A következő címkéjű bejegyzések mutatása: romantikus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: romantikus. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. február 18., vasárnap

Éljen a Homo Sapiens lobbi!

február 18, 2018 0 Comments

Az utóbbi időben nagyon sok vitát hallgattam és olvastam a young adult, azaz fiatal felnőtteknek szóló regények kapcsán. Nem fogom összegyűjteni az össszes, eddig elhangzott érvet és ellenérvet, csak annyit osztanék meg, ami bennem fogalmazódott meg a young adult kapcsán. Egy másik örök vitás téma, a kötelező olvasmányok listájánál jutott eszembe, hogy az olvasás megszerettetésében mekkora szerepe is van a YA-nak. Hogy éri ezt el? Ezerféle dolgot lehet itt ellőni a szórakoztató történettől kezdve az értékek tanításáig. Nálam az a legfontosabb kitétel egy YA-nál, hogy ne nézze hülyének vagy alacsony igényűnek a közönségét, és olyan dolgokat járjon körül, amelyekkel egy tizenéves nagy eséllyel találkozik. Simon és a Homo sapiens lobbi tökéletesen megfelel ennek a kitételnek.

Tartalom:
"Sokak ​szerint a tragédia ott kezdődik, amikor nem jelentkezel ki rendesen a leveleződből, és a féltve őrzött titkaid rossz kezekbe kerülnek. A tizenhat éves Simon Spierrel pontosan ez történt. Martin Addison pedig nem rest megzsarolni a fiút, hogy legyen a randiszervező csicskája, ellenkező esetben közszemlére bocsájtja a mailt a sulis Tumblren, ami köztudottan a Creekwood gimi pletykaközpontja. És akkor apu, anyu, a barátok, a tanárok és legfőképpen Blue is megtudja, hogy Simon MELEG.
Hogy kicsoda bluegreen118? Ezt még maga Simon sem tudja, bár több hete leveleznek haverokról, zenéről, oreozabálásról, vágyakról és félelmekről, no meg arról, hogy milyen ciki is ez a coming out-ügy. Blue valódi kiléte azonban teljes rejtély…
Simonnak fel kell vállalnia az érzéseit, még akkor is, ha az egész suli ezzel szekálja majd, vagy ha otthon kitagadják, hiszen Blue létezik, egy srác, aki csak rá vár, akiért érdemes…"

Forrás: Moly


A könyvre Andi és Levi könyves kibeszélője hívta fel a figyelmemet. A Homo sapiens lobbi központi témája egy meleg tinédzser és az ő identitásának kérdése, bővebben az, hogy ő mit kezd a saját szexualitásával. Albertalli ezt a nagyon fontos serdülőkori kérdést úgy közvetíti, ahogy azt egy tizenéves megélheti magában. A regény E/1-es elbeszélő módban íródott, azaz végig Simon fejében vagyunk és minden eseményt az ő szemével látunk. Közvetlen ez a hang, de ott van benne minden tinédzser bizonytalansága is: Nem tudja, mi lehet a helyes döntés, nem tudja pontosan leírni érzéseit, keresi az útját. Ha Simon nem úgy kommunikálna, ahogy, akkor ez a regény csak egy YA lenne a sok közül. A központi témáját leszámítva.

Külföldön egy ideje jelen vannak és jól mennek az LMBT témájú ifjúsági könyvek (legalábbis Goodreads alapján), itthon viszont  úgy látom, még nem sok ilyenből válogathatunk, miközben köztünk vannak a másságukat felfedező fiatalok. Ezt a kinálatot erősíti a Homo sapiens lobbi is. A már említett közvetlen hang miatt nagyon alkalkas a könyv a meleg ember érzéseinek megértéséhez. Sőt, Simonnal együtt fedezzük fel a heteroszexuális élettől eltérő mindennapokat. Szóba kerülnek olyan momentumok, mint a coming-out, a hetero kapcsolatok (ha voltak) összehasonlítása az új, Simon szemszögéből megfelelő igazival, és persze a valós én felvállalása utáni időszak, majd a felszabadulás érzése. Simon életén nagyon szépen végig lehet ezeket követni és átérezni, az iskolai konfliktusok pedig csak színesítik mindezt. De mennyire is homoszexuális élmények ezek? Ha ezeknek a gyökeréig nézünk, bizony rá kell jönnünk, hogy éltünk már át hasonlókat. Szerettünk olyat, akit nem fogadott el a környezetünk, és volt, hogy ezt nehéz volt felvállal és elmondani. Erre a közös kötődési pontra a könyv is folyamatosan rávilágít, legdirektebben annál a jelenetnél, amikor Simon Blue-nak ír a Homo sapiens lobbiról: mindenkinek coming outolnia kellene. 



Összefoglalva: Albertalli egy hiteles és szerethető fiatalon keresztül mutat be egy olyan témát, amivel egy mai tizenéves nagy eséllyel találkozik, és teszi mindezt úgy, hogy szimpátiát ébreszt az olvasóban. Mint Young Adult regény, már csak ezzel teljesíti a saját YA iránti elvárásomat. De sSzerencsére történetként is megállja a helyét a Homo sapiens lobbi. A konfliktusforrása Simon és Martin egyeszsége: ha Simon segít Martinnak összejönni Abby Susóval, akkor nem teszi közzé a titkos szerelmével, Blue-val folytatott levelezést. A kelletlen kapcsolat további konfliktusokat szül, de talán nem is ebben rejlik az újdonság. Őszintén, ha kicsit előre gondolkodunk olvasás közben, könnyen kitalálhatóak a főbb fordulatok, viszont ezeknek a találása mégis szórakoztatóvá, nem pedig elcsépelté teszi a könyvet. Simon és Martin kapcsolatánál maradva, Albertalli nem egy tipikus bullying szituációt vázol fel velük, sokkal inkább egy emberit. A zsaroló szerepében a kevésbé menő, különc fiú kerül (Martin), a zsaroltéba pedig a népszerű (Simon), amit az írónő jól érzékeltet a két fiú közötti párbeszédekkel. Én ezekben végig azt éreztem, hogy maga Martin nem sok mindenben sikeres a tanuláson kívül, ezért egyfajta lehetőséget látott a zsarolásban egy kis hatalmaskodásra (= végre ő van a vezető szerepben, nem pedig az elnyomottéban) és egy biztos utat az áhított lány megszerzésére. Ezzel szemben Simon feszeng az egészben, de az idő múlásával meglátja zsarolájának emberi oldalát, és így némi szimpátiát is kezd érezni iránta - és persze ez Martin részéről is fennáll.

Emellett pedig ott van a könyv nagy rejtélye: ki is Blue? Albertalli a krimiírókhoz hasonló tehetséggel adagolja a titokzatos levelezőtárs kilétét, míg végül a legutolsó oldalakon mindenre fény derül. Külön örültem neki, hogy a történet ezen szálában az írónő nem egy logikus megoldást választott, hanem tényleg egy olyat, amire csak egy-egy apró utalás alapján jöhetünk rá Blue kilétére. Az ártatlan szerelem, a két tinédzser fiú mélyen eltemetett érzelmeinek felírása és azok közös megbeszélése pedig egy aranyos romantikus hangulatot adnak a könyvnek, egy olyat, ami nem megy át giccsbe.

Ahogy az az ajánlóból sejthető, nagyon tetszett a Simon és a Homo sapiens lobbival. Egy hétköznapi, de nem eleget kitárgyalt témát vizsgál meg egy mai fiatal természetes közegéből. A történet könnyed, de olvastatja magát, tökéletes kikapcsolódás. Összességében egy elég erős 8/10.
Continue reading...
# amerikai # Becky Albertalli
By dátum: Nincsenek megjegyzések: quickedit
Címkék: , , , , , , ,

2017. december 26., kedd

Egy kellemes csalódás - Átkozott boszorkák

december 26, 2017 0 Comments

Az Átkozott boszorkákat sokan ismerhetik az 1998-as filmadaptáció révén, amiben a főszereplőket Nicole Kidman és Sandra Bullock játsza. Én meg pont azok táborát gyarapítom, akik életéből kimaradt a boszis vígjáték, de a regény alap is. Hiányosságomat talán a 2012-es vagy 2013-as Könyvfesztiválon próbálta Boró és Linda bepótoltatni velem úgy, hogy megvetették velem a Palatinus kiadó standjánál a könyvet az olcsó dobozból (ötszá' forintért). Aztán ahogy az nálam lenni szokott, mindig beelőzte más a könyvet a várólistámon, ezért 2017-ben jutottam oda, hogy átrágjam magam a történeten.

Tartalom:
"A Hetedik mennyország írójának kitűnő romantikus regényéből néhány éve Nicole Kidman és Sandra Bullock főszereplésével készítettek nagy sikert aratott szerelmes vígjátékot. A hol kacagtatóan bájos, hol krimiszerűen izgalmas történet főszereplői az évszázadok óta különös tulajdonságokkal felruházott Owens család lánygyermekei. Gillian és Sally éveken át tapasztalhatják, milyen kínokat okoz a szenvedélyes szerelem mindazoknak, akik két nagynénjüket különféle varázsszerekért felkeresik. Megfogadják, hogy soha életükben nem lesznek szerelmesek – de persze a sors közbeszól. A lányok útja felnőttként elválik, ám egy szokatlan esemény ismét egymás mellé sodorja őket, és ekkor mintha elfojthatatlanul törne fel mindaz, amitől mindig is igyekeztek elzárkózni. Finom humora, mélységes emberismerete és megkapó, ironikus nyelvezete miatt Alice Hoffmant gyakorta emlegetik a manapság reneszánszát élő Jane Austen modern megfelelőjeként."
Forrás: Moly


Őszintén, a molyos vélemények miatt (amelyek szerint unalmas a regény, és nem nagy szám, meg nem elég boszis, a film meg ezerszer jobb) az Átkozott boszorkákat csak olyan indíttatásból tettem fel a 2017-es várólistámra, hogy rövid, rossz, és essünk gyors túl rajta. A gyors túlesés két recenziós példány között jött el, és legnagyobb meglepetésemre, azonnal beszippantott a történet. Az első oldalakon rögtön látszott, hogy Alice Hoffman ügyesen szövi bele a realizmusba a mágiát. Ezzel szerintem igazi boszis hangulatot teremt, csak pont nem a látványos módon. A két főhős - Gillian és Sally - természetes mágiahasználóként tűnnek fel, akik nem feltélen vannak tudatában képességeiknek, de érzik, hogy nem teljesen hétköznapiak (utóbbit a közösség felől jövő bélyeg és kiközösítés is megerősíti). Érdekes módon Hoffman nem a varázslatos kalandok fele viszi el történetét, hanem a két kislány fejlődését mondja el. Karakterük bemutatásába beleveszi szociális hátterüket (árvák, akiket a két Owens néni nevel fel), az őket ért hatásokat (a kiközösítés, a nénik által teremtett egyre fojtogatóbbá váló "családi" légkör), majd a tinédzserkori megpróbáltatásokat (Gillian sikeres a fiúk körében, Sally inkább a nénik szerint elfogadott nőképet ölti magára), és a felnőtt kori útjukat (Gillian meggondolatlan lesz, Sally viszont olyan keményszívű felnőtt, akit jó pár tragédia kínoz). Hoffman nem vizsgálja a két Owens lány lelkét szépirodalmi mélységekben, belső monológokon keresztül sem hozza közel őket hozzánk, inkább a mindentudó elbeszélő hangján tárja elénk a két nő örömét és bánatát. Nem mondja ki direktbe, hogyan éreznek, de mégis minden sejthető. Továbbá érdemes kiemelni, hogy a két nő életén keresztül komoly hétköznapi problémákra (mint például a bántalmazó kapcsolatok, az özvegység, vagy a kiközösítés) hívja fel a figyelmet. 


Összességében pozitív csalódás az Átkozott boszorkák, és örülök, hogy a molyos vélemények végül - számomra legalábbis - nem bizonyultak valósnak. Azonban így az értékelés végén két negatívumot muszáj kiemelnem, hogy ezzel indokoljam is, miért kap "csak" 8/10-t a könyv. Egyik, Sally lányainak fejlődése. A két lány, Antonia és Kylie között nem az igaz testvéri szeretet alakul ki, részben anyjukat ért tragédia miatt, részben pedig a nagynénik szabados nevelésének köszönhetően. A cselekmény előrehaladtával viszont a két lány normálissá válik, levetkőzik rossz szokásaikat. Nos, biztos vannak olyan emberek, akik képesek levetkőzni neveletlenségüket (mert valljuk be, Sally lányai elég neveletlenek), de szerintem a legtöbb esetben ez csak türelemmel és odafigyeléssel érhető el - ezen a téren Hoffman nekem hiteltelen. 

A másik kifogásolandó dologról kicsit spoileresen kell beszélnem. A történet során Gillian erőszakos és bűnöző életmódot folytató pasija, Jimmy váratlanul meghal. Mivel az idősebb testvér azt hiszi, ez az ő hibája (nadragulyát itatott vele, hogy a férfi hamar elaludjon, és ne verje meg a nőt), megkéri rég látott húgát, Sally-t, hogy segítsen rajta. A lányok végül az orgona alá temetik a férfit. Az orgonabokor túlburjánzásán túl nem sok minden jelzi, hogy bármi baj származna Jimmy elföldeléséből, amíg az utolsó 80-70 oldalon meg nem jelenik egy nyomozó, Gary. Egy olyan rövid könyvnél, mint az Átkozott boszorkák (a magyar kiadás mindössze 272 oldal) egy ilyen történés nagyon későre van datálva, és igazából érezni is, hogy nincs teljesen kibontva. Nekem ez kicsit megbontotta az amúgy jó ütemben felépített cselekményt annak ellenére is, hogy az írónő szépen lezárta a nyomozó szálát is. Spoiler vége.

Ismétlem, egy teljesen pozitív csalódásnak bizonyult az Átkozott boszorkák, ami némi mágikus realizmusba csavart romantikus történetet rejt oldalai közül. Mégha akadtak hibái is a könyvnek, jó érzés volt olvasni. Mindenkinek ajánlom, aki vágyik egy kis elvarázsolódásra és romantikára.
Continue reading...
# Alice Hoffman # amerikai
By dátum: Nincsenek megjegyzések: quickedit
Címkék: , , , , , , , , ,

2017. december 15., péntek

Mit mond Enyedi testről és lélekről?

december 15, 2017 0 Comments

Fiatal vagyok, ezért nem került fel Enyedi Ildikó az engem érdeklő rendezők listájára addig, amíg meg nem nyerte a Berlini filmfesztiválon az Arany Medvét a Testről és lélekről című filmért. Rossz kifogás, de hirtelen nem tudom mivel indokolni, hogy kimaradt az életemből Az én XX. századom vagy a Bűvös vadász. Bár kicsit sarkítok is, hiszen ott van még az HBO-n futó, Enyedi rendezésében készült Terápia is, ami már egy ideje a radaromon van, de a Testről és lélekről volt az, ami az utóbbi időben ráirányította a figyelmet a rendező munkásságára. Egy különleges moziban, az Art + Cinemában történő vetítés alkalmával Krisztivel (neki köszönöm, hogy eljött velem!) végre megnézhettem a filmet.

