonlít az ST-re: vígan csemegézik a horror és thriller filmek eszköztárából. Egy Isten háta mögötti kisvárosban járunk, stimmt. Valami megmagyarázhatatlan történik, stimmt. És gyerekek tűnnek el, stimmt. És még sárga esőkabát is van, stimmt (Az, rád gondolok). Még a kevésbé gyakorlott horror és thriller rajongók is meg tudnak nevezni egy-egy olyan művet, amelyekben az említett elemekből akár egy is megjelenik. A Dark szerencsére az ST-hez hasonlóan nagyon jól dolgozik a rég bejáratott elemekkel, egy nagyon sajátos, hamisítatlan, darkos (pun intended) hangulatot teremt. Persze valahol azt is érzem, hogy az atmoszféra nem lenne egyedi a helyszín nélkül. Két évvel előrébb járunk a jövőben egy tipikus német vidéki környezetben; ezt látva végig ujjongtam magamban, hogy végre, egy európai helyszínt jól kihasználó mű! Bőven hozzájárul a hangulathoz a mesteri fényképezésnek és a jó zenék.


A külsőségeken túl érdemes a történetről is szót ejteni. A promóciós képek és a plakát hiába sugallja azt, hogy a Dark horror, a cselekmény előrehaladtával kiderül, szó sincs erről. A sejtelmesség sokkal inkább a thriller felé mutat, de a végső csavar egy harmadik zsánerműfajhoz, a sci-fihez visz. A továbbiakban spoileresen folytatnám. A városban lakó gyerekeket és felnőtteket egyaránt foglalkoztatja az elveszett fiúk ügye, és mindenki a saját lehetőségei szerint nyomozásba is kezd. Az egyik áldozattá váló fiú, Mikkel útja során válik azonban egyértelművé az, amit addig csak sejtettek velünk: az erdőben húzódó, a sorozat ikonjává váló lyuk a múltba vezet. A jó húzásként behozott sci-fi-vonalra szép lassan mindenki rádöbben, és a szereplők elé kerülő nyomok és információmorzsák alapján pedig összeáll a kép: A háttérben működő szervezet machinációja ez, miszerint 33 évente a világban ugyanannak az eseménynek meg kell történnie, és ez erősen érinti a kisvárosban élő családokat is. Spoiler vége. Ez így leírva elég izgalmasan hangzik, és az is, elviszi hátán a 10 részes Darkot, viszont az, ahogyan mindezT elmesélik, már kevésbé izgi. Az első négy epizód még erős, érezni, hogy a készítők mesterien szövik a történet fonalát, azonban az ötödik résztől pont ez válik a sorozat legnagyobb hátrányává. Annyira szépen felépítik a rejtélyt, annyira kimérten precíz minden, hogy ha egy kicsit is figyeltünk, könnyen kitalálhatjuk a Dark főbb fordulatait. És az izgalom ezzel elvész.


Érdekes vonulatot jelenthetne az eltűnések körüli rejtély mellett a szereplők közötti kapcsolatok és személyes drámájuk is, azonban ez a történet építéséhez hasonlóan unalomba fullad, pedig erősen kapcsolódik a sci-fi-vonalhoz is. Az első epizódok még izgalmas konfliktusokat vezetnek fel, a megcsalástól kezdve a szerelmi háromszögig mindent kapunk, de aztán valahogy ezek egyre kevesebb figyelmet kapnak, majd végül mintha a készítők érdeklődését is elvesztenék az emberi problémák. Bár a sorozat javára legyen mondva, a felnőttek múltját jól kibontják, tartogat néhány meglepetést. De mégis úgy éreztem, elhanyagoltak a családi szálak, és ez egyrészt köszönhető a viszonylag kevés játékidőnek (10 epizód összesen az 1. évad). Ennyi részben képtelenség jó ütemben építeni a főcselekményt és tisztességesen ápolni a szereplők kapcsolatrendszerét. És amikor bejött egy harmadik helyszín is, valahogy még zsúfoltabbnak hatott a történet. Egy 15 vagy 20 epizódos évadot simán elbírt volna a Dark, ahol az emberi rész is megfelelő kibontást kapott volna.

