A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Leonardo DiCaprio. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Leonardo DiCaprio. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. augusztus 13., szerda

A Wall Street farkasa

augusztus 13, 2014 0 Comments

Igaz már leült a DiCaprio és az Oscar átadás körüli hisztéria, de így utólag talán még érdemes körüljárni a problémát. Az internetes hisztériát az váltotta ki, hogy Leonardo DiCaprio negyedik Oscarra-jelölését sem tudta Oscar-díjra beváltani 2013-as filmjével, a Wall Street farkasával. Több online fórum szerint (pl. Filmbuzi, Port) ezért az alakításért már járt volna az aranyos szobrocska. És emellett a filmet is sokan sokra tartják, a 12 év rabszolgaság elé helyeznék. 

Tartalom:
"A pénz sosem elég. Jordan Belfort (Leonardo DiCaprio) becsületes tőzsdeügynökként kezdte pályafutását, de az amerikai álom őt is utolérte. A 80-as évek végére az egyik legnagyobb brókercég tulajdonosa lett, 26 évesen heti 1 millió dollárt keresett. Az idáig vezető út azonban korrupcióval és tisztességtelen üzletekkel kikövezett csábító hullámvasútnak bizonyult. Mert minél nagyobb volt a kísértés ő annál többet akart, mit sem törődve az illegális üzelmekkel és a nyomában loholó FBI ügynökökkel. Még több pénz, még több hatalom, még több nő és megint még több pénz: ez Jordan életfilozófiája. És hogy a szerénység egy túlértékelt erény. Jordan és falkája azt sem tudták mit kezdjenek az illegálisan megszerzett milliárdokkal, de vajon a jéghegy csúcsáról merre vezet az út?"
Forrás: Port


A Wall Street farkasa megtekintése után sajnos nem tudok egyetérteni a filmes fórumok hozzászólóival. A film jó, de nem a legjobb az Oscaros jelöltek közül, de más filmhez viszonyítva sem jobb. Az alaptéma érdekes és mindig volt egy kis misztikája: a brókerség és az út a gyors gazdagsághoz. És ezzel fel is vázolódott egy újabb amerikai álom-szerű történet. A szegény fiú szerencsét próbál a lehetőségek országában, és lám, feljebb és feljebb jut a ranglétrán. Azonban ez a történet nem Hollywood-i kitaláció: Jordan Belfort a mai napig tevékeny személy, aki mesés gazdagságához vezető úton nem rettent vissza semmitől sem célja érdekében. Martin Scorsese filmje teljes valójában mutatja be ezt a figurát és életpályáját, amely koránt sem a tisztességes úton szerzett vagyonról szól. Emberek átverése, barátok elárulása, dőzsölés, rongyrázás, hedonizmus: amihez csak gyomra lehet valakinek. Scorsese azonban nem mond ítéletet Belfort cselekedeteiről, inkább csöndes szemlélőként marad a háttérben. Valahol ezt a szerepet várja el tőlünk, nézőktől is: lássunk, majd vonjuk le következtetéseinket, ítéleteinket. DiCaprio pedig egy jó prezentáló. Kiabál, őrjöng örömében és dühében, belőve kúszik a kocsijához és az FBI képébe röhög. 


A fentebb olvasható pozitívumok után felmerül a kérdés, hogy akkor mégis miért csak jó a film és nem, mondjuk a legjobb? És miért nem Caprio az idény legjobb férfi főszereplője? Először is: hiába jó az alapötlet, történet, ha bizonyos elemek hiányoznak az egészből. Például részletesen nem ismerkedünk meg a brókerség mögött megbúvó tudománnyal (hogyan lehet veszteségesnek tűnő lekötésekből nagy hasznot leakasztani?). Az egész úgy tűnik a filmben, mintha pusztán a meggyőző képesség elég lenne ahhoz, hogy meggazdagodjon az ember, de némi ész és szakmai jártasság is elengedhetetlen, elvileg. Emellett a hiányosság mellett sok az üresjárat a filmben, ami igazából nem szól másról, mint az öncélú hedonizmusról. Az ábrázolással nincs gond, hiszen része az egész Belfort-esetnek, de ha dramaturgiailag indokolatlan egy ilyen jelenet, akkor jobb mellőzni. 
Végül röviden DiCaprióról. Bár nem kedvenc színészem, de munkásságát elismerem és azt a bátorságot is, hogy mer különböző rétegfilmekben szerepelni. Erre jó példa A Wall Street farkasa is. De el kell ismerni, hogy ez a szerepe nem különbözik a mostaniaktól. Belfort figurája hasonlóan hedonista és költekező, mint Gatsby, és hasonlóan hangos, mint Calvine Candie a Django elszabadulban. Egy színésznél jobb, ha változatosabb figurákon tudja megmutatni tehetségét: talán a hasonló szerepek nem juttatták még DiCapriót aranyszoborhoz. 

Visszatérve A Wall Street farkasához, összességében nem egy rossz film. Kimondott tanulsága ugyan nincs, teret enged a saját következtetéseknek. A bemutatott életút valahol elképesztő, kissé dühítő is. Azonban hiányoznak a háttérismeretek a bróker szakmához kapcsolódóan, amely talán használható lett volna, mint fokozóeszköz (azaz fokozni a nézőben a megdöbbenést, hogy miféle számításokkal lehet ilyen üzletekkel meggazdagodni). A film viszonylag végig pörgős a három órás játékidő alatt, mindig történik valami, de tele van üresjáratokkal (hedonizmus vagy fölös párbeszédek). 7/10-es pontot érdemel, hisz nem rossz film, de újranézésre nem igen esélyes. 

2014. május 20., kedd

A little party never killed nobody

május 20, 2014 0 Comments

F. Scott Fitzgerald regényét, A nagy Gatsbyt szokás a nagy amerikai regénynek nevezni. A saját korában nekimegy az Amerikai álom képmutatásának, megmutatja annak tragédiáját is. A téma nem volt közömbös a filmipar számára se, hisz már 1974-ben is készült adaptáció a regényhez Jack Clayton rendezésében és Robert Redford főszereplésében. Az elmúlt években ismét érdemesnek találták a történetet egy feldolgozásr: ezúttal Baz Luhrmann vitte vászonra Fitzgerald klasszikusát.

Tartalom:
"A húszas évek Amerikája igazán a korlátlan lehetőségek hazája: ahol minden lehetséges és semmi sem tilos. Jay Gatsby (Leonardo DiCaprio) New York-környéki luxusvillájában a fényűző partik, a titokzatos múlt és ismeretlen eredetű vagyon embere. Különös, magányos férfi, akiről csak annyit tudni: nagyon tud és nagyon szeret élni - és élvezi, ha hatalmas, a pezsgőtől és gazdagságtól bódult vendégsereg veszi körül. Ám amikor véletlenül összeismerkedik egy szegényebb szomszédjával (Tobey Maguire), neki elárulja furcsa szokásainak titkát: egész életét arra tette fel, hogy visszaszerezze fiatalkori szerelmét (Carey Mullingan). Minden tettét ennek rendeli alá, minden bűnét ezért vette magára. Amikor azonban találkozik végre a lánnyal és annak férjével, a történet egészen másképp alakul, mint annyi éven át tervezte."

Forrás: Port


Az 1974-es változatot nem láttam, de valahogy nem éreztem úgy, hogy sokat adna Luhrmann változata - persze, ettől még nem rossz a  film. Nagyjából követi az eredeti cselekményt, amik jól is vannak adagolva, egy egyenletes tempót tart végig a film (bár a vége felé már kicsit sok az egész). Továbbá, a könyv trükkjeit is ügyesen követi (pl. a várost figyelő szempár plakát jelentősége vagy ahogy Gatsby személyisége sokáig háttérben marad).
Nagyon kiemelkedő alakítás nincs, de a színészek eleget tesznek az elvárásoknak. Caprio jól mutatott a naiv újgazdag szerepében, aki szinte már rajongásig csodálja és imádja Daisyt. S ha szóba jött Daisy, a színésznőnél, Carey Mulligannél éreztem azt, hogy lehet a casting nem feltétlen volt a legjobb. Könyves ismereteimre hagyatkozva, Daisy egy dögösebb, kissé femme fatale típusú nő, Mulligan pedig inkább egy ártatlan nőnek tűnik. A két főszereplőt terelgető narrátort Tobey Maguire alakította. Hasonló az alakítása Caprióhoz: illik a szerepbe, még ha először nehéz is elvonatkoztatni a Pókember-filmektől, de különösen nem kiemelkedő.


A vizuális megjelenítésről és a kivitelezésről érdemes több szót is ejteni. A gazdagok világát csillogónak és tökéletesnek gondoljuk, azonban A nagy Gatsby-nél ez túl giccsesre sikeredett. Nem a ruháknál mutatkozik meg ez, azok eléggé korhűek, hanem a háttérben. Nehéz megítélni, hogy ilyen erős színekkel dolgoztak vagy túlzásba vitték a CGI-t (inkább utóbbi), de természetellenes az egész világ, amit a történet köré teremtetek. Hasonló mellényúlás még a zene. Albumként fantasztikus zenéket szereztek a filmhez az amerikai popzene ma legismertebb alakjai, de a jelenetekről egyszerűen - úgymond - lesiklottak ezek a zenék, idegenek voltak. Talán egyedül Fergie slágere illett a partizós jelenethez. 
A kivitelezést leszámítva egy egész jó film A nagy Gatsby, még ha többet nem adott a könyvhöz és a kivitelezés is kifogásolható: 8/10.

2013. szeptember 16., hétfő

Tarantino westernje

szeptember 16, 2013 0 Comments

Tarantino továbbra is önkényesen csemegézik a különböző műfajokból, rúgja fel azoknak szabályait, miközben utalgat és kikacsint ránk is. Nincs ez másként sem legutóbbi mozijában, a Django elszabadul-ban sem. És mi lett ebből: új Ponyvaregény vagy valami egészen más?

Tartalom:
"Amerika déli része két évvel a polgárháború előtt. Egy különös módszereket követő profi fejvadász (Christoph Waltz) egy rabszolga (Jamie Foxx) segítségével nagy sikert ér el, és hálából felszabadítja Djangót. De a társak együtt maradnak, hogy megkeressék a fekete férfi feleségét (Kerry Washington), akit egy rabszolgapiacon láttak utoljára. A nyomok végül egy ültetvényre vezetik őket, melynek tulajdonosa (Leonardo DiCaprio) rabszolgáit - trénere segítségével - egymás elleni gladiátorküzdelemre képezi ki. A fejvadászoknak sikerül bejutniuk a birtokra, de nem biztos, hogy ki is jutnak onnan: a földesúr hű szolgája (Samuel L. Jackson) gyanút fog, és a kalandorok csapdába esnek. Dönteniük kell, hogy az önfeláldozás vagy a túlélés-e a fontosabb számukra."
Forrás: Port


Ahogy Tarantino legtöbb munkája, számomra ez is kérdéses. Természetesen érzem, hogy jó a film, valamiért tetszik. Van egy hangulata, ami megfog; ehhez rettentően ért a rendező. Ami pedig mindig megfog az, hogy miként játszik a műfaji szabályokkal. Aki nyomon követi Tarantino munkásságát sejtheti, hogy az alkotó egyik kedvenc műfaja a spaghetti western. A western egy kissé alul értékelt alfaja ez, érdekes módon európai filmtípus, ahol a főhős általában szűkszavú, jellemző a kosz és a piszok meg a bagóköpködés. És egyik legismertebb olasz western film a Django. Így máris más Tarantino filmjének fekvése: egy remake-t készített, viszont úgy alkotta ezt meg, hogy a megfelelő filmes előismeret nélkül nehéz rájönni, hogy a Django elszabadul egy újragondolás, hisz már annyira elrugaszkodott az alapoktól, hogy szinte vadi új. A western elemek felkeltése mellett folytatódik a Becstelen brigantykban megkezdett történelmi érdeklődés is. Az új filmben a rabszolgaság kerül elő egy elég érdekes tálalásban. Eleve az alapszituáció is érdekes: az olasz western hős négerré lesz Tarantino filmjében. A szűkszavú Django (Jamie Foxx) felszabadítása után összeáll Schultz-zal (Christoph Waltz), a német fogorvossal, aki mellesleg fejvadász is. Cél kiszabadítani Django feleségét, Broomhildát (Kerry Washington), miközben nézőként részt veszünk a nagy fejvadászatban. 


Nem a történet a film erőssége, az biztos. Nagy csavarokat és bonyodalmakat nem tartalmaz és csupán egy kvázi mitologizált cél van (Dr. Schultz egy német mítoszt követve segít kiszabadítani Broomhildát). Inkább a felépítés tesz sokat hozzá a filmhez, a rendezés és természetesen a színészek emelik fel a filmet és teszik érdekessé az amúgy egyszerű cselekményt. A jelenetekben természetesen sokszor visszaköszönnek a westernből ismert motívumok, mint például a gyors zoomolás (nem tudom a rendes nevét), totál plánok és tipikus sztereotipikus jelenetek (leszámolás, pisztolyrántás). És persze ezek Tarantino keze által szatirikussá válnak, ahogyan az erőszakos jelenetek is (mint minden Tarantino-filmben, tegyük hozzá). Ezen túl még voltak érdekes megoldások a filmben. Például a szabad, vagyis társadalmilag magasabb szinten álló négerek akcentussal beszéltek (nem annyira érdekes, de a rabszolgáknak sokkal tisztább volt a beszéde, legalábbis a Candylanden élőké), viszont a rabszolgák irányában a fehérekhez hasonlóan ők is lenézően viselkedtek. Még maga Django is, bár Stephen (Samuel L. Jackson) karakterén keresztül ezt jobban lehetett érzékelni. Továbbá láthatunk utalást a Ku klux klánra is, ami inkább röhejes jelenetté válik (meg utalnak is az eredetiben lévő banditákra is). 
Ezek mellett a filmes nüanszok mellett természetesen szórakozhatunk is. Ott vannak a tipikus életszerű tarantino-i párbeszédek, nagy színészek is. Bár az Oscar-díjas Christoph Waltz ebben a filmben is jól játszott, de náci szerepét nem tudta túlszárnyalni. Akik igazán emlékezetessé tették a Django elszabadul-at, az Leonardi DiCaprio és Samuel L. Jackson. Elég különös (vagyis a történelmi korra való tekintettel) viszonyuk van a történetben és ezt igen hitelesen adják elő. De DiCaprio önmagában is jól játssza az őrült rabszolgatartót: egy ilyet is el tud játszani, ami hihetetlen régebbi filmjeire gondolva.

Végiggondolva a hosszabb írás után is olyan értetlenül állok Tarantino filmjei előtt. Most ez előtt is. A Django elszabadul jó film, sok mindenben idézik a rendező régi munkáit is, ahogyan a Becstelen Brigantykot is. Filmrajongóknak mindenképpen csemege ez az alkotás, hisz rengeteg kikacsintás fedezhető fel a műfajra és persze az eredeti filmre is. Érdemes többször megnézni is, 8/10-es alkotás. És a zenét hadd említsem meg: isteni! És ez volt az első film, ahol rap zenére láttam embereket lovagolni a sivatagban. 

2013. augusztus 19., hétfő

Vérből születtünk

augusztus 19, 2013 0 Comments

Martin Scorsese a gengszterfilmek egyik legismertebb rendezője. Olyan filmeket köszönhetünk neki, mint például a Svindlerek, a Nagymenők vagy az Oscar-díjas remake-jét, A téglát. Természetesen, ezeken kívül más műfajokban is alkotott, de legtöbbünknek mindenképpen a rossz fiúkról szóló történetei lehetnek ismerősök. A 2002-es filmje, a New York Bandái sem tér el ettől a témától. Az 1860-as évekbe repít minket Scorsese, az első bevándorlási hullám történéseinek helyszínére, és az éppen születendő New York legelvetemültebb bűnözői közé. 

Tartalom:
"Martin Scorsese New York bandái című filmje az 1860-as években, Manhattan déli részén játszódik a forrongások idején. A történet szereplőinek otthona az Öt Pont, Amerika egyik legszegényebb környéke, ahol folyton rivális bandák vívtak háborút az utcák feletti hatalomért. A legkülönbözőbb illegális tevékenységekhez ideális terep volt a New York-i kikötő és a virágzó Wall Street üzleti negyede (itt volt Barnum híres amerikai múzeuma is) közé eső terület. Ekkor játszódik Amsterdam Vallon, egy ifjú ír-amerikai története. Tizenöt év javítóintézet után, mikor végre kiengedik, visszamegy az Öt Ponthoz, hogy bosszút álljon a Hentes Billen, aki édesapját szeme láttára megölte. A bandavezér hatalma azóta csak nőtt, s most még nagyobb kegyetlenséggel harcol az új ír bevándorlók ellen. A tizenöt évvel korábbi döntő győzelmet, melynek az öreg Vallon is áldozatul esett, minden évben megünnepli. A fiú erre a napra vár, hogy méltó bosszút álljon apjáért."
Forrás: Port