Tartalom:
"Mi lenne, ha egy nap találkoznál valakivel, aki éjjelente ugyanazt álmodja, mint te? Vagy pontosabban: kiderülne, hogy már régóta ugyanabban a világban találkoztok éjszakánként. Örülnél neki? Vagy megijednél? Esetleg romantikusnak találnád? De mi van, ha te cseppet sem vagy romantikus alkat? Hogy nézel egy-egy gyengéd álom után másnap, éberen ennek az idegen embernek szemébe? És, mi van, ha az illető nem kifejezetten szimpatikus neked? Próbálnád megszeretni? Hogy lehet az, hogy éjjel, egymástól több kilométerre, magányos ágyatokban fekve egymáséi lehettek, de nappal, hús vér valótokban egymással szemben állva még egy vacak első randevút sem tudtok normálisan lebonyolítani? És mi van, ha a második találkozó is kínosan sikerül? A harmadik meg kifejezetten szégyenletes? Feladnád? És ha feladnád, kibírnád? "
Forrás: Port


A tartalmat olvasva, és igazából a film megnézése után is az első benyomásom az, hogy Enyeditől kaptunk egy romantikus filmet. Nagyvonalakban követi is ennek a műfajnak a szabályait: adott két érdekes, egymástól távol álló figura, akik szép lassan egymásba habarodnak, majd egymáséi lesznek. Azonban a filmnél nem a cselekmény a fontos, hanem az, ahogyan eljutunk a jól ismert végkifejlethez. Az alapfelállást kicsit megkavarva van itt egy kísérő motívum (egy szarvas bika és ünő), ami ugyan a két főhős bemutatása után azonnal dekódolhatóvá, egyértelművé válik, de a tényleges behozása a cselekménybe (a pszichológus szál) így is érdekes, ad egy kis aha-élményt. Ugyanis a szereplők a pszichológus jelenetben jönnek rá, milyen furcsa kötődés épült ki kettőjük között. És itt érdemes kitérni arra, Enyedi mennyire közel hozza a két főhőst hozzánk, de főleg Máriát. Egyszer, a kamera sokat időzik a szereplőkön, legtöbbször szuper plánok formájában láthatjuk őket, de közben a számos szuggesztív kép, apró jel, vagy a színészek játéka (például Borbély Alexandra nem véletlenül kapta meg az Európa legjobb színésznőjének járó díjat) is sokat sejtet a szereplők belső világáról. Így tudunk velük együtt meglepődni, örülni, szomorúak lenni, még annak ellenére is, hogy bizonyos dolgokat a történetvezetés vagy korábbi tapasztalataink miatt jóval előbb tudunk.


Ezen felül a Testről és lélek-nek van egy számomra meglepő eleme: a humor. A filmről keringő képek egy érzékeny, rétegfilmnek tűnő alkotást sugalltak (ami részben igaz is), és ezek alapján nem is gondoltam volna, hogy 80%-ban nevetni fogok majd, mikor megnézem. Sokszor olyan érzésem volt, hogy a normálisba, a hétköznapiba becsúszó abszurd vagy abnormális dolgok adták az egész humorát, de maguk a karakterek természetessége is nagyban hozzájárul a film humoros oldalához. Például Mária antiszociális (és nem autista, legalábbis szerintem) mivolta nélkül nem volnának viccesek az Endrével való ebédek, az, ahogy otthon, a négy fal között leképezi vagy újra játsza a napját, és a mások számára furcsa tulajdonságait (pl. a jó memória) milyen természetességgel közli ("Nem tudom. Jó a memóriám"), mennyire magától értetődőnek veszi azokat. És nem ilyenek vagyunk mi is saját magunk kapcsán? Mária felnagyított esetlenségében és Endre zárkozottságában ott vannak saját kapcsolataink és saját magunk is. A kettőjük románcán keresztül bontja ki Enyedi a testet és a lelket. És hogy mi is az üzenet ennek kapcsán? Képek, arcok és szimbólumok mondják azt el.

Egy zavaró dolog van csak a Testről és lélekről-ben, még pedig a búgató por ellopása szál (konfliktus: nagy mennyiségű búgató por tűnik el a vágóhíd raktárából). Érthető, hogy a lényeg Márián és Endrén van, nem a vágóhídi eseten, és a búgató por, majd az azt követő mentálhigéniai vizsgálat a két főhős közelebb kerülését szolgálta a történet szempontjából, de mégis kicsit esetlen, kidolgozatlan szálnak tűnik. Összegségében egy teljesen jó film, amiben megfér együtt a humor és az érzékenység: 9/10. 

És nemrég jött a hír, hogy a Testről és lélek-ről felfért az Oscar szűkített listájára, és nagyon drukkolok, hogy a végső jelöltlistán is ott legyen 2018-ban.
Continue reading...
# 2017 # Arany Medve
By dátum: Nincsenek megjegyzések: quickedit
Címkék: , , , , , , , , , , , ,

2017. október 10., kedd

Blankets

október 10, 2017 0 Comments

A Blankets egy graphic novel - legalábbis a hátoldalán ez állt. A könyvbe belelapozva viszont azt láttam, ez inkább egy képregény. A comic book és a graphic novel közötti különbség megértésében valamit a Wikipédia segít - miszerint a graphic novelt hosszabb művekre (regény hosszúságú mű vagy antológia), a comic booksot pedig inkább a rövidebb hangvételű darabokra használják -, de ezen kívül George R. R. Martinhoz hasonlóan én is értetlenül állok a kifejezés előtt (lásd: trónok Harca képregény bevezetője). Craig Thompson műve az egyszerüsített graphic novel értelmezés szerint beleesik a műfajba. Lássuk, a regény és a képregény egyesülése mit adhat nekünk.

tartalom:
"Egy szeles Winsconsin-i tél tájképébe helyezve tárja fel a Blankets két, az elszigetelt vidéken felnövő testvér rivalizálását és két felnőtté váló fiatal bimbózó szerelmét. Mese a biztonságról és a felfedezésről, játékosságról és tragédiáról, arról, milyen kegyvesztetté válni, és honnan is ered a hit."

Forrás: Angol fülszöveg (saját fordítás)


Ha egy szóval kellene összefoglalnom a Blanketset, akkor a keserédes szót használnám. Adott egy nagyon érdekes családi hátterrel rendelkező fiú (Greg, a graphic novel rajzolója?). Ahogy Thompson fokozatosan kibontja a fiú történetét úgy jövünk rá, milyen sok görcsöt cipel magával. Viszont mindig ott van a rajzaival teremtett világa, amin keresztül képes a túlélésre. A festményeiben és képregényeiben nem fáznak a kisöccsével (a szüleik spórolnak, hogy ki tudjanak jönni a pénzükből, így nincs fűés), és az iskolatársai sem cikizik különcsége miatt. Aztán jön Raina, és kinyílik a világ Craig előtt, mi olvasók pedig megkapjuk az egyik legvalósághűen ábrázolt első szerelmet. Thompson nem fél az ehhez hasonló történetekben (a graphic novelt YA és NA közé lőném be) kevésbé bemutatott vagy tabunak számító dolgok bemutatásától (pl. szexuális vágy, a testünk felfedezése), ezek szerine természetes velejárói az első szerelemnek. Ezen felül kapunk egy nagyon bensőséges képet is a főszereplőről, ami először lehet kicsit kényelmetlen, de idővel kiderül, miért fontos ez a fejlődése, és persze a cselekmény szempontjából.

Egy másik érdekes aspektua a Blanketsnek az amerikai társadalom bemutatása. Szerephez jut a bullying, s bár ez nem sok újat jelent az ifjúsági irodalomban, de a környezet miatt (vallási közösség) válik érdekessé. Mondjuk a vallási bigottság és az álszent viselkedés nekünk sem új, ezek általába véve megvannak minden kultúrában, viszont Craig mindennapjain keresztül kapunk egy kis rálátást arra, hogyan működik egy amerikai keresztény közösség - természetesen annak jó és rossz oldalával együtt. A szereplők életét nagyban befolyásoló vallás mellett Thompson egy nem túl kellemes képet is elénk tár a Wisconsinban élők mindennapjairól: szegénység, szellemileg sérült gyermek nevelése, válás stb. Az ehhez hasonló ábrázolások mindig kicsit közelebb hozzák nekem az USA-t, a Hollywood-i filmek és az amerikai álmon túli valósabb képet.

A Blanketsről röviden: Ilyen tiszta és ártatlan szerelmi történetet régen olvastam, amibe még egy kis szociográfia is belefért. Viszont úgy érzem, a hasonlóan ártatlanka rajzok nélkül nem lenne ilyen erős a történet, főleg a hétköznapok árnyaival, amelyek végig ott mozogtak a két főszereplő tisztasága alatt. Ezektől lesz igazán keserédes. 10/10.
Continue reading...
# 2006 # amerikai
By dátum: Nincsenek megjegyzések: quickedit
Címkék: , , , ,

2017. február 26., vasárnap

Nincs több szabály

február 26, 2017 0 Comments

2011-ben robbant be A szürke ötven árnyalata a köztudatba, de eddig úgy éreztem, jobb, ha nem pazarolom erre nem időmet. Nem vagyok nagy rajongója a romantikus történeteknek, az erotikus romantikusnak se, hát még ezeknek a műfajoknak egy állítólagosan rossz példányának! Minek foglalkozzak vele? A folyamatos hype-nak és a vele kézben járó gyűlöletkampánynak köszönhetően azért akaratlanul is képbe kerültem a történetet illetően, így tudtam többé-kevésbé érteni a film 2. részét, A sötét ötven árnyalatát. Mellesleg, hogy kerültem a moziba és ott miért pont ezt a filmet néztem meg, mondjuk a Jackie helyett? Ádám barátommal gondoltuk jó brahi lesz ez a mozizás (ne kérdezzétek). 

Tartalom:
"Amikor a megsebzett Christian megpróbálja visszacsábítani az óvatos Anát az életébe, ő új megállapodást akar, mielőtt adna még egy esélyt a férfinak. Miközben ők ketten megpróbálják újra felépíteni a bizalmat egymás iránt, baljós alakok bukkannak elő Christian múltjából, és elkezdik bekeríteni a párt, hogy szétzúzzák a közös jövővel kapcsolatos reményeiket... "

Forrás: Port

A fejük sok mindent elmond a filmről is
Általában mindig megpróbálom kizárni a negatív és a pozitív véleményeket, mielőtt megnéznék egy filmet (vagy elolvasnék egy könyvet - same rules apply), de nem mindig sikerül ezt betartanom. Ezt a Szürkére (bocsánat, a Sötétre) kivetítve: egy botrányosan rossz filmet vártam nevetséges párbeszédekkel, színészkedéssel és történettel. Aztán a legnagyobb meglepetésemre, nem volt olyan rossz a film, mint vártam. Nagyon sok hibája van, azt kár tagadni (mindjárt kitérek rá), de a nézhetetlen kategóriába (legalábbis nálam) azért nem süllyed le. Ráadásként még egész komolyan is elgondolkodtatott a film, amit végképp nem vártam (főleg férfi-nő kérdéseken gondolkodtam el).

Akadnak azért szép jelenetek is
Ahogy mondtam, rengeteg hibája van a Sötétnek. Számomra a legnagyobb a két főhős, Christian és Anna közötti kapcsolat fejlődése volt. Amennyire tudom, az előző részben (nem ártott volna megnézni) egy BDSM kapcsolatot "ápolt" a két fél, amiből Anna végül kilépett. A 2. rész itt veszi fel a történet fonalát: főhősnőnk próbálja elfelejteni előző kapcsolatát és karrierjét építeni egy könyvkiadó irodájában. Azonban az a lezáratlan ügyekkel szokás, kísértik az embert: Christian ismét belép a lány életébe és megpróbálja visszacsábítani őt. A problémáim innentől kezdődtek. Számomra Grey a stalkerek megtestesítője (a filmes bemutatása alapján), akitől sikítva rohannék el. Először Anna is így cselekedne, de a vonzódása/kíváncsisága/a régi jó dolgok miatt új alkut kínál exének: kezdjék újra új szabályokkal. Először is, egy olyan férfi, aki csak egy birtokolni való tárgynak tekinti a nőt, nem engedi kibontakozni azt az életben attól menekülni kell, nem pedig a kvázi lehetetlent (a teljes megváltozást) várni. De a filmhez hasonlóan legyünk jóindulatúak, és mondjuk, a megfelelő elhatározással megváltozhat az illető. Ebből egy nagyon érdekes pszichológiai film is kikerekedne, őszintén, élvezettel nézném, ahogy Grey igyekszik levetni régi szokásait (pokoli nehéz dolog, le kell szögezni), miközben Anna próbál ismét bízni benne - de sajnos ez nem történik meg. A két fél paktuma hamar felbomlik (kb. az első szexjelenettel) és az 1. rész ismerete nélkül van egy olyan érzésem, hogy Annáék itt is ugyanazokat a köröket futják le, mint az előző epizódban. Nagy összeveszések, majd sírós összeborulások. Elég hihetetlen, hogy képesek együtt maradni, de leginkább Annán akadtam meg, hogy mindent elvisel, amit Christian csinál vele. Főhősnőnk nagyon sokszor, ami a pozitív oldala, törekszik a megbeszélésre és a kompromisszumokra, de Christian alig kapható erre, ami elég elkeserítő, főleg annak tudatában, hogy állítólag ő nem tud Ana nélkül élni. A lány másodjára is bizalmat szavaz neki, aztán nagyon jogosan kiáll önmagáért és szót emel Grey szemétségeivel szembe, aztán kiscica módjára visszavonulót fúj és megbocsát, sőt, aláveti magát a férfi akaratának. Amellett, hogy ez valamilyen szinten nagyon követezetlen karakternek mutatja Anát, még egy nagyon rossz képet is közvetít a nőknek: hiába van igazad, akkor is bocsáss meg és tűrj tovább... 


Az ellentmondásokkal teli kapcsolatot a Grey-család megismerése és más kötelező párkapcsolati állomások kicsit feldobják a kapcsolatukat, de azt a mélységet, amit ki lehetne hozni belőlük sajnos alig jelenik meg. Sekélyes felszín marad ez az egész BDSM-mel megspékelt se veled-se nélküled. Ha már szóba került a BDSM: Ádám fogalmazta meg nagyon jól a moziból kijövet, hogy a reklám ellenére (kötözős, szado-mazós, szabályok nélküli erotika lesz itt, emberek!) a film úgy viselkedik, mint egy kisujj eltartós arisztokrata. A BDSM szubkultúrája alig jelenik meg (talán csak a dominance-submission rész és pár segédeszköz van meg), igazából inkább esztétikai kellékként van jelen. Ami pedig a szexjeleneteket illeti, szerintem bőven látott minden 18 feletti filmező bevállalósabb lepedőakrobatikát, mint ami a Sötétben van. De olyat, hogy nyulak módjára bárhol-bármikor, azt talán kevés helyen - mert szexjelenetekben nem szűkölködik a film, ebben legalább hű a markeingjéhez. Csak kár, hogy a cselekmény rovására megy. Alles zusammen, a reklám többet ígér, mint amennyit ad, és ilyenkor elgondolkodik az ember, hogy ez a kisujj eltartós erotika volt olyan újszerű, ami a világhírnévig vitte a Szürkét?
Az erotika és a romantika mellett a film még próbálkozik némi izgalommal és fordulattal is. Ezzel annyi probléma akadt csak, hogy nagyon rosszul építkezdtek. Minden egyes, meglepőnek szánt fordulat a semmiből szakadt az üzekedő párunkra, de ránk , nézőkre is. Visszaemlékezve egyedül talán Christian életéből előkerült ex-sub feltűnése és annak következményei, és az utolsó jelenetben Elena Lincoln coming-outja hatott úgy, ahogy azt a készítők - gondolom - szerették volna. 

Összegezve a bejegyzést, A sötét ötven árnyalata nem életem filmje, sok hibája van, de még nem esik a nézhetetlen kategóriába. Mivel azért nem untam el magam, így kap tőlem egy 6/10-es pontszámot, de megnézésre azért nem ajánlom. Igazából az a legnagyobb baj ezzel a történettel, hogy nagyon sok potenciált rejt, melyekből nagyon érdekes lélektani dolgokat ki lehetne hozni, ezért fáj legjobban a fejem. Az Anna és Christian kapcsolatáról szóló részben pedig azt hiszem elég jól kifejtettem, milyen rossz kapcsolati mintát közvetít a film. 

Viszont jó a zenéje!
Continue reading...
# 2017 # A sötét ötven árnyalata
By dátum: Nincsenek megjegyzések: quickedit
Címkék: , , , , , , , , , , , ,

2016. augusztus 15., hétfő

Outlander

augusztus 15, 2016 0 Comments

Nem is tudom pontosan felidézni, hogy miként kezdődött a történetem az Outlanderrel. Nagyon sokan ajánlották nekem, a könyv mindenhonnan visszaköszönt, aztán végül anyukámnak megszereztem a sorozatot, de én néztem meg, mikor épp elegem volt az egyetemből. 

 Tartalom:
"1945-öt írunk. A világháborút követően a Randall házaspár Inverness környékére utazik nyaralni. Claire a harcok alatt hadiápolónőként dolgozott, férje, Frank hírszerző volt, így a háború hosszú évei alatt, alig látták egymást. A házaspár nyaralása alatt megtekinti a környék egyik különlegességét, az ősi, misztikus állóköveket, ahol a helyiek egy druida szertartást is előadnak a nézőknek. Másnap Claire a rituálé helyszínén furcsa hangokat hall kiszűrődni az egyik kőből, és kiváncsian megérinti a követ. A következő pillanatban a földön fekve ébred, puskaropogás közepette. Rá kell döbbennie, hogy ismeretlen erők a múltba sodorták, 1743-ba, a háború dúlta Skóciába."

Forrás: Port

Nehéz szerelem volt ez a sorozat. Az első rész túlságosan hosszú és vontatott volt az én szájízemnek, de látszott rajta a hozzáértés (ez alatt főleg a technikai megoldásokra és a különböző ízléses beállításokra gondolok). A második rész már jobban tetszett, sokkal erősebben érezhető az a hangulat, amit a sorozatból látott képek sugalltak: kicsit romantikus, kicsit idilli kelta világ, de jelen van a kor brutalitása is. És az epizódok előrehaladtával beindul a történet is. A skót múltba csöppent Claire szemén keresztül ismerjük meg ezt a korántsem békés korszakot annak minden jó és árny oldalával. Főhősnőnk saját képességeihez mérten igyekszik helytállni az ő 20. századi világától gyökeresen különböző 18. században. A sorozat elején szimpatikus volt Claire talpraesettsége, de felvágott nyelvűsége engem sokszor idegesített, főleg, hogy párszor bajba is sodorta (taktikai fail). Idővel azonban el lehetett fogadni a nőt így is, és szerencsére több a pozitív tulajdonsága (pl. pacifista, mindenkit egyenlő félként kezel stb.), melyek közelebb állnak hozzánk. 


Claire-n kívül még számos kedvelhető vagy épp érdekes figura akad a sorozatban, akik kellőképpen megzavarják a cselekményt. Ott van Jaime, akiről talán sok mindent nem kell mondani (annyit csak, hogy engem túlságosan is a szerelmes regények tökéletes férfijára emlékeztet, de az évad végefelé azért ez a kép változik), Dougal McKenzie is egy sokrétegű karakter, aki bőven okoz meglepetést, aztán nekem személyes kedvencem Geillis, Claire gyógyító barátnője, de kellemes perceket okoz Murtagh is (skót sztereotípia?). Nem tudom mivel megmagyarázni, de az évad előrehaladtával olyan jól együtt működnek az eseménytelennek nem mondható történetben, hogy a pihenősebb epizódok se lesznek unalmasak, csak mert épp nem történik bennük semmi konkrét. A karakterek egyszerűen feldobják. Röviden összefoglalva, nagyon is élő, emberi szereplőkkel sikerült megtölteni az Outlandert. Azonban akad egy karakter, aki miatt sajnos egy ideig nem fogom megnézni a 2. évadot, és az Jack Randall. Feljebb említettem, hogy a sorozat megjeleníti a kor brutalitását, azonban ez Randall megjelenésével egyre jobban fokozódott, szinte el is durvult (spoilerek elkerülése végett talán ennyit érdemes mondani). Ez szerintem nem feltétlen tett jót a sorozatnak, már öncélű erőszakba ment át.

Összességében egy egyszerre kellemesen romantikus és kegyetlen sorozat az Outlander a Highlands (hogy mondjuk magyarul?) gyönyörűen és autentikusan bemutatott világával. Az 1. évadnak megvannak a maga hibái, olyanok is, melyekre a posztban nem tértem ki (pl. Mi van Claire férjével, Frankkel? Mintha az évad közepe óta megfeledkeztek volna róla a készítők :D), de ezeken könnyen túl lehet lendülni, a sorozat világa sokkal erősebb és visszavonhatatlanul magába ránt. Most csak 8/10-et adok az első etapra, de nagyon pozitívan állok a 2. évadhoz, főleg, hogy állítólag jobban kihasználják benne az időutazást. 
 
Continue reading...
# 2014 # adaptáció
By dátum: Nincsenek megjegyzések: quickedit
Címkék: , , , , , , , , , , , , , ,

2015. november 22., vasárnap

Ez egy lfsz, nem nyomozás!

november 22, 2015 0 Comments

Az idei év közönség kedvenc magyar filmjének nevezhetjük a Liza, a rókatündért. Ujj-Mészáros Károly egy olyan közönségfilmet hozott, amire talán nagyon is régóta vártunk. 

Tartalom:
"Liza, a csinos, ám szerény ápolónő tizenkét éve gondoskodik a japán nagykövet özvegyéről. Egyhangú élete megváltozik, amikor születésnapi kimenőt kap. Elhatározza, hogy megtalálja élete szerelmét, ám a dolgok rendre balul sülnek el. Liza a japán slágerénekes, Tomy Tani szellemének segítségével arra a következtetésre jut, hogy ő a japán mesék elátkozott rókatündére. Miközben Liza megpróbálja legyőzni az átkot és megtalálni az igazit, a zsaruk, különösen Zoltán Zászlós érdeklődését is felkelti."

Forrás: Port

Egy nagyon különös kevert világ jelenik meg a Liza, a rókatündérben. Van itt szocreál Magyarország, fogyasztói társadalom és ez az egész nyakon öntve egy jó kis japán kultúrával, legyen az akár pop vagy tradicionális (pop=zene, tradicionális=japán mondavilág). Első hallásra el sem tudnánk képzelni, hogy ennyire egymástól távol álló dolgok képesek együtt működni. Pedig ebben a filmben ezek a különböző dolgok egy egész környezetként képesek funkcionálni, ezzel egy nagyon abszurd, de sajátos stílust adva Lizának (a későbbiekben így fogok a filmre utalni). Sőt, annyira jól tud funkcionálni ez szocreál-modern-japán világ, hogy szinte a legelső perctől kezdve teljesen berántja a nézőt. Konkrétan nem tudom meg mondani, hogy hogyan éri el ezt a Liza. A narráció biztosan segít közelebb kerülni a történethez és annak világához, a zenék is sok pluszt adnak, de talán leginkább a látványvilág ránt be. Nem túl giccses (csak néha, de elviselhető), sokkal inkább letisztult és olyan jó értelembe véve abszurd. A film vége fele pedig kifejezetten szép az egész, magyar közönségfilmben ilyen szépen és igényesen kidolgozott látványvilágot talán még nem is láttam.


Egy filmnél természetesen nem csak a külső számít, hanem a belső is, ami sokszor fontosabb is. Nos, őszintén szólva a Lizának nagyon komoly története nincs, gyakorlatilag egy egyszerű romantikus mesét mesél el: egy visszahúzódó, de különös lány keresi igaz szerelmét. Azonban nem mindegy, hogy miként történik a mesélés, és ez teszi igazán tartalmas alkotássá a Lizát. A szerelmes történetet átszövi az abszurdum némi dráma és izgalom, és a fekete, nagyon is magyar humor (azt mindenki döntse el, hogy ez pozitívuma vagy negatívuma a filmnek). Ezek az elemek pedig olyan jól eloszlanak a filmben, hogy ad az egésznek egy nagyon jó ritmust; se a dráma, se a romantika, sem pedig a humor nem válik túlságosan kihangsúlyozottá (talán az utóbbi egy kicsit), hanem együtt működnek, ezzel létrehozva egy nagyon is szórakoztató filmet.

Őszintén szólva, nem igen tudok belekötni a Liza, a rókatündérbe. Nekem 10/10-es élmény volt és ajánlom mindenkinek, aki valami furi filmre vágyik. Azoknak meg még inkább ajánlom, akiknak herótjuk van a magyar filmektől: ettől nem lesz. Have a Good Time. 
Continue reading...
# 2015 # Balsai Mónika
By dátum: Nincsenek megjegyzések: quickedit
Címkék: , , , , , , , , , , ,

2014. december 23., kedd

I feel it in my fingers

december 23, 2014 0 Comments

Aki minden karácsonyi időszakban végigkíséri a televízió kínálatát, szinte ugyanazokkal az örökzöld darabokkal találkozhat: Reszkessetek betörők, Richie Rich, Télapu, bármilyen családi rajzfilm, és természetesen az Igazából szerelem. Valószínűleg a blogolvasói közül rengetegen látták már a filmet, azonban én egy nagy hiányosságomat pótoltam be a közelgő ünnepek alatt és ezzel kapcsolatos gondolataimat szeretném megosztani most. 

