Nem sokan szeretünk beülni magyar filmekre a moziba. Oka talán, hogy kevés jó darabot találni. Azonban Török Ferenc generációs filmjeit érdemes megnézni, sokban különböznek, mondjuk egy Jancsótól. Török filmjeiben magunkat látjuk olyannak, amilyenek voltunk, vagyunk és leszünk. Egy ilyen trilógiával van dolgunk: a történetek külön is megállnak, de mégis van valami, ami összeköti őket.
A „trilógia” első része a 2001-es Moszkva tér. Olyan sikeres volt (és mai napig az), hogy Filmszemlén három díjat is nekiítéltek. Vajon jogos, vagy a rendezvényen a rendezők megint egymásnak osztogattak? Nem erről van szó. A Moszkva tér első generációs filmként a ’89-es érettségizők szemszögéből mutatja be a rendszerváltást különösen mélyen szántó gondolatok és politikai események minimalizálásával (csak a háttérben szóló tv-ből szerezhetünk tudomást a „nagy dolgokról”). Itt tényleg mindent a gyerekek szemével látunk, az a fontos a filmben, ami egy akkori fiatalnak: hol lesz épp a legközelebbi buli, melyik lánynál lehet próbálkozni. És persze az álmok, a Nyugatra való elvágyódás, amik akkor kis „ügyeskedéssel” válhattak csak valóra. Az ismerős koron kívül ismerős alakokkal is találkozunk: kinek ne lett volna stréber vagy épp nagyképű osztálytársa, mosolygó osztályfőnöke, szerető nagymamája? A Moszkva tér annak köszönheti sikerét, hogy a néző mindenképp talál benne valamit a saját életéből.
A „trilógia” első része a 2001-es Moszkva tér. Olyan sikeres volt (és mai napig az), hogy Filmszemlén három díjat is nekiítéltek. Vajon jogos, vagy a rendezvényen a rendezők megint egymásnak osztogattak? Nem erről van szó. A Moszkva tér első generációs filmként a ’89-es érettségizők szemszögéből mutatja be a rendszerváltást különösen mélyen szántó gondolatok és politikai események minimalizálásával (csak a háttérben szóló tv-ből szerezhetünk tudomást a „nagy dolgokról”). Itt tényleg mindent a gyerekek szemével látunk, az a fontos a filmben, ami egy akkori fiatalnak: hol lesz épp a legközelebbi buli, melyik lánynál lehet próbálkozni. És persze az álmok, a Nyugatra való elvágyódás, amik akkor kis „ügyeskedéssel” válhattak csak valóra. Az ismerős koron kívül ismerős alakokkal is találkozunk: kinek ne lett volna stréber vagy épp nagyképű osztálytársa, mosolygó osztályfőnöke, szerető nagymamája? A Moszkva tér annak köszönheti sikerét, hogy a néző mindenképp talál benne valamit a saját életéből.
Moszkva tér c. film
Szezon c. film
Az utolsó rész a 2007-es Overnight, ami egy egészen más világba kalauzol minket: a brókerekébe. A szereplőink itt már felnőttek, de szintén újak (talán egy áthozott szereplővel találkozni a Szezonból). Az előző két filmmel ellentétben itt kissé felszínesre sikerült a kor bemutatása, de az ebben a világban dolgozó emberek belsőjét jól kibontották. Láthatjuk, mennyire érzéketlenek, csak a pénz körül forognak a gondolataik. Amik a történetben katarzis jelenetek lehetnének (pl. mikor kiderül, kié is a pozitív terhességi teszt), nem kapnak nagy szerepet: mintha a brókernek semmiségek lennének a hatalmas pénzösszegek mellett. Igaz, minőségében elmarad az Overnight az első kettő filmtől, de felvett néhány kérdést. Bennem ez fogalmazódott meg: a gazdagság valóban megöli az érzéseket?
Van, hogy Török Ferenc mesterit alkot, van, hogy langyosra sikerül a munkája, de örülnünk kell, hogy van egy olyan rendezőnk, aki nem Hollywoodot másolja, hanem saját ötletekkel áll elő, amikkel nem akar mást, csak szórakoztatni.
Overnight c. film
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése