Média érettségire készülve megtaláltam néhány tavalyi fogalmazásomat. Gondoltam, azokat is megosztom itt.
2009/2010-es tanév év vége zárása:
A film forgatás hajnalán a pozitív hősök uralták Hollywoodot. A rendőrök vagy a detektív (vagy ketten együtt) üldözték a bűnözőket. A jó győzedelmeskedett, a rossz pedig elbukott. Azonban hamar fordult a kocka.
1930-ban Mervyn Le Roy új műfajt teremtett A kis cézár c. filmjével. A rendező ezzel mutatta be először az USA-beli bűnözés világát. A korábbi bűnügyi filmekkel ellentétben itt nem a detektív, hanem az elkövető áll a középpontban. Le Roy bemutatja, hogy a szorgalom és a tisztesség nem ér semmit: csak önzéssel és brutalitással lehet előrébb jutni ebben a vad világban.
A kis cézár c. film
Ennek a filmnek köszönhetően indult el a gengszterfilmgyártás. A kis cézárt követően több nagysikerű alkotás született: William Wellman Közellenségek, Howard Hawks A sebhelyes ember, és Le Roy is előrukkolt még a Szökevény vagyokkal. A művek elfogadhatóvá teszik a bűnt az által, hogy a gazdasági és a politikai csőd egyetlen válaszaként jelenítik meg történeteikben. Azonban a maffia még ekkor nem lett film téma. Arra sokáig várni kellett.
Az első maffia filmnek nevezhető darab az 1959-es Al Capone, Richard Wilson rendezésében. A film a hírhedt amerikai maffiavezér életét mutatja be, könyörtelen nyíltsággal tárja a nézők elé a bűnszövetkezet életét. A gengszterfilmekhez hasonlóan a bűnöző fejlődését láthatjuk (pl. miként lesz pitiáner tolvajból egy hatalmas banda feje). Azonban 1971-ben Francis F. Coppola szakít ezzel a hagyománnyal: mozikba kerül A keresztapa trilógia első része. Mario Puzzo könyvének adoptációja sok mindenben különbözik a korábbi gengszterfilmektől. Először is, az amerikai maffiavezért, Don Vittorio Corleonét bukása idején láthatjuk. A mű kevés akciót tartalmaz, a történetvezetés is elég lassú, de nézése közben nem érzünk unalmat. Nem hiába érdemelte ki az Oscar-díjakat a folytatással együtt (mellesleg ez az egyik olyan folytatásos film, aminek második része is Oscar-ban részesült).
A keresztapa sikerétől nem ijedtek meg a rendezők. 1990-ben Martin Scorsese előállt a Nagymenők c. filmjével. A mű a New York-i maffia világába nyer egészen mély bepillantást. Megismerjük a bandatagok mérhetetlen hatalomvágyat, de a mélyen bennünk rejlő halálfélelmet is, és a szervezet férfi rituáléit is. Részletességének hála ez a film is rengeteg elismerésben részesült.
A keresztapa c. film
A maffia filmek a 21. században sem felejtődtek el, de minőségileg mindenképpen romlottak. Utóbbi évek kiemelkedő darabja viszont a 2008-as A tégla - a Szigorúan piszkos ügyek, hongongi film remake-je -, szintén Martin Scorsese rendezésében. Hiába írták át a filmet nyugatiasra, sokban érezni rajta keletiességet (leginkább a történetben). Azonban az eredeti mű kusza történetvezetését sikeresen kiküszöbölték az amerikai kollegák. A remake érdekessége még, hogy Scorsese mellőzi a sablonos szövegeket ( „Könyörgöm, ne lőjjön le!” és társai) és a naturalista ábrázolásmódtól sem riad vissza.
Természetesen nem csak az USA ontotta magából a gengszterfilmeket a ’30-as évek óta. 1955-ben jelenik meg Jules Dassin rendezésében Rififi a férfiak közt, mint francia gengszterfilm, öt évvel később szintén francia alkotás lát napvilágot: Jean-Luc Godard Kifulladásig filmje. Magyar vonatkozásban még érdemes megemlíteni az 1938-as A villamosszék felé c. filmet, amit Kertész Mihály rendezett az USÁ-ban. Azonban ezek az alkotások nem igazán tettek hozzá a gengszterfilmekhez. Azonban a 21. századból érdemes kiemelni egy olasz-francia koprodukciót, a Gomorrát. Matteo Garrone új oldaláról mutatja be nekünk a maffia világát: kosz, erőszak, primitívség és értelmetlen gonoszság jellemzi. Ugye más, mint Vittorio Corleone gazdag „birodalma”? Ennek megfelelően az egész filmet a sötét, komor színek uralják – annak ellenére, hogy a napfényes Itáliában játszódik. A Gommorra még szerkezetében is eltér elődjeitől: a történet öt szálon fut, azonban ezek sosem találkoznak össze. Nem hiába nyerte az Európai-filmfesztiválokat.
Gomorra c. film
A gengszter és a későbbi maffiafilmek rengeteg változáson mentek keresztül, de mégis megérintették a közönséget. Mi lehet ennek az oka? Vajon miért vagyunk képesek azonosulni ezekkel a negatív szereplőkkel, akiket amúgy, a való életben emberszámba sem veszünk? Lehet, a lelkünk mélyén irigyek vagyunk rájuk, amiért ők átmerik lépni az erkölcsi határokat a boldogságért? Vagy csak lenyűgöznek minket a szervezett bűnbandák, a rendőrautók szirénái és a pisztolyok puffogása? Ezt mindenkinek magában kell eldönteni, de egy biztos: a maffia filmeket még hosszú ideig forgatni fognak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése