Antigané

2014. december 29., hétfő

Tizenhat évesnek lenni

Chibi Zsó december 29, 2014 0 Comments

Ha körbenézünk saját környezetünkben, rengeteg olyan családot láthatunk, akik látszólag tespednek saját nyomorukban és még véletlenül sem tesznek arra kísérletet, hogy kisegítsék magukat helyzetükből. Ha pedig az ilyen felnőttek gyerekeit is látjuk, könnyen gondolhatjuk azt is, hogy na ezek sem lesznek különbek. Magyarországhoz hasonlóan Skóciának is megvannak a maga lecsúszottnak mondható emberei, akikről a társadalom hasonlóakat gondolhat, mint mi magunk itthon. Azonban Ken Loach az Édes kamaszkor című filmjében óva int minket efféle előítéletek meghozatalától. Más ismert műveihez hasonlóan (A nevem Joe, Carla dala) a kisemberek nagy harcát mutatja be a mindennapokban itt is és nem is akármilyen kisemberét, hanem a gyerekét.

Tartalom:

"Liam anyja, Jean börtönben ül, de fia tizenhatodik születésnapján szabadul. Liamnek ezúttal eltökélt szándéka, hogy minden másképp lesz. Olyan családi életről álmodozik, amilyenben sohasem volt része: egy biztonságos menedékről, távol az olyan semmirekellőktől, mint amilyen Jean barátja, Stan, illetve saját gonoszlelkű nagyapja. Mindehhez azonban pénzt kell szereznie, ami nem kis feladat egy kamasz számára. Liam és haverjai rövid úton mindenféle bajba keverednek. Amikor a hullámok kezdenek összecsapni a feje felett, Liam érzi, hogy ki kellene szállnia. Csakhogy ezúttal nem hagyhatja annyiban a dolgot..."

Forrás: Port

Liam történetét saját hátrányos helyzetű mivoltából ismerhetjük meg. Édesanyja börtönben van, annak barátja és Liam nagyapja kíméletlenül bánnak a gyerekkel. Lepukkadt lakónegyedben élnek hasonló helyzetű emberek között, amely nem feltétlen teszi boldogabbá egy tizenöt éves életét. Liaméket továbbá a pénz sem veti fel, így egyetlen pénzforrása csupán a dohány kínálgatás jelenti. Azonban a reménykedés és az őszinte vágyak ilyen helyzetekben is megfogannak: Liam minden vágya egy lakóautó megvásárlása, ahol édesanyjával elvonulhatnak otthonukból, mikor úgy tartja kedvük. Ebben az álomban nem csak az anya iránti szeretete nyilvánul meg főhősünknek, hanem az igazi, biztonságos otthon iránti vágy is.
A film során pedig bebizonyosodik az is, hogy hiába tiszta és őszinte egy vágy, ha a megvalósításhoz veszélyes utakon vezetnek. Akaratlanul is eszünkbe jut: a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Mindezt Ken Loach pedig úgy tudja bemutatni, hogy a főszereplő fiút nem tudjuk elítélni tetteiért, hiszen indirekt módon a rendező mindig emlékeztet minket arra, hogy égő fáklya módjára lebeg Liam előtt a célja, amelyet az anyja iránti szeretet és a normális életre való vágyakozás táplál. Jó a színészválasztás is (Martin Compston nagyon illik Liamhez) és Loach képes tartani egy egyensúlyt a bűn és az ártatlanság között elég érezhetően és emiatt nem tudjuk nézőként teljesen elítélni a fiút.

Így összegezve az Édes kamaszkor a címmel ellentétben nem éppen a csodálatos fiatalságot mutatja be. Habár röviden nyilatkoztam a filmről, azért elmondható róla, hogy hamisítatlan Ken Loach film: itt is szimpatizál a hánytatott sorsú figurákkal, sőt teljesen meg is érti őket. A súlyos témák feszültségeit némi humorral és tiszta emberséggel oldja, ezzel egy nagyon is emberi munkát elénk tárva: 10/10.

2014. december 27., szombat

A testtolvaj meséje

Chibi Zsó december 27, 2014 0 Comments

Akik olvasnak vámpírregényeket, azok minden bizonnyal ismerik Anne Rice híres/hírhedt alakját, Lestatot, a vámpírt. Találkozhattunk vele az Interjú a vámpírral oldalain, majd saját életrajzában is, a Lestat, a vámpírban, s végül a vámpírok eredettörténetébe vezetett be minket A kárhozottak királynőjében. Az első három részt követően megjelent még egy Lestat által elmesélt történet, A testtolvaj meséje.

Tartalom:

"Vámpírhős, rocksztár, embertömegek csábítója, kísértő szellem… Lestat valóban rendkívüli a halhatatlanok között! Mégsem boldog, lángoló vére tovább űzi, szeretne visszaváltozni halandóvá, hogy halálon túli léte újra értelmet nyerjen. Ez a vágy űzi céltalan bolyongásaiban, Amszterdamtól az Amazoni őserdőkig, míg végül találkozik az egyetlen lénnyel, a minden ördögnél gonoszabb Testtolvajjal, aki valóra válthatja kívánságát. De miután Lestat lemond vámpírtestéről, tudomásul kell vennie azt, amit rég elfelejtett: a halandó ember sebezhetőségét és gyarlóságát…
Újra üldözőbe kell vennie a rejtélyes testtolvajt, hogy visszaszerezze ellopott testét, hogy újra elfoglalja helyét minden vámpírok leghatalmasabbjaiként…"

Forrás: Moly

Sokat gondolkodtam ezen a könyvön, hogy tulajdonképpen mi is a bajom vele. Ugyanis sokszor idegesített – annyira, amennyire az eleje beszívott a vallási és filozófiai eszmecserékkel.

Maga a történet nem hétköznapi, de mégis mindannyian ismerjük. Egyik értékelés a Molyon írta a koldus-királyfi történetet, hogy arra hasonlít Lestat kalandja, de nekem inkább a tékozló fiú jutott eszembe róla. Főhősünknek át kell mennie a másik oldalra, hogy rájöjjön, korábbi világa jó volt neki.

Szóval így egyszerű a receptje a könyvnek és ez a része élvezhető is. De sokszor az az érzésem volt, hogy már kezd túlírva lenni a könyv, főleg az utolsó negyven oldalon.

Aztán. Lestat figurája az elején emlékeztetett a már trilógiából megismert vámpírra, de ahogy haladtam egyre előrébb ebben a könyvben, úgy lett számomra idegesítő. Kétszáz éves lény már, de mégis egy esztelen tinédzserként viselkedett. Eddig Lestatot nem így láttam Rice könyveiben, habár korábban sem viselkedett komoly lényként. Viszont amivel itt kárpótolva voltam, az David Talbot és Lestat közötti barátság bemutatása. Annyira mély és őszinte volt végig, s még a legkomolyabb sérelmek után is képesek voltak a megbocsátásra.

