Antigané: amerikai-ausztrál

2014. október 7., kedd

A kárhozottak királynője

Chibi Zsó október 07, 2014 0 Comments

Nem is emlékszem pontosan, hogy mióta, de mindig is imádtam a Kárhozottak királynője albumát. Korn, Manson, csak hogy pár nagy nevet említsek a sok közül, akik zenéjüket adták ehhez az albumhoz. Aztán hamar kiderült, hogy az album ugye az Interjú a vámpírral film-folytatásához készült, s mivel Anne Rice munkásságának rajongója vagyok, így kötelező darabnak éreztem az adaptációt is.

Tartalom:

"Lestat (Stuart Townsend), a nyughatatlan vámpír feléled több évszázados álmából. A XXI. században a rockzene világában találja meg érvényesülése útját. A hirtelen feltörő rocksztárt világszerte ünneplik. Ébredésének hírére megjelennek az ellenségek is. Közülük is a legnagyobb, a vámpírok királynője, Akasha (Aaliyah), aki minden áron meg akarja szerezni magának Lestat szerelmét és vérét."

Forrás: Port

Előzetes pletykák már intettek arra, hogy a Kárhozottak királynője jócskán alulmarad az Interjú a vámpírral szemben. Sőt, akik a könyvek után nézik meg ezt az alkotást, azoknál garantált a csalódás. Hiába próbáltam pozitívan állni ehhez a filmhez, az előzetes figyelmeztetések sajnos mind beigazolódtak. A film nézése közben próbáltam nem gondolni a Vámpírkrónikák III. kötetére (ez a Kárhozottak királynője), hogy különálló műként élvezhessem ezt, azonban akadtak bőven olyan mozzanatok a cselekményben, amelyeknek a banalitása fölött nem lehetett szemet hunyni. Rengeteg minden nincsen kellőképpen megindokolva vagy kifejtve. Ilyen például Akasa jelentősége a vámpírok közt és az, hogy miért is lett ilyen, amilyen. Továbbá a vámpírkirálynőt leszámítva egyik karakternek sincsenek ismertetve a motivációi, Nem tudjuk, hogy melyik miért cselekszik. Például a film alapján nem érthető, hogy Lestatnak mi is a konkrét célja a rocksztársággal vagy Marius miért változtatja Lestatot vámpírrá? (az már csak mellékes, hogy a könyvben nem Marius, hanem Magnus változtatja át Lestatot).

Ami pedig szerintem a legnagyobb kérdőjel az egészben, az Jesse karaktere. Még megkapjuk a háttértörténetét (Maharat nagynéni, később Talamasca), viszont az, hogy miért is kutat a vámpírok után, később pedig Lestatot magyarázat nélkül marad. Bár a film védelmében azért megemlíteném, hogy Akasa motivációjáról szó esik, és szerintem a filmben sokkal értelmesebb oka van, mint a könyvben.A cselekmény butaságán kívül még elmondható, hogy a Kárhozottak királynője iszonyúan hatásvadász is. Végig rockzene szól (jó számok, ezzel nincsen gond), de szinte minden jelenetet rockzene kísér, ami egy idő után már erőltetett. Gyakoriak a misztikus és vámpíros hangeffektek, amelyek inkább hatásvadászok, mint helyénvalóak. Azonban a kivitelezésnél már vannak bőven pozitív dolgok. Például a Vampire Lestat dalokat és a koncert fílingét (csúnya szó, na) hihetően és átélhetően képernyőre vitték. Mind a jelmezek, mind pedig a bevezetőben is említett zenék hozzájárulnak az igazi rockzenész imidzs megjelenítéséhez.

Összességében, a Kárhozottak királynője adaptáció sajnos a rossz feldolgozások tipikus példája. Az még nem is lenne gond, hogy a történet köszönőviszonyban sincs az alapanyaggal, dehogy amúgy is követi el sorra a saját ostobaságait a cselekményben és a kivitelezésben is a film, az igényes filmnézőként nehéz megbocsátani. Így a zenéért, néhány igényesebb jelenetért és Aaliyahért kap a film egy 5/10-öst.

2014. május 20., kedd

A little party never killed nobody

Chibi Zsó május 20, 2014 0 Comments

F. Scott Fitzgerald regényét, A nagy Gatsbyt szokás a nagy amerikai regénynek nevezni. A saját korában nekimegy az Amerikai álom képmutatásának, megmutatja annak tragédiáját is. A téma nem volt közömbös a filmipar számára se, hisz már 1974-ben is készült adaptáció a regényhez Jack Clayton rendezésében és Robert Redford főszereplésében. Az elmúlt években ismét érdemesnek találták a történetet egy feldolgozásr: ezúttal Baz Luhrmann vitte vászonra Fitzgerald klasszikusát.

Tartalom:

"A húszas évek Amerikája igazán a korlátlan lehetőségek hazája: ahol minden lehetséges és semmi sem tilos. Jay Gatsby (Leonardo DiCaprio) New York-környéki luxusvillájában a fényűző partik, a titokzatos múlt és ismeretlen eredetű vagyon embere. Különös, magányos férfi, akiről csak annyit tudni: nagyon tud és nagyon szeret élni - és élvezi, ha hatalmas, a pezsgőtől és gazdagságtól bódult vendégsereg veszi körül. Ám amikor véletlenül összeismerkedik egy szegényebb szomszédjával (Tobey Maguire), neki elárulja furcsa szokásainak titkát: egész életét arra tette fel, hogy visszaszerezze fiatalkori szerelmét (Carey Mullingan). Minden tettét ennek rendeli alá, minden bűnét ezért vette magára. Amikor azonban találkozik végre a lánnyal és annak férjével, a történet egészen másképp alakul, mint annyi éven át tervezte."

Forrás: Port

Az 1974-es változatot nem láttam, de valahogy nem éreztem úgy, hogy sokat adna Luhrmann változata - persze, ettől még nem rossz a film. Nagyjából követi az eredeti cselekményt, amik jól is vannak adagolva, egy egyenletes tempót tart végig a film (bár a vége felé már kicsit sok az egész). Továbbá, a könyv trükkjeit is ügyesen követi (pl. a várost figyelő szempár plakát jelentősége vagy ahogy Gatsby személyisége sokáig háttérben marad).
Nagyon kiemelkedő alakítás nincs, de a színészek eleget tesznek az elvárásoknak. Caprio jól mutatott a naiv újgazdag szerepében, aki szinte már rajongásig csodálja és imádja Daisyt. S ha szóba jött Daisy, a színésznőnél, Carey Mulligannél éreztem azt, hogy lehet a casting nem feltétlen volt a legjobb. Könyves ismereteimre hagyatkozva, Daisy egy dögösebb, kissé femme fatale típusú nő, Mulligan pedig inkább egy ártatlan nőnek tűnik. A két főszereplőt terelgető narrátort Tobey Maguire alakította. Hasonló az alakítása Caprióhoz: illik a szerepbe, még ha először nehéz is elvonatkoztatni a Pókember-filmektől, de különösen nem kiemelkedő.

A vizuális megjelenítésről és a kivitelezésről érdemes több szót is ejteni. A gazdagok világát csillogónak és tökéletesnek gondoljuk, azonban A nagy Gatsby-nél ez túl giccsesre sikeredett. Nem a ruháknál mutatkozik meg ez, azok eléggé korhűek, hanem a háttérben. Nehéz megítélni, hogy ilyen erős színekkel dolgoztak vagy túlzásba vitték a CGI-t (inkább utóbbi), de természetellenes az egész világ, amit a történet köré teremtetek. Hasonló mellényúlás még a zene. Albumként fantasztikus zenéket szereztek a filmhez az amerikai popzene ma legismertebb alakjai, de a jelenetekről egyszerűen - úgymond - lesiklottak ezek a zenék, idegenek voltak. Talán egyedül Fergie slágere illett a partizós jelenethez.

A kivitelezést leszámítva egy egész jó film A nagy Gatsby, még ha többet nem adott a könyvhöz és a kivitelezés is kifogásolható: 8/10.