2010-es félév zárása:
A hagyományos hollywoodi elbeszélésmód a harmincas évek óta bevett, a mai napig - nagyjából - változatlan film narrációs eljárás. Célja a néző tökéletes kiszolgálása és szórakoztatása.
Ennek bizonyítását A 23-as szám című filmen keresztül mutatnám be.
A film alkotásához szükséges a néző közreműködése is. Különböző időbeli, térbeli, oksági és motivációs viszonyokat felhasználva állítja össze magában a cselekményt a befogadó, amelyeket a műből ismer meg. A film másik eszköze a néző megmozgatása, hogy megpróbálja a már jól ismert sablonokat megmozgatni, beindítani, azonban az alkotás előnyben részesíti a vele szembeni elvárásokat, hipotéziseket és persze a befogadó szórakozását. Joel Schumacher alkotása többé-kevésbé követi a hagyományos elbeszélés módot, azonban a történet végét inkább a modern követelmények szerint formálja meg. Erről később.
A történet mesélésben jelentős szerepe van karakterek különböző mértékű tudásának, ezt A 23-a szám tökéletesen kihasználja. Szerintem a darabnak kötelező is, mivel félig-meddig egy krimi. Viszont egy hagyományos detektív történettől eltérően itt a felek a főhősön kívül nem árulják el az információkat, igyekeznek azokat a végsőkig megtartani. A rendező ezzel játszik, hogy fenntartsa a feszültséget, s ezt még megfűszerezi a meglepetéserejével is, amely egyes információk kiderülése után érezteti hatását. Ilyen például, amikor a főszereplő, Walter Sparrow felfedi, hogy az elolvasott könyv nem más, mint annak írójának vallomása hűtlen barátnőjének meggyilkolásáról. Annak ellenére, hogy a film hordoz magán erős krimijegyeket, hangulatát tekintve sokkal inkább thriller. A 23-as szám köré felépített misztikum okozta paranoia, feszültség kíséri végig a filmet. Természetesen egy krimi hangulatát (a néző a főszereplőkkel együtt jön rá, ki is írta a titokzatos könyvet) is idéz, de ahogyan ezt kifejtetettem, nem ez adja az alaphangulatot.
Ahogyan a könyveknek is van tagolása, úgy egy filmnek is. Itt is lehetne alkalmazni a bevezetés-tárgyalás-befejezés bontást, de talán előnyösebb lenne jelenetekre bontani. Ezt a filmet két nagy történésre lehet osztani, és ezt a kettőt jelenetekre tagolni. Egyik történés a főszereplő nyomozása az elolvasott könyv után, a másik pedig maga a könyv cselekménye. Utóbbi jeleneteit a felolvasott fejezetek alapján lehetne tagolni, Walter kutatását pedig az információk megfejtése szerint. Hogy ezekben a részekben jobban érzékeljük az új jelenet megjelenését, segítenek az áttűnések, elsötétülések, de leginkább a helyszínváltás.
Egy filmnél nem csak a jó tagolás, hanem az expozíció, a kezdés is fontos. A befogadónak még a film első perceiben meg kell ismerkednie az összes kulcsszereplővel, a helyszínekkel és a fő konfliktusokkal. A 23-as számban ezekhez az információkhoz lassan jut hozzá a néző, de mégis megtartja az érdeklődést: miután megismerhetünk egy-egy elemet az előbb felsoroltak közül, kíváncsiak vagyunk az új történeti elem hatásaira, a további eseményekre. Ennek ellenére Joel Schumacher nem hagyta figyelmen kívül a már említett bevezetés-tárgyalás-befejezés szabályait: ha felbukkant a filmben egy újabb rejtély vagy meglepetés, azt később megmagyarázta, nem maradt elvarratlan szál.
A cselekményben még fontos szerepet játszanak az epizódok is, amelyek lassítják az információk összeállítását, így egyfajta ritmust adva a történetnek. Ebben a filmben kevés az epizód, talán csak azt lehet így nevezni, amikor Waltert megvizsgálják a kutyaharapás után. Ezért A 23-as szám elkerüli a vontatottságot, mint hibát, igyekszik végig fenntartani az érdeklődést. Igyekszik a "mesélés" során minden keletkezett lyukat befoltozni, a lineáris történet mesélést szem előtt tartva. A néző így élvezi a filmet, hiszen nem unja magát, örül, ha hipotézisei beigazolódnak, ha pedig nem, akkor ámul a fejleményeken, és az általa ismert sablonok is működésbe lépnek. Viszont ha ez nem működne, mentőövként még bevethető az egyórás szabály, ami szerint a film hatvanadik percében történnie kell valami sorsdöntő fordulatnak. A 23-as számban a következő van ekkor: Walter és Agatha egy furgonban ülnek, miközben várják, hogy a feltételezett írójuk megjelenjen. Mikor egy idős ember kijön a kisboltból, Walter mindjárt megrohamozza az öreget kérdéseivel, azonban az illető nem válaszol, hanem átvágja a nyakát, majd meghal.
Az eddig leírtak tetszetősek, gondolhatnánk is, hogy "na, kész is egy film", azonban egy valamiről még nem esett szó: a narrátorról. A narrátor a történet legfontosabb alakja, a darabkákat a fejünkben kirakandó puzzlehöz ő adja az információkat. Általában a filmekben a narrátort a történet generálja, ténylegesen nem is létezik. Ez A 23-as számra nem igaz, hisz itt a mesélőnk nem más, mint a főszereplő. Ennek ellenére mi mégis többet tudunk a történésekről, mert létezik a hagyományos, mesterséges narrátor is a film világában. Ő mutatja meg például Agatha nyomozását a háttérben, s így sejthetjük meg előbb az író kilétét, mint főhősünk.
A 23-as szám című film nagyjából megfelel a hagyományos hollywoodi történet mesélésnek, talán csak egy-két ponton tér el az elvártaktól. Vannak hibái az alkotásnak, de ennek ellenére ajánlom, főleg a thriller rajongóinak vagy akik kicsit szeretnének betekinteni a számmisztika egy érdekes területére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése