Antigané

- Mindenkinél valami Yuri on ice-os van. Miért ilyen népszerű?
- Lezbikusok* a jégen! Fogalmam sincs, amúgy.
- Nekem se. Csak egy sportanime...

Tartalom:

"Az egész ország Katsuki Yuurinak szurkolt, amikor Japánt képviselte a Grand Prix Finale műkorcsolya versenyen, ám végül vereséget szenvedett. Miután hazatér Kyushuba és bezárkózik a családi otthonába, hősünk nehezen tudja eldönteni, hogy folytassa-e a sportot vagy talán itt az ideje visszavonulnia. Egy nap megjelenik előtte a zsinórban ötszörös világbajnok, Victor Nikiforov, valamint annak 15 éves tanítványa, Yuri Plisetsky, aki sorra győzi le az elődeit, és új kihívás elé állítják Katsuki Yuurit."

Forrás: AnimeAddicts

Az anime befejezése után meg merem kockáztatni, hogy a Yuri!!! on Ice nem sportanime, inkább a Whiplash vagy a Fekete hattyúhoz hasonló filmek közé raknám azzal a kikötéssel, hogy a Yurinak sokkal pozitívabb a hangulata és az üzenete. Ahogy a fenti tartalomból is kiderül, főhősünk, Katsuki Yuri összetört álmokkal tért haza, már azt fontolgatta, hogy visszavonul élete sportjától, a műkorcsolyától. Majd egy "szerencsétlen" incidensnek köszönhetően megjelenik Yuri életében új edzője, az orosz műkorcsolyázó, Victor Nikiforov. Habár a 12 részes anime az edzések és a versenyek mellett más szereplőket is bemutat (pl. az orosz Yurit, JJ, a thai versenyző stb.), a fókusz végig Yurin és Victoron van. Az anime első fele inkább mester-tanítvány viszonyban mutatja be a két fiatalt - itt lép be a párhuzam a Whiplashsel és a Fekete hattyúval. Victor Fletcherhez és Leroyhoz hasonlóan sajátos pedagógiával próbálja kihozni Yuriból a maximumot. Ez köszön vissza például akkor, amikor párbajt hirdet a két Yuri közt, és személyiségükkel teljesen ellentétes koreográfiát dolgoz ki számukra: Plisetskynek lobbanékony természetével egy lassú, gyengéd darabbal (Love: Agape) kell megbirkóznia, míg Katsukinak egy olyan oldalát kell megmutatnia a performance-ban (Love: Eros), amiről nem is hitte, hogy létezik. 

Az anime második része már inkább Yuri és Victor között kialakult (pár)kapcsolatot viszi tovább (ez felettébb aranyos és nagyon sok feelgood momentje van), és az említett filmekkel ellentétben a mester és a tanítvány emberi oldalát is megmutatja. A barátok támogatása ellenére is Yuri többször veszti el hitét és önbecsülését, és Victor is számtalanszor érzi magát tanácstalannak új, edzői pozíciójában. Emellett még érdemes szót ejteni a következőkről: SPOILER! hiába igyekszik Yuri 12 epizódon keresztül teljesíteni álmát (megnyerni a Grand Prix Finale-t), végül nem nyer (Plisetsky viszi el a díjat). Azonban nincs lelki törés, se visszavonulás, hanem pozitívan néz hősünk a jövőbe. Ebben a pillanatban benne a kitartás, amire a sport tudja tanítani az embert, az örök fejlődés gondolata, és az ellenfelek tisztelete is, saját maximalista küzdelmének se válik áldozatává, SPOILER VÉGE de a legfontosabb üzenet mégis az, hogy bármi is történik, nem vagyunk értéktelenek.

Yuri-Victor kapcsolat és az anime üzenete mellett érdemes még pár hibát is felemlegetni a Yuri!!! on Ice kapcsán, mert sajnos azért akad. Egyik a mellékszereplők szerepeltetése. Habár egyetértek Johnny Weir korcsolyázóval abban, hogy a kis széria nagyon jól visszaadja ennek a sportágnak a családias hangulatát, de mégis keveset tudunk meg Yuriék versenytársairól, pedig potenciál van bőven mindegyikben. JJ karakterként elég irritálóra sikeredett, de érdekes lett volna kicsit többet tudni belső konfliktusairól (SPOILER: Miért stresszel be a győzelemhez közel? Mire föl játssza túl a magabiztos embert? SPOILER VÉGE). Jó lett volna még többet tudni Yuri és Phichit barátságáról, és Mikey-Sara testvérpárról is (elég freudi volt az ö viszonyuk...), de Plisetskyből is keveset kaptunk, pedig elvileg ő a harmadik főszereplő. Igaz, 12 epizódban nincs minderre idő, de ha már megvolt a szándék... 

A mellékszereplők mellett még a monotonitást és az animációt említeném. Az előbbit főleg az anime második felében érzékelni, amikor a versenyek során sokadjára látjuk a versenyzők számait. Valószínűleg a valóságban is többször adják elő a korcsolyázók a programokat, de ha darálva nézzük a szériát, sajnos a koris jelenetek ismétlése nagyon monotonnak hatnak. Látszik azért, hogy a készítők próbálták kiküszöbölni ezt a hiba faktort (pl. szereplők monológjai, visszaemlékezései), de sokat nem változtat a helyzeten. Az utóbbi (animáció) hozza az animéknél már megszokott szintet, viszont sokszor sematikusak, elnagyoltak a figurák, főleg az előbb említett jeleneteknél. 

A hibáktól eltekintve, a Yuri!!! on Ice remek anime, szerintem megérdemli a sikerét, 8/10-et ért nálam. Ha épp értéktelennek érzed magad, nézd meg! Garantáltan visszajön az életkedved és a motivációd. 

*Szintén yuri a manga/anime műfaj is, ami erotikus jeleneteket alkalmazva mutatja be két nő szerelmi viszonyát. Csakhogy ilyen virág nyelven fejezzem ki magam. :) 

"A második évad megdöbbentő fináléját követően Hannibal pszichiáterével, Bedelia Du Maurierrel Európába szökik az FBI elől. Dr. Lecter étvágya azonban az új körülmények között sem csillapodik. A gourmet pszichopata végül új álnévvel Firenzében telepszik le, és munkát vállal a Palazzo Capponi múzeumnál. Úgy tűnik, Hannibal elégedett új életével, ám mégsem tud ellenállni a kísértésnek, hogy Valentin napra üdvözlőkártyát küldjön Will Grahamnek ."

Sokat gondolkodtam a 3. évad premierje előtt. Őszintén, el nem tudtam képzelni, miként fogja Fuller folytatni a történetet, hisz gyakorlatilag a 2. évad is tekinthető a sorozat teljes lezárásának. Azonban képes volt olyan irányba terelni a sorozat világát, ami meglepett. Ahogy a fenti tartalom leírásból is kiderül, Hannibal Bedeliával együtt Olaszországba megy. Kettejük párosa kárpótolni látszik Will és Hannibal kettősét (ami természetesen nem tűnik el maradéktalanul ebből az évadból se), roppant érdekes volt figyelni a két szereplő viszonyát, egymástól való függésüket (vagy kihasználását?). Az olasz környezet ehhez pedig tökéletes háttér is volt: olyan kifinomult és művészi helyet kapunk Firenzében, amiben Hannibal, akiről mind elmondható a kifinomultság és a művészetek iránti érzékenység, szószerint lubickolhat, de hozzá hasonlóan a készítők is. Számos nagyon erősen megkomponált (itt tényleg csak ezt a szót érdemes használni) jelenet meséli a történetet vagy csak épp segít elmélyedni egy-egy karakter belső világában. Viszont mindennek van határa. A Vörös sárkány-szálig úgy éreztem, hogy ez az évad kezd elmenni egy öncélú művészfilm irányába, és ez eddig azért nem volt (legalábbis annyira) jellemző  a sorozatra. Az évad elején sok epizód elment ilyen nagyon szépen megalkotott jelenetekkel, amelyek viszont a történethez nem sokat adtak hozzá. Lehet, egy újranézés során másként látnám, de mindig tartom magam hozzá, hogy valamilyen szinten elsőre is kell egy értelmezési réteget átadnia egy műnek. Ebben az évben a Hannibálnál ez néha nem teljesült. 

Az évad másik felével még egy nagy problémám volt. Innentől előfordulhatnak spoilerek, szóval aki még nem nézte meg a sorozat ezen évadát, kicsit szkippeljen itt a szövegből. A premier előtt Fuller több interjújában is ködösen beszélt arról, kik is élték túl Hannibal menekülését. Személy szerint Willt és Jacket tippeltem túlélőnek és ez be is jött. Aztán kezdtek előjönni olyan szereplők (pl. Chilton), akiknél fizikai képtelenség, hogy életben maradhattak a 2. évadban történtek után. Szokták mondani a sorozat kapcsán, hogy semmi sem az, aminek látszik, de a meglepetés kedvéért talán nem kellene áthágni a fizika határait. Másrészt, Fuller hitegetése miatt (hogy csak két karakter élte túl) szintén csalódás ez a sok hihetetlen feltámadás, nekem elég olcsó megoldásnak tűnik mind. Kicsit olyan érzésem volt, mintha azért gyűltek volna össze, hogy most igazi revansot vegyenek az ellenük elkövetettekért. Érdekes volt némely szereplő szövetségét figyelni (pl. Dr. Bloom és Mason), de ennél többet nem nagyon adtak hozzá a sorozathoz. Spoileres rész vége. 

A két fő negatívum mellett kaptunk szerencsére jó dolgokat (pl. Chiyo, Miriam) is, amik szerencsére el tudtak juttatni a 3. évad fénypontjáig, a Vörös sárkány történéseiig (aki nem lenne jártas a Hannibál világában: ez Thomas Harris Hannibál-sorozatának kezdő kötete, amit A bárányok hallgatnak követ). Itt lépett színre egy új nem beszámítható alak, Francis Dolarhyde, a Vörös sárkány, akit Richard Armitage fantasztikus alakításában láthattunk. William Blake azonos című festménye, mint prominens szimbólum végigkíséri a karaktert és a jeleneteit is. Mozdulataiban és puszta jelenlétében érezni, hogy egy hétköznapi emberből miként lesz fenyegető szörnyeteg. Egyik legerőteljesebb jelenet ilyen szempontból, amikor a Sárkány elviszi vak barátnőjét egy tigrishez (megint egy Blake referencia, mellesleg: ebből is látszik, hogy mennyire sokrétegű ez a sorozat). Egyszerre van jelen a gyengédség és a veszedelem, a halálos fenyegetés, mindazon tulajdonságok, melyek Francisben megtalálhatóak. A Hanniballal való kapcsolatba lépés pedig újabb izgalmakat, de leginkább újabb pszichológiai merülésbe invitálja a nézőt, egy korántsem hétköznapi utazásba az emberi lélek sötét mélyébe. Will és Hannibál kapcsolata is újabb fordulatokat hoz, amit a Sárkány felbukkanása csak még zavarosabbá tesz. Mindez végül az évadfináléban teljesedik ki és éri el végső kibontakozásást és nyer új formát.

Habár a Hannibal 3. évada elmaradt az első kettőtől, azért Bryan Fuller meg tudta mutatni, hogy még rengeteg megosztanivalója van, amiről pedig nekünk is sok megbeszélnivalónk lesz. Példa erre ez a bejegyzés is, hisz lassan másfél év távlatából is hosszan tudok írni a sorozatról, és jaj mennyi mindenről nem esett szó! Ezért is sajnálom, hogy egyelőre nem folytatódik a sorozat. Egy igazi kuriózummal lett szegényebb a sorozatjunkie-k világa. Szép lezárást kaptunk, az évad kezdeti nehézségei miatt lesz 8/10 a pontszámom, de magát a sorozatot a szívembe zártam és sosem feledem. 

