A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mese. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mese. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. február 21., csütörtök

Pókember ismét megújult - Irány a Pókverzum!

február 21, 2019 0 Comments


Indul a filmes szakmában a díjszezon, ami a legtöbb filmrajongót arra készteti, hogy amit még nem láttak a legjobbnak ítélt felhozatalból, azt gyorsan bepótolják. Ebben a lázban égve pótolok én is be számos alkotást, és az elkövetkezendő egy hónapban ezeket fogom bemutatni a blogon: Ez lesz az Award Fever cikksorozat. A sort a Golden Globe-díjas animációs filmmel, az Pókember: Irány a Pókverzum!-mal folytatom.

Tartalom:
Ismerik Miles Moralest? Nem sokkal azután, hogy Peter Parker ellen összefogtak legnagyobb ellenségei, Doktor Octopus, Homokember, Electro, Kraven és a Keselyű, és hatalmas csatában legyőzték, egy átlagos amerikai srácot újra megcsípett egy genetikailag módosított pók. Miles fekete és spanyol szülők gyereke, átlagos, békés családban él, bár az egyik nagybátyja bűnöző…
És még az eredeti pókembernél is több különleges képességgel rendelkezik: ha akar láthatatlanná válik, az érintése bénító hatású. De ellenségei is vannak. Köztük a legveszélyesebbet Skorpiónak hívják.

Forrás: Port


Phil Lord forgatókönyvéből készült Pókember rajzfilmjével visszatért az a gyerekkori érzésem, amit utoljára az 1994-es Pókember rajzfilm nézése közben éreztem: szimpatikus az egész és jó érzés elveszni ebben a dimenzióban. Ezenfelül az előző Pókember-élményekhez viszonyítva az Irány a Pókverzum! sok pluszt ad. A legnagyobb húzás az alapötlet, a multiverzum behozása, ami napjainkban már visszatérő szuperhős képregénytörténet-elem (elég a női Thor és Loki sztorikra vagy más karakterek újfajta rebootjára gondolni). A rajzfilmben a lehető legkreatívabban használták fel és játszottak is rá a Pókember franchise különböző változataira, rebootjaira és megformálóira, miközben egy teljesen koherens és izgalmas történetet kaptunk. Így találkozunk például Póknővel, Noir Pókemberrel vagy Milesszal, a fekete Pókemberrel. Ahogy Dávid írta a Roboraptoron premierkor, ez az irány akár az következő szuperhős filmek koncepciója is lehet, hisz rengeteg alapanyag van hozzá a Marvel képregényeiben.


Az alapötleten túl a különböző, Pókember maszk mögött rejtőző szereplők rántanak be igazán. A legesendőbb az új Pókember, Miles és a jövőből érkező Peter Parker, akinek nem épp szuperhőshöz illően alakult az élete. Kicsit hasonló viszony alakul ki köztük, mint a Pókember: Hazatérésben Peter és Vasember között: egyfajta mentor-tanítvány viszony, annyi különbséggel, hogy a jövőbeli Parker inkább kényszerből vállalja magára ezt a feladatot, csak később tudatosan. Milesnál pedig - igaz sokadjára a szuperhős sztorik korában - végignézhetjük, hogy a szuperhősséghez nem elég egy radioaktív pók csípése. Viszont a már említett Hazatéréshez viszonyítva itt másabb a hőssé válás folyamata. Milest nem egója és bizonyítási vágya akadályozza meg a hőssé válásban, mint a Hazatérés Peterjét, hanem tapasztalansága és az újdonság okozta ijedtsége. Képességeinek nem ura, nem érti, mi történik vele, de nem is beszélhet erről senkivel - amíg nem találkozik a többi Pókemberrel. Az egész szépen párhuzamba vonható a felnövéstörténetekkel, ahol a felnőtté érés együtt jár a Pókemberré válással. Hiába hangzik mindez egy sokszor elmesélt koncepciónak, az Irány a Pókverzum!-ban a szövevényes történetvezetés, a Marveles humor (ami mellesleg rajzfilm formában sokkal jobban ál a történetnek) és a multiverzum-keret elfeledteti velünk. Sőt, a történet számos meglepő fordulatot is tartogat. Ebben a kombóban működik szinte tökéletesen a rajzfilm.


Sok hibát nem lehet felróni a Pókverzumnak, talán annyit, hogy néhol kicsit túlzsúfolt a történet, főleg karakterek szintjén. A később érkező Noir Pókember vagy Pókmalac inkább egy-egy geg erejéig emlékezetes, a filmet nem befolyásolja sokban, sőt későbbi jelenetekben pedig kifejezetten zavaró és sok is a jelenlétük. Ettől eltekintve egy szerethető és izgalmas Pókember animációs filmmel bővült a közkedvelt Pókember világa. 9/10-es animációs film, ami egy törzsgyökeres Pók-rajongó és egy kívülálló számára is új élményt jelent.

2016. augusztus 20., szombat

Újabb rejtélyek Gravity Fallsban

augusztus 20, 2016 0 Comments
 

2014-ben az egyik nagy rajzfilmes felfedezésem a Gravity Falls volt, amit csak most sikerült folytatnom az egy ideje elérhető 2. évaddal. Kicsit szomorúan ültem neki, hiszen tudtam, ez az utolsó alkalom, hogy találkozhatok Dipperrel és Mabellel. Lássuk, milyen volt a búcsú. 

Tartalom:
"A Pines család úgy dönt, hogy visszatérnek a normális életükhöz. Az elmúlt izgalmakat egy "Mystery Shack Party"-val ünneplik meg, azonban ahogy az Gravity Fallsban gyakran megtörténik, valami természetfölötti keresztülhúzza hőseink számításait."