A film legalább tíz Oscar-jelölést kapott, Scorsese pedig a Golden Globe átadón el is nyerte a legjobb rendezőnek járó díjat, viszont az Oscar-díjak közül egy sem jutott ki filmjének. Hol lehetett a hiba? Hiszen a New York bandái hangulata nem fogható semmihez, a néző könnyen beleélheti magát az Öt pont világába. A rendező vezeti a befogadót: megismerjük a bandák felépítését, az ellenfeleket, a bandák és az városi vezetőség közötti helyzetet, továbbá a helyi problémákat is megismerhettük. Összességében egy eléggé hihető és átélhető korrajzot tárt nézői elé Scorsese. Ennek a köntöse mögé van rejtve a bosszú történet. Főhősünk, Amsterdam apját megöli az ellenséges banda vezetője, Hentes Bill, és természetesen a fiú igyekszik bosszút állni. Spoiler veszély! Talán a film feléig érdekes is ez a bosszúállási kísérlet, hiszen Amsterdam a másik bandába küzdi be magát, Bill bizalmába férkőzik. És ezek után próbál bosszút állni rajta, ami sikertelen lesz először, de végül mégis beteljesül. És úgy hiszem itt van a gond a filmmel. Spoiler vége. Hosszú lett, túlságosan is ez a történet. Olyan, mintha a tetőfokot elnyújtották volna a végtelenségig, amitől a nézőnek olyan érzése lett, mintha sose lenne vége. Így, elnyújtva nem is váltotta ki kívánt hatást a sztori. Ha hamarabb fejeződik be a történet, vagy egy kegyetlenebb véggel, talán Scorsese elnyerte volna az Oscar-díját. 


Ahogyan már fentebb kifejtettem, a kivitelezéssel nincs sok hiba, hiszen teljesen átélhető a kor. Scorsese reális világába tehetséges színészeket is helyezett el. Bosszúálló ifjúnkat az új James Deanként emlegetett Leonardo Di Caprio alakította. Még korai filmje ez Di Capriónak, így nem igen érezni, hogy egyáltalán érdekessé teszi-e Amsterdam karakterét. Csak egy tipikus, sablonos archetípus marad. Camaron Diaz karaktere, Jenny érdekesen indul, mint profil zsebtolvajnő, de a film vége felé az ő figurája se nyújt különösebbet, nem lesz már érdekes. Pedig azért Diaz megtett mindent. Aki viszont kiemelendő, az Daniel Day-Lewis, mint Hentes Bill. Végig érdekes marad a figura, megfontolt és kegyetlen is, ahogy az egy erőskezű bandavezérhez illik. 

Hiába a sok Oscar-jelölés, a New York bandáit mégsem érzem egy kiemelkedő filmnek. Egyszer meg lehet nézni, mert érdekes kort mutat be, nem mindennapi gengszterekkel, így kap 7/10-es pontszámot. De három óra nagyon sok ennek a bosszú-történetnek. 

2011. január 1., szombat

Gondolat bűntény

január 01, 2011 0 Comments

Anno a filmről még a Filmbuzi-n olvastam a nyáron, terveztem is elmenni rá a Vodafone kedd keretén anyukámmal egy pesti kiruccanás során, de sajnos ez elmaradt, a közeli moziban pedig csak 21 után adták, ami nem volt valami előnyös. Így DVD kiadás után sikerült megszereznem. Lássuk, mivel is van dolgunk.

