Antigané

Nem egészen úgy, de végül sikerült a 6. évad kezdése előtt végignéznem a 4. és 5. évadot a Supernaturalból. Lássuk, hogy miféle kalandokba csöppenhettünk a tesókkal.

Logikus sorrendben haladva következzen a 4. évad.

Történet: Dean és Sam hiába üldözte el Lilithet, Deannek mégis távoznia kellet, hisz az alkut, amit kötött öccse életéért, lejárt. Az idősebbik Winchester Pokolra jutott. Sam teljesen elkeseredett és hajthatatlanul keresi a megoldást bátyja visszahozására. Eközben Ruby új vadásztechnikákat mutat a fiúnak, amik elég szokatlanok az eddig ismertektől...

Eközben ismeretlen okokból kifolyólag Dean kijutott a Pokolból. Öccse keresésére indul, s a nagy találkozást követően kérdések egész sora merül fel bennük: kinek állt érdekében visszahozni Deant és miért? Nem is sejtik, hogy a "tettest" nem lent, hanem Fönt kell keresni...

Spoiler (bár már tuti mindenki látta, de biztos, ami biztos)

Lilith megjelenése elég jó előrejelzés volt a Bibliai vonulat megjelenésére, a 4.évad igazolta is ezt, amikor az írók előhúzták az angyalokat, mint ütőkártyát. Azonban ezek a fickók nem a jóságos szolgák, akiket általában elképzelünk: az Úr érzéktelen követői, akik pusztán atyjuk iránti szeretetből és engedelmességből teljesítik a Menny minden parancsát. Ezen okból száll a földre egy angyal, Castiel. Rajta kívül még megismerkedünk több küldöttel, akiknek neve ismerős lehet a Szent könyvből. Ilyen például Uriel és Anna, (ő pont nem) az arkangyalokkal is összefuthattunk, mint például Rafael. És persze azért jelennek meg, hogy közöljék a fiúkkal, hogy közeleg az Apokalipszis, hisz Lilith sorra töri fel a Pecséteket, amik arra szolgálnak, hogy zárva tartsák Lucifert a Pokol mélyén.

Mindenképpen jó húzás a Jelenések könyve, csak nehogy az írók megjárják (hallottam dolgokat, hogy aki átírt valamit belőle, az beteg lett - de biztos babona). A Supernatural világába illő ámde új lényeket láthattunk, akik nem is annyira nézik a földiek létét, sokkal inkább azt követik, ami meg van írva. Elég bátrak az írók, amiért néhány állandó vitaforrását adó vallási kérdést feszegettek. Legfontosabb, hogy él-e Isten? Ha igen, hol van?

Az apokaliptikus főszál mellett megmaradt a szörnyvadászat, amihez néha hozzáadták a Pecsét feltörésének megakadályozását, mint főfeladat. Sok új lénnyel nem találkoztunk, az ellenfelek főként démonok voltak, esetleg dühös angyalok elől kellett menekülni. Viszont a Monster movie epizódot kiemelném, hisz ott nem egy átlagos alakváltóval küzdöttek meg a fiúk, hanem egy filmkedvelővel. Mellesleg remek kis tisztelgés a régi szörny filmek előtt, ezért is külön kedvenc. :)

Az Impalás kocsikázás mellett tovább bonyolódott a testvérek viszonya. Ismét megismerhettünk egy szeletet a múltjukból, most Sam szemszögéből. Ami viszont nagyobb hangsúlyú, az a bizalom. Sam ugyanis Dean háta mögött démonvért iszik Rubyból, ami különleges erőket ad neki. Sejti, hogy ennek nagy ára van, de Ruby szavaiban bízva nem vesz erről tudomást (mellesleg elég érdekes, hogy Ruby új teste fekete hajú. Hm...). Miután ez világossá válik Dean számára nem képes teljesen megbízni testvérében, ami egész kis feszültséget okoz. Összességében a 4. évaban is megkaptuk a kellő drámát, izgalmat és persze humort. Néhány beköpés.

Forrás: Supernaturalfan.hu

Dean: Azt a kurva!
Drakula: Ne folyamodjunk ily nyelvezethez az én arám társaságában.
Dean: Ok. (majd leönti)

---

Dean: Meg kell mondanom, hogy csalódott vagyok.
Sam: Te akartál meztelen nőket menteni.
Dean: Még szép, hogy akartam meztelen nőket menteni.
---
Castiel: Hello, Dean. Miről álmodtől?
Dean: Mi van, arra izgulsz, hogy alvó embereket bámulsz?
----

Ez az egyik olyan évad volt, amit teljes odafigyeléssel néztem, mindig volt mint izgulni. Azonban egy dolog bántott: a Pecsétek feltörésének megakadályozása (uh, ez szép terpeszkedő) nagyon a háttérben szorult. Ezt az írók is észrevették, és az utolsó részben azzal oldották meg, hogy "az angyalok igazából hagyták az egészet, mert meg van írva, hogy el kell jönnie az Apokalipszisnek". Nem tudom, hogy a többiek hogy vannak vele, de nekem ez a megoldás nem tetszett. Ha már el kell buknia a fivéreknek, akkor maguk bukjanak el és az angyalok is szomorkodjanak egy kicsit. Fájó szívvel, de 9/10.

Legjobb részek (szerintem):

Történet: Sam hiába végzett Lilithtel, Lucifer mégis a Földre szállt. A fiúk épp szembenéznének magával az Ördöggel, amikor hirtelen egy repülőgépen találják magukat. Szóval elérkezett az Apokalipszis és Castiel sincs sehol, hogy segítsen. A fiúk tanácstalanul csöppennek bele a Világvégébe.

A Bibliai vonal tovább folytatódik, élén Luciferrel, aki porhüvelyét keresi, aki igazából Sam. Az angyalok közlik Deannel, hogy ő Micháel porhüvelye. A két testvér arra hivatott, hogy igent mondjon  a két angyalnak, hogy őket, mint földi testet felhasználva megvívhassák a mindent eldöntő küzdelmet. Winchesterék külön válnak, de végül együtt szállnak szembe Luciferrel és állnak ellen az arkangyalok akaratának.

És milyen a Világvége 2009 és 2010 között az írók szerint? Természetesen sokban támaszkodnak a Nagy könyvre, vegyük csak a Négy lovast, akiknek az évad végére fontos szerepük lesz a sátán visszazárását illetően. A szörnyek többé-kevésbé visszaszorulnak, itt minden a végső küzdelemre összpontosul Örültem is ennek, hisz nem igen tértek el a főszáltól, nagyjából egyenesen haladott az évad a végkifejlet felé. Dráma, izgalom, Impala és egy kis humor: minden megmaradt, amit eddig megszokhattunk. Esetleg az lehetett idegesítő, hogy elég sokszor verték a fejünkbe, hogy egyik fiú sem mond igent az arkangyaloknak.
Eddig nem igen emeltem ki jeleneteket, de most muszáj megtennem. Hármat engedjetek meg nekem. Először is a Two Minutes to Midnight epizódból azt, amikor Halál a Földön jár. Csodálatos jelenet: ismeretlenül megy az utcán, nem tudni, hogy kibe ütközik bele. Szeretem az olyan dolgokat, amik már kicsit szimbolikusak. Másik a Swan Song (ennek is milyen frankó címe van) kezdő jelenete, amikor az Impalával nyit és ahogy továbbfűzik hozzá a történetet. Nem tudom, hogy kinek az ötlete volt, de megérdemelne egy piros pontot. Minimum. Az utolsó kiemelendő dolog szintén ebből a részből, ez a kép:

A Luciferkó (Az emberke tragédiája idézve- olvassátok el!). De meg kell jegyeznem, hogy rosszul emlékeztem erre a jelenetre. Nem rég fotótam ki az epizódból és megdöbbenve láttam, hogy vasvillát rajzol az üvegre. Pedig én a fordított keresztre emlékeztem. Ha végiggondolom a villa a jobb, mert szimbolizálja azt, hogy mennyi tévedés él az ember tudatában Luciferről - amit ugye ő is említ. A vasvilla eredetileg Posszeidón jelképe. :)

Sok okoskodásom után jöjjön a pontszám. Végre nagy örömmel adhatok egy évadra maximális pontszámot, azaz 10/10-et. Nekem nem sok kivetnivaló akadt benne, majdnem minden percét élveztem.

Ööö... Beköpések most nincsenek, nem rémlik sok és a forrás oldalamon sincsenek.

Legjobb részek (szerintem):

Azt hiszem ennyit szerettem volna. Kilenc-tíz hónap múlva újra írok Winchesterékről a 6. évadot illetően. Esetleg előbb, ha sikerül elolvasnom a sorozathoz írt könyvet (de nem hiszem).

Ez az a film, amit 9. óta meg akarok nézni, amit Mira és Daniella is egyaránt ajánlott. A Tescóban sikerült 300 Ft-ért megvennem a 2 lemezes extra változatot és végre láthattam a filmet.

Tartalom.

"A tudós Robert Neville az egyetlen, akit nem fertőzött meg az a szörnyű és pusztító vírus, melyet az emberek hoztak létre. Mivel immunis a kórokozóra, ő az egyetlen túlélő, aki New York és talán a világ romjai közt tengeti életét. Az egyetlen emberi túlélő. A pusztító járvány következtében ugyanis mutánsok jöttek létre, akik figyelik minden mozdulatát. Neville ugyanis a saját vérének felhasználásával próbál ellenszert előállítani. E törekvése talán az emberiség egyetlen és utolsó reménye. Ám lassan kifut az időből. Richard Matheson regényéből."

Forrás: Port.hu 

 Mostanában nem túl szőrös a szívem vagy tényleg jó filmeket látok, de ehhez az alkotásról sem tudok sok rosszat elmondani. Fantasztikusan megcsinálták a kihalt New Yorkot, az omladozó épületeket és az azokat ellepő növényeket, a nappal kicsit természetellenesen meleg színei és az éjszaka vak sötétje. A mutánsok kellően ijesztőek, könnyen rám hozták a frászt. Egyedül az állatok animálása volt furcsa, az én szememnek nagyon kilógtak a környezetből. De tudom, hogy szarvasokat nem igen lehet betanítani egy szerepre, mint például a filmben szereplő német juhászt.

 Jó ötletnek tartottam a két szálat - jelen és múlt. A film egy nagyszerű hírrel kezdett: megtalálták a rák ellenszerét, utána pedig Neville-t (Will Smith) és kutyáját Samet láttuk a kihalt New Yorkban. Amíg egyedül járták az utcákat vagy épp mutánsok elől menekültek, Neville visszaemlékezéseiből megtudhattuk, hogy a világ hogyan is jutott oda, ahová. Nekem az jött le, hogy valahogy a gyógyszer kifejlesztése után robbant ki a járvány, ami visszataszította az embereket és az állatokat egyaránt egy primitív és agresszív szintre, de további dolgok nem derültek ki erről, amit hiányoltam. Báár a DVD-n van egy rendezői változata a filmnek, talán az kitölti az űrt. Ezen kívül semmi problémám nem akadt a történettel. A néző kapott elég izgalmat, mondanivalót, tanulságot, drámát, szomorúságot és félelmet is.

Még meg kell említenem Will Smithet. Eddigi emlékeim róla vígjáték filmek és persze a Kaliforniából jöttem sorozata, amivel ténylegesen befutott. És persze gondolom mindenkinek ott van az emlékei között egy Men in Black. Itt most nem annyira egy komikus, inkább tragikus hőst játszott. Láthattuk, hogy miként beszélget próbababákkal és a kutyájával, ami kívülről nézve nem normális dologok. Végignézhettük, hogy a magányba már-már belebolonduló tudós miként viselkedik, mikor végre emberek vetődnek a közelébe, s hogy próbálja (sikerrel-e, az már kérdés) feldolgozni utolsó empatikus társa, Sam halálát. Will Smith színészi játékával remekül bemutatta Neville belső harcát. 

Pár apróságtól eltekintve az utóbbi idők egyik legjobb filmje a Legenda vagyok. Nálam 10/10. :)

"Magyar film? Jaj, biztos szar!" - Én meg azt mondom, hogy nem. Mindennek esélyt kell adni. Ezért is találkoztam a Kaméleonnal. A filmet még médiatanárom ajánlotta jó szívvel, a nyáron pedig egy Tesco leárazáson meg is vettem. 

Tartalom:

"Farkas Gábor hivatásos házasságszédelgő. Nem panaszkodhat, jól fut a szekere. A jóképű harmincas férfi magabiztosan hálózza be a magányos, csúnyácska nőket. Ígérgetésben, bókokban nincs hiány, és a végén mindig lelép a megtakarított pénzükkel. Egyik nap Farkasnak elege lesz a rutinfeladatokból, a középszerű, butácska nőkből, igazi kihívásra vágyik. Találkozik Hannával, a gazdag és híres balerinával, és elhatározza, hogy magába bolondítja a lányt. Hannánál azonban nem működnek a korábban jól bevált trükkök. Úgy tűnik, más stratégiára van szükség."

Forrás: Port.hu

A Magyar vándor és a Moszkva tér után ez a film is kiérdemelte az őt megillető helyét a "Kedvenc magyar filmjeim" listán. Miért is?

Aminek legjobban örültem, hogy nem akart az amerikai filmekre hajazni. Némi giccsezés volt, ugyan főleg a háttér megjelenítésében, de ezt be tudtam annak, hogy alkalmazkodik Gábor álcájához - gazdag csábító. Érdekes is ez. Port.hu hozzászólásokban olvastam a problémát, hogy a főhős miért él olyan lepukkant lakásban, miközben drága öltönyt és hasonlóakat vesz magának a szédítéshez, pedig milliókat nyúl le a gyanútlan nőktől? Egyik ötletem, amit már elkezdtem fejtegetni: a helyszínek alkalmazkodnak Gábor adott álcájához, a lepusztult lakás pedig csak igazi, belső szegénységét jelképezi. Másik magyarázatom egy földhöz ragadtabb dolog volna: főhősünk ránézésre mindenből a legdrágábbat vásárolja, s ekkora pénzszórás után persze, hogy nem marad annyi, hogy elköltözzön abból a kis lakásból.

Visszatérve a háttérhez... Rengeteg ismerős helyszínt láthattunk (pl. Lánchíd, Libri), néhány filmkocka erejéig még London is ránk kacsintott. Viszont az erős színek már tényleg túl művinek mutattak a számomra. Kicsit olyan hatása volt, mintha nem is magyar filmet néznék. És hol marad a vibráló neonlámpa?

Mielőtt kitérnék még a történetre, előbb a színészek. Jó pont, hogy nem a szokásos nevek sorakoztak fel, viszont Csányitól még nem tudtak megszabadulni. De nem szidom, jól hozta a karakterét, csak unalmas, hogy az utóbbi időben minden magyar filmben főszereplő (a Kaméleon ez alól is kivétel). Trill Zsolt (Tibi) szerintem remekül eljátszotta a falazó barátot, főleg, ahogy hozta a nevelőotthonban felnőtt embert. Nagy Ervin (Gábor) alakításán az utóbbi nem érződött. Túl komoly és művi volt igazi valójában, nem csak valamelyik álcája során. Rajtuk kívül még kiemelném Kulka Jánost, aki szerintem a legnagyobb alakítást nyújtotta a filmben, mint meleg orvos. Nem véletlenül tartják nagyszerű színésznek. Túl tudott lépni a színház színészeten (?), nem ripacskodott. 

A többi színész alakítása is tetszett, de különösebb dolgot nem vettem észre.

És akkor végre a történet! Amivel nincs sok bajom. Kellőképpen izgalmas, a karakterek többé-kevésbé ki tudnak bontakozni. Farkas Gábort kidolgozottnak éreztem, újabb és újabb ötletei mindig ledöbbentettek, közben pedig kellően ideges is tudtam lenni rá, amiért így játszadozik az emberekkel. Hanna is szimpatikus lány, intelligens, nem olyan nehéz átverni, talán nem is lehet. A többieket is tudtam szeretni és izgulni értük, talán a Csányi által alakított figura volt néha idegesítő, de csak néha. Mikor Londonban bolyongott az éjszaka közepén nagyon izgultam érte. Borzasztó lehet... én a saját városunkban félek egyedül sétálni sötétedés után. :D

Mást nem is igen tudnék erről a filmről mondani. Nem életem legjobb filmje, egy-két dolgot túlzásba vittek, de azért egy ügyes kis mű az elmúlt évek magyar alkotásai közül. 8/10. Mindenkinek ajánlom, aki egy jó magyar filmet akar látni.

"Így neveld a sárkányodat" - hirdeti a mese címe. Annyi ismeretet nem adott a film, hogy most akár holnaptól elkezdjek nevelni a szobámban egy sárkányt, de azért aranyos mese volt. Miért is?

Tartalom:

"A DreamWorks legújabb animációs kaland-vígjátéka Cressida Cowell sikerkönyve alapján készült, és melák viking harcosok és vad sárkányok világába röppenti nézőit.
A történet középpontjában egy viking tinédzser áll, aki Berk szigetén él, ahol a sárkányokkal való küzdelem a mindennapi élet része. Elérkezik a beavatás ideje, amikor hősünk bizonyíthatja rátermettségét törzsének és apjának. Ám amikor találkozik egy sebesült sárkánnyal, és végül összebarátkozik vele, a kis "sárkányölő" világa a feje tetejére áll."

Forrás: Port.hu


Ahhoz képest, hogy ismét egy háromdimenziós mesével van dolgunk, a képek szemet gyönyörködtetőek. Már-már valósnak ható északi erdők, a tiszta kék tenger és a felhőkkel hintett ég. Ebben a háttérben mozognak a komikus viking harcosok és ő köztük a vézna Hablaty (akinek mellesleg Hamvas Dani a magyar hangja ~). Az emberi karakterek mellett megjelennek a sárkányok különböző fajai: láthatunk dongóhoz hasonló egyedet, cipzár nyakút, Godzillához hasonló sárkány királynőt és persze ott van Fogatlan, akinek a feje - a szája mindenképp - hasonlít egy régebbi Disney hősre, Stichre. Összességében gyönyörű látványt varázsoltak képernyőre az animátorok, 3D-ben még szebb lehet.

A szereplők kidolgozásán túllépve jöjjön a történet. Kicsit kiszámítható, de elnézhető, mivel a képi világ, a történet bája és a sárkányok világa teljesen magával ragadja a nézőt. Ha jól emlékszem egyszer sem álltam fel, miközben néztem, teljesen a képernyőhöz szegezett. Viszont van két dolog, amit megemlítenék. Először is a legfontosabbat: volt tanulság! A televízióban kevés mesét látok, aminek lenne valami tanulsága. Legalább a nagy rajzfilmgyárak őrizzék meg ezen szokásukat. Másik dolog a nem teljes happy end. Egy csipetnyi tragédiát ad a filmnek, ami a kicsiket sem sokkolja teljesen.

Nem maradt más hátra, mint a pontszám. Mese kategóriában nyugodt szívvel adok neki 10/10-et. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt ajánlott. :) És persze azoknak, akik sárkányt akarnak nevelni. 

Detti jóvoltából végigolvashattam az öt kötetes Makrancos hercegnő című mahwát.

Tartalom:

"Történetünk az ősi Kínában, a Szung-dinasztia idején játszódik. A birodalomban a hírhedt Csin Kang felkelés miatt nagy zűrzavar uralkodik. A közelgő pusztítástól tartva Liu császári ágyas fájó szívvel egy közember, Tang Huj gondjaira bízza karon ülő leányát, Ji Fu hercegnőt. Tang Huj a gyermekkel együtt délre menekül, és így Ji Fu hercegnő holléte a rejtély ködébe vész...

A Szung-dinasztia hercegnőjének története klasszikus manga-stílusban elevenedik meg előttünk."

Forrás: Manga.hu

 És akkor valamit mondani sem ártana, ha már rákattintottam az "Új bejegyzésre". Először a rajzstílusára térek ki, mert először az tűnt fel. A borító egy mangának tűnik, egész szépnek és kidolgozottnak tetszik Aztán kinyitottam és egyforma arcok és némi számítógépes beütés fogadott. Ez a stílus egészen a 3. kötetig nyomon követhető, attól fogva megszűnik ez a hiba, s természetes hatást keltő romantikus történethez illő rajzok fogadnak. Egyedül az arcok maradtak egysíkúak, de a 4. kötetben feltűnő új szereplők már  nem annyira hasonlítottak a főhősökre.

  A stílus után következzen maga a történet. Erről különöset nem tudok mondani. Aranyos, romantikus, le tudott kötni, bár nem éreztem kellő feszültséget, kivéve két alkalmat. Spoiler! Például a 3. kötetben, amikor Tha Hszüan meg akarta ölni Cse Li-t, a másik izgalmas pont pedig az 5. kötetben Ji Fu hercegnő kivégzése. és Cse Li megmenekülése. És persze beszélgetés az "őrrel" :) Spoiler vége.

Egész hamar a "kritika" végére értem, de valóban nincs sok mondanivalóm erről a sorozatról. Aki valami könnyed romantikus történetre vágyik, annak teljes szívből ajánlom. Én most egy 9/10-et adok neki.

"Edith Piaf a sanzon királynője volt. Kevesen tudják, milyen személyes dráma húzódott meg a csillogás hátterében. A szülei alkoholisták voltak, a nagyanyja nevelte a kislányt. Az egyik bordélyházban nőtt fel, és az utcán énekelt és koldult, hogy éhen ne haljon. Az egyik párizsi varieté igazgatója figyelt fel a törékeny teremtésre és megnyitotta előtte a színpadra vezető utat. Néhány év leforgása alatt az egész világ Piaf lábai előtt hevert. Boldogsága nem lehetett teljes, a szerelme tragikus körülmények között meghalt. Az énekesnő az alkoholhoz és a droghoz menekült."

 

Most hirtelen nem is tudom, hogy volt-e valami, ami nem tetszett. Talán csak az, hogy sokszor gyors tempóban jöttek az emlékek és nem győztem kapkodni a fejemet. Utólag utánaolvastam Piaf életének és kimaradt a jótékonykodása és a világháborús rész (bár arról a franciák nem szívesen beszélnek).
Nem is tudom, hogy hányasra értékeljem. Teljeset biztos nem adok, hisz annyira nem kötött le, hogy rövid időn belül újra akarjam nézni. Legyen egy 10/8.

 Eredeti kritika: 2010.08.05.

Nyáron megfogadtam, hogy a Supernaturalt eddigi 5 évadát biztosan végignézem, hogy ősztől majd egyenesen jöhessen a 6.  Iskolára való tekintettel csak így tudnám rendesen nézni (mármint heti egy rész).

A személyes bevezetés után jöjjön egy összevont vélemény nyilvánítás a 2. és a 3. évadról. A sorrendnek megfelelően kezdjük a 2. évaddal.
Tartalomról röviden annyit, hogy kijelentem, spoilerek (bár nem tudom, hogy rajtam kívül még ki az aki nem látta végig?). Oké, mehetünk tovább. Az előző évad végén Winchesterék súlyos balesetet szenvedtek és kórházba kerültek. John és Sam meg is úszták, de Dean… Csak egy hajszál választja el a haláltól. Bolyong a kórházban, ahol összefut egy kaszással, akivel próbál  alkudozni, kevés sikerrel. Eközben Sam Deant próbálja elérni, John pedig a sárga szemű démont űzi. Az üldözésből végül alku kerekedik: az apa feláldozza saját lelkét fiáért. Dean megmenekül, viszont John meghal. A fiúk gyászolnak és így folytatják további kalandjaikat.

Rövid vélemény az évadról: Amiket előző bejegyzésben felsoroltam, mint hibák egész jól felszívódtak. Végre kibontakozni látszik egy főszál a folyamatos démon vadászat mellett. A fiúkon kívül találkozhattunk profi vadászokkal is, mint például Bobby. A női karakterek is túl léptek a bajba jutott királykisasszony státuszon: találkoztunk itt kemény kezű vadász fogadósnővel, Ellennel és annak szintén kemény, kicsit nyüzsgő lányával, Jo-val. A fiúk is jócskán fejlődtek: Dean tud érzékeny is lenni, Sam pedig abbahagyta a nyavalygást – valószínűleg beletörődött a helyzetébe. Az ellenfelek is keményebbek lettek, nem mindegyiknél elég a só és a szentelt víz, sőt. Van olyan is, akit nem lehet megölni (célzok itt a kis istenségre). Az évad során mintha a humort visszafogták volna, egy részre tartogatták leginkább (Tall Tailsre).  Természetesen hallhattunk pár frappáns megjegyzést a fiúktól és Dean is perverzkedett eleget.

Hibaként talán azt tudom felhozni, hogy megmaradt a történet kissé kiszámíthatósága, meg eléggé előjött az Amerika a minden – értem itt, arra hogy még a pokol bejárata is az USÁban van. x D A pontszámom 9/10 (de nem utóbbi miatt).

Sorban következik (mily logikusan) a 3. évad.
Tartalom röviden: Sam és Dean ugyan végzett esküdt ellenségükkel, Azazellel, de a démon mesterkedésének hála kinyílt a Pokol kapuja és számtalan veszedelmes lény szabadult a Földre (vagyis csak Amerikára, of course). S nem csak ez az egyetlen probléma, hanem az alku is, amint Dean kötött Sam életéért cserébe. Egy  év és a lelke a Pokolba kerül…
Rövid vélemény: A forgatókönyv sztrájknak köszönhetően ez az évad 16 részesre sikeredett, de annál jobb lett. Leginkább a főszál került elő (megmenteni Deant), de természetesen láthattunk pár jó kis leszámolást is. Az ellenfelek ismét egyre keményebbek lettek és néha egy-egy érdekes információt is elkottyantottak a fiúknak a nagy, pokoli tervekkel kapcsolatban. Na meg egy új nagy ellenség is megjelent: Lilith. A démonok fejlődése mellett a nők is egyre érdekesebb figurák lettek. Feltűnt egy démonlány, Ruby és egy ember, aki démonokkal kereskedik, Bela Talbot, akinek érdekességképpen Lugosi Bela az álneve.
Ha már emlegettem Lilithet, akkor mondok Bibliát is. Nem annyira tűnt ki eddig, de a 4. évad első részéb?ő ítélve a további történések a Bibliára fognak épülni. És Lilithnek miköze a Szentkönyvhöz, ha nincs is benne? Igazából tényleg nem szerepel benne, de a zsidó mondák szerint létező személy és sok köze van a ma ismert történetekhez. Anikótól tudom, hogy Lilith Ádám első felesége volt, azonban elárulta férjét, s a Pokolba került, ahol összeszűrte a levet Luciferrel. Azért írtam le, mert várok valami ilyesmit a sorozatban, meg a Tragédia óta bírom Luciferkót, szóval az ő megjelenését is várom.
A humor természetesen ebből az évadból sem maradt el. Ismét a kis istenünk szolgáltatta a humort és az önkéntes szellemvadászó srácok, akik már Ghostfacersszé avanzsáltak – egy rövid időre.  Ami még pozitívum volt, hogy belepillanthattunk a fiúk múltjába és láthattuk, amint egy igazi, erős testvéri kapocs alakult ki köztük, ami leges legelső részekben elképzelhetetlen volt.
Nem tudom mi rosszat tudnék erről az évadról mondani. Nem igen volt már kiszámítható, viszont egyes részekben maradtak elvarratlan szálak, ezt főleg az elején figyeltem meg. Sajnos szelektív a memóriám, így most nem jut eszembe egy ilyen eset se. A 13. rész eléggé idegesített, de lehet, csak nem voltam ráhangolódva, vagy tényleg alapból ennyire irtózom bármiféle reality showtól. Még ami zavart, az a cím színe: az a kék… bántott engem. xD Na jó, nem. Csak egyszerűen nem tetszett a színválasztás, de ez az én bajom.

A 3. évad is szintén 9/10.

Így a beszámoló végén összeszedem, hogy melyek voltak a legjobb részek, szerintem. Zenéket most nem tudok linkelni, ugyanis nem igen jártam utána a számoknak. ^^”

2. évad részei:

Azt hiszem ennyi lett volna a mondandóm. Cleoval nézzük tovább a 4. és 5. évadot, valószín?űeg majd arról is beszámolok így, egy összevont poszttal.

Nem is tudom mikor olvastam róla először a Filmbuzin, aztán hallottam, hogy itthon is bemutatják… Hát menni kellett. Mentünk is Cleóval a West Endbe, kihasználva a Vodafone keddet.

Tartalom:

"A tini Dave rajong a képregényekért. A szuperhősökről olvasva elfelejti, milyen jelentéktelen az életben, azt, hogy nincs érzéke semmihez, a lányok meg átnéznek rajta. A srác gondol egy merészet, és elhatározza, hogy a példaképeit követve felcsap szuperhősnek. Testhezálló jelmezt rendel a netről, nevet ad magának, és elindul, hogy megtisztítsa városát a bűntől. Elszántságának csak a szuperképességek hiánya szab gátat. A felbukkanásának mégis híre megy. Ezzel felkelti az igazi "hős" apuka és a tizenegy éves, karatézó lánya érdeklődését. Jól jön a segítségük a helyi maffiafőnök elleni küzdelemben."

 Forrás: Port.hu

Először is, az előző bejegyzésem kedvéért megjegyzem, hogy erőltetett ez a szójáték. A netezők által kreált cím, az Oda/Basz sokkal jobb lett volna. Mert ez a film tényleg odabasz. Miért is?
Ami engem a legelejétől megragadott, a műfajparódia jellege. Mindenki ismeri az amerikai szuperhős filmeket: szuper erős fickó, aki megmenti a nagyváros lakóit a szuper gonoszoktól. És a szuperhősök sosem szereznek egyetlen karcolást sem! Na, ezek az alapok a Kick/Ass-ban teljesen megdőlnek. Önjelölt szuperhősünk, Dave  nem idegen bolygóról jött, nem marta meg egy radioaktív pók, nem is mutáns és még szuper felszerelése sincs. Marad a kemény edzés, a búvárruha és a két bot. Természetesen ilyen eszközökkel nem is ér sokat a bűnözők kései és pofonjai ellen. Véraláfutásokból és szúrt sebekből bőven ki jut a számára, de ennek ellenére is lelkesen küzd tovább a rossz fiúk ellen.

És van egy másik szál: Apa és Lánya, akik bizony szuperhősök. Nem, szuper erejük nincs, de Batmanéhez hasonló fegyver arzenállal viszont rendelkeznek (látszik is Big Daddyn, ki is a példakép). És miért ez az önkéntes hősködés? Hogy megállítsák a város drogdílerét. Bűnöző életeket nem kímélve robbant, gyújtogat és szúr a páros, Big Daddy és Hit Girl.
Természetesen a két történetszál össze is ér egy véletlen találkozás során.

Nos, ilyen ez a film, keverednek benne a műfajok, de az alapok (szuperhős film) ledőlnek. Igazi posztmodern alkotással van dolgunk.

A történettel nem volt semmi gond, szépen vezették a két szálat; a szereplők is rendben voltak, szerethetőek; humorból, akcióból és drámából egyaránt kaptunk; utalgatásokat a mai életünkre (pl. Myspace, Lost), na meg néha igazságokat is. Egyik, ami leginkább megmaradt, mikor Dave a benzinkút előtt verekedett, hogy megmentsen egy embert. A többiek persze csak nézték az egészet, meg filmezték. Kick/Ass rájuk kiáltott: Milyenek maguk? Csak nézik, ahogy öt ember szétver egyet? – Manapság tényleg ilyenek az emberek: ha valaki bajban van csak szépen néznek és nem tesznek semmit.

Sok szép dolgot leírtam a filmről, de voltak benne csúnya dolgok is. Elsősorban a sok erőszakos jelenet. Én úgy érzem, a kevesebb jobb lett volna. Másik: Történetvezetésbe annyi hiba csúszott, hogy a film második fele nagyon is Hit Girlre hegyeződik ki, pedig a cím Kick/Ass. És ha már Hit Girl… Alig siratta meg az apját, ami engem azért megdöbbentett, akármilyen kemény kis csaj. Harmadjára (és legfontosabb): A pozitív hősök lelkiismeret furdalás nélkül kaszabolták a bűnözőket. Jó, Hitéknél nem vártam el, hogy nagyon sajnálják áldozataikat, de Dave-nél nagyon is, hisz ő a kezdő egész végig. Nem, hidegvérrel belelőtte a tár a drogdíler embereibe.

Hm… Mást nem tudok hozzáfűzni. A negatívumok ellenére remek film, szerintem az idei év egyik legjobbja, bár nem tudom, Oscarra érdemes-e, de valamiért úgy érzem, fog kapni jelölést. Pontszám 8/10. Aki jól tűri a véres jeleneteket, szereti a kicsit beteg alkotásokat, nyugodtan üljön be a filmre, nem fogja megbánni.

Hm és jön majd a folytatás is.  (2011 vagy 2012-re) Engem megvettek.

 Eredeti kritika: 2010.08.01.

Annak ellenére, hogy nyár és olvasok-zenét hallgatok, ez most egy szemét bejegyzés lesz. Előre leszögezem, hogy ez az ÉN véleményem, az ÉN blogom, ahová bármit leírhatok. Ha gond van, kommentelhetsz, de a véleményemet nem fogod megváltoztatni.

Kezdjük.

Gondolom sokan találkoztak az elmúlt – hm… 15 évben?  – azzal a jelenséggel, hogy romlik a magyar szinkron. Tény és való, ez így van. De hogy SZAR? Szerintem nem. És kik mondják ezt? 1,5 millió ember sőt, szerintünk be is kéne tiltani a szinkront és mindent feliratosan kellene néznünk, mint Északon vagy akár Portugáliban, Romániában és Bulgáriában. Addig fajult a dolog, hogy betiltják a szinkront itthon… Itt olvashattok róla többet. Ha értően végigolvastátok, akkor azért látjátok, még nincs ez a veszély, viszont félelmetesnek sőt, felháborítónak tartom az indítványozást…

Először is: ne 1, 5 millió ember döntse el, hogy 9-10 millió  ember milyen nyelven nézze kedvenc műsorait a TV-ben! Demokrácia? Hát ez rohadtul nem az.  Tudjátok, szüleink jelentős százaléka nem beszél idegennyelveket, nekik igen is szükség van a szinkronra. Na, erre mit mond egy felirat párti? “Ott a felirat” Na ja, de hogy várod el egy 70 éves bácsitól és nénitől, hogy olvassa a picike fehér feliratot? Na, na? És a vakok? Nem lát, így már ne is nézzen TV-t? Vagy kezdjen el angolul tanulni csak azért, hogy tudjon szórakozni? Azért ez durva kérés lenne.

Másodjára: ha megszűnik a szinkron, miből fognak megélni azok, akik csinálták? Először is a színészek, a szinkronrendező, hangmérnök és sorolhatnám. Hm. Majd a 1,5 millió eltartja őket?

Harmadjára: kicsit azt is érzem, hogy sokan sznobizmusból vagy divatból szidják a szinkront. Tegyük fel eredeti nyelven megnézte a kedvenc sorozatát, belenéz magyarul öt másodperc erejéig. Persze, hogy az eredeti fog továbbra is tetszeni neki, ha nem is ad esélyt a magyarnak. Szerintem öt másodperc alapján nem lehet semmit sem megítélni.
Másik dolog: középfokú angol tudással mindenki okosnak érzi magát ebben a témában. Mindjárt észreveszi a félrefordításokat, a stílushibákat, rossz hangválasztás stb. Oké, elismerem, hogy vannak hibák a szinkronokban, én is bőven észre szoktam venni, még anyukám is, aki csak a legfontosabb szavakat tudja angolul. De középfokú angollal az ember még nem fordító! Meg is nézném, hogy az illető hogy fordítja le úgy az adott szöveget, hogy még az IQ-fightereknek is érthető legyen, szájra illeszkedő, nyelvtanilag okés és stílusban is megfelelő. Nehéz, próbáltam én is.

Negyedszerre: Még fel szokták hozni érvként felirat mellett, hogy “nyelvgyakorlás” meg “olvasásgyakorlat”. Hát… Nyelvgyakorlás igen, de annak, aki tud is valamilyen nyelvet. Hetedikes koromban animéket csak angol felirattal és japán hanggal néztem, de nem tanultam meg belőle japánul. Ha mondjuk itthon minden feliratos lenne és leülnénk heti rendszerességgel egy sorozatot nézni, nem hiszem, hogy felső fokú szinten megtanulnánk angolul. Aki nulla tudással kezdett el így nyelvet tanulni és eljutott a majdnem anyanyelvi szintre, annak teljes szívemből gratulálok, biztosan rohadt nagy nyelvzseni. Ha még nyelvtanulás… Először az anyanyelveden kell megtanulnod rendesen, aztán jöhet más. Erre is hasznos a szinkron egy kicsit.
Olvasásról annyit, hogy azt az iskolában kell megtanulni hat-hét éves korban. Tudjátok, betűk, szótagolás aztán folyékony olvasás. Utána könyveket kell olvasni, nem a pár szavas feliratot. Ha utóbbiból tanul meg olvasni, nem sok szókincse lesz, meg értőolvasása sem. Ezeket csak hosszú, összefüggő szövegekből lehet elsajátítani.

Ennyi szemponttal védeném meg a magyar szinkront, viszont még kicsit a fordítások mellett is kiállok.

A szinkron fordítás a legnehezebb dolog a szakmában (előre leszögezem én nem vagyok szakmabeli, csak erre készülök). Szájra kell igazítani a szöveget, kell lennie egy stílusának is, nyelvtanilag helyesnek kell lennie és az angolul  (vagy más nyelven) gyakran lefordíthatatlan kifejezéseket, szójátékokat is érthetővé kell tenni a magyar közönség számára (mondjuk az elsőt leszámítva ez minden fordítási munkára igaz). Ami még legnehezebb ebben a munkában, a rövid határidő. Mondjuk van egy sorozat, amiből minden hétköznap adják a részeket. Ezeket általában nem úgy adják le, hogy az adott évad már készen van. Sajnos nem, pedig talán így is lehetne javítani a minőségen. Szerinted hány napja lehet lefordítani a dolgozónak egy részt? Talán egy.

Ha már minőség, ki is térek rá. Észrevettem én is, hogy az se mindig tökéletes, sőt. De vajon miért van ez? Talán az elmúlt éveknek köszönhető, meg az emberek mentalitásának. Ugye a fordítót egyetemen-főiskolán képzik. Az elmúlt években megszaporodtak az egyetemisták kicsiny országunkban. Így a fordítók száma is, akikre bizony szükség is volt az elmúlt 20 évben, mert Amerika elkezdte – elnézést de – szarni a filmeket és a sorozatokat, amikből szinte mindent igyekeznek eljuttatni hozzánk. Szerintetek ez hány órás anyag lehet évente? Rengeteg. Ne csodálkozzatok, hogy romlik a szinkron minősége: gyakorlatilag tömeggyártásra került. És a fordítók nem tudják 100 %-osan odatenni magukat, részben ezért is. Másik elgondolás, ami tényleg csak elgondolás: a nyelvi szakokra olyanok is bekerülhetnek, akik nem igazán tudják a nyelvet a nyelvvizsga ellenére sem. Jó, lehet elvégzi kettes szinttel az iskolát, jó lehet még el is helyezkedik, de nem tudja ugyanazt a minőségi munkát nyújtani, mint azok a társai, akik jobbak. Oké, verseny van, de a minőség attól még romlik, mi meg nem tudunk nagyon válogatni TV-ben, azt nyomják a pofánkba, amit előállítottak.

A sok hülye okoskodásom után felmerül a kérdés, hogy mit javasolnék? Nagy vonalakban: aki fordító akar lenni, az becsülettel végezze el; fordítsanak a stúdiók több időt a szinkron készítésére (és a kedves tv-nézők akkor ne türelmetlenkedjenek! mert szoktak, a szinkront bezzeg csak szidni tudják). Talán ezeket csak.

Aki ezek után is felirat párti és el akarja törölni a szinkront, ne tegye, hanem töltögessen mindent angolul + felirat (amikből szintén kevés a 100%-os elfogadható minőségű) vagy ha rá pénze, vegye meg DVD-n kedvencét és Nyelv beállítások-> Hang: angol (vagy más, csak nem magyar) Vagy fizessen elő Upc-re, ahol lehet hangsávot váltani.

Még végén kijelenteném, hogy sokszor nézek én is filmeket, sorozatokat angolul és igen van, aminek utálom a magyar szinkronját, de emiatt nem akarom eltörölni. Gondolok másokra is, ugyanis még élnek azok a generációk, akik nem tudnak idegennyelveket.

 Eredeti kritika: 2010.07.23.

El kell ismernem, nem igazán nőttem ki a mesékből. Mai napig képes vagyok bármelyik Disneyt megnézni, újraolvasni némelyik Witch képregényt és Minimaxon belekukkantani az Én kicsi pónimba (végignézni már nem szoktam, ugyanis eléggé irritáló az új szinkronja). Lehet a nosztalgia miatt, lehet csak hiányoznak az édes és rózsaszín dolgok az életemből, vagy egyszerűen egy aranyos történetre vágyok, ami kirángat a valóságból, legalább egy fél órára. A mesék tudnak leginkább más világokba repíteni minket. És amelyiknek szép a rajzolása, akár gyönyörködtetni is.
Valami ilyen indíttatásból jutottam el addig, hogy tizennégy évesen karácsonyra a Fairy Oakot kérjem. A kötettel először Katona Ildikó, a Könyvmolyképző kiadó főnöke (ha lehet így mondani… most nem jut eszembe a foglalkozásának a hivatalos neve) ismertetett meg Chewt és engem egy e-mailben. Kaptunk képeket és borítókat, amik elsőre elnyerték a tetszésemet. És Elisabetta Ghone. Olaszországban elég híres néni, rengeteg gyerekmagazint indított útjára, és ő alkotta meg a világhírű Witch képregénysorozatot. Előző munkája után kíváncsi voltam erre is, aztán megkaptam nagymamámtól.

 Tartalom:

"Már vagy ezer éve mindig, amikor éjfélt üt az óra, varázslatos dolog történik Fairy Oak házaiban: parányi, fényes tündérek gyermekekről mesélnek a jóságos tekintetű boszokáknak, akik izgatottan csüggnek minden szavukon. Különös ugye? Köztudott, hogy a tündérek és a boszorkányok nem szívlelik egymást, s hogy a boszorkányok ki nem állhatják a gyerekeket. Csakhogy mi Zöldlapályvölgyben járunk, Fairy Oak falujában, ahol a dolgok mindig is egy kissé másképp zajlottak…"

Forrás: Moly.hu

Szóval, van egy dajkatündérünk, Feli. Minden eseményt az ő tolmácsolásából ismerhetünk meg. Hála neki, mi is részesei lehetünk a Perwinkle család életének, főleg az ikrek, Pervinka és Vanlília felcseperedésének és kalandjainak, a közöttük kialakult erős testvéri köteléknek.
Ghone ügyesen követi a három kötetben a gyerekkönyvek követelményeit, felsorakoztatja a mesékben elengedhetetlen – csúnya szóval – sablon szereplőket, akiket egy-egy érdekes tulajdonsággal szerethető karakterekké varázsol. A szereplőkön túl pedig megismerhetjük Fairy Oak falu világát, ahol emberek és boszorkányok békességben tudnak élni egymás mellett. Igaz ez a világ valamennyire a meseék "alaplényeiből" építkezik (tündér, boszorkány stb), mégis tud újat mutatni, olyat, amit máshol eddig nem láttunk. Leginkább ezt élveztem az egészben.
A pozitívumokhoz még odasorolnám a gyönyörű magyar kiadást. Védőborító, Ghone és társai eredeti rajzai, gördülékenyen olvasható, könnyen érthető fogalmazás.
Negatívumként talán a történet kiszámíthatóságát lehetne felhozni, de kisebb olvasókat is meg kell ismertetni a legtöbb történetre jellemző mozzanatokkal.

Többet nem is nagyon tudnék a trilógiáról szólni. Aki szeretne kicsit kilépni a valóságból vagy újra gyereknek lenni, nyugodtan vegye kezébe a Fairy Oakot. Nem fog csalódni.
A pontszám mindenképpen 10/10, mert remek gyerekkönyv. A lányos szülők nyugodtan adhatják a lurkó kezébe, biztos meghozza a kedvét az olvasáshoz.

 Eredeti kritika: 2010.06.22.

Akkor jöjjön is a Holdhercegnő. Egyszer említettem már, hogy mennyire meg szeretném nézni. Az év folyamán Annától megkaptam (utólag köszönöm is neki), nyáron pedig a borsószezonban jutott időm is a megnézésre. Nos… Azt kell mondanom, csalódtam… Lássuk csak.


Tartalom:

"A 13 éves Maria (Dakota Blue Richards) kénytelen hátrahagyni addigi fényűző életét, hiszen örökségül csupán adósságot, és egy réges-régi könyvet kapott édesapjától. A könyv azonban nem mindennapi. Egy titokzatos, ősrégi történetet mesél el, amelyből Maria előtt két család viszálykodása elevenedik meg: a Merryweather és a De Noir családok között folyik a harc a Hold varázsgyöngyeiért. A kislány, ahogy egyre jobban belemélyed a történetbe, úgy döbben rá, hogy Holdfölde veszélyben van."

Forrás: Port.hu

De elöljáróban néhány dolgot a filmről: Csupó Gábor rendezte és részben Magyarországon forgatta. Csesznek várát ismertem fel, ahol egy általános iskolai táborozás során voltam is. Nagyon szép vidék, látogassatok el oda. De ugorjunk vissza a filmre.

Először is kezdem a jó pontokkal, mert azért nem szőrös a szívem. Ami leginkább vonzhatja a figyelmet ennél az alkotásnál, az a látvány. Eyecandy, egy találó angol kifejezéssel élve. A ruhák elragadóak, valóban mesébe illőek. Maria szobája is irigylésre méltó… az állatkák is imádnivalóak, és a már említett forgatási helyszínek gyönyörűek. Még a főúr dadusra irányuló csipkelődése is elnyerte a tetszésemet. Kedvencem, mikor a “maradjon csöndbe” helyett, valahogy így fogalmaz: “Ezelőtt nem voltak nők a kastélyomban és csend is volt”. Aranyos, nem?  A főúrnál maradva, még meg kell említenem a táncolós jelenetet. Szép, bájos, kellemes látvány. És a zongora játék… Piszkálja az agyamat, mert nagyon ismerős volt valahonnan.

Így a látvánnyal együtt volt egy bájos meseisége a filmnek, ami tetszett is.
A szinkron is elfogadható volt, Hamvas Daninak nagyon örültem és a dadus hangja is tetszett, na meg Roatis Andreát is régen hallottam. ^^

Valahogy úgy érzem, hogy a pozitív dolgok itt zárultak le. Jöjjenek a negatívumok. Az egész film legfájóbb pontja maga a történetvezetés. Az alap ötlet jó, de a bemutatása kevésbé. Sokszor néztem kikerekedett szemekkel, hogy “ez most miért volt?” és hasonlók. Például, hogy Loveday (ez a név!) miért hagyta ott Mariát a várnál, akkor a lord miért nem válaszol semmire, Rolf kutya miért csuklott csak úgy össze… Van annyi kérdésem az egész filmmel kapcsolatban, mint Mariának a helyzetével. És kiszámítható is volt a sztori. Tudni lehetett, hogy a gyöngyök nincsenek a ládában, akkor, hogy Robin is átáll Maria oldalára stb. Ezentúl még a befejezés sem igen tetszett… Hipp-hopp, mindenki megjelent! Pedig senki se hívta őket… Fölösleges filmkockák.
A történeten kívül a szereplők is elég nagy negatívumok, sablonosak. Maria sokat kérdezősködik, a lord sokat titkolózik, Loveday nem tudom… a dadus meg böfög, ami eléggé illetlen, főleg, ha úgy hangoztatja, hogy vidék ilyen olyan rossz… A gonoszok is csak felmutattak pár alap roszfiús tulajdonságot, senki se volt igazán különleges. Kellett volna még rajtuk dolgozni.

Zárásként jöjjön a pontszám. Nehéz szívvel, de 5,5/10. A látvány 10 pontos, a történet 2-3. Igazán sajnálom, pedig az alapötletből remek történetet lehetett volna kihozni. Csupóék nem éltek a lehetőséggel. Bár gondoltam rá, hogy elolvasom a könyvet, de majdnem 4000 Ft-ba kerül (pedig 300 oldal sincs), és azt mondják, az se sokkal jobb. Hát… talán, ha bent lesz a könyvtárban.

 Eredeti kritika: 2010.06.20.

Nyáron én nem uborka szezont tartok a tévécsatornákhoz hasonlóan, hanem borsót. Miért? Mert filmnézés közben általában borsót pucolok. Ebben a hónapban mindképp. A továbbiakat a termés szabja meg, még lehet uborkaszezonra is sor kerül.
Az első film, amiről most írok, az a Trisztán és Izolda. Le kell szögeznem, hogy egész olcsón sikerült megvennem a Media Marktban, potom 490 Ft-ért. Kicsit féltem, hogy lehet pénzt dobtam ki az ablakon, de végül nem lett annyira igazam. Lássuk csak…

Ha szerelmes párt kell mondanunk a világirodalomból, biztosan mindenki Rómeót és Júliát említi. Pedig élt náluk egy sokkal régebbi pár: Trisztán és Izolda. Történelmük  a kelta korban kezdődött, majd leírásra a Középkorban került sor, lovagregény formájában. Az előzményekről ennyit.

 Tartalom:

"A történet alapja az időtlen kelta mítosz, mely egy mindent elsöprő szerelem, fájdalmas veszteségek, mondák és sorsok meséje. Ridley Scott, a film executive producere, már ismerős a téma ábrázolásában, és régi vágy volt, hogy a Rómeó és Júlia történetét is megelőző regét csatákról, királyi intrikákról és az embert keresztre feszítő szerelemről filmvászonra vigye. "Van két ember, két külön oldalon, szinte teljességgel kizárt, hogy találkozzanak - mégis egymásra találnak. Epikus történet, mely az ember alapvető viselkedésében gyökerezik, mely örök" - nyilatkozta filmjéről.

Először a háború miatt kettészakadt ország, később a király iránti hűség kényszeríti a két főhőst, Trisztánt és Izoldát mélyről fakadó, elementáris szerelmük elnyomására. Magukba kell fojtsák érzelmeiket a béke és Anglia jövőjének érdekében. Bármit is tesznek azonban érzelmeik ellen, a sors mégis egymás karjaiba sodorja őket, kockára téve minden politikai és családi kapcsolatot, hogy, ha egyetlen pillanatra is, de egymáséi lehessenek. És mit tesz vajon Lord Marke, aki az egyik szerelmes fiatal felé atyai érzéseket, a másik felé pedig őszinte szerelmet érez... a "fiú" , a feleség és a politika."

Forrás: Port.hu

Először is az érdekességekkel kezdem. Ugye ha Trisztán és Izolda, beugrik mindjárt a szerelmi bájital és a lovagi torna, meg a két Izolda. Nos, ebben a feldolgozásban csak a lovagi torna maradt meg. Bár annyira nem sajnáltam a dolgot, ugyanis így egy történelmi filmet kaptam mese helyett, amit szintén szeretek. És a jelmezek is lenyűgöztek. És a történet is egész jó volt így.

A jó pontok után jöjjenek a rosszak is, mert abból is bőven kijutott. Először is, sok volt a WTF jelenet. Kezdjük a legszembetűnőbbel, Trisztán halálával és feltámadásával. Csónakba helyezték, még nyilat is lőttek rá, és élve eljutott Írország partjaiig. Ha valóságos filmet akartak készíteni, akkor ez a jelenet mit keres itt? Ilyen még a mesében sincs.
Másik  dolog, ami eléggé irritált, az a szerelmesek kapcsolata. Izolda pont az igaz szerelemről álmodozik, és mit csinálnak Trisztánnal? Csak kefélnek. Elnézést a kifejezésért, de tényleg így van. Szerintem az igaz szerelem nem csak ebből áll (de azt meg kell jegyeznem, hogy a szerelmi háromszöget – Mark király, Trisztán és Izolda – jól érzékeltették).
Még a szereplők jelleme sem igazán tetszett. Trisztán egyhangú volt, Izolda ugyan makacs, de ezentúl ő sem volt több, Mark király pedig túl naiv. A gonoszok pedig gonoszok. Röviden mesebeli figurák. És le is szögezném, hogy ha valóságosabb filmet akarunk csinálni, akkor ne csak a történetünk legyen az, hanem a szereplőink is.

Összegégében kellemes, borsószezonra tökéletes film. De a hibái így is zavartak. Úgyhogy egy 6,5/10

Miután ezt elolvastátok, jöjjön a mű megítélése. Szóval, egész komoly, valóban felnőtteknek ajánlott, nem csak erőszakossága végett. Ami nagyon lenyűgözött, és kicsit nehéz volt rájönni az az, hogy miért fut több szálon a történet. De egész egyszerű… Vagyis szerintem Lindqvist szereti Balzacot. Szóval… több szálon fut a cselekmény, és mindegyikben más a főhős. A főszálban Oscar és Eli, egy másikban a gyilkosunk, Hakan, a harmadikban Lacke és Virginia, aztán pedig Tommy.  És persze néha felbukkan Johny is.  És mi közös bennük? Egy környezetben élnek, ismerik is egymást,  de így is, minden szálban más a főhős. Nem tudom, hogy ez így mennyire érthető, kicsit jobban kifejtem. Szóval, vegyük a főfőhőst, Oscart. Például az ő szemszögéből Lacke csak egy trotli, viszont Lacke szemszögéből Oscar csak egy kisfiú, nem a főfőhős Röviden összefoglalva: az ember a saját életében saját maga a főhős, a többiek mellékszereplők. A könyvben ezt gyönyörűen végig lehet követni, ettől realisztikus – ami igen csak furcsa egy horror könyvben. De szerintem a regény részben társadalomkritika is. Másrészt egy a könyv naturalisztikus is – igen erősen naturalisztikus. Az író nem ijed meg egy sósavtól szétmart arc leírásától, sem pedig egy bőrbeteg hámleválásától. Ezzel a két eszközzel egész jól meg lehetett ismerni  Blackeberg világát. Mindenhol vannak alkoholisták, akik hát büdösek is tudnak lenni, tolvajok, akik akár kisgyerek is lehetnek, gyilkosok, akik egész lecsúszottan nézhetnek ki, bugyuta pap rendőrök, szipus gyerkőcök és kövér kiközösítettek is. És a regény főszála leginkább ezzel foglalkozik. Két, kiközösített gyermek egyre jobban elmélyülő kapcsolatával.

Még mit lehetne mondani… A szereplők nem tartoznak a szeretni való kategóriába, inkább a sajnálni valóba. Hakant a szörnyű vége és fanatizmusa miatt szánni való, Tommy és Johnny a családi hátterük miatt, Virginia és Lacke azért, mert nem lehettek egymásé, Oscart és Elit kitaszítottság miatt sajnáljuk. Mindenkinek van egy szomorú, egy árny és egy jó oldala – de a valóéletben is így van ez. Csak mindenkiben más az arány.
Még a fordításra térnék ki. Többé-kevésbé tetszett, de két dolog nagyon, nagyon zavart. Egyik maga a cím: Hívj be!. Szerintem a film (amire mindjárt kitérek) cím fordítása sokkal jobban a hangzik, az Engedj be! Másik, ami zavaró volt a fordításban, a celeb szó.  Egyszerűen utálom ezt a szót, szerintem nem kellett volna egy műfordításban erőltetni.
És még mielőtt áttérnék a filmre, kitérek a címre is. Ugyanis egészen metaforikus, aminek jelentésére kb. a könyv közepén jöhetünk rá. Nem szeretném nagyon lelőni a poént, de… muszáj. Szóval, poénlövés következik! A Hívj be a könyv szerint arra vonatkozik, hogy mielőtt egy vámpír belép egy helyiségbe, engedélyt kell kérnie. De szerintem ez nem merül ki ebben, a cím utal Oscarra és Elire. Kérdés, hogy Oscar képes-e elfogadni a barátját úgy, ahogy van, képes-e beengedni a saját életébe. Ezennel vége szakadt a lövöldözésnek.

Mivel film feldogozásról beszélünk, természetes, hogy sokban eltér az eredetitől (sokan elfelejtik, hogy a könyv és a film teljesen két médium, sose fogja a kettő egymást fedni). Az Engedj be! filmből kimaradt például Tommy  ( ha jól emlékszem, magát Tommyt is kihagyták) és Johnny szála, Eli háttértörténete, Hakan ööm… élőhalottként való ámokfutása (enyhén kifejezve magam), Oscar pedig egy vékony kisfiúként jelenik meg, pedig igazából kövér, de azért többé-kevésbé tartotta magát a film is a balzaci “az ember a saját életében saját maga a főszereplő” sémához és persze a történethez is. És amit még imádtam az egészben, az a sötét hangulat. A beállítások, a megvilágítás… csillagos ötös. *.*

És akkor ööö… a végére értem. Lehet, kicsit csapongóak a gondolataim, de átfogóan beszélni erről a könyvről elég nehéz. Rengeteg mindenre érdemes kitérni és rengeteg mindenen el lehet benne mélázni. Remek könyv, megdolgoztatja az agyat, leköti az ember érdeklődését, megforgatja a gyomrot, és kicsit toleránssá is tesz másokkal szemben. És felnőtteknek való a felsoroltak miatt. Ahogy eddig olvastam blogos véleményeket a könyvről, nem mindenkinek esett le igazán a mondanivalója – csak egy “húúúdejó” vagy épp “fúúúúújdeundorító” regénynek fogták fel. Pedig sokkal több minden rejlik mögötte. Csak olvasni kell a sorok mögött.

A könyv az undorító dolgokkal és a szereplők halálával együtt is 10/10 szerintem, a film 10/8 (azért kicsit csapongóak voltak azok a szálak).  Akiknek erős a gyomruk, meg akarnak ismerni egy kicsit más vámpír szemléletet, egy különös kapcsolatról és egyéb olyan dolgokról olvasnának, amikről általában nem veszünk tudomást, azoknak érdemes beengedni Hívj be!-t otthoni könyvtárukba. Akik nem szeretnek vámpírokról, pedofilokról, gyilkosságról és egyéb “fincsi” témákról olvasni, azoknak szigorúak kerülendő mű.

 Eredeti kritika: 2010.05.05.

Német lecke befejeztével itt vagyok, és le is írnám egy nagyszerű könyv kritika féléjét, amit több embernek kellene olvasni, mint amennyien teszik. Mai napon sorra kerülő könyv David Clement-Davies Tűzhozó c. regénye.

Tartalom:

"Különös jövendölés járja a szarvasok népe között: A prófécia szerint egy nap megszületik a bikaborjú, homlokán a jellel. Bátorsága szabadságot hoz a szarvasoknak, ereje megsemmisíti legádázabb ellenségüket.
Rannoch azon az éjszakán jött a világra, amelyen apját meggyilkolták. Megszökött a csordától, ahol a hatalomvágy elpusztít mindent, ami jó. Gyilkolásra elszánt bikáktól üldözve veszélyes útra lépett, hogy visszatérve szembenézzen végzetével és felvegye a harcot az erővel, amely elüldözte.
E sötét, zavaros időkben beteljesedni látszik a Jövendölés..."

Forrás: Alexandra.hu

A könyv gyerekkönyvnek tűnik, hossza pedig rémisztő, pár embernek pedig még az is, elrettentő dolog, hogy a Könyvmoly képző adta ki (pedig nincs bennük semmi rossz). De itt sokkal többről van szó. Először is, egy Fekete István regényhez hasonlóan itt is az állatok szemszögéből látjuk az eseményeket – most a szarvasokéból. Azonban ezek az állatok messze állnak Vuk-féle történetektől sőt, bármelyik állatmesétől. Davies könyvében a szarvasoknak saját nyelvük van, saját mítoszaik és hőseik, isteneik és háborúik. Ahogyan a kegyetlenség az embereket is tönkreteheti, úgy a szarvasokat is. És a történet ezt szépen be is mutatja, mindkét félr?ő. Miközben Rannoch (főhős) és Sgorr (főköcsög gonosz) közötti összecsapás kimenetelén izgulunk, addig  a skótok a norvégokkal háborúznak. Az emberi harcok tökéletesen a háttérben maradnak, néha említi csak meg az író (pl. amikor Bankfooték Sgorrékat várják, közben a menetelő skót csapatokat figyelik). És ez a történet egyik gyöngyszeme.
A Jövendölés beteljesülése. Először semmi jel nem utal rá,  csak láthatjuk, valami nincs rendben a szarvasok között. Aztán megszületik Rannoch, és ahogyan cseperedik, úgy nyernek értelmet az első fejezetben elhangzott vers sorai. Davies fokozatosan fedi fel az olvasó előtt a megoldást, és hogy egy percre se unjuk az olvasmányt, mindig előrukkol valamilyen meglepő – vagy épp nem annyira – fordulattal.

Ügyesen csinálja a bácsi, szó szó. Azonban akadnak rossz részei is a könyvnek. Ami igazán zavart, azok a borjúk közötti párbeszédek. Sokszor túl sok volt belőlük, és sablonos dolgokat mondtak, amikre igazán nem volt szükség a történet megértésének szempontjából. De ez elnézhető szerintem, mivel elsősorban gyerekeknek íródott (bár szerintem annyira nem gyerekeknek való). De itt még nem ért véget a zavaró tényezők sora! Ott van Rannoch… Miután átkeltek a Felföldre, és a főhősünk szétzavarta Herne Csordáját, nem akart szarvasbőgéskor küzdeni, sem Sgorral megmérkőzni. Aztán, mikor megtudta, hogy nem Páfrány, hanem Szelence az édesanyja, mindjárt ment is háborúzni… Nekem itt tűnt úgy, mintha az író kifogyott volna a szuflából, csak egyszerűen túl akart lenni a dolgon, hogy befejezze a könyvét. Nem ezt vártam volna, főleg nem a főhősnél. Ha már úgy írom meg, hogy nem akar harcolni, akkor ne ilyen hirtelen kapjon kedvet a háborúhoz… Kicsit értetlenül írtam le, de remélem, azért sejthető, hogy mire gondolok. Hm… mi volt még… Thistle halála: szerintem annyira nem volt rá szükség, bár mondjuk az a dolog kívánta meg, hogy Rannoch és Füze összejöhessen. De ha Thistle életben marad, lehet az Alföldön maradt volna és saját csordát alapít. Vagy Rannochot hátráltatta volna a vezérségben. Sose derül ki.

Spoiler vége.

Az apróbb hibáktól eltekintve remek regény, engem lenyűgözött. Egy 10/9. Tényleg megérdemelte a borítón azt a szöveget: Érdemes rá, hogy széles körben olvassák. Csak hát ez nem vámpírregény, se nem szerelmes, “csak” mese – nem menő ezt olvasni. Sajnálom, hogy a divatozás az irodalom világába is beszivárgott, így rengeteg remek könyvet nem ismer meg a nagyközönség, mint a Tűzhozót is. Pedig igazán gondolkodtat: lehet-e barátság ember és állat között; a gonoszság valóban tőlünk ered-e;  az ész vagy az ösztön legyen a vezetőnk stb. Mindenkinek ajánlom a könyvet, aki nyitott egy “új” világra, vagy csak egyszerűen szereti az állatokat. Megéri, higgyétek el nekem.

Zárásként egy gyönyörű idézetet szeretnék begépelni a könyvből (minden fejezet elején található egy idézet, ami valamilyen formában megfelel a részben történtekkel – már ez is gondolkodtat).

Ha a legmagányosabb hegyen is kötnek fel,
Anyám, ó, anyám,
Tudom, hogy szereteted engem ott is körülölel,
Anyám, ó, anyám.

Rudyjard Kipling: Anyám, ó, anyám
(Gazdag Tímea fordítása)

Tartalom:

"Egykoron a Kishin (Démonisten) káoszba és szenvedésbe hajtotta a világot. Legyőzése után a Shinigami (Halálisten) annak érdekében, hogy ez a borzalom soha ne ismétlődhessen meg, megalapított egy szervezetet, pontosabban egy iskolát, Shibusent, amely Meistereket/Fegyvertechnikusokat és Fegyvereket képez ki. Az ő feladatuk, hogy az elkorcsosult emberi lelkeket, melyek Kishin embriókká váltak, megtisztítsák és begyűjtsék. Ha egy meister-fegyver páros összegyűjt 99 embrió és 1 boszorkány lelket, lehetővé válik, hogy a fegyverből Death Scyhte (Halálkasza) váljék, a legerősebb fegyver Shinigami-sama számára. Történetünk főszereplői is ilyen tanulók Shibusenben, akik azonban nem mindennapi események forgatagába kerülnek."

Ránézésre egy újabb harcos animének tűnik, a Naruto és a Bleach követője. De nem egészen így van. Nem. A Soul Eater sokban különbözik. 1. Rövidebb (csupán 51 résszel szerénykedhet a másik két cím mellett) 2. Azt pedig a továbbiakban írnám le… És persze a többi számot is.

Már maga a manga is különös, szokatlan rajzstílussal tűnt ki a többi japán képregény közül, ez a médiumra vitt verzióban sem lehetett másként. A sötét árnyalatok, az ördögi vagy egyszerűen szokatlan figurák kicsit Tim Burton stílusát idézik. Ezen kívül egész szürrealista figurák is megjelennek. Személyes kedvenceim a röhögő Nap és a vért nyáladzó Hold. Ez a két égitest  nagyban meghatározza a színhely hangulatát – Halálvárosát (vagy ha tetszik, Death City). De a sötét, komornak tetsző rajzstílussal ellentétben egy vidám… Nem is, egy beteg művel van dolgunk.