Forrás: IMDb alapján


Sorozat esetében is ritka az olyan, hogy a 2. évad bőven felülmúlja az elsőt. Tapasztalatom szerint az új részek vagy hozzák a megszokott színvonalt, vagy kicsit alulteljesítenek. A Gravity Falls azonban az a ritka kivétel, ahol az új etap bőven túlszárnyalja az előzőt. A Pines ikrek társaságában további különleges lényekkel ismerkedtünk meg, azonban az előző évadban elkezdett fősztori (a napló körüli titkok) nagyobb főszerepet kapott és az évad közepére egy gyönyörű felvezetéssel kiderült a nagy rejtély. Igazság szerint, ennél a pontnál megijedtem, hogy ezek után mit tud kezdeni magával a történet, de szerencsére alaptalan volt a félelem. A naplóügy megoldása után is akadtak izgalmak, sőt, fokozni is tudták azt és így kaphattunk egy nagyon nagy tétekkel játszó 4 részes finálét. A végjáték kicsit hosszú volt (én ízlésemnek mindenképpen), de elvarratlan szálat nem maradt (amúgy ez az egyik nagy erőssége a Gravity Fallsnak: minden apróságnak van vagy lesz jelentőssége!) és méltón búcsúzott a sorozat nézőktől. Az elborult ötletek mellett kaptunk drámát és emberi érzelmeket is, melyek csak könnyesebbé teszik a búcsút, de olyan érzésünk is lehet, hogy ez a sorozat igenis él és lélegzik. 


Az intelligensen és kellő csavarokkal összerakott történeten kívül, amit némely élőszereplős sorozat is megirigyelhetne, számtalan apróság akad, ami miatt csak szeretni lehet, de legalábbis csodálkozni kicsit a készítők igényességén. Egyik a szereplők és mellékszereplők építése. Az előző évadban is számos karaktert ismerhettünk meg, de leginkább a Pines családra koncentráltak a részek. Most minden fontosabb, legalábbis gyakran megjelenő karakterről derült ki titok vagy épp jobban a lelkük mélyére láthattunk. Például jó, hogy Wendy és Soose is szorosabb barátságot alakít ki Dipperékkel, mondhatni mellékszereplőkből fő(bb)szereplőkké léptek elő. Aztán az eddig negatív szereplőkként feltűnő Pacifica vagy Robbie is megkapta a saját árnyaltabb karakterét. Továbbá más városlakókról (pl. Lazy Suzy vagy Old McGucket) is bőven kiderültek viccesebb vagy épp komoly, a történethez kapcsolódó dolgok, melyek csak színesebbé tették Gravity Fallst. Azonban nem csak az életük vagy épp a tulajdonságaik és egyéb titkaik teszik ezeket a figurákat különlegessé, hanem a dinamikájuk. Gravity Falls szereplői mondhatni életre kelnek és gondolkodnak, nem a cselekmény irányítja őket, hanem végig azt éreztem, főleg a 2. évadban, hogy képesek önálló cselekedetekre is. 
Amit még nagyon értékeltem, az a sok kis popkultúráls kikacsintás. Volt itt olyan epizód, ami a sikeres Herre utalt ("Soose and the Real Girl"), kapott külön epizódot a D&D is ("Dungeons, Dungeouns and More Dungeons"), de akadt itt X-akták utalás és kikacsintás a konspirációs thrillerekre (ilyen Da Vinci kód-szerű művekre gondolok). 

Összességében nagyon szívemhez nőtt a Gravity Falls és iszonyúan sajnálom, hogy csak ez a 2 évadocska van. De van egy olyan rajzfilmsorozatunk, ami nagyon is végiggondolt történettel operál és megszólít szinte minden közösséget, de talán a sci-fin, fantasyn és horroron nevelkedett népek szívéhez állhat legközelebb. Én mindenkinek szívből ajánlom: 10/10 az egész sorozat (1. és 2. évad is). 

2016. augusztus 14., vasárnap

A kis kedvencek titkos élete

augusztus 14, 2016 0 Comments

Tavaly nyáron mutatta idősebb bátyám a A kis kedvencek titkos életének a trailerét és azonnal beleszerettem a mesébe. Patinak köszönhetően pedig idén meglehetett az első mese nézés a moziban élményem. Várakozásaimmal ellentétben nem ötévesek közt ültem, hanem mindenféle korosztálybeliek között. De inkább a filmről.

Tartalom:

"A kis kedvencek titkos életében Maxnek, egy manhattani család kedvenc háziállatának az élete egyik pillanatról a másikra a feje tetejére áll, amikor gazdája befogad egy keverék ölebet, Duke-ot. Maxnek és Duke-nak félre kell tenniük a személyes nézeteltéréseiket, amikor rájönnek, hogy a fehér nyúl, Snowball hadsereget épít az utcára került háziállatokból, hogy bosszút álljon minden boldog tulajdonoson és kedvenceiken. "

Forrás: Snitt


Számomra ez a mese hozta, amit vártam tőle. Ahogy kilépnek a gazdig a lakások ajtaján indul a mi szórakoztatásunk. Ötletesebbnél ötletesebbnél gagek és jelenetek sora következik - talán még el is lennénk ennyivel. Természetesen van azért történet (új kutya kerül a házhoz), amit a megfelelő helyeken meg is csavarnak úgy, ahogy kell. Nagyon összetett sztorit azért ne várjunk, bár szerintem egy gyerekeknek készült történeteknél nem is kell elvárni, mert egy olyan korosztálynak készül, akiket még meg kell tanítanunk a történetek működésére. De szerencsére tartogat A kis kedvencek titkos élete annyi nekünk, nagy nézőknek szóló apróságot, amelyek bőven lekötnek minket. Például ott vannak az elején említett gagek, amelyek végigkísérik a filmet. Egyik kedvenc jelenetem, amikor Gidget szappanoperát néz, de a macskás poénok is működnek. Emellett pedig az egész filmnek van egy magas cuki faktora (valószínűleg a figurák miatt), ami ad egy jó érzést a nézőnek és még a moziterem elhagyása után is sokáig elkíséri. 


A pozitívumok közül kicsit térjünk át a negazívumokra. Különböző fórumokon kapott az Illumination új rajzfilmje hideget és meleget. Egyik az, hogy A kis kedvencekek titkos életének nincs tanulsága. Ezzel nem értettem egyet, hisz mint minden mese, ez is rendelkezik tanulsággal, mégha nem is mondják ki direktbe (ami valahol nem is baj). Az egymás segítése és az összetartás üzenete mindenképpen ott van a történetben, de felhívja arra is a figyelmet, hogy bánjunk szeretettel, egyenlő félként kedvenceinkkel (pl. Hógolyó esete: az "idegbeteg" nyúlnak is csak szeretetre volt szüksége).
A másik kritika, amit megkap a mese, hogy a két főszereplő, Max és Duke nem annyira működiknek együtt a vásznon. Mondjuk ebben lehet valami. A legelején érthető okokból nem szeretik egymást, versenyeznek a gazdi kegyeiért - ezt szerintem jól megragadták a készítők. A későbbi összebarátkozásuknál igen érezni, hogy túl gyorsan történik, ezért hathat nem megalapozottnak. Reméljük, egy esetleges folytatásnál ezt már nem fogjuk érezni.
A kis kedvencek titkos életének harmadik gyakran emlegetett és teljesen jogos kritikája a félelmetes és az erőszakos voltja. A mese valóban sok helyen nagyon erőszakos, ami nem a legjobb példa a kicsiknek. Például van egy jelenet, amikor Gidget keresi Maxet és Tiberius ragadozómadár-barát révén talál egy kóbor macskát, aki látta a kutyát, azonban nem akarja elmondani, hol. Ekkor Gidget ütni kezdi. Nekünk, felnőtteknek még ez elmegy poénnak (nevettek is rajta a közönség soraiban), lehet egy gyerek is, de mindenképpen rossz példamutatás neki akár konfliktuskezelés terén. 
Ami a félelmet illetti, pedig szintén jogos kritikája a filmnek. Bőven van benne sötét jelenet és ijesztő házikedvenc. Be kell vallanom, hogy bizony rendesen megijedtem én is, amikor a félszemű szent kobra kijött a vászonról és szembe nézett a közönséggel (a 3D hátránya...). Belegondoltam, hogy hát egy ijedősebb gyereknek ez hogy eshet. 

A negatívumoktól eltekintve azért nagyon is ajánlom A kis kedvencek titkos életét. Vicces, aranyos, szórakoztató, igazi mese, amit felnőttek is bőven tudnak élvezni. 9/10-es pontot ér szerintem.


2014. május 24., szombat

Rejtélyek városkája

május 24, 2014 0 Comments

Manapság elég nehéz jó minőségű, ötletes és szórakoztató mesébe botlani - mármint olyanba, ami felnőttnek és gyereknek egyaránt megfelel. Talán a 90-es években láthattunk képernyőn utoljára ilyen alkotásokat, azonban a Gravity Falls meggyőzött, hogy a mai készítőkben is bőven van fantázia.

Tartalom:
"A Pines ikrek, Dipper és Mabel különös rejtélyek nyomára bukkannak bohókás nagybátyjuk, Stan városában, ahol a nyári szünetet töltik. Gravity Falls egy kis elszigetelt észak-nyugati városka, ahol azonban semmi nem az, aminek látszik.A született kalandor Dipper, és az optimista energiabomba, Mabel egy rejtélyes újság után rájönnek, hogy Gravity Falls titkokat rejt. Miközben belevetik magukat a kutatásba, arra is rájönnek, hogy leginkább egymásra számíthatnak."

Forrás: Port


Gravity Falls világa őrült és beteg, de pont ez az, ami megadja az egésznek a sava-borsát. Például hiába fájdalmas valahol az agynak Mabel képzelgése a puppy cukorka hatására, vagy amikor Stan kijelenti, hogy amikor nincs rendőr a közelben, minden legális, vagy Dipper Disco Girl énekelése (ami egyértelműen a Dancing Queenre utal). Mégis ezek a jelenetek emlékezetesek maradnak és bármikor újra átélhetőek. Bár ezzel kissé a közepébe csaptam a dolgoknak. Igen, valahol ezekben rejlik a sorozat titka (hogy miért szeretik): valami olyat sikerült megérinteni a nézőkben, amit szerethetik a Pines ikrek őrült kalandjait. Első sorban, szeretünk jól szórakozni, főleg önmagunkon. Mindegyik szereplőben (Dipper, Mabel, Stan, Wendy és tovább) megtalálható valami, ami magunkra emlékeztet és tudunk rajta nevetni emiatt. Ehhez kapcsolódóan említeném meg, hogy a sorozat megálmodója, Alex Hirsch nyilatkozta maga is, hogy saját gyermekkori élményei nyomán indult el: Mabelt saját nővére ihlette, Stant  a bácsikájuk, Dipper pedig sok mindenben hasonlít Hirschre. Továbbá beleszőtte a történetbe, saját elmondása szerint, azokat az eseményeket, amelyekről gyerekként álmodott (pl. szörnyvadászat). 


Ezen felül ami még egy kellemes mesévé teszi a Rejtélyek városkáját, hogy a minden rajzfilmben kötelező cselekményeket (pl. testcsere, első csók, közös visszaemlékezés) a sajátos ötletekkel dobják fel. Például ez volt az első mese, ahol egy szőnyeg segítségével sikerült a testcsere vagy kiderült, hogy a feneketlen gödör tényleg feneketlen, de a menotauroszok is elég frenetikus lények (a szivárványt-hányó gnómot ne is említsük). Természetesen ezek ellenére voltak unalmasabb részek, de összességében a kreatív és elszállt ötletek feldobták a már jól ismert sablonokat. Továbbá, érdemes kiemelni, hogy a mesének van főcselekménye is, nem csak epizódikus - ezt régóta hiányoltam a rajzfilmeknél. Szerencsére a Gravity Fallsnál ez nagy hangsúlyt kapott, így kaptunk egy gyönyörűen felvezetett, majd lezárt finálét és egy idegesítő cliffhangerrel - mint a nagy sorozatoknál.
Összességében, a Gravity Falls a Disneynek egy nagyon erős rajzfilmsorozata a mostani időkből. Szórakoztató, friss, intelligens is, a kötelező tanulság is megvan és mi magunk is, nézők is részesei vagyunk a műnek a szereplőkön keresztül. 9/10-es az első évad, erősen ajánlott nézésre, mielőtt jönne nyáron a 2. évad.

2014. április 19., szombat

Karácsonyi lidércnyomás

április 19, 2014 0 Comments

Tim Burton szinte már klasszikussá vált animációs filmje, a Karácsonyi lidércnyomás még manapság se számít mindennapi alkotásnak. Igaz, most így húsvét közeledtével nem valami aktuális a bejegyzés, de ez a darab talán mégis bármikor megnézhető - halloweentől és karácsonytól függetlenül. A megnézési lehetőséget utólag is köszönöm Lindának. 

