Antigané: Skót filmek

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Skót filmek. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. december 29., hétfő

Tizenhat évesnek lenni

Chibi Zsó december 29, 2014 0 Comments

Ha körbenézünk saját környezetünkben, rengeteg olyan családot láthatunk, akik látszólag tespednek saját nyomorukban és még véletlenül sem tesznek arra kísérletet, hogy kisegítsék magukat helyzetükből. Ha pedig az ilyen felnőttek gyerekeit is látjuk, könnyen gondolhatjuk azt is, hogy na ezek sem lesznek különbek. Magyarországhoz hasonlóan Skóciának is megvannak a maga lecsúszottnak mondható emberei, akikről a társadalom hasonlóakat gondolhat, mint mi magunk itthon. Azonban Ken Loach az Édes kamaszkor című filmjében óva int minket efféle előítéletek meghozatalától. Más ismert műveihez hasonlóan (A nevem Joe, Carla dala) a kisemberek nagy harcát mutatja be a mindennapokban itt is és nem is akármilyen kisemberét, hanem a gyerekét.

Tartalom:

"Liam anyja, Jean börtönben ül, de fia tizenhatodik születésnapján szabadul. Liamnek ezúttal eltökélt szándéka, hogy minden másképp lesz. Olyan családi életről álmodozik, amilyenben sohasem volt része: egy biztonságos menedékről, távol az olyan semmirekellőktől, mint amilyen Jean barátja, Stan, illetve saját gonoszlelkű nagyapja. Mindehhez azonban pénzt kell szereznie, ami nem kis feladat egy kamasz számára. Liam és haverjai rövid úton mindenféle bajba keverednek. Amikor a hullámok kezdenek összecsapni a feje felett, Liam érzi, hogy ki kellene szállnia. Csakhogy ezúttal nem hagyhatja annyiban a dolgot..."

Forrás: Port

Liam történetét saját hátrányos helyzetű mivoltából ismerhetjük meg. Édesanyja börtönben van, annak barátja és Liam nagyapja kíméletlenül bánnak a gyerekkel. Lepukkadt lakónegyedben élnek hasonló helyzetű emberek között, amely nem feltétlen teszi boldogabbá egy tizenöt éves életét. Liaméket továbbá a pénz sem veti fel, így egyetlen pénzforrása csupán a dohány kínálgatás jelenti. Azonban a reménykedés és az őszinte vágyak ilyen helyzetekben is megfogannak: Liam minden vágya egy lakóautó megvásárlása, ahol édesanyjával elvonulhatnak otthonukból, mikor úgy tartja kedvük. Ebben az álomban nem csak az anya iránti szeretete nyilvánul meg főhősünknek, hanem az igazi, biztonságos otthon iránti vágy is.
A film során pedig bebizonyosodik az is, hogy hiába tiszta és őszinte egy vágy, ha a megvalósításhoz veszélyes utakon vezetnek. Akaratlanul is eszünkbe jut: a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Mindezt Ken Loach pedig úgy tudja bemutatni, hogy a főszereplő fiút nem tudjuk elítélni tetteiért, hiszen indirekt módon a rendező mindig emlékeztet minket arra, hogy égő fáklya módjára lebeg Liam előtt a célja, amelyet az anyja iránti szeretet és a normális életre való vágyakozás táplál. Jó a színészválasztás is (Martin Compston nagyon illik Liamhez) és Loach képes tartani egy egyensúlyt a bűn és az ártatlanság között elég érezhetően és emiatt nem tudjuk nézőként teljesen elítélni a fiút.

Így összegezve az Édes kamaszkor a címmel ellentétben nem éppen a csodálatos fiatalságot mutatja be. Habár röviden nyilatkoztam a filmről, azért elmondható róla, hogy hamisítatlan Ken Loach film: itt is szimpatizál a hánytatott sorsú figurákkal, sőt teljesen meg is érti őket. A súlyos témák feszültségeit némi humorral és tiszta emberséggel oldja, ezzel egy nagyon is emberi munkát elénk tárva: 10/10.

