Antigané

"A II. világháború egyik legtragikusabb emléke lehetne, ám egy különleges mentőakció története lett belőle. 1940 májusának végén a diadalmasan előretörő német hadsereg bevonult Belgiumba, és a franciaországi Dunkerque közelében a tengerhez szorította a brit és francia katonákat. A legfeljebb 5 kilométeres szakaszon a szövetségesek több mint 300 000 embere szorult össze, és nem volt merre menekülniük.Az angol flottának különleges és váratlan akcióval, hatalmas veszteségek árán mégis sikerült véghezvinni a mentőakciót - és sikerrel juttatta ki a frontvonalból a szabad világ utolsó hadseregét.

Film a menekülésről, a káoszról, a háborúról és a túlélésről... "

"Ragnar és Lagertha flottái ismét elhagyják Kattegatot, hogy Wessexbe menjenek, azonban ezúttal telepeseket is visznek magukkal. Ecbert király fogadja a vikingeket és alkut ajánl nekik: harcoljanak az ő oldalán. A többi vezető nem tetszése ellenére Ragnar beleegyezik az alkuba és Wessex szövetségeseként indul harcba."

"Ragnar és Rollo közt testvérháború dúl, a harcokban Borg jarl és Horik király csapatai is részt vesznek. Kattegat felbolydul, amikor hajó köt ki a faluban, fedélzetén a terhes Aslaug hercegnővel... Ragnar nehéz helyzetbe kerül, döntése családja jövőjére is hatással van."

"A Vikingek története Ragnar Lothbrok, kora legnagyobb hősének felemelkedését meséli el, aki elsőként hajózik nyugatra és jut el Nagy-Britanniába. Ragnar-nak és bajtársaiknak már elegük van abból, hogy vezérük, Earl Haraldson (Gabriel Byrne) minden évben kelet felé, ugyanarra a vidékre küldi el a törzset hódítani. Azonban Ragnar-nak, a félelmet nem ismerő harcosnak megvan a terve, hogy mindent megváltoztasson."

"Rochester grófja, John Wilmot (Johnny Depp) az élvezetek rabja. A gróf London valamennyi bordélyházát és kocsmáját megjárta már, az összes kurtizán előre köszön neki, és nincs olyan nap, ami ne részeg ájulással végződne. Ám ez a kéjsóvár botrányhős egyben a XVII. század egyik legfigyelemreméltóbb költője is, aki pimaszul szellemes írásműveivel messze meghaladta korát. Mikor Wilmot megismerkedik Elizabeth-tel (Samantha Morton), a színésznői karrierről álmodó prostituálttal, azonnal beleszeret, és elhatározza, hogy olyan darabot ír neki, amely a színpad ünnepelt csillagává teszi. Ám a túlontúl merész művet a király (John Malkovich) személyes sértésnek veszi, ez pedig a gróf karrierjének, címének és életének végét jelentheti."

 

A hercegnőhöz hasonlóan ez a történet is a 18. századba kalauzol minket, leginkább a kor színházába, ahol maga Rochester is tevékenykedett. Ezen kívül betekintést nyerünk a kocsmák, sötét utcák és bordélyok világába is a királyi udvar mellett. A költővel haladva egy egész korrekt korrajz rajzolódik meg a néző előtt: udvari intrika (bár ez kevésbé hangsúlyos) és a kor elfojtott szelleme (vágy a vágyak iránt). Ebben a világban csordogálunk: remek a hangulata, beszippant, megmutatja, hogy az angoloknál csak a franciák a rosszabbak (ahogy el is hangzik a filmben). Ebben a történelmi világban csak az a kár, hogy a történet a közepénél leül, tényleges események nem történnek. A fináléhoz közeledve John fokozatos leépülése azonban ad egy ívet a film utolsó fél órájának. 

"A 22 éves Christopher McCandless most diplomázott, ígéretes jövő előtt áll, de a biztos pálya helyett az ismeretlent választja és kalandot keresve nekivág Amerikának. Ami ezen az úton történik az ifjú utazóval, az számtalan ember számára vált örök szimbólummá. Vajon McCandless hősies utazó volt vagy naiv idealista; thoreau-i lázadó az 1990-es években vagy egy újabb útját vesztett amerikai fiú? Merész kalandor, avagy tragikus figura, aki harcra kelt az ember és a természet közt feszülő érzékeny egyensúllyal? McCandless útja a dél-dakotai búzamezőktől a Colorado folyó zuhatagain és egy kaliforniai neohippi kolónián át egészen Alaszka áhított, ám veszélyes vadonjáig vitt. Eközben olyan érdekes emberekkel találkozott, akik döntő hatással voltak gondolkodására és akik életét ő is megváltoztatta."

