Antigané: HBO

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: HBO. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. január 16., hétfő

Android vidámpark

Chibi Zsó január 16, 2017 2 Comments

A Mondoconok gyakori látogatójaként, ahol nagyon sok gamerrel találkozni, és helyet kap a Leage of Legends is egy külön épületben, úgy érzem, a videójátékok virágkorát éljük. Az elmúlt évek nagy neveit, mint az Assasin's Creedet, Witchert vagy a Dragon Age-t kipróbálva érthető is az a nagyobb figyelem, ami mostanában körbeveszi ezeket a brandeket (azelőtt azt éreztem, inkább csak egy szűk réteghez tartoztak a game-k). A mai játékokkal szinte teljesen részesei lehetünk a történetnek, amibe bőven bele is szólhatunk, és saját személyiségünkkel és gondolkodásunkkal befolyásolhatunk. Valljuk be, ki nem szeretne mindenfélét csinálni biztonságos keretek között? Egy olyan környezetben, ahol morális és egyéb korlátainktól megszabadulhatunk? Ebből a vágyból indulhattak el 1973-ban a Feltámad a vadnyugat (Westworld) film készítői is, és a fent leírt vágyunkhoz nyúlt Jonathan Nolan és stábja is, akik elhozták a Westworld sorozatot október 2-án az HBO képernyőjére.

Tartalom:

"Az HBO nagyszabású sorozata a science-fiction, a western és az akciófilm elemeit ötvözi, a mesterséges értelem hajnalán játszódik, és a bűnbeesés evolúcióját mutatja be. A történet Michael Crichton kultikus fantasztikus filmjének, a Feltámad a vadnyugatnak az újragondolása. A tíz részből álló széria egy vadnyugati kalandparkban játszódik, ahol a látogatók a legsötétebb vágyaikat is kiélhetik android ellenfeleiken. Egy végzetes hiba következtében azonban elszabadul a pokol."

Forrás: Port

A Westworldöt sokan hasonlítják a Losthoz, ami a történet felépítését tekintve jogos. Nagyon lassan építkezik, sokszor a főcímben látható épülő host jut róla eszembe: a dolgok csak apránként kerülnek a helyükre, viszont a készítők végig tudják, hogy melyik elem hová és miért fog kerülni. Azonban ez még nem jelenti azt, hogy a néző is tudni fogja a miérteket. Az 1. évadon tökéletesen végig lehet követni a fent leírt koncepciót: az 1. rész, amit inkább egyfajta alapozásnak lehetett tekinteni (megismertük a főbb szálakat és szereplőket, és persze a parkot), de mégis annyi kérdést tett fel, hogy akaratlanul is beindítja a nézőben a teóriagyártást, hogy így jusson válaszokhoz a kövekező epizód előtt. Be kell vallanom, először egy fokozaosan felépített robotlázadást vártam, ahol a mesterséges lényekkel való azonosulás (számomra annyira élethűek a karakterek, hogy nem tudnak nem érdekelni annak ellenére se, hogy nem emberek) azért megnehezíti az emberek pártolását és több drámaiságot ad az egész cselekménynek. Szerencsére a Westworld teljesen mássá fejlődött. Spoilereket kerülendő annyit írnék csak, hogy sok történetszállal és idősíkkal operált a sorozat, ami rengeteg témát és "story line"-t hozott az egész cselekménybe. Ennek feldolgozásához kicsit nagyobb koncentrációra volt szükség, de ha az ember nagyon figyelmesen követte a Westworldöt, és mindent észben tartott, akkor kapott egy korrekt sorozatot. Azonban az egyik hibája - számomra mindenképpen - itt rejlik. Hetente kaptunk új részeket és ez a forma egy olyan összetett és összefüggő sorozat esetén, mint a Westworld nem túl szerencsés. Viszont némelyik fordulat talán a néző feledékenysége miatt tud ütni (kérdés, jó-e az, ha a showrunner erre épít?).

Ami pedig magát a történetet illeti: Tetszett a Westworld, volt sok agyalnivaló (mondjuk jó tanács: csak kiüresedett fejjel nézzétek, mert a teóriák elég könnyen bejönnek, azaz sokszor szájbarágós a mesélés), de mégsem volt teljesen kerek az évad. Nem a megválaszolatlan kérdések zavarnak (2018-ben várható a következő évad, szóval még minden megoldódhat), hanem az apróbb hiteltelenségek. Akadtak szerencsére olyan furcsaságok, melyekre később volt válasz (pl. Elsie eltűnése), de sajnos több volt a nehezen elfogadható. Innentől spoilerekkel folytatnám! Egyik, amin a mai napig nem tudok túllendülni, az Maeve lázadása. Teljesen hihetetlen és a parknak a szabályait figyelembe véve elképzelhetetlen, hogy csak így egyszerűen rávegyen két dolgozót, hogy úgy táncoljanak, ahogy ő, a robot fütyül. Hasonlóan kidolgozatlannak éreztem a Charlotte-s vonalat. Nagyon látványosan lépett be a történetbe (főleg, hogy rendesen pofára ejtette a sorozat talán legirritálóbb figuráját, Sizemore-t), de hogy konkrétan miért (végül is ez azért kiderül az évad vége felé) és milyen érzelmi indíttatásból akarja eltávolítani a Westworld megálmodóját, Fordot a posztjáról, végig súlytalan marad, még annak ellenére is, hogy az utolsó epizódokban igyekeztek Charlotte-t előtérbe helyezni és többször is szembe állítani Forddal. Nem volt konkrét felvezetése ennek a vonalnak, így Maeve ad hoc hatalomátvételéhez hasonlóan Charlotte is súlytalan maradt.

Apró bosszúságokat leszámítva a Westworld talán a múlt év legjobb science fiction sorozata. Új témákat nem hoz be a műfajba, de mégis képes más perspektívába helyezni a robot kérdését (hová fejlődhetnek és ha öntudatra ébredtek, hogyan kezeljük őket), továbbá remek fricskát mutat a szórakoztatóiparnak (részletesebben nem tértem ki a bejegyzésben erre, de itt bővebben írok róla). Ha a történet nem is tökéletes, a színészekért (Anthony Hopkins még mindig szenzációs színész, itt többször is bizonyítja) és a mesteri kivitelezésért érdemes próbát tenni vele. Nekem egy 8/10-es élmény volt: erősen kezdett, aztán előjöttek szépen a hibái. Utóbbiakat remélem a következő évadra kiküszöböli.

2016. július 4., hétfő

És végül a hype győzött

Chibi Zsó július 04, 2016 0 Comments

A tavalyi értékelésemben is írtam, hogy az alapanyagból való kifogyás (Martin nem írta még meg a folytatást) fog rendesen fejtörést okozni a Trónok harca 6. évadában. Könyvolvasóként nem is vártam az új etapot, egyrészt a spoilerek miatt, másrészt pedig az előző részek ereszkedő minősége miatt. Végül erőt gyűjtöttem, bemagyaráztam magamnak, hogy a sorozat egy alternatív világ a könyvekhez képest és elkezdtem az új évadot.

Tartalom:

"Az előző évad történései mindenki számára komoly veszteségekkel jártak. Cersei lányát gyászolja, Daenerys a pusztában próbál életben maradni, miközben fogalma sincs, hogy a Rabszolga öbölben hagyott emberei miként is boldogulnak, a Falnál pedig a Vörös Papnő, Melisandre hite megtörni látszik, hisz a tűzből kiolvasott jóslatok nem váltak valóra. Azonban az ő és további szereplők sorsa is más irányt vesz, felcsillanni látszik számukra a remény, a felemelkedés lehetősége."

Forrás: Saját kútfő

Meglepetésemre kellemes csalódás ért az első részben. Még jelentősen nem hagytuk el a regények cselekményét (emlékeim szerint még a Sárkányok táncából láthattunk pár részt), viszont jelentek már meg újdonságok is, amelyeknek köszönhetően újra azt érezhettem, hogy meg tudok lepődni a sorozaton, nem csak azt várom, hogy az adott jelenet miként is lesz képernyőre álmodva. Azonban ahogy haladtunk előrébb, sajnos előjöttek az 5. évadra jellemző öncélú vérengzések és hiteltelen megoldások a cselekményben. A továbbiakban spoilerekkel folytatnám. Számtalan ilyen jelenetet ki lehet emelni a mostani részekből is. Például mennyire hihetetlen az, hogy a sokat látott és intrikában is otthonosan mozgó Roose Bolton nem lát át a fián és hagyja, hogy egy ölelés során csak úgy leszúrja? De az is hasonlóan hihetetlen volt, amikor a Homokkígyók csak úgy leszúrták a dorne-i herceget és annak katonáit. Azt meg már nem is említem, hogy különösebb sérülés nélkül Sansa és Theon túlélte a nagy ugrást. Ilyen téren a 8. rész bosszantott leginkább, ami szinte hemzsegett az olcsó megoldásoktól (ez alatt azt értem, hogy például Secret Circle szintű sorozatokban láttam utoljára ilyesmit: példa: Mormont és Dany elválása...) meg a hiteltelenségtől. Utóbbira jó példa Arya tesztje a vak lánnyal: nem bírom elhinni, hogy vérző hasi sérüléssel, ami a későbbiekben fel is szakad egy lány képes végigfutkározni a városon. Amit még felrónék hibának, az az önismétlés. Például Danynél többször visszaköszöntek olyan jelenetek, amelyeket már láttunk, de közben próbálták nagyon fennköltnek bemutatni az egészet - aha, csak másodjára meg harmadjára nem hiszi el az ember. Hasonló huzavonák voltak jellemzőek Királyvárra is idén: egyszer átcsábítják a Hithez Tomment, majd mégsem, majd újra... Egy idő után nem volt súlya az egésznek.

A negatívumok után jöjjön némi pozitív vélemény is a 6. évadról, mert szerencsére az is van. A feljebb leírt dühítő hibák ellenére azért akadtak olyan pillanatok, amiért megérte követni a Trónok harcát hétről hétre. Egyik a történetszálak összehúzása és azoknak a végkifejlet való terelése. Ahogy feljebb is írtam, ez sokszor logikátlan vagy olcsó megoldásokkal történt meg, de legalább megtörtént. Az 5. regénynél pont azt kifogásoltam, hogy nem érzem azt, hogy haladnánk is valamerre, és az ott megkezdett új POV-ok miatt azt mondom, hogy a 6. regényben is meglesz még ez az érzésem, addig a sorozatnál már két éve érzem, hogy lesz ennek vége is és reménykedhetek benne, hogy előbb-utóbb mindenkinek beteljesedik a sorsa. A sorsoknál jegyezném meg, hogy nem tudom, hogy fanservice miatt vagy Martin tanácsára, de rengeteg rajongói teória beigazolódni látszik, amit fanként jó is volt viszont látni a képernyőn. Kicsit igaz kiszámíthatóvá tett ez mindent, de nekem valahogy jól esett látni például az R+L=J-t vagy Ramsey önbeteljesedő halálát vagy a wildfire-t. Ezek mellett azért teljesen váratlan dolgokat is kaptunk, mint a Hold the door (Bran szálának köszönhetően több múltba tekintést is kaphattunk, ami csak jócskán hozzátett Westeros világához), a Tyrell-ház sorsa (még ha engem igazából idegesít is) vagy Lord Frey.

Összességében jócskán volt bosszúság a Trónok harca 6. évadával, de szerencsére látható, hogy a D&D páros Martin nélkül is tud meglepőt, a sorozat aranykorát idéző dolgokat összehozni - mint például az utolsó két epizód. Így lesz a pontszámom 7/10. Remélem, ez a tendencia folytatódik a következő, lezáró 13 részben is. Amit pedig még inkább remélek, hogy a Game of Thrones fog más csatornákat (de elég ha az HBO-t) inspirálni más remek fantasy történetek adaptálására. Például kéne már egy rendes Dragonlance feldolgozás, de Orson Scott Card művei közt is érdemes szétnézni, az viszont biztos, hogy egy Malazai bukottak sorozatra nagy szüksége lenne a világnak. Csak pár ötlet.

# Alfie Allen # Emilia Clarke

2016. január 6., szerda

A rettegett öt

Chibi Zsó január 06, 2016 0 Comments

A Trónok harca brand nagy mérföldkőhöz ért tavaly tavasszal, hisz a készítők (David Benioff és D. B. Weiss) szakítottak a könyvek teljes adaptálásával és eldöntötték, hogy már nem bővítik, hanem összehúzzák Westeros szálait. Továbbá ezzel a sorozat be is érte a regényeket, ami további fejtörést fog okozni a 6. évadnál.

Tartalom:

"A ötödik évaddal folytatódik az HBO mozicsatorna George R.R. Martin A tűz és jég dala című nagy ívű regényciklusából készített, világsikert arató sorozata. Westeros följén a nyarak évtizedeken át tartanak, mígnem beköszönt a tél. Az évszakok változnak, ám a vastrónért folyó harc örök. A fantázia szárnyaló világában királyi házak vívják csatáikat a hatalomért. Hűség és ármány, szerelem és halál kíséri az összecsapásokat, melyben királyok és királynők, nemes lovagok és hitvány árulók csapnak össze egymással."

Forrás: Port

Az előzetes híresztelések ellenére (pl. kimaradnak a Greyjoyok és Connington is, Sansa nagyobb szerepet kap) én próbáltam pozitívan hozzáállni az 5. évadhoz a várható változtatások ellenére. Úgy voltam vele, hogy amíg az apróbb változtatások nem befolyásolják jelentősen a karakterek útját, addig nagy pánikra nincsen ok. Azonban Benioff és Weiss sokkal nagyobb változtatásokat hajtott végre, mint amikre számítottam az eddigi évadok alapján, és persze rajongóként. Először vegyük vége a pozitív dolgokat, mielőtt rátérnék a vitatható témákra.

Az 5. évad első pár része még követi a 4. és az 5. könyv eseményeit, főleg Arya és Cersei történetét. Habár Daenerys része is többé-kevésbé követte a könyvben olvasottakat, sajnos a televízióban is azt éreztem, hogy a sárkány királynő sehová se mozdul és pár merényletet leszámítva nem is történik vele semmi. Azonban egy nagyon pozitív változásnak örülök az ő történetében, és itt spoilerekkel folytatnám. Az ötödik, Sárkányok tánca kötetben végigvártam Tyrion POV fejezetei során, hogy végre találkozzon Danyvel, azonban a legvégén ez elmaradt. Benioff és Weiss (valószínűleg a tervezett cselekményszűkítés miatt) a két legnépszerűbb szereplő találkozott! És milyen jót is tett ez Dany állóvizének és Tyrion is célba érhetett. Peter Dinklage és Emilia Clarke párosa nagyon jól működött a képernyőn, tényleg olyanok voltak, mint királynő és tanácsadó.

Most pedig következzenek a vitatható, számomra pedig negatív változtatások. Az egyik a Homokkígyók. Számomra egyelőre érthetetlen okokból kimaradt Arianne karaktere, aki a 4. könyvben elvileg fontos szerepet tölt be (bár a kihagyása meg arra utalhat, hogy mégsem olyan fontos a szerepe a történet végkifejletében, de ne legyen igazam), mint dorne-i örökös. Ezt a békát (Arianne hiánya) még le lehetett volna nyelni a könyvet ismerőkkel úgy, hogy a három Homokkígyó, akik végül bekerültek a sorozatba, veszi át Arianne szerepét. Azonban ez sem így történt. A Varjak lakomájában jól felépített és színes dorne-i szálat a sorozatban sikerült teljesen megerőszakolni. A három homokkígyó csupán fanservice-ként funkcionált, és valahogy a többi szereplő sem tudott jól működni (kivéve Martell özvegyét).

A másik komoly és súlyos változtatás Sansa volt. A könyvben az a sors, amit végül Sansára ruháztak, eredetileg egyik udvarbéli barátnőjéé volt. A történet szükséges szűkítése miatt ez a változtatás érthető is lett volna, azonban sokkal jobb megoldást érdemelt volna, főleg az előző évadok fényében. A 4. évadban Sansa pozitívan fejlődött, végre ő is képes volt bekapcsolódni Westeros intrikáiba, de az 5. évadban a változtatással mindez ment a kukába. Sansa visszafejlődött ahhoz a segítségre váró királykisasszonnyá, aki azelőtt volt. A vitatott rape scene-nél nagyobb hiba ez.

