Antigané: Martin Compston

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Martin Compston. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. december 29., hétfő

Tizenhat évesnek lenni

Chibi Zsó december 29, 2014 0 Comments

Ha körbenézünk saját környezetünkben, rengeteg olyan családot láthatunk, akik látszólag tespednek saját nyomorukban és még véletlenül sem tesznek arra kísérletet, hogy kisegítsék magukat helyzetükből. Ha pedig az ilyen felnőttek gyerekeit is látjuk, könnyen gondolhatjuk azt is, hogy na ezek sem lesznek különbek. Magyarországhoz hasonlóan Skóciának is megvannak a maga lecsúszottnak mondható emberei, akikről a társadalom hasonlóakat gondolhat, mint mi magunk itthon. Azonban Ken Loach az Édes kamaszkor című filmjében óva int minket efféle előítéletek meghozatalától. Más ismert műveihez hasonlóan (A nevem Joe, Carla dala) a kisemberek nagy harcát mutatja be a mindennapokban itt is és nem is akármilyen kisemberét, hanem a gyerekét.

Tartalom:

"Liam anyja, Jean börtönben ül, de fia tizenhatodik születésnapján szabadul. Liamnek ezúttal eltökélt szándéka, hogy minden másképp lesz. Olyan családi életről álmodozik, amilyenben sohasem volt része: egy biztonságos menedékről, távol az olyan semmirekellőktől, mint amilyen Jean barátja, Stan, illetve saját gonoszlelkű nagyapja. Mindehhez azonban pénzt kell szereznie, ami nem kis feladat egy kamasz számára. Liam és haverjai rövid úton mindenféle bajba keverednek. Amikor a hullámok kezdenek összecsapni a feje felett, Liam érzi, hogy ki kellene szállnia. Csakhogy ezúttal nem hagyhatja annyiban a dolgot..."

Forrás: Port

Liam történetét saját hátrányos helyzetű mivoltából ismerhetjük meg. Édesanyja börtönben van, annak barátja és Liam nagyapja kíméletlenül bánnak a gyerekkel. Lepukkadt lakónegyedben élnek hasonló helyzetű emberek között, amely nem feltétlen teszi boldogabbá egy tizenöt éves életét. Liaméket továbbá a pénz sem veti fel, így egyetlen pénzforrása csupán a dohány kínálgatás jelenti. Azonban a reménykedés és az őszinte vágyak ilyen helyzetekben is megfogannak: Liam minden vágya egy lakóautó megvásárlása, ahol édesanyjával elvonulhatnak otthonukból, mikor úgy tartja kedvük. Ebben az álomban nem csak az anya iránti szeretete nyilvánul meg főhősünknek, hanem az igazi, biztonságos otthon iránti vágy is.
A film során pedig bebizonyosodik az is, hogy hiába tiszta és őszinte egy vágy, ha a megvalósításhoz veszélyes utakon vezetnek. Akaratlanul is eszünkbe jut: a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Mindezt Ken Loach pedig úgy tudja bemutatni, hogy a főszereplő fiút nem tudjuk elítélni tetteiért, hiszen indirekt módon a rendező mindig emlékeztet minket arra, hogy égő fáklya módjára lebeg Liam előtt a célja, amelyet az anyja iránti szeretet és a normális életre való vágyakozás táplál. Jó a színészválasztás is (Martin Compston nagyon illik Liamhez) és Loach képes tartani egy egyensúlyt a bűn és az ártatlanság között elég érezhetően és emiatt nem tudjuk nézőként teljesen elítélni a fiút.

Így összegezve az Édes kamaszkor a címmel ellentétben nem éppen a csodálatos fiatalságot mutatja be. Habár röviden nyilatkoztam a filmről, azért elmondható róla, hogy hamisítatlan Ken Loach film: itt is szimpatizál a hánytatott sorsú figurákkal, sőt teljesen meg is érti őket. A súlyos témák feszültségeit némi humorral és tiszta emberséggel oldja, ezzel egy nagyon is emberi munkát elénk tárva: 10/10.

2014. április 24., csütörtök

Donkeys

Chibi Zsó április 24, 2014 0 Comments

Donkeys (2010), directed by Morag McKinnon, is a Scottish black comedy. The plot operates with only four main characters (Alfred, Brain, Jackie, Stevie), but their nature and character development are quite interesting and all of them would deserve attention, but the most significant improvement is the main protagonist’s, Alfred.

At the very beginning, Alfred seems to be a comical and independent figure. He is independent because he seems to have his own business (his street-market), flat and he seems to be pleased with his situation. On the other hand, he is a comical character because of how he reacts to different events. The scene when Alfred is informed about his diagnosis is a good example: he knows the diagnosis now, he should be sad, but he ran out off the room crying hysterically.