Összességében úgy érzem, csalódás volt a Dark, és nem azért, mert nem hasonlított a Stranger Thingsre. Adott volt minden egy jó sci-fi-thrillerhez - jó ötletek, kellő dráma, hamisítatlan hangulat -, és valahogy mégsem jött össze. Részemről ez most egy kis jóindulattal 7/10, főleg azért, mert a némettudásomnak jót tett, továbbá olyan cliffhangerrel zárult az 1. évad, hogy bizony felcsigázta a kíváncsiságomat - ezek kicsit felhúzták az eredeti 6 pontomat. 

2016. augusztus 6., szombat

Volt egyszer két Németország

augusztus 06, 2016 0 Comments

Német nyelvből a gyengém a Hörverstehen (magnóhallgatás), így nyelvvizsgára kerestem valami német nyelvű sorozatot, ami minőségben túlmutat A hegyi doktornál meg az ahhoz hasonlókon. A Sorozatjunkie-nek hála, sikerült rátalálnom a Deutschland 83-ra, azaz a  Volt egyszer két Németországra (mintha mostanság menne a Cool-on vagy az RTL 2-n, de tévedhetek). 

Tartalom:
"1983, Kelet- és Nyugat-Németország. A hidegháború és a fegyverkezési verseny kellős közepén a keletnémet hírszerzés kémet küld a nyugatnémet katonai támaszpontra, ahol bizalmas dokumentumokat kell lefényképeznie a Pershing II rakétarendszer telepítéséről Nyugat-Németországban. A kiválasztott kém, Martin nem kiképzett katona, de a körülmények, a meggyőződése és a hírszerzés zsarolásának engedve vállalja a nehéz feladatot. Küldetését teljesítve azt hiszi, visszatérhet beteg édesanyjához és a barátnőjéhez Kelet-Németországba, de a hírszerzésnek még tervei vannak vele. "

Forrás: Snitt


Nagyon jól indul a sorozat: thrillerhez méltó nyomasztó és sejtelmes hangulat üli meg az első képsorokat, majd elérkezünk a főhőshöz, Martinhoz, később pedig a nagy feladatához. A megteremtett atmoszféra pedig semmit sem változik. A fiú kémkedésén keresztül egy nagyon izgalmas lélektani fejlődésben vehetünk részt, ami azt hiszem nem működne a környezet nélkül. Nagyon hitelesen teremtették meg az akkori világot (keletet és nyugatot egyaránt), leginkább a 80-as évek német zenéi által. Sőt, párszor némi humorforrást jelentettek a slágerek (pl. első részben a 99 Luftballonn). De nem csak fizikai, hanem lelki síkon is megjelenik a két Németország, főleg a nyugati oldalon. Nyugaton ott a sok minden, amiről Martin eddig csak hallott (pl. szupermarket, walkman), miközben a szíve igazából hazahúz. Azonban ahogy egyre inkább beolvad a másik társadalomban, úgy kezd egyre inkább belecsúszni egy identitásválságba is. Részletekbe nem mennék bele, de ez talán a legjobb része a sorozatnak, ez adja az igazi thriller jellegét az egész történetnek. Szinte mi is együtt éljük meg ezeket a súlyos traumákat Martinnal. 


A készítők azonban nem csak neki, hanem a mellékszereplőknek is kemény drámákat adtak. Ott van Alex és az apja, Edel közötti feszült viszony, Annett helyzete Martin anyjával és Thomasszal, de bőven jut mindenkire nehéz sors és titok - ez talán adja is magát egy kémes történetben. Szerencsére mindegyik szálat teljesen át lehet élni, hisz mind az idősebb, mind a fiatalabb színészek jól hozzák a szerepüket (pl. Alexet játszó Ludwig Trepte fantasztikusat alakít), de ezenfelül feszesen vezetett történet is jól van adagolva. Bővebben: habár gyorsan halad a cselekmény, és mindig történik valami, jut elég idő a bonyodalmak mögötti háttér megismerésére is. Megvannak a megfelelő felvezetések, karakterizálások, amiknek köszönhetően nem érzünk semmit légből kapottnak. Ez csak az utolsó részben törik meg, sajnos: azt valahogy összecsapottnak éreztem. Mindenre gyorsan pontot tettek, hogy beleférjen a 8 epizódba az, amit a készítők el akartak mesélni. Talán jobb lett volna, ha hosszabb az évad.

Az utolsó részt leszámítva sok panaszom nincsen a Volt egyszer két Németországra. Mindenkinek ajánlom, németeseknek főleg, de a németet gyűlölőknek is (nem tudom megérteni őket :D). 9/10-es pontot adok, főleg, hogy egy B2-es szóbelit is köszönhetek neki. 
Fun fact: Martint játszó Jonas Naynek van egy szuper bandája, a Northern Lights. 


2014. július 19., szombat

Együtt az ég alatt

július 19, 2014 0 Comments

Együtt az ég alatt filmet a Moly nevű honlapon ajánlották, továbbá kedvezett a német tanuláshoz is (filmet nézni eredeti nyelven mindig sokat tud a szókincsen lendíteni). A trailer alapján egy érzékeny és finom filmnek tűnt Jan Schomburg filmje. 

Tartalom:
"Martha és Paul látszólag tökéletes boldogságban élnek. A férfi karrierje felívelőben van, elnyert egy remek állást is, így épp a napfényes Marseilles-be költöznek. Martha élete azonban egy pillanat alatt összeomlik, amikor két rendőrbiztos megjelenik nála és közlik vele: férje, Paul öngyilkosságot követett el. A nő a temetés miatt elkezdi megkeresni férje ismerőseit, s lassan rá kell döbbennie, hogy Paul éveken át, folyamatosan hazudott neki. A férjéről s a kapcsolatukról magában őrzött kép teljesen átértékelődik Marthában, akinek így még nehezebb szembenézni Paul elvesztésével. Hamarosan megismerkedik Alexanderrel, aki előtt titokban tartja szenvedését."

Forrás: Port


A megnézés után az Együtt az ég alatt a Lynne Ramsey Movern Callarja jutott eszembe, hiszen az alapszituáció ugyanaz: meghal a főszereplő kedvese. Ahogy Movern, úgy Martha is megpróbálja feldolgozni a traumát, továbblépni rajta. Ramsey filmjével ellentétben Schomburg egy viszonylag pozitív utat mutat be. Főhősnőnk a higgadt viselkedés és a teljes elkeseredés különböző állapotai közt ingadozik, miközben még férje titkai is napvilágra kerülnek. Ez csak súlyosbíthatná a helyzetet, de Martha inkább utolsó fogódzkodónak használja vagy pont a továbblépés eszközének - a további történések fényében dönthető el. Az viszont biztos, hogy a gyász különböző stációit azzal az érzékenységgel és finomsággal tárja a nézők elé, amely már a trailerben is érezhető volt. A férjjel való jelenetek igazán bensőségesek és őszinték; ezeknek tudatában még nagyobb az űr és a fájdalom Martha életében, amelyet a néző is így jobban érzékel. A férjhez fűződő jelenetek és érzések pedig későbbi jelenetekben is visszaköszönnek, akár egy sosem távozó kísértet.


Erős a film, Sandra Hüller fantasztikus alakítása pedig csak még inkább azzá teszi. Azonban számomra maradt nyitott kérdés a történetben, ami sajnos elrontja a remek élményt. Miért nem derült ki, hogy ki is volt valójában Paul? Az érthető, hogy maga Martha miért hagy fel a nyomozással (spoiler! találkozik Alexanderral spoiler vége), de ha már egy szerettünkről lehullott az álca, akkor nézzünk az álarc mögé is. Ettől a résztől eltekintve az Együtt az ég alatt egy kincs, ritkán látni ilyen gyönyörű és érzékeny filmet, amely továbbá még érdekfeszítően és átélhetően ad át érzelmeket. 8/10-as élmény, érdemes megnézni, ha valami szépre vágyik az ember lelke. 

2012. december 26., szerda

Bűvölet

december 26, 2012 0 Comments

Cornelia Funke meséjével először filmként találkoztam a moziban. Nem életem legjobb moziélménye volt, de nem is rossz. A könyvesboltban fedeztem fel, hogy a történet eredetileg egy adaptáció, ráadásul német (a Végtelen történet miatt szeretem a német gyerekkönyveket). 

Tartalom:
"Meggie valósággal rajong a könyvekért. Apja, Mortimer Folchart, a könyvkötő ugyancsak szereti a remek történeteket, bár hangosan nem hajlandó felolvasni semmit. Csendesen élik mindennapi életüket, amíg egy esős éjjelen különös idegen kopogtat az ajtójukon. Pórkéz figyelmeztető szava arra kényszeríti Mót, hogy felfedje a féltve őrzött, tintával szőtt titkot, amely örökre megváltoztatja életüket."

Forrás: Moly

Az első oldalon már magába szív a könyv - persze, ha könyvmoly vagy. Funke olyan tipikus dolgokat ír le, amelyekkel a könyvmolyok szoktak szembe nézni: például nincs elég hely a könyveknek vagy hogy milyen nehéz eldönteni, hogy egy utazásra mit is vigyünk. Aztán elindul a kaland, ami az elején egész izgalmas: könyvekből kilépett gonoszok, árulás. Aztán valahol a közepe fele leül kicsit a cselekmény, de a végén ismét visszatérnek az izgalmak, és egész elmés lezárást kapunk. 
Azt éreztem a Tintaszívnél, hogy inkább hangulatteremtésben és karakterekben erős. A könyvmolyos részek vagy az olasz író és családja élvezetes része a történetnek. Szereplők közül a legemlékezetesebb  mindenképpen Elinor, a könyvek asszonya. A megjegyzései szórakoztatóak, tipikusan az az ember, aki első ránézésre elzárkózik a környezetétől, de belül jó ember - számomra ettől volt emberséges. Porkéz problémája, szenvedése (gyakorlatilag kiszakították a saját világából, és itt nem találta a helyét) valamiért meg tudott érinteni, és így lehetett izgulni sorsáért. Az apáért, Móért nem igazán rajongtam: eléggé idegesített, hogy soha semmit nem akar elmondani a lányának. És maga Meggie olyan semmilyen karakter volt. 

Összegezve, valamilyen szinten nekem csalódás volt ez a könyv. Kellemes kikapcsolódás volt, de több élményt nem tudott nyújtani, egy átlagos kalandregény volt a számomra. 7/10-es pontszámú a Tintaszív.

2011. április 22., péntek

A művészet elnyomása

április 22, 2011 0 Comments

Ez volt az utolsó film, amit a német óra keretében néztünk meg, A mások élete. Nem aratott a csoportban akkora sikert, mint A hullám, de a beszélgető órán egész sok gondolatot váltott ki belőlünk.

Tartalom:
"Kelet-Berlin, 1983 novembere, hat évvel a berlini fal leomlása előtt: az NDK és állambiztonsági szolgálata még elnyomja a (másként) gondolkodókat, és kíméletlen megfigyelő-besúgó rendszere mindenkit behálóz. Ennek a gépezetnek tökéletes fogaskereke Gerd Wiesler százados (Ulrich Mühe), akit politikai nyomásra egy sikeres színpadi szerzőre, Georg Dreymanra (Sebastian Koch) és élettársára, az ünnepelt színésznőre Christa-Maria Sielandra (Martina Gedeck) állítanak. A rendszerhez vakon hű Wiesler, a mások életét figyelve hamarosan ráébred saját élete kisszerűségére."

Forrás: Port.hu


Florian Henckel von Donnersmarck első filmje A mások élete, amivel 2007-ben elnyerte az Idegen nyelvű filmek kategóriában az Oscar-díjat.
A történet 1983-ban játszódik az NDK területén. Nagy erénye a filmnek, hogy egy elfogadható képet ad az előző rezsimben élő emberek életéről. Mivel Magyarországon is hasonló rendszer volt húsz évvel ezelőtt, így sok felnőtt nézőben nosztalgikus emlékeket kelthet A mások élete. Illeszkedik a XXI. század Oscar-díjas filmjei közé abban, hogy nagyon emberközeli történet, könnyű a szereplőkkel szimpatizálni.
HGW XX/7, polgári nevén Gerd Wiesler szemével követjük az eseményeket. A megoldás igen érdekes, izgalmas és megdöbbentő: HGW ugyanis az állami besúgó rendszer tagja, aki mások megfigyelésével foglalkozik. Jelenleg egy drámaírót, Georg Drymant és annak élettársát, Christa-Maria Sielandot kell megfigyelés alatt tartania. Wiesler százados külső megfigyelőként, mondhatnia a cselekmény hősei fölött áll. Erre sokszor utalnak a beállítások, amelyek HGW-t mutatják be: sokszor látni őt békaperspektívából, ami a figura hatalmasságát hivatott kihangsúlyozni.
Azonban Wiesler munkája során fokozatosan veszíti el érzéketlenségét. Igazi érzelmeket hallva rá kell döbbennie, hogy eddigi élete milyen silány és kisszerű volt, másokat figyelt meg, ezzel tönkretéve sokak életét. Ezt leginkább a liftes jelenet támasztja alá, ahol HGW egy kisfiúval folytat beszélgetést: a gyermek hívja fel figyelmét tettei súlyosságára. A fordulópont után a százados segít Drymanéknak, s ez által szembe megy az akkor fennálló rendszernek. HGW eleinte csak bizonyos információkat hallgat el, majd személyesen is beavatkozik a megfigyeltek életébe (találkozás Christa-Mariával, az írógép kicsempészése a lakásból). Tehát a százados negatív szereplőből fokozatosan változik át pozitív hőssé. Azonban ezen az úton nem haladhat áldozat nélkül: felettese észreveszi, hogy Wiesler segíti a megfigyelteket, ezért lefokozza, és levéltárosi munkára kényszeríti. HGW nem bánja meg tettét, később pedig jutalmát is elnyeri: Dryman köszönetét.


Georg Dryman és művésztársai képviselik a történetben az ellenállókat. Köztudott, hogy ebben a rendszerben működött a cenzúra, továbbá megválogatták, hogy melyik művész alkothat a publikum számára. Dryman ezt a helyzetet a művészi szabadság elfojtásának érezi: erre utal például a nyakkendő motívuma is.  A rabságból való kitörésnek egyetlen útja a lázadás: a művészek együtt összefogva publikálnak egy cikket az NDK által elhallgatott öngyilkosságok számáról. Wiesler közbenjárásának köszönhetően a művészek megmenekülnek annak ellenére, hogy mennyiszer szorul a hurok nyakukon.
Dryman oldalán ott van Christa-Maria színésznő. Művészként ő sem tartja helyesnek a fennálló rendszert, de a lázadás helyett a megalkuvást választja. Nem szeretne elhanyagolódni a rendszerben, ilyen körülmények között is szeretne a művészetnek élni. Célja érdekében képes feladni emberi méltóságát, így válik egy rendszerhű politikus szexuális játékszerévé. A cselekmény során sokszor kerül válaszút elé: a művészet vagy szerelme mellett maradjon? Christa-Maria egyértelműen egyik oldalra sem tud állni, ingatagságát kihasználva a rendszer kihallgatja, szerelme ellen vallatja. Ezek után a színésznő képtelen szerelme szemébe nézni, s amikor megjelennek a lakásban a kihallgatók, Christa-Maria kiszalad az utcára és elcsapja egy autó, majd meghal. Így lett belőle áldozat.



Izgalmas alkotás A mások élete, még ha néha le is ül a történet. A szereplők tetteit többféle nézőpontból meg lehet ítélni, órákat beszélgetni róluk. Jogosan kapta meg anno az Oscar-díjat. 9/10-es alkotás. 

2011. február 16., szerda

Lehetséges-e ma is a diktatúra?

február 16, 2011 3 Comments

A hullám című filmről már Mira is mesélt nekem, terveztem is, hogy megnézem. Némettanárom szándékomat kitalálva úgy döntött, hogy német órán A hullámot fogjuk nézni. Három tanóra keretében ezt meg is tettük eredeti nyelven, felirattal.

