Antigané

"Családi saga egy kis természetfölötti csavarral. A Dark története egy német kisvárosban játszódik, amely nyugodt életét két fiatal fiú eltűnése zavarja meg. Az ügy nem csak a hatóságokra lesz nagy hatással, hanem a városban élő négy család életére is."

"1983, Kelet- és Nyugat-Németország. A hidegháború és a fegyverkezési verseny kellős közepén a keletnémet hírszerzés kémet küld a nyugatnémet katonai támaszpontra, ahol bizalmas dokumentumokat kell lefényképeznie a Pershing II rakétarendszer telepítéséről Nyugat-Németországban. A kiválasztott kém, Martin nem kiképzett katona, de a körülmények, a meggyőződése és a hírszerzés zsarolásának engedve vállalja a nehéz feladatot. Küldetését teljesítve azt hiszi, visszatérhet beteg édesanyjához és a barátnőjéhez Kelet-Németországba, de a hírszerzésnek még tervei vannak vele. "

"Martha és Paul látszólag tökéletes boldogságban élnek. A férfi karrierje felívelőben van, elnyert egy remek állást is, így épp a napfényes Marseilles-be költöznek. Martha élete azonban egy pillanat alatt összeomlik, amikor két rendőrbiztos megjelenik nála és közlik vele: férje, Paul öngyilkosságot követett el. A nő a temetés miatt elkezdi megkeresni férje ismerőseit, s lassan rá kell döbbennie, hogy Paul éveken át, folyamatosan hazudott neki. A férjéről s a kapcsolatukról magában őrzött kép teljesen átértékelődik Marthában, akinek így még nehezebb szembenézni Paul elvesztésével. Hamarosan megismerkedik Alexanderrel, aki előtt titokban tartja szenvedését."

"Meggie valósággal rajong a könyvekért. Apja, Mortimer Folchart, a könyvkötő ugyancsak szereti a remek történeteket, bár hangosan nem hajlandó felolvasni semmit. Csendesen élik mindennapi életüket, amíg egy esős éjjelen különös idegen kopogtat az ajtójukon. Pórkéz figyelmeztető szava arra kényszeríti Mót, hogy felfedje a féltve őrzött, tintával szőtt titkot, amely örökre megváltoztatja életüket."

Azt éreztem a Tintaszívnél, hogy inkább hangulatteremtésben és karakterekben erős. A könyvmolyos részek vagy az olasz író és családja élvezetes része a történetnek. Szereplők közül a legemlékezetesebb  mindenképpen Elinor, a könyvek asszonya. A megjegyzései szórakoztatóak, tipikusan az az ember, aki első ránézésre elzárkózik a környezetétől, de belül jó ember - számomra ettől volt emberséges. Porkéz problémája, szenvedése (gyakorlatilag kiszakították a saját világából, és itt nem találta a helyét) valamiért meg tudott érinteni, és így lehetett izgulni sorsáért. Az apáért, Móért nem igazán rajongtam: eléggé idegesített, hogy soha semmit nem akar elmondani a lányának. És maga Meggie olyan semmilyen karakter volt. 

Összegezve, valamilyen szinten nekem csalódás volt ez a könyv. Kellemes kikapcsolódás volt, de több élményt nem tudott nyújtani, egy átlagos kalandregény volt a számomra. 7/10-es pontszámú a Tintaszív.

"Kelet-Berlin, 1983 novembere, hat évvel a berlini fal leomlása előtt: az NDK és állambiztonsági szolgálata még elnyomja a (másként) gondolkodókat, és kíméletlen megfigyelő-besúgó rendszere mindenkit behálóz. Ennek a gépezetnek tökéletes fogaskereke Gerd Wiesler százados (Ulrich Mühe), akit politikai nyomásra egy sikeres színpadi szerzőre, Georg Dreymanra (Sebastian Koch) és élettársára, az ünnepelt színésznőre Christa-Maria Sielandra (Martina Gedeck) állítanak. A rendszerhez vakon hű Wiesler, a mások életét figyelve hamarosan ráébred saját élete kisszerűségére."

"Egy átlagos gimnázium, egy átlagos osztály, itt a közelben, napjainkban. Egy projekthét keretében az osztálynak az autokrácia témáját kell feldolgoznia. Tanáruk, Rainer Wenger (Jürgen Vogel) úgy dönt, hogy valami teljességgel szokatlan, az átlagostól eltérő dolgot csinál a projektből. Tanári megbízatását önhatalmúlag átalakítja, és különös kísérletbe kezd az osztállyal: azt akarja, hogy saját bőrükön tapasztalják meg az autokráciát - csak néhány napig. De ez a hét nagyon hosszú lesz mindazoknak, akik részt vesznek a kísérletben. És mindenki részt vesz. A diákok szokatlanul motiváltak. Azonban ami első pillantásra új kezdetnek, újfajta szolidaritásnak és egyenlőségnek tűnik, szédületes gyorsasággal riasztó jelenségeket hoz felszínre. Wenger manipulációja lendületet kap, és őt magát is elsodorja. A csoport nyomást gyakorol a kívülállókra, egyes csoporttagok erőszakossá válnak, és van, akinek teljesen átalakul a személyisége. A kritikus hangokat elfojtják, az önként vállalt konformizmus diadalmaskodik. A Hullám - így nevezi magát a mozgalom - tagjai szeretnék átvenni az uralmat az iskola, sőt az egész város felett. Egyszóval: Wenger kísérlete "kiválóan" sikerül. És a tanár túlságosan későn parancsol megállj!-t. Megvalósul a fordított pedagógiai rémálom: mindenki engedelmeskedik!"

