2011. szeptember 25., vasárnap

Welcome to the Muscle Museum

szeptember 25, 2011 0 Comments

Muse rajongó vagyok, így természetes volt, hogy megveszem ezt a könyvet és el is olvasom. Nagy izgalommal ültem neki a könyvnek, hogy végre megismerhessem Bellamyék világát, olvashassak a csodálatos kompozícióijaikról (mert szinte már azok).

Tartalom:
"Szinte hihetetlen, hogy három fiatal hangszert fog a kezébe, alkotni kezd, és meg sem áll a világsikerig. Hihetetlen, de szerencsére időről időre mégis megtörténik. Néha egy szemvillanás alatt, néha pedig hosszú évek, kemény munka és kitartás kell hozzá. A Muse-ra az utóbbi jellemző. Megdolgoztak a sikerért. Hittel és alázattal várták ki azt a pillanatot, amikor rájuk került a sor.
A könyv ezt az utat mutatja be. Elmeséli a zenekar teljes történetét, onnantól, hogy az 1990-es évek közepe táján egy tengerparti kisvárosból, Teignmouthból elindultak, egészen addig, hogy megannyi koncerttel és grandiózus albumaikkal elérték, hogy immár egyértelműen az egyik legnagyobb angliai rockzenekarként tartják őket számon.
A könyv írója, Ben Myers a Melody Maker, NME és Guardian munkatársa, egyben Muse-rajongó is. A rengeteg exkluzív interjú, amit a zenekarral és a zenekar barátaival karrierjük során készített, és a végtelen sok koncert, amire ellátogatott, adják a világon egyedülálló zenekar-történeti könyv alapját."
Forrás: Moly.hu

Azt kaptam a könyvtől, amit vártam: töménytelen életrajzi adatmennyiséget. De persze mindez szórakoztató fogalmazásban tálalva, kiegészítve a zenekar tagjainak beszámolóival. Így az olvasónak nincs olyan érzése, mintha egy történelem könyvet olvasna tele évszámokkal, hanem tényleg egy érdekes, életrajzi regénnyel ismerkedhet meg. A fiúk karrierjének fontos állomásain túl pedig kicsit a média és a zeneipar működésébe is belepillanthattunk, és a Muse ebben miért is tudott helyt állni: képes volt mindig érdekes maradni.
És érdemes volt megismerkedni a zenekarral? Igen. Egyszerre bolondak és érzékeny művészek, ahogyan ezt eddig is gondoltam. Habár Matt (általában ő beszélt a legtöbbet) sokkal dilinyósabb, mint azt képzeltem, ezen kívül a véleménye egyes dolgokkal kapcsolatban (például vallás) meghökkentett, hosszú napokig elgondolkodtattak a szavai, mire arra jutottam, hogy ehhez én túl konzervatív vagyok.
Ami tetszett még, ahogyan a számokról, az albumokról nyilatkoztak a tagok és a kritikusok. Szinte tökéletesen leírták azt, amit hallgatás közben lehet érezni, vagy épp azt, amit a dalról gondoltam. Kicsit meghökkentő, de szívet melengető érzés volt.

Sok mindent nem lehet a kis könyvecskéről elmondani, csak azt, hogy minden Muse rajongónak el kell olvasnia. Myers nagyon részletes, de nem untat, és a zenészek megítélését le torzítja el, és nem magasztalja az egekig sem őket (pedig a szerző is nagy rajongó). Műfajában nagyon is jó Az univerzum lüktetése, 9/10-es könyvecske. Maximumot azért nem kap, mert néha a szerző elragadtatta magát, és eléggé eltért a Muse-tól. Ilyen volt például a Nirvanás kitekintő, vagy épp az angolok vandálkodása egy hatalmas fesztiválon. Ezek is érdekesek voltak (Nirvanás főleg, meg hát őket is szeretem), de kicsit sok volt. És Muse-fanok, tessék elolvasni! Aki meg még nem ismeri Matt, Dom és Chris munkásságát, az térjen meg azonnal!

2011. szeptember 24., szombat

Ír hangulattal átitatva

szeptember 24, 2011 0 Comments

Nem is tudom, hogy mikor szerelmesedtem bele ebbe a mesébe. Hogy a Filmbuzin találkoztam vele, az biztos, és hogy szerelem volt első látásra, az is. Mese, aranyos figurákkal, és ráadásul ír környezetben, és mitológia is van benne. Látni kell, komoly angolsággal szólva must to. De ahogy lenni szokott, rengeteget kellett halasztani a megnézést, mivel a Kells titkát hihetetlenül nehéz volt beszerezni, fesztiválra pedig sajnos nem jutottam ki. Így maradt a DVD.

Tartalom:
"A 9.században, valahol Írország egy távoli részén fekszik az erődítmény jellegű Kells-i apátság, ahol a 12 éves Brendan éli csendes mindennapjait. Keményen dolgozik szerzetes társaival együtt, hogy a viking fosztogatások ellen megvédjék magukat és az apátságot. Aidan testvér feltűnésével, aki híres kódex festő hírében áll, s akinek a birtokában egy különleges de befejezetlen kódex van, nagy kaland veszi kezdetét, melyben Brendannak főszerep jut."
Forrás: Port.hu


Véleményemet legegyszerűbben úgy fejezném ki, hogy ez a mese teljesen elvarázsolt. Nagyjából beváltotta a reményeimet. Egy ír környezetben játszódó rajzfilmet láttam (végre egy!), kedves szereplőkkel és történettel, és ötletes animációval.

Mint a mesék legtöbbjénél, a történet felnőttek számára egyszerű, de hát nem ezért jók a mesék? Különös vagy bonyolult fordulatok nélkül magukba szívnak, és ne engednek el. Ilyen a Kells titkának története is. Brendan mindent megtesz, hogy segítsen Aidannek befejezni a kódexet. Számtalan próbát és megpróbáltatást áll ki a valóságban és Aishling erdejében is. Be kell járnia a számára kijelölt utat, még ha azt egy kígyó állja el, vagy épp a fiú bácsikája.
A Kells titka az Így neveld a sárkányodat című animációhoz hasonlóan nem retten vissza a szomorú elemektől, illetve az ijesztő jelenetektől sem, így érdekesebbé téve a mesét. Továbbá nem is viszi túlzásba a horror elemeket, így a kicsik sem ijednek meg annyira, és a szürrealista világba se csúszik át.

Nagy gyerekként ami leginkább lenyűgözött, az a kivitelezés. A 2-D-s technikát ötvözték a 3-Ds-sel, és így egy nagyon egyedi animációt hoztak létre. A képek leginkább azokra a mesekönyvekre emlékeztetnek, amelyeket ha kinyitottunk, térben láthatjuk a rajzot, és egyes figurákat mozgatni is lehet. A figurák és a térelemek eléggé elválnak egymástól, néha a japán karcolt rajzokat idézik (mint a trailerben a víz), de mégsem érezni azt, hogy teljesen elütnének egymástól, sőt, tökéletesen harmonizálnak. Továbbá a figurák teljesen letisztultak, aranyosak, és a mozgás animálása is természetes, leszámítva a vikingekét és néha az apátét (de megvan a maguk funkciójuk).
Animációnál maradva, az egészet az ötletesség és a játék jellemzi. A trailert is megnézve láthatjátok, hogy mennyiféleképpen játszanak az animátorok a nézőpontokkal, az arányokkal és a színekkel. Jankovics Marcell meséit idéző technika még a legkomolyabb felnőtteket is elkápráztathatják.

A gyönyörű és izgalmas képi megvalósításhoz szintén elkápráztató zenei aláfestés dukál. A témához illően az ír népzenéből merítve komponálta meg a mese zenéjét Bruno Coulais. Mindegyik szerzemény önmagában is hallgatható, gyorsan az ember fülébe mászik. És persze tökéletesen illik a történethez és az animációhoz. Íme egy példa.

Nem sok rossz szót lehet mondani a Kells titkára. A múlt év egyik legjobb animációs filmje kiemelkedő képi megvalósítással, és a mesék megszokott bájával és varázsával. 10/10-es mese, amit látnia kell minden nagynak és kicsinek, és persze anglisztikásoknak.

2011. szeptember 23., péntek

Rock 'n' roll school style

szeptember 23, 2011 0 Comments

2009-es év egyik agyon rajongott sorozata a K-On! Első ránézésre kicsiknek való történetnek tűnik: aranyos lányok, iskolában játszódó bájos történet. Ez részben igaz, azonban nagyobbaknak is érdemes belenézni. Miért is?

Tartalom:
"A történet főszereplői négy első éves középiskolás lány, nevezetesen Hirasawa Yui, Tainaka Ritsu, Akiyama Mio és Kotobuki Tsumogi. Történetünk elején Mio és Ritsu épp a könnyűzenei klubba tartanak klub szemlére. Viszont sajnos ekkorra már a klubot bezárták, mivel nem volt tagja. De van esélye a klub megmentésének, ha beszerveznek 4 új tagot, vagyis rajtuk kívül már csak 2 kell. Így Ritsu gyorsan beszervezi még Tsumogit, vagyis inkább ráerőszakolja a tagságot. Közben Yui az egyik barátjával, Nodokával arról beszélnek, hogy ki melyik klubba csatlakozik, és nagy meglepetésre Yui még két hét eltelte után sem döntött. Ezután végre elhatározza magát, a könnyűzenei klubhoz szeretne tartozni, csak hát épp nem igazán van tisztában azzal, mire is számítson. Így mikor meglátja, hogy milyen is ez a klub, meggondolja magát és ki akar lépni, mivel nem játszik egy hangszeren sem, és nem akarja, hogy csak kolonc legyen a nyakukon. Végül a többiek felajánlják, hogy maradjon és majd ők segítenek neki megtanulni gitározni. Így sikerül megmenteni a könnyűzenei klubot. Viszont történetünk majd csak innen kezdődik igazán, ezért nehogy itt feladjátok."
Forrás: Animeaddicts


Azért érdemes, mert rengeteg pozitív energiát ad a történet,eléri, hogy pozitívan állj a dolgokhoz. Továbbá megtalálhatóak a szokásos tanulságok barátságról, kitartásról, és az álmokról. Viszont ezen kívül többet nem nyújt a K-on egy nagy gyereknek. Személy szerint egy iskolás banda felemelkedéséről vártam egy rövid történetet. A legelején érdekesnek tűnt, hogy a zenei analfabéta Yui-ból hogyan faragnak gitárost, a perverz tanárnő is szórakoztató volt, vagy az, ahogyan Ritsu szekálta Miót. Aztán kezdett ellaposodni az egész ötlet, igazi nagy fellépést nagyon keveset lehetett látni, a lányok sikereiről pedig nem volt visszhang. Aztán hiányoltam a komolyabb próbákat, nagyobb hangsúlyt kapott a klubteremben lévő evés és szórakozás. Ezek először persze viccesek voltak, de sokadjára már unalmas. Őszintén szólva, nem tetszett ez az anime. Ha az elejéhez hasonlóan végig fent tudja tartani a figyelmet, akkor élvezhetőbb lett volna. Ami miatt végig tudtam nézni, az a K-On! bájos, kissé Chaplini humora, és a szereplők. Karaterekben -mondhatjuk ezt - erősebb a sorozat, mint történetben. Mindegyiket lehet szeretni valamiért (bár Tsumogi számomra kicsit unalmas volt), vagy nevetni a hülyeségein, vagy a szerencsétlenségein.


Azonban a K-On! igazi erőssége a zene (lévén, hogy zenekarról szól). Hajime Hyakkoku szerzeményei tökéletesen kiegészítik a kislányos karakterdizájnt és a békességet árasztó háttérképeket. És mikor épp a gitárhúrok pendülnek meg vagy Ritsu ütői alatt szólal meg a dob, az egy rockkoncertet idézhet fel benünk, még ha csak darabjaiban is. A banda szerzeményei igaz nem igazi rock zenék, inkább a pop felé mozdulnak el, de hallgatható darabok. A legjobb szám természetesen a közismert Don't Say Lazy, az anime endingje.
Ahogy már feljebb említettem, a sorozat animációja nagyon aranyos, a háttérképek pedig nem maradnak el a jól ismert japán precizitástól (röviden, eszméletlenül szépek!). Az animálással sem voltak problémák, a mozgás is szép volt, a hangszeren való játszás szintén. Egyedül csak az volt fájó pont, amikor bejött a történetbe Azusa, és a régi openingbe belenyomorgatták szegényt. Végig úgy tűnt, hogy a kislány kilóg a képről a nyitóklipben. Érdemes lett volna egy új animációt rajzolni, nem pedig ilyen olcsón megoldani.