Tartalom:
"Egy átlagos gimnázium, egy átlagos osztály, itt a közelben, napjainkban. Egy projekthét keretében az osztálynak az autokrácia témáját kell feldolgoznia. Tanáruk, Rainer Wenger (Jürgen Vogel) úgy dönt, hogy valami teljességgel szokatlan, az átlagostól eltérő dolgot csinál a projektből. Tanári megbízatását önhatalmúlag átalakítja, és különös kísérletbe kezd az osztállyal: azt akarja, hogy saját bőrükön tapasztalják meg az autokráciát - csak néhány napig. De ez a hét nagyon hosszú lesz mindazoknak, akik részt vesznek a kísérletben. És mindenki részt vesz. A diákok szokatlanul motiváltak. Azonban ami első pillantásra új kezdetnek, újfajta szolidaritásnak és egyenlőségnek tűnik, szédületes gyorsasággal riasztó jelenségeket hoz felszínre. Wenger manipulációja lendületet kap, és őt magát is elsodorja. A csoport nyomást gyakorol a kívülállókra, egyes csoporttagok erőszakossá válnak, és van, akinek teljesen átalakul a személyisége. A kritikus hangokat elfojtják, az önként vállalt konformizmus diadalmaskodik. A Hullám - így nevezi magát a mozgalom - tagjai szeretnék átvenni az uralmat az iskola, sőt az egész város felett. Egyszóval: Wenger kísérlete "kiválóan" sikerül. És a tanár túlságosan későn parancsol megállj!-t. Megvalósul a fordított pedagógiai rémálom: mindenki engedelmeskedik!"

Forrás: Port.hu

  
Tanórán megbeszéltük a filmet és egy kiadott házin keresztül teljesen megérthettük a történet felépítését. A hullám a mai német filmek újabb kitűnő darabja, amit azoknak is meg kell nézni, akik amúgy kerülnek minden némettel kapcsolatos dolgot. A történet ugyanis igyekszik elvonatkoztatni a német kultúrától, csupán nevekben tartja azt meg. A cselekmény helyszíne és ideje ismeretlen előttünk, hogy továbbra is azt érezzük, a filmben látott események bárhol megtörténhetnek. A színészek is átlagosnak mondhatóak, vegyesen van köztük kirívóan szép és átlagos megjelenésű - ezzel közelebb érezzük magunkhoz a szereplőket, könnyebben tudunk velük azonosulni. 
A történet témája, hogy lehetséges-e egy diktatúra létrejötte a 21. században? Ez a kérdés amúgy is érdekes és izgalmasabbá válik azáltal, hogy a cselekmény Németországban játszódik - ugye köztudott, hogy ott nem is olyan régen Hitler építette ki totalitárius birodalmát.  A kérdés kifejtését iskolai környezetbe helyeződik és egy politológia óra során megválaszolódik a kérdés: ha megvan a megfelelő táptalaj, könnyedén kialakulhat a diktatúra.




A filmben öt főbb karaktertípust láthatunk: Herr Wengert, Timet, Carlót, Marcót és Monát. Az egész osztály közös jellem(vissza)fejlődésén kívül a filmben külön-külön az ő lelki folyamataikat sejthetjük meg cselekedeteikből. Az abszolút főhős Wenger. Kívülről egy testnevelés tanárhoz illően erős és határozott embernek tűnik, aki közben belül az el nem ismertséggel küzd. A project-hét keretén belül megragadja a lehetőséget, hogy némi elismerést szerezzen, gyakorlatban próbálja megtaníttatni a gyerekkel a diktatúra elméletét. Tervével nem várt rajongást vált ki a gyerekekből és elismerést is. De ahogy halad előre az osztály karakterfejlődése előre, ezzel párhuzamosan Wenger is észreveszi, hogy messzire ment. Felesége próbálja időben visszaterelni a helyes útra, de a kiharcolt dicsőség elvakítja a tanárt. 
A hullám egyik kulcsszereplője Tim. Már a kezdetektől sejthető volt, hogy nincs rendben vele valami, ezt főleg beszédéből és viselkedéséből szűrhettük le - a német színész hangja miatt úgyis éreztem, hogy lehet valami szellemi problémája van. Ahogy haladt a cselekmény, úgy láthattuk, hogy Tim problémája családi eredetű: szülei módosak, de nem igazán törődnek vele, csak amennyire szükséges. A fiú a hiányzó szeretetet a Hullámban találja meg, Wengerben pedig - megkockáztatom - egy apapótlékot lát. Ezentúl reakció szokatlanok, durvák (pl. mikor pisztolyt ránt elő az anarchistákkal való összecsapásnál vagy mikor felmászik az épületre felpingálni a csapat logóját). Amikor a maga köré felépített illúzió darabjaira tör, szintén képtelen egészséges emberként elviselni azt.
Mivel diktatúráról van szó, természetesen akadnak ellenzői is. Carlo és Mona látják meg Wenger órájában a veszélyt. Meglátásuk igaznak bizonyul, de másként küzdenek a Hullám ellen. Mona passzív ellenálló, csak beszél, szavai mögött nincsenek tényleges tettek. Carlo később látja meg a készülődő veszélyt, de megpróbál ellene tenni is. Először az iskolában tanítás után szórólapozik, majd a nyilvánosság előtt is a vízilabda-meccsen. Azonban igyekezete hiábavaló, a nagy baj, aminek előszelét éreztük a szereplők között, mégis bekövetkezik.
A diktatúra és a demokrácia között egy helyben toporog Marco. Egyrészt húz Wengerhez, hisz az ő óráin keresztül egy igazi közösség részese lehet, ami eddigi életéből kimaradt, mivel árva gyerek. Másrészt ott van a barátnője, Carlo. Eleinte ellenkezik a lánnyal, nem akarja otthagyni a Hullámot és elfogadni azt, amit Carlo mond, pedig valahol mélyen biztos érzi a fiú is a veszélyt. Végül mégis szembe helyezkedik a tömeggel, azonban ezért kis híján áldozattá válik: osztálytársai képesek lettek volna elzavarni maguktól (vagy rosszabb) Marcót csak azért, mert mást gondol.


A film komoly emberi fejlődéseket hordoz és önmagában is egy igen komoly problémát boncol. Ilyen témát nem is lehet akárhogyan bemutatni, csakis a megfelelő filmes eszközökkel. A történet alapjai (idő, hely) elmaradnak, amik azt hangsúlyozzák, hogy a filmben látottak bárhol megtörténhetnek. A helyszínek hétköznapiak, látszik, hogy szabadtéren forgattak: ez tovább erősíti, hogy itt most általánosítanak. Effektekben és különös vágási technikáktól sem hemzseg a film; a jelenetváltásokat egyedül a helyszínváltozás jelzi.
A zene dicséretes, igazán friss és fiatalos. A legszebb jelenetek is azok voltak, ami alatt zenealáfestést hallhattunk. És külön jó pont a Hives betétdalért. :)

Összességében egy újabb remek német filmet láthattunk a német óra keretében. Senki se bánta meg az osztályból, három héten keresztül türelmetlenül vártuk a filmnézős órákat. Így visszaemlékezve nem is volt kifogásolni való a filmen, igazi beszippantó hatása van, azonnal leköti az embert. Megérzésemre hallgatva 9/10-es ez a filmélmény. Köszönjük, tanárnő. :)


2010. november 15., hétfő

135 méter a szabadságig

november 15, 2010 0 Comments
 

 Ilyen régi darabbal szerintem még nem is álltam elő, mint ez az Alagút, (kivéve a Rekviem egy álomért) de mindenképpen érdemes szót ejteni róla. A megismerkedése német órán történt, amit a csoportunk nem is bánt meg. A 4 tanórát, ami alatt végignéztük mindenki nagy érdeklődéssel ült végig és izgult a szereplőkért, meg persze közösen megbeszéltünk mindent, amit láttunk. Itt szeretném megköszönni némettanárnőnknek, hogy megismertetett minket ezzel a filmmel. :)