2014. május 2., péntek

Patkányfogó

Chibi Zsó május 02, 2014 0 Comments

Lynne Ramsey Patkányfogó című filmjét könnyen ítélhetnénk egy tipikus művészfilmnek, hisz a műfaj jellemzői (pl. amatőr színészek, hosszú snittek) mind megtalálhatóak a műben. Az átlag filmnézőnek emiatt "öncélú művészkedésnek" tetszhet. Szerintem többről szól.

Tartalom:

"Ez a gyerekkori történet méltó párja lehet az olyan klasszikus alkotásoknak, mint Victor Erice: Spirit Of The Beehive, Ken Loach: Kes, Bill Douglas: My Childhood vagy Truffaut: Négyszáz csapás című műve. A film a lepukkant Glasgow-ban játszódik a hetvenes évek szemetes-sztrájkja idején, amikor a lestrapált bérkaszárnyák lakói szinte belefulladtak a körülöttük felgyűlt szemétbe. A film főhőse James, tizenkét éves és a családja. A döbbenetes nyitójelenetben a csatorna mellett játszó James szörnyű titkot les ki, és ez visszavonhatatlanul megváltoztatja a világról alkotott képét. Igaz, ennek köszönhetően különös rajongás alakul ki benne a kígyózó fekete víztömeg iránt. Ugyancsak a csatorna partján barátkozik össze Margaret Anne-nel, az esetlen kamaszlánnyal, aki könnyű préda a helyi menő bandának. Kettejük között gyengéd, mégis ártatlan kapcsolat alakul ki, egyfajta menedék a világ elől. James azonban egy szebb élet után áhítozik. Álma akkor válik valóra, amikor egyszer kibuszozik a városból és a kukoricatábla közepén egy épülő új lakótelepre lel."

Forrás: Port

Van egy érzékeny hangulata az egésznek. A környezet és a kevésbé élénk színek depresszívé teszik a filmet, de mégis valami érzékenységet is sugároznak a jelenetek. A néhol álomszerű, néhol abszurd jelenetek (pl. a holdas) segítenek megérteni az alaptémát, az emberek helyzetét, a sajátos kilátástalanságukat. Erre persze a cím is utal: patkányfogó, azaz a munkás osztály tagjai csapdába estek saját sorsukban, melyből nem tudnak sehogy sem kiszabadulni. Hogy lehetséges-e a szabadulás? Az igazából a film megnézése után sem tiszta.

Az összhatáshoz sokat hozzátesznek az amatőr színészek is. Az egymás közötti interakciók, a ritka szóváltások valahogy emberivé teszik az egész történetet és teljesen érhető minden verbális szinten is. Rengeteg jó jelenet van, ami ehhez kapcsolódik. Például James és Margaret Anne fürdős vagy alvós jelenete, de a szülők párhuzamos táncoló jelenete is hozzátartozik az atmoszféra teremtéshez. Ezek a mozzanatok teljesen jól mutatják be azt is, hogy az embereknek pusztán szeretetre van szükségük, bármilyen helyzetben is élnek, vagy egyszerűbben mondva karaktertől függetlenül. Az erőszakos apa és a kívülálló lány ugyanúgy vágyik szeretetre, akár egy jobban konszolidált ember. Ilyen egyszerű, de mélyen beágyazott emberi mozgatóerőt szerintem kevés rendező képes ilyen jól reprezentálni.

Lehetne hosszan értekezni a Patkányfogóról. Érdemes többszöri megnézésre is, mert mindig elgondolkodtat, eszedbe juttat valamit. Nagyon is egyedi stílusú, nem volt hiába a Bafta 2000-ben a rendezőnek az Év felfedezettje kategóriában. Egyszerre emberi és embertelen, depresszív és szerettet teljes a mű. Első megnézés után 8/10 mindenképpen, sajnos a nehezen érthető akcentus rontott az élményen és nehéz volt követni egyes részeit a történetnek (pl. ki kinek a mije). De hiszem, hogy egy feliratos újranézés után 9-10 körüli pontszámot is megérhet a Patkányfogó. Továbbá egy jó kedvcsináló Lynne Ramsay további filmjeihez.