Összességében, a Trónok harca legutóbbi évada könyves nézőként teljes csalódás volt. Nem vártam volna el a könyv szolgai adoptálását (sőt, annál unalmasabb nincs is!), de egy jó történettől elvárható lenne, hogy ne köpjék szembe korábbi döntéseiket és az új ötleteket is rendesen kidolgozzák. Továbbá van egy olyan érzésem is, hogy a sorozat sokszor átcsap már az öncélú durvaságba és erotikába, ami a tényleges történetnek szintén nem tesz jót. Igaz, idén is fogom követni a sorozatot annak tudatában, hogy előzetesen semmit sem fogok tudni a történésekről, de remélem, az 5. évad után visszatalál a helyes útra a Trónok harca. Most ez csak 6/10.

# 2015 # adaptáció

2015. szeptember 20., vasárnap

We get the world we deserve

Chibi Zsó szeptember 20, 2015 0 Comments

Tavaly nagy sikereket ért el a HBO új sajátgyártású antológia sorozatával, a True Detective-vel. Ahogy egy befutó, folytatásos történetnél szokás nagy várakozással és elvárásokkal várta a közönség a következő etapot. Ahogy szivárogtak ki az információmorzsák (pl. Vince Vaughn és Colin Farrell is szerepet kap az új történetben, 4 főszereplő lesz stb.), úgy nőtt az izgalom is. Aztán elérkezett a premier, 2015. nyara.

Tartalom:

"Nagy szakmai és közönségsikert aratott az HBO saját gyártású sorozata. Valójában nem hagyományos szériáról van szó, hanem antológia-sorozatról, ahol a második évad teljesen új történet, új szereplőkkel. A bizarr gyilkosságot követően keresztezi egymás útját Velcoro (Colin Farrell) és Bezzerides detektív (Rachel McAdams) útja. Nyomozásuk sötét játszmák, összeesküvések birodalmába vezet, miközben a bűnöző Frank Semyont (Vince Vaughn) az a veszély fenyegeti, hogy összeomlik az általa felépített birodalom."

Forrás: Port

Egy antológia sorozatnál nem szabad elfelejteni azt, hogy ne várjuk el ugyanazt, mint az előzőben átéltünk, hisz épp ez a lényeg: nem lesz ugyanaz, hanem teljesen más. A True Detective új évadjának esetében is ez történt. Hátrahagytuk az előző etapból ismert délebbi államok világát, és az ipari városok szűk, komor és korrupt mindennapjaiba nyerünk betekintést. Ehhez illő emberekkel is találkozunk. Az első jelenetben, amelyben az előző évadra kacsintanak ki kicsit, találkozunk Velcoro nyomozóval, aki habár az igazság nevében ténykedik, a radikális megoldásoktól sem riad vissza, főleg, ha szeretteiről van szó. Feltűnik a történetben Bezzerides nyomozónő, aki sajátos családi hátterével és határozottságával, s az emögött bújó határozatlanságával szintén figyelemre méltó karakter. Őket erősíti még Woodrough, aki talán erkölcsileg a legtisztább karakter a főszereplők közül. Azonban a környezet korruptsága elől végül ez a fiatal rendőr sem menekülhet. Végül pedig itt van nekünk Frank Semyon, akiről azt mondhatjuk, hogy kicsit Velcoro ellentétje, annak ellenére, hogy főbb jellemvonásaikban hasonlóak. Frank nem tud épp megfelelő erkölcsi bizonyítványt felmutatni: az alvilágban tevékenykedik, bűnözőkkel alkudozik és érdeke szerint folyik bele pénzmosásokba, de közben valami emberi (ahogy Velcoroban is a radikalitása ellenére) lapul benne.

A potenciális szereplők mellé kapunk egy korrupciótól nem mentes, összetett bűnügyet is. Az előző évadtól eltérően az ügy a szemünk előtt bontakozik ki, s a cselekményben is ez a hangsúlyosabb oldal, a szereplők összecsiszolódása vagy kibontakozása most mellékes, de jelen van. Ezzel a hangsúly áthelyeződéssel nem is lenne baj, ha nem menne nyögve-nyelősen az elmesélése a nyomozásnak. Itt jött el az a pont, ahol be kell vallanom, hogy a kezdeti tetszős alapfelállásból (szerintem) nem lett semmi élvezhető végül. Túl sok szál futott egyszerre, amiket nehéz volt összeegyeztetni, mivel hiányzott a megfelelő hangsúlyozás, a vezető a cselekményben. Tény, a nehezebb nyelvezetű sorozatokhoz tartozik a True Detective, és tény, gondolkodást igényel, de a ló másik oldalára sem szabad átesni, amikor kétszer vagy háromszor kell megnézni egy epizódot, hogy összeálljon a teljes kép. Például az évad során sajnos többször előfordult, hogy később előkerültek olyan szereplők, akik csak az első részekben szerepeltek, akkor is pár perc erejéig. Ilyen ki nem hangsúlyozott információkon egy első nézésnél el lehet sikkadni, miközben a későbbi végkifejlethez kulcsfontosságú lenne.

A cselekmény mellett a jól induló szereplők sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Woodrough nem igen fejlődött és nem vált érdekessé, szerethetővé vagy utálhatóvá, semleges maradt. Frank még izgalmas lett volna, ha tudták volna valami mederbe terelni őt, de inkább érthetetlenné és erőltetlenné vált csak (bár nem tudom, hogy a Vaughn színészi képességei ehhez mennyire járultak hozzá...). Talán Bezzerides és Velcoro tudott végig érdekes maradni annak ellenére, hogy sokat ők sem fejlődtek (talán Bezzerides). Ha csak ők ketten nyomoztak volna (ők lettek volna az évad true detective-jei), valószínűleg élvezhetőbb részeket kaptunk volna, de ezt már nem tudjuk meg.

Összességében nagyon keserű szájízem volt a True Detective 2. évada után, s nem azért, mert egy újabb 1. évadot vártam. Érdektelen a nyomozás, fejlődni nem igen képes szereplők és rossz hangsúlyok a cselekményben: röviden ezek az okok. Természetesen akadtak jó részek (4. és 7. rész, például), amik izgalmasak voltak, voltak kedvelhető szereplők is, de valahogy teljesen nem tudott működni az, amit itt összeírtak. Bár a fő kritikában nem volt erről szó, de megjegyezném még, hogy a zene, a hangulat és a néhány rendezői megoldás (pl. a báros jelenet) magán viseli a HBO minőséget és az előző évadot idézi valahol. Ezt leszámítva, sajnos 6/10-et kell adni az új részekre. Ha lesz 3. évad, remélhetőleg egy jobb történetet fognak benne elmesélni.

# 2015 # amerikai

2014. november 19., szerda

Az igazi nyomozó

Chibi Zsó november 19, 2014 0 Comments

Több helyen is igen népszerű (pl. Imdb, Sorozatjunkie) True Detective, magyarul A törvény nevében, a HBO nagy újonca a 2014-es évben.

Tartalom:

"A sorozat két zsaruról szól. Martin Hart és Rust Cohle egykor társak voltak, és 17 évvel ezelőtt együtt nyomoztak egy prostituált halála ügyében. Amikor új információ kapcsán meghallgatják őket, felelevenedik a múlt. "

Forrás: Port

A megszokott, szerializált krimiktől nagyban eltér a True Detective, aminek köszönheti sikerét, nagy valószínűséggel. A Fargo-hoz hasonlóan ez a történet is antológiaként van felépítve. Ez azt jelenti, hogy egy kerek, lezárt történetet kapunk a tíz részes évad keretén belül, amely külön is megállja a helyét. Továbbá ez még azzal is jár, hogy a következő évadban nem láthatjuk viszont a már megkedvelt szereplőket. Mindenképpen érdekes és valahol kockázatos formátum, mivel a nézők általában azért követnek egy sorozatot, hogy hosszabb távon élhessék át kedvenceik kalandjait. Azonban a True Detective esetében szerintem ez kevésbé lesz a későbbiekben zavaró tényező, hiszen van még bőven potenciál a sorozatban az első évad alapján. A narrációtól kezdve a képi megjelenítésig fantasztikus a sorozat, egy nagyon is igényes munka, amely megint csak bizonyítja, hogy a HBO jelmondata ("Ez nem TV, ez HBO) milyen helytálló. Erről részletesebben.

Ahogy minden krimiben szokás, úgy itt is egy bűneset áll a középpontban. Azonban ezt nem egy ismeretlen / láthatatlan narrátor tárja a nézők elé, hanem a két nyomozó visszaemlékezésein keresztül ismerjük meg az esetet. Ez kicsit (legalábbis az én szájízemnek) lassan megy, de izgalmas és meghökkentő cliffhangereket tud szolgálni a tíz rész során. Amiben sokkal erősebb a True Detective az a két főszereplő, Marint és Rust. Az esettel párhuzamosan az ő személyiségüket és az amögött húzódó hátteret is megismerjük és láthatjuk a kettejük közt kiépülő nem épp puszipajtiságra hajazó munkatársi viszonyuk kibontakozását ("Yo do not choose your partner"). Mondhatni, végre egy sorozat, ami igen árnyaltan mutatja be főhőseit nem mindennapi szituációkban. Fejlődésüket filozófikus beszélgetésekben láthatjuk, de a néma jelenetek, ahol csak a színészi játék ad bármilyen benyomást arról, hogy mi is folyik szereplőinkben a leghatásosabbak. Érzékenyen megkomponált jelenet mind. Utóbbiakban leginkább Matthew McConaughey tud érvényesülni, hisz legmélyebben ezekben a jelenetekben láthatjuk az igazi Rustot.

A True Detective-ben még rengeteg, a fentebb felsoroltakhoz hasonló apró, különleges és bámulatos apróságok, vonások találhatóak. Igaz, Matthew McConaughey hiányozni fog a következő évadból, de ha ilyen minőségű munkát tesz le ismét a HBO az asztalra, akkor nincs mitől tartani. Most 9/10.

# 2013 # amerikai

2014. szeptember 13., szombat

A hátrahagyottak

Chibi Zsó szeptember 13, 2014 0 Comments

A 2014-es nyári szezonban a HBO új regényt (Tom Perrotta: A hátrahagyottak) adoptált sorozatként. Az első trailerek alapján még nem sokat sejthetett a gyanútlan néző, csupán annyit, hogy emberek tűntek el, amely nagy hisztériát gerjeszt a világon. Ennyi kiinduló alapján a történetet zsákbamacskának lehet tekinteni: kérdéses, hogy mi lesz, de biztosra semmit sem lehet tudni.

Tartalom:

"Váratlanul és rejtélyes körülmények között több mint száz embernek veszik nyoma New York egyik külvárosában, Mapletonban. Az emberek a rendőrfőnök, Kevin Garcey vezetésével megpróbálják újrakezdeni az életüket, miközben igyekeznek magyarázatot keresni a történtekre. Egyesek szerint a bibliai végítéletről van szó, mások természetfeletti jelenséggel kapcsolják össze az eseményeket. Egy biztos, már semmi nem lesz olyan, mint régen.

Az HBO mozicsatorna saját gyártású sorozata Tom Perrotta regényéből."

Forrás: Port

Legyünk őszinték: az első évad levetítése után is valamennyire még mindig zsákbamacska A hátrahagyottak. Továbbra is kérdéses, hogy hogyan történtek az eltűnések és mi volt mindennek a célja. De igazából ezeket a kérdéseinket el is kell felejteni. Itt ugyanis nem a hogyan? hanem a hogyan tovább? a fontos. Egy elég körülményes és lassú felvezetés után több szereplőn keresztül láthatjuk, hogy a tragédia feldolgozásának mennyiféle útja lehetséges (pl. vallási szekta, emlékezés, felejtés, a tiszta hit abban, hogy a szerettek jobb helyre kerültek stb.). Azonban elméletgyártásokkal és magyarázatokkal is találkozhatunk (pl. elragadtatás, megmagyarázhatatlanság), melyek továbbmélyítik a karakterek helyzetét és ezzel magát a sorozatot is. Mindez azonban Damon Lindelof forgatókönyvíró (a Lost-t is ő jegyzi) sajátos stílusában történik: minden történetszálhoz (a főhöz is) apránként adagolja az információkat, melyeknek az a további sajátos természetük, hogy nem egyértelműek. Egy képsor lehet pusztán álomkép vagy maga a valóság is. Egy gyilkosság történhet az embereket emésztő tanácstalanság következménye vagy puszta megrendezés. Egy ilyen szerkezetű sorozat nagyon is megköveteli a nézőtől a figyelmet és a folyamatos gondolkozás - és ez sem garancia arra, hogy megkapjuk a valós képet. Ez a felállás egyes nézőknek idegesítő és zavaró lehet (főleg az, hogy nem tudnak meg mindent közvetlen), másoknak pedig kihívás és igazi szórakozás.

Ahogy említettem feljebb is, a sorozat inkább a szereplőkre és az ő továbblépésükre fókuszál. A HBO igényessége itt is megmutatkozik, hiszen nagyon tehetséges színészeket toborzott össze a történethez. A történet központjában a Garvey család áll: Kevin (Justin Theroux), Laurie (Amy Brenneman), Jil (Margaret Qualley) és Tom (Chris Zylka). A legösszetettebb szerepe a családtagok közül talán Therouxnak és Brennemannak van. Theroux karakterét végig egyfajta elveszettség jellemzi, miközben próbál hétköznapi módon élni. Utóbbit azonban egy rejtélyes alak, aki kutyákat lő a városban nem hagyja Kevint békében. Ezzel szemben Laurie felhagy addigi életével (később kiderül, hogy miért is), és beáll a helyi szektába, akik egyfajta önpusztító életmódot folytatnak (láncdohányosok) és némaságot fogadnak. A két színész játéka közül Brennemannét érzem erősebbnek, hisz gyakorlatilag végig pantomim játékot folytat, csupán arcmimikára és gesztusokra hagyatkozhat, hogy ugyanolyan hatást tudjon játéka gyakorolni a közönségre, mint kollegáié - de mindezt igen hatásosan meg is csinálja. Theroux karaktere igaz beszél, de neki is megvannak a maga nehézségei, hiszen végig egy hol normális, hol pedig épp a megőrülés szélén álló embert kell megformálnia. Játéka szerencsére nem túl sok, nem túl kevés, hanem úgy pont megfelelő.

Végiggondolva az 1. évadot, A hátrahagyottak egy nem szokványos sorozat és ezért megosztó is. Azonban, szerintem, egy folyamatosan javuló, alaposan felépített történet, ahol nem nyomnak minden információt a néző arcába, hanem spekulációra sarkallja, továbbá kétértelműségének köszönhetően képes meglepnie minket. Emellett gyönyörűek a felvételek, a beállítások és az aláfestőzene csak fokozza a vizuális és érzelmi oldalát az egésznek. Csak a nehézkes indulás és néhány visszafogottabb rész miatt 8/10 a kezdő évad, de mindenképpen érdemes lesz a jövőben figyelni A hátrahagyottakra, akár egy alternatív apokalipszis történet kerekedik ki belőle, akár egy fájó karakterdrámává.

# 2014 # A hátrahagyottak

2014. június 19., csütörtök

All Men Must Die

Chibi Zsó június 19, 2014 0 Comments

A történet egyre szerteágazóbb és egyre nehezebb összetartani - ezt főleg a 4. évadnál éreztem. Valószínűleg az alkotók is szembesültek ezzel a ténnyel, hiszen az évadot rengeteg kísérletezgetés jellemezte, már ami a felépítést és a szerkesztést illette. De természetesen az újítások mellett megmaradtak a jól ismert csavaros fordulatok és az igényes kivitelezés. Erről bővebben.

Tartalom:

"A Vörös Nász Robb és Catylin Stark, valamint sok őket támogató nemes legyilkolásával végződött. Ám a Westeros földjén dúló háborúnak még nincs vége. Izzik a bosszúvágy, a Lannister családnak új fenyegetésekkel kell szembenéznie. Tyrion üdvözli a Királyvárba érkező vendégeket. Közben Havas Jon úgy érzi, nem fogadják örömmel a Fekete Várban. Arya találkozik egy régi barátjával."