Forrás: Port.hu

  
Tanórán megbeszéltük a filmet és egy kiadott házin keresztül teljesen megérthettük a történet felépítését. A hullám a mai német filmek újabb kitűnő darabja, amit azoknak is meg kell nézni, akik amúgy kerülnek minden némettel kapcsolatos dolgot. A történet ugyanis igyekszik elvonatkoztatni a német kultúrától, csupán nevekben tartja azt meg. A cselekmény helyszíne és ideje ismeretlen előttünk, hogy továbbra is azt érezzük, a filmben látott események bárhol megtörténhetnek. A színészek is átlagosnak mondhatóak, vegyesen van köztük kirívóan szép és átlagos megjelenésű - ezzel közelebb érezzük magunkhoz a szereplőket, könnyebben tudunk velük azonosulni. 
A történet témája, hogy lehetséges-e egy diktatúra létrejötte a 21. században? Ez a kérdés amúgy is érdekes és izgalmasabbá válik azáltal, hogy a cselekmény Németországban játszódik - ugye köztudott, hogy ott nem is olyan régen Hitler építette ki totalitárius birodalmát.  A kérdés kifejtését iskolai környezetbe helyeződik és egy politológia óra során megválaszolódik a kérdés: ha megvan a megfelelő táptalaj, könnyedén kialakulhat a diktatúra.

A filmben öt főbb karaktertípust láthatunk: Herr Wengert, Timet, Carlót, Marcót és Monát. Az egész osztály közös jellem(vissza)fejlődésén kívül a filmben külön-külön az ő lelki folyamataikat sejthetjük meg cselekedeteikből. Az abszolút főhős Wenger. Kívülről egy testnevelés tanárhoz illően erős és határozott embernek tűnik, aki közben belül az el nem ismertséggel küzd. A project-hét keretén belül megragadja a lehetőséget, hogy némi elismerést szerezzen, gyakorlatban próbálja megtaníttatni a gyerekkel a diktatúra elméletét. Tervével nem várt rajongást vált ki a gyerekekből és elismerést is. De ahogy halad előre az osztály karakterfejlődése előre, ezzel párhuzamosan Wenger is észreveszi, hogy messzire ment. Felesége próbálja időben visszaterelni a helyes útra, de a kiharcolt dicsőség elvakítja a tanárt. 
A hullám egyik kulcsszereplője Tim. Már a kezdetektől sejthető volt, hogy nincs rendben vele valami, ezt főleg beszédéből és viselkedéséből szűrhettük le - a német színész hangja miatt úgyis éreztem, hogy lehet valami szellemi problémája van. Ahogy haladt a cselekmény, úgy láthattuk, hogy Tim problémája családi eredetű: szülei módosak, de nem igazán törődnek vele, csak amennyire szükséges. A fiú a hiányzó szeretetet a Hullámban találja meg, Wengerben pedig - megkockáztatom - egy apapótlékot lát. Ezentúl reakció szokatlanok, durvák (pl. mikor pisztolyt ránt elő az anarchistákkal való összecsapásnál vagy mikor felmászik az épületre felpingálni a csapat logóját). Amikor a maga köré felépített illúzió darabjaira tör, szintén képtelen egészséges emberként elviselni azt.
Mivel diktatúráról van szó, természetesen akadnak ellenzői is. Carlo és Mona látják meg Wenger órájában a veszélyt. Meglátásuk igaznak bizonyul, de másként küzdenek a Hullám ellen. Mona passzív ellenálló, csak beszél, szavai mögött nincsenek tényleges tettek. Carlo később látja meg a készülődő veszélyt, de megpróbál ellene tenni is. Először az iskolában tanítás után szórólapozik, majd a nyilvánosság előtt is a vízilabda-meccsen. Azonban igyekezete hiábavaló, a nagy baj, aminek előszelét éreztük a szereplők között, mégis bekövetkezik.
A diktatúra és a demokrácia között egy helyben toporog Marco. Egyrészt húz Wengerhez, hisz az ő óráin keresztül egy igazi közösség részese lehet, ami eddigi életéből kimaradt, mivel árva gyerek. Másrészt ott van a barátnője, Carlo. Eleinte ellenkezik a lánnyal, nem akarja otthagyni a Hullámot és elfogadni azt, amit Carlo mond, pedig valahol mélyen biztos érzi a fiú is a veszélyt. Végül mégis szembe helyezkedik a tömeggel, azonban ezért kis híján áldozattá válik: osztálytársai képesek lettek volna elzavarni maguktól (vagy rosszabb) Marcót csak azért, mert mást gondol.


A film komoly emberi fejlődéseket hordoz és önmagában is egy igen komoly problémát boncol. Ilyen témát nem is lehet akárhogyan bemutatni, csakis a megfelelő filmes eszközökkel. A történet alapjai (idő, hely) elmaradnak, amik azt hangsúlyozzák, hogy a filmben látottak bárhol megtörténhetnek. A helyszínek hétköznapiak, látszik, hogy szabadtéren forgattak: ez tovább erősíti, hogy itt most általánosítanak. Effektekben és különös vágási technikáktól sem hemzseg a film; a jelenetváltásokat egyedül a helyszínváltozás jelzi.
A zene dicséretes, igazán friss és fiatalos. A legszebb jelenetek is azok voltak, ami alatt zenealáfestést hallhattunk. És külön jó pont a Hives betétdalért. :)
Összességében egy újabb remek német filmet láthattunk a német óra keretében. Senki se bánta meg az osztályból, három héten keresztül türelmetlenül vártuk a filmnézős órákat. Így visszaemlékezve nem is volt kifogásolni való a filmen, igazi beszippantó hatása van, azonnal leköti az embert. Megérzésemre hallgatva 9/10-es ez a filmélmény. Köszönjük, tanárnő. :)