Tartalom:
"Berlin, 1961. Nyugat-Berlin körül fal emelkedik, ami elzárja Kelet-Berlintől és az NDK-tól. A hidegháború fokozódik, felmerül az atomháború kitörésének veszélye. A keletnémet úszóbajnok, Harry Melchior számára elérkezett az idő, hogy válasszon a szabadság és az elnyomás között. Álruhában, hamis papírokkal a Checkpoint Charlie-nál sikerül átmenekülnie nyugatra, de addig nem talál nyugalmat, amíg szeretett nővére, Lotte odaát marad, mivel nem akarja otthagyni a kislányát, és férje is ellenzi a dolgot. A forrófejű, jókötésű Harry azonban őrült tervet eszel ki: 135 méter hosszú alagutat akar ásni a keletet a nyugattól elválasztó szögesdrót alatt, amit csapdák szegélyeznek, s ott járőröznek mellette az NDK-s határőrök. Harrynak szenvedélyes érveléssel másokat is sikerül meggyőznie - köztük jó barátját, a mérnök Matthist, akik ki akarják szabadítani szeretteiket. Matthis terhes barátnőjét, Carolát a férfi menekülése közben letartóztatják; Fred anyját akarja áthozni; az idealista Vic pedig bármit megtenne a szabadságért.
A vállalkozáshoz persze pénzre is szükség van, ezért megállapodnak az NBC-vel, hogy lefilmezhetik az alagútásást, de csak akkor mutathatják be a felvételeket, ha sikeres lesz a menekülés. Sárban és piszokban, centiméterről centiméterre vájják az alagutat, ami időnként beomlik, s állandóan figyelniük kell a fölöttük lépkedő járőrökre. Amikor már közel járnak a célhoz, terveket kezdenek szövögetni, hogyan hívják ide Lottét és a többieket. De Krüger ezredes - aki meglátogatja Carolát a börtönben - meggyőzi a lányt, hogy születendő gyermeke érdekében kémkedjen Lotte után. Az államrendőrség így tudomást szerez róla, mire készülnek. Carola azonban végül félrevezeti Krüger ezredest, így a rendőrség későn érkezik az alagúthoz, ugyanis Harryt kivéve már mindenki nyugat felé araszol a föld alatt. A férfi csak egy dologban reménykedhet: gyorsabb azoknál, akik már a sarkában vannak..."
 Forrás: Port.hu


Üdítő egy európai film a sok Hollywood-i alkotás között, az biztos. A németség történet vezetésben és a szereplők jellemén is meglátszik. Egyenes szigorú két történetszálas film, érthető, bár sokszor voltak gondok azzal, hogy ki kicsoda, legalábbis nálam (bár ezt inkább azzal magyarázom, hogy iskolapadból nehezebb filmet nézni, mint otthon). A karakterek hétköznapi alakok, akik hétköznapi érzések által vezérelve haladnak céljuk felé. Talán ezért annyira szerethetőek. Két kiemelkedő szereplőt szeretnék meg említeni: Vic és Krügert. Vic mindig valami vidámságot csempészett az eseményekbe, megrázó élmény is volt, amikor bevitték az NSZK-sok az őrsre. Krüger ezredes egy igen összetett ember: egyszerre intelligens és fanatista, és persze gonosz. A néző megundorodott cselszövéseitől és a film végén értetlenkedett azon, hogy fanatizmusa milyen egyszerű dolgokban akadályozza meg. Gondolok itt arra, hogy nem ment Harry után az alagútban, merthogy az már az NDK területe.
És ha említettem ezt a mozzanatot a filmben, kitérek egy jó kis észrevételre, amire némettanárunk hívta fel a figyelmünket. Hihetetlen vagy sem, a filmbeli események megtörténtek, de hogy a cselekmény kerekebb legyen, valószerűtlen eseményeket is csempésztek bele. Ilyen például az, hogy Vic simán beöltözhetett nyugati határőrnek és beülhetett egy - véletlenül - üres tankba. És ugye ide sorolható Krüger esete is.
És még van egy lehetetlen jelenet: Harry és Fritzi. Végig sejtettük, hogy köztük lesz valami, és miután Fritzi vőlegényét lelőtték, a két főhős össze is borult. Ezt a részt csak nagy pillogással néztük, ugyanis ebben a helyzetben teljesen erőltetett volt a szerelmi szál kibontakozása. Normális esetben, ha valakinek meghal a szerelme nem borul mindjárt más ember nyakába. Csak kell egy kis idő, amíg kiheveri az esetet.

A történet hiába alapul valóságos eseményeken, így is izgalmas film kerekedett belőle, amit a színi világ és a kézikamerás (az akkori NBC-s) felvételek csak még inkább fokoztak. A külső színhelyeket általában szürkés színek uralják, a keleti jelenetekre a sok szín jellemző (talán ironikusak akartak lenni a készítők), az alagút jeleneteit pedig a félhomály vagy a teljes sötétség jellemzi. Kissé depressziós hangulatot nyom a filmre, fokozza a feszültséget, de ettől olyan jó.

Német film ez vagy nem, régi is vagy nem, akkor is egy 9/10-es.

Follow Us @soratemplates