A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Misha Collins. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Misha Collins. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. augusztus 20., kedd

Carry on my wayward son

augusztus 20, 2013 0 Comments

Őszintén bevallom, nem vártam a 8. évadát a sorozatnak, így nyárra is csúszott a megnézése. Az előző kritikákból ki is derülhet, hogy miért is féltem: a történet mintha kiégni látszana. Végül az ismerősöktől hallott biztató kritikák vettek rá arra, hogy folytassam a Supernaturalt. És végül sikerült kellemesen csalódnom. 

Tartalom:
"A leviatánok legyőzése után Dean a Purgatóriumban ragadt, azonban különös körülmények között mégis sikerült kikerülnie onnan egy vámpír segítségével. Eközben Sam a régóta vágyott normális életét próbálja élni, azonban Dean felbukkanásával ez meghiúsul. A testvéreknek egymással kell szembenézniük, saját démonaikkal leszámolni. Eközben a prófétára, Kevinre az Alvilág királya, Crowley is vadászik, hogy megismerje a démon tábla titkát."

Forrás: Saját kútfő


Az évad elejéhez rengeteg türelem kellett, hiszen érezhető volt rajta az előző két évad teszetoszasága. Még egyszer (és remélhetőleg) utoljára kellett végignézni egy a testvérek közötti titkolódzós részt, és a Pokolba se kerül senki többé. Sokadjára ezek az esetek már súlytalanná válnak.
Ami viszont kicsit érdekesebbé tette az elejét az a flashbacken keresztül való múlt feltárás. Így haladt a tényleges cselekmény is, továbbá nem ment el az évad eleje a tényleges Purgatóriumból való szabadulással vagy Sam új életével. A cselekmény a táblákkal foglalkozott tovább, így egy harmadik figurát emelve a fiúk mellé, Kevint. A fiú elég megosztó: egyes rajongók ki nem állhatják, másoknak nincs velük baja. Utóbbiba sorolnám magam: mindenképpen egy kis színt jelentett a történetben egy tinédzser. Bár ezek csak apró dolgok amellett, hogy sikeresen visszahozták a sorozat eredeti hangulatát. A mennybéli dolgok kissé háttérbe szorultak, főleg a vadászok voltak előtérben (a mitológiájuk is bővült). A humor és a jó zenék is visszatértek a sorozatba, amik szintén a fénykort idézték.


A jól felépített cselekmény és a gyönyörű finálé mellett viszont kissé hiányoltam a karakterfejlődést. Dean kissé erőre kapott, talán ennyiben változott ő, de Samnél sok változást nem éreztem. A mellékszereplők közül viszont érdekes volt Castiel megtörése, úgymond visszaangyalosítása emberből, majd a két oldal közötti (a testvérek és Naomi között) vívódásai visszaállították Castielt eredeti szerepébe, többé-kevésbé. Aki még változott, az a 7. évadból ismert Charlie. Már nem tartózkodik a természetfelettitől, hanem részt vesz benne a maga, szerethető módján. És kicsit ő is megismertük. Még Crowleyról érdemes megemlíteni, hogy a figura még hozza a megszokott formáját, de már megmutatkozott, hogy nem is olyan legyőzhetetlen, mint aminek hiszi magát.

Visszatekintve a Supernatural nyolcadik évadára, bizony elmondható, hogy régen nem volt ilyen jó. A nehézkes első lépések után újra felbődült az Impala motorja, szeltük Amerika útjait, és közben gankeltük a son of bitcheket. Jó öreg Supernatural, ahogy szeretjük. Carry on my wayward son, ez megér egy 8/10-es pontszámot.

Legjobb epizódok (szerintem):

  • What's up, Tiger Mommy?
  • LARP and the real girl
  • As Times Goes By
  • Everybody Hates Hitler
  • Man's Best Friend With Benefits
  • Remember The Titans
  • Pac-Man Fever
  • Sacrifice

2012. július 20., péntek

A vonaldiagram

július 20, 2012 0 Comments

Vannak a vonaldiagramok, amelyek egyszer felfelé ívelnek, máskor pedig lefelé. Azt tudom mondani, hogy a Supernatural, azaz az Odaát 7. évada is egy vonaldiagram: egyszer nagyon jó epizódot láthatunk, máskor pedig egy rém unalmasat.

Tartalom:
"Castiel talán nem is sejtette, hogy miféle bajt hoz a világra tettével. A Purgatórium kinyitásával kiszabadultak a szörnyek szörnyei, a titokzatos leviatánok. Emberi alakot vesznek fel, céljuk ismeretlen, nem fog rajtuk sem a puskagolyó, sem a mágikus fegyverek, és erejük forrása nem más, mint az emberi hús; ezúttal legyőzhetetlen ellenfélbe gabalyodtak a testvérek. Kezdetét veszi egy macska-egér játszma a Winchesterék és a leviatánok vezére, Dick Roman között."

Tartalom: Saját kútfő

Brace yourself, spoilers are coming! Ne olvassa innen tovább az, aki még nem nézte végig. Köszöntem.


Pedig volt spiritusz ebben az évadban. Az első részek elég magasra tették a lécet. Kiszámíthatatlanság jellemezte, meghökkentő jelenetek és fordulatok, mint a sorozat csúcsán. Aztán megint ugyanazt éreztem, mint a hatodik évadnál: a készítőknek fogalmuk sincs arról, hogy merre vigyék a kitalált főszálat, így inkább minden hétre kaptunk szörnyeket. Az adott epizód vagy egész jó volt, vagy olyan átlagos, de sokszor unalmas néhány elég bizarr ötlettel megtűzdelve. Amin leginkább megütköztem, amikor Deannek lett egy lánya... Számomra az volt a sorozat mélypontja. Jó, a Sam megházasodik is elég furcsa volt számomra a sorozat világában, de ott legalább sikerült egy humoros hangulatot megütni, de az amazonos részben nem, és nem is igen akartak. Komolyan gondolták, hogy Deannek gyereke lett... Szerencsére több ehhez hasonló momentum nem volt, viszont voltak még nevetséges dolgok. Például a bohócos részt is kicsit ilyennek éreztem, bár nevetni lehetett még rajta. De a későbbiekben Castiel őrültsége nem annyira derített mosolyra, inkább úgy éreztem, hogy így teljesen leépítettek egy szerethető és jó karaktert. Az évad további hibája, hogy az írók már csak önmagukat ismétlik, ugyanazok a megoldások és momentumok jönnek elő újra és újra, mint megoldások. Csavaros fordulatot a The Girl with the dungeons and dragons tattoo részben láthattunk, a többi eléggé kitalálható volt a veterán nézőnek.
Mivel nem igen törődtek a főszállal, a leviatánokkal, így a legvégére egy elég lapos finálét kaptunk. Kiderül persze minden, a motivációk (evés), a mód (szerek), de igazából többet is ki lehetett volna hozni a szörnyekből, ha már olyan legyőzhetetlennek lettek beharangozva. Szóval, történet tekintetében eléggé gyenge volt ez az évad. A cliffhanger kicsit érdekesnek mutatkozik (Dean és Castiel a Purgatóriumba került), de az utóbbi két évadból tanulva nem igen lesznek nagy elvárásaim.


Kivitelezésben nem sokat változott a sorozat az előző évadokhoz képest. A nyitóklip most jól sikerült, remek sejtelmes hangulatot teremtett az epizód előtt. Ami megint fájó pont, hogy nem sok zenebetét volt a sorozatban, csak a vége felé, és persze Carry on My Wayward Son nem maradhatott el. A színészek hozták a szokott figurát, akit viszont kiemelnék az a Lucifert alakító Mark Pellegrino. Teljes beleéléssel játssza az ördögöt, mintha most többször meg is idézte volna az irodalmi hagyományokból ismert sátán alakot, ami még érdekesebbé tette a jeleneteit. Továbbá a Dick Romant játszó James Patrick Stuart tökéletesen hozta a tenyérbe mászó fő gonoszt, ahhoz képest, hogy ezelőtt inkább komédiákban játszott meg szinkronszínészkedett.
 Szóval a megszokott formával jelentkeztek Winchesterék, csak sajnos most a remekül megírt történet maradt el. Így csak 6/10 megint ez az évad, nem lett sokkal jobb, mint a 6. Elvileg, még lesz 8. évad, kérdés, hogy megmentik-e a sorozatot, vagy hagyják, hogy kifáradva bukjon el. Októberben kiderül.

Legjobb epizódok (szerintem):
  • Meet The New Boss
  • The Girl Next Door
  • The Mentalists
  • Time For A Wedding
  • Death's Door
  • Time After Time After Time
  • The Born Again-Identity
  • The Girl With The Dungeons and Dragons Tattoo

2011. május 23., hétfő

Hullámmenetes hatodik

május 23, 2011 0 Comments

 Egy évvel ezelőtt, amikor bejelentették, hogy folytatódik a Supernatural, szkeptikus voltam. Ennek ellenére szeptemberben izgatottan néztem meg az első részt. A szkeptikusság nem múlt el egészen a negyedik epizódig. Aztán ismét húznom kellett a számat, végül pedig tátott szájjal ültem a finálé után. Részletesebb kifejtés előtt egy kis tartalom ismertetés, amennyire ez lehetséges ennél az évadnál.

Tartalom:
Az Apokalipszis után Dean látszólag gondtalanul éli normális életét Lisával és Bennel. Azonban lelke visszahúzza a régi életéhez, de leginkább elvesztett testvéréhez, Samhez. Mikor úgy tűnik, hogy ez a kívánság nem válhat valóra, feltűnik az eltűnt Winchester...
Eközben az Égben sincs minden rendben. Káosz uralkodik Mihály eltűnése óta, amely végül polgárháborúvá fajul...

Forrás: Saját kútfő

Az további írás spoilereket, azaz fordulatok leírását tartalmazhatja. Akik még nem értek a 6. évad végére, azok innentől ne olvassák tovább a bejegyzést! Köszönöm.


Ahogyan kezdtem fejtegetni a bevezetőben, erre az évadra a hullámzás jellemző. A kezdeti részek próbálták felszedni a szálakat az előző erős évadból. Az első izgalmakat és főszálat rejtő epizód a The third man volt, ahol említés történt az angyalok polgárháborújáról. Ezután sokáig vadászgatásokat láthatunk, nem haladt előre a cselekmény. A Family mattersnél úgy tűnt, hogy Sam lélekkeresésével és Crowleyval leszünk elfoglalva az elkövetkezendő epizódokban, azonban ez a hajó az Appointment at Samara epizóddal elment. Aztán a Like a Virgin című résszel felbukkan Eve, minden lénynek ősanyja, de végül ő is hamar kivonódik a forgalomból. Az utolsó epizódokban történik a nagy csavar: Castiel lepaktál egy démonnal!
Nagy vonalakban azt látni, hogy rengeteg főszál vonalat felsorakoztatott az írógárda, de az angyalok mellett maradtak. Akkor mégis mire volt jó a többi? A nézők félrevezetésére? Ha igen, akkor kicsit elvetették a sulykot. A polgárháborúsdinál maradva is lehetett volna szépen elterelni a figyelmet Castielről, nem kellett volna ez a sok és erősebbnél erősebb körítés. A régebbi évadokra gondolva némelyik felvetett főszál képes lett volna kitenni egy teljes szezont. Ebben mellényúltak az írók - túl sok ötlet értetlenül egymás mellett lebegve.
A "főszálak" mellett még kisebb érdekes ötletek is "süllyesztőbe" kerültek. Ilyenek például a bibliai fegyverek (például Mózes botja) vagy H.P. Lovecraft felhozása az évad fináléban vagy a meselények. Mindegyikből lehetett volna bárhová építkezni, de nem történt meg. Így ott lebeg a kérdés, hogy mi értelme volt behozni mindezt a sorozatba?
Az ötleteknél maradva, a "pihenős" részeknél tetszettek a kísérletezgetések különböző témákban, műfajokban. Üde színfolt volt a Twilight-paródia vagy a betekintés a kulisszák mögé, a Titanic megmentése, az évad csúcspontja pedig a westernes epizód, ahol az őshorroros részhez hasonlóan méltó tisztelgést láthattunk a műfaj előtt.


Szerencsére a "sokat akar a szarka, de nem bírja a farka" közmondás nem terjedt át a szereplők fejlődésére. Az események hatására Dean sokat komolyodott, azonban többször is neki kellett az áldozat szerepét magára vállalni. Utóbbi végett számos szép, érzékeny jelenetet láthattunk Jensen Acklestől. Sammel kapcsolatban egy kis lélekutazást tehettünk a fináléban, sikeresen nézett szembe a pokolbéli emlékeivel, erősödött belsőleg. Az évad eleji úgy nevezett Robo-Sam pedig lehetőséget adott Jared Padaleckinek a kibontakozásra. Bobby továbbra is tökéletesen tölti be a bölcs mentor szerepét, viszont ebben az évadban közelebbről is megismerhettük, ez által közelebb hozva őt a nézőkhöz.
Azonban legnagyobb változáson Castiel ment át. A 4. évad óta fokozatosan lett egyre emberibb karakter, az 5. évadban tovább erősödtek emberi tulajdonságai, ebben a szezonban pedig kijelenthetjük, teljesen kifordult önmagából. Óvatosan meglapult a háttérben, miközben építgette a polgárháborúhoz vezető győzelem útját, teljesen jó szándékkal. Viselkedése már teljesen emberi, így át is esett a ló túlsó oldalára, teljesen elvakult. A Purgatórium lelkeinek hála isteni hatalomra tett szert, Rafael arkangyalt egy csettintéssel legyőzte. Ezt a komoly és bonyolult karakterfejlődést Misha Collins a lehető legjobban hozta, sok rejlik ebben a színészben, az biztos. A finálé utolsó mondatától ki is rázott a hideg.


 A sorozat technikai megvalósítására nem igen lehet panasz. A The man who would be king epizód kameraállásai és hosszabb beállításai különösek szépek, kellemes hangulatot adtak Castiel jeleneteinek. A finálé előtti Carry on my wayward son összevágás ismét szépre, nosztalgikusra sikerült. Ha már szóba került a zene, azt a készítőknek fel kell róni, hogy kevés zenei betétet kapott a szezon, esetleg két ismertebb, fülbemászó rock dalt emelhetünk csak ki. Erre az évadra a hagyományos aláfestő zenék voltak jellemzőek, viszont ez eltér a megszokottól, kicsit elvesz az eredeti hangulatból.

Kicsit nehéz szívvel jelentem ki, de ez volt az eddigi leggyengébb évad. Természetesen voltak szép pillanatok és hihetetlenül jó epizódokat, melyeket biztosan többször meg fogok nézni, de összességében nem jó az évad. Viszont a cliffhangeres zárás igen erősre sikeredett, mindenképpen 7. évadért kiált (ami lesz is). Reméljük, az új szállal ismét egy logikus, pörgős évadot sikerül összehoznia a stábnak. Az idei alkotásukat csak 6/10-re tudom értékelni. Szeptemberben visszatérés.

Legjobb epizódok (szerintem):
  • A weekend at Bobby's
  • All dogs go to Heaven
  • Appointment in Samara
  • The French misteak
  • Frontierland
  • The man who would be king
  • The man who knew too much

2010. szeptember 27., hétfő

Winchesterék végigcsinálták a Világvégét

szeptember 27, 2010 0 Comments
Nem egészen úgy, de végül sikerült a 6. évad kezdése előtt végignéznem a 4. és 5. évadot a Supernaturalból. Lássuk, hogy miféle kalandokba csöppenhettünk a tesókkal.

Logikus sorrendben haladva következzen a 4. évad.

Történet: Dean és Sam hiába üldözte el Lilithet, Deannek mégis távoznia kellet, hisz az alkut, amit kötött öccse életéért, lejárt. Az idősebbik Winchester Pokolra jutott. Sam teljesen elkeseredett és hajthatatlanul keresi a megoldást bátyja visszahozására. Eközben Ruby új vadásztechnikákat mutat a fiúnak, amik elég szokatlanok az eddig ismertektől...
Eközben ismeretlen okokból kifolyólag Dean kijutott a Pokolból. Öccse keresésére indul, s a nagy találkozást követően kérdések egész sora merül fel bennük: kinek állt érdekében visszahozni Deant és miért? Nem is sejtik, hogy a "tettest" nem lent, hanem Fönt kell keresni...