Tartalom:
"Az ünnepek birodalmában járunk. Halloween város ceremóniamestere, Rosszcsont Jack belefásulva a sok kötelező rémisztgetésbe, ellátogat a közeli Karácsonyvárosba, ahol megirigyli a Mikulás izgalmas munkakörét. Elraboltatja a Mikulást, és átveszi a karácsonyi feladatokat. A megszokott labdák és babák helyett ezúttal levágott fejű rongyláb meglepetések várják a gyerekeket a fa alatt."
Forrás: Port


Stop-motion animációt ritkábban látni manapság, de mindig öröm, ha ehhez a technikához nyúlnak (ahogy nemrég a Coreline-nál). Igazság szerint a Karácsonyi lidércnyomáshoz másfajta technikát el sem lehetne képzelni. A félig élénk, félig sötét világú Halloween várost csak ezek a gyurmaszerű figurák és hátterek képesek igazán megteremteni. Megvan bennük az az abszurd tulajdonság, hogy egyszerre rémisztőek és szerethetőek a karakterek, csak így adható vissza. Mindegyik idézi a horror műfaj legmeghatározóbb alakjait (Frankenstein, Drakula, farkasember stb.), akik egyesülnek a Halloween király, Jack uralma alatt (Jack-o-lantern - mert halloween-i utalásokból nem elég). Tovább ragozni nem is érdemes - a stop-motion technika teljesen egyedivé és kiemelkedővé teszi az animációt, röviden.


Azonban egyediségben a történet sem marad le. A többi Disney animációsfilmhez hasonlóan itt is sok a dal (a This is Halloween-t szerintem szinte mindenki ismeri, a Manson feldolgozás miatt mindenképpen) - bár itt meg kell jegyeznem, hogy kivételesen zavartak a dalok. Soknak éreztem őket egy idő után, nem mindig illettek a cselekmény sodrába, egyszer-kétszer ki is zökkentett a történetből. A plotra visszatérve, a daloktól eltekintve élvezhető, eszement (csontvázmikulás? :D), a kötelező tanulság is megvan, könnyű elmerülni a Tim Burton által teremtett világba. 
Szóval mindenképpen egy kellemes alkotás a Karácsonyi lidércnyomás (a dalokat leszámítva), rajta a ma már jól ismert Burton-i jegyekkel, nem hétköznapi technikával megalkotva. Még mindig meg tud fogni ez a 21 éves alkotás. Megkockáztatom, hogy alapmű az animációs filmek kedvelői között: 9/10.

2014. január 25., szombat

A szívemen ül a jég

január 25, 2014 0 Comments

A Disney idei ünnepekre kijött egész estés animációs filmje a Jégvarázs (Frozen). Az idén a Golden Globe-on ez a rajzfilm nyerte el a legjobb animációs film díját, és Oscar-jelölést is kapott. Hype volna az egész? Lehet, de megérdemelt hype. 

Tartalom:
"Amikor egy gonosz varázslatnak köszönhetően a királyság az örök tél fogságába esik, Anna, a félelmet nem ismerő optimista összeáll az extrém hegyi emberrel, Kristoffal és az ő hűséges rénszarvasával, Sven-nel, hogy közösen megtalálják Anna testvérét, Elsát, a Hókirálynőt és véget vessenek fagyos varázslatának. Az Everesthez hasonlítható körülmények közt, titokzatos trollokkal és a lenyűgöző és igazán vicces Olaf nevű hóemberrel is találkoznak. Annának és Kristoffnak mágikus kalandokkal kísért útjukon a természet erőivel kell dacolniuk, hogy megmentsék a királyságot a teljes pusztulástól."

Forrás: Port


A Jégvarázzsal valami visszajött a Disney hangulatából: így elvarázsolni valami A kis hableány tudott legutoljára kislány koromban. Ebben a mesében megvolt minden báj, érzések, és legfőbbként szeretet. A szereplők arcmimikája igazán kifejező, a betétdalok csak fokozzák az érzéseket. Leginkább Elsa vívódásai önmagával legszívbemarkolóbbak, mert ez a legemberibb és legfájdalmasabb küzdelem, amit csak el lehet képzelni. Aki sokat küzd azzal, hogy megszeresse és elfogadja önmagát könnyen tud azonosulni Elsával. Továbbá Anna igaz testvéri szeretete is szívet melengető: hiába hidegült el a testvére tőle a hosszú évek során, a szíve mélyén ezt nem fogadja el, hanem továbbra is kitart mellette. Így érzelmek egy Disney mesében régen voltak kifejezve. 
 

Előző történeteihez képest a Disney itt is újított: ezúttal nem a szerelmesek kerülnek középpontba, hanem egy testvérpár, s igaz van romantika a mesében, de háttérben marad. Bár a történet közepétől itt-ott meginog a két főhős között felállított egyensúlyban valami (mármint történeti eloszlásban), de azért többé-kevésbé zavartalanul működik a két hercegnő egymás mellett. Mellettük megvannak a járulékos Disney karakterek is (segítő, herceg, humoros karakterek), még ha némelyik szerep meglepetést okozhat. Olaf pedig a legimádnivalóbb hóember. 
Még a látványvilág említésre méltó. Egyrészt szomorú, hogy CGI-s, 3D-s mesék hódítanak, de itt erősen látszik a figurákon a kézi rajz nyoma még: nem groteszkek a figurák, hanem tényleg rajzfilmfigurák, akik éppen számítógéppel lettek életre hívva. És ilyen szemkápráztató havas tájat még nem hívtak életre.

Röviden és azért rajongást visszafogva, a Jégvarázs mondhatni a Disney neoreneszánsz meséje, amely idézi a nagy klasszikusokat, de nem feledkezik meg a modern ízlésről sem. Apróbb, de elnézhető hibákat leszámítva az elmúlt időszak legszebb meséje: 9/10.

2014. január 24., péntek

A hercegnő és a béka

január 24, 2014 1 Comments

A rajzfilm ipart szinte teljesen a CGI és a 3D uralja, így 2009-ben szinte felüdülés volt, hogy a Walt Disney cég előállt egy kézzel rajzolt, 2D-s egész estét betöltő rajzfilmmel, A hercegnő és a békával. Stílusában őrzi a cég '90-es évekbeli nagy múltját és szellemét, de a mai kor igényeinek megfelelve számtalan új jeggyel bővült a mese. 

Tartalom:
"New Orleans az 1920-as években. A fiatal Tianának nincs ideje a romantikára. A lány arról álmodik, hogy egyszer övé lesz a francia negyed legjobb étterme. A városba érkezik Maldónia királyi sarja, az elkényeztetett Naveen herceg. A gonosz Dr. Facilier fekete mágiával meg akarja szerezni az értékeit. Az elhibázott varázslatnak köszönhetően azonban Naveen békává változik. Abban reménykedik, hogy Tiana csókjára visszaváltozik, ám ehelyett a lányból is béka lesz. Üldözőik elől menekülve a békapár elindul megkeresni Odie mamát, hogy segítsen rajtuk mágikus erejével."

Forrás: Port


Azt mondják, hogy a posztmodern korát éljük: a szerzők a régi szövegeket egy alkotói játék elemének tekintik csak. Ezt éreztem ennél a mesénél is. Van az alapmű, A békakirályfi mese a Grimm-testvérektől: szokásos hercegnős mese, ahol a hercegnő és a herceg egymásba szeretnek és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Hasonló története volt azoknak a Disneyknek is, amiken felnőttünk. Ezzel szakít kicsit a mese, kicsit kicsavarja a cselekményt. Hercegnőnk nincs, csak Tianánk (később lesz hercegnévé), aki a jazz korszak aranykorában él New Orleansben. Az első kifordulás már a helyszín választással megtörténik. Macskaarisztokraták óta nem igen hallhattunk jazz-szerű szerzeményeket a Disneyéknél, így mindenképpen felüdülés, hogy egy rajzfilmben erre a műfajra épül a dallamvilág. Természetesen más szinteken is megjelenik a jazz: ott van a trombitáló krokodil, Louis, aki tudjuk jól, hogy ki előtt tiszteleg. Továbbá a mese mondanivalójában is megjelenik az álom hajszolás, az azokért való küzdés és megvalósulás: olyan tipikus, pozitív amerikai életszemlélet, az adott kornak a szellemisége. Ezt Tiana jeleníti meg, aki így ezzel olyan hercegnővé lép elő, aki nem vár a csodára, hanem maga éri el. New Orleans még a nyelvben is megjelenik: az eredeti szinkronban a szereplők jellegzetes akcentussal beszélnek (francia és Black English egyaránt előkerül). Így angol nyelvtanulók számára is csemege ez a mese. Utolsó sorban: fekete hercegnőt avatott a Disney ebben a történetben először, ami szintén jó ötlet. 


Magában a történetvezetésben megmarad a cég a hagyományos, jól bevett módszere. Felnőttnézőként sablonosnak érezhetjük az egészet, sőt néhány figura vissza is köszön régebbi Disney mesékből (mintha újra lennének hasznosítva), de ez a legkevesebb. Bár csavarok bőven vannak az eredeti sztorihoz képest: például a béka csókjától a hercegnő is békává válik és egy áldozata is lesz a történéseknek. Gyerek szemszögből biztosan szerethető a történet, átélhető a mese. A figurák is fejlődőképesek, még ha kissé gyorsan melegednek is össze a megszokotthoz képest. Természetesen vannak elnagyolt figurák is, mint Lotte vagy Ray, mint humorforrás, de nem idegesítő jelenlétük, hanem tényleg megmosolyogtató. Az aktuális rossz fiú, Shadow man egész érdekes figura, mint witch doctor: jó, hogy a mágia világából most a wodoo került előtérbe.

Az elmúlt évek egyik bájos története A hercegnő és a béka, ezt könnyen ki lehet jelenteni. Bár valami varázs hiányzik belőle, amit sajnos nem tudok megmagyarázni, de azért szerethető, átélhető történet jópofa karakterekkel (még ha párszor már találkoztunk velük a Disneynél). Főleg gyerekekre koncentráltak, a felnőtteknek szóló kikacsintó poénok itt elmaradnak, de nem fájó pont ez se. Kellemes kikapcsolódás, egy utazás a gyerekkorba, 8/10.

2013. augusztus 7., szerda

Az utolsó egyszarvú

augusztus 07, 2013 0 Comments

Gondolkodtatok-e már valaha azon, hogy miért szólnak a meséink olyan lényekről, amelyek nem is léteznek? Mint sárkányokról, griffekről vagy épp egyszarvúkról. Talán régen léteztek, de elpusztultak? Vagy mi nem figyelünk rájuk? Peter S. Beagle híres meséje, Az utolsó egyszarvú nem erről szól, természetesen, de kicsit válaszol ezekre a felvetésekre is. Az ajánlást, mellesleg, köszönöm Ginának. 

Tartalom:
"A világon utolsónak maradt, halhatatlan egyszarvú vándorútja eltűnt társainak felkutatósára és megmentésére a Vörös Bika fogságából - valójában prózában írt költemény, filozofikus tündérmese, melyben Jóság és Gonoszság azért ütközik, hogy a rabbá tett Szépség szabad legyen. Az egyszarvú útja során társakra is lel, akik saját maguk is „megváltásra" várnak."

Forrás: Libri

Nehéz erről a történetről írni. Tele van érzelmekkel, talán a legmelankolikusabbakkal, melyeket nehéz szavakba önteni. A látszólagos boldogság mögött mindig ott remeg valami szomorúság, beletörődés is. Az élet nagy kérdéseit szegezi a nézőnek a maga mesei módján. Egy elgondolkodtató mese, ami talán nem feltétlen csak gyerekeknek szól. Jó kérdés: minden az, aminek látszik? Egy béna varázsló nem lehet hős? A fehér kanca biztos, hogy fehér kanca? Mindenkiben megvan a hős vagy az egyszarvú - épp ahogy hívni akarjuk -, de kérdés, hogy az a dolog, ami bensőnkben lakozik, mindvégig megvan bennünk, vagy csak idővel bontakozik ki? Schmendrig, Molly Grue és az egyszarvú kalandjai során választ kapunk a kérdésre. 


Maga a rajzfilm még a '80-as években készült, de ennek ellenére igényes és szépen kidolgozott animációról beszélhetünk. A háttér szépen kidolgozott, a mozgás szintén. Egyedül a figurák hathatnak kissé gyermekinek a könyv adaptáció ismeretében, de hamar megszokható és megszerethetőek a szereplők. A csodálatosan megrajzolt világot Jimmy Webb gyönyörűen megkomponált dalai kísérik, így még érzelem dúsabbá téve az egész történetet. 

Nehéz sokat beszélni Az utolsó egyszarvúról, hiszen olyan mély mese, hogy nehéz az egésznek a mondanivalójához méltóan beszélni. Ha lenne 100 híres animációsfilm vagy ehhez hasonló lista, ezt a mesét mindenképpen szerepeltetném rajta. 10/10-es alkotás, mindenkinek meg kellene néznie kortól és nemtől függetlenül. 

2013. augusztus 4., vasárnap

Merida, a bátor

augusztus 04, 2013 0 Comments

Az Aranyhaj bejegyzésben említett gyermekek aktuális problémáját feltáró témát folytatja a Merida, a bátor is. Az elmúlt évben a Disney és a Pixar összedolgozva elrepítenek minket északra Skóciába. A mese nem az, ami első ránézésre tűnhet. 

Tartalom:
"Fergus király birodalma a skót Felföldön terül el. A lánya, Merida hercegnő nem tiszteli a hagyományokat, a saját életét akarja élni. Szembeszáll a régi szokásokkal és a hatalmas hadurakkal, a masszív Lord MacGulfinnal, a mogorva Lord Macintosh-sal és a kötekedő Lord Dingwall-lal. A tetteivel akaratlanul is káoszba sodorja a királyságot és saját magát. Merida minden tudására szükség van, hogy megtörje a szörnyű átkot. Bátorságával példát mutat a népének, és elfoglalja méltó helyét a legnagyobb hősök sorában."
Forrás: Port

A mese sokáig feminista-szerű történetnek hathat. Ott van Merida, aki a lányos dolgok helyett (mint például etikett, udvariasság, varrás) fiúsabb dolgok érdekli, főleg az íjászat. Nem akar megházasodni szülei akarata ellenére, ő a saját útját akarja járni. A történetnek nem ez a fő témája, de a problémának ez a katalizátora. A mese arra próbál rávilágítani, hogy szülők és gyermekeik között megértésre és kölcsönös elfogadásra volna szükség. Mert hiába az erről szóló történetek, nagyon kevés családban tudja a két fél nézeteltéréseit megbeszélni. Ugyanebben a helyzetben van Merida is édesanyjával is: hagyományőrzőnek lenni vagy beteljesíteni a saját sorsát? A probléma természetesen megoldódik, még ha egy ismerős jól bevett formával, átváltozással (és persze amit már elsütöttek a Mackótestvérben). 


A történetben nem látunk újdonságot a probléma felvetésen kívül, viszont a kivitelezés rengeteg dicséretet érdemel. A skót tájak lélegzetelállítóak, nagyon valóságosnak hatnak. Aztán különös figyelmet fordítottak a ruhák mozgására is, és még Merida hajának mozgására is, amit nem lehet valami egyszerű feladat meganimálni. És ezek az apróságok rengeteget hozzáadnak a karakterekhez, sokkal jobban visszaadják jellemüket, és így könnyebb megszeretni őket. A Merida, a bátor másik erőssége a színes és szórakoztató figurák. 

Kedves, szórakoztató mese aktuális gyermeki problémákkal, de megmerem kockáztatni, hogy aktuális felnőtt problémákkal is. Minden szülő üljön le gyermekével ehhez a meséhez. 8/10 pontos a Merida, a bátor. 

2013. augusztus 2., péntek

Nagy gubanc

augusztus 02, 2013 0 Comments

Mindenképpen érdekes trendnek lehetünk szemtanúi az animációs filmek világában. Ha visszaemlékezünk, régi, gyermekkori meséink az élet alapjaira tanítottak minket: szeretet, megértés, igazságosság és sorolhatnám a végtelenségig. A mai rajzfilmek (legalábbis az igényesebb része) úgy érzem, a gyerekek mai, aktuális problémáival foglalkoznak. Ebbe a trendbe sorolnám a Disney 50. rajzfilmjét, az Aranyhaj és a nagy gubanc című rajzfilmet. 

Tartalom:
"A bájos Aranyhaj egy toronyban él. A gonosz boszorkány még csecsemőkorában rabolta el a királylányt, azóta tartja bezárva. Aranyhaj egyhangú élete megváltozik, amikor a toronyban talál menedéket üldözői elől a királyság legkeresettebb banditája. Flynn Ryder felbukkanása jó alkalom arra, hogy Aranyhaj kiszabaduljon Nyanyabanya rabságából. Alkut köt tehát a jóképű fickóval, és ezzel kalandokkal teli utazás veszi kezdetét. Ebben társuk egy állandóan aggodalmaskodó kaméleon, egy szuperló és néhány haramia. Közben fény derül Flynn igazi kilétére."

Forrás: Port


Természetesen a gyermeki problémát megelőzően rengeteg minden van ebben a Disney-Pixar mesében, ami valahogy hiányzott az elmúlt évek animációs filmjeiből. A báj? A varázslat? A tanulság? Humor? Meglehet, de inkább más problémáról van itt szó. Inkább az lehetett a probléma, hogy a Disney nem mert megújulni. Évek óta a jól bejáratott sablonokra fűzte fel történeteit, amelyek persze szórakoztatóak, de különös nagy sikert és színt nem jelentettek. Az Aranyhaj sikerének kulcsa mindenképpen, hogy mert és képes volt megújulni. Például főhősnőnk, Rapunzel nem a hagyományos megmentésre váró hercegkisasszony, hanem olyan, aki képes magán segíteni. És ami mindenképpen szórakoztatóvá és újszerűvé teszi a történetet, hogy az ő szemén keresztül ismerjük meg a világot: hogy egyszerre csodálatos és gonosz is. Továbbá Flynn sem az a tipikus lovag fehér lovon, akit megszokhattunk már közismert hercegnő történetekből. 