Forrás: Port

A sorozat a kezdetektől fogva ügyel az átlag nézők igényeire és arra, hogy miként vezessék őket Westeros szövevényes és ármányos történetében. Mivel a könyv alapanyag eléggé szerteágazó és így már a sorozat is, a nézők vezetése egyre nehézkesebbé és nehézkesebbé válik. Már könyves nézőként a következő példát tudom megemlíteni ezzel kapcsolatban. A 3. évadban Theon szerepelt a történetben a deres-i események után, miközben a könyvsorozatban csupán a Sárkányok táncában (5. kötet) tér vissza, mint POV-karakter. A változtatás jogos a sorozatban, hiszen egy átlagos tévénéző, aki évente csak akkor nézi a sorozat, amikor azt épp sugározzák, nem feltétlen fog emlékezni mondjuk két-három év múlva egy szereplőre, amikor az ismét visszatér (bár emlékeztetővel el lehet ezt írni, de olyan elő a kalapból-hatású). A 4. évadra viszont ezzel abba a hibába estek az alkotók, hogy egyre több a szál, amelyet szinte képtelenség élvezhetően egy részben elmesélni. Továbbá azzal a problémával is szembesülnek, hogy a nézői igényeknek megfelelően egyes szereplőknek többet kell képernyőn szerepelnie, mint másoknak. Ennek kezelésének érdekében történtek érezhető változtatások. Az évad eleje még a jól ismert ritmusban haladt, s a szereplőgárdát már két részben mutatta be: az első inkább a népszerűbb figurákra fókuszál (pl. Jon, Dany, Tyrion), addig a második epizód a mellékszereplőkre (pl. Theon, Bran), de természetesen Királyvár folyamatosan jelen van és több játékidőt kap, mivel a sorsfordító események zömével ott történnek. Viszont hiába ez a felosztás, egyes szereplők háttérbe maradnak (pl. Stannis és Greyjoy család), a főbb szereplők pedig súlytalan kiegészítéseket kapnak az eredeti történethez képest (pl. Szürke féreg és Missandei szerelmi szála vagy Bran és Jon majdnem találkozása Crasternél). További zavaró tényező volt a történetvezetésben, hogy nem minden epizódban arányosan oszlik meg a játékidő a szálak közt, és így kiegyensúlyozatlanná válik az egész rész. Valószínűleg az alkotók is tisztában lehettek ezzel, hiszen az évad során volt egy érdekes kísérlet: a 9. rész csupán egyetlen egy helyszínen játszódott, mégpedig a Falnál. Igaz, maga a rész megosztó lett, de elhagyni a megszokott szerkesztési formát, még ha csupán egyetlen epizód erejéig is, mindenképpen érdekes kísérlet.

További kísérletezések történtek a cselekményvezetésben is. A sorozat már tavaly megbontotta az egy évad - egy könyv adaptáció sémáját, idén azonban már a további részekből is merített: Királyvár történései a 3. kötetben olvashatóak, azonban akár Theon és Ramsey vagy Bran története már az 5. könyv része, s Brienne kalandozásai pedig a 4. rész, a Varjak lakomája tárgyalja. Ez a történetvezetés megérthető, ahogyan az előző évadban Theon szerepeltetése is: a könyvciklusban nagyjából egy időben történnek az események, még ha nem is egy kötetben szerepelnek (ez különösen igaz a 4. és 5. könyvekre, amelyek igazából testvérkötetek). A nézői elvárások miatt nem lehet megtenni azt, hogy például Dany vagy Tyrion nem szerepel egy éven keresztül, így képernyőnőn szőni kell tovább minden szereplő történetét. Azonban ez a fentebb említett tagoltsághoz vezet, főleg, hogy folyamatosan érkeznek új szereplők (igaz, a kiírtak helyére), s ez nem könnyíti meg az alkotók dolgát (sem pedig a sorozatnézőkét).

Azért összességében ismét egy kalandos évadot tölthettünk Westeroson és Essoson, kellő mennyiségű halálos áldozatokkal együtt és emlékezetes jelenetekkel. Habár az évad minősége hullámzó volt: akadtak igen erős részek és kevésbé, de ez a leírt szerkesztési kísérletezgetésnek tudható be. Egyrészt ezek a kísérletek dicsérendőek, mert a sorozatkészítői figyelnek mind a történetmenetére, mind pedig a nézői igényeknek, csak még nem találták meg azt az utat, ami elvezeti őket egy folyamatosan jól ütemezett történetvezetéshez és megfelelő karakterelosztáshoz vezet. A Trónok harca 4. évada ezeknek a fényében 7 és 8 között ingadozik, de egy gyenge 8/10 megadható. Azonban könyvesként akadnak bőven félnivalóim, de remélhetőleg a készítők fejlődnek a most megkezdett útjukon - ahogyan Martin karakterei is rengeteget fejlődtek a képernyőn.

# 2014 # adaptáció

2013. július 7., vasárnap

Valar Morghulis

Chibi Zsó július 07, 2013 0 Comments

Már három éve barangolhatunk Westeros világában a HBO jóvoltából, körülbelül 3 millióan (legalábbis az amerikai nézettségre támaszkodva, ezt mondhatjuk). Rövid idő alatt a HBO fantasy sorozata belopta magát a nézők szívébe. A titka? Rengeteg mindent említhetnénk, mint lehetséges választ. Ha az idei évad mélyére nézünk, megismerhetjük azokat a tényezőket, amik fenntartják a nézők figyelmét.

Tartalom:

" A harmadik évad nyitó epizódjában Havas Jon találkozik Mance Rayderrel, a Falon túli királlyal, míg az Éjszakai Őrség expedíciójának túlélői dél felé menekülnek, reménykedve, hogy elérik a biztonságot jelentő Falat. Eközben Királyvárban Lannisterék a Stannis Baratheon fölötti győzelmet ünneplik. Tyrion a jutalmát kéri, miközben Cersei ünnepi lakomát szervez a királyi család számára, és felajánlja Sansának, hogy segít neki. A Keskeny-tengeren Dany vitorlát bont nyugat felé. A Folyóvidéken Arya találkozik egy csapatnyi törvényen kívülivel."

Forrás: Port

Ahogy említettem a tavalyi posztban, hogy nagy felelőtlenség lenne a harmadik kötetet, a Kardok Viharát tíz epizódba belesűríteni. Szerencsére a forgatókönyvírók két részre szedték a vaskos kötetet, viszont így is akadtak eltérések bőven a könyvhöz képest. Bár személyes véleményem, hogy amíg kerek történetként képes működni a filmverzió, addig nincs semmi baj a változtatásokkal. És a történet láthatólag folyt valamerre, az eseményeknek mind volt célja később. Viszont egyre több a történetszál és nézőpont, így először lehetett igazán azt érzeni a sorozatnál, hogy iszonyúan széttagolt, és ez hullámzó minőséghez vezetett. Bár a probléma érthető: nem minden néző kedvelheti az összes szereplőt vagy tarthatja érdekesnek az éppen aktuális kalandjait. Továbbá ez a probléma még azzal is meg van fejelve, hogy egy epizód csak 60 perces, és ennyi játékidőbe nem fér bele tisztességesen mindenki. Néha kísérleteztek a forgatókönyvírók azzal, hogy egy közös témára húzták fel az aktuális epizódot, de még ilyenkor sem sikerült teljesen izgalmassá tenni egyes részeket. El kell ismerni, most bőven akadtak gyengébb epizódok. Maga az évadzáró se volt De a kitartó tévénézők kaphattak bőven emlékezetes jeleneteket is, mint például a legnagyobb port kavaró 9. rész zárását.

Még ha a történetvezetés gyengült is egy kicsit, a kivitelezésre továbbra sem volt panasz. A könyvet olvasók talán sérelmezhetik Daario nevű szereplő castingját. Ezen kívül nem sok hibát lehet felróni. A CGI-hez egyre többször nyúlnak a készítők, így többször láthatunk sárkányokat és rémfarkasokat is. Számomra a jelmezek és a tájak még mindig lenyűgözőek. A színészek játékára többségében nincs panasz, még ha néhány név (mint például Peter Dinklage és Lena Headey) kissé a háttérbe szorultak is. Akinek köszönhetünk emlékezetes jelenetet, az Nikolaj Coster-Waldau (Jaime), de a mostani évadból még mindenképpen kiemelendő Iwan Rheon, mint Theon titokzatos kínzója. Waldau-n keresztül jobban megismerhettük a Királyölőt, még inkább kiütközött, hogy Westeros világában nem mindenki fekete-fehér. Rheon pedig nagyszerűen alakítja a szadista állatot, hihetetlen nézni.

Összefoglalva, a Trónok harca 3. évada nem érte el az 1. évad színvonalát, de a másodikhoz mindenképpen méltó folytatás lett. Bőven voltak izgalmas momentumok, de sajnos unalmasabb vonalak is akadtak: így lesz 8/10-es a mostani évad. Azért úgy hiszem, még érdemes várni a tavaszt, mert közeleg a tél.

# 2013 # adaptáció

2012. október 12., péntek

Az egyedülálló nő

Chibi Zsó október 12, 2012 0 Comments

A nők sorsa egy bizonyos szempontból mindig érdekes, hisz a társadalmi sztereotípia, hogy egy nő gyenge, egy férfi segítsége nélkül nehezen jut előre bármiben is. Persze, ez a kép kezd már megkopni, a nemek szerepei jócskán átalakultak az elmúlt századokhoz képest. Viszont a Nagy világválság, azaz a The Great Depression (vagy Jazz Ages) idején egy nő számára még nehezebb feladat volt megküzdeni a világgal. Így kezdődik Mildred Pierce története (amely James M. Cain regényének adaptációja, és Kertész Mihály azonos című film noirjának a remake-je).

Tartalom:

"A múlt század harmincas éveinek elején járunk. A férjével, Berttel való szakítás után Mildred Pierce egyedül marad a két kislányával. Évek óta már csak otthon dolgozott, süteményeket készített és árult a barátaiknak és a szomszédoknak. Az asszony eladóként vagy recepciósként szeretne dolgozni, ám ilyen álláshoz nehéz hozzájutni. Mrs. Forrester ugyan szívesen alkalmazná őt házvezetőnőként, ám a büszkesége nem engedi, hogy elvállalja az állást. Mildred végül kénytelen belátni, hogy sohasem fog olyan munkát kapni, amit szeretne, ezért a szomszédasszonya, egyben barátnője, Lucy ösztönzésére elvállal egy pincérnői állást. "

Forrás: Port.hu

A néző ezzel a felvezetéssel igencsak be van csapva. Mildred Pierce története nem a nő függetlenségéről, felemelkedéséről szól, ahogy azt várná az ember (ahogyan azt vártam az egész történettől). A sorozat Mildredről szól, ahogy a címből triviálisan ki is derül. Mondhatjuk azt is, hogy az ő két életéről: üzleti és családi. A cselekmény kezdete után mindkettő romokban hever, de Mildred kezébe veszi sorsát, és megpróbál felemelkedni a munkavilágában. És mikor ez sikerül, kezdődnek otthon a gondok, ismét. Jó ötlet ez a kontraszt Mildred életében, de persze nem ez adja az igazi esszenciáját az egész történetnek. Hanem a szereplők, és tetteik, de leginkább Veda, Mildred idősebbik lánya. Az anya és lánya kapcsolata szerintem a sorozat legérdekesebb momentuma, sőt igazából az mondható el, hogy ez lendíti előre a történtet, kettejük kapcsolata tartogatja a fordulatot, a katarzist. Talán az is megkockáztatható, hogy róluk szól a történet. Hosszan lehetne mesélni a kettejük között húzódó viszonyról, és elmélkedni azon, hogy vajon Mildred mennyire hibás abban, hogy mi lett Vedából? Továbbá az is kérdés, hogy maga az anya is olyan, mint a lánya? (szerintem igen) A kettejük között lévő hasonlóság ölte meg köztük az amúgy biztonságot jelentő szülő-gyermek kapcsolatot (mindkettőjük bármit képes feláldozni céljuk elérésének érdekében), vagy Mildred naivsága az oka ennek és hagyta, hogy lánya játsszon vele? Valahol az összes tényező közre játszott abban, hogy az legyen a végkifejlet, ami lett: ez adja a sorozat mélységét, sokrétűségét. Mellesleg megjegyezném, hogy ilyen összetett szereplők életre keltése igazán tehetséges színészek nélkül lehetetlen. Kate Winslet (Titanicból ismert) a főszerepért többek között a Golden Globe-ot is elnyerte, Evan Rachel Wood (True Bloodból ismerhetik sokan, talán vagy A pankrátorból) szintén több jelölést kapott. Nos, általában a díjak nem mondanak semmit, nem azok mérik a művészek teljesítményeit, de itt azért úgy hiszem megérdemeltek voltak az elismerések (bár Evan Rachel Wood megérdemelte volna a mellékszerepért járó Emmy-t vagy Globe-t).

Ha az HBO-ról van szó, akkor nem lehet kételkedni a sorozat kivitelezésének minőségében. A '30-as évekbeli vidéki amerikai kisváros jelenik meg előttünk, a tipikus amerikai családok mindennapjai az első részben és mindez úgy, hogy a nem amerikai néző (vagyis mi) nem érzi azt, hogy "ez annyira idegesítően amerikai". Hiteles ruhák (kosztümök) és díszletek: számomra visszaadták a képekről és fekete-fehér filmfelvételekből ismert kort. Ami érdekesség volt a korábrázolásában, hogy a világválságról nem sok szó esett, csak Mildred említette párszor munkakeresése során: lényeg, nem arra került a hangsúly, hanem a családdal történt eseményeken.

Visszagondolva Mildred Pierce-re: volt egyáltalán rossz dolog benne? Esetleg a lassú történetmesélés, de a történet végkibontakozása, a szereplők közötti kapcsolatok miatt talán ez megbocsátható. A történet, szereplők, kivitelezés rendben van, nem is kell többet hozzátenni hozzá: 9/10.

# adaptáció # amerikai

2012. augusztus 21., kedd

War is coming

Chibi Zsó augusztus 21, 2012 2 Comments

A Trónok harca második évada ugyanott folytatódik, ahol abbamaradt. Robert király halála és a királyvári események mindenkit cselekvésre késztet, megindul a harc a Vastrónért, a királyok csatája. Martin felnőtt-meséje továbbra is a HBO képernyőjén.

Tartalom:

"Hat királyi ház száll síkra a trónért folyó küzdelemben. Az utódlásért vívott harc vérfertőzés és apagyilkosság, alkímia és merénylet díszletei között zajlik egy olyan földön, ahol a dicsőség árát vérben mérik. Martin a fantasy mestere. Kimeríthetetlen képzelőerővel megírt históriái középkori mintákból merítenek ihletet, és a láthatóság határát súroló plasztikussággal jelenítik meg fiktív világukat. A sodró, szofisztikált történetvezetés, az árnyalt karakterábrázolás és a szexualitásnak a fantasy műfajában szokatlanul nyílt kezelése is fontos szerepet játszik abban, hogy Martin sikert sikerre halmozó újítóként vonulhat be a műfaj történetébe. A tűz és jég dala az elmúlt évtized egyik legjelentősebb fantasy sorozata, minden kötete letehetetlen olvasmány."

Forrás: Libri.hu

Az első évadban megszokott forma folytatódik itt is, kibővített történetszálakkal a régiek mellett (Stannis és Grayjoyék) Azonban a történet - úgymond - nagyítója átvándorol Királyvárra, leginkább a Lannisterek munkálkodását követhetjük nyomon. Az évad eleje rengeteg fordulatot tartogatott, a szereplők is előrébb haladtak, talán Daenerys története haladt lassabb tempóban, és az otthon maradt Stark fiúkkal sem foglalkoztak sokat az írók, s talán még Robb szerepelt keveset, ami azért furcsa, mert előző évadban Starkok voltak középpontban.
Az évad elejére a dinamizmus, a meglepő fordulatok a jellemzőek. Aztán az évad második felétől a történések lelassulnak, úgy tűnik, mintha a finálét építgetnék. A kilencedik részben egy látványos, epikus csatát láthattunk, azonban az utolsó rész, a finálé kissé laposra sikeredett. Minden szereplőre időt szerettek volna szánni, de mivel már túl sok karaktert mozgatnak (és mi lesz később?), így a rész kapkodóssá sikeredett, egyes jeleneteknek pedig nem volt súlya, vagy érthetetlen. Például spoiler! Stark fiúkat kimenekítették, és olyan mellékes dologként mutatták azt be, hogy Winterfell leégett... spoiler vége. Az utolsó részben talán Daenerys szál lezárása sikeredett a legjobban; a House of Undyingban való bolyongása, a látomások.

