A következő címkéjű bejegyzések mutatása: személyes. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: személyes. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. január 27., vasárnap

Eltelt egy hónap 2019-ből, de csak kitaláltam, mit akarok csinálni idén

január 27, 2019 0 Comments


Egy korábbi posztban összegeztem a 2018-as évet, azonban még nem szedtem össze, mit is szeretnék az idei évben. A hónap vége fele közeledve nagyjából letisztázódtak bennem a dolgok, és úgy érzem, tudok célokat kitűzni magam elé.

Újra kezdeni a rajzolást

Mióta vissza tudok emlékezni az életem korábbi korszakaira, mindig is rajzoltam. Először Sailor Moont és Arielt, majd Harry Potter fan artokat. Aztán alsó tagozatban elkezdtem a kis városunk Művelődési Házába rajzszakkörre járni egy Éva néni nevű tanárnőhöz. Elég sokféle stílust, eszközt és technikát ismertem meg rajta keresztül, egyszer pedig pár rajzomat ki is állították. Gondoltam, a jövőben foglalkozhatnék rajzzal, dolgozzak mondjuk rajzfilmeken vagy legyek grafikus. Ennek érdekében gimnáziumban is foglalkoztam rajzzal, ott is részt vettem a szakkörön, és további műfajokkal ismerkedtem, mint például a kroki. Aztán egy ponton teljesen meghaltam, még pedig a perspektíva rajznál. És akkor ezen a ponton búcsúztam el attól a gondolattól, hogy én valaha is grafikus legyek. Ezután még rajzolgattam, főleg a gimis koromban írogatott fantasy történeteimhez karaktereket, de végül az egyetemmel véget ért a hobbi (egy-két ajándékrajzot leszámítva). Visszagondolva úgy érzem, konkrét rajzolást sosem tanultam. Rajz órákon általában az ment, hogy letettek valamit (vázát, extrémebb esetben a biosz szertárból valami preparátumot), aztán tessék, kezd el rajzolni, és ennyi. Úgy érzem, ennyi nem elég.

Itt is látszik, hogy a térábrázolással nem vagyok jó viszonyban, a kezekről nem is beszélve
Mindenesetre az utóbbi időben, képregényolvasás közben kezdett újra megmozdulni bennem egyfajta vágy arra, hogy én is alkossak valami szépet. Aztán egyszer csak a szentendrei Aldiban láttam fél áron egy teljes festőkészletet egy doboz + mini festőállvány (asztali használatra) kombóban, és hát jött velem. Akadt otthon 1-2 régebben vett, kifestésre váró kép, és a készletben lévő akrilfestékkel neki is estem. Még nem vagyok teljesen kész a képpel, de talán nem olyan rossz az eredmény eddig (lásd lent). Mindenesetre nagy motivációt adott most ez a kép, és elhatároztam, hogy megtanulok rajzolni, festeni és digitálisan rajzolni is (gimiben ugyanis ezen a téren is próbálkoztam, és van is egy Wacom Bamboo táblám). Korábban ezeket ösztönösen csináltam (leszámítva a szakköröket), viszont most rendesen szeretném elsajátítani az alapokat, a későbbiekben pedig fejlődni. Megpróbálom magam nem a kedvenc alkotóimhoz hasonlítani, és türelmes is lenni saját magammal. Drukkoljatok! Az eredményről majd a Deviantart profilomon fogok tudósítani, esetleg még Instagramon.


Elolvasni pár régóta a polcon porosodó könyvet

2017-ben végre először teljesítettem Lobo kihívását, a Várólista csökkentést, és ezen felbátorodva be is neveztem 2018-ra - amit végül elbuktam, mert 1 db könyvet se olvastam el. Tavalyi év során már végig a Roboraptorra reciztem gőzerővel, és elég jó termés is volt, így minden figyelmemet az új könyvek emésztették fel (szerencsére, szóval nincs okom panaszra). Ami olvasás pedig nem új megjelenés volt, az inkább könyvtári. Így végül nem jutott időm a saját könyveimre, és mivel nagy valószínűséggel az idei évem is hasonlóan fog alakulni, ezért nem is jelentkeztem az idei Várólista csökkentésre. Viszont szeretném pörgetni az itthoni könyvtár olvasását, főleg, hogy lassan túlnőnek a könyvek a szobámon... (inkább a lakáson). Ezt motiválandó kijelölök most 3 könyvet elolvasásra, viszont azért csak ilyen keveset, hogy ne állítsam magam szembe nehezen vállalható célokkal (mint korábban jó pár posztban).

Íme a 3 jelölt:

Jane Austen: Értelem és érzelem: 2016 óta nem olvastam Jane Austent, azaz az egyik legutolsó egyetemi prezentációm óta. Szokás Austenről azt feltételezni, hogy szerelmes lányregényeket írt, azonban ez koránt sincs így. Nagyon szeretem a szerző gunyoros kiszólásait, azt, ahogy korának szokásaiból, és ezzel együtt számos rossz szokásból csinál viccet a maga finom modorában. Most vágyok erre egy kicsit.
Stanislaw Lem: Az Úr hangja: Íme egy kemény kihívó, Lem a science fiction irodalom nehéztüzérsége. Az olvasás célja pedig nem más, mint a tavaly decemberben látott Pálfi György filmjének megértése. Mert a könyv ismerete nélkül egy eléggé kusza, főleg kidolgozatlan mű érzetét kelti az egész. Szeretnék pár dolgot tisztázni magamban.
Elena Ferrante: Briliáns barátnőm: Ez az azonos című sorozat miatt kapott elsőbbséget, és pusztán azért, hogy pótolja a sorozatot a következő évadig (ugye folytatják? és még idén?). Meg amúgy is nagyon kíváncsi vagyok az egész Ferrante-kultuszra, érdekel, hogy könyvben is ugyanúgy működik-e a nápolyi történet, mint sorozatban.


Más egyéb?

Lenne még jó pár tervem, mint például egy német nyelvtanfolyam vagy jogis megszerzése, esetleg a francia vagy a macedón újrakezdése, de jelenleg nem érzek erőt magamban ezekre. Egyelőre rövidebb távú célokra fókuszálok, és persze a rajzolásra. Aztán meglátjuk, mi lesz. Mindenesetre a blogra vonatkozóan egyelőre marad minden a régiben, és a február 24.-ei Oscar-díj átadóig megcsinálom az Award Fevert. És a Netgalley-s olvasmányokkal is szeretnék haladni, hogy legyen mit írni a Lesen in der Fremdsprache-ra. Szóval sok minden van, de így van jól.

2016. december 13., kedd

Várólista csökkentés 2017

december 13, 2016 0 Comments

Aki régebb óta olvassa az Antiganét, tudja, hogy ha úgy adódik, szoktam jelentkezni Lobo, az Olvasónapló tulajdonosának kihívására, a Várólista csökkentésre. Igaz, még nem vagyok kész az idei adagommal (4 könyv hiányzik még), de mivel elég jól sikerült haladnom a listámmal, így megint jelentkeztem. 

Mi is ez? Röviden egy olyan kihívásról van szó, ahol 12 olyan könyvet választasz ki, amit nagyon régóta el akarsz már olvasni. A továbbiakról (kikötések, jelentkezés módja) Lobo blogján olvashatsz:  http://olvasonaplo.net/olvasonaplo/2016/12/12/varolista-csokkentes-2017/

Igaz, tavaly elmulasztottam megosztani a 2016-os polcaimat a blogon, de most álljon itt a 2 listám: a hivatalos és az alternatív.