Ezektől a hibáktól eltekintve a könyv hasonló Rice korábbi vámpír történeteihez. Ismét elmerülhetünk a halhatatlan lét megválaszolatlan kérdéseiben, kicsit többet tudhatunk meg a boszorkányságról és a Talamascáról és egy újabb lénnyel bővül Rice izgalmas világa. De így is, összességében A testtolvaj meséje olyan kérdőjeles számomra. Voltak részek, amelyek tetszettek, de bőven olyan is akadt benne, ami kifejezetten idegesített. Szóval, most ez a könyv nem nagyon jött be: 7/10. Nem rossz, de nem is a legjobb.

Forrás: harveysketchbook

# 1992 # A testtolvaj meséje

2014. december 25., csütörtök

Várólista csökkentés 2015

Chibi Zsó december 25, 2014 0 Comments

Sziasztok!

Igaz, még új évig van egy kis időnk, azonban én már rátérnék kicsit a jövő évi tervekre (egyre legalábbis mindenképpen). Aki tagja a Moly nevű könyves közösségi oldalnak, az már ismerheti a Várólista csökkentés kihívást. Ennek az ismertetőjét szeretném ebben a bejegyzésben megosztani veletek és saját listámat, amelyet a 2015-ös évben tervezek elolvasni.

A kihívás leírása Lobo blogján is elolvasható, de azért megosztom itt is:

"A feladat egyszerű: Olvass el 12 könyvet 12 hónap alatt a várólistádról. Olyan könyveket, amelyek legalább fél éve várnak arra, hogy kézbe vedd őket.

Menete pedig a következő:

Válassz ki 12 címet a várólistádról, amelyek már legalább fél éve ott porosodnak valós vagy virtuális polcodon és olvasásra várnak. Nem kell havi 1 könyvet elolvasni, lehet hogy mind a 12-t elolvasod két hét alatt, lényeg, hogy 2015-ben ez a 12 kötet lekerüljön a várólistádról. Ráadásul nem kell abban a sorrendben elolvasni a könyveket, amelyekben listázod őket.

A listát az elolvasandó könyvekről előre meg kell határozni és kitenni valahova, hogy mások is láthassák. Lehet ez a blogod, a moly.hun vagy a Goodreadsen egy polc, lista, gyűjtemény aLibraryThingen, vagy bármi más általad használt könyves játszótér ennek megfelelő opciója, de ha nincs blogod és szeretnél játszani, küldd el nekem a listát és én vezetem helyetted:) Jelentkezési és listaállítási határidő: 2014 december 31 éjfél.

A könyveket pedig 2015 január 1- december 31 között kell kiolvasnod. (Tudom, miután kiválasztottad őket, azonnal neki akarsz állni olvasni, de fogd vissza magad 2015-ig, jó?:)

Ha lehet, tartsd magad ehhez a listához és ne változtass rajta (alternatív listát is létrehozhatsz +12 könyvről, amivel lecseréled az eredetit, mert éppen akkor nincs kedved pont azt a könyvet olvasni) – Voltak, akik ezt kihagyták, pedig hasznos lett volna, mert lehet a most kiválasztott könyvek közül lesz, amihez egyszerűen nem lesz jövőre hangulatod.

Hangoskönyvek és e-bookok is számítanak

Újraolvasás nem számít

A várólistádon szereplő könyvek más olvasási játékban, kihívásban is szerepelhetnek, simán lehetnek átfedések.

Itt nálam a kérdőív kitöltésével jelzed, hogy részt veszel a játékban. A blogodra tedd ki a képet meg a linket ami majd arra a postra fog mutatni, ahova január elején kiteszem a versenyben résztvevők listáját.

Aki végigcsinálja velem ezt a játékot, azok között év végén lesz valami nyereményosztás.

Létre fogok hozni egy postot, ahol majd listázom azokat, akik részt vesznek a játékban, valamint ugyanúgy mint idén, nálam kell azt is jelezni, hogy elkészültél és teljesítetted a verseny feltételeit."

Forrás: Olvasónapló

2011-ben én már megpróbálkoztam ezzel a kihívással, azonban 3 könyv híján nem tudtam teljesíteni. Idén úgy gondoltam, hogy ismét megpróbálkozom. Ennek érdekében összeállítottam egy 12 db-os könyv listát a saját példányú könyveimből és egy alternatív listát az e-könyveimből is. Mivel a főlistámat (a saját példányokat) tervezem első sorban teljesíteni, így azt osztanám meg veletek itt:

Boleslaw Prus: A fáraó
Chuck Palahniuk: Harcosok klubja
Dave Eggers: Ahol a vadak várnak
David Mitchell: Felhőatlasz (Cloud Atlas - angolul van betervezve)
Henryk Sienkiewicz: Quo Vadis?
Imre Viktória Anna: Az Őrült hold alatt
Jane Austen: Emma
Ken Kesey: Száll a kakukk a fészkére
Lionel Shriver: Beszélnünk kell Kevinről
Mihail Bulgakov: Mester és Margarita
Sylvia Plath: Az üvegbura
Victor Hugo: Nyomorultak

Viszonylag egy igényes, szépirodalmi listát sikerült összeraknom, azonban akadnak itt nehezebb és komorabb művek is, amelyektől tartok kicsit. Ezért döntöttem végül úgy, hogy lesz alternatív listám is, amelyről tudok vidámabb vagy egyszerűbb műveket választani egy-egy nehezebb helyére.

Lényeg, a 2011-es kudarcomra gondolva, idén próbáltam kicsit taktikázni, hogy könnyebb legyen teljesítenem a kihívást. Remélem, sikerül és végre kevesebb olvasatlan könyv fog a polcomon ülni.

# blog # egyéb

2014. december 23., kedd

I feel it in my fingers

Chibi Zsó december 23, 2014 0 Comments

Aki minden karácsonyi időszakban végigkíséri a televízió kínálatát, szinte ugyanazokkal az örökzöld darabokkal találkozhat: Reszkessetek betörők, Richie Rich, Télapu, bármilyen családi rajzfilm, és természetesen az Igazából szerelem. Valószínűleg a blogolvasói közül rengetegen látták már a filmet, azonban én egy nagy hiányosságomat pótoltam be a közelgő ünnepek alatt és ezzel kapcsolatos gondolataimat szeretném megosztani most.

Tartalom:

"A történet mozgatórugója a szerelem, legyen az első látásra, vagy éppen beteljesületlen, rangra, életkorra és családi állapotra való tekintet nélkül. Megérinti az agglegény miniszterelnököt, az anya nélkül maradt iskolásfiút, a korosodó, kiégett rocksztárt, és nem kerüli el a szerelmében csalódott, összetört szívű írót sem. Londoni életek és szerelmek találkoznak össze és bontakoznak ki. Szenteste romantikus, fergeteges és keserédes következményekkel, mindenki számára, aki elég szerencsés (vagy szerencsétlen) ahhoz, hogy a szerelem bűvöletébe essen."