# 1999 # angol

2014. április 24., csütörtök

The Heroic Struggle of Average People

Chibi Zsó április 24, 2014 0 Comments

My name is Joe (1998) is one of the early films of Ken Loach which concerns with Scottish issues. Its genre is obviously romance. The story is about an unemployed and former alcoholic man, Joe (Peter Mullan) who gets to know the local community health worker, Sarah (Louise Goodall). As they are getting closer to each other, we start to learn more and more about their relationship and discover its depth. On the other hand, the genre of this movie can be drama as well. Besides Peter and Sarah’s storyline, there is another one in parallel theirs: Liam (David McKay) who plays in Joe’s football team and Sabine (Anne-Marie Kennedy) who is one of the patients of Sarah. The couple is struggling with serious financial problems and the only escape seems to be drug trade for them. However, they have become the victim of the main drug dealer, thus Liam is tend to ask Joe to help them. Joe cannot refuse Liam but Sarah is dead against this idea.

As we can conclude that from the plot, Loach’s film deals with mainly social issues in city of Glasgow. In other words, heroic struggles of average people. These serious problems are represented by the characters.

The movie beings with a scene of meeting of an AA group (i.e. Alcoholics Anonymous) where the main character, Joe is introduced. The typical expectation would be that the man’s problem is told here; on the contrary, Joe only tells about his alcoholism later, when Sarah visits his own house for the first time. His experiences with alcohol stand for its psychedelic effect and further side effects such as aggressive behaviour. Nevertheless, as the present time of the story represents it, Joe was able to recognize his problem and went further: join an AA group – this is a good example for the heroic struggle of average people.

Another social issue, poverty is demonstrated by Joe, Liam and Sabine as well. Despite the fact that Joe beat alcoholism, he is unemployed and only part-time jobs are available to him (e.g. painting Sarah’s flat). Liam and Sabine have to cope with the same situation, additionally; they ought to care about their child, Scott. In contrast with Joe, neither Liam nor Sabine is capable to solve their problems; thus they turn to the “easier” way, drugs – here another issue is emerged, drug consumption and its other causation, for example drug trade, as it appears later in the storyline.

These problems are structured by intelligent director techniques. One of them is the narrative style. As the previous example of Joe’s AA group scene represents it, Loach does not use clear chronological narration. My name is Joe’s beginning is rather in the style of in medias res because the viewers do not get immediately the explicit information about the main characters or the plot. Loch introduces every detail step by step; we get the whole picture of the situation only at the last part, and the same structure is applied in the case of characters. As Joe and Sarah get to know each other by meetings so we, the viewers get more detailed description about their characters.

In another film of Ken Loach, Carla’s song (1996), the director uses almost exactly the same techniques. A bus driver, George (Robert Carlyle) and Carla (Oyanka Cabezas), a foreign girl meet in Glasgow by chance. Carla seems to have great injuries in her heart, which are not discovered before George. He wants to help the girl, thus he makes Carla travel home, Nicaragua that she could face her past.

The beginning of both films is similar: the main characters meet by chance, they start meeting and grow to love each other. During this act, they learn more and more about each other’s character and past. In order to represent this method, both My name is Joe and Carla’s song uses flashbacks as a narrative technique but in different way. In the main film of the essay, both Joe and Sarah see more and more shades of each other as the time is passing. The same is true in case of Carla’s song, with the exception of that we only know Carla, George’s life stays in background. Some scenes, for example when he gives his Glasgow t-shirt to a Nicaraguan man, represents his character (i.e. charitable), but other details of his life are not known.

This dissimilarity causes another one between the two works. According to movie database (e.g. IMDB or Port), Carla’s song is regarded as a romantic drama, but after watching it, the romance part seems to be less highlighted than the drama part. Discovering Carla’s past, the actual political problem of Nicaragua gets the focus, not the completion of the couple’s love. Furthermore, with the integration of Nicaragua part into the plot, the director turns from Scottish issues and pays great attention to the civil war and its consequences at average people’s level.