A sorozatban továbbra is remek színészek játszanak. Ebben az évadban három színész felbukkanásának tudtam mindig örülni: Sophie Turner (Sansa), Lena Headey (Cersei királynő) és Alfie Allan (Theon Greyjoy). Sansát az első évadban nem szerettem, ~~legszívesebben fejbe vágtam volna egy péklapáttal - kétszer~~, az új évadra viszont végre kibontakozott, megmutatta, hogy nem buta lány ő, és képes helyt állni súlyos helyzetében. Persze, vannak mellette segítők, de Westarosban sosem lehet tudni, hogy épp ki hazudok és ki mond igazat. Lena Headey egyre jobb, mint zsarnok királynő, és közös jeleneteit, szócsatáit Peter Dinklage -el (Tyrion) csak imádni lehet; az ő talentumok kívül itt mutatkozott meg a sorozat witty oldala is. Szóval, hogy nem egy szokványos kard a kardnak és harc fantasy történet. És Alfie Allan, azaz Theon. A karaktere nagy hangsúlyt csak most kapott. Allan végig remekül játszotta el a lassan megőrülő Theon herceget, az apja kegyéért küzdő fiú szerepét.

Visszanézve erre az évadra, kicsit gyengébbre sikeredett, mint az első. Viszont még mindig képes fenntartani az ember figyelmét, még mindig egy eléggé intelligens fantasy-történet, még mindig képes meghökkenteni. Mivel nőtt a sorozat büzséje, így a látványvilágra több időt fektethettek. A sárkányok nagyon szépre sikerültek, spoiler! az epizód végi white walkerek pedig lélegzetelállítóak spoiler vége. Szóval, eléggé minőségi alkotás. 9/10 a Trónok harca, és így is az egyik kedvenc sorozatom, viszont féltem a készítőket. Ha nem bővítik az évadot tíz részről többre, akár az a történet rovására is mehet.

# adaptáció # amerikai

2011. június 25., szombat

Győzöl vagy meghalsz - erről szól a Trónok harca

Chibi Zsó június 25, 2011 0 Comments

"Győzöl vagy meghalsz." - hirdetik országszerte a plakátok ezzel a szlogennel a Trónok harcát. Íme itt van a HBO legújabb sorozata, amelyet szinte a kinti premierrel egy időben nézhetett meg a magyar közönség is. Most itt a június, már véget is ért az 1. évad. Lássuk, mit is kínált nekünk ez az új fantasy sorozat.

Tartalom:

"Westeros királyság északi határát hatalmas jeges fal választja el az örök tél birodalmától. Lord Eddard "Ned" Stark az északi birodalom, Deres (Winterfell) ura és az északi nemesek vezére, az ő ősei építették a Falat, amelyet az Éjszakai Őrség véd. Amikor Robert király tanácsadója és Ned mentora, Jon Arryn meghal, Robert Baratheon a barátját, Nedet kéri fel, hogy lépjen a helyébe. Eközben a régi uralkodóház, a Targaryenek utolsó leszármazottja, Viserys azt tervezi, hogy visszaszerzi a trónt. Szövetséget köt a nomád dothraki harcosokkal, és vezérüknek, Khal Drogónak adja a húga, Daenerys kezét. Baratheon király és a felesége, a Lannister-házbeli Cersei királyné Deresbe utazik. Velük tart a Lannister família több tagja: a királyné ikertestvére, Jaime, a másik testvére, a törpe Tyrion, illetve a királyné tizenkét éves fia, a trón örököse, Joffrey. Ned nem utasíthatja vissza öreg királya és barátja kérését, így a birodalom fővárosába készül. Mindeközben Havas Jon elhatározza, hogy északra utazik a Fekete Várba, hogy csatlakozzon az Éjszakai Őrséghez, ahová a kíváncsi Tyrion is elkíséri. De az ifjú Bran sötét titokra bukkan, ami nem várt következményekkel jár."

Forrás: Port.hu

A sorozat George R.R. Martin Jég és Tűz dala című könyvsorozatából készült. Úgy néz ki, hogy egy évad egy könyvet dolgoz fel, így - értelemszerűen - az 1. évadban a Trónok harca című kötet cselekményét ismerhetjük meg mozgóképen keresztül. Sajnos az eredeti regényeket nem ismerem, teljesen "szűzként" ültem neki a sorozatnak a nagy hype hatására. Így nincs összehasonlítási alapom Martin írásával, ezért csak a sorozatban látottakról írnék.

A tartalomból is kiderül, hogy egy több szálon futó történettel van dolgunk. Egy hatvan perces epizód során Westeros térképén utazgatva kísérhetjük figyelemmel a különböző történet szereplőit: a birodalom határát jelentő Faltól egészen a távoli nomád dothraki törzsig. Hiába foglalkozik a Trónok harca ennyi szereplővel, nem érezni azt, hogy kapkodnának vagy valakikre kevesebb idő jutna. Természetesen egy epizódon belül egyes karaktereket kicsit háttérbe kellett szorítani más valaki miatt, de az egész évadot nézve, a szereplők jellemét, háttértörténetét és céljaikat sikerült felvázolni. És azt itt ki kell jelenteni, hogy nagyjából erről is szólt az 1. évad: alapozásról. Konkrét események csak az évad vége fele történtek, addig csak előkészítették az írók a terepet, továbbá bevezették a nézőt Westeros színes és izgalmas világába. Így olvasva, ez unalmasnak hangozhat, pedig közel sincs így: a szereplők nagy része kedvelhető, vagy ha nem, a sorsuk mindenképpen izgalmas. Természetesen vannak erős karakterek (például Ned vagy Tyrion), kevésbé kedvelhetőek (például Joffrey vagy Sansa), és indokolatlanok (például Ros).

Az alapozás után ténylegesen beindul a trónok harca, az igazi küzdelem a Vastrónért. A hatalmi játszmák legelején is megdöbbentő csavarokkal és fordulatokkal lepnek meg minket, olyanokkal, amelyekre veterán tévénézőkként nem is számítottunk volna. Az írók gátlástalanul bánnak szereplőikkel, ott emelik fel vagy buktatják el őket, ahol leginkább nem számítanánk rá. Természetesen ezekre a csavarokra vannak finom utalások is, de első megnézésre nehéz felfedezni őket.

Hiába indul be lassan a Trónok harca, mégis képes volt több millió tévénéző tülkön ülve várni a következő heti részt. Az erős karakterek mellett ez a jelenség az epizódok végén ~~galád módon~~ ügyesen használt cliffhangereknek köszönhető, továbbá a díszletezésnek. El kell ismerni, hangulatos világot varázsolt képernyőre a HBO csapata. Szemgyönyörködtetőek Deres és a Fal havas tájai, Targaryenek palotája, a Khal népének tájai, a déli városok és a CGI farkasok is. Igaz, emellett elmaradnak a látványos csatározások az alacsony költségvetés végett (80 millió dollárból készült a mű, s akár milyen nehéz is elhinni, ennyi kevés egy becsületes fantasy elkészítésére), de az igazi, nagy tömegeket mozgató ütközetek helyett kemény és véres közelharcokat kapunk, melyek ugyanúgy sokkolóak és megdöbbentőek, mint az akciódús csaták. Bár azt le kell szögezni, hogy a sorozat inkább az intrikákra összpontosít, akár egy drámánál, a csatatér mellett fajsúlyosabbak a különböző csoportok egymás ellenirányuló tettváltássorozatai.

Az epizódok során nem nagyon látni emlékezetes, szépen megkomponált jeleneteket. A háttérzene is erősen hiányzik, elég ritkán csendül fel. A csavarokhoz hasonlóan ezeket is az évad végére tartogatták, leginkább a fináléra. Spoiler! Egyik ilyen jelenet például Ned kivégzése, vagy Robb Észak királyává való kikiáltása, s természetesen Daenerys évadvégi jelenete a három sárkány csöppséggel. Spoiler vége. Aláfestőzenék is ezeknél a fontos, hangsúlyos jeleneteknél hallható, bár nem igazán fülbemászóak - a látvány jobban leköti az embert. Viszont azt le kell szögezni, hogy a nyitóklip zenéje remekül megkomponált mű, a legnagyobb mértékben illik a sorozat történetéhez, hangulatához.