"A nyolcvanas évek természetfeletti filmjei – Steven Spielberg és John Carpenter művei – előtt tiszteleg a Netflix új, Stranger Things című sorozata, amely egy indianai kisvárosban játszódik, ahol egyik napról a másikra eltűnik egy fiatal fiú, és miközben az anyja hajtóvadászatot indít utána, egyre furább és furább dolgokkal szembesül – többek között egy titkos kormánykísérlettel, természetfeletti eseményekkel és egy nagyon-nagyon fura kislánnyal."

És ha már szóba hoztam Steve-t, akkor meg is említeném a másik okot, ami miatt mindenképpen érdemes egy esélyt adni a Stranger Thingsnek. Ha azokra a thrillerekre vagy horrorokra gondolok, amelyeket eddig láttam (bár legyünk őszintén, nem sokat néztem még), azokban vagy magára a megmagyarázhatatlan jelenségre/fenyegetésre vagy csak a főszereplőre fókuszáltak (pl. A 23-as szám). Ezzel szemben a Stranger Things végig az embereket tartja szem előtt. A különös eltűnésnek az egész kisvárosra kiterjedő hatása van, amit a sorozat szépen le is vezet. Természetesen az édesanya, Joyce karakterét érték a legnagyobb lelki megrázkódtatások, hisz ő áll legközelebb ezekhez (Will fia titokzatos körülmények között tűnik el). Ezt a szereplőgárda talán legnagyobb húzóneve, Wionna Ryder hihetően jelenítette meg. Igaz, sokan kifogásolták játékát, túljátszásnak érzik, de szerintem még nem beszélhetünk erről az esetében: a karakternek elveszett a fia, majd kapcsolatba lép egy másik világgal, plusz anxiety problémai is vannak. Ilyen instabil lelki állapotban ki ne válna hisztérikussá, főleg, ha amúgy is hajlamos rá? 

Joyce-n kívül szerencsére a többi szereplő motivációi és érzelmi világa is teljesen átélhető és hitelesen van ábrázolva. Tudunk azonosulni a fiúk elhivatottságával, egymás között felmerülő feszültségeikkel, a különös lány, Eleven (11) viselkedése is teljesen érthetővé válik, főleg tragikus élményeinek fényében, de Nancy és Jonathan tinédzser problémái és szeretteikért érzett aggodalmaik is átélhetőek, nem válnak idegesítővé - ez más sorozatoknál nem feltétlen mondható el (gondolok némely young adultra). Ezek mellett pedig mindegyik figura szimpatikus valamiért. Bővebben nem tudom megmagyarázni, talán azzal, hogy olyan jó volt a casting, hogy a színészeken keresztül azonnal meg tudtam szeretni a szereplőket.

Összességében a Stranger Things egyszerre nosztalgia és újszerű megközelítés. Erősen épít a nagy klasszikus horrorokra és thrillerekre, miközben igazodik a mai nézők ízléséhez és próbál minél hitelesebb képet adni az emberekről egy megmagyarázhatatlan helyzetben. Számomra nem volt rossz dolog ebben a sorozatban, így 10/10. Kíváncsian várom a 2. évadot. 

"A szuperhősök korát éljük, de vár még néhány meglepetés. Wade Wilson (Ryan Reynolds) a különleges erőknél szolgált, azután zsoldos lett. Egy furcsa, alig legális kísérlet eredményeképpen a szervezete meghökkentő képességekre tett szert: hihetetlenül gyorsan meggyógyul, bármi baj éri.De nem ez az egyetlen fegyvere: őrült, gonosz humora is van - és nem fél használni.

A szupererős ember, aki a valóságból átlépett a hősök birodalmába, most élete legnehezebb háborújába indul: bosszút akar állni azon az emberen, aki egykor majdnem tönkretette őt."

"Matt Murdock gyermek korában egy baleset következtében megvakul, de egy vegyszernek köszönhetően a többi érzékszerve emberfelettivé válik és kialakul egy radarérzék is amivel a környezetét „látja”. Matt Murdock nappal mint ügyvéd, éjjel mint álarcos igazságosztó védi Hell's Kitchen környékét a bűnözőktől."

Egy előkarácsonyi buliban beszélgettünk egy lánnyal arról, hogy a sorozat vagy a film jobb-e? Ő a sorozat mellé rakta le a voksát, én akkor azt mondtam, hogy majdha teljes egészében láttam, akkor nyilatkozok. Most már egyetértek az említett lánnyal, de azért a filmet is védeném néhány ponton. 

Olyan szempontból mindenképpen jobb a sorozat Mark Steven Johnson művénél, hogy több idő jut szinte mindenre. Igaz, a filmben is megismerjük Matthew Murdock hátterét, hogy ezzel érthetővé váljanak a képességei és persze a motivációi (miért is lesz önjelölt igazságosztó, azaz vigilante), de a sorozatban a történet előrehaladtával Matthew egy fantasztikusan mélységű karakterré válik, miközben Ben Afleck Daredevilje egy morálisan szimpatikus figura marad csak, aki közben hihetetlenül ügyes hős. Ugyanez mondható el Wilson Fiskről is. A hosszabb időnek köszönhetően Fisk talán Matthewnál is sokkal összetettebb karakterré válik, akit amúgy Vincent D'Onofrio fantasztikusan alakít. Egyrészt betekintést láthatunk abba, hogy miként is rángatja a szálakat Hell's Kitchenben, amitől egy zseni benyomását kelti, másrészt pedig egy érzékeny embert is megismerünk igen komoly traumákkal a háta mögött. Ez a kettősség alig található meg a filmbéli Fiskben, talán csak sejteni lehet róla a bűnözőzseni mivoltját. Mellettük pedig a mellékszereplők is, mint Karen, Foggy és Claire is kibontakozhat. 

A hosszabb játékidő nem csak a karaktereknek, de a cselekménynek is jót tett. A Daredevil (2003) filmben is kapunk egy jó kis történetet, de az én ízlésemnek valahogy túlságosan gyorstempójú és zsúfolt volt az 103 percben. Mondhatni, csak egy kis kóstolót kaptunk Matthew világából. Továbbá azt is éreztem a filmnél, hogy nincs a súlya és motivációja a szereplők cselekedeteinek. Ez szerencsére a sorozatban teljesen fordítva van: minden fokozatosan fel van építve, és még ha nem is az elején, de a végén értelmet nyer minden. Ezzel az egész történt megfontolttá és nagyon izgalmassá válik, és persze gondolkodtat is. Mi is fog történni? Majd a következő részben meglátod - mert persze cliffhangerekből sincs hiány. 

A bejegyzés vége felé azonban a film javairól is legyen szó, amik először (nekem mindenképpen) hiányoztak a sorozatból. Egyik Matthew látásának vizuális ábrázolása. Habár több, mint íz éves a film, de még mai szemmel is jól néz ki. A sorozatból a legelején nekem valahogy hiányzott ez az ábrázolás, inkább hangokkal érzékeltettek valamit abból, ahogy Matthew látja a világot. Az 1. évad fényében már azt tudom mondani, hogy ez így volt jó, ez az ábrázolás illik az egész Daredevil (2015) nyers világához. Még Elektrát hiányoltam, de talán jobb is, hogy később jön Matthew mellé. 

Összességében, igen, a Daredevilből a sorozat a jobb. Remekül felépített karakterek, izgalmas történet és egy nyers, de kiforrott világ: röviden ennyivel jellemezném. 9/10, mert kicsit lassan indult, de nem hagyom ki a 2. évadot. 

"Walter (Bryan Cranston), a kémiatanár az 50. születésnapján tudja meg, hogy végső stádiumú tüdőrákban szenved és alig egy éve van hátra. Szereti a várandós feleségét és gondozásra szoruló tinédzser fiát, ezért úgy dönt, hátralevő idejében a lehető legtöbb pénzt gyűjti össze. Erre azonban csak a törvény másik oldalán van lehetősége, ezért szövetkezik egykori, drogdíler diákjával és belefognak a metamfetamin gyártásába. Hamar kiderül, hogy Walterrel ellentétben Jesse egy pancser, és már az első üzletkötésnél összehoz másfél hullát. Walter elindul a lejtőn, ahol nincs megállás."

"Miután rövid életű szuperhőssége tragikus fordulatot vett Jessica Jones visszavonult, hogy újjáépítse magánéletét és karrierjét, mint egy igen ingerlékeny, cinikus magánnyomozók Hell's Kitchenben, New Yorkban. Önmarcangolással és PTSD-vel küzd, de Jessica így is felveszi a harcot a belső - és a külvilág démonaival szemben. Ebben segíti őt különleges képessége a bajbajutottak megsegítésében - főleg akkor, ha csekkel hálálják meg szolgálatait."

"Will a baltimori elmegyógyintézetben senyved. Hamarosan bíróság elé idézik olyan bűnökért, amelyeket valójában Hannibal Lecter követett el. Eközben Hannibal vidáman éli életét, és boldogan hódol a kulináris élvezeteknek. Ráadásul, Jack Crawford nyomozó felajánlja neki, hogy töltse be Will megüresedett profilozói állását az FBI-nál. Jack és csapata ugyanis újabb rejtélyes esettel áll szemben: munkások a folyóban feldarabolt emberi testrészekre bukkannak. Időközben azonban Will az elmegyógyintézet orvosainak segítségével visszanyeri emlékeit, ráeszmél, hogy ki juttatta új "lakhelyére", és arra is, hogy valójában kicsoda Hannibal Lecter. Will Crawford nyomozóért üzen, hogy megossza vele új felismerését. Ki hisz azonban egy elmeháborodott, brutális gyilkosnak vélt embernek?"

"A zseniális forgatókönyvíró Bryan Fuller (Hősök, Halottnak a csók), és a neves rendező David Slade (Alkonyat- Napfogyatkozás, A sötétség 30 napja) közösen keltették ismét életre Hannibal Lectert. Az új, epizódonként egy órás sorozat, Thomas Harris regényeit dolgozza fel, és a két főhős, Will Graham, a fiatal tehetséges profilalkotó FBI-ügynök, és Dr. Hannibal Lecter, az elismert pszichiáter megismerkedését és kialakuló barátságát mutatja be. A Hannibál történet kezdetének kezdeténél járunk. Will Graham-nek ekkor még fogalma sincs róla, hogy idővel Lecter sorozatgyilkos, és az ő legádázabb ellenfele lesz..."

 

"Egy röpke nap óráiba sűrítve három nő megkapó története... 1923: Virginia Woolf (Nicole Kidman), a huszadik századi világirodalom nagy egyénisége, a tragikus sorsú írónő hosszú gyógykezelése után elkezdi írni "Dalloway asszony" című regényét. 1951: Laura (Julianne Moore), az öngyilkossági hajlammal küzdő terhes háziasszony meglepetés bulit akar rendezni férje születésnapjára, de kezébe akad a regény és teljesen belefeledkezik. 2001: Clarissa (Meryl Streep), a leszbikus kiadótulajdonos szintén meglepetés ünnepséget akar rendezni AIDS-ben szenvedő költő barátja tiszteletére. Mindhárom történet alapkérdése saját boldogságunk igazi célja és annak elérése mások életén keresztül. Három nő, egy regény: az egyik írja, a másik olvassa, a harmadik átéli... Világszerte számtalan díjjal méltán jutalmazott alkotás."

Van rossz szó Az órákra? Nincs. Sodró, melankólikus, irodalmi játszótér, emberi sorsok, és színtiszta posztmodernizmus. 10/10-es alkotás, minden irodalom és művészfilm kedvelőnek ajánlott. 

 

"Ifjú lelkeket lángra lobbantó különc tanárember kezdi meg varázslatos működését 1959-ben a Welton Akadémia ódon falai között. Lapról lapra tépeti szét diákjaival a tankönyvet, mert azt akarja, hogy felfedezzék: életük maga a költészet. A felismerés egyeseknek életreszóló szerelmet, másoknak tragédiát hoz. A hagyománytisztelő iskolában pedig tanyát ver a lázadás szelleme."