2014. december 6., szombat

# 2013 # Alice Dwyer

Ma szőke leszek


Pörgő bulik, érdekesebbnél érdekesebb fiúk és számtalan lehetőség és megélnivaló: kijelenthetjük, hogy mai világunkban ilyesmi élete lehet egy fiatal lánynak. És ha egy ilyen lány megtudja, hogy egy halálos kórság lappang benne, ami bármelyik percben végezhet vele, akkor mit tehet? A német film, A lány kilenc parókával ezt mutatja be egy holland lány igaz története alapján. A filmhez a Molyon keresztül jutottam el. 

Tartalom:
"Sophie huszonegy éves, életvidám lány. Alig kezdi el az egyetemi tanulmányait, amikor az élete fenekestül felfordul, rákbetegséget diagnosztizálnak nála. A megrázkodtatást követően Sophie úgy dönt, hogy az életet választja, az álmait, a boldogságot, a szerelmet. Nem várja meg, hogy a kemoterápiás kezeléstől kihulljon a haja, önmaga leborotválja azt, majd kilenc különböző színű és fazonú parókával fejezi ki a hangulatait. Az orvosi kezelések mellett a kilenc új személyisége esténként beleveti magát az életbe."

Forrás: Port


A rák korunk egyik leggyakoribb halálos kimenetelű betegsége, amiről nehéz is írni. Az egyik legalattomosabb kór és szerintem rengeteg olyan ember van az olvasók között is, aki valamilyen szinten érintett a témában. Igaz, nagyon sok esetben képesek gyógyítani a betegséget, azonban ez az arány országonként igen eltérő lehet, s így a beteg, akit a rák bármely formájával diagnosztizálnak a szörnyű kilátástalanságba kerülhet: megérem-e egyáltalán a következő évet? A lány kilenc parókával egy igen pozitív kimenetelű történet, amely némi energiát és reményt is adhat a hasonló kórban szenvedőknek. Sophie életszeretete, kitartása és nem szűnő ereje, amellyel felveszi a küzdelmet példaértékű. Azonban történetén keresztül látjuk, hogy milyen hullámvölgyeken megy keresztül egy rákos beteg, mint például, amikor megtudja a diagnózist vagy a kemoterápia hatására kihullik a páciens haja, vagy amikor már nem is tartja semmire az életét és "élj a mának" elven rombolja magát. Sok más beteghez hasonlóan Sophie ezeket a mélypontokat is megéli, azonban példaértékű lelkiereje mindig felülkerekedik a negatív hatásokon. Egyik különleges trükkje a kilenc paróka, amivel különböző személyiségeket is vesz fel. Így lesz Sophie-ból egyszer csak Daisy, máskor pedig Sue vagy Blondie. 


Sophie életéhez igazodva, a film is fiatalos hangvételű, viszonylag gyors ütemű és árad belőle a pozitivitás. Másrészt pedig elszomorító a történet, hisz megmutatja ennek az egész kórságnak a kálváriáját: a bizonytalanságot és azt, hogy nem mindenki küzdelme végződik úgy, ahogy Sophie-é. Elég erős momentumok ezek és az ellentéteknek is kellene valami erős dinamikát adnia a filmnek, de valahogy ez mégsem valósul meg. Sophie bulizós részeinél a cselekmény valahogy egyre súlytalan és jellegtelen lesz. Hiányzik a film első perceiben érezhető lendület, fiatalos szellem és a feszültség is. Szerencsére a film a vége felé magára talál kicsit, Emellett még kicsit közhelyes is a sztori, de ez megbocsátható, hiszen a főhős bebizonyítja, hogy ezek a közhelyek valahol megállják a helyüket. 
Ezt az ingadozást leszámítva nem egy rossz alkotás a Lány kilenc parókával. Valamilyen szinten hiánypótló is, hisz végre egy olyan rákos történet, amely pozitív üzenetet sugall a nézőknek. Tényleg, csak a közepén tapasztalható súlytalanság, amely végül érdektelenségbe fojtja a cselekményt bosszantó: így lesz egy erős 7/10.

Nincsenek megjegyzések:

Follow Us @soratemplates