1854-ben egy Henry David Thoreau nevű amerikai férfi megírta a Walden című filozófiai művet, melyben a természetben eltöltött, társadalomtól elszigetelt életét és merengéseit írja le. Az Út a vadonba ezt a hagyományt folytatja tovább. Visszatérni a természetbe és ott megtalálni a szabadságot. De mi is a szabadság? Azt az ember mindig is érezte, hogy a társadalom, amit maga köré kreált a legtöbb esetben gát, korlátozza az egyén szabadságát. Chrisnek elege lesz a képmutató rendszerből, csalódik családjában is, az embernek a legalapvetőbb szövetségében is, és ezért választja azt az életet, amit. És látszólag, Chris meg is találja a boldogságát, a tiszta szabadságot. Kötöttségek nélkül járja Amerika vadonját, néha összetalálkozik emberekkel, de sosem vágyik vissza közéjük.
Végig azon gondolkodtam, hogy ez a srác most őrült vagy ő csinálja jól? De inkább arra jutottam, hogy semmiképp sem jó amit csinál (első nekifutásra). Idealista, erősen, ami a társadalomban előbb-utóbb csalódásokhoz vezet. Egy idealista menekül, ahogy Chris is megtette ezt. Viszont az nem igazi élet, hogy saját ideáinkat kergetjük, amelyek vagy léteznek valahol vagy nem. Aztán itt rögtön felmerül a kérdés: hogy aki nem küzd az álmaiért, az gyáva? Inkább visszavonul a társadalom védelmébe, minthogy boldog legyen? Rengeteg ellentmondás van, meg kellene találni az aranyközéputat, ami ugyebár nehéz. Mert adott szituációtól függ minden, hogy miként döntünk, mit gondolunk: a boldogságunk mindenféleképpen ettől függ. Ha ezen a gondolat meneten haladunk, és így közelítjük meg Christ, akkor viszont nem őrült, hanem ő csinálja jól. Boldog volt, hogy olyat láthatott, amit senki más, hogy sajátos úton tanulta az élet igazságait. Így tűnik, egészen a film végéig. Spoiler! A haldokló Chris egy utolsó mondatot vés fel a füzetébe: A boldogság akkor az igazi, ha megoszthatod valakivel. És ezzel a mondatával vissza is tért Chris a társadalomba. Spoiler vége. Mi értelme a szabadságnak, a régóta áhított boldogságnak egyedül? Semmi. Természetünknél fogva társas lények vagyunk, így teljesen kézenfekvő egy ilyen megállapításhoz eljutni, mint az élet értelme. Szóval az individuumból mindenképpen fel kell adnunk valamit azért, hogy legyen társunk, akivel megoszthatjuk a boldogságot. Érdemes ezért elfutni a társadalomból, hogy az igazi boldogságtól megfosszuk magunkat? Nem.

Az Út a Vadonba elgondolkodtató film. Gondolatban kicsit tovább is megy az egykori Thoreau-nál, egy igaz történeten keresztül valamit felpiszkálni bennünk. Ha úgy érzed igen, akkor egyetértesz a 9,5/10-es értékeléssel, de egy 10/10-sel biztosan. Kicsit lassú a történetmesélés, de mivel inkább egyfajta életfilozófiát próbált átadni a film, ezért ez belefér. Az amerikai vadon pedig gyönyörű, ezen a filmen keresztül mindenképp bele lehet szeretni. És ezt az élményünket osszuk meg mással is. 

"Négy vagány New York-i srác ostoba csínyével egy ember halálát okozza. A fiúk javítóintézetbe kerülnek, ahol aztán nap mint nap a poklok poklát élik át: őreik szadista parancsnokuk vezetésével megalázzák, megkínozzák, sőt megbecstelenítik őket. Aztán évek hosszú sora telik el, de az egykori srácok érett, komoly férfiként még mindig nem tudnak szabadulni a történtektől. Furcsa ügy kapcsán találkoznak: kettőjük bíróság elé kerül, mert felismerték és megölték egykori fő kínzójukat. A másik két barát - az egyik újságíró, a másik ügyész - komoly problémával néz farkasszemet: hogyan tudnák úgy csűrni-csavarni a történteket, hogy túljárjanak az igazsággépezet eszén és két társuk megmeneküljön. Ezzel talán ők is túljuthatnak lelkileg a történteken."