Nem szeretnék senkit se lebeszélni arról, hogy nézze meg a K-On!-t. Egy bájos és aranyos történet jó zenékkel. De többet nem szabad várni tőle, mert akkor nagyot lehet csalódni benne. A komoly gondolkodásúaknak szigorúan elkerülendő, hiszen tényleg csak a szokásos, többször ismételt közhelyeket hozza, mint tanulság. Szerintem egy 6,6/10-es az anime.
 

2011. szeptember 6., kedd

Emberek

szeptember 06, 2011 0 Comments

A Womb után mindenképpen szerettem volna még Fliegauf Benedek filmeket nézni. A hozzáértők a Rengeteget ajánlják, a rendező első filmjét, amely a Magyar Filmszemlén és Berlinben is díjakat gyűjtött.

Tartalom:
"Budapest és lakosai a XXI. század elején. Fiatal magyarok életéből kiragadott képek a nagy metropolisz árnyékában. Egy-egy embernél csak rövid időre állunk meg, gyakran a nevüket, lakhelyüket és múltjukat sem ismerjük meg. Sok hős tűnik fel, számos szituációban. A film két, bevásárlóközpontba igyekvő emberrel kezdődik. A további események kaleidoszkópként követik egymást: betekintést nyerhetünk egy nő életébe, amint egy férfival veszekszik, megismerhetünk egy fiatal lányt, aki azon kapja magát, hogy szadista nagymamájára kezd hasonlítani, majd tanúi lehetünk egy öreg autó vásárlása közben folytatott párbeszéd meglepő eredményének. Mindennapos események rengetege. Fliegauf amatőr színészek segítségével, napjaink szlengjét alkalmazva, a komédia és a dráma közti ingadozással igyekszik visszaadni a főváros arcát. A szereplők és a közöttük fennálló kapcsolatok eredetiségét kihangsúlyozzák a digitális kamerával felvett jelenetek. Az eredmény egy költői, sőt titokzatos film egy érdekes magyar rendezőtől."
Forrás: Port.hu


 Káromkodnak a filmben, veszekednek az emberek, de mégis úgy érzem, hogy ez egy szép film volt. Azért, mert olyan hétköznapi, közel éreztem a szereplőket magamhoz. Ismerős, de mindenképpen mindennapi szituációkat láttam (jó, a kutyás rész az elég különleges). A pesti emberek nem irodalmi nyelven beszéltek, hanem konyha nyelven, a mindennap használatos szlengben. A rendező nagyon jól ismerheti az átlag embereket, hiszen nagyon reálisan sikerült őket egy filmben megjeleníteni. Persze, az amatőr színészek is sokban hozzájárultak ehhez.
A történet másik érdekessége az, hogy cselekmény nincsen. A film egy átlagos budapesti jelenettel kezdődik: az emberek sietnek, mennek a dolgukra. Ezek közül az emberek közül ismerünk meg párat, közelebbről az életüket. Az egész filmre az epizodikusság jellemző, az embereket nem köti össze semmi azon kívül, hogy a fővárosban élnek.



Fliegauf Benedek első filmjénél is érezni egyfajta melankolikus, költői hangulatot, amit a Wombban is. A meleg, barnás színek az uralkodóak, továbbá a világos, természetes árnyalatok. Továbbá érdekes, hogy az egész filmet premier plánban nézhettük, kivéve a nyitó és zárójelenetet. A kis történetekben általában az emberek arcára vagy más testrészeire fókuszált a kamera, mialatt a párbeszédeket hallgattuk, és a történetek fejben elevenedtek meg, nem a vásznon.


Összefoglalva: teljesen odavagyok a Rengeteg című filmért. Nem untam, könnyebb is volt megérteni, mint mondjuk egy Tarr Béla filmet. Nem hiányzott semmi az ember rengetegből, mindent megmutatott, ami fontos. 10/10-es művészfilm Fliegauf Benedek első alkotása.