Anyway, this scene is crucial in his development, too – because of his diagnosis (he is dying) Alfred makes the following decision: he tries to get closer to his lost family (Jackie and her daughter). Managing his plan, he is about to keep his independent and comical nature – perhaps he wants to be likeable in this way. However, he cannot rebuild his relationship with Jackie. Her attitude to her father is cold-blooded, she usually rejects him. This behaviour makes Alfred desperate, even though he does not show it. He continues to act in his comical way. However, later, he will not be able to manage it.

In connection with Donkeys, David Cairns says the following: “Reality contains more than just misery, poverty and squalor. The miserable goes hand in hand with the beautiful and the absurd. It’s always impressive when a film manages to do justice to all three aspects of existence, as Donkeys does!” Concerning Alfred his comical character is the beauty and absurdity which goes hand in hand with misery. One great example is the scene when Alfred and Brain visited Alfred’s granddaughter and play childish games all the night. Alfred can enjoy the situation, though he knows about his forthcoming death. But the diagnosis scene mentioned above is a much better example: it is comical and absurd, yet bitter, too.

In conclusion, Morag McKinnon makes possible character development in a visible way. Alfred’s description represented it well; moreover, the beautiful, miserable and absurd characteristic of the movie is also showed by the protagonist.

# 2010 # angol

2014. március 16., vasárnap

Red Road

Chibi Zsó március 16, 2014 0 Comments

A Red Road-hoz szintén a skótos kurzusom útján jutottam el. Egy olyan trilógia része (Advance Party), amelyet három különböző rendező készít el ugyanazokkal a szereplőkkel - az csak a rendezőn múlik, hogy kit mennyire emel ki. Ennek a trilógiának eddig egyetlen darabját Andrea Arnold készítette el 2006-ban.

Tartalom:

"Jackie egy biztonsági kamera üzemeltetője. Napjai azzal telnek, hogy a világ egy kis szeletét szemléli és védelmezi mindazokat, akik látómezőjébe esnek. Egy nap feltűnik egy férfi a monitoron, akiről azt hitte, soha többé nem fogja látni, akit soha többé nem akart látni. Most nincs más választása, kénytelen szembenézni vele.

A Red Road az első olyan film, mely az "Advance Party" (Terepszemle) elmélet alapján készült. Az elmélet lényege, hogy három különböző rendező, ugyanazon szereplőkről forgat filmet.

A film Skóciában játszódik, de ezt leszámítva, a forgatókönyvírók szabadon döntenek a szereplők földrajzi, társadalmi vagy nemzetiségi hovatartozásáról. Kidolgozható a szereplők múltja, lehet közöttük családi kapcsolatokat létesíteni, felruházhatók jó vagy rossz tulajdonságokkal és, ha ez az adott film szempontjából indokolt, be lehet vonni további mellékszereplőket. Mindegyik filmben szerepelnie kell az összes megadott szereplőnek. Az adott szerepeket mindegyik filmben ugyanazok a színészek játsszák."

Forrás: Port

Mindenképpen nagyobb figyelmet érdemelne ez az alkotás. Önmagában a cselekmény kissé soványka lenne a nem hozzáértő rendező nélkül, de szerencsére ettől nem kell itt félni. Arnold jelenetei feszes tempót diktálnak, feszültség gerjesztenek a nézőben, továbbá szereplőit nem beszélteti sokat, a gesztusok és a mimika fontosabb szerepet játszik (így sok a premierplán), mint a szavak. Így a néző mindenképpen magára van utalva, ő is részesévé válik a történetszövésnek - neki kell kitalálnia a jelenetek alapján a miérteket és a válaszokat is. Meg amúgy is, elég örömteli felfedezni ezeket az apró nüanszokat.
A történetvezetés további sava-borsát az adja, hogy a nézőt - úgymond - bedobják a mély vízbe. A főszereplőt, Jackie-t csak fokozatosan ismerjük meg, őt is leginkább a képek alapján irányított narráción keresztül, valós céljai pedig szinte a film legeslegvégéig rejtve maradnak nem csak előttünk, hanem a többi karakter elől is - így végig van miért izgulni és gondolkodni, ami azért nem egy rossz pont egy filmnél (sőt).

A film kevés szereplővel dolgozik, de azok nem sikkadnak túlságosan a háttérbe a főszereplő mellett. A legemlékezetesebb mindenképpen Tony Curran (Cylde) és Kate Dickie (Jackie) kettőse. A közöttük feszülő vonzalom és macska-egér játék továbbfokozza a történet izgalmasságát, s a két figura között kialakított furcsa, kissé idegen és nem természetes bensőség miatt tud igazán ütni a film vége.

A Red Roadban szinte nincs is hiba. Egy nagyon jól és tudatosan felépített film, ami hihetően működik és képes másfél órán keresztül fenntartani a néző figyelmét. Nagyobb figyelmet érdemelne a közönségtől, és remélhetőleg, elkészül a két folytatás is - 10/10.