Összességében a Trónok harcáról: könnyű szívvel és rajongást félretéve kijelenthetem, hogy az egyik legerősebb fantasy sorozat, amihez valaha szerencsém volt. Most már teljesen megértem osztálytársam, Céé aggodalmát: hogyan lehet kibírni 10 hónapig a sorozat nélkül? Egyszerű válasz persze az, hogy a regényekkel, de ugye a látvány és a remek színészek (nem írtam, de jól játszanak) hiányozni fognak.
A Trónok harcára egy 9/10-es pontszámot adnék. Számomra egy hajszál választja el a tökéletestől: igazi ötletességét csak az évad végén mutatta be, aztán eleinte nehéz volt megfejteni, hogy ki kicsoda és kinek a mije, s továbbá akadtak indokolatlan jelenetek is, mint például a prostikkal való szex közben vagy mellett előadott monológok. Ha a 2. évadra kinövi a sorozat a hibáit, akkor simán megér egy 10/10-et, persze, ha tartja a színvonalat is emellett.

# adaptáció # amerikai

2011. június 2., csütörtök

Egy élet, amelyet mi választottunk

Chibi Zsó június 02, 2011 0 Comments

Erre a sorozatra teljesen véletlenül bukkantam rá. A bloggerek véleménye annyira felcsigázta a kíváncsiságomat, hogy nem tudtam nyárra tolni a Hármastársakat, azaz a Big Love-ot.

Tartalom:

"A poligám Bill Henrickson Salt Lake Cityben él. A férfi megpróbálja kielégíteni a három felesége - Barb, Nicki és Margene - és hét gyermeke érzelmi és anyagi szükségleteit. A sikeres üzletember már a második "Home Plus" szupermarketjét nyitja meg. Ezúttal azonban nem várt akadályba ütközik Roman személyében."

Forrás: Port.hu

Ahogyan azt az elemzések megjósolták, a Hármastársak 1. évada nem tekinthető a legjobb kezdésnek. Legalábbis a cselekményvezetést illetően. Az első epizódban rengeteg szál indul el, amelyek az évad végére akár ki is csúcsosodhatnának. Azonban ezek az utolsó rész előtt bőven befejeződnek, közben újabb történetszálak indulnak. Utóbbiak közül vannak tiszavirág életűek (azaz egy epizódban lezárják), de akadnak akár több epizódon átívelők is. A leghosszabb életű Bill és Roman konfliktusa, amelyben hol Roman, hol pedig Bill támad. Olyan az ő harcuk, mint a viperáé és a mongúzé.

A férfiak küzdelme mellett folyik a három feleség mindennapi élete, az ő különös konfliktusos, de szeretetteljes kapcsolatuk. A három nejben a nők különböző archetípusait láthatjuk, így különböző úton is próbálnak meg tökéletes feleséggé és anyává válni. Hármuk között konfliktusok természetesen előfordulnak a közös férj ürügyén, vagy a jellemük közti különbségek miatt, de ezek mindig elsimulnak a közös cél, a család összetartása érdekében. Szép üzeneteket közvetít a három feleség, s valahogy az ő történeteik sokkal érdekesebbek és drámaibbak, mint Bill és férfitársainak kakaskodása. Az ő történeteik igaz rövidebbek, mint Billéi, de nagyobb katarzist ér el a nézőnél. Ezek az asszonyok a hétköznapok próbatételeit élik át kissé nehezebb helyzetben, mint bárki más, hisz osztozniuk kell férjükön. Több női életsorsot láthatunk, csak épp egy fedél alatt.

A feleségek konfliktusai talán nem is lennének olyan izgalmasak a már említett teljesen eltérő női alakok nélkül. Barb a család irányítója, mivel ő Bill első felesége. Irányító családanya szerepe mellett megpróbál modern nőként (dolgozni megy) élni, ezáltal megvalósítja a férfi mellett álló egyenrangú nő eszményét. Ez szüli közte és Nicki között a konfliktust. A második feleség a konzervatív nőt képviseli (erre utal múltja is, ugyanis egy poligám szektából érkezett a modern társadalomba, ahol az ősi elvek szerint élnek). Nicki célja gyermekeit a régi erkölcsök szerint felnevelni és megvédeni őket a jelen romlottságától. Céljaival ellenkezik az a környezet, ahol jelenleg él, így ritkán mutatja ki érzelmeit, igyekszik ridegnek mutatni magát. Ha igazi csapás éri, lehullik álcája, azonnal pánikba esik.
A feleségek közül - mondjuk ezt - a kívülálló alak Margane, a legfiatalabb feleség. Friss házasként bizonytalanul próbálgatja a feleség-és anyaszerepet, többször viselkedik tinédzserként, mint felelős felnőttként. Margane teljesen tisztában van vele, hogy nem mintaanya, ezért hihetetlen szorgalommal és kitartással próbál megfelelni az elvárásoknak és ügyesen venni az akadályokat.
A három feleség alakja hosszú oldalakon át elemezhető, röviden annyit lehet róluk elmondani, hogy mind jól kidolgozott, kellően árnyalt szereplők. Ilyen összetett karakterekhez tehetséges színésznőket kellett összetoborozni, a HBO természetesen nagy hangsúlyt fektetett erre is. Barb szerepében Jeanne Tripplehornt láthatjuk, aki képes hitelesen eljátszani ezt a szerepet annak ellenére, hogy Barb nem a kedvence. A szemmel verő Nicki szerepében Chloë Sevigny, aki egy kis titokzatosságot ad karakteréhez. A harmadik feleséget egy ismertebb színésznő, Ginnifer Goodwin játssza, aki megjelenésével azonnal belopja magát az ember szívébe, s ebből a bájból bőven átragad Margene karakterére is.

A feleségek mellett a gyerekek mindennapjaiba is betekintést nyerhetünk, főleg a két idősebb gyerekébe, Sarahéba és Benniébe. Izgalmasnak tűnik az ő próbálkozásuk a "normális" élet elérésében, de az 1. évadban nem jut elég idő jellemük bemutatására, így csak darabokban tárul elénk életük.

Gyerekek közül még érdemes kiemelni a Boróka telep leányát, Rhondát. A feleségekhez hasonlóan ő is elég árnyalt szereplő. A sorozat elején rémisztő, hogy milyen kötelességtudattal fogadja el sorsát, azonban az évad végére lázadóvá válik, ahogy egyre jobban megismeri a külvilágot.
Mellékszereplők közül érdemes kiemelni Louist, Bill anyját, aki igazi szórakoztató színfolt a Hármastársakban. Megjelenése azonnal feldobja a történetet.

A sorozat technikai részével nincsen semmi gond, esetleg a Utah-i háttér tűnik néha túl műnek. Számtalan jól megkomponált jelenet látható, amelyek kellő hatást gyakorolnak a nézőre, hogy felrázzák a punnyadásból. A leghatásosabb jelenetet az évadfináléra tartogatták, igazi hidegzuhanyként érték a nézőt is az események, nem csak a szereplőket.

Azt kell mondanom, hogy remek sorozat a Hármastársak, de nem a történet miatt. Az epizódok alatt többször unatkoztam, a történetszálak között nem sok összefüggést láttam, nem haladt a sorozat egy bizonyos cél, végkimenetel felé. Nem tudom, hogy ez a további évadokra is jellemző lesz-e, de ha igen, akkor nekem ez nem jön be. Amiért a 2. évadot el fogom kezdeni a nyáron, az a szereplők. Remek, fejlődőképes karakterek tehetséges színészek által életre keltve. Remélem, hogy a történetvezetés javulni fog és több idő lesz a gyerekek bemutatására, s továbbá Bill is felhagy a bosszútervével. Ez az 1. évad most 7/10, de csak az évadfinálé miatt nem 6-os.

# 2006 # Amanda Seyfried

Antigané

2017. január 16., hétfő

Android vidámpark

2016. július 4., hétfő

És végül a hype győzött

2016. január 6., szerda

A rettegett öt

2015. szeptember 20., vasárnap

We get the world we deserve

2014. november 19., szerda

Az igazi nyomozó

2014. szeptember 13., szombat

A hátrahagyottak

2014. június 19., csütörtök

All Men Must Die

2013. július 7., vasárnap

Valar Morghulis

2012. október 12., péntek

Az egyedülálló nő

2012. augusztus 21., kedd

War is coming

2011. június 25., szombat

Győzöl vagy meghalsz - erről szól a Trónok harca

2011. június 2., csütörtök

Egy élet, amelyet mi választottunk

Magamról

Másik blogom

Közösségi média

Itt is megtalálsz

Rendszeres olvasók

Popular

Archive

Keresés ebben a blogban

Follow Us @soratemplates