2011. szeptember 2., péntek

Rómeó és Júlia, mint fantasy

szeptember 02, 2011 0 Comments
Eredeti kritika: 2009.10.28.
Javított kritika:  2011.09.02.

A fantasy sosem létezhetett középkori hangulat, varázslat, nagy csaták, meseszerű hősök, egy ismeretlen világ és szerelem nélkül. A műfaj alkotói igyekeztek saját szereplőket felvonultatni, megalkotni egy saját világot saját országokkal, kultúrával, mondákkal, népekkel. Ezzel a mangakák és az anime forgatókönyvírók is így vannak, viszont akad egy mű, ami kicsit áthágja az alapokat: a Romeo x Juliet, magyarul Rómeó és Júlia.
Az animét harmadszori nekifutásra sikerült megnéznem. Először nem tartottam szép dolognak, hogy egy olyan híres és remek  drámát, mint a Rómeó és Júliát így kicsavarjanak. Első három résznél nem is néztem tovább az  animét, félreraktam. Aztán 2009. októberében láttam, lesz az Animemaxen. Kell adni neki még egy esélyt – gondoltam. Egy ideig néztem, majd a 13. rész környékén meguntam. 2011-ben sikerült befejeznem, és összességében nem is csalódtam benne, megérdemelte a harmadik esélyt. Lássuk, miért is.
Történet: 
"Egy mennyei, lebegő kontinensen vagyunk, Neoveronában, ahol nem paradicsomi a hangulat, sokkal inkább pokoli. Az uralkodó család, a Capulettek házában mészárlás folyik. A Montague család szeretne uralkodni, így betörnek a palotába, hogy kiirtsák az ellenséges famíliát. Nem akarnak félkész munkát végezni: még a két legkisebb Capuletet is üldözőbe veszik. Azonban a kicsik megmenekülnek, hála a Shakespeare családnak.
14 évvel később a nép a Montague-család elnyomása alatt sorvadozik, nem bízhatnak senkiben. Azonban akad egy vörös köpenyes, titokzatos hős, a Vörös forgószél, aki a védelmezőt, a hőst jelenti az embereknek. A reményt, hogy még jön jobb kor is."
 Forrás: Saját kútfő

Azonban mi, nézők tudjuk, ki is a Vörös forgószél: Odin az, aki egy érdekes családnál él. Itt lakik Cordelia, a szobalány, Antonio, Odin kis segédje és barátja, Conrad, a család feje, Emília a színésznő, Francisco és Curio, mint védelmezők, és végül William, mint drámaíró. Igen, érdekes csapat, de ahogy itt mindenki az, úgy Odin is: hisz igazából nem is fiú, hanem lány, s Júliának hívják. Ő lenne tehát történetünk főhősnője. És ahogy mindig is lenni szokott, ha van Júlia, kell lennie Rómeónak is. 
Montague fia, Rómeó készül a híres-neves Rózsa bálra. Vagyis készülne, ha nem éppen jó barátjával, Benvolióval üldögélne egy teraszon, a szárnyas lovaik társaságában. Azonban ezt megzavarja a Vörös forgószél egyik mentési akciója. És mit tesz Rómeónk? Természetesen azt, amit elvárunk egy férfi főhőstől: segít ott, ahol baj van. Azonban ez az álarcos hősnek nem tetszik így lőttek az idilli, első találkozásnak. Mondjuk nem lepődünk meg, hiszen ilyenkorra rájöhettünk, hogy itt nem fordul elő olyan dolog, amit várnánk, ami megszokott lenne.


Ahogyan Júlia családja, az övé is tartogat érdekes egyéneket. Ugye ott van a hű barát, Benvolio, aztán  Lord Montague, és a szolgája, Mercutio, és a félénk, de bájos Hermione kisasszony. És ahogy minden udvarban, itt is megvannak a gondok: Rómeó nem szeretné alávetni magát apja akaratának. És ami legjobban bántja, hogy akarata ellenére eljegyezték Hermionéval.
A két oldal felállítása után jön a kérdés, hogy akkor hogyan is találkoznak a szerelmesek, főleg ilyen körülmények között. Természetesen a legromantikusabb helyen: egy bálon, és nem is akármelyiken, hanem a Montague-k Rózsabálján. Rómeónak kötelező megjelennie, Júliát pedig Emília hívja el. Minden elő van készítve, Júlia is lánynak öltözött, már csak a nagy találkozás van hátra, ami persze be is következik a kert szökőkútjánál.