Forrás: Port

A filmet lassan már tizenegy éve mutatták be, népszerűségéből azonban a mai napig sem vesztett. Mi is lehet Richard Curtis alkotásának a titka? Nagyon is egyszerű a megoldás az üzenetben rejlik, ami teljesen kézen fekvő is: a szeretet/szerelem. Ahogy a leírásból is kiderül, a film egy tematikát követ: nagyjából hat fő páros karácsony előtti életébe nyerhetünk betekintést. Szinte minden korosztály és társadalmi osztály is képviselteti magát a történetben: találkozunk iskoláskorú fiúval, húszaséveiben járó férfival, családanyával, odaadó nővérrel, íróval, titkárnővel, irodafőnökkel és magával a miniszterelnökkel is. A válogatás valószínűleg tudatos volt, hisz egy ilyen színes szereplőgárdával lehet leginkább bemutatni azt, hogy a szeretet és a szerelem (itt főleg utóbbi) mennyi embert elér, mennyire természetes velejárója életünknek. Viszont ez a nyilvánvaló üzenet olyan ügyesen, bájosan és szórakoztatóan van csomagolva a különböző történetekbe, hogy szinte fel sem tűnik.

Még érdemes kitérni magára a történetre is. Őszintén, teljes rejtély számomra, hogy miként és hogyan is, de az Igazából szerelem képes teljesen beszippantani. A cselekmény, ha szigorúak vagyunk, nagyon is egyszerű: emberek egymásba szeretnek és karácsony alkalmával próbálják érzéseiket kifejezésre juttatni. Azonban ahogyan az üzenet csomagolásánál sem, az egyszerű történet tálalása sem nézhet ki akárhogyan. Először is itt vannak a színészek, akiket feltehetőleg nem csak marketing és nézőcsalogatás miatt kértek fel szerepelni. A romantikus filmekből már jól ismert jeleneteknél is (pl. Karen rátalál a nyakláncra, de karácsonykor derül ki, hogy nem ő neki lett szánva) olyan erős a színészi játék, hogy az adott momentum teljesen valóságos lesz, átélhető. Ez a film képes könnyeket csalni a szemünkbe, megdobogtatni a szívünket, megmelengeti keblünket. Ezek az erős alakítások viszik előre a cselekményt, felejtetnek el velünk mindent és engednek közel az emberi szerelemhez.

A színészi játékon kívül Curtis nagyon meghatározó hangulatot teremt. Más romantikus filmekhez hasonlóan az Igazából szerelemben is elmaradhatatlan a hó, a karácsonyi fények és zenék, de leginkább az apró, de szellemes ötletek dobják fel igazán a jeleneteket és a hangulatot is. Ott van például Billy Nighy által megformált leélt életű énekes vagy Hugh Grant már ikonikussá vált tánca. Ezek az apróságok az amúgy érzelem gazdag filmbe humort és jó érzést csempésznek.

Igazából rengeteg erényét lehetne dicsérni a filmnek. Richard Curtis képes volt valami olyan recepttel előállni 2003-ban karácsonyra, amely szinte minden emberi szívet megérint humorával és mélyebb érzéseivel, kortól, nemtől és társadalmi helyzettől függetlenül. Számomra az Igazából szerelem tökéletes ünnepi alkotás, amely képes ráhangolni a karácsonyra: 10/10.

Ezzel a bejegyzéssel pedig szeretnék nagyon boldog karácsonyt is kívánni minden kedves olvasómnak! :)

# 2003 # Alan Rickman

2014. december 17., szerda

Jane Austen magánélete

Chibi Zsó december 17, 2014 0 Comments

Az egyik legismertebb és mai napig népszerű angol írónő Jane Austen. Regényei sokakat foglalkoztatnak, szellemes, de olykor megrovó megjegyzése pedig nagy előszeretettel idézik és persze Mr Darcy alakja is igen népszerű a női olvasók körében. Ha nem is minden olvasóban, de azért felmerülhet a kérdés, hogy vajon milyen események ihlették magát az írónőt romantikus regényei megírására? A Jane Austen magánélete erre a kérdésre ad választ.

Tartalom:

"A XVIII. századi Angliában ostobaság volt szerelemből házasodni. Mr. és Mrs. Austen a gazdag Mr. Wisley-t nézte ki lányuk, Jane, jövendőbelijének, de Jane makacs volt, aki szembe ment a hagyományokkal. Megismerkedett a kicsapongó életet élő, megfékezhetetlen, de nagyon sármos jogtudóssal Tom Lefroy-jal és szikrázó, romantikus, igaz szerelem bontakozott ki közöttük. Kérdés, hogy feladnak-e mindent egymásért és a boldogságért? A film életrajzi ihletésű, melyben a közvetlenül írói pályája előtt álló ifjú hölgy egyik kulcsfontosságú szerelmi kapcsolatát ismerhetjük meg."

Forrás: Port

Nem igen néztem utána, hogy a Jane Austen magánélete milyen mélyen megy bele Jane Austen tényleges életrajzába, de végig olyan érzésem volt, hogy az egész történet direktbe akar párhuzamot vonni a Büszkeség és balítélettel. Ami végül is helytálló valahol. Az Ekultúra oldalán található Austen életrajz ugyanis említi, hogy 1796-ban fejezte be az Első benyomásokat (a későbbi Büszkeség is balítéletet), s ebben az évben a mű írása előtt "kacérkodott" Tom Lefoy-jal az írónő. Egy részletesebb életrajz jobban alátámasztaná, de talán ennyi információból és a film cselekményének segítségével kitalálható, hogy ez a kapcsolat ténylegesen ihlethette Austent a Büszkeség és balítélet megírására (később csak B&B-ként fogok rá utalni).

Ettől a nyilvánvaló "cseltől" eltekintve ez az alkotás nagyon is élvezhető (bár zárójelesen meg kell jegyeznem, hogy akik nem rajongói a vidéki a romantikus történeteknek, azoknak ez az életrajzi film se biztos, hogy fog tetszeni). Betekintést nyerünk a 18. századi angol vidék életébe: társasági élet, bálok, a társadalomban való érvényesülés problémája; röviden maga Austen világába léphetünk be, amely visszaköszönnek regényeiben. Azonban a hangsúly és a történet mesélés nem austen-i, s ez jól is van így. A visszafogott, de igen csak bíráló hangnem egyedül Jane-nél érezhető, a cselekményt nem befolyásolja ez. Egy szép, szerethető szerelmi történet tárul fel lassan a vásznon, amely szintén eltéréseket mutat az átlagos austen-i mintáktól. Spoiler! Jane és Tom szerelme sajnos tragikus kimenetelű, és az átlagos romantikus történetektől eltérően nem nagy harcok vagy harmadik fél megjelenése hiúsítja meg a románcot, hanem sokkal hétköznapibb, ám annál súlyosabb tényezők, mint a társadalmi és vagyoni különbségek vagy a családi háttér. Spoiler vége. A nagyon is realisztikus színezett miatt kap a Jane Austen magánélete egy nagyon erős melankólikus, tragikus színezetet is. Ezenfelül pedig Jane személyén keresztül foglalkozik azzal is a történet, hogy a 18. században a társadalom milyen megvetően viseltetett a kevésbé tehetős családok iránt és a házasságkötéseket mennyire is a pénz és a hatalomvágy irányította, ezzel emberek életét téve tönkre.