However, Loach chose problems of another country; he copes with the same contemporary problems of citizens as in My name is Joe: poverty, how to learn accept the unacceptable or how to handle the feeling of the willingness of escapism. As in the other movie, these serious struggles inside us have different effects on people and everybody tries to solve them in different ways. Someone will continue fighting because he or she is able to understand and accept the past or the current situation, as Joe and Carla do, or choose escape since he or she does not feel strong enough to solve the given problem such as Liam or George.

The two main actor of My name is Joe, Peter Mullan and Louise Goodall appear in another Scottish films. For example, Louise appears in Carla’s song as Maureen, George’s girlfriend. Unfortunately, here her role is not as emphatic as in My name is Joe. There are only two scenes where Goddall is present: when she has a date with George and in the other scene they break. By these events Maureen’s character remains undiscovered as Goddall’s talent in acting. Besides this film, she does not many chances to act.

The actors of My name is Joe, Peter Mullan and Louise Goodall seem to be able to suit the challenges of Loach’s directions. Mullan as Joe can show many dimensions of an unemployment man in his late thirties. His style is a bit rough (e.g. car scene) but he does not lack kindness (e.g. he manages to save Liam’s family without expecting any compensation). Through Mullan’s acting the viewers can understand Sarah’s feeling toward him, because they grow to love Joe, too. In 1998 the juries of Cannes Film Festival might have had the similar opinion: Peter Mullan won in the category of best actor.

His partner, Louise Goodall also makes her character likeable and natural, she seems intelligent and helpful. Nevertheless, the social differences between her and Joe are emphasized by her acting. For example her speech style (i.e. less harsh accent) and her calmer behaviour are good techniques to achieve it.

Peter Mullan, despite Goodall, has had more chance in the world of movies. For instance, he has an interesting role in David McKenzie’s film, Young Adam (2003). In the story, there is a great conflict between Joe (Ewan McGregor) and Les (Peter Mullan) because Joe has love affair with Les’s wife, Ella. However, the conflict stays unresolved since here, Mullan in Les’s role not as the strong man who can fight against his faith. Lastly, he thinks fighting pointless, thus he leaves Joe, the generation to take everything.

In conclusion, Ken Loach’s films, at first sight, seem to adapt different themes from each other, but after taking a closer look, it can be concluded that only the approach is what differs. His two films which were examined represent the statement. On the other hand, it is not true for the actors. Both Peter Mullan and Louise Goodall can play in total different roles and situations.

# 1996 # 1998

Donkeys

Chibi Zsó április 24, 2014 0 Comments

Donkeys (2010), directed by Morag McKinnon, is a Scottish black comedy. The plot operates with only four main characters (Alfred, Brain, Jackie, Stevie), but their nature and character development are quite interesting and all of them would deserve attention, but the most significant improvement is the main protagonist’s, Alfred.

At the very beginning, Alfred seems to be a comical and independent figure. He is independent because he seems to have his own business (his street-market), flat and he seems to be pleased with his situation. On the other hand, he is a comical character because of how he reacts to different events. The scene when Alfred is informed about his diagnosis is a good example: he knows the diagnosis now, he should be sad, but he ran out off the room crying hysterically.

Anyway, this scene is crucial in his development, too – because of his diagnosis (he is dying) Alfred makes the following decision: he tries to get closer to his lost family (Jackie and her daughter). Managing his plan, he is about to keep his independent and comical nature – perhaps he wants to be likeable in this way. However, he cannot rebuild his relationship with Jackie. Her attitude to her father is cold-blooded, she usually rejects him. This behaviour makes Alfred desperate, even though he does not show it. He continues to act in his comical way. However, later, he will not be able to manage it.

In connection with Donkeys, David Cairns says the following: “Reality contains more than just misery, poverty and squalor. The miserable goes hand in hand with the beautiful and the absurd. It’s always impressive when a film manages to do justice to all three aspects of existence, as Donkeys does!” Concerning Alfred his comical character is the beauty and absurdity which goes hand in hand with misery. One great example is the scene when Alfred and Brain visited Alfred’s granddaughter and play childish games all the night. Alfred can enjoy the situation, though he knows about his forthcoming death. But the diagnosis scene mentioned above is a much better example: it is comical and absurd, yet bitter, too.

In conclusion, Morag McKinnon makes possible character development in a visible way. Alfred’s description represented it well; moreover, the beautiful, miserable and absurd characteristic of the movie is also showed by the protagonist.

# 2010 # angol

2014. április 17., csütörtök

Rob Roy

Chibi Zsó április 17, 2014 0 Comments

Evinde-del egy szemináriumi prezentáció keretén belül néztük meg a Rob Royt. Kalandfilm, skót lélek és Tim Roth - röviden így lehetne összefoglalni. Azonban hosszabban is érdemes erről a filmről értekezni.

Tartalom:

"Zord tél köszönt a skót fennsíkon élő klánokra. Rob Roy kénytelen ezer fontot kölcsönkérni Montrose márkitól, hogy átvészelhesse az embereivel a kemény hideget. A gonosz márki azonban sötét tervet sző. Rob Royt kirabolják, ráadásul Montrose bizalmasa megtámadja a házát, megerőszakolja a feleségét, és leöli az állatait. Így a férfi nemcsak adós marad, hanem a becsülete is odavész. A dühös Rob Roy bosszúért liheg. Útonállóként küzd a becsületéért, közben a skótok között nagy hírnévre és tiszteletre tesz szert."

Forrás: Port

A zord felvidék (the Highlands), kilt (skót szoknya), ceilidh (skót csoportos tánc), skót zene - a kötelező elemek, amik eszünkbe jutnak, ha Skóciára gondolunk. Michael Caton-Jones filmje azonban tovább megy a történelem fele is. Kontinensbeliként megtekinthetjük a másik oldalt, a skótokat, az angolok mellett. Ez a skót szemszög pedig az úgy nevezett skót Robin Hood-on, Rob Royon keresztül valósul meg. A történet során többször megvádolják, lekezelik, semmibe veszik, egy közönséges tolvajjá avanzsálják. Robin Hoodal ellentétben, Rob hősiessége abban rejlik, hogy ilyen körülmények közt is kitart elvei mellett és a megfelelő pillanatban visszavág. És az ő erényei nem pusztán abból állnak, hogy védjük a gyengéket és az elesetteket, hanem abból, hogy a saját büszkeségét ne sértsék meg, ezt védi. Talán ez a vonás különbözteti meg a Rob Roy filmet más kalandfilmektől.

Ezen kívül számos emlékezetes jelenet látható a filmben, mint például Archibald és Mary jelenete, a pénz ellopása, vagy az utolsó nagy párbaj Archibald és Rob között. A pénz ellopásánál megrázó és lenyűgöző az a dualizmus, ami látható benne: öröm és veszély egymással párhuzamban úgy, hogy csak a nézők sejtik. A párbaj jelenetnél annyi megjegyezni való lenne, hogy mindenféle akcióelemet nélkülöz (ahogy a film többi részében is), csak a két jellem összecsapása sokkal hangsúlyosabb, s így lesz sokkal izgalmasabb, fajsúlyosabb a jelenet.
Összességében, nem rossz film a Rob Roy - van benne Skócia bőven, izgalom is, mégha nem a megszokott módon. És persze Tim Roth alakítása felejthetetlen, amiért nyert is egy Bafta-szobrocskát 1996-ban. 8/10 a Rob Roy.

# 1995 # adaptáció

2014. március 20., csütörtök

Same rules apply?

Chibi Zsó március 20, 2014 0 Comments

I'm terribly sorry but this review was written in English, not in Hungarian. It is part of one of my courses at university, and, naturally, I'd like to share my text here. In spite of that fact, I hope you will read and enjoy my review of Filth.

A new English thriller, Filth (2013) by Jon S. Braid, could be the worthy follower in the history of adaptations of Irvine Welsh’s novels. Epoch-making? Maybe, but not for everyone.

Bruce Robertson (James McAvoy) a corrupt, pervert, drug addict policeman is close to his promotion: he only needs to solve the case of a brutal murder. To reach his aim, Bruce is capable of doing anything: putting others into shame, screw his best friend, and sleep with his fellow worker’s wife to make success impossible to other “competitors.” Although Bruce is trying to solve the case (besides he works in a “filthy” way), he has to face his mental problems which seem to be overwhelming him.

A new Trainspotting? No, Filth is different from Irvine Welsh’s other story. Braid’s film is not for the wider audience, only for a particular group of people. The factors of comedy (especially, black humour) are not for everyone. Therefore so many cinema fans could not see the humane Bruce under the filthy surface, the reasons of his behaviour. Otherwise, after the continuously shocking grim humour, it is an enjoyable piece of work. By the typical Scottish extracts (e.g. accent, irony about their own nation), there are some rather conventional but spectacular scenes of drug visions, more and more roguish scams (which could not work without James McAvoy’s acting), and lastly the fragility of man. These three themes do not appear together, in general; that is why the film is outstanding. However, it lacks the possibility of further considerations which Trainspotting has – Filth is more of a personal drama than covert speculation on social and personal problems (but it does not avoid making some snide remarks on society).

If you want to join this personal drama-like trip, choose indignation, choose black humour, choose Filth.

# 2013 # adaptáció

2014. március 16., vasárnap

Red Road

Chibi Zsó március 16, 2014 0 Comments

A Red Road-hoz szintén a skótos kurzusom útján jutottam el. Egy olyan trilógia része (Advance Party), amelyet három különböző rendező készít el ugyanazokkal a szereplőkkel - az csak a rendezőn múlik, hogy kit mennyire emel ki. Ennek a trilógiának eddig egyetlen darabját Andrea Arnold készítette el 2006-ban.

Tartalom:

"Jackie egy biztonsági kamera üzemeltetője. Napjai azzal telnek, hogy a világ egy kis szeletét szemléli és védelmezi mindazokat, akik látómezőjébe esnek. Egy nap feltűnik egy férfi a monitoron, akiről azt hitte, soha többé nem fogja látni, akit soha többé nem akart látni. Most nincs más választása, kénytelen szembenézni vele.

A Red Road az első olyan film, mely az "Advance Party" (Terepszemle) elmélet alapján készült. Az elmélet lényege, hogy három különböző rendező, ugyanazon szereplőkről forgat filmet.

A film Skóciában játszódik, de ezt leszámítva, a forgatókönyvírók szabadon döntenek a szereplők földrajzi, társadalmi vagy nemzetiségi hovatartozásáról. Kidolgozható a szereplők múltja, lehet közöttük családi kapcsolatokat létesíteni, felruházhatók jó vagy rossz tulajdonságokkal és, ha ez az adott film szempontjából indokolt, be lehet vonni további mellékszereplőket. Mindegyik filmben szerepelnie kell az összes megadott szereplőnek. Az adott szerepeket mindegyik filmben ugyanazok a színészek játsszák."

Forrás: Port

Mindenképpen nagyobb figyelmet érdemelne ez az alkotás. Önmagában a cselekmény kissé soványka lenne a nem hozzáértő rendező nélkül, de szerencsére ettől nem kell itt félni. Arnold jelenetei feszes tempót diktálnak, feszültség gerjesztenek a nézőben, továbbá szereplőit nem beszélteti sokat, a gesztusok és a mimika fontosabb szerepet játszik (így sok a premierplán), mint a szavak. Így a néző mindenképpen magára van utalva, ő is részesévé válik a történetszövésnek - neki kell kitalálnia a jelenetek alapján a miérteket és a válaszokat is. Meg amúgy is, elég örömteli felfedezni ezeket az apró nüanszokat.
A történetvezetés további sava-borsát az adja, hogy a nézőt - úgymond - bedobják a mély vízbe. A főszereplőt, Jackie-t csak fokozatosan ismerjük meg, őt is leginkább a képek alapján irányított narráción keresztül, valós céljai pedig szinte a film legeslegvégéig rejtve maradnak nem csak előttünk, hanem a többi karakter elől is - így végig van miért izgulni és gondolkodni, ami azért nem egy rossz pont egy filmnél (sőt).