Kivitelezés:
A rajzolás gyönyörű, a háttér fantasztikus, könnyedén felidézi bármelyik középkori olasz várost. A karakterek arcai őrzik a szokásos animés jegyeket, a ruhák viszont kidolgozottak, mesések. A színek nem túl erősek és nem is fakók, a kettő közötti harmónia tapasztalható inkább. Viszont érdekes, hogy a Capulet pártiak színezetében a meleg színek uralkodnak, Montaguéknál pedig a hideg színek.
A háromdés animációk (zászlónál, Escalus fa) zavarta az összképet meg, de szerencsére ritkán használták ezt a modernebb technikát. Továbbá Júlia és Rómeó arca gyakran elrajzolt, de különösen nem zavaró.

Műfaji követelmények: 
Az anime megfelel egy fantasy szabályainak. Megtaláljuk a nemesebb célt képviselő titokzatos hőst, a párbajokban sincs hiány, habár a sorozat közepére nem ártott volna többet csempészni. A fantasztikum lényei is helyet kapnak, a kitalált, mienktől teljesen különböző világot láthatunk, van gonosz uralkodónk és elnyomott nép is. Röviden, remek fantasyt hoztak ki Shakespeare drámá(i)ából.


Shakespeare az animében:  
Az animációs filmben rengeteg utalást fedezhetünk fel - persze, ha csiszoltak vagyunk - Willy bácsi életművéből.  Azért a kevésbé pengéknek is leesik egy-egy utalás a drámaíróra. Például a “mesebeli” William is drámákat ír. Bemutatják a cselekmény folyamán az Otellót, akkor épp a történések közepén írja az  Ahogy tetszik című drámát (ami W.S. vonatkoztatásban megmagyarázza, hogy Júlia miért is öltözik fiúként), akkor elhangzik a híres “A bárányok már pedig hallgatnak” mondat is. És természetesen az alkotók nem hagyhattak ki egyéb, híres Shakespeare idézetet sem kellő drámai hangulattal. Továbbá jeleneteket is láthatunk a Rómeó és Júliából, és a Hamletből ismert "darab a darabban" rész is megtalálható, csak épp az anime történetével.

Szinkron: 
Elérkezett az a pont, amit a magyar animenézők állandóan piszkálni szoktak. Azonban a Romeo x Julietnél nem volt rá sok okuk, a többség szerint remek szinkront sikerült összehoznia a magyaroknak. Természetesen volt néhány furcsa választás, a színészek se voltak mindig toppon, de összességében élvezhető volt a szinkron.


Fordítás:
 
Nekem nincsen vele bajom, igényes, szép lett, a nyelvezete remekül passzol a fantasys, középkoros környezetbe. Annyi zavart csupán, hogy a szereplők között sokszor váltakozott a magázás és a tegeződés.

Zene: 
A nyitódal gyönyörű szép, Lenna Park hangja páratlan. És érdekes japánul hallani a “You raise me up” című dalt (link az eredetihez). Kellemes, romantikus dalocska, kitűnő választás az animéhez. A záródal is jó, utal a harci jelenetekre, a sorozat másik fővonalára. A második ending már kicsit unalmasabb volt, de hallgatható.

Mást nem tudom, hogy mondhatnék-e. Remek anime, ajánlom mindenkinek, aki egy kis változatosságra vágyik az eredeti dráma történetében, vagy pusztán fantasy rajongó, esetleg Shakespeare “hódolója”. Megvannak a maga hibái, a sorozat a közepe felé kicsit belassul, de némi türelemmel túl lehet a mély ponton lendülni, és élvezni a pörgős, tragikus véget. 8/10-es anime, nekem nagyon tetszett.