És főgonoszunk, a boszorkány sem mindennapi. Saját érdekei miatt egy hamis életet épít fel Rapunzel köré, és neveli az erdő mélyén, óvva őt az állítólagos veszélyes világtól, mert ő nagyon szereti a kicsi lányát. Ismerős ez valahonnan, nem? Előfordul a való világban pár ilyen álszent szülő, és valamilyen szinten így akadályozza gyermekét, hogy kibontakozzon. Ez volna az a probléma, amivel kezdtem. Érdekes kérdés, hogy ez az üzenet vajon egy gyerek számára érthető-e, de mondjuk ha látja, hogy kedvenc hősei is megbirkóznak nehézségekkel, akik akár a szüleik, talán ad némi bátorságot a gyereknek a való életben is. De ez már egy nehezebb, összetettebb kérdés, ami nem biztos, hogy része egy kritikának.

A friss szereplőkön és történeten kívül a kivitelezése is valami fantasztikus ennek a mesének. Mindig megdöbbent, hogy mennyit fejlődött az animáció, és egyre valósághűen tudják a figurák köré megalkotni a környezetet. A kastély, a lampionok, a ruhák mozgása egytől-egyig fantasztikus. És milyen pontot adhatnék egy olyan szép és szórakoztató mesére, mint az Aranyhaj és a nagy gubanc? 10/10-es pontszámot, mert el kell ismerni, tényleg az elmúlt évek egyik legminőségibb meséje. És az ötvenedik egész estét betöltő Disney nagyfilm. 

2013. április 20., szombat

WALL-E

április 20, 2013 0 Comments

Ha minőségi mesét szeretnénk látni, többé-kevésbé a Disney és a Pixar még szolgál ilyenekkel. Az elmúlt évek egyik ilyen története Wall-e-é, a szemétroncs robotjáé, az utolsó "élőlényé" a Földön. 

Tartalom:
"A WAtt Lánctalpas Limlom- és hulladékkezelő robot, az E sorozatból (WALL-E) az egyetlen "élő" szerkezet a Földön. Az emberiség ugyanis elhagyta a lakhatatlanná vált bolygót, ám valaki elfelejtette kikapcsolni az utolsó robotot. Így gépünk több száz magányos éven át gyűjtötte a kacatokat, amikor találkozik az EVA (Extraterresztriális Vegetáció Analizáló) névre hallgató keresőrobottal, aki megdobogtatja a szívét. EVA rájön, hogy WALL-E véletlenül rátalált a bolygó jövőjének és túlélésének kulcsára. Visszaindul támaszpontjára, hogy jelentse ezt a fontos hírt. A magányos kis robot EVA nyomába ered."

Forrás: Port


Az igazán jó mesék, az én ízlésem szerint, azok, amelyek képesek egyszerre gyerekeknek és felnőtteknek is szólni. A Wall-E pontosan ilyen sőt, inkább már felnőtteknek szól, mondanivalóját tekintve mindenképpen. Túllépve Wall-e és EVE szerelmén, inkább a történet emberi társadalmára térnék ki. Teljesen olyan volt, mint egy huxley-i vízió. Az emberek teljesen elkényelmesedtek, csak a jólétért léteztek, minden más problémát a robotok oldottak meg. Kérdem én, hogy milyen élet az ilyen? Semmilyen, nem is élet. Ironikus, de a főszereplő robot, Wall-e őrizte az emberiséget. Nem csak azzal, hogy gyűjtötte a szemétből az emberi holmikat, hanem megnyílvánulásaiban is emberi. Egyedül van, igényel egy társat az életben, kötődik hozzá ehhez a társhoz (EVE-hoz). A mesében nem Eve hozza el a földi életet az embereknek (a növénykét), hanem Wall-e. Csetlő-botló viselkedésével őt mutatja meg az embereknek az emberséghez vezető utat. Ettől olyan szép ez a történet.


Maga a kivitelezés is igen komoly, szemrevaló. Csak 2008-as az animáció, de hihetetlenül élethű a szeméttelep, a világűr, a tárgyak és egyéb kiegészítők Wall-e házában. Emellett viszont a szereplők bájosak, rögtön a szívükbe lopják magunkat. Ritka az olyan mese, ahol még a csótány is szerethető.
A kivitelezésben még az a különleges, hogy kevés a párbeszéd, de így is élvezhető és jól működik a történet. Annyira beszédes az animáció, hogy nem is kellenek szavak, úgyis érthető.

Nincs sok rossz szavam a WALL-E-ról. Nagyon szép mese, kissé felnőttes mondanivalóval. 10/10-es animáció a Pixartól, mindenkinek ajánlom, aki valami kellemesre és aranyosra vágyik. 

2011. szeptember 24., szombat

Ír hangulattal átitatva

szeptember 24, 2011 0 Comments

Nem is tudom, hogy mikor szerelmesedtem bele ebbe a mesébe. Hogy a Filmbuzin találkoztam vele, az biztos, és hogy szerelem volt első látásra, az is. Mese, aranyos figurákkal, és ráadásul ír környezetben, és mitológia is van benne. Látni kell, komoly angolsággal szólva must to. De ahogy lenni szokott, rengeteget kellett halasztani a megnézést, mivel a Kells titkát hihetetlenül nehéz volt beszerezni, fesztiválra pedig sajnos nem jutottam ki. Így maradt a DVD.

Tartalom:
"A 9.században, valahol Írország egy távoli részén fekszik az erődítmény jellegű Kells-i apátság, ahol a 12 éves Brendan éli csendes mindennapjait. Keményen dolgozik szerzetes társaival együtt, hogy a viking fosztogatások ellen megvédjék magukat és az apátságot. Aidan testvér feltűnésével, aki híres kódex festő hírében áll, s akinek a birtokában egy különleges de befejezetlen kódex van, nagy kaland veszi kezdetét, melyben Brendannak főszerep jut."
Forrás: Port.hu


Véleményemet legegyszerűbben úgy fejezném ki, hogy ez a mese teljesen elvarázsolt. Nagyjából beváltotta a reményeimet. Egy ír környezetben játszódó rajzfilmet láttam (végre egy!), kedves szereplőkkel és történettel, és ötletes animációval.

