Egy valós, de fantasztikus világ

 Eredeti kritika: 2010.05.05.

Német lecke befejeztével itt vagyok, és le is írnám egy nagyszerű könyv kritika féléjét, amit több embernek kellene olvasni, mint amennyien teszik. Mai napon sorra kerülő könyv David Clement-Davies Tűzhozó c. regénye.

Tartalom:

"Különös jövendölés járja a szarvasok népe között: A prófécia szerint egy nap megszületik a bikaborjú, homlokán a jellel. Bátorsága szabadságot hoz a szarvasoknak, ereje megsemmisíti legádázabb ellenségüket.
Rannoch azon az éjszakán jött a világra, amelyen apját meggyilkolták. Megszökött a csordától, ahol a hatalomvágy elpusztít mindent, ami jó. Gyilkolásra elszánt bikáktól üldözve veszélyes útra lépett, hogy visszatérve szembenézzen végzetével és felvegye a harcot az erővel, amely elüldözte.
E sötét, zavaros időkben beteljesedni látszik a Jövendölés..."

Forrás: Alexandra.hu

A könyv gyerekkönyvnek tűnik, hossza pedig rémisztő, pár embernek pedig még az is, elrettentő dolog, hogy a Könyvmoly képző adta ki (pedig nincs bennük semmi rossz). De itt sokkal többről van szó. Először is, egy Fekete István regényhez hasonlóan itt is az állatok szemszögéből látjuk az eseményeket – most a szarvasokéból. Azonban ezek az állatok messze állnak Vuk-féle történetektől sőt, bármelyik állatmesétől. Davies könyvében a szarvasoknak saját nyelvük van, saját mítoszaik és hőseik, isteneik és háborúik. Ahogyan a kegyetlenség az embereket is tönkreteheti, úgy a szarvasokat is. És a történet ezt szépen be is mutatja, mindkét félr?ő. Miközben Rannoch (főhős) és Sgorr (főköcsög gonosz) közötti összecsapás kimenetelén izgulunk, addig  a skótok a norvégokkal háborúznak. Az emberi harcok tökéletesen a háttérben maradnak, néha említi csak meg az író (pl. amikor Bankfooték Sgorrékat várják, közben a menetelő skót csapatokat figyelik). És ez a történet egyik gyöngyszeme.
A Jövendölés beteljesülése. Először semmi jel nem utal rá,  csak láthatjuk, valami nincs rendben a szarvasok között. Aztán megszületik Rannoch, és ahogyan cseperedik, úgy nyernek értelmet az első fejezetben elhangzott vers sorai. Davies fokozatosan fedi fel az olvasó előtt a megoldást, és hogy egy percre se unjuk az olvasmányt, mindig előrukkol valamilyen meglepő – vagy épp nem annyira – fordulattal.

Innentől spoiler veszély!

Ügyesen csinálja a bácsi, szó szó. Azonban akadnak rossz részei is a könyvnek. Ami igazán zavart, azok a borjúk közötti párbeszédek. Sokszor túl sok volt belőlük, és sablonos dolgokat mondtak, amikre igazán nem volt szükség a történet megértésének szempontjából. De ez elnézhető szerintem, mivel elsősorban gyerekeknek íródott (bár szerintem annyira nem gyerekeknek való). De itt még nem ért véget a zavaró tényezők sora! Ott van Rannoch… Miután átkeltek a Felföldre, és a főhősünk szétzavarta Herne Csordáját, nem akart szarvasbőgéskor küzdeni, sem Sgorral megmérkőzni. Aztán, mikor megtudta, hogy nem Páfrány, hanem Szelence az édesanyja, mindjárt ment is háborúzni… Nekem itt tűnt úgy, mintha az író kifogyott volna a szuflából, csak egyszerűen túl akart lenni a dolgon, hogy befejezze a könyvét. Nem ezt vártam volna, főleg nem a főhősnél. Ha már úgy írom meg, hogy nem akar harcolni, akkor ne ilyen hirtelen kapjon kedvet a háborúhoz… Kicsit értetlenül írtam le, de remélem, azért sejthető, hogy mire gondolok. Hm… mi volt még… Thistle halála: szerintem annyira nem volt rá szükség, bár mondjuk az a dolog kívánta meg, hogy Rannoch és Füze összejöhessen. De ha Thistle életben marad, lehet az Alföldön maradt volna és saját csordát alapít. Vagy Rannochot hátráltatta volna a vezérségben. Sose derül ki.

Spoiler vége.

Az apróbb hibáktól eltekintve remek regény, engem lenyűgözött. Egy 10/9. Tényleg megérdemelte a borítón azt a szöveget: Érdemes rá, hogy széles körben olvassák. Csak hát ez nem vámpírregény, se nem szerelmes, “csak” mese – nem menő ezt olvasni. Sajnálom, hogy a divatozás az irodalom világába is beszivárgott, így rengeteg remek könyvet nem ismer meg a nagyközönség, mint a Tűzhozót is. Pedig igazán gondolkodtat: lehet-e barátság ember és állat között; a gonoszság valóban tőlünk ered-e;  az ész vagy az ösztön legyen a vezetőnk stb. Mindenkinek ajánlom a könyvet, aki nyitott egy “új” világra, vagy csak egyszerűen szereti az állatokat. Megéri, higgyétek el nekem.

Zárásként egy gyönyörű idézetet szeretnék begépelni a könyvből (minden fejezet elején található egy idézet, ami valamilyen formában megfelel a részben történtekkel – már ez is gondolkodtat).

Ha a legmagányosabb hegyen is kötnek fel,
Anyám, ó, anyám,
Tudom, hogy szereteted engem ott is körülölel,
Anyám, ó, anyám.

Rudyjard Kipling: Anyám, ó, anyám
(Gazdag Tímea fordítása)