Katherine, vérfarkasok, bosziságok

szeptember 02, 2011 0 Comments

 Elena és a Salvatore testvérek kalandjai pontosan ott folytatódnak, ahol az előző évadban vége szakadtak. A múltban is sokat ügyeskedő Katherine végre feltűnik a színen, hogy kedvére kijátszhassa magát a nézők nagy örömére, továbbá új szereplők tűnnek fel és a régiek sem vesznek el, csak átalakulnak. Vagy tényleg elvesznek örökre.

Tartalom:
"Amikor Elena hazatér, megdöbbenve látja, hogy mi történt Jeremyvel és Johnnal. Elena és Damon, akárcsak Bonnie és Matt, a kórházban aggódnak, mert még nem tudni, hogy Caroline életben marad-e. Beszélgetés közben Damon rájön, hogy nem Elenával csókolózott előző este. Elérkezett a várva várt pillanat, Kat visszatért. Tyler nagybátyja, Mason, a volt polgármester öccse megérkezik a városba, hogy vigaszt nyújtson a gyászoló családnak."
Forrás: Port.hu


Vegyes érzéseim vannak ezzel az évaddal kapcsolatban. Ugyanúgy tetszett, mint az előző, viszont nem várom a következő évadot.
El kell ismerni, hogy sokat fejlődött a sorozat. Izgalmasabb lett, a legtöbb epizódban történt valami lényeges dolog, ami előrébb vitte az eseményeket. Már az első epizódtól látható volt az új dinamizmus, a friss ötletek. Jöttek új lények be (vérfarkasok, ősvámpírok, hibrid lény, warlockok). Ez az erős színvonal tartott egészen az évad közepéig, ahol jött egy unalmas lejtő. A történet hosszú ideig egy helyben toporgott, ugyan azokat a köröket futották végig a szereplők. Szerencsére sikerült kimozdítani a cselekményt az állóhelyzetből, visszatért a sorozat régi lendülete egészen a 21. epizódig. Az évad lezáró epizódja eléggé unalmas lett, nem sok mindent vezetett fel a következő évadból, amiért érdemes lenne várni. Természetesen maradtak ötletesen feldolgozható szálak, de az írók nem tettek rájuk nagy hangsúlyt.
Gonosz dolog, amit most írok, de az írók ebben az évadban kevesebb embert mertek csak végleg megölni. Többször elsütötték, hogy a varázsgyűrű mindig visszahozza az elhalálozott illetőt, vagy a felmerült problémát Bonnie megoldotta egy varázsigével. Így túl könnyűvé vált a főhősök dolga, nézők számára pedig kissé unalmassá a fordulatok.


Szereplők terén is sok változás történt, továbbá több új karakter is megjelent a színen. Ami a legfájóbb pont az egész évadban, az Damon. Az előző évadból ismert Lestatot idéző figura visszafejlődött egy szenvedő, elveszett puhapöccsé puhánnyá. Humorát is ritkábban csillogtatta meg, még nőkkel is egyre ritkábban foglalkozott (néha ott lábatlankodott a tévés nő, de számomra kb. a Trónok harcás prostik szerepével mozgott egy szinten - inkább a készítők miatt került be a nőcske). Összefoglalva, elveszett a régi Damon, és nem elég a két szép szeme, hogy szeretni lehessen a karakterét.
A főszereplők közül még Elena lett elviselhetetlen az évad közepén látható mártírkodása miatt. Érthető, hogy bosszantja, hogy emberként nem tud mit csinálni ezen kívül, de beláthatná, hogy az önfeláldozás sem vezet sehová. Szerencsére erre hamar rá is jött, és a továbbiakban visszatért a jól ismert Elena.
Az új szereplő, Katherine izgalmas karakternek tűnt, kicsit ő pótolta Damon régi énjét. A vámpír "néni" nem törődik se emberrel, se vámpírral, hogy magát megvédje a veszélytől, csupán saját érdekei vezérlik. Ügyesen kijátszik mindenkit, a hölgy nem egy buta gonosz figura. Azonban az évad második felében nagyon háttérbe szorul, és mivel a saját érdekében nem csinál semmit (spoiler! így próbálja kijátszani Klaust spoiler vége), unalmassá is válik (de a zenei ízlése jó - Foster the people ^^).
A legpozitívabb fejlődést Caroline mutatta. Barbie babából felelősségteljes lánnyá nőtte ki magát, aktívan részt vesz minden ütközetben, tervgyártásoknál is gyakran jelen van. Emellett megvan az aranyossága is, amit az 1. évadban is szerettem.
Aztán végre sikerült megkedveltetni velem Stefant! Igaz, nem annyira, mint Caroline-t, de továbbra is jól fejlődik Stefan, akár egy igazi izgalmas figurává is válhat. Legalábbis az évad vége erről tanúskodik.
Bonnie egyre ügyesebb boszi lesz, és végre kilábalt a vámpír rasszizmusából. Jeremy is továbblépett az emo-korszakán, próbál a csapat hasznos tagja lenni, még ha sokszor nem is engedik neki.

