A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Woody Harrelson. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Woody Harrelson. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. február 8., szerda

Az Éhezők viadala

február 08, 2017 0 Comments

Sokáig kerültem az Éhezők viadala-könyveket, mert – mondjuk ki – túl sznob voltam. Nagyon szeretem a disztópia regényeket (pl. 1984, Szép új világ, Fahrenheit 451), de nem igen tudtam elviselni annak a gondolatát, hogy valami mainstream tinisztoriba sűrítik bele a kedvenc alműfajomat. Végül egy cikk írása miatt megadtam magamat, "maybe the odds be ever in your favour"alapom, elolvastam az Éhezők viadalát és kellemeset csalódtam. Azonban bőven voltak hibái a regénynek; ezek közül most csak a Kapitólium világának bemutatását emelném ki. Collins nagyon sok mindenre utal, de nem megy bele mélyebben, inkább a cselekményre koncentrál. Ezek után felmerült bennem, hogy ilyen alapanyaggal mihez tudtak kezdeni a filmesek. Lássuk. 

Tartalom:
"A jövőben járunk, amikor Észak-Amerika romjain Panem országának tizenkét körzete található. Minden évben minden körzetből a Kapitólium kiválaszt egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük az Éhezők viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé. A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal - számára a túlélés a mindennapok része. Ha győzni akar, olyan döntéseket kell hoznia, ahol az életösztön szembekerül az emberséggel, az élet pedig a szerelemmel."
Forrás: Port


Az éhezők viadala és más young adult disztópia értékelésénél le kell szögezni, hogy pontosan mire is fókuszálnak - ahogy Sándor Anna is tette a "Szép új világ - ősi hagyomány"-ban. A cikk felhívja a figyelmet arra, hogy ezeknél a műveknél nem annyira az elnyomó rendszeren (mint a bevezetőmben említett klasszikus műveknél), hanem a felnőtté válás útjára lépett főhősön van a hangsúly. Némi szájhuzogatással, de ezzel az indokkal el lehet fogadni a könyv felszínes világfelépítését, hisz Katniss, aki a későbbi részekben egy forradalom emblametikus alakjává válik a fontos, nem pedig az őt körülvevő rendszer. Az csak ellenség/kihívásként funkcionál. Az E/1 narrációnak köszönhetően Katniss kezdeti lépései (pl. miként jön rá arra, hogyan is használhaja ki a média adta lehetőségeket) nyomon követhető a könyvben. Kérdés: mi a helyzet a vásznon? Mondhatunk itt olyat, hogy ebben könyvhű a film: megvannak azok az emblatikus pillanatok (pl. mikor Katniss átvállalja húgától a versenyben való részvételt), amelyek elengedhetetlenek főszereplőnk hőssé válásának útján. És itt jön be az a pont, amit leginkább kritizálam a könyvben, viszont a filmben "kijavítanak": a világépítés. A giccses, tiri-tarka ruhák, a sztoriéhség, a szenzációhajhászás és a vérre és erőszakra kiéhezett közönség - a mai legfőbb kiszolgáló, a média és annak lelkes fogyasztói, azaz mi jelenünk meg a díszletekben és a gladiátor harcokra hajazó vérengző valóságshowban és annak bulváros műsorvezetésében. Ennek látványos bemutatásának hála Katniss fejlődése is megkapja a jelentőségét: látva a képmutató Kapitóliumot és annak trükkjeit nagyobb dolognak tűnik az, hogy hősünk, eleinte Haymitch tanácsait, később a tanultak alkalmazásával képes becsapni a rendszert.


A hőssé válás mellett Az éhezők viadala megadja a fiataloknak (és természetesen más korosztályba tartozó nézők) a jó történetek más fontos elemeit is. Mindenféle sznoboskodásunkat félretéve, sok ember pont azokat a dolgokat várja el egy történettől, amelyeket a Kapitólium nézői is: akció, szerelem és némi meglepetés, izgalom, dráma. Sem Suzanne Collins, sem Gary Ross nem feledkezett meg erről, így, mind a regény, mind pedig a film kiszolgálja a nézői igényeket (mellesleg ez kicsit ironikus, nekem legalábbis). A mai elvárásoknak megfelelően kapjuk az említett elemeket a filmben. Például nem lesz túl lassú a cselekmény, a fontos jelenetek megkapják a maguk hangsúlyát, nem válnak nevetségessé. És ami talán a legfontosabb: a jó képes legyőzni a gonoszt, ezzel némi reményt adva nekünk, mielőtt a "meséből" visszatérnénk a saját problémás életünkbe.
Egy dolog van, ami sem a filmben, sem pedig a könyvben nem lett igazán kibontva: a szereplők. Mindkettőben felszínesnek éreztem a karakerizálást. Vegyük például Katnisst. Mindkét változatban egy olyan lánynak érzem őt, akiről sokat nem tudok meg (csak annyit, hogy jó vadász és a család a legfontosabb számára), így könnyen beilleszthető a jelkép szerepbe a későbbiekben, hisz csak nagyvonalakban tudunk meg róla bármit is. Viszont a regénynél ki kell emelni, hogy a belső monológiainak köszönhetően többé-kevésbé hiteles képet kapunk arról, hogy egy fiatal lány hogyan is viszonyulna egy ilyen túlélő játékhoz és a média működéséhez. Ez a vonal a filmben kicsit háttérbe szorult, de talán a Peetával és Haymitchel közös jelenetekben visszaköszönt Katniss agonizálása a verseny kapcsán. A lány mellett viszont mindkét változatban kellemes színfolt Effie Trinket, a már említett Haymitch és Peeta is kiemelhető. Bár utóbbi karakterizációja hasonló gondokkal küzd, mint Katniss, de a cselekedetei miatt mindkét verzióban kedvelhető (a könyvben kicsit nehezebb volt, mert a történet feléig egy mulya alak benyomását keltette).

