Antigané: Cary Fukunaga

2014. november 19., szerda

Az igazi nyomozó

Chibi Zsó november 19, 2014 0 Comments

Több helyen is igen népszerű (pl. Imdb, Sorozatjunkie) True Detective, magyarul A törvény nevében, a HBO nagy újonca a 2014-es évben.

Tartalom:

"A sorozat két zsaruról szól. Martin Hart és Rust Cohle egykor társak voltak, és 17 évvel ezelőtt együtt nyomoztak egy prostituált halála ügyében. Amikor új információ kapcsán meghallgatják őket, felelevenedik a múlt. "

Forrás: Port

A megszokott, szerializált krimiktől nagyban eltér a True Detective, aminek köszönheti sikerét, nagy valószínűséggel. A Fargo-hoz hasonlóan ez a történet is antológiaként van felépítve. Ez azt jelenti, hogy egy kerek, lezárt történetet kapunk a tíz részes évad keretén belül, amely külön is megállja a helyét. Továbbá ez még azzal is jár, hogy a következő évadban nem láthatjuk viszont a már megkedvelt szereplőket. Mindenképpen érdekes és valahol kockázatos formátum, mivel a nézők általában azért követnek egy sorozatot, hogy hosszabb távon élhessék át kedvenceik kalandjait. Azonban a True Detective esetében szerintem ez kevésbé lesz a későbbiekben zavaró tényező, hiszen van még bőven potenciál a sorozatban az első évad alapján. A narrációtól kezdve a képi megjelenítésig fantasztikus a sorozat, egy nagyon is igényes munka, amely megint csak bizonyítja, hogy a HBO jelmondata ("Ez nem TV, ez HBO) milyen helytálló. Erről részletesebben.

Ahogy minden krimiben szokás, úgy itt is egy bűneset áll a középpontban. Azonban ezt nem egy ismeretlen / láthatatlan narrátor tárja a nézők elé, hanem a két nyomozó visszaemlékezésein keresztül ismerjük meg az esetet. Ez kicsit (legalábbis az én szájízemnek) lassan megy, de izgalmas és meghökkentő cliffhangereket tud szolgálni a tíz rész során. Amiben sokkal erősebb a True Detective az a két főszereplő, Marint és Rust. Az esettel párhuzamosan az ő személyiségüket és az amögött húzódó hátteret is megismerjük és láthatjuk a kettejük közt kiépülő nem épp puszipajtiságra hajazó munkatársi viszonyuk kibontakozását ("Yo do not choose your partner"). Mondhatni, végre egy sorozat, ami igen árnyaltan mutatja be főhőseit nem mindennapi szituációkban. Fejlődésüket filozófikus beszélgetésekben láthatjuk, de a néma jelenetek, ahol csak a színészi játék ad bármilyen benyomást arról, hogy mi is folyik szereplőinkben a leghatásosabbak. Érzékenyen megkomponált jelenet mind. Utóbbiakban leginkább Matthew McConaughey tud érvényesülni, hisz legmélyebben ezekben a jelenetekben láthatjuk az igazi Rustot.

A True Detective-ben még rengeteg, a fentebb felsoroltakhoz hasonló apró, különleges és bámulatos apróságok, vonások találhatóak. Igaz, Matthew McConaughey hiányozni fog a következő évadból, de ha ilyen minőségű munkát tesz le ismét a HBO az asztalra, akkor nincs mitől tartani. Most 9/10.

2013. február 15., péntek

A lowood-i árva

Chibi Zsó február 15, 2013 0 Comments

Charlotte Bronte történetét, a Jane Eyre-t már többször elmesélték a filmvásznon, köztük Franco Zeffirelli 1996-ban. Az utóbbi években (2011) Carry Fukunaga dolgozta fel a mára már klasszikussá vált történetet. Ilyenkor felmerül az örök kérdés, hogy van-e szükségünk újabb feldolgozásra, ha már létezik egy egész jó adaptáció? Azt mondom, hogy igen.

Tartalom:

"Sivár gyermekkora után a fiatal Jane Eyre világi nevelőnőnek áll. Ahogy boldogan éldegél új szakmájában, Thornfield Hall-ban, találkozik a sötét, hideg, indulatos Mr. Rochesterrel, a ház urával. Jane és munkaadója az idők során barátságot kötnek, és hamarosan azon kapja magát, hogy beleszeretett a férfiba. Úgy tűnik, a boldogság végül rátalál Jane-re, de Mr. Rochester sötét titka örökre tönkre teheti azt."

Forrás: Port

Mivel maga a művészet is folytonos újraértelmezésről szól, így szükség volt erre az új Jane Eyre-re. Maga a film már szabálytalansággal kezdődik: a történet végével kezdődik a film. Az előzmények Jane visszaemlékezéseiből ismerhetőek meg. Ez a megoldás hasonlít az elmúlt évek klasszikus feldolgozásaihoz, mint például Oliver Parker Dorian Gray-éhez, vagy ott van Andrea Arnold Üvöltő szelek adaptációja, mint példa, csak hogy egy közelebbi művet említsek. Ha így tekintünk erre az elbeszélői megoldásra, akkor azt lehet elmondani, hogy követi az elmúlt évek bevett trendjét.
Az előző feldolgozások ismeretének hiányában nem tudom megítélni, hogy elődjeitől miben tér el Fukunaga munkája, így inkább a könyvvel fogom összevetni. Az eredeti anyaghoz viszonyítva kevésbé romantikus a film, legalábbis nem a szó mai értelmében. Nincs sok szerelmes giccses jeleneteket, se nagy vallomások, röviden, nem hatásvadász, és nem is csöpögős. Igaz, a vásznon a könyvből ismert mély, tiszta szeretet sincs, de a sáros ruhák és a néma arcok mögött valahol mégis ott húzódik. A díszletek, a zene és a színészek valahogy mégis megjelenítik. Így lesz egyszerűen gyönyörű ez a film.

Természetesen a romantika mellett ott van Jane, az önerejéből felemelkedő nő, és a byron-i figurát idéző Rochester. Miss Eyre ezúttal Mia Wasikowska alakításában láthatjuk, akiben nem mindig éreztem a lázadó Jane karakterét, de ezen kívül rendben volt: nem játszotta túl a szerepét, hanem visszaadta a szerény, de eszes Jane-t. Michael Fassbender, mint Rochester, tökéletesen megjeleníti a byron-i embert már a puszta jelenlétével. Gőgje és különcsége mögött ott van a szenvedő figura, aki a történet vége felé haladva egyre inkább búskomor figurává válik. A többi szereplő sajnos háttérben maradt. St Johnt játszó Jamie Bell súlytalan, számomra személytelen figura maradt, a könyvbéli karakterhez pedig egyáltalán nem sok köze volt.

A néha lassú tempón és a mellékszereplőkön kívül más hiba nem volt az új Jane Eyre-ben. Gyönyörű film, tájba ágyazott romantikával és többé-kevésbé hiteles főszereplőkkel. Szükség volt erre az adaptációra, arra, hogy szerelmes giccs nélkül is élvezhető legyen a film. 8/10-es pontszámú Fukunaga munkája.