Visszatekintve a Vampire Diaries 2. évadára, élvezhető volt, leginkább az elején. Sajnálatos, hogy a vége kicsit ellaposodott, továbbá némely szereplő fejlődése is kicsit rossz irányba haladt. Remélhetőleg, a következő évadra ezek a hibák eltűnnek, és igazán klassz részeket kapunk, hogy türelmetlenül várjuk a következő heteket. Sajnos nem lett 9 pontos ez a 22 epizódos pakk, marad a 8/10-es értékelés.

2011. szeptember 1., csütörtök

Fekete, fekete, fekete

szeptember 01, 2011 0 Comments

Feketeország - Legtöbbünknek Babits Mihály verse jut eszünkbe. Minden bizonnyal ez is megihlette meg a Kréta-kör tagjait darabjuk elkészítéséhez. Én is Babits versén keresztül jutottam el odáig, hogy mindenképpen megnézzem ezt a fekete humorú, de különleges filmet a 2004-es Magyarországról.

Tartalom:
"A FEKETEország a Krétakör közös műve: komor, groteszk, szatirikus vízió a világról, amelyben élünk. Az előadás alapjául a rendező telefonjára érkezett SMS-ek szolgáltak, melyek 160 karakterben fogalmazzák meg a napi eseményeket. Ezek a hírek inspirálták a színészek által improvizált jeleneteket, zeneszámokat, melyekből nem hagyományos értelemben vett dráma, hanem egyfajta abszurd ünnepség, beavatási szertartás bontakozik ki."
Forrás: Port.hu

Végignézve ezt a színházfilmet, úgy érzem, sokszor megdöbbentem, vagy rosszul éreztem magam. Médiahírek alapján írták meg a darabot, de így is sikerült kreatívan, elég fekete humorral előadni. Láthatunk jelenetet a villanyszerelőkről, rasszistákról, volt itt családon belüli erőszak, pedofília; többségében olyan események, amelyeket szeret a média felkapni. Más szempontból nézve olyan dolgokat láthattunk, amelyek jelen vannak a társadalmunkban, tudunk róluk, de nem teszünk ellene semmit, hisz fogalmunk sincs, hogy épp mikor történik és hol. Mindez megtörtént Magyarországon, most is történnek hasonlók, így még mindig aktuális a Feketeország. Viszont 7 év után érdemes lenne ismét egy hasonló alkotást készíteni. Sokkal nagyobbat "ütne".
És mi volt a készítők célja? Bemutassa Magyarországot? Igen. Bemutassa azt, hogy a média csak rossz híreket közöl? Igen. Mindkettő lehetséges.


Rengeteg mindent lehetne írni a különböző jelenetekről, átbeszélni, hogy melyik mit fejez ki (egyik ilyen kivesézendő jelenet számomra a Simek Kitty-ügy), de összefoglalva elég ennyi. Nem nagyon ajánlom mindenkinek, mert kell hozzá egy kis türelem, erősebb lélek, hogy ne kapcsolja ki az ember a gusztustalan jeleneteknél a filmet. Számtalan első ránézésre öncélú, csak a megbotránkoztatást szolgáló jelenet van, ezekhez elkel egy kis edzettség. Olyan embereknek ajánlom első sorban a Feketeországot, akik már megismerkedtek a groteszk művészettel, és értik is azt. Számomra 8/10-es élmény volt. Különleges, viszont volt egy-két jelenet, aminek mondanivalójával nem érettem egyet, és akadtak olyan jelenetek, amelyekkel nem tudtam mit kezdeni (például a legelején az oboa).

Follow Us @soratemplates