Tartalom:
"A történet mozgatórugója a szerelem, legyen az első látásra, vagy éppen beteljesületlen, rangra, életkorra és családi állapotra való tekintet nélkül. Megérinti az agglegény miniszterelnököt, az anya nélkül maradt iskolásfiút, a korosodó, kiégett rocksztárt, és nem kerüli el a szerelmében csalódott, összetört szívű írót sem. Londoni életek és szerelmek találkoznak össze és bontakoznak ki. Szenteste romantikus, fergeteges és keserédes következményekkel, mindenki számára, aki elég szerencsés (vagy szerencsétlen) ahhoz, hogy a szerelem bűvöletébe essen."

Forrás: Port


A filmet lassan már tizenegy éve mutatták be, népszerűségéből azonban a mai napig sem vesztett. Mi is lehet Richard Curtis alkotásának a titka? Nagyon is egyszerű a megoldás az üzenetben rejlik, ami teljesen kézen fekvő is: a szeretet/szerelem. Ahogy a leírásból is kiderül, a film egy tematikát követ: nagyjából hat fő páros karácsony előtti életébe nyerhetünk betekintést. Szinte minden korosztály és társadalmi osztály is képviselteti magát a történetben: találkozunk iskoláskorú fiúval, húszaséveiben járó férfival, családanyával, odaadó nővérrel, íróval, titkárnővel, irodafőnökkel és magával a miniszterelnökkel is. A válogatás valószínűleg tudatos volt, hisz egy ilyen színes szereplőgárdával lehet leginkább bemutatni azt, hogy a szeretet és a szerelem (itt főleg utóbbi) mennyi embert elér, mennyire természetes velejárója életünknek. Viszont ez a nyilvánvaló üzenet olyan ügyesen, bájosan és szórakoztatóan van csomagolva a különböző történetekbe, hogy szinte fel sem tűnik. 
Még érdemes kitérni magára a történetre is. Őszintén, teljes rejtély számomra, hogy miként és hogyan is, de az Igazából szerelem képes teljesen beszippantani. A cselekmény, ha szigorúak vagyunk, nagyon is egyszerű: emberek egymásba szeretnek és karácsony alkalmával próbálják érzéseiket kifejezésre juttatni. Azonban ahogyan az üzenet csomagolásánál sem, az egyszerű történet tálalása sem nézhet ki akárhogyan. Először is itt vannak a színészek, akiket feltehetőleg nem csak marketing és nézőcsalogatás miatt kértek fel szerepelni. A romantikus filmekből már jól ismert jeleneteknél is (pl. Karen rátalál a nyakláncra, de karácsonykor derül ki, hogy nem ő neki lett szánva) olyan erős a színészi játék, hogy az adott momentum teljesen valóságos lesz, átélhető. Ez a film képes könnyeket csalni a szemünkbe, megdobogtatni a szívünket, megmelengeti keblünket. Ezek az erős alakítások viszik előre a cselekményt, felejtetnek el velünk mindent és engednek közel az emberi szerelemhez. 
A színészi játékon kívül Curtis nagyon meghatározó hangulatot teremt. Más romantikus filmekhez hasonlóan az Igazából szerelemben is elmaradhatatlan a hó, a karácsonyi fények és zenék, de leginkább az apró, de szellemes ötletek dobják fel igazán a jeleneteket és a hangulatot is. Ott van például Billy Nighy által megformált leélt életű énekes vagy Hugh Grant már ikonikussá vált tánca. Ezek az apróságok az amúgy érzelem gazdag filmbe humort és jó érzést csempésznek. 

Igazából rengeteg erényét lehetne dicsérni a filmnek. Richard Curtis képes volt valami olyan recepttel előállni 2003-ban karácsonyra, amely szinte minden emberi szívet megérint humorával és mélyebb érzéseivel, kortól, nemtől és társadalmi helyzettől függetlenül. Számomra az Igazából szerelem tökéletes ünnepi alkotás, amely képes ráhangolni a karácsonyra: 10/10.

Ezzel a bejegyzéssel pedig szeretnék nagyon boldog karácsonyt is kívánni minden kedves olvasómnak! :)
Continue reading...
# 2003 # Alan Rickman
By dátum: Nincsenek megjegyzések: quickedit
Címkék: , , , , , , , , , , , , , , ,

2014. október 22., szerda

Mielőtt felkel a Nap

október 22, 2014 0 Comments

A bejegyzést egy őszinte vallomással kezdeném: annak ellenére, hogy romantikus alkatnak tartom magam, nem szeretem a romantikus filmeket. Számomra a többsége cukormázas, mű és sablonos, így ritkán keresek ilyen filmet megnézés céljából. Azonban volt egy képsor a Tumblrön, ami végül arra késztetett, hogy a Mielőtt felkel a Nap-pal kivételt tegyek. 
Tartalom:
"Jesse (Ethan Hawke), az amerikai srác, és Celine (Julie Delpy), a francia végzős diáklány a Budapestről Bécsbe tartó vonaton ismerkednek össze. A két fiatal kellemesen elbeszélget az út során, melynek következtében a fiú arra kéri a lányt, tartson vele a bécsi éjszakában. Celine belemegy a dologba és a két fiatal együtt tölti azt a néhány órát, amely a reggelig még hátravan. Kapcsolatuk végül elsöprő szerelemben teljesedik ki, csakhogy napkeltekor el kell válniuk."

Forrás: Port


A tartalom alapján valahol Richard Linklater alkotása is egy átlagos romantikus filmnek tűnik. Azonban az első kép kockák után kiderül, hogy a következő másfél órában többet fogunk látni, mint holmi rózsaszín cukormázat. A történet a két főhős, Jesse és Celine köré épül, főleg az ő bimbózó kapcsolatukra. A két fiatal színész természetes játékkal adja vissza ennek a korosztálynak a mozgatóerejét: az ideák dédelgetése, némi bizonytalanság a társadalomban, a világhoz való alkalmazkodás, a kalandvágy és a világ csodáinak keresése és persze az őszinte szerelem. Az egész filmet ezek a hétköznapi és természetes dolgok viszik előrébb, hiszen tényleges történet nincsen (a két fiatal jön-megy Bécsben, amíg fel nem kel a nap). De ez teljesen megbocsátható: Jesse és Celine mindig tud valami érdekes témáról beszélni, kettőjük párosából pedig árad valami báj is. 
 

Összességében, az egész Mielőtt felkel a Nap film olyan, mint a való élet. Habár leszállni egy idegennel a vonatról és ismeretlenül eltölteni az illetővel egy napot egy európai városban eléggé merész, de valahol végtelenül romantikus is - szóval ez és az ehhez hasonló jelenetek a filmben nem feltétles valósak. De ahogy Jesse és Celine elbeszélgetnek, kíváncsiak egymásra, s ebből az ártatlan érdeklődésből szerelem is szövődik teljesen hihető (még ha persze nem is egyetlen nap alatt történik mindez). Az arcmimika, a nézések, mosolyok és a beszédtémák: mind olyan dolgok, amelyeket bármelyikünk megtapasztalhatott már bárkivel. Talán emiatt is tetszett a film. Az élet egyik nagy varázslatát tudta Richard Linklater vásznon megörökíteni: hogy miként alakít ki két ember egy közös, saját világot maguknak. 10/10-es film, mindenkinek szívből ajánlom. 
Continue reading...
# 1995 # amerikai-osztrák.svájci
By dátum: Nincsenek megjegyzések: quickedit
Címkék: , , , , , , , , , ,

2014. július 10., csütörtök

Szemükkel Istent fürkészték

július 10, 2014 0 Comments

Egyetemi tanulmányaim során találkoztam Zora Neale Hurston Their eyes were watching God című regényével és egy értékes darabnak tartom a regényt. Kellemes meglepetésként ért, hogy létezik belőle egy tévéfilmes adaptáció. És mint minden reklámnál, a nagy nevű színészek (itt Halle Berry) szintén húzó tényezők. 

Tartalom:
"Janie (Halle Berry) kényszerházassága ellenére meggyőződéssel hisz a szerelemben, és amikor egy jóképű férfi vetődik eldugott házukhoz, a szívére hallgat. Joe Starks mellett csodálatos élet vár rá, közösen felépítenek egy várost, ám a pozíciók tönkreteszik házasságukat, Joe belehal a kötelezettségekbe. Ekkor megjelenik Tea Cake (Michael Ealy), aki szenvedélyességével elsodor mindent, Jane új életre kel. A sors azonban alaposan próbára teszi Jane hitét."

Forrás: Port


A könyv ismeretében akaratlanul is figyeltem, hogy mennyire tér el az eredeti történettől a film, de meglepő volt, hogy szinte egyáltalán nem volt átírva a cselekmény. 113 percben tökéletesen és zavartalanul elfér a körülbelül a 200 oldalas könyv. Az eredeti történet ismeretében sem érezhetőek lyukak vagy logikátlan az események elmesélésben. Valahol még ki is egészítette a film a könyvet, mint például a cím mélyebb jelentésének megértése (a vízben lebegős jelenetek) vagy Janie kívülállóságát korának társadalmából (akár a film első jelenete vagy bármelyik összetűzése második férjével).
Mi teszi még jó adaptációvá Darnell Martin filmjét? Mindenképpen a jelenetek megszerkesztése. Már a legelső jelenettől fogva (amikor Janie visszatér városába) meghatározó hangulat fogja meg a nézőt: a párás Dél és annak tikkadó száraz útjai és a háttérben lassan duruzsoló soul zene s Halle Berry búgó hangja, mint narrátor átitatja a jelenetet. Igaz, ennyi minden van egy-egy jelenetben, de mégsem sok az egész, hanem minden kis elem együtt működik, mint egy egész. 


Összességében, a Their Eyes Were Watching God egy nagyon jó adaptálása egy jó könyvnek. Nem mellékeli a könyv egyik mondanivalóját sem, továbbá fantasztikus jelenetekkel ajándékozza meg a nézőket. A történethez nem érdemes sok szót fűzni, hiszen az adott: itt-ott leül vagy túl érzelmes lehet. Romantikus történetnek lehet besorolni, így a szelem is van középpontban: ez valakinek fekszik, valakinek pedig nem feltétlen. Ennek fényében tudom ajánlani Darnell Martin filmjét. Minőségi romantikus film kellő drámával és némi művészfilmszerű megvalósítással, a feketék angolja pedig csak plusz. És mindez egy tévéfilmtől, így mindenképpen 9/10 (a történet miatt, de ugye az adott, nem a készítőktől függött). Két sajnálatos dolgot tudnék még a filmhez hozzáfűzni: a magyar cím (Mindörökké szerelem? azért a szerelemnél többről szól a film) és hogy kevesen ismerik. 
Continue reading...
# 2005 # adaptáció
By dátum: Nincsenek megjegyzések: quickedit
Címkék: , , , , , , , , , , , ,

2014. július 7., hétfő

Csillagainkban a hiba

július 07, 2014 0 Comments

Az elmúlt év nagy dobása a bestseller listákon John Green Csillagainkban a hibája. Az olyan hatalmas hype-októl, mint amit ez a könyv is övezi valahol azért tart a tudatos olvasó. A kíváncsiság azonban általában nagyobb, így végül elolvastam a könyvet.

Tartalom:
"A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni…

„A csillagainkban a hiba” – John Green eddigi legambiciózusabb és legfájdalmasabb, mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen műve, lélegzetelállító felfedezőút az élet és a szerelem kacagtató, vérpezsdítő és tragikus birodalmában."

Forrás: Moly

Volt egy kis kellemes csalódás érzésem, viszont nem értem a könyv körülötti felhajtást. Ha reálisan nézzük, John Green könyve csupán egy ifjúsági romantikus regény, miközben szépirodalomként próbálják beállítani - ezt tudnám felhozni, mint legnagyobb hibáját. Sajnos sok újat nem nyújt, már ami a gondolati részét illeti, még ha komoly, mindenkit foglalkoztató kérdéseket is hoz fel (leginkább az elmúlás és a veszteség elfogadása jelenik meg). Természetesen voltak érdekes felvetések (pl. a közösségi oldalon való gyászolás személytelensége) és mondatok, melyek szolgálhatnak megnyugvásként a gyász során (pl. Az univerzum azt akarja, hogy tudomást vegyünk róla), de mondanivalóban ezeken túl nem szolgált olyan gondolatokkal, melyek a szépirodalomba emelhetnék. Egyedül a stílusra mondom azt, hogy szépirodalmi: ifjúsági könyvhöz képest nagyon választékosan fogalmaz John Green. 

Viszont maga a történet kedves és szerethető, némelyik részén reális (főleg a rákkal kapcsolatos érzések). Jópofa ötlet a Hollandiában élő könyvének beépítése, s az, hogy ez is mozgatja a cselekményt, nem csak a szerelmes pár. Továbbá Hazel és Gus közös programjai is aranyosak voltak, még ha sokszor az én ízlésemnek már túl cukros volt. De ezt el lehetett viselni, hisz a két főhős nem rossz figurák: Hazel aranyos lány, gondolkodó karakter, talán kicsit különc is, mert nem hajlandó belemenni a társadalmi képmutatásokba. Gus pedig még különcebb, de ez a fura srác szerető szívet takar  - ez mind vonzóvá teheti őt a fiatal lány olvasók számára. 

Összességében a Csillagainkban a hiba nem egy rossz könyv, szerintem a műfajában a jobbak közt van. Megvannak a szokásos klisék (ami kiemeli a társai közül, az a téma csak), de könnyű olvasmánynak mindenképpen jó. Kicsit visszavisz a tinédzser évekbe, kicsit megmelengeti a szívet, és még picit gondolkodtat is: 7/10.
Continue reading...
# 2012 # amerikai
By dátum: Nincsenek megjegyzések: quickedit
Címkék: , , , , , , , , ,

2014. május 20., kedd

A little party never killed nobody

május 20, 2014 0 Comments

F. Scott Fitzgerald regényét, A nagy Gatsbyt szokás a nagy amerikai regénynek nevezni. A saját korában nekimegy az Amerikai álom képmutatásának, megmutatja annak tragédiáját is. A téma nem volt közömbös a filmipar számára se, hisz már 1974-ben is készült adaptáció a regényhez Jack Clayton rendezésében és Robert Redford főszereplésében. Az elmúlt években ismét érdemesnek találták a történetet egy feldolgozásr: ezúttal Baz Luhrmann vitte vászonra Fitzgerald klasszikusát.

Tartalom:
"A húszas évek Amerikája igazán a korlátlan lehetőségek hazája: ahol minden lehetséges és semmi sem tilos. Jay Gatsby (Leonardo DiCaprio) New York-környéki luxusvillájában a fényűző partik, a titokzatos múlt és ismeretlen eredetű vagyon embere. Különös, magányos férfi, akiről csak annyit tudni: nagyon tud és nagyon szeret élni - és élvezi, ha hatalmas, a pezsgőtől és gazdagságtól bódult vendégsereg veszi körül. Ám amikor véletlenül összeismerkedik egy szegényebb szomszédjával (Tobey Maguire), neki elárulja furcsa szokásainak titkát: egész életét arra tette fel, hogy visszaszerezze fiatalkori szerelmét (Carey Mullingan). Minden tettét ennek rendeli alá, minden bűnét ezért vette magára. Amikor azonban találkozik végre a lánnyal és annak férjével, a történet egészen másképp alakul, mint annyi éven át tervezte."

Forrás: Port


Az 1974-es változatot nem láttam, de valahogy nem éreztem úgy, hogy sokat adna Luhrmann változata - persze, ettől még nem rossz a  film. Nagyjából követi az eredeti cselekményt, amik jól is vannak adagolva, egy egyenletes tempót tart végig a film (bár a vége felé már kicsit sok az egész). Továbbá, a könyv trükkjeit is ügyesen követi (pl. a várost figyelő szempár plakát jelentősége vagy ahogy Gatsby személyisége sokáig háttérben marad).
Nagyon kiemelkedő alakítás nincs, de a színészek eleget tesznek az elvárásoknak. Caprio jól mutatott a naiv újgazdag szerepében, aki szinte már rajongásig csodálja és imádja Daisyt. S ha szóba jött Daisy, a színésznőnél, Carey Mulligannél éreztem azt, hogy lehet a casting nem feltétlen volt a legjobb. Könyves ismereteimre hagyatkozva, Daisy egy dögösebb, kissé femme fatale típusú nő, Mulligan pedig inkább egy ártatlan nőnek tűnik. A két főszereplőt terelgető narrátort Tobey Maguire alakította. Hasonló az alakítása Caprióhoz: illik a szerepbe, még ha először nehéz is elvonatkoztatni a Pókember-filmektől, de különösen nem kiemelkedő.