Mint a mesék legtöbbjénél, a történet felnőttek számára egyszerű, de hát nem ezért jók a mesék? Különös vagy bonyolult fordulatok nélkül magukba szívnak, és ne engednek el. Ilyen a Kells titkának története is. Brendan mindent megtesz, hogy segítsen Aidannek befejezni a kódexet. Számtalan próbát és megpróbáltatást áll ki a valóságban és Aishling erdejében is. Be kell járnia a számára kijelölt utat, még ha azt egy kígyó állja el, vagy épp a fiú bácsikája.
A Kells titka az Így neveld a sárkányodat című animációhoz hasonlóan nem retten vissza a szomorú elemektől, illetve az ijesztő jelenetektől sem, így érdekesebbé téve a mesét. Továbbá nem is viszi túlzásba a horror elemeket, így a kicsik sem ijednek meg annyira, és a szürrealista világba se csúszik át.

Nagy gyerekként ami leginkább lenyűgözött, az a kivitelezés. A 2-D-s technikát ötvözték a 3-Ds-sel, és így egy nagyon egyedi animációt hoztak létre. A képek leginkább azokra a mesekönyvekre emlékeztetnek, amelyeket ha kinyitottunk, térben láthatjuk a rajzot, és egyes figurákat mozgatni is lehet. A figurák és a térelemek eléggé elválnak egymástól, néha a japán karcolt rajzokat idézik (mint a trailerben a víz), de mégsem érezni azt, hogy teljesen elütnének egymástól, sőt, tökéletesen harmonizálnak. Továbbá a figurák teljesen letisztultak, aranyosak, és a mozgás animálása is természetes, leszámítva a vikingekét és néha az apátét (de megvan a maguk funkciójuk).
Animációnál maradva, az egészet az ötletesség és a játék jellemzi. A trailert is megnézve láthatjátok, hogy mennyiféleképpen játszanak az animátorok a nézőpontokkal, az arányokkal és a színekkel. Jankovics Marcell meséit idéző technika még a legkomolyabb felnőtteket is elkápráztathatják.

A gyönyörű és izgalmas képi megvalósításhoz szintén elkápráztató zenei aláfestés dukál. A témához illően az ír népzenéből merítve komponálta meg a mese zenéjét Bruno Coulais. Mindegyik szerzemény önmagában is hallgatható, gyorsan az ember fülébe mászik. És persze tökéletesen illik a történethez és az animációhoz. Íme egy példa.

Nem sok rossz szót lehet mondani a Kells titkára. A múlt év egyik legjobb animációs filmje kiemelkedő képi megvalósítással, és a mesék megszokott bájával és varázsával. 10/10-es mese, amit látnia kell minden nagynak és kicsinek, és persze anglisztikásoknak.

2011. augusztus 20., szombat

A gombszemű támadása

augusztus 20, 2011 0 Comments

A Coraline meséről Anikó áradozott rengeteget, s a Karácsonyi lidércnyomáshoz hasonlította stílusában (ami nem csoda, hisz a rendező azonos, aki pedig nem Tim Burton!). Gaiman - regény elolvasása után szinte azonnal beszereztem a filmet, s amint idő jutott rá, meg is néztem. A 2009-es két Oscar-jelölés jó mesét ígért, viszont a Google-ben található kissé élénk hátterű képek viszont elbizonytalanítottak.

Tartalom:
"Coraline egy kislány, aki egy titkos ajtót fedez fel új otthonában, mely mögött saját életének egy másik változatát találja. A felszínen ez a párhuzamos valóság hátborzongatóan emlékeztet valós életére - csak éppen sokkal jobb. Ám ez a hihetetlenül eredeti, fantasztikus kaland egyre veszélyesebbé válik, és amikor a másik, az álanya örökre ott akarja fogni, Coraline latba veti minden makacs elszántságát, bátorságát: segítségül hívja szomszédjait és egy beszélő fekete macskát, hogy megmentse igazi szüleit, néhány szellemgyermeket, és hazatérjen."
Forrás: Port.hu


Az előzetes félelmeim szerencsére nem teljesedtek be. Az animációs mese (inkább bábanimáció) jelenetei többször idézik meg a horror műfajt, ezzel gyereket és felnőttet egyaránt megrémisztve. "Borzasztó" látvány a hirtelen előugró színésznő-páros, a kezdő jelenetben varrogató hosszú fémujjak, a színtelen, kopasz patkányok, a gombszemek, s sorolhatnánk a végtelenségig, hisz annyi szörnyikével találkozhatunk a Coraline-ban. És a teljes mesére nem jellemzőek az élénk színek, ahogy arról a Google-képek akartak meggyőzni, sokkal inkább a sötétebb árnyalatok uralják a vásznat. A borzongáson túl számtalan ötletesen és ügyesen megoldott animált mozgást is láthattunk. Ilyen például a másik apa kertje és annak táncoló virágai, az ugróegér cirkusz fellépése, vagy a két idős színésznő műsora. A bábanimáción keresztül szinte maradéktalanul sikerült életre kelteni az eredeti mese borzongatós hangulatát, a furcsa figurákat és környezetet.


Ahogy az minden adaptációnál előfordul, az eredeti történetet valamilyen szinten átalakították, ezt Neil Gaiman meséje sem úszta meg. Azonban maga az író volt a forgatókönyv szerzője is, így az eredeti történet nagy károkat nem szenvedett, inkább kibővült. Egyik változtatás, hogy a mese új helyszínre kerül (Anglia helyett az Államokba - érthető okokból), aztán kaptunk egy új szereplőt, Mikit, az egércirkusz tulajdonos bácsi orosszá változott, spoiler! s egyik szellemgyerekről kiderül, hogy Miki nagyanyjának testvére spoiler vége. Továbbá az animáció szempontjából került be az eredeti történetbe néhány új jelenet, mint például az egércirkusz, vagy a kert.
A változtatások nagy része jót tett a történetnek, hisz így sokkal jobban ki tudták tölteni a játékidőt. Azonban néhány új elem kissé fölösleges volt, például a Miki-vonal. Kicsit furcsa volt, hogy Coraline-nak segít a fiú, pedig a könyvben pont az tetszett, hogy a lány egyedül küzdött meg az akadályokkal.

A változtatások és néhány borzadály ellenére is a Coraline és a titkos ajtó egy remek mese a műfajában, remek szórakozás. Egy 9,5/10-es értékelést simán megér, s ismét egy kedvenc mesét köszönthetek a listámon.

Follow Us @soratemplates