A film kevés szereplővel dolgozik, de azok nem sikkadnak túlságosan a háttérbe a főszereplő mellett. A legemlékezetesebb mindenképpen Tony Curran (Cylde) és Kate Dickie (Jackie) kettőse. A közöttük feszülő vonzalom és macska-egér játék továbbfokozza a történet izgalmasságát, s a két figura között kialakított furcsa, kissé idegen és nem természetes bensőség miatt tud igazán ütni a film vége.

A Red Roadban szinte nincs is hiba. Egy nagyon jól és tudatosan felépített film, ami hihetően működik és képes másfél órán keresztül fenntartani a néző figyelmét. Nagyobb figyelmet érdemelne a közönségtől, és remélhetőleg, elkészül a két folytatás is - 10/10.

# 2006 # Andrea Arnold

2014. március 12., szerda

A tökéletes érzék

Chibi Zsó március 12, 2014 0 Comments

A Perfect Sense-t, azaz a kevésbé jól sikerült magyar címén, Hétköznapi pár, a Skót filmek kurzusom egy újabb darabja. Műfaját tekintve romantikus dráma, de a sci-fi elemei is felelevenednek ebben a szerelmi történetben.

Tartalom:

"Susan (Eva Green) fontos kérdéseket kutató tudós. Karrierjéért cserébe minden mást feladott az életben, többek közt a szerelmet is. Egy nap mégis enged az ösztöneinek, amikor találkozik Michaellel, a tehetséges séffel (Ewan McGregor). Míg Susan és Michael a szerelem új, eddig nem tapasztalt mélységeit fedezik fel, a többi ember furcsán kezd viselkedni - egy rémisztő jelenség járványszerűen hat az érzékekre, mindenkin egy ismeretlen betegség lesz úrrá. A világméretű katasztrófa Susant és Michaelt is eléri. A film egy lélekerősítő pillantás abba, hogy mit jelent szeretni és szeretve lenni - különösen a zűrös időkben."

Forrás: Port

A filmen látszik, hogy David Mackenzie jó rendező: a jelenetek ötletességgel érzékiséggel vannak megkomponálva, teljesen művésziek. A színek a melankóliát, elkeseredettséget adják át, továbbá a főszereplő páros meghittségét, érzéseit, kapcsolatuk közelségét (még a szexjelenetek is ugyanezzel a hozzáértéssel vannak felépítve - semmi durvaság vagy elnagyolás, mint más filmekben). Ehhez az összhangzhoz még hozzájárul Ewan McGregor és Eva Green párosa közt látszólag létező és hihető kémia.

A rendező hozzáértése még abban is megmutatkozik, hogy nem hagyományos úton közelíti meg a szerelmeseket: egy közelgő, betegség által okozott világvége során kell egymás mellett kitartaniuk érzékszerveik hiányában a szerelmeseknek - megtalálni a tökéletes érzéket. A másik történetszálnál (a járvány) is képes a feszültséget és a globális hatást érzékeltetni az archív-jellegű felvételek segítségével.

Az alap ötlet jó, de valahogy mégsem tud úgy működik, hogy hihető legyen és le kösse a néző figyelmét hosszabb ideig. Érezhető, hogy a két történetszál csak áttételesen érintik egymást, Eva Green karakterén keresztül. A betegségről nem derül ki semmi konkrét (hogy mi a kiváltó ok, lehet-e gyógymódot találni stb.),. Nincs feloldás, se menekvés - ezzel történetileg nincs baj (nem mindig kell happy end), de mégis hiányzik a küzdelem a kórság ellen, ami esetleg hangsúlyosabbá tehetné ezt a részét a cselekménynek. A páros szerelmi kapcsolata és saját küzdelmeik pedig nem feltétlen érdekesek annyira, hogy 90 percig lekössön. És maga a kapcsolat végső megoldása is kissé közhelyesnek tetszik.

Szép film a Perfect Sense, vannak jól kidolgozott részei, de az összkép valahogy mégsem az igazi, a tervezésben valahol lefulladtak a készítők - 7/10.

# 2011 # David Mackenzie

2014. március 8., szombat

Válaszd az életet!

