Antigané

Az egyik legismertebb és mai napig népszerű angol írónő Jane Austen. Regényei sokakat foglalkoztatnak, szellemes, de olykor megrovó megjegyzése pedig nagy előszeretettel idézik és persze Mr Darcy alakja is igen népszerű a női olvasók körében. Ha nem is minden olvasóban, de azért felmerülhet a kérdés, hogy vajon milyen események ihlették magát az írónőt romantikus regényei megírására? A Jane Austen magánélete erre a kérdésre ad választ. 

Ettől a nyilvánvaló "cseltől" eltekintve ez az alkotás nagyon is élvezhető (bár zárójelesen meg kell jegyeznem, hogy akik nem rajongói a vidéki a romantikus történeteknek, azoknak ez az életrajzi film se biztos, hogy fog tetszeni). Betekintést nyerünk a 18. századi angol vidék életébe: társasági élet, bálok, a társadalomban való érvényesülés problémája; röviden maga Austen világába léphetünk be, amely visszaköszönnek regényeiben. Azonban a hangsúly és a történet mesélés nem austen-i, s ez jól is van így. A visszafogott, de igen csak bíráló hangnem egyedül Jane-nél érezhető, a cselekményt nem befolyásolja ez. Egy szép, szerethető szerelmi történet tárul fel lassan a vásznon, amely szintén eltéréseket mutat az átlagos austen-i mintáktól. Spoiler! Jane és Tom szerelme sajnos tragikus kimenetelű, és az átlagos romantikus történetektől eltérően nem nagy harcok vagy harmadik fél megjelenése hiúsítja meg a románcot, hanem sokkal hétköznapibb, ám annál súlyosabb tényezők, mint a társadalmi és vagyoni különbségek vagy a családi háttér. Spoiler vége. A nagyon is realisztikus színezett miatt kap a Jane Austen magánélete egy nagyon erős melankólikus, tragikus színezetet is. Ezenfelül pedig Jane személyén keresztül foglalkozik azzal is a történet, hogy a 18. században a társadalom milyen megvetően viseltetett a kevésbé tehetős családok iránt és a házasságkötéseket mennyire is a pénz és a hatalomvágy irányította, ezzel emberek életét téve tönkre. 

Ezt a filmet még Dodó ajánlotta, akinek meg a hittérítők (mily meglepő). Igazából a röhejes magyar cím miatt (Meztelen mennyország) akartam megnézni, de végül kaptam egy kedves kis filmet is, olyan Disneyset.

Tartalom:

"John Groberg (Christopher Gorham) fülig szerelemes Jane-be (Anne Hathaway), ám tanulmányai elvégzése után az egzotikus Tonga-szigetre kell utaznia. Misszionáriusként a mormon hitre tanítja a bennszülötteket. Miközben Groberg szembetalálja magát a primitív élet nehézségeivel, igyekszik minél többet megtudni a törzsi hagyományokról, a kulturális szokásokról. Viselkedésével, munkájával kivívja a helyiek megbecsülését és szeretetét. A távolság persze Jeanhoz fűződő szerelmét is próbára teszi."

Forrás: Port.hu

A film kicsit a 17. századi angol regényekre emlékeztetett. Nem is annyira a levélregényhez hasonló elbeszélés miatt, hanem a helyszín miatt (távoli, egzotikus sziget). Továbbá az The Other side of Heaven tele van a kalandfilmek tipikus jellemzőivel, a jól ismert Disneys a "szerelem mindenen átsegít" üzenettel, ezen kívül pedig ki nem használt ötletekkel. Felismerni számtalan olyan jelenetet, amelyek valamilyen szinten szimbolikusak lennének ( spoiler! például amikor a keresztelés jelenet közben mutatják a hajóra ment bennszülött lányt, amint kézen fogva vezeti a matróz egy szobába - mint a beavatódás képe spoiler vége). Hogy ezek direkt vannak így megkomponálva vagy nem, az sajnos nem derül ki. A történet végig megmarad egy kalandfilm szintjén. Ezen kívül a cselekményvezetés néhol elnagyolt, hirtelen ugrunk egyik eseményből a másikba, és így teljesen elveszti az ember az időérzékét is a történetben. Vagyis nem érezni, hogy két év történéseit látjuk.

A történet kivitelezésén kívül nincs egyéb gond az Other side of heaven-nel. A színészek a szerepüknek megfelelően játszanak, de nem kiemelkedőek. Bár azt az egyet nem értem, hogy miért Anne Hathaway-jel reklámozzák a filmet, amikor alig szerepel benne... A jelmezek szépek, a táj is nagyon egzotikus, bár elég idealista. Esetleg még a fordításba lehet belekötni, amiért inkább a katolikus nyelvhasználatot követte, de tényleg ez legyen a legkisebb probléma. Összességében aranyos film, egyszer meg lehet nézni. Ezért 7/10.

Tim Burton Alíz adaptációja régóta betervezett film, Annának köszönhetően sikerült megnéznem. Kellemes csalódás volt, hiszen nagyon sok rosszat hallottam a filmről, tartottam is tőle, hogy nem fog tetszeni. Végül azért nem egészen így lett.

"Alice tizenkilenc éves, felnőtt lány. Férjhez akarják adni, ám egyetlen porcikája sem kívánja, hogy a csúnya, ellenszenves fiatalemberhez menjen hozzá. Szerencsére a lánykérést megzavarja a Fehér Nyúl felbukkanása. Alice persze utána iramodik, és hamarosan újra annál a bizonyos üregnél találja magát, amelybe sok évvel ezelőtt beleesett. A történelem ismétli önmagát, Alice megint Csodaországban találja magát. Ám Csodaország már nem olyan, mint régen. Az első látogatása óta minden a feje tetejére állt. Ő az egyetlen, aki megszabadíthatja a világot a zsarnok Vörös Királynő rémuralmától."

 Olyan érzésem volt, mintha Burton a Walt Disney rajzfilm Alice-ét akarta volna folytatni. Lewis eredeti regényében Alice még kislány, ebben a filmben viszont felnőtt, aki el akar menekülni a társadalom által előre megtervezett életből. Azonban feltűnik a fehér nyúl és Alice ismét eljut a lyukig, majd Csodaországba. A zuhanás során ugyanazokat a tárgyakat láthatjuk, amit a korábbi verzióban is és ezeket követi a film egészen addig, amíg Alice nem találkozik a birodalom lakóival, sőt egy flashback erejéig montázs képében láthatunk bár jelenetet a meséből élőszínészekkel. Azonban az újratalálkozástól teljesen új fordulatot vesz a történet: Alice-nek meg kell ölnie egy sárkányt, hogy Csodaország felszabaduljon a gonosz Vörös királynő uralma alól. Nem is lenne gond, ha az eredeti könyvből egy sima kalandfilm lenne fantasy beütéssel, de ilyen fura módon megoldva? Attól, hogy meghal egy sárkány, még nem biztos, hogy megrendül a zsarnok uralma. Az események előre haladtával ténylegesen nem is az erő győzött, csak mindenki behódolt az előre megírt sorsnak. Ez viszont eléggé ellentétben áll a kezdettel, hogy Alice menekülni akar a megírt sors elől. Csodaországban nem történik meg a karakterfejlődés, az, hogy Alice elhatározza, hogy merjen szembe menni az elvárásokkal. A végén mégis meglépi ezt előzetes mérlegelések nélkül: hajóra száll és világot lát. Most mi van?

Ettől eltekintve a filmnek, mint mesés történetnek megvan a magával ragadó erő. A látvány elképesztő, az ember nem győz benne gyönyörködni, 3D-ben valószínűleg még szebb lehet. Tim Burton tökéletes látványvilágot álmodott meg Lewis világához, le a kalappal előtte, s valóban örülnék, ha ezért megkapná a film az Oscart.A CGI-technika segítségével képernyőre került a nagy szemű el-eltűnő macska, a repülő hintaló,  az állatok majdnem élethűek, a kártyalapok színe kicsit erős, de ők is jók, és a Vörös királynő fejét is sikerült felnagyítani. Az animáció tökéletesen elvegyül az élő színészekkel, nem ütnek el egymástól. Karakterekben már nem áll a film ilyen jól. Sikerült tehetséges színészeket összeszedni, de mégsem tudták a maximumot nyújtani: Johnny Depp és Helena Bonham Carter viszi nagyjából a filmet, na meg a macska. Főszereplőnk, Alice túl sokat kérdezősködik, ami miatt egy idő után idegesítő válik; az Ikrek próbálnak humort vinni a történetbe, de amikor ötödjére adják elő ugyanazt a produkciót, az már unalmas, a Fehér királynő pedig csak szép, amúgy passzív és másokkal csináltat mindent.

A film szinkronjára és fordítására is érdemes kitérni, abban is voltak érdekes dolgok. A magyar hangok megválasztása egész vegyes lett: volt, akinél beletrafáltak, másnál pedig nem igazán. Alice-nek például fura választás volt Molnár Ilona, de az ember azért hamar megtudta szokni. Kalapos Nagy Ervint kapta, aki szerintem a legtökéletesebb szinkronhang Deppnek. Carternek szintén telitalálat Für Anikó, nekem jobban is tetszett az ő hangjátéka, mint az eredeti színésznőé. Vigyorinak Faragó András túl mély volt és bohókás, más valaki hangja illett volna a macskánkhoz. A többiek szinkronhangja elment, esetleg Kalapos egérkéjének volt fura a nőies hang.

A fordítással nincs nagy bajom, első megnézésre nem ütötte meg a fülemet fura mondat és semmi ilyen, azonban azt nagyon sajnáltam, hogy neveket tekintve a fordító nem nyúlt a regény Kosztolányi-féle fordításához, ezért a szinkronhoz hasonlóan ez is vegyes. Fantáziátlannak hatott Vigyori név a regénybeli Fakutya névhez képest, de a Tutyika és Mutyika páros neve nagyon eltalált.

Összefoglalva, az Alice Csodaországban nem egy nézhetetlen film, ahogy sokan állították a környezetemben, csak egy kicsit összezavarodott mese egy hihetetlenül gyönyörű látványvilággal. Egy kis odafigyeléssel (vagy ha a Walt Disney nem köti meg annyira Burton kezét) akár egy Oscar-díjra érdemes adaptációval is előállhattak volna. Sajnos ez így csak egy 6/10-es filmélmény.