Tartalom:
"A profi tolvaj mindent el tud lopni. Minél nagyobb mester a szakmájában, annál kevésbé lehet előtte akadály. Dom Cobb (Leonardo DiCaprio) a legjobbak között is az első: ő mások álmait szerzi meg. Amikor áldozata éjszaka az álomfázisba jut, ő belopózik, és a legnagyobb értékekkel távozik. E tudás tette Cobbot az ipari kémkedés legkeresettebb bűnözőjévé és örökké menekülő, magányos férfivá.
És most kap egy esélyt, hogy helyrehozza az összes régi hibáját, és visszaszerezze az elveszett életét. Ehhez nem lopnia kell, hanem profi bandája segítségével visszatérnie az eredethez, és egy gondolatot elültetni valakinek a fejében. Ez lesz a tökéletes bűntény. De a legjobb tervet is keresztülhúzhatja, ha a kiszemelt áldozat maga is profi. Aki olyan veszélyes, amilyenről Cobb még csak nem is álmodott."
Forrás: Port.hu

  
 El kell ismerni, a 2010-es év egyik legjobb filmje.  Kicsit tartottam tőle, amiért akkora hype-ja lett az utóbbi időben, de nem volt rá szükség. A rendező-forgatókönyvíró, Christopher Noal egy logikus és látványos álomvilágot teremt a vászonra. Ez már önmagában is jó ötlet, de nem biztos, hogy megállna filmként. Így körítésként kaptunk egy felbérelhető csapatot, akik arra specializálódtak, hogy gondolatot lopjanak ki az emberek elméjéből. Ezt az álmokon keresztül képesek elvégezni. Még egy kis csavar a történetbe, csipetnyi családi dráma és el is készült a Golden Globe jelölésre méltó film. Igen, teljes mértékben tetszett a történet. Olyan jól elmagyarázták, hogy a néző 100%-osan a részesének érezte magát ebben a világban. Kitért annak veszélyeire, megjelent az álom vagy valóság problémája, a történet vége pedig nyitott, amit szintén nagyon szeretek. 




Nagy dobás a sztori, a karakterek nem annyira, de észre se venni ennyi eseményben. A cselekményben leginkább a főhősünk, Coppot boncolták és az ő múltját, ami viszont nagyon jól sikerült. Szimpatikus nem lett, de nem is utáltam. Ennek ellenére úgy érzem, hogy Leonardo DiCaprio nagyon jól eljátszotta ezt a figurát: semmi túljátszás vagy alulteljesítés, pont jó. Átéreztem a családja után való vágyódását, élveztem a magyarázatait. A feleségével való esete pedig... sokkoló. És ha már említem a szerelmét.... Mol-t egyik kedvenc színésznőm, Marion Cotlliard alakította és hihetetlenül jól. Mol első megjelenése óta nem volt szimpatikus karakter, de ahogy egyre többször megjelent egyre inkább félni kezdtem tőle. Cotlliard nagyon jól kihozta Molból azt, amit lehetett.
A többiekkel is ugyanúgy voltam, mint Coppal: se nem szimpatikusak se nem ellenszenvesek. Úgy érzem, hogy az Eredet szereplőire nem külön-külön fogunk emlékezni, hanem együtt. Bámulatosak csapatban, hihetetlen dolgokat hajtanak végre. Ariadne megoldhatatlan útvesztőket tervez, ahogyan a neve is utal rá. Browning mindig zseniális ötletekkel áll elő, amivel mindig sikerül a csapatot kihúzni a bajból, Arthur pedig a legnagyobb veszélynél is tartja magát és felveszi a küzdelmet a projekciók ellen, akár falon mászva is. Egyedül Fischer volt fura, hogy ennyire be tudták palizni azután is, hogy Copp félig-meddig felfedte magukat előtte.





A látványra sem volt panasz. Az épületek maguktól mozogtak vagy épp szétestek, gyönyörű havas tájakon kalandozhattunk és egy paradicsomi világot láthattunk. Pazar volt, hosszabban nem is tudom kifejteni. Zenék közül nem tudok sokat felidézni, csak az ébresztő dalt, Edith Piaf: Non Je Ne Regrette Rien, ami azért is érdekes, mert ugye szerepel a filmben Cotlliard, aki 2007-ben az énekesnőt játszotta.
A bejegyzés végére érve is tartom azt az álláspontomat, hogy ez a 2010-es év egyik legjobbja és megérdemelné azt a Golden Globe-ot. A díjosztóig drukkolok neki, addig én egy 9,5/10-zel jutalmazom.

Follow Us @soratemplates