Chibi Zsó március 08, 2014 0 Comments

Az angol/skót filmek egyik megkerülhetetlen alapműve a Trainspotting, amely Irvine Welsh, skót kortárs író egyik legismertebb művének adaptációja. 1996-ban látott napvilágot a film, és igaz, azóta több drogos film készült (pl. Rekviem egy álomért), de még mindig kiemelkedő és különleges Danny Boyle alkotása.

Tartalom:

"Mark és haverjai képtelenek beilleszkedni a társadalomba, nem mintha a gazdaságilag lepusztulóban lévő Edinburgh-ben sok lehetőségük lenne erre. Csupa vesztes figura, akik parttalanul sodródnak ide-oda. Az egyetlen menekülést a drog kínálja számukra, heroinnal belőve utaznak a képzelet univerzumában. Szárnyalásuknak csak az szab gátat, ha elfogy az anyag. Azért élnek, hogy hozzájussanak a következő adag narkóhoz. A sors azonban még egy utolsó lehetőséget kínál Mark számára."

Forrás: Port

Még mindig kiemelkedő film a Trainspotting, mert nem a drogfüggők okait keresi azért, mert az anyaghoz nyúltak ("Kinek van szüksége okokra, ha a heroint választotta?"), nem az anyag áldozataként állítja be őket, nem teszi a drogosokat mártírrá, mint a már említett Rekviem egy álomért film (ez egy másik stádium). Boyle filmje inkább fókuszál az életforma bemutatására, mint annak burkolt bírálására vagy hogy kampányfilmet készítsen - a konklúziót a nézőknek kell levonnia. Vannak olyanok, akiknek csábító szembemenni a fogyasztói társadalommal akár a heroin útján is a film hatására, azaz lázadni. Lesznek, akik társadalmi kritikát fognak látni benne (ami kétségtelenül jelen is van), és olyanok is akadnak, akik a társadalmi élet sajátos patkányfogó jellegét fogja meglátni (mint én is): érezzük, hogy egyéniségünk a kiteljesedés folyamatában szociális gátakba ütközik, amelyekkel nagy valószínűséggel nem is értünk egyet, mert jelentéktelennek tetszenek. Megoldás erre a nihil, az önpusztítás? Hosszútávon nem - kívülállóként meg tudjuk ezt állapítani. Valahol erről szól a Trainspotting (számomra legalábbis): a szereplők, leginkább Renton miként járja meg ezt az utat, végül hogyan fog dönteni - és nem csak a heroinnal kapcsolatban, az életet illetően is.

Viszont, a drog szorosan összefűződik ezzel a Trainspottinggal, így a néző a sokkolástól sem felejtkezik meg. Számtalan hatsásosan megszerkesztett jelenet van, amely próbálja visszaadni a droghatásait vagy a függő élményeit, s továbbá nem marad a film adós sem a "büntetést" illetően se.

A főbb témák mellett megvannak a skót témájú filmek sajátos, mondhatni bájos jellegzetességei is. A kiejtés, ami rengeteg pluszt ad az egész történet hangulatához, a fiatalos zene, a sajátos, kissé sötét humor (bár ez lehet inkább Irvine Welsh sajátossága), önirónia, és nem utolsó sorban maga a helyszín is, Skócia - kicsit hozzáad a kilátástalanság érzéséhez.

Lassan 18 éves a Trainspotting, de még mindig sokat mond, aktuális és kiemelkedik a műfajból. A mai közönség számára esetleg a lassabb történetvezetés jelenthet gondot, de ez a legkevesebb - 10/10.

# 1996 # adaptáció

Antigané

2014. december 29., hétfő

Tizenhat évesnek lenni

2014. május 2., péntek

Patkányfogó

2014. április 24., csütörtök

The Heroic Struggle of Average People

Donkeys

2014. április 17., csütörtök

Rob Roy

2014. március 20., csütörtök

Same rules apply?

2014. március 16., vasárnap

Red Road

2014. március 12., szerda

A tökéletes érzék

2014. március 8., szombat

Válaszd az életet!

Magamról

Másik blogom

Közösségi média

Itt is megtalálsz

Rendszeres olvasók

Popular

Archive

Keresés ebben a blogban

Follow Us @soratemplates