A Narutóval és a Bleachcsel ellentétben a Soul Eaterben nem az annyira gyakori, általános anime humorral találkozunk, utóbbit  inkább a nagy hülyeséggel kidolgozott karakterek adják. Mindegyiknek van valami különleges tulajdonsága, amiről azonnal eszünkbe jut. Soul a menősrác, fegyvermestere Maka, a lapos (idomokban – ez a mangában örök humorforrás) mintadiák, Black Star a mérhetetlen egóval megáldott orvgyilkos, Tsubaki az egóbajnok társa, szerény mosolygó lány, aki pornószínésznőt megszégyenítő mellekkel rendelkezik. Aztán ott van Kid a Halál fia, aki ha szimmetriát lát menten elmegy orrvérzést kap a gyönyörtől. Mivel szerinte mindennek tökéletesnek és szimmetrikusnak kell lennie, ezért két pisztolya van: Liz és Patty. És természetesen ők sem az ép eszükről híresek. Liz hihetetlenül fél a szellemektől de hát azért mindig jut ideje a szépítkezésre (még ő a legkomolyabb a Kid bandából), Patty pedig… semmit sem vesz komolyan, buta és gyerekes. De azért imádnivaló ő is, nem arról van szó… xD

Szóval ez a banda, és mindig csinálnak valami ökörséget. Hozzájuk társulnak még az Akadémia tanárai is, akik… szintén nem túl normálisak. Kezdjük az igazgatóval, Halálisten mesterrel (a mester nem kéne… de majd a fordítás résznél kitérek erre), aki nem több, mint egy fekete lepel (?), egy fehér maszk és két kéz. És Kid az ő fia!!! És ki volt az anya??? Mindegy… Na, és ez az igazgató “csácsumicső”-vel köszön, enyhe meleg beszédstílussal beszél… És ott van a fegyvere, Spirit Halálkasza. Spirit nagy nőcsábász, ezért is hagyta el felesége és ezért utálja a lánya, Maka. Ez nagyon érzékeny pontja Spiritnek, hiszen oda-vissza van a lányáért. De van még egy labilis pontja: volt fegyverforgatója, Franken Stein. A mester valójában egy  őrült tudós, akinek hobbija mások felboncolása, gyenge pillanataiban pedig elesik a kerekesszékével. Hm… Még érdemes megemlíteni Blairt, a varázsképességekkel megáldott cicát, akit (szintén) hatalmas idomokkal áldottak meg, és ezért nagy előszeretettel csábítgatja a férfiakat – főleg Soult.

Láthatjátok, hogy micsoda bandát írtak össze a történetbe… A röhögőgörcs garantált. Persze ennyi hülye ellenére a történet (valahol a közepén) komoly fordulatot vesz. Jön a gonosz, Medusa, (gonoszok közül ő a kedvencem) később az ő nővére, Aracne, és természetesen a Démonisten, Asura.

A főbb szereplők nevein végigfutva, észrevehettétek, hogy nagyrészt elég ismerősen cseng?őneveket a kaptak a szereplők (és nem ok nélkül). Általában a szereplő név választása nagy felelősséggel jár, hiszen az sugározza, milyen is az illető.  A SE (rövidítek) esetében is ilyesmi a dolog, a nevek sokkal inkább a szereplők tulajdonságaira utalnak. Leírnék néhány “bonyolultabbat” is nektek, amire kicsit nehezebb rájönni (nem a Mondóból írom… mielőtt megjelent az a cikk, már nagyjából tudtam a nevek jelentését).

- Tsubaki: japánul a kamélia virág neve. Előszeretettel alkalmazzák kozmetikai szerekben.
- Blair: utalás a Blair Witch c. játékra. (Jó, ez csak nekem volt nehéz  )
- Medusa: görög mitológiai Meduszára utal vissza. A hölgyemény egy gorgó volt, akit Athéné azzal átkozott meg, hogy haja helyén kígyók nőjenek ki, és aki a szemébe néz, az menten változzon kővé. Számos embert tett kőszoborrá, amikor egy nap megérkezett Perszeusz, aki végzett a gorgóval.
- Aracne: szintén görög mitológia, szintén Athéné átkozta meg. A hölgy szövőversenyre hívta Athénét, azonban Arakhné pórul járt: tiszteletlensége miatt Athéné pókká változtatta. Mellesleg ebből a szóból jön egy betegség neve, az araknophóbia.
- Asura: hindu isten. Ezen kívül az iszlám hitben is megtalálható a neve (arabul “tizediket” jelent), ott megemlékezésekkel azonosítják a szót. Nem tudom, hogy a “tizedik” jelentésnek van-e jelentősége a SE-ben (a mangán még nem sikerült végigrágnom magam…).
Ennyi, azt hiszem. Jöjjön most a rajongók számára az érzékeny pont:

4. Szinkron és fordítás:
A rajongók mindig azt vallják, hogy az eredeti az igaz, az felülmúlhatatlan. Azonban a SE esetében kivételt kell tennie a rajongók nagy részének. Rengeteg fórumon olvastam, hogy a magyar szinkronú Soul Eater túlszárnyalta a japánt. Nos, ezzel egyetértek  (mondjuk ha a japánok nagyobb hangsúlyt fektettek volna a szinkronválasztásnak, nem hiszem, hogy így lett volna). Először is a szinkronról. Makaként Csifó Dorinát hallhatjuk, akiről nekem eddig nem volt pozitív emlékem. De ezután a szinkronszerepe után kellemeset csalódtam benne. Jókat alakított benne, főleg az tetszett, amikor az őrült Makát játszotta el. Hallgassátok meg, remek! Molnár Ilona (Blair) is kellemes csalódást okozott, ügyesen játszotta a kéjenckedő cicust. Hamvas Dani Kid szerepében pedig elnyerte minden tiszteletemet (már a Skins-es Chrisként is érett ez). Hol kimért és hideg, máskor pedig idegbeteg, ha kell teljesen elérzékenyül a szimmetria láttán. És a legnagyobb kellemes csalódás Patty hangja, Tamási Nikolett volt. Az ő hangjára még a Jetix-es mesékből emlékeztem, ahol nem igazán hatott meg az alakítása. De a SE-ben hihetetlenül hozta Patty-t. Nem hittem volna, hogy tud ilyet a kislány.
Szinkron után fordítás. Szerintem ez is kitünő lett. A nevek maradtak eredeti formájukban (kiv. Halálisten mester és még Joh kapott magyar nevet), a SE világ kifejezései pedig ügyesen át lettek ültetve magyarra. Egyedül három szóval van bajom: Halálisten mester, fegyvermester és démon tojás. Elsővel a bajom: túl hosszú. Elég a Halálisten. 2: A mester szerintem erős kifejezés egy tanulóra. A fegyverforgató jobb kifejezés lenne. 3. Démon tojás: Ha már lelkeket esznek, akkor démon lélek is lehetett volna.
Ezek az apróbb hibák zavarták csak a fordítást, amúgy rengeteg jó szöveget köszönhettünk Varga Fruzsinának. Egyik kedvencem az, amikor Stein Black Start edzette úgy, hogy a fiúnak az ujjával bele kellett nyúlni egy váza vízbe. Ekkor felkiált BS: “Dehát ez egy köcsög!!!!!” Stein: “Ja, egy köcsög.” BS: “És nyúljak bele ebbe a köcsögbe? *belenyúl* ÁÁÁÁH! Rossz köcsög!”. Ez fergeteges.  Imádnivaló  a magyar nyelv.
Az SDI stúdió most nagyon büszke lehet magára. Csodálatos munkát tettek a tévénézők elé.

A rajzolás, a karakterek, a történet (amit a linknél olvashattok), a jó szinkron és fordítás ellenére, nem lehet teljes értékű az anime. Van, ami eléggé lehúzza. Ez sajnos a forgatókönyv írók hibája…
Az Aracne háború résznél a történet kezdett ellaposodni, leginkább a vége felé. A végső ütközethez közeledve az zavart, hogy a felnőttek mindent rálöktek a főhőseinkre, főleg Makára. Ez a folyamat az utolsó részben ért tetőpontjára. Először is, amin kicsit kiakadtam, hogy Maka hirtelen fegyverként harcolt Asurával. Oké, hogy apukája fegyver, anyukája mester, de… De erről nem volt semmi felvezetés az előző részekben, amit hiányoltam. A többi fontosabb technikáknak (pl. tisztítóhullám, árnykard mód) volt. Mindegy… De az  utolsó rész legfájóbb pontja Asura halála. Hogy hal meg, hm? Bátorsággal! Ez a megoldás… Illúzió romboló, tanmese jellegű, nem animébe való. Lehetett ezen érezni, hogy a készítők túlhaladták a manga történetét, az animét pedig valamiért nem lehetett szüneteltetni (fillereket viszont okosan kikerülték – összesen három volt). De legalább szépen lezárták a történetet. Mindenki boldogan élt tovább Halálvárosban stb. stb. stb. A jó győzedelmeskedett. Egy harcos animében nem lehet másként.  De apropó… Fillerek. Nos, ez is kicsit lehúzza az animét… Excalibur. Ő természetesen a legendás kard, akit mindenki meg akar szerezni. Csak hát nem olyan egyszerű, mivel Excalibur… különleges bánásmódot igényel. Az 1000 kívánságát pedig nem mindenki kívánja teljesíteni… Röviden ennyi. És mi bajom van vele? Fárasztó!!! Még nézni is. xD

Összességében a Soul Eater remek kis harcos anime, a méltatlan végétől eltekintve. 10/8,5-re jutalmazom.
Aki színes és elmebeteg karaktereket akar megismerni, vagy remek csatajelenetekre vágyik, vagy csak vonzzák a különleges darabok, azoknak ajánlom ezt a történetet, de leginkább a manga változatát. Sokkal izgalmasabb, pörgősebb darab, a rajzok is egészen más jellegűek.

Ennyi, véglegesen. Éhen halok! Megyek is lelkeket zabálni.