Visszagondolva Az éhezők viadala nem egy Sátántól való rossz történet, ami megcsúfolná a disztópia alzsáner nagy elődeit, Ross filmje pedig egy teljesen korrekt filmadaptáció (sőt, megkockáztatom, hogy jobb az alapnál). Nagyobb hangsúlyt kapnak a regényben csak felszínesen bemutatott részek, miközben megtartja annak cselekményét, így maradva izgalmas, és ami a legfontosabb: egy, a mai fiataloknak reményt adó történet szerepét is képes betölteni. Így érdemli ki nálam a 8/10-es pontszámot.

2014. november 19., szerda

Az igazi nyomozó

november 19, 2014 0 Comments

Több helyen is igen népszerű (pl. Imdb, Sorozatjunkie) True Detective, magyarul  A törvény nevében, a HBO  nagy újonca a 2014-es évben. 

Tartalom:
"A sorozat két zsaruról szól. Martin Hart és Rust Cohle egykor társak voltak, és 17 évvel ezelőtt együtt nyomoztak egy prostituált halála ügyében. Amikor új információ kapcsán meghallgatják őket, felelevenedik a múlt. "

Forrás: Port


A megszokott, szerializált krimiktől nagyban eltér a True Detective, aminek köszönheti sikerét, nagy valószínűséggel. A Fargo-hoz hasonlóan ez a történet is antológiaként van felépítve. Ez azt jelenti, hogy egy kerek, lezárt történetet kapunk a tíz részes évad keretén belül, amely külön is megállja a helyét. Továbbá ez még azzal is jár, hogy a következő évadban nem láthatjuk viszont a már megkedvelt szereplőket. Mindenképpen érdekes és valahol kockázatos formátum, mivel a nézők általában azért követnek egy sorozatot, hogy hosszabb távon élhessék át kedvenceik kalandjait. Azonban a True Detective esetében szerintem ez kevésbé lesz a későbbiekben zavaró tényező, hiszen van még bőven potenciál a sorozatban az első évad alapján. A narrációtól kezdve a képi megjelenítésig fantasztikus a sorozat, egy nagyon is igényes munka, amely megint csak bizonyítja, hogy a HBO jelmondata ("Ez nem TV, ez HBO) milyen helytálló. Erről részletesebben. 


Ahogy minden krimiben szokás, úgy itt is egy bűneset áll a középpontban. Azonban ezt nem egy ismeretlen / láthatatlan narrátor tárja a nézők elé, hanem a két nyomozó visszaemlékezésein keresztül ismerjük meg az esetet. Ez kicsit (legalábbis az én szájízemnek) lassan megy, de izgalmas és meghökkentő cliffhangereket tud szolgálni a tíz rész során. Amiben sokkal erősebb a True Detective az a két főszereplő, Marint és Rust. Az esettel párhuzamosan az ő személyiségüket és az amögött húzódó hátteret is megismerjük és láthatjuk a kettejük közt kiépülő nem épp puszipajtiságra hajazó munkatársi viszonyuk kibontakozását ("Yo do not choose your partner"). Mondhatni, végre egy sorozat, ami igen árnyaltan mutatja be főhőseit nem mindennapi szituációkban. Fejlődésüket filozófikus beszélgetésekben láthatjuk, de a néma jelenetek, ahol csak a színészi játék ad bármilyen benyomást arról, hogy mi is folyik szereplőinkben a leghatásosabbak. Érzékenyen megkomponált jelenet mind. Utóbbiakban leginkább Matthew McConaughey tud érvényesülni, hisz legmélyebben ezekben a jelenetekben láthatjuk az igazi Rustot. 

A True Detective-ben még rengeteg, a fentebb felsoroltakhoz hasonló apró, különleges és bámulatos apróságok, vonások találhatóak. Igaz, Matthew McConaughey hiányozni fog a következő évadból, de ha ilyen minőségű munkát tesz le ismét a HBO az asztalra, akkor nincs mitől tartani. Most 9/10.

Follow Us @soratemplates