A vizuális megjelenítésről és a kivitelezésről érdemes több szót is ejteni. A gazdagok világát csillogónak és tökéletesnek gondoljuk, azonban A nagy Gatsby-nél ez túl giccsesre sikeredett. Nem a ruháknál mutatkozik meg ez, azok eléggé korhűek, hanem a háttérben. Nehéz megítélni, hogy ilyen erős színekkel dolgoztak vagy túlzásba vitték a CGI-t (inkább utóbbi), de természetellenes az egész világ, amit a történet köré teremtetek. Hasonló mellényúlás még a zene. Albumként fantasztikus zenéket szereztek a filmhez az amerikai popzene ma legismertebb alakjai, de a jelenetekről egyszerűen - úgymond - lesiklottak ezek a zenék, idegenek voltak. Talán egyedül Fergie slágere illett a partizós jelenethez. 
A kivitelezést leszámítva egy egész jó film A nagy Gatsby, még ha többet nem adott a könyvhöz és a kivitelezés is kifogásolható: 8/10.
Continue reading...
# 2012 # A nagy Gatsby
By dátum: Nincsenek megjegyzések: quickedit
Címkék: , , , , , , , , , , , , , ,

2014. március 14., péntek

A francia hadnagy szeretője

március 14, 2014 0 Comments

Egyik nagy adósságom a történet a Kortárs angol irodalom órám óta, még ha igazából a gyomrom (se) kívánja, de mindenesetre jó ötletnek tűnt a filmadaptáción keresztül megismerkedni A francia hadnagy szeretőjével a kötelezők olvasásakor. 

Tartalom:
"Viktoriánus korban játszódó, romantikus szerelmi történetet forgatnak a filmesek. Főhőse a szép Sarah, akit a francia hadnagyhoz fűződő korábbi kapcsolata miatt a település lakói messze elkerülnek. Egyik nap tudós érkezik Londonból. Charles a menyasszonyát jött meglátogatni, ám véletlenül találkozik Sarah-val. A férfiban heves vonzalom ébred a nő iránt. A forgatást bonyolítja, hogy egymásba szeret a két főszereplő színész, Anna és Mike is. Múlt és jelen szinte egymásba fonódik, illúzió és valóság, filmbeli és filmen kívüli világ keveredik egymással. John Fowles regényéből."

Forrás: Port


Merly Streep és Jeremy Irons nagy húzónevek, ő miattuk kicsit bizakodtam, hogy talán fölöslegesen ódzkodok a történettől. Az első percek egész meggyőzőek. A korához képest technikailag gyönyörűen tálalt tájképek jellegzetes aláfestő zenével. A tartalom sem tűnt rossznak. A francia hadnagy szeretőjét kettő, de szinte teljesen párhuzamos cselekményszálon tárul elénk - egy, amelyik a Viktoriánus korban játszódik és egy a hozzánk közeli jelenben. A két szál nem csak az azonos sorsot beteljesítő karakter miatt kapcsolódik össze, hanem azért is, mert a jelenkorban éppen filmként dolgozzák fel a múltbéli eseményeket. Szóval röviden a kerettörténet elég ötletes és tetszetős. Viszont nagyobb hangsúlyt a Viktoriánus kor kap, amivel még nem is lenne nagy gond. Szóba kerülnek olyan kérdések, hogy szembemenni a társadalmi konvenciókkal a saját boldogulásért cserébe, a nő függetlensége. Sajnos ezeket a kellemes és érdekes apróságokat nem vitelezik ki a filmen, inkább a biztonság kedvéért maradnak a kosztümös, romantikus történetek talaján - ezzel szúrják el ezt az ígéretes alkotást. 

Hiába van meg a színészi alakítás apróságaival Charles és Sarah között a kémia (közhelyesen élve), ha közös történetük érdektelen? Tengnek-lengnek a semmiben, banális fordulatok követik egymást, ezek is elég lassan következnek be. A fentebb említett elemeket pedig nem dolgozzák ki bővebben. Őszintén, csalódás volt A francia hadnagy szeretője - 6/10-t tudok csak rá adni, remélhetőleg, a könyv azért ennél sokkal jobb.
Continue reading...
# 1981 # A francia hadnagy szeretője
By dátum: Nincsenek megjegyzések: quickedit
Címkék: , , , , , , , , , , , , , ,

2014. március 12., szerda

A tökéletes érzék

március 12, 2014 0 Comments



A Perfect Sense-t, azaz a kevésbé jól sikerült magyar címén, Hétköznapi pár, a Skót filmek kurzusom egy újabb darabja. Műfaját tekintve romantikus dráma, de a sci-fi elemei is felelevenednek ebben a szerelmi történetben. 

 Tartalom:
"Susan (Eva Green) fontos kérdéseket kutató tudós. Karrierjéért cserébe minden mást feladott az életben, többek közt a szerelmet is. Egy nap mégis enged az ösztöneinek, amikor találkozik Michaellel, a tehetséges séffel (Ewan McGregor). Míg Susan és Michael a szerelem új, eddig nem tapasztalt mélységeit fedezik fel, a többi ember furcsán kezd viselkedni - egy rémisztő jelenség járványszerűen hat az érzékekre, mindenkin egy ismeretlen betegség lesz úrrá. A világméretű katasztrófa Susant és Michaelt is eléri. A film egy lélekerősítő pillantás abba, hogy mit jelent szeretni és szeretve lenni - különösen a zűrös időkben."

Forrás: Port


A filmen látszik, hogy David Mackenzie jó rendező: a jelenetek ötletességgel érzékiséggel vannak megkomponálva, teljesen művésziek. A színek a melankóliát, elkeseredettséget adják át, továbbá a főszereplő páros meghittségét, érzéseit, kapcsolatuk közelségét (még a szexjelenetek is ugyanezzel a hozzáértéssel vannak felépítve - semmi durvaság vagy elnagyolás, mint más filmekben). Ehhez az összhangzhoz még hozzájárul Ewan McGregor és Eva Green párosa közt látszólag létező és hihető kémia.
A rendező hozzáértése még abban is megmutatkozik, hogy nem hagyományos úton közelíti meg a szerelmeseket: egy közelgő, betegség által okozott világvége során kell egymás mellett kitartaniuk érzékszerveik hiányában a szerelmeseknek - megtalálni a tökéletes érzéket. A másik történetszálnál (a járvány) is képes a feszültséget és a globális hatást érzékeltetni az archív-jellegű felvételek segítségével.


Az alap ötlet jó, de valahogy mégsem tud úgy működik, hogy hihető legyen és le kösse a néző figyelmét hosszabb ideig. Érezhető, hogy a két történetszál csak áttételesen érintik egymást, Eva Green karakterén keresztül. A betegségről nem derül ki semmi konkrét (hogy mi a kiváltó ok, lehet-e gyógymódot találni stb.),. Nincs feloldás, se menekvés - ezzel történetileg nincs baj (nem mindig kell happy end), de mégis hiányzik a küzdelem a kórság ellen, ami esetleg hangsúlyosabbá tehetné ezt a részét a cselekménynek. A páros szerelmi kapcsolata és saját küzdelmeik pedig nem feltétlen érdekesek annyira, hogy 90 percig lekössön. És maga a kapcsolat végső megoldása is kissé közhelyesnek tetszik.

Szép film a Perfect Sense, vannak jól kidolgozott részei, de az összkép valahogy mégsem az igazi, a tervezésben valahol lefulladtak a készítők - 7/10.
Continue reading...
# 2011 # David Mackenzie
By dátum: Nincsenek megjegyzések: quickedit
Címkék: , , , , , , , , , , , ,

Follow Us @soratemplates