Összességében a Jane Austen magánélete egy meglepően összetett, szép de tragikus alkotás. Egyetlen kifogás csupán a hossza lehet (120 perc), de mivel viszonylag sok a történés, ezért nem viseli meg a nézőt különösebben a hosszú játékidő. Számomra 10/10 a film, Austen rajongóknak mindenképpen kötelező.

# 2007 # angol

2014. december 6., szombat

Ma szőke leszek

Chibi Zsó december 06, 2014 0 Comments

Pörgő bulik, érdekesebbnél érdekesebb fiúk és számtalan lehetőség és megélnivaló: kijelenthetjük, hogy mai világunkban ilyesmi élete lehet egy fiatal lánynak. És ha egy ilyen lány megtudja, hogy egy halálos kórság lappang benne, ami bármelyik percben végezhet vele, akkor mit tehet? A német film, A lány kilenc parókával ezt mutatja be egy holland lány igaz története alapján. A filmhez a Molyon keresztül jutottam el.

Tartalom:

"Sophie huszonegy éves, életvidám lány. Alig kezdi el az egyetemi tanulmányait, amikor az élete fenekestül felfordul, rákbetegséget diagnosztizálnak nála. A megrázkodtatást követően Sophie úgy dönt, hogy az életet választja, az álmait, a boldogságot, a szerelmet. Nem várja meg, hogy a kemoterápiás kezeléstől kihulljon a haja, önmaga leborotválja azt, majd kilenc különböző színű és fazonú parókával fejezi ki a hangulatait. Az orvosi kezelések mellett a kilenc új személyisége esténként beleveti magát az életbe."

Forrás: Port

A rák korunk egyik leggyakoribb halálos kimenetelű betegsége, amiről nehéz is írni. Az egyik legalattomosabb kór és szerintem rengeteg olyan ember van az olvasók között is, aki valamilyen szinten érintett a témában. Igaz, nagyon sok esetben képesek gyógyítani a betegséget, azonban ez az arány országonként igen eltérő lehet, s így a beteg, akit a rák bármely formájával diagnosztizálnak a szörnyű kilátástalanságba kerülhet: megérem-e egyáltalán a következő évet? A lány kilenc parókával egy igen pozitív kimenetelű történet, amely némi energiát és reményt is adhat a hasonló kórban szenvedőknek. Sophie életszeretete, kitartása és nem szűnő ereje, amellyel felveszi a küzdelmet példaértékű. Azonban történetén keresztül látjuk, hogy milyen hullámvölgyeken megy keresztül egy rákos beteg, mint például, amikor megtudja a diagnózist vagy a kemoterápia hatására kihullik a páciens haja, vagy amikor már nem is tartja semmire az életét és "élj a mának" elven rombolja magát. Sok más beteghez hasonlóan Sophie ezeket a mélypontokat is megéli, azonban példaértékű lelkiereje mindig felülkerekedik a negatív hatásokon. Egyik különleges trükkje a kilenc paróka, amivel különböző személyiségeket is vesz fel. Így lesz Sophie-ból egyszer csak Daisy, máskor pedig Sue vagy Blondie.

Sophie életéhez igazodva, a film is fiatalos hangvételű, viszonylag gyors ütemű és árad belőle a pozitivitás. Másrészt pedig elszomorító a történet, hisz megmutatja ennek az egész kórságnak a kálváriáját: a bizonytalanságot és azt, hogy nem mindenki küzdelme végződik úgy, ahogy Sophie-é. Elég erős momentumok ezek és az ellentéteknek is kellene valami erős dinamikát adnia a filmnek, de valahogy ez mégsem valósul meg. Sophie bulizós részeinél a cselekmény valahogy egyre súlytalan és jellegtelen lesz. Hiányzik a film első perceiben érezhető lendület, fiatalos szellem és a feszültség is. Szerencsére a film a vége felé magára talál kicsit, Emellett még kicsit közhelyes is a sztori, de ez megbocsátható, hiszen a főhős bebizonyítja, hogy ezek a közhelyek valahol megállják a helyüket.

Ezt az ingadozást leszámítva nem egy rossz alkotás a Lány kilenc parókával. Valamilyen szinten hiánypótló is, hisz végre egy olyan rákos történet, amely pozitív üzenetet sugall a nézőknek. Tényleg, csak a közepén tapasztalható súlytalanság, amely végül érdektelenségbe fojtja a cselekményt bosszantó: így lesz egy erős 7/10.

# 2013 # Alice Dwyer

2014. november 30., vasárnap

A húsban

Chibi Zsó november 30, 2014 0 Comments

Mi az: zombis sorozat és nem a Walking Dead? A brit In the Flesh minisorozatról lesz szó, amely egész különleges megközelítést alkalmaz a jól ismert agyzabáló lények történetében. Magáról a sorozatról a Tumblrön olvastam.

Tartalom:

"Négy évvel a 'Feltámadás' után a kormány rehabilitációs program keretében akarja visszaintegrálni az élőhalottakat a társadalomba. Közéjük tartozik Kieren Walker is, aki ellenséges fogadtatásban részesül, amikor visszatér Lancashire-ben található szülővároskájába és ha ez még nem lenne elég, saját démonjaival is meg kell küzdenie."

Forrás: Filmadatbázis

Általában egy zombis történet az emberek és az élőholtak közötti háborúról, összecsapásról szól. Az In the flesh sem hagyja ki ezt az elemet a cselekményből: az első epizód is egy szupermarketben történő vadászattal indul. Azonban ahogyan az a cselekményleírásból is kiderül, a sorozat inkább egy társadalmi vonalat vesz fel. A poszt-apokaliptikus társadalom valahol értelmezhető a saját világunk leképezésének is: adott közösségben adott kirekesztett csoport. Ez könnyen leszűrhető a sorozatból, hisz gyakorlatilag a képünkbe van nyomva ez a párhuzam. Viszont a kivitelezés nagyon is hatásos, emiatt meg is bocsátható a szájbarágás. Minden jelenetet végigkísér a némán egymásnak feszülő gyűlölet és megvetés, szinte a képernyő is megfeszül. És amikor elpattant az a bizonyos túlfeszített húr, nagy, katarzisos élményt élhet át a néző a jeleneteken.

Amiben még különlegesnek mondható a sorozat, hogy nem csak a fennálló helyzet és felek viszonyának boncolásában merül ki, hanem a szereplőire is időt szán. Az egyik legösszetettebb főszereplő, Kieren. Sorsát és személyiségét fokozatosan ismerjük meg: az első részben csak annyit tudunk róla, hogy rehabilitált beteg, a két következő részben pedig szép lassan összeáll a háttértörténete is (pl. halála oka). Az egész nagyon jól átgondolt és felépített, azonban spoiler! a fiú mássága számomra kicsit sok volt már ebben a kirekesztetettségről szóló történetbe. A téma hálás és sok társadalmi csoporton keresztül bemutatható, de ha már egy vonalat választottunk, maradjunk annál is. Ettől eltekintve persze érthető, hogy miért Kieren az, ami. spoiler vége A karakter finomságát és érzékenységét a fiatal Luke Newberry kisugárzása tökéletesen visszaadja. A mellette szereplő lány, Amy szintén emlékezetes figura, még ha nem is ismerjük meg őt annyira, mint Kierent. Bohókás, szabad szellemű lány, aki nem akárhogy használja ki a sors által megadatott második esélyt. Az őt alakító Emily Bevan pedig szintén jól alakítja a figurát, remek választás volt.

Összefoglalva, szépen kivitelezett zombis sorozat az In the Flesh. Az első évad ugyan csak 3 epizódból áll, de mégsem érezni azt, hogy túl sok mindent zsúfoltak volna bele a cselekménybe. Azonban a mondanivalóval már nem ez a helyzet. Ahogy fentebb is írtam, nagyon a néző képébe nyomják a rasszizmus mondanivalóját. Természetesen, fontos és sajnos még mindig aktuális probléma, de esetleg egy kevésbé látható értelmezésként jobban megállta volna a helyét. Hasonlóan "ez nyilvánvaló" és "kicsit sok" érzésem volt Kieren kapcsolatát illetően, de hozzátartozik ahhoz, amivé fejlődött végül. Szóval, érdemes időt szánni az In the Fleshre: 8/10.

# 2013 # angol

2014. november 23., vasárnap

The circle is not round

Chibi Zsó november 23, 2014 0 Comments

Látszólag a mai, modern társadalmunkban nincs háború, hanem a béke uralkodik. Azok a helyek és események, amelyekről a híradóban hallunk mind tőlünk távol történnek, nem igen érezhetjük át. Milčo Mančevski filmje, az Eső előtt egy ilyen távoli tájat hoz el hozzánk: A '90-enes évek Macedóniájában találjuk magunkat egy balkáni etnikai-vallási konfliktus közepén.

Tartalom:

"A film a balkáni etnikai-vallási konfliktusok drámai erejű, balladai szépségű ábrázolása. Jelen esetben a macedónok és a Macedóniában élő albánok közötti évszázados ellentétekről van szó. A film három, egymással összefüggő történetből áll."

Forrás: Port

Mančevski filmje három látszólag különálló, de összefüggő történetből áll. Az első fejezetben egy némasági fogadalmat tett pappal találkozunk (a fogadalom miatt is érdekes ennek a résznek a címe: Szavak), aki egy szökött albán lányt bújtat. A második rész, az Arcok Angliába visz minket, ahol egy fényképésznő, Anne és egy macedón fotóriporter, Alekszander viszonyát ismerhetjük meg. A lezáró Képek részben pedig Alekszander látogat otthonába, Macedóniába, ahol meg kell tapasztalnia, hogy a háború mivé is formálta szülőhazáját.

A filmet húsz éve mutatták be, de ennek ellenére nagyon is sodró, szinte azonnal megérinti az ember lelkét és egyszerűen berántja. A röviden bemutatott kis részek teljesen jó alapot adnak egy kis elvont elmélkedésre és találgatásra, ezen kívül pedig mindegyik önmagában is megáll, mint kisfilm (bár a harmadik rész mintha vesztene lendületéből a cselekmény közepénél, de a legvégén ismét önmagára talál).

A történet felosztása, amelyet fentebb fejtettem ki is mutatja, hogy a film mennyire nem szokványos. A témához lehetett volna giccses, szájbarágós módon vagy épp hatásvadász eszközökkel is nyúlni, de szerencsére Mančevski mindezeket hanyagolja. Az Eső előtt egy teljesen érzékeny műalkotás, ami igen meghatározó és erős hangulatot teremt, ezzel rántva be a nézőt a megteremtett világba. Eközben pedig olyan súlyos kérdéseket feszeget, mint például azt, hogy ideológiai / politikai nézet felülírhatja-e a családi kötelékeket vagy valójában mennyire is igaz az a mondás, hogy "sosincs túl késő". Mindezekben pedig az a legkülönlegesebb, hogy a mondanivalóba direkt filozofálgatások nem érhetőek tetten, minden teljesen a nézőre van bízva. Csakis rajta múlik, hogy miként interpretálja a látottakat.

Aki szeretne megismerkedni a Balkán filmművészetével annak tökéletes kezdés a macedón Eső előtt című film. Szerintem minden megtalálható benne, amely el kellhet egy élvezhető alkotáshoz: izgalom, érzékenység és indirekt módon bemutatott gondolatok.

9,5/10.

# 1994 # Eső előtt

2014. november 19., szerda

Az igazi nyomozó

Chibi Zsó november 19, 2014 0 Comments

Több helyen is igen népszerű (pl. Imdb, Sorozatjunkie) True Detective, magyarul A törvény nevében, a HBO nagy újonca a 2014-es évben.

Tartalom:

"A sorozat két zsaruról szól. Martin Hart és Rust Cohle egykor társak voltak, és 17 évvel ezelőtt együtt nyomoztak egy prostituált halála ügyében. Amikor új információ kapcsán meghallgatják őket, felelevenedik a múlt. "

Forrás: Port

A megszokott, szerializált krimiktől nagyban eltér a True Detective, aminek köszönheti sikerét, nagy valószínűséggel. A Fargo-hoz hasonlóan ez a történet is antológiaként van felépítve. Ez azt jelenti, hogy egy kerek, lezárt történetet kapunk a tíz részes évad keretén belül, amely külön is megállja a helyét. Továbbá ez még azzal is jár, hogy a következő évadban nem láthatjuk viszont a már megkedvelt szereplőket. Mindenképpen érdekes és valahol kockázatos formátum, mivel a nézők általában azért követnek egy sorozatot, hogy hosszabb távon élhessék át kedvenceik kalandjait. Azonban a True Detective esetében szerintem ez kevésbé lesz a későbbiekben zavaró tényező, hiszen van még bőven potenciál a sorozatban az első évad alapján. A narrációtól kezdve a képi megjelenítésig fantasztikus a sorozat, egy nagyon is igényes munka, amely megint csak bizonyítja, hogy a HBO jelmondata ("Ez nem TV, ez HBO) milyen helytálló. Erről részletesebben.

Ahogy minden krimiben szokás, úgy itt is egy bűneset áll a középpontban. Azonban ezt nem egy ismeretlen / láthatatlan narrátor tárja a nézők elé, hanem a két nyomozó visszaemlékezésein keresztül ismerjük meg az esetet. Ez kicsit (legalábbis az én szájízemnek) lassan megy, de izgalmas és meghökkentő cliffhangereket tud szolgálni a tíz rész során. Amiben sokkal erősebb a True Detective az a két főszereplő, Marint és Rust. Az esettel párhuzamosan az ő személyiségüket és az amögött húzódó hátteret is megismerjük és láthatjuk a kettejük közt kiépülő nem épp puszipajtiságra hajazó munkatársi viszonyuk kibontakozását ("Yo do not choose your partner"). Mondhatni, végre egy sorozat, ami igen árnyaltan mutatja be főhőseit nem mindennapi szituációkban. Fejlődésüket filozófikus beszélgetésekben láthatjuk, de a néma jelenetek, ahol csak a színészi játék ad bármilyen benyomást arról, hogy mi is folyik szereplőinkben a leghatásosabbak. Érzékenyen megkomponált jelenet mind. Utóbbiakban leginkább Matthew McConaughey tud érvényesülni, hisz legmélyebben ezekben a jelenetekben láthatjuk az igazi Rustot.

A True Detective-ben még rengeteg, a fentebb felsoroltakhoz hasonló apró, különleges és bámulatos apróságok, vonások találhatóak. Igaz, Matthew McConaughey hiányozni fog a következő évadból, de ha ilyen minőségű munkát tesz le ismét a HBO az asztalra, akkor nincs mitől tartani. Most 9/10.

# 2013 # amerikai

2014. október 28., kedd

A lényeg, hogy Szilárd legyen

Chibi Zsó október 28, 2014 0 Comments

Oscar Wilde nevét általában egyetlen regénye, a Dorian Gray arcképe kapcsán szokták emlegetni és ismerni. Esetleg még szellemes aforizmái ismertek a nagyérdemű előtt - legalábbis tapasztalataim szerint hazánkban. Azonban a 19. század végén alkotó Wilde verseket, novellákat is írt és nem utolsó sorban drámákat is. Az Egyesült Királyságban az egyik legismertebb drámája a The Importance of being Earnest, azaz magyarul a Bunbury (avagy jó, ha szilárd az ember). Igaz, ez egy dráma, de mégis adoptálták filmként is 1952-ben, majd 2002-ben. Utóbbiról írnék.

Tartalom:

"Nem árt, ha egy nősülni készülő fiatalember érzelmileg és anyagilag biztos talajon áll. Amennyiben ezek nem adottak, akkor legalább a származása legyen makulátlan. Ha ez is hiányzik, akkor már csak egy jól kitalált név segít, amivel el lehet hódítani egy szép és gazdag londoni hölgy szívét. De mit lehet akkor tenni, ha a felvett név egyszer csak megelevenedik? Erről szól ez a "léha komédia komoly embereknek", Oscar Wilde, az ír fenomén világszerte hatalmas sikert aratott színdarabjának legmodernebb feldolgozása."

Forrás: Port

Számomra mindig furcsa volt, ha egy dráma filmen végzi, de az is, ha egy film a színpadon. Mindig olyan érzésem van, hogy az adott mű egy idegen közegben mozog, s emiatt nem feltétlen, hogy működni is fog az új közegben az eredeti mű. Azonban a Bunbury film adaptációjánál ettől végül nem kellett tartani. A drámát egy jól ismert filmműfaj közegébe, a kosztümös filmek világába helyezik, ezzel tökéletesen beleillesztve a filmes médiumba, plusz egy viszonylag széles réteget érintő platformon lehet megismertetni Wilde drámáját. Ami további plusz pedig, hogy megmaradt a dráma eredeti szellemessége és abszurditása is (ami ugye a későbbi abszurd drámának volt egyfajta előfutára). Az egész mű hangulatához illeszkedik eleve már a díszlet is: romantikus, élénk színű ruhák viszonylag a kornak megfelelően, továbbá színes, ízlésesen berendezett helyiségek. Ezek mind vidám és bájos hangulatot kölcsönöznek az egész filmnek.

Ami további jó pontja a Bunburynek, hogy nem igen tér el az eredeti drámától, az eseményeket követi, nem változtat rajta. A teljes képhez (a történet rejtélyéhez) szükséges infókat fokozatosan, kisebb adagokban adagolták, miközben könnyen lehetett követni is. A fordulatokat is hatásosan vezették fel, ezzel izgalmas marad a cselekmény annak is, aki olvasta / látta színházban eredeti művét. A szerelmesek kalandjai mellé pedig társul még Wilde elmaradhatatlan, sziporkázó szellemessége, amely párbeszédek során nyilvánul meg a tipikusan angol udvarias, ám annál inkább sokat sejtető mondatokba rejtve. Ez a vásznon még kiegészül némi helyzetkomikummal is, ami a film hangulatához illik inkább, de nem zavaró tényező. Mindez pedig nem működne jól, nem lenne az igazi a tehetséges színészek nélkül, mint például Colin Firth vagy Rupert Everett. Az ő kettősük külön szórakoztató végig.

Összességében a Bunbury, avagy jó, ha az ember Szilárd szellemes, szórakoztató és bájos. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a kosztümös filmeket, az eredeti drámát vagy Oscar Wilde munkásságát. Néhol volt számomra kicsit laposabb film, de ettől eltekintve nagyon is brit a, így egy erős 9/10.

# 2002 # amerikai-angol-francia

2014. október 25., szombat

In the gentle fall of rain from Heaven I hear my God. But in the thunder I still hear Thor

Chibi Zsó október 25, 2014 0 Comments

A Vikingek ott folytatódik, ahol az előző évad befejeződött. Ragnar magánélete (mondhatni) kisebb válságba került: testvére, Rollo ellene fordult és közben Aslaug hercegnő is megjelent a színen, amelynek a feleség, Lagertha nem igen örül. A 2. évad jelentős változásokkal kezd az 1. évadhoz képest: kérdés, hogy ezeket sikerült-e feloldani?

Tartalom:

"Ragnar és Rollo közt testvérháború dúl, a harcokban Borg jarl és Horik király csapatai is részt vesznek. Kattegat felbolydul, amikor hajó köt ki a faluban, fedélzetén a terhes Aslaug hercegnővel... Ragnar nehéz helyzetbe kerül, döntése családja jövőjére is hatással van."

Forrás: Port

És mert a sorozat merész lenni! Felbontotta a kezdeti kapcsolatrendszereket, és nem építi őket újra a krízis után. Spoilerek nélkül annyi elmondható, hogy ebben az évadban a szereplőknek szembe kell nézniük a túllépéssel, a bizalmatlansággal, meg is kell alkudniuk, továbbá fel kell találniuk magukat bizonyos élethelyzetekben is. Ezekben a helyzetekben mutatkozott meg az, hogy nem feltétlen mítoszi hősök szerepelnek a sorozatban, hanem személyiséggel rendelkező emberek. Ebben a tekintetben is sokat lépett előre a sorozat. Azonban ami igazán nagy újítást jelentett az új évadban, az a komolyabb intrika behozatala. Ecbert, Wessex királyának és udvarának behozatala nagyobb rálátást ad a nézőnek Angliára és az ottani szervezkedésekre. Továbbá végre láthatunk az angolszász oldalon is egy olyan figurát, aki hasonlít Ragnarhoz, így egyenlő ellenfél lehet. Azonban északon, Vikingföldön sincs hiány politikai játékosokból: sem Jarl Borg sem pedig Horik király nem tudja félretenni saját sérelmét és büszkeségét. Érdemes ezeken a figurákon tartani a szemünket, hiszen az évad nagyobb izgalmait ők szolgálják. Hála a hozzákapcsolódó eseményeknek érdekesebb, nehezebben kiszámíthatóak a történések, mint az előző évadban azt leszámítva, hogy néha önismétlésbe esnek az írók.

Az újítások mellett a Vikingek megőrizte az előző évad erősségeit is. Kicsit visszafogottan ugyan, de még mindig jelen van a kultúra bemutatása. Az új részek most véresebb, brutálisabb szokásokat tártak fel előttünk: hogyan áll bosszút egy férfi az őt ért sérelmekért, mi jár az árulásért, és természetesen azt is megtudjuk, hogy a vérvörös szárnyakhoz képest a kerékbetörés smafu. Azonban a kultúra felfedezés során némi kulturális relativizmus is megjelenik szerzetes kalauzunkon, Athelstanon keresztül. A pap helyzete különösen érdekes a 2. évadban, amire külön felhívnám a figyelmet. De a kulturális relativizmusra visszatérve, a sorozat nem helyezi se a viking kultúrát, sem pedig a keresztény angolszász hagyományokat a másik fölé. Mindkettőt többé-kevésbé hitelesen, ítéletek mondása nélkül mutatja be. Szerintem ez mindenképpen szép elszakadás a régi, romantika korabeli és a még korábbi keresztényi ábrázolásmódtól a vikingek tekintetében, továbbá pedig mutatja a készítők nyitottságát is.

Néhány önismétlést és az évad elején egy-két laposabb részt leszámítva a Vikingek 2. évada felülmúlta az előzőt. Egy történelmi / kalandsorozathoz illően izgalmas, kedvelhető szereplőkkel operál, de ami az utóbbi évadnál a legértékesebb tulajdonság az, hogy képes fejlődni is: 9/10 pont jár így.

# 2014 # Alyssa Sutherland

2014. október 22., szerda

Mielőtt felkel a Nap

Chibi Zsó október 22, 2014 0 Comments

A bejegyzést egy őszinte vallomással kezdeném: annak ellenére, hogy romantikus alkatnak tartom magam, nem szeretem a romantikus filmeket. Számomra a többsége cukormázas, mű és sablonos, így ritkán keresek ilyen filmet megnézés céljából. Azonban volt egy képsor a Tumblrön, ami végül arra késztetett, hogy a Mielőtt felkel a Nap-pal kivételt tegyek.

Tartalom:

"Jesse (Ethan Hawke), az amerikai srác, és Celine (Julie Delpy), a francia végzős diáklány a Budapestről Bécsbe tartó vonaton ismerkednek össze. A két fiatal kellemesen elbeszélget az út során, melynek következtében a fiú arra kéri a lányt, tartson vele a bécsi éjszakában. Celine belemegy a dologba és a két fiatal együtt tölti azt a néhány órát, amely a reggelig még hátravan. Kapcsolatuk végül elsöprő szerelemben teljesedik ki, csakhogy napkeltekor el kell válniuk."

Forrás: Port

A tartalom alapján valahol Richard Linklater alkotása is egy átlagos romantikus filmnek tűnik. Azonban az első kép kockák után kiderül, hogy a következő másfél órában többet fogunk látni, mint holmi rózsaszín cukormázat. A történet a két főhős, Jesse és Celine köré épül, főleg az ő bimbózó kapcsolatukra. A két fiatal színész természetes játékkal adja vissza ennek a korosztálynak a mozgatóerejét: az ideák dédelgetése, némi bizonytalanság a társadalomban, a világhoz való alkalmazkodás, a kalandvágy és a világ csodáinak keresése és persze az őszinte szerelem. Az egész filmet ezek a hétköznapi és természetes dolgok viszik előrébb, hiszen tényleges történet nincsen (a két fiatal jön-megy Bécsben, amíg fel nem kel a nap). De ez teljesen megbocsátható: Jesse és Celine mindig tud valami érdekes témáról beszélni, kettőjük párosából pedig árad valami báj is.

Összességében, az egész Mielőtt felkel a Nap film olyan, mint a való élet. Habár leszállni egy idegennel a vonatról és ismeretlenül eltölteni az illetővel egy napot egy európai városban eléggé merész, de valahol végtelenül romantikus is - szóval ez és az ehhez hasonló jelenetek a filmben nem feltétles valósak. De ahogy Jesse és Celine elbeszélgetnek, kíváncsiak egymásra, s ebből az ártatlan érdeklődésből szerelem is szövődik teljesen hihető (még ha persze nem is egyetlen nap alatt történik mindez). Az arcmimika, a nézések, mosolyok és a beszédtémák: mind olyan dolgok, amelyeket bármelyikünk megtapasztalhatott már bárkivel. Talán emiatt is tetszett a film. Az élet egyik nagy varázslatát tudta Richard Linklater vásznon megörökíteni: hogy miként alakít ki két ember egy közös, saját világot maguknak. 10/10-es film, mindenkinek szívből ajánlom.

# 1995 # amerikai-osztrák.svájci

2014. október 17., péntek

Blue Jasmine

Chibi Zsó október 17, 2014 0 Comments

A Blue Jasmine filmnek köszönhetően Cate Blanchett a 2014-es Oscar díjátadón megkapta a Legjobb női alakításért járó szobrocskát. Maga a film pedig a Legjobb forgatókönyv jelölést is kapott, melyet Woody Allen írt.

Tartalom:

"Jasmine előkelő New York-i társasági hölgy. Az élete azonban összeomlik, a házassága is tönkremegy. Miután képtelen megbékélni a helyzettel, felveszi a kapcsolatot az elhidegült testvérével, a San Franciscóban élő Gingerrel. Hozzá költözik, amíg összeszedi magát. Jasmine megpróbálja leküzdeni az őt kísértő emlékeket, ám egyre mélyebbre süllyed a depresszióba. Bár az arisztokrata viselkedését megőrizi, érzelmileg teljesen labilissá válik. Mindenkinek elrontja az életét, legfőképp a saját magáét."

Forrás: Port

Woody Allen nem tagadhatná le ezt a filmet életművéből. A szereplők közötti természetes beszélgetések apró cseprő dolgokról, mint például apró, örömteli eseményekről vagy családi összejövetelről. Emellett erős a film hangulata is, amely számomra szintén tagadhatatlan Allen elem. Ebben a filmjében San Franciscoba invitál minket, ami azért kívülállóként (nem amerikai néző) azért megidézi a tipikus amerikai nagyváros hangulatát: színes embertömeg, sosem szűnő nyüzsgő sokaság. Azonban nem ezek a vonások teszik igazi Woody Allen filmé a Blue Jasmine-t, hanem a témája is. A cselekmény középpontjában Jasmine áll, aki mostohatestvéréhez, Gingerhez utazik, hogy összeszedje magát. Első ránézésre Jasmine-t nem érintették meg különösebben az életében bekövetkezett változások: célokat tűz ki maga elé, ő teljesen biztos abban, hogy mit kell tennie, s mindeközben szofisztikáltan viselkedik és társalog - ahogy ezt mindig is tette és mindig is elvárták tőle. Viszont Allen hamar lerántja a leplet Jasmine tökéletesnek tűnő felemelkedéséről. Főhősnőnk jelenlegi életében valahogy mindig találkozik valami olyannal, amelyről régi, tönkrement élete jut eszébe. Ezekbe az asszociációkba filmtechnikai fogódzkodó nem segíti a nézőt, emiatt nehéz eleinte követni a cselekményt, azonban miután figyelmes nézőként belerázódunk Jasmine cikázó gondolataiba, már könnyűszerrel eligazodunk életében, s ezáltal élhetjük át a hétköznapi tragédiát.

Jasmine ugyanis bármelyik ma élő ember lehet. Egy megszokott és jól működő világ omlott össze, amely után teljesen nem tudta összeszedni magát (spoiler! sőt, bele is őrül ebbe a sokkba spoiler vége), hisz igazából nem is látja maga előtt, hogy hogyan tovább. Vagy úgyis mondhatjuk, hogy nem képes felépíteni új életét, hisz a régi még beárnyékolja. Bizonytalanságának tanulással, munkával és húga életébe való beleszólással próbálja palástolni. Jasmine figurájának ezek a vonásai teszik őt hozzánk hasonlóvá. Hiába a sok modorosság és manőr a részéről, ez a figura nagyon is élő és a mi szintünkön mozog. Ezt tudta jól felépíteni Woody Allen a forgatókönyvében, Cate Blanchett pedig életet lehetni a karakterbe és hihetően előadni (jogos az az Oscar-díj).

Lehet, hogy azért tetszett a Blue Jasmine, mert kevés filmet láttam még Woody Allentől, szóval úgymond még meg tud lepni, de lényeg, hogy számomra ismét egy jó forgatókönyvet írt, amelyben egy nagyszerű színésznő is megcsillogtatta tehetségét. 9/10-es értékelés (néhol, főleg az elején leüledezett a történet), de érdemes megnézni.

# 2013 # Alex Baldwin

2014. október 7., kedd

A kárhozottak királynője

Chibi Zsó október 07, 2014 0 Comments

Nem is emlékszem pontosan, hogy mióta, de mindig is imádtam a Kárhozottak királynője albumát. Korn, Manson, csak hogy pár nagy nevet említsek a sok közül, akik zenéjüket adták ehhez az albumhoz. Aztán hamar kiderült, hogy az album ugye az Interjú a vámpírral film-folytatásához készült, s mivel Anne Rice munkásságának rajongója vagyok, így kötelező darabnak éreztem az adaptációt is.

Tartalom:

"Lestat (Stuart Townsend), a nyughatatlan vámpír feléled több évszázados álmából. A XXI. században a rockzene világában találja meg érvényesülése útját. A hirtelen feltörő rocksztárt világszerte ünneplik. Ébredésének hírére megjelennek az ellenségek is. Közülük is a legnagyobb, a vámpírok királynője, Akasha (Aaliyah), aki minden áron meg akarja szerezni magának Lestat szerelmét és vérét."

Forrás: Port

Előzetes pletykák már intettek arra, hogy a Kárhozottak királynője jócskán alulmarad az Interjú a vámpírral szemben. Sőt, akik a könyvek után nézik meg ezt az alkotást, azoknál garantált a csalódás. Hiába próbáltam pozitívan állni ehhez a filmhez, az előzetes figyelmeztetések sajnos mind beigazolódtak. A film nézése közben próbáltam nem gondolni a Vámpírkrónikák III. kötetére (ez a Kárhozottak királynője), hogy különálló műként élvezhessem ezt, azonban akadtak bőven olyan mozzanatok a cselekményben, amelyeknek a banalitása fölött nem lehetett szemet hunyni. Rengeteg minden nincsen kellőképpen megindokolva vagy kifejtve. Ilyen például Akasa jelentősége a vámpírok közt és az, hogy miért is lett ilyen, amilyen. Továbbá a vámpírkirálynőt leszámítva egyik karakternek sincsenek ismertetve a motivációi, Nem tudjuk, hogy melyik miért cselekszik. Például a film alapján nem érthető, hogy Lestatnak mi is a konkrét célja a rocksztársággal vagy Marius miért változtatja Lestatot vámpírrá? (az már csak mellékes, hogy a könyvben nem Marius, hanem Magnus változtatja át Lestatot).

Ami pedig szerintem a legnagyobb kérdőjel az egészben, az Jesse karaktere. Még megkapjuk a háttértörténetét (Maharat nagynéni, később Talamasca), viszont az, hogy miért is kutat a vámpírok után, később pedig Lestatot magyarázat nélkül marad. Bár a film védelmében azért megemlíteném, hogy Akasa motivációjáról szó esik, és szerintem a filmben sokkal értelmesebb oka van, mint a könyvben.A cselekmény butaságán kívül még elmondható, hogy a Kárhozottak királynője iszonyúan hatásvadász is. Végig rockzene szól (jó számok, ezzel nincsen gond), de szinte minden jelenetet rockzene kísér, ami egy idő után már erőltetett. Gyakoriak a misztikus és vámpíros hangeffektek, amelyek inkább hatásvadászok, mint helyénvalóak. Azonban a kivitelezésnél már vannak bőven pozitív dolgok. Például a Vampire Lestat dalokat és a koncert fílingét (csúnya szó, na) hihetően és átélhetően képernyőre vitték. Mind a jelmezek, mind pedig a bevezetőben is említett zenék hozzájárulnak az igazi rockzenész imidzs megjelenítéséhez.

Összességében, a Kárhozottak királynője adaptáció sajnos a rossz feldolgozások tipikus példája. Az még nem is lenne gond, hogy a történet köszönőviszonyban sincs az alapanyaggal, dehogy amúgy is követi el sorra a saját ostobaságait a cselekményben és a kivitelezésben is a film, az igényes filmnézőként nehéz megbocsátani. Így a zenéért, néhány igényesebb jelenetért és Aaliyahért kap a film egy 5/10-öst.

# 2002 # A kárhozottak királynője

Antigané

2014. december 29., hétfő

Tizenhat évesnek lenni

2014. december 27., szombat

A testtolvaj meséje

2014. december 25., csütörtök

Várólista csökkentés 2015

2014. december 23., kedd

I feel it in my fingers

2014. december 17., szerda

Jane Austen magánélete

2014. december 6., szombat

Ma szőke leszek

2014. november 30., vasárnap

A húsban

2014. november 23., vasárnap

The circle is not round

2014. november 19., szerda

Az igazi nyomozó

2014. október 28., kedd

A lényeg, hogy Szilárd legyen

2014. október 25., szombat

In the gentle fall of rain from Heaven I hear my God. But in the thunder I still hear Thor

2014. október 22., szerda

Mielőtt felkel a Nap

2014. október 17., péntek

Blue Jasmine

2014. október 7., kedd

A kárhozottak királynője

Magamról

Másik blogom

Közösségi média

Itt is megtalálsz

Rendszeres olvasók

Popular

Archive

Keresés ebben a blogban

Follow Us @soratemplates