Hivatalos lista.
Itt főleg a papíralapú könyveim szerepelnek. Mellesleg érdekes, hogy mennyi A betűs író került ide. Molyon itt található meg a listám.
  • Alice Hoffman: Átkozott boszorkák
  • Andrzej Sapkowski: Az utolsó kívánság
  • Andy Weir: A marsi
  • Annie M. G. Schmidt: Macskák társasága
  • Arthur C. Clarke: 2001 - Űrodüsszeia
  • Gaál Viktor: A tea színe
  • Graham Joyce: A katicák éve
  • Kae Westa: A démon és a papnő
  • Kazuo Ishiguro: Ne engedj el...
  • Ransom Riggs: A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei
  • Robert Galbraith: The Cuckoo's Calling
  • Stieg Larsson: The Girl with the Dragon's Tattoo
Alternatív lista
Itt pedig a tabletemen lévő e-bookok szerepelnek (egy-két kivételtől eltekintve), hogy ezzel ösztönözzem magam több e-book olvasására. Továbbá sok az angol nyelvű könyv, mert tudom, hogy az egyetem végeztével nem biztos, hogy olvasnék olyan mennyiségben angolul, mint most. Molyon, mellesleg, itt található meg a lista.
  • Cassandra Clare: Clockwork Angel
  • Cressida Cowell: How to Train your Dragon
  • Diana Gabaldon: Outlander
  • Helene Wecker: The Golem and the Jini
  • Josh Malerman: Bird box
  • Lev Grossman: The Magicians
  • Raana Raas: Csodaidők 1. - Az ogfák vöröse
  • Stephen King: Carrie
  • Susanna Kaysen: Girl, interrupted
  • Suzanne Collins: Mockingjay
  • Terry Pratchett: Equal rites
  • Veronica Roth: Divergent

Több gondolatom nem nagyon van a Várólista csökkentéshez, mint a szokásosak: remélem, meg tudom jövőre csinálni, nem bukom el, esetleg sikerül az alternatív listát is lenyomni stb. stb. Igazából még annyit írnék le, hogy sikerült egy régi gondomat az idei olvasás során megoldani: könyvtári könyvek. Nagyon sok könyvet könyvtárból szoktam olvasni, de mivel azokat határidőre kell befejezni, így csak halmozódnak itthon a saját könyveim. Nyáron beosztottam, hogy 1 könyvtári és 1 saját könyv, így jól haladtam a Várólista csökkentés kihívással. A 2016-os etapból most 4 könyv van vissza, csak fogalmam sincs, hogy a recenziós könyvek mellett (4 db ilyen van + Őrség sorozat) bele fognak-e még férni. Remélem, igen. Viszont itt megjegyezném magamnak, hogy akkor van egy új problémám: recenziós könyvek! (attól még szívesen olvasok ilyeneket is és írok róluk)

A poszt végére pedig egy kis öröröm és előkarácsonyi hangulat a szombati Animekarácsonyról: fa alá szánt könyvek! Már csak könyvespolcot kell hoznia Jézuskának ezekhez. A fantasztikus kedvezményeket pedig itt is szeretném megköszönni a Fumaxnak és a Mr Sci-fi és Fantasynek. Az új Őrség kötetet pedig köszönöm a Galaktikának. 

Év végéig még lesznek értékelések a blogon, továbbá egy hosszabb poszt az Antigané jövőjét illetően, amiben majd kikérném a Ti véleményeteket is!

Addig is minden jót!

Chibizso

2014. december 25., csütörtök

Várólista csökkentés 2015

december 25, 2014 0 Comments

Sziasztok!

Igaz, még új évig van egy kis időnk, azonban én már rátérnék kicsit a jövő évi tervekre (egyre legalábbis mindenképpen). Aki tagja a Moly nevű könyves közösségi oldalnak, az már ismerheti a Várólista csökkentés kihívást. Ennek az ismertetőjét szeretném ebben a bejegyzésben megosztani veletek és saját listámat, amelyet a 2015-ös évben tervezek elolvasni. 

A kihívás leírása Lobo blogján is elolvasható, de azért megosztom itt is:


"A feladat egyszerű: Olvass el 12 könyvet 12 hónap alatt a várólistádról. Olyan könyveket, amelyek legalább fél éve várnak arra, hogy kézbe vedd őket.
Menete pedig a következő:
  • Válassz ki 12 címet a várólistádról, amelyek már legalább fél éve ott porosodnak valós vagy virtuális polcodon és olvasásra várnak. Nem kell havi 1 könyvet elolvasni, lehet hogy mind a 12-t elolvasod két hét alatt, lényeg, hogy 2015-ben ez a 12 kötet lekerüljön a várólistádról. Ráadásul nem kell abban a sorrendben elolvasni a könyveket, amelyekben listázod őket.
  • A listát az elolvasandó könyvekről előre meg kell határozni és kitenni valahova, hogy mások is láthassák. Lehet ez a blogod, a moly.hun vagy a Goodreadsen egy polc, lista, gyűjtemény aLibraryThingen, vagy bármi más általad használt könyves játszótér ennek megfelelő opciója, de ha nincs blogod és szeretnél játszani, küldd el nekem a listát és én vezetem helyetted:) Jelentkezési és listaállítási határidő: 2014 december 31 éjfél.
  • A könyveket pedig 2015 január 1- december 31 között kell kiolvasnod. (Tudom, miután kiválasztottad őket, azonnal neki akarsz állni olvasni, de fogd vissza magad 2015-ig, jó?:)
  • Ha lehet, tartsd magad ehhez a listához és ne változtass rajta (alternatív listát is létrehozhatsz +12 könyvről, amivel lecseréled az eredetit, mert éppen akkor nincs kedved pont azt a könyvet olvasni) – Voltak, akik ezt kihagyták, pedig hasznos lett volna, mert lehet a most kiválasztott könyvek közül lesz, amihez egyszerűen nem lesz jövőre hangulatod.
  • Hangoskönyvek és e-bookok is számítanak
  • Újraolvasás nem számít
  • A várólistádon szereplő könyvek más olvasási játékban, kihívásban is szerepelhetnek, simán lehetnek átfedések.
  • Itt nálam a kérdőív kitöltésével jelzed, hogy részt veszel a játékban. A blogodra tedd ki a képet meg a linket ami majd arra a postra fog mutatni, ahova január elején kiteszem a versenyben résztvevők listáját.
  • Aki végigcsinálja velem ezt a játékot, azok között év végén lesz valami nyereményosztás.
  • Létre fogok hozni egy postot, ahol majd listázom azokat, akik részt vesznek a játékban, valamint ugyanúgy mint idén, nálam kell azt is jelezni, hogy elkészültél és teljesítetted a verseny feltételeit." 
Forrás: Olvasónapló

 2011-ben én már megpróbálkoztam ezzel a kihívással, azonban 3 könyv híján nem tudtam teljesíteni. Idén úgy gondoltam, hogy ismét megpróbálkozom. Ennek érdekében összeállítottam egy 12 db-os könyv listát a saját példányú könyveimből és egy alternatív listát az e-könyveimből is. Mivel a főlistámat (a saját példányokat) tervezem első sorban teljesíteni, így azt osztanám meg veletek itt:

  • Boleslaw Prus: A fáraó
  • Chuck Palahniuk: Harcosok klubja
  • Dave Eggers: Ahol a vadak várnak
  • David Mitchell: Felhőatlasz (Cloud Atlas - angolul van betervezve)
  • Henryk Sienkiewicz: Quo Vadis?
  • Imre Viktória Anna: Az Őrült hold alatt
  • Jane Austen: Emma
  • Ken Kesey: Száll a kakukk a fészkére
  • Lionel Shriver: Beszélnünk kell Kevinről
  • Mihail Bulgakov: Mester és Margarita
  • Sylvia Plath: Az üvegbura
  • Victor Hugo: Nyomorultak

Viszonylag egy igényes, szépirodalmi listát sikerült összeraknom, azonban akadnak itt nehezebb és komorabb művek is, amelyektől tartok kicsit. Ezért döntöttem végül úgy, hogy lesz alternatív listám is, amelyről tudok vidámabb vagy egyszerűbb műveket választani egy-egy nehezebb helyére. 
Lényeg, a 2011-es kudarcomra gondolva, idén próbáltam kicsit taktikázni, hogy könnyebb legyen teljesítenem a kihívást. Remélem, sikerül és végre kevesebb olvasatlan könyv fog a polcomon ülni.

Follow Us @soratemplates