Spoiler (bár már tuti mindenki látta, de biztos, ami biztos)
Lilith megjelenése elég jó előrejelzés volt a Bibliai vonulat megjelenésére, a 4.évad igazolta is ezt, amikor az írók előhúzták az angyalokat, mint ütőkártyát. Azonban ezek a fickók nem a jóságos szolgák, akiket általában elképzelünk: az Úr érzéktelen követői, akik pusztán atyjuk iránti szeretetből és engedelmességből teljesítik a Menny minden parancsát. Ezen okból száll a földre egy angyal, Castiel. Rajta kívül még megismerkedünk több küldöttel, akiknek neve ismerős lehet a Szent könyvből. Ilyen például Uriel és Anna, (ő pont nem) az arkangyalokkal is összefuthattunk, mint például Rafael. És persze azért jelennek meg, hogy közöljék a fiúkkal, hogy közeleg az Apokalipszis, hisz Lilith sorra töri fel a Pecséteket, amik arra szolgálnak, hogy zárva tartsák Lucifert a Pokol mélyén.


Mindenképpen jó húzás a Jelenések könyve, csak nehogy az írók megjárják (hallottam dolgokat, hogy aki átírt valamit belőle, az beteg lett - de biztos babona). A Supernatural világába illő ámde új lényeket láthattunk, akik nem is annyira nézik a földiek létét, sokkal inkább azt követik, ami meg van írva. Elég bátrak az írók, amiért néhány állandó vitaforrását adó vallási kérdést feszegettek. Legfontosabb, hogy él-e Isten? Ha igen, hol van?

Az apokaliptikus főszál mellett megmaradt a szörnyvadászat, amihez néha hozzáadták a Pecsét feltörésének megakadályozását, mint főfeladat. Sok új lénnyel nem találkoztunk, az ellenfelek főként démonok voltak, esetleg dühös angyalok elől kellett menekülni. Viszont a Monster movie epizódot kiemelném, hisz ott nem egy átlagos alakváltóval küzdöttek meg a fiúk, hanem egy filmkedvelővel. Mellesleg remek kis tisztelgés a régi szörny filmek előtt, ezért is külön kedvenc. :)
Az Impalás kocsikázás mellett tovább bonyolódott a testvérek viszonya. Ismét megismerhettünk egy szeletet a múltjukból, most Sam szemszögéből. Ami viszont nagyobb hangsúlyú, az a bizalom. Sam ugyanis Dean háta mögött démonvért iszik Rubyból, ami különleges erőket ad neki. Sejti, hogy ennek nagy ára van, de Ruby szavaiban bízva nem vesz erről tudomást (mellesleg elég érdekes, hogy Ruby új teste fekete hajú. Hm...). Miután ez világossá válik Dean számára nem képes teljesen megbízni testvérében, ami egész kis feszültséget okoz. Összességében a 4. évaban is megkaptuk a kellő drámát, izgalmat és persze humort. Néhány beköpés.

Dean: Azt a kurva!
Drakula: Ne folyamodjunk ily nyelvezethez az én arám társaságában.
Dean: Ok. (majd leönti)
---
Dean: Meg kell mondanom, hogy csalódott vagyok.
Sam: Te akartál meztelen nőket menteni.
Dean: Még szép, hogy akartam meztelen nőket menteni.
---
Castiel: Hello, Dean. Miről álmodtől?
Dean: Mi van, arra izgulsz, hogy alvó embereket bámulsz?
----

Ez az egyik olyan évad volt, amit teljes odafigyeléssel néztem, mindig volt mint izgulni. Azonban egy dolog bántott: a Pecsétek feltörésének megakadályozása (uh, ez szép terpeszkedő) nagyon a háttérben szorult. Ezt az írók is észrevették, és az utolsó részben azzal oldották meg, hogy "az angyalok igazából hagyták az egészet, mert meg van írva, hogy el kell jönnie az Apokalipszisnek". Nem tudom, hogy a többiek hogy vannak vele, de nekem ez a megoldás nem tetszett. Ha már el kell buknia a fivéreknek, akkor maguk bukjanak el és az angyalok is szomorkodjanak egy kicsit. Fájó szívvel, de 9/10.

Legjobb részek (szerintem):
  • Lazarus Rising
  • Are you there God? It's me Dean Winchester
  • Metamorphosis
  • Monster Movie
  • Yellow Fever
  • Heaven and Hell
  • After School Special
  • The Monster At End of The Book
  • Lucifer Rising
 Akkor 5. évad.

Spoiler
Történet: Sam hiába végzett Lilithtel, Lucifer mégis a Földre szállt. A fiúk épp szembenéznének magával az Ördöggel, amikor hirtelen egy repülőgépen találják magukat. Szóval elérkezett az Apokalipszis és Castiel sincs sehol, hogy segítsen. A fiúk tanácstalanul csöppennek bele a Világvégébe.
A Bibliai vonal tovább folytatódik, élén Luciferrel, aki porhüvelyét keresi, aki igazából Sam. Az angyalok közlik Deannel, hogy ő Micháel porhüvelye. A két testvér arra hivatott, hogy igent mondjon  a két angyalnak, hogy őket, mint földi testet felhasználva megvívhassák a mindent eldöntő küzdelmet. Winchesterék külön válnak, de végül együtt szállnak szembe Luciferrel és állnak ellen az arkangyalok akaratának.

És milyen a Világvége 2009 és 2010 között az írók szerint? Természetesen sokban támaszkodnak a Nagy könyvre, vegyük csak a Négy lovast, akiknek az évad végére fontos szerepük lesz a sátán visszazárását illetően. A szörnyek többé-kevésbé visszaszorulnak, itt minden a végső küzdelemre összpontosul Örültem is ennek, hisz nem igen tértek el a főszáltól, nagyjából egyenesen haladott az évad a végkifejlet felé. Dráma, izgalom, Impala és egy kis humor: minden megmaradt, amit eddig megszokhattunk. Esetleg az lehetett idegesítő, hogy elég sokszor verték a fejünkbe, hogy egyik fiú sem mond igent az arkangyaloknak.
Eddig nem igen emeltem ki jeleneteket, de most muszáj megtennem. Hármat engedjetek meg nekem. Először is a Two Minutes to Midnight epizódból azt, amikor Halál a Földön jár. Csodálatos jelenet: ismeretlenül megy az utcán, nem tudni, hogy kibe ütközik bele. Szeretem az olyan dolgokat, amik már kicsit szimbolikusak. Másik a Swan Song (ennek is milyen frankó címe van) kezdő jelenete, amikor az Impalával nyit és ahogy továbbfűzik hozzá a történetet. Nem tudom, hogy kinek az ötlete volt, de megérdemelne egy piros pontot. Minimum. Az utolsó kiemelendő dolog szintén ebből a részből, ez a kép:


A Luciferkó (Az emberke tragédiája idézve- olvassátok el!). De meg kell jegyeznem, hogy rosszul emlékeztem erre a jelenetre. Nem rég fotótam ki az epizódból és megdöbbenve láttam, hogy vasvillát rajzol az üvegre. Pedig én a fordított keresztre emlékeztem. Ha végiggondolom a villa a jobb, mert szimbolizálja azt, hogy mennyi tévedés él az ember tudatában Luciferről - amit ugye ő is említ. A vasvilla eredetileg Posszeidón jelképe. :)

Sok okoskodásom után jöjjön a pontszám. Végre nagy örömmel adhatok egy évadra maximális pontszámot, azaz 10/10-et. Nekem nem sok kivetnivaló akadt benne, majdnem minden percét élveztem.

Ööö... Beköpések most nincsenek, nem rémlik sok és a forrás oldalamon sincsenek.

Legjobb részek (szerintem):
  • Fallen Idols
  • I Believe The Children Are Our Future
  • Channing Channels
  • The Real Ghostbuster
  • Sam, Interrupted
  • My Bloody Valentine
  • Dark Side of the Moon
  • Point of No Return
  • Hammer of Gods
  • The Devil You Know
  • Two Minutes To Midnight
  • Swan Song
Azt hiszem ennyit szerettem volna. Kilenc-tíz hónap múlva újra írok Winchesterékről a 6. évadot illetően. Esetleg előbb, ha sikerül elolvasnom a sorozathoz írt könyvet (de nem